Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-11 / 84. szám, hétfő

A CSKP KB Elnökségének új tagjai új szú 1988. IV. 11. JAN FOJTÍK, a CSKP KB El­nökségének tagja Jan Fojtík elvtárs 1928. március 1-jén a prerovi járásbeli Milotice nad Bečvouban született. Mezőgazdasági munkás csa­ládjából származik. A gimnázium elvég­zése után a Károly Egyetem Bölcsészet­tudományi Karán tanult. 1946-tól a CSKP tagja. 1950-tól a Csehszlovák-Szovjet Inté­zet filozófiai osztályának titkára, 1951-tól pedig a Rudé právo szerkesztője volt. 1957-1961-ben az SZKP KB Társada­lomtudományi Akadémiáján tanult. A Ru­dé právóban való visszatérése után a pro­pagandarovat vezetője, kommentátor, majd főszerkesztő-helyettes volt. 1968 márciusától a CSKP KB Politikai Tudomá­nyok Intézetének tudományos munkatár­sa lett. 1969 májusában a Nová mysl főszerkesztőjévé, majd rövid időre a CSKP KB Politikai Főiskolájának rekto­rává nevezték ki. 1969 novemberétől a CSKP KB titkára. Fojtík elvtárs fiatal kora óta különböző tisztségeket töltött be a pártban. 1966- ban megválasztották a CSKP KB póttag­jává, 1969-ben a központi bizottság és titkárságának tagjává. 1970-tól tagja a CSKP KB ideológiai bizottságának. 1982 novemberében a CSKP KB Elnök­ségének póttagja lett. 1969-tól képviselő, először a Népi Ka­mara, majd 1971-tól a Nemzetek Kama­rájának képviselője. Fojtik elvtárs a pártélet és a szocialista társadalomért végzett munkájáért több magas kitüntetést kapott. Megkapta a Klement Gottwald Érdemrendet, a Köz- társasági Érdemrendet, és számos más kitüntetést. JOZEF LENÁRT, a CSKP KB Elnökségének és Titkárságá­nak tagja IGNÁC JANÁK, a CSKP KB Elnökségének tagja Ignác Janák elvtárs 1930. október 4-én Veľké Zálužieben (Michalovcei járás) született. Kisparaszti családból szárma­zik. 1952-tól tagja a CSKP-nak. 1950-ben elvégezte a tanítóképzőt, majd Prešovban a CSISZ kerületi bizott­ságának titkára, illetve Bratislavában a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságá­nak osztályvezetője lett. 1954-57-ben a pedagógiai tóiskola hallgatója volt. Ké­sőbb Bratislavában tanított, majd Micha- lovcében iskolaigazgató lett. 1961-tól az SZLKP KB munkatársa lett, 1962-ben pedig megválasztották az SZLKF Micha­lovcei Járási Bizottságának titkárává. 1964-ben az SZLKP KB Társadalomtudo­mányi Akadémiájának hallgatója lett, és tanulmányai befejezése után 1967-tól az SZLKP KB oktatási osztályán szakosz­tályvezetőként dolgozott, 1970-ben meg­választották a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkárává, 1973-ban vezető titkárává. 1987 márciusában az SZLKP KB titkára lett. Janák elvtárs fiatal korától különböző párttisztségeket töltött be. 1973-ban meg­választották az SZLKP Központi Bizottsá­gának titkárává, 1977-ben a központi bi­zottság elnökségének tagjává, 1986-ban a CSKP KB Elnökségének póttagjává. A Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájá­nak képviselője, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja. Janák elvtárs a pártért és a szocialista társadalomért végzett mun­kájáért magas állami kitüntetéseket ka­pott. Megkapta a Győzelmes Február Ér­demrendet, a Munka Érdemrendet és más kitüntetéseket. Jozef Lenárt elvtárs 1923. április 3-án a Liptovský Mikuláš-i járásban, Liptovská Porúbkában született. Munkáscsaládból származik. A szlovák nemzetnek a fasiz­mus ellen folytatott harca élén álló kom­munista pártba 1943-ban lépett be. Aktí­van részt vett az illegális munkában és a szlovák nemzeti felkelésben. 1945-ben az SZLKP sviti alapszerve­zetének titkára volt, majd az SZLKP pop- rádi területi bizottságának titkára és az SZLKP Központi Bizottságának instrukto­ra lett. 1950-ben kinevezték a partizáns- kei Augusztus 29. Üzemek igazgatójává, 1951-ben pedig könnyűipari miniszterhe­lyettessé. 1953-1956-ban Moszkvában a pártfőiskolán tanult. Tanulmányai befe­jezése után az SZLKP kerületi bizottságá­nak vezető titkárává, majd az SZLKP KB titkárává választották. 1962-tól a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, 1963-tól a CSSZSZK kormányának elnöke volt. 1968-ban megválasztották a CSKP KB titkárává, 1970-ben pedig az SZLKP KB első titkárává. 1958-tól a CSKP KB tagja, 1962-ben megválasztották a CSKP KB Elnökségé­nek tagjává, 1968-ban a CSKP KB elnök­ségének póttagjává és 1970-ben ismét a CSKP KB Elnökségének tagjává. Az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságá­nak tagja. 1960-tól a Nemzetgyűlés, majd a Szö­vetségi Gyűlés képviselője, 1971-tól a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja és az SZNT képviselője. A CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke és az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának elnöke. Lenárt elvtárs a pártért és a szocialista társadalomért végzett munkájáért magas kitüntetéseket kapott. A szocialista munka hőse, megkapta a Klement Gottwald Ér­demrendet, a Köztársasági Érdemrendet, a Győzelmes Február Érdemrendet, az Októberi Forradalom Érdemrendet és számos más kitüntetést. A CSKP KB Elnökségének póttagja MIROSLAV ZA VADIL, a CSKP KB Elnökségének póttagja Miroslav Zavadil elvtárs 1932. január 9-én Prerovban született. Munkáscsalád­ból származik. 1948-tól tagja a CSKP- nak. Az ostrava-karvinái bányákban bá­nyásznak tanult. Ezután különböző tisztsé­geket töltött be a CSISZ ostravai kerületi bizottságán és a CSISZ Központi Bizottsá­gának instruktora volt. 1952-tól a CSISZ járási bizottságának vezető titkára, majd ostravai kerületi bizottságának osztályve­zetője és titkára volt. 1957-tól 1960-ig a CSKP KB Politikai Főiskoláján tanult. 1968-tól a CSKP-KB ipari osztályának instruktora volt. 1970-tól 1972-ia a CSSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottságának vezető titkára és alelnöke volt. A XIII. pártkongresszuson megválasz­tották a CSKP KB tagjává, 1971-ben póttagjává, majd 1976-tól ismét tagjává. 1987 márciusában a CSKP KB Titkársá­gának tagja lett. A Szövetségi Gyűlés Nemzetek Ka­marájának képviselője, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága El­nökségének tagja, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség alelnöke. Miroslav Zavadil elvtárs a pártért és a szocialista társadalomért végzett mun­kájáért megkapta a Munka Érdemrendet és más kitüntetéseket. A CSKP KB Titkárságának tagjai FRANTIŠEK HANUS, a CSKP KB Titkárságának tagja František Hanus elvtárs a kiatovy-i járásbeli Kašovicéban 1943. január 17-én született. Munkáscsaládból származik. 1966-tól tagja a CSKP-nak. A Plzeňi Gépészeti és Elektrotechnikai Főiskolán végzett tanulmányai alatt a moszkvai acél- és öntvényinstitútra küldték. Tanulmányai befejezése után a Kladnói Acélművek munkása, termelési asszisztense és fómestere volt. 1969-tól A párt az átalakítás és a demokratizálás élén áll (Folytatás az 1. oldalról) sál kapcsolatos feladatok teljesítésében. Pártunk a munkásosztály és az egész nép harci élcsapata. A kommunistának jól kell teljesítenie munkahelyi vagy szolgá­lati feladatait. Ugyanakkor politikailag el­kötelezettnek kell lennie, hatnia a dolgo­zókollektívára, a közvéleményre, magya­ráznia, védelmeznie és érvényesítenie a párt politikáját, megnyernie támogatá­sára az embereket, s leleplezni azokat a kísérleteket, hogy az átalakítást és a demokratizálást a párt és a szocializ­mus ellen használják fel. Csakis ennek alapján nőhet a párt tekintélye, erősödhet a társadalomra gyakorolt befolyása. Ez megköveteli, hogy a kommunisták mély­rehatóan magukévá tegyék a párt politi­káját, javuljon tájékoztatásuk, igazi harco­sokká váljanak és a pártban ne legyenek passzív tagok. A központi bizottság elnökségének be­számolójában kitűzött feladatok és a jóvá­hagyott határozat következetes teljesíté­se megteremti ehhez a feltételeket. A ha­tározatok valóra váltásában fontos lépést kell jelenteniük a járási és kerületi konfe­renciáknak. A súlypontot azonban a párt alapszervezetei jelentik, ezekben dönte­nek politikánk eredményeiről. Hangsúlyoztuk, hogy az emberek kö­rében végzett politikai munkán, a párt politikájának és az átalakításnak támoga­tására való megnyerésükön kívül nagy jelentősége van a káderpolitika tökélete­sítésének és demokratizálásának, annak, hogy a dolgozókollektívák a párt, szak- szervezeti, ifjúsági szervek és szerveze­tek, az állami és gazdasági szervek, a nemzeti bizottságok, a vállalatok, a szö­vetkezetek, vagyis minden terület élén olyan emberek álljanak, akik bizalmat él­veznek és megvannak a képességeik és személyes tulajdonságaik ehhez a mun­kához. Abból kell kiindulnunk, hogy a gaz­dasági mechanizmus átalakítása és a tár­sadalom demokratizálása során nő a ká­derek felelősségteljes munkájának jelen­tősége. Kiemeltük azt a követelményt, hogy több fiatalt, jól felkészült embert kell a tisztségekbe javasolni. Ezt meg is kell valósítani. Nagy figyelmet szenteltünk a párt ve­zető szerepe helyes érvényesítésének. Nem szabad helyettesíteni a gazdasági és állami szerveket, a nemzeti bizottságo­kat, a társadalmi szervezeteket, hanem a bennük dolgozó kommunisták révén kell elősegítenünk tevékenységük fejlesz­tését. Tanácskozásunkon joggal szenteltünk nagy figyelmet a népgazdaság feladatai teljesítésének, főleg az idei állami ten/ megvalósításának. Elsősorban arról van szó, hogy gyorsabban intenzifikáljuk a gazdaságot, érvényesítsük a tudomá­nyos-műszaki haladást, mivel csak így érhetjük el a nemzeti jövedelem kívánatos növekedését, a szociális fejlesztést és a piaci helyzet javulását. Ezért a pártszer­vezetek és az irányító szervekben dolgo­zó kommunisták mindennapi törekvései­nek középpontjába kell állítani a tervtelje­sítés kérdéseit, az emberek életét megke­serítő és bírált fogyatékosságok kiküszö­bölését, a dolgozók aktivitásának foko­zását. Nagy figyelmet kell fordítanunk a gaz­dasági mechanizmus átalakítására, nap­jainkban főleg az állami vállalatok új szer­vezési struktúrájára. Ügyelnünk kell arra, hogy mindenütt felelősségteljesen járja­nak el, ne tűrjék meg az ösztönösséget, a helyi és reszortérdekek érvényesülését. Megtárgyaltuk és támogattuk a köz­pont új elrendezésére vonatkozó javasla­tokat. A CSKP KB Elnökségének, Titkár­ságának és osztályainak, valamint a kor­mányokban dolgozó kommunistáknak, a minisztereknek és a központi szervek pártszervezeteinek ügyelniük kell arra, hogy az új elrendezés összekapcsolódjon a munka tartalmának, stílusának és mód­szereinek megváltozásával, s az új gaz­dasági mechanizmus következetes érvé­nyesítéséhez vezessen. Több káderkérdéssel is foglalkoztunk. Titkos szavazással változásokat eszkö­zöltünk az elnökségben, a titkárságban, és a CSKP KB titkárai között. Abból az alapelvból indultunk ki, amelyet a közpon­ti bizottság mai ülésén támogattunk, va­gyis abból, hogy korlátozni kell a tisztség betöltésének idejét és szavatolni kell a pártszervek nagyobb cseréjét. A folyto­nosság megőrzése mellett az a célja ezeknek a változásoknak, hogy jobban kihasználjuk az egyes elvtársak képessé­geit, fiatal elvtársakat emeljünk ki, és igy megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy továbbra is eredményesen teljesítsük a pártpolitika feladatait. Több elvtárs távozik az eddigi párt- tisztségekből és változások lesznek a kormányokban is. Ebből az alkalomból valamennyiüknek köszönetét akarok mondani a pártért és a szocializmusért végzett áldozatos munkájukért, további sikereket és jó egészséget kívánok nekik. Külön köszönetét akarok mondani az egész központi bizottság nevében is An­tonín Kapek és Josef Havlín elvtársnak a párt vezetésében végzett sokéves mun­kájáért. Kapek elvtársnak azért a munká­jáért is, amelyet a prágai pártszervezet élén végzett. Tevékenysége alatt Prágá­ban sokat tettek és megteremtették a fel­tételeket a további fejlődéshez. A prágai pártszervezet jelentősen hozzájárult a párt politikájának megvalósításához. Meggyőződésem, hogy így lesz ez a jövő­ben is. Sok sikert akarok kívánni valamennyi­ünk nevében is a CSKP KB Elnöksége és Titkársága újonnan megválasztott tagjai­nak, Fojtík, Janák, Lenárt, Zavadil, Ha­nus, Mohorita és Štépán elvtársaknak. Azt kívánom nekik, hogy eredményesen dolgozzanak az előttünk álló fontos fela­datok megvalósítása érdekében. A belső kérdések és problémák meg­oldása során nem téveszhettük szem elől, hogy mi történik a világban. A mai nem­zetközi helyzetben az eddiginél sokkal nyilvánvalóbb a bel- és külpolitika szoros összefüggése. Pártunk és szocialista ál­lamunk külpolitikájának fó irányvonalait s CSKP XVII. kongresszusa határozta meg. Következetesen eszerint járunk el. Ez a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való megbonthatat­lan barátság, szövetség és együttműkö­dés, a békeszeretö, demokratikus és rea­lista erők támogatásának irányvonala. Továbbra is aktívan hozzájárulunk ahhoz, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a rea­lizmus és a józanság győzzön. További előrehaladást érünk el a nukleáris háború veszélyének elhárításában, a leszerelés­ben és a béke pozícióinak megszilárdítá­sában. Befejezésül meggyőződésemet sze­retném kifejezni, hogy a CSKP KB tagjai és póttagjai aktívan részt vesznek a 9. ülés határozatainak megvalósításában, sikerül mozgásba lendíteniük a pártot és ehhez hozzájárulnak a közeledő járási és kerületi konferenciák is. Meggyőződé­sem, az idei május elsejei ünnepségek is kifejezik majd a kommunista párt és a Nemzeti Front politikájának támogatá­sát, állampolgáraink aktív viszonyulását a szocializmushoz és a békéhez. a CSKP vállalati bizottságának munkatár­sa lett. 1970-tól a vállalatigazgató titkár­ságának vezetőjeként, majd a Poldi Ko­hóüzem acélművének vezetőjeként dolgo­zott. 1973-ban megválasztották a vállalati pártbizottság elnökévé, majd 1979-ben a közép-csehországi kerületi pártbizott­ság titkárává. 1984-tól a CSKP KB politi­kai-szervezési osztályának vezetóhelyet- tese volt. 1985-től a közép-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára. Hanus elvtárs fiatal korától dolgozott az ifjúsági mozgalomban, különböző tiszt­ségeket töltött be a pártban és a népha­talmi szervekben. A XVII. kongresszuson megválasztották a CSKP KB tagjává. A Szövetségi Gyűlés Nemzetek Ka­marájának képviselője. Hanus elvtárs a pártért és a szocialista társadalomért végzett munkájáért meg­kapta a Kiváló Munkáért kitüntetést és más érdemérmeket. VASIL MOHORITA, a CSKP KB Titkárságának tagja Vasil Mohorita elvtárs 1952. szeptem­ber 19-én Prágában született. Apja állami alkalmazott. 1970-tól a CSKP tagja. Autószerelőnek tanult, majd Moszkvá­ban a Komszomol Főiskolájának hallgató­ja lett. 1972-tól a SZISZ Prágai Városi Bizottságának instruktora, majd a járási SZISZ-bizottság titkára, 1976-tól a SZISZ Prága II. városkerületi bizottságának el­nöke lett. 1978-tól 1982-ig a CSKP KB Politikai Főiskoláján tanult Prágában. Ta­nulmányai befejezése után megválasztot­ták a SZISZ Csehországi Központi Bizott­ságának titkárává, majd elnökévé. 1987' tói a SZISZ Központi Bizottságának el­nöke. Fiatal korától aktívan dolgozott az ifjú­sági mozgalomban, és különböző tisztsé­geket töltött be a pártban. A XVII. párt- kongresszuson megválasztották a CSKP KB póttagjává. A CSKP KB-nak az ifjúság körében végzett munkával foglalkozó bi­zottságának tagja. A CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács képviselője. Mohorita elvtárs a pártért és a szocia­lista társadalomért végzett munkájáért megkapta a Kiváló Munkáért állami kitün­tetést és más érdemérmeket. MIROSLAV ŠTÉPÁN, a CSKP KB Titkárságának tagja Miroslav Štépán elvtárs 1945. augusz­tus 5-én Lounyban született. Kisparaszti családból származik. 1965-tól tagja a CSKP-nak. A mezőgazdasági főiskola elvégzése után a prágai Mezőgazdasági Műszaki Kutatóintézetben dolgozott. 1969 és 1972 között tudományos fokozatot szerzett a mezőgazdasági főiskolán, majd egy évig a CSKP Prága VI. városkerületi bi­zottságán dolgozott. 1972-tól a SZISZ Központi Bizottságának osztályvezetője, 1974-tól a SZISZ Prágai Városi Bizottsá­gának elnöke volt. 1977-tól a SZISZ kép­viselője volt a Nemzetközi Diákszövet­ségben, és a Nemzetközi Diákszövetség elnöke volt. 1986 elején a CSKP Prágai Városi Bizottságának osztályvezetője lett, majd az év végén a városi pártbizottság titkárává választották. Fiatal korától aktívan dolgozott az ifjú­sági mozgalomban, és különböző tisztsé­geket töltött be a pártban. 1981-tól a Szö­vetségi Gyűlés Népi Kamarájának képvi­selője, 1986-tól a Népi Kamara külügyi bizottságának elnöke. Štépán elvtárs a pártért és a szocialis­ta társadalomért végzett munkájáért meg­kapta a Kiváló Munkáért állami kitüntetést és más érdemérmeket.

Next

/
Thumbnails
Contents