Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-14 / 87. szám, csütörtök
A modern festészet nagy mágusa Victor Vasarely nyolcvanéves Előadások és eszmecserék A cseh és a szlovák kultúra napjai a Szovjetunióban Tizenöt percen át zúgott a vastaps a Nagyszínházban Verdi Álarcosbálja után, amelyet a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese adott elő. A Lenin sugárúton főleg az esti órákban, naponta több százan sorakoztak cseh és szlovák hanglemezért, műsoros kazettákért. Nem mindennapi esemény volt Szuhumi- ban, ahol új cseh és szlovákiai könyveket mutattak be, valamint Huszár Tibor fotóművész kiállítását nyitották meg. Már az ünnepélyes megnyitóra annyian sereglettek össze, hogy mintegy kétszázan nem fértek be a tágas terembe, majdnem egy órát kellett várakozniuk, amíg megszemlélhették a tárlatot. A bratislavai Elán együttes első fellépésekor a luzsnyi- ki sportcsarnok félig sem telt meg, ám, akik eljöttek erre a hangversenyre, hamar hírét vitték annak, hogy a vendégek kiváló zenészek, s életrevaló újítás eredményeképpen a nézők - ha kedvük úgy tartja - táncolhatnak is, nem csupán pasz- szív hallgatóként vehetnek részt a koncerten. Másnap és a további fellépés alkalmával zsúfolásig megtelt a sportcsarnok, s jó hangulatú, emlékezetes szórakozássá alakult a rockzenei hangverseny. Néhány epizóddal, élményfoszlánnyal igyekeztem érzékeltetni azt a légkört, amely a cseh és a szlovák kultúra napjait övezte a Szovjetunióban. A rendezvénysorozat egyik legfontosabb művelődéspolitikai célja az volt, hogy érzékeltesse szocialista kutúránk négy évtizedes fejlődését, híven tükrözze hazánk pezsgő kulturális életét, élegyütteseink európai mércével is bízvást mérhető színvonalát, számot adjon társulataink, neves szólistáink művészeti törekvéseiről, s arról a pótolhatalan szerepről, amelyet az emberek életszemléletének formálásában, erkölcsi értékeik gazdagításában töltenek be. Februárban és március elején jómagam is Moszkvában tartózkodtam, s így a helyszínen követhettem nyomon azt, hogy milyen őszinte érdeklődés kísérte az eseményeket a szakemberek, de a széles körű nyilvánosság részéről is. Az Izvesztyija színházi kritikusa udvariaskodó jelzők nélkül, szigorúan szakmai szemmel vizsgálta a Hviezdoslav Színház előadásait, s e kritériumok alapján méltatta Krleža Glembay család című művének remekül megkomponált színrevitelét. A szovjet televízióban részletes beszámolót láthattunk a cseh és szlovákiai képzőművészek kiállításáról. Kritikusok és nézők egybehangzóan azt emelték ki, hogy a tárlat nem egysíkú, hanem éppen ellenkezőleg: a stílusok és témák sokszínűségével ragadja meg a látogatót, akik közül sokan felfigyeltek arra is, hogy ezúttal aránylag sok fiatal művész kapott helyet a tárlaton. Művészi útkeresésük, sajatos látás- és ábrázolás- módjuk a szovjet szakemberek körében különösen kedvező fogadtatásra talált. A mostani eseménysorozat olyan szempontból is rendhagyó volt, hogy két hónapig tartott, sőt több kiállítás az egyes szovjet köztársaságokban még e napokban is megtekinthető. Új vonást jelentett, hogy ezúttal elmaradtak a nagyszabású fogadások és más látványos külsőségek, annál több volt viszont a munka jellegű eszmecsere a különböző tisztségviselők és művészek között. Nyilvánvaló - s ezt különböző sajtótájékoztatókon, valamint baráti beszélgetések során is megerősítették -, hogy napjainkban megsokasodtak a megvitatásra, alapos elemzésre kínálkozó művelődéspolitikai és művészeti kérdések. Mindkét testvéri országban forradalmi jelentőségű átalakulás kezdődött, s e nagyszabású ember- és társadalomformáló célok elérésében fontos szerep hárul a kulturális és az oktatási szférára, a korábbi évekhez képest még inkább fölértékelődik, az általános műveltségi szint, a permanens művelődés, a mindennapok kutúrá- jának, a szabadidő értelmes eltöltésének jelentősége. Ilyen megvilágításból nézve különösen fontosak voltak azok a megbeszélések, amelyeken szovjet és csehszlovákiai politikai tisztségviselők folytattak eszmecserét a kultúra állami irányításának problémaköréről és megújuló modelljéről, a túlzott adminisztráció, valamint a bürokratikus elemek felszámolásáról. Tanulságos volt megismerni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a szovjet szakemberek szereztek a film- valamint a színház- művészet szervezési és irányítási struktúrájában bevezetett radikális változások során. Kétségtelen, hogy e változások eredményeképpen föl- pezsdült, ám olykor föl is bolydult a színházak és filmstúdiók élete. Például az, hogy a társulatok maguk választják meg rendezőiket, több színházban visszaélésekre, klikkszellem eluralkodására adott lehetőséget, vagyis több helyen még nem tudtak élni a demokratikus lehetőségekkel. A filmstúdiók önállósulása némely szakemberben aggodalmat keltett: nem vezet-e ez a lépés a kommercializálódás útvesztői felé? Tavaly ugyanis az új szovjet filmek zöme elmaradt a várakozástól, s az irodalmi életben is - mint arra a moszkvai Pravda egyik cikke rámutatott - jórészt a korábban megírt, de csak most kiadott művek jelentették az igazi eseményt. Ezeket a tényeket azonban senki sem dramatizálja, hiszen tudvalévő: az alaposan megfontolt változások, újítások bevezetése sem megy végbe gondok, különböző nehézségek nélkül. A Szovjetunióban tartózkodó csehszlovákiai tisztségviselők, művészek és újságírók lépten-nyomon tapasztalhatták, hogy a nyíltság jótékony légkörében a kulturális életben sincsenek tabuk, a gondokról nyíltan beszélnek és széles körű eszmecsere révén keresik a megoldásokat. Ilyen szempontból is tanulságosak és ösztönzőek voltak valameny- nyiük számára a Szovjetunióban eltöltött napok, hetek, hiszen mi szintén keressük azokat a hatékony eszközöket, melyek révén a szellemi értékek meghatározóbb szerepet tölthetnének be az emberek életvitelében. Vaszilij Zaharov szovjet kulturális miniszter egy beszélgetés során kifejtette: azon kell munkálkodni, hogy a cseh és a szlovák kultúra napjai ne érjenek véget, hogy a testvéri államok és más haladó szellemű kultúrák szellemi értékei állandóan ösztönözzék és gazdagítsák a soknemzetiségű szovjet kultúrát. Más feladatunk nekünk sem lehet. Tudjuk, hogy a szovjet kultúra évtizedeken át milyen fontos szerepet töltött be a szlovákiai magyar, a szlovák, a cseh és más nemzetiségű dolgozók, értelmiségiek világlátásának, forradalmisá- gának alakításában. E hagyományok szellemében kell napjainkban is megfelelő feltételeket, lehetőségeket teremtenünk ahhoz, hogy kiemelkedő kortárs szovjet művészeti alkotások gazdagítsák életünket, tovább erősítsék a barátság, a nemzetköziség szálait. SZILVÁSSY JÓZSEF „A szociális művészetről álmodo- zok. Úgy vélem, hogy az emberben épp olyan mélységesen él a képzőművészeti kifejezés szükségessége, mint a ritmusé vagy a zenéé. A sokaság, a tömeg - ez jelenti az új távlatokat!“ így fogalmazta meg még a harmincas években művészi krédóját Victor Vasarely, a magyar származású francia festő, az op-art képzőművészeti irányzat egyik legnagyobb hatású képviselője. Victor Vasaraly - Vásárhelyi Győző - Pécsett született. Édesanyja Trnavából származott, ezért Victor gyermekéveit a mai Szlovákia területén, Trenčínben és Piešťanyban töltötte. A gyermekkor és a szlovák folklór emlékei még évtizedek múltán is elevenen éltek lelkében, s ezt több, későbbi kompozíciójának a címe - Privigye, Poprád, llava, Gyet- va, Latorca - is tanúsítja. Kivételes rajzkészségével már hétéves korában meglepte környezetét, de a művészi pályára csak kerülővel jutott el. 1925-ben Budapesten beiratkozott az orvosi egyetem esti tagozatára, mert napközben megélhetéséről kellett gondoskodnia. 1927-ben már Podolíni Volkmann Artúr festőiskoláját látogatja, közben egy csapágyüzemben dolgozik, plakátokat fest, este pedig könyvelést vállal. Jelentős fordulatot hozott művészi látásmódjában, amikor 1928-ban Bortnyik Sándor grafikusiskolájába került. Ez a ,,Műhely“ lett a magyar- országi konstruktivizmus központja és Vasarely is követte ezt az irányzatot, amely szükségtelennek tartotta a természeti tárgyak ábrázolását, a mértani formák gondosan kiegyensúlyozott és szigorúan logikus megszerkesztésével fejezte ki mondanivalóját. Vasarely is a vonalak, a síkok és a színek belső feszültségének ellentétéből alkotta meg képeit. Mindenekelőtt a harmóniát kereste a formák játékában. 1930-ban Párizsba ment. Évekig illusztrációkkal és alkalmazott grafikával foglalkozott. Korai munkáin a fekete-fehér formák optikai hatása mindig valamilyen ábrát alkotott (Harlequin, Zebra). Mindenekelőtt Kandinszkij, Malevics, Mohoíy-Nagy, Liszickij és Le Corbussier művészete vonzotta, ők a statika erejét a sík ökonomikus lényegével fejezték ki. Vasarely is optikai és szerkezeti hatásokra törekedett (Axonometrikus tanulmány). A negyvenes években képzeletét a színek világa ragadta meg. Mint egy kritikusa találóan állapította meg: ,,Nem önmagát fejezi ki, nem az élményeit, emlékeit vagy gondolatait jeleníti meg, hanem mágusként bűvészmutatványokat produkál a mértan elemeivel. “ Amikor 1947-ben Vasaraly Belle- lle-ben járt, a természet alkotta formák: kövek, kagylók, kavicsok hatottak ösztönzően művészetére. A geometrikus formaelemekből épített képeinek hatása a nézőpont változtatásával együtt változik s így a kép hatásához a néző mozgásából adódó időélmény is járul. Ezt az irányzatot Vasarely kinetizmusnak nevezte el (Ispahan, Meta Galaxie, llava). Szinte kimeríthetetlen ötletességgel használja ki a színek - főleg a sárga, a narancs, a kék, a lila, a fehér - és a kontrasztok fizikai hatását az emberi recehártyára (Na- gaszaki, Jamada, Kasipea, Arctu- rus, Beryll, Zöld vonal, Szakadék). A művészettörténet az angol eredetű és az ötvenes években felkapott op-art irányzatnak a képviselői közé sorolja Vasarelyt. Az op-art mértani elemeket alkalmazó, gyakran érzékcsalódások keltette térhatások elérésére törekvő művészeti irányzat, amely Vasarelynél már jóval korábban, a harmincas években ösztönös erővel kifejezést nyert. Művészetét a monumentalitáshoz való vonzódás is jellemzi, állandóan keresi a kapcsolatot az architektúrával. Olyan újszerű ornamentika kialakítására törekszik, amely a modern építészet vasbeton, acél, üveg és más elemeihez illik... Példa erre a győri színházépület külső oldalfalainak Vasarely terve alapján készített díszítése. Vasarely eszménye a burkolóanyagok változatosságával kialakított „sokszínű város“, mellyel a modern élet méltó környezetét akarja megteremteni. „A nagy formák, kifejező színek megfelelnek az ember új követelményeinek“ - vallja (Marslakó, Our, Nap). Nevét az egész világon ismerik, minden kiállítása eseményszámba megy. Alkotásainak ma már öt állandó múzeuma van: kettő Franciaországban (Gordes-ban és Aix-en- Provence-ban), New Yorkban, Oslóban és legújabban a budapesti, egykori Zichy-kastély mellett. Ez utóbbi tavaly nyílt meg és a történelminek tekinthető környezetben látható Vasarely életműve - a kezdetektől, a próbálkozások hosszas időszakának dokumentumain át az általa kifejezett op-art ma már klasszikus darabjaiig. DELMÁR GÁBOR Kis Petik, a győztes Kis Petik Katalin, a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium negyedikes diákja még az eredményhirdetés előtt hazautazott Gottwaldovból, az országos fizikai olimpia döntőjéről. Megérkezése után csak annyi ideje volt, hogy utazótáskáját nagyobbra cserélje, aztán ismét útra kelt. A bratislavai repülőtéren értesült róla: Csehszlovákia legjobb középiskolás fizikusaként - az olimpia országos döntőjének győzteseként - szállhat fel a moszkvai gépre. Az ifjú fizikusok edzőtáborában, a szovjet főváros melletti olimpiai faluban egy héten át fizikával foglalkozott öt csehszlovák társával, illetve bolgár és szovjet fiatalokkal együtt. Kati legközelebb - az érettségi vizsga után - Ausztriába utazik, ahol a nemzetközi olimpián hazánkat képviseli. Ezt követően Prágába készül: a Károly Egyetem Természet- tudományi Karán biofizikát szeretne tanulni. „Egyedüli gyerek vagyok a családban - meséli. - Anyukámtól azt lestem el, amit egy lánynak tudnia kell a háztartásban, de apukám is elégedett lehetett velem. Ha barkácsolt, talán egy fiú sem nézelődött volna olyan kitartóan mellette. Rontó-bontó gyerek voltam; apukám boldogan rakott össze utánam bármit, akár a rádiót is, csak azért, hogy valakinek elmagyarázhassa, melyik alkatrész mire szolgál. Mekkora riadalom volt aztán, amikor a zongoraleckék helyett a matekpéldák jobban lekötötték a figyelmemet. Siránkoztak. Főleg az anyukám hajtogatta, hogy egy lánynak mégiscsak... De ez már a múlté. Most, ha hazamegyek az iskolából, és elmondom, mit vettünk fizikából, apu szalad a műhelybe, hozza az alkatrészeket, hogy szemléltesse a tanultakat. Sokan biztosan összesúgnak, ó a Kis Petiknek könnyű, felvételi nélkül került a gimnáziumba, most meg nem tesz felvételit a Károly Egyetemen sem. Tanulnom nekem is kell, és nemcsak fizikát, hanem magyar irodalmat is. Ugyanúgy ott ülök majd a zöld asztalnál is. A versenyeredményem nem jogosít fel arra, hogy fittyet hányjak egyes tantárgyakra. Ha a versenyek miatt hiányzóm a tanításról, alig várom, hogy ismét az iskolapadba ülhessek. Olyankor követem az új anyagot és fokozatosan pótolom azt, amiről lemaradtam. Kérdezni nem szeretek. Csak végső esetben kérdezek, ha nagyon szükséges. Sosem siklóm át azokon a részeken, amelyeket nem értek, azzal, hogy nem lényeges. Lényeges lehet az is, amit nem értek. Gyermekkoromban gyakran kérdeztem: apu, ez miért van így. Álltam a folyóparton, néztem a hidat, mely lábak nélkül is bírja a terhelést. Hogyan? Amikor alapiskolában fizikát kezdtünk tanulni, sok kérdésemre választ kaptam. Azután, hogy megértettem: körülöttünk semmi sem véletlen, minden valamilyen törvényszerűség alapján létezik, sikerélmény lett számomra a megismerés. A fizika gondolkodni tanít. Most, az országos döntő első napján, a négy elméleti példa egyikében guruló golyó átlagsebességét kellett megállapítani. Ilyenkor segít a képzelőerő és a logika, hogy „lássam“, mi történik egy guruló golyóval. Súr- lódik, csúszik, s e jelenségek valamiképpen hatnak a sebességre. Vagy másnap, feladatul kaptuk, hogy állapítsuk meg a kondenzátor feltöltése során keletkező hőveszteséget. Egy óra elméleti felkészülés után, két óra alatt kellett elvégezni a méréseket, s ugyancsak két óra állt rendelkezésünkre a kidolgozásra. Az első és legnehezebb feladat, hogy rájöjjek: a levezetésben milyen adatokra lesz szükségem, milyen méréseket végezzek. Csupán egyetlen példával nem értem el a legmagasabb pontszámot. Kis Petik Katalin Az iskolában egyszerűek a fizikapéldák. Az adatokat behelyettesítem a képletbe és kész az eredmény. Tanárunkkal, Szabó Endrével gondolkodásfejlesztő példákat oldunk meg. Talán nem véletlen, hogy tavaly és az idén is hárman-hárman képviseltük iskolánkat az országos döntőben. Szeretem a komáromi gimnáziumot, ezért sem jelentkeztem külföldi továbbtanulásra, mert így az utolsó évet már nem tölthettem volna itt. A moszkvai foglalkozások a tudományos gondolkodásba próbáltak bevezetni. Egy-egy problémáról értekeztünk, és egészen másképp, mint azt megszoktam. A jelenségekre felállított modell helyességéről vitatkoztunk. Sikerült megsejtenem valamit az egyetemi oktatási módszerekről. Tavaly Jénában a nemzetközi olimpián, az idén Moszkvában győződtem meg róla, hogy nyelvtudás nélkül a fizikában is nehéz boldogulni. A versenyen ugyan volt tolmácsunk, de a várossal ismerkedve csak úgy lehet hiánytalan az örömöm, ha értem a vendéglátók nyelvét. Jénában is, Moszkvában is változatos volt a kísérőprogram: színházban jártunk, koncerten, esténként együtt énekeltünk a többi diákkal. Ismét tudatosítottam tehát, a nyelvtanulást nem hanyagolhatom el. Hiszen idő is van rá. Nem szeretem, ha időhiányra hivatkoznak a diákok. Ha megcsömörlök a számoktól, akkor mással kezdek foglalkozni. Könyvet veszek a kezembe, s ez más hangulatot ad. Vagy a zongorához ülök. Tudom, hogy estére elfáradok, nem halogatom hát későre a feladatok nehezét. Hogy sok-e a tanulnivaló? Sikerül-e mindig mindent megtanulnom? Csak a lényegre összpontosítok. Ha ezt megértettem, biztosan el tudom magyarázni a tananyagot. Az egyetemtől nem félek. Tudom, hogy ott nem kapok mindent készen, mint a gimnáziumban, de én a szakirodalomban önállóan is eligazodom. Megtanítottak erre a versenyek. Középiskolások körében csak álom a világjárás. Ha más szemével néznék, irigyelném magam. Azt mondanám: szerencsés ember ez a Kis Petik. Van miről mesélnem. De utazás előtt elfog a szorongás. Bíztatom magam: álld a sarat, Kis Petik! A gimnáziumot, Komáromot képviseled." TALLÓSI BÉLA
