Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-08 / 82. szám, péntek
Igazság az 1968-as „akcióprogramról“: milyenek voltak a szavak és milyenek a tettek A CSKP KB 1968. évi januári ülését követő események óta ugyan már két évtized telt el. de ezek még mindig a nemzetközi ideológiai harc homlokterében állnak. Ebben az évben új színfolt jelent meg e kampányban: azok. akik deformálták a ..januári politikát“, revizionista és szocialistaellenes tartalommal töltötték meg. tevékenységüket most egyszerre szégyentelenül az SZKP által jelenleg megvalósított átalakítás elődjeként tüntetik föl. Sik. Mlynár. Pelikán, Dubček. Cisaf és a jobboldali erők más képviselői különböző nyilatkozataikban, amelyeket a burzsoá hírközlő eszközök készségesen terjesztenek, azt „bizonyítják", hogy állítólag az 1968. január utáni csehszlovákiai eseményeknek és a Szovjetunióban folyó átalakításnak „hasonlóak a jellemzői“, hogy ,.a szolét átalakitas rehabilitálta az 1968-as csehszlovákiai reformtörekvéseket“. Húsz év elteltével A CSKP akcióprogramja című hivatalos dokumentumra hivatkoznak, amelyet a CSKP KB áprilisi ülése éppen húsz évvel ezelőtt hagyott jóvá, hogy hangsúlyt adjanak állításuknak. Azt állítják, hogy ha lett volna idejük az „akcióprogram" megvalósítására (állítólag ezt a testvéri országok 1968 augusztusi internacionalista segítsége akadályozta meg) „az eredmény hasonló vagy ugyanaz lenne, mint amire ma az SZKP törekszik". Milyen helyet foglalt el az említett dokumentum a revizionisták politikájában? Milyen szerepet töltött be, kit szolgált és miért nyilvánította érvénytelennek a CSKP KB 1970-es decemberi ülése? A hivatalos „pártplatform“ A CSKP akcióprogramját abban az időben hagyták jóvá, amikor a jobboldali erők a párt akkori vezetésében elárulták a „januári politikát", deformálták és revizionista, szocialistaellenes tartalommal töltötték meg. Felforgató tevékenységüket a „párt irányvonalával", hivatalos dokumentummal akarták álcázni. Elsősorban azt említsük meg, hogy az „akció- program" a „januári politikától" eltérően nem vallotta magáénak a CSKP XIII. kongresszusának határozatát. amely a maga idejében a szocializmus építése politikájának folytonosságát fejezte ki országunkban. Az „akcioprogram" elfogadásának idején már számos negatív irányzat felszínre került, amelyek megmutatták, hogy hazánkban a fejlődés más irányban halad, mint ahogyan azt a januári ülés határozata megszabta. A pártban, a tömegtájékoztató és propagandaeszközökben, valamint a társadalmi szervezetekben aktívan léptek fel a jobboldali és a revizionista erők, aktivizálódtak a volt kispolgári elemek, a burzsoá osztály maradványai és kiszolgálói, a február előtti reakció képviselői és más ellenséges erők. Ennek ellenére az „akcióprogram“ a társadalom csaknem abszolút egységét hangsúlyozza Ez nem felelt meg a valóságnak, félrevezető volt. A szocialistaellenes erők aktivizálódásának veszélyére az „akcióprogram" nem hívta fel a figyelmet, s nem is adja feladatul, hogy harcolni kell ellene. Ellenkezőleg. A politikai rendszer dezintegrációjának és a szocialistaellenes erők legális szerveződésének irányvonalát támogatta. Az „akcióprogram" elfogadása után gomba módra szaporodtak az új szervezetek és egyesületek, amelyek, képviselőik szerint, „a különböző rétegek és társadalmi csoportok érdekeit és szükségleteit fejezték ki. azokét, amelyek januárig nem érvényesülhettek“. Döntő többségük politikai profiljának azonban semmi köze sem volt a szocializmushoz. Közismert az ún. K 231 -es szervezet szerepe, amelyben antikommunista erők csoportosultak, s amelynek programját nagyon találóan fejezte ki Brodský, a szervezet „főtitkára“: „a legjobb kommunista, a halott kommunista" Az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja (KAN), amelynek politikai párttá kellett volna átalakulnia, hasonló célt tűzött ki. Programja „kommunisták nélküli szakszervezetet és nemzeti bizottságokat“ követelt. Ugyanez vonatkozott a parlamentre és a kormányra is. Más reakciós szervezetek is születtek, vagy felújították tevékenységüket. Aktivizálódtak a ludá- kok, az agrárpárt tagjai, Kramár nemzeti demokrata pártjának volt tagjai... A szervezetek és társaságok e sokszínű konglomerátuma Csehszlovákiában a szocializmus felszámolására és az 1948 februárja, sőt a München előtti viszonyokhoz való visszatérésre törekedett. Az ún. prágai tavasz néhány politikai hajótöröttje ma azt állítja, hogy szélsőséges jelenségről volt szó, amelyet állítólag bármikor fel lehetett volna számolni. Azonban már e folyamat mennyiségi szempontja azt mutatja, hogy nem mellékes jelenségről volt szó: 1968 június közepéig hetven új szervezet kérte regisztrálását a belügyminisztériumtól. Egy kérvényt sem utasítottak el. Valamennyi előzetes beleegyezést kapott a tevékenységhez és sokuk végleges regisztrációt. Az új szocialistaellenes politikai rendszer létrehozását a társadalom megszülető demokratizálásának megnyilvánulásaként adták ki. Visszaélés a nyilvános tájékoztatással Az „akcióprogram" számos helyes jelszót tartalmazott. számos helyes feladatot tűzött ki, a konkrét problémák gyakorlati megvalósítása azonban a szocialista építéstől való eltérést is jelentette. Vegyük például az olyan fontos kérdést, mint amilyen a közvélemény tájékoztatása. Az „akcióprogram" helyesen állapítja meg, hogy az emberek tájékoztatását lényegesen javítani kell, le kell küzdeni a késést, véget kell vetni az információk eltorzításának és pontatlanságának. Az előzetes cenzúra megszüntetésének követelménye sem volt helytelen. Végül 1968-ban meg is szüntették a cenzúrát és soha többé nem újították fel. Milyen volt azonban 1968-ban a tájékoztatási politika? Már az akcióprogram elfogadásának idején a jobboldali erők a tömegtájékoztató és propagandaeszközök többségében támadták a szocialista politikai rendszer alapjait, antikommunista hisztériát szítottak. Az így értelmezett nyilvános tájékoztatást valamiféle „abszolút" sajtószabadságnak adták ki. A valóságban azonban a tömegtájékoztató és propagandaeszközökben a jobboldali és szocialistaellenes erők információs monopóliuma alakult ki. Senki más nem kapott szót, semmilyen más vélemény nem látott napvilágot, csak olyan, amely a jobboldali politikát képviselte. így például Pelikán, a Csehszlovák Televízió akkori igazgatója és Liehm, az ún. Film- és Televíziós Dolgozók Szövetségének (FITES) akkori igazgatója megállapodott abban, hogy Pelikán átadja a televízió program- és káderügyeit a FITES-nek, s ez pedig védeni fogja a televíziót. Ehhez az akcióprogram nyitotta meg az utat. Találóan jellemezte a helyzetet az AP amerikai hírügynökség tudósítója, G. Neyerburg: „Most a szerkesztőknek minden megengedett, ami véleményük szerint megfelelő...“ Az osztályszempont tagadása Ami a párt vezető szerepét illeti, az „akcióprogram" helyesen állapítja meg, hogy az a haladó szocialista fejlődés biztosítéka. A pártnak az államban betöltött vezető politikai szerepének világos meghatározása helyett azonban azt állapítja meg, hogy a szocialista államhatalmat egy párt, egy politikai koalíció sem monopolizálhatja. Szükséges, hogy a nép valamennyi politikai szervezete számára hozzáférhető legyen. A párt revizionista erői ezzel lényegében felszámolták 1948 februárjának eredményeit, amelyeknek jóvoltából a CSKP uralkodó párt, a munkásosztály és szövetségeseinek vezetője lett, s a szocialista politikai rendszer segítségével megvalósítja a munkásosztály, a nép politikai hatalmát. A történelmi fejlődéssel és a forradalmi hagyományokkal szöges ellentétben fejezi ki az „akció- program“ a Nemzeti Front szerepét. Úgy beszél róla, mint kölcsönösen versengő politikai szubjektumok szövetségéről. Ez a megközelítés lényegében a Nemzeti Frontnak társadalmunkban betöltött történelmi szerepétől való elszakadást jelentette. A Nemzeti Frontról, mint a munkásosztály, a parasztság, valamint a hazafias és antifasiszta erők kommunista párt vezette szövetségéről, szól, amely az antifasiszta nemzeti felszabadító harcban született Emlékeztessünk arra is, hogy milyen álláspontra helyezkedett az „akcióprogram" az ifjúsági szervezetnek társadalmunkban betöltött szerepével kapcsolatban. Kimondta, hogy az ifjúság belső differenciáltsága „tagolt és differenciált gyermek- és ifjúsági szervezeteket követel meg" S mi volt e ködös tézis következménye? A gyakorlatban visszaéltek vele: lényegesen meggyorsította a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség felbomlásának folyamatát és annak a 18 önálló szervezetnek a létrejöttét, amelyek közül néhány (főleg vezető szerveik), mint például a Csehországi és Morvaországi Főiskolai Hallgatók Szövetsége szocialistaellenes volt, elutasította a Nemzeti Frontot, és dokumentumaiban a politikai harcban való aktív részvétellel számolt. Az „akcióprogram" nyíltan nem szólt a politikai pluralizmusról, amit a jobboldali erők a dokumentum súlyos hiányosságának tartottak. A burzsoá-demok- rata típusú pluralizmus előtt megnyitotta az utat a Nemzeti Front, a társadalom irányításának a párt szerepének, a párt és a társadalmi szervezetek, valamint az állami szervek kapcsolatának, továbbá a párton kívüli szervek és szervezetek, mint a CSKP politikájától független önálló politikai szubjektumok helyzetének új koncepciója. Lényegét tekintve az „akcióprogram" elutasítja az osztályszempontú megközelítést és ezt az osztály- valamint politikai tartalmuktól megfosztott „érdekek elméletével“ helyettesíti. Az össztársadalmi érdek nem mint az uralkodó munkásosztály osztályérdeke érvényesül. Előtérbe kerülnek a csoport-, helyi érdekek, az egyének érdekei, a politikai rendszer dezintegrációja, s a társadalom számos „önálló" politikai szubjektumra hullik szét. Ennek felel meg az a koncepció, amely a kommunista pártot megfosztja annak lehetőségétől, hogy hatást gyakoroljon az állam, a politikai-hatalmi és a gazdaságirányítási szervek tevékenységére. A szocialista állam „kisajátításáról“ Gazdasági részében az „akcióprogram" az új gazdasági modell alapelveként a piaci mechanizmusnak, mint a népgazdaság és az árak közötti kölcsönös viszony kialakítása meghatározó tényezőjének spontán működését, a gazdasági és a vállalati szférának az államtól való elválasztását, a gyártók. mint a termelőeszközök tulajdonosainak autonómiáját, a gazdaság tervszerű irányításának a kölcsönös konfrontáció folyamatával, valamint a vállalkozói, fogyasztói és a lakosság más különböző társadalmi csoportjai érdekeinek összehangolásának folyamatával való helyettesítését jelölte meg. Az említett elvek érvényesítésétől várták az úgynevezett monista politikai rendszer felszámolásához szükséges „politikán kívüli" feltételek megteremtését A termelőeszközök társadalmi tulajdonának csoporttulajdonná változtatásával azt a célt követték, hogy létrehozzák a pluralista gazdaságot, amely a burzsoá pluralista politikai rendszer alapja. Erinek felelt meg a gazdaság „demokratizálásának" értelmezése is. A dolgozók vállalati tanácsait, amelyek helyes és perspektív elemek voltak, a gyakorlatban a szocialista állam érdekeivel ellentétben, a csoport- érdekek javára akarták felhasználni Tíz évvel később az emigráns Liehm a Szabad Európa Rádiónak elmondta, hogy mire irányultak a gazdaságpolitika említett elvei és a válságos évek egész gazdasági reformja: „A politikai pluralizmus alapja a vagyon pluralista tulajdona... A prágai reformmozgalom... kezdeti stádiumában arra gondolt, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a pártot, és segítségével a rendszert... Csak későbbi szakaszában derült ki, hogy semmi sem érhető el addig, amíg nem demokratizálódik a gazdaság. Végül elhangzott az a követelmény, amelyet az egész reformmozgalom kulcsfontosságú elemének tartok: az állam kisajátításának követelménye". Az 1968-as események után tíz évvel az emigráns Mlynár is nyíltabb volt az osztrák televízióban, amikor a jobboldali erők tényleges céljairól beszélt: „Ha konkrétan akarunk beszélni, el kell mondani: kísérlet volt arra, hogy a kommunista párt korábbi hatalmi monopóliumát a társadalom ellenőrzése alá helyezzük... és később áttérjünk a pluralista politikai rendszerre." A kompromisszum eredménye Most, amikor húsz év elteltével elgondolkodunk az „akcióprogram“ tartalmáról, joggal tesszük fel a kérdést: a CSKP KB 1968-as áprilisi ülése miért fogadta el egyhangúlag, miéit szavaztak rá mind a revizionisták, mind pedig a CSKP KB azon tagjai, akik a marxizmus-leninizmus pozícióin álltak. Az „akcióprogram" nagyon ellentmondásos dokumentum, tartalma kompromisszum eredménye. Kidolgozásakor lényegében harc folyt az egyes problémákkal kapcsolatos gyakorlati állásfoglalásokért. A jobboldali erők ködös, pontatlan megfogalmazások mögé rejtették tényleges céljaikat, a vita során számos megfogalmazást eltompítottak, és olyan általános síkra helyezkedtek, amely mindenki számára elfogadható volt. Azt már megállapítottuk, hogy az „akcióprogram" számos helyes kitételt tartalmaz (például a nyilvánosság nagyobb tájékoztatásának szükségességét, a dolgozókollektívák önigazgatását, a tudomány és a technika eredményei gyorsabb és jobb alkalmazásának feladatát, a nemzetközi munkamegosztásba való hatékonyabb bekapcsolódás szükségességét, főleg a KGST keretében, a nemzetiségi kérdés megoldását az állam szövetségi elrendezése alapján, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség és barátság fejlesztését, valamint külpolitikánk alapvető orientációját stb.) Helyes volt például a párt vezető szerepéről, mint a haladó szocialista fejlődés biztosítékáról, a szocialista demokrácia elmélyítésének szükségességéről, az emberek hasznos elkötelezettségéről, a társadalom direktív irányítási módszerének leküzdéséről, a nemzeti bizottságok munkájának javításáról, a bürokratizmus felszámolásáról szóló tézis stb. Ez a dokumentum azonban számos helytelen kitételt is tartalmaz, főleg a párt vezető szerepének érvényesítését, a Nemzeti Front szerepét és jellegét, a politikai rendszert, a gazdaság fejlődését, a szocialista állam szerepét és helyzetét és más kérdéseket illetően, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben kísérletet jelentettek a marxista-leninista elvek és a dolgozó nép februári győzelme néhány eredményének felülvizsgálatára. A marxista-leninista erők és a revizionisták is számoltak a jövőbeli fejlődéssel az oly ellentmondásos dokumentumról lefolytatott szavazásnál. A marxista-leninista erők azt remélték, hogy a párt revizionista erői vereséget szenvednek, s az „akcióprogram" megvalósítása során a jobboldal által ösztönzött helytelen megfogalmazásokat és revizionista irányzatokat leküzdik A jobboldal képviselői ugyanakkor azzal számoltak, hogy az általános megfogalmazásokat és a helytelen kitételeket továbbfejlesztik és saját politikájuknak megfelelően elmélyítik. Az „akcióprogramot" valamiféle epizódnak tekintették a hatalom megszerzésének útján a pártban, és a társadalomban. A CSKP Központi Bizottságának áprilisi ülésén főleg káderkérdések megoldására - vezető tisztségek betöltésére és rendkívüli, ún. káderkongresszus összehívására - törekedtek. Az „akcióprogramot" csak ugródeszkának tekintették további felforgató tevékenységükhöz, a marxizmus-leninizmus későbbi mély revíziójához, és a szocialista elvek felszámolásához. ,,Halva született gyermek...“ Az „akcióprogram" már elfogadásának idején sem állt a jobboldali erők érdeklődésének középpontjában. Képviselőik, akik a prágai városi pártbizottságban második pártközpontot hoztak létre, már más dokumentumokat (a „Kétezer Szó" című ellen- forradalmi felhívás, a Cseh Kommunista Párt Programja) dolgoztak ki, amelyekben hazánk fejlődésének alapvető kérdéseit saját elképzeléseik szerint fogalmazták meg. Ezért az „akcióprogramot" is „halva született gyermeknek" minősítették, és lényegében az áprilisi ülés után már egyáltalán nem foglalkoztak vele. A jobboldal által 1968 tavasza után követett politika lényegében már ellentétben állt magával az „akcióprogrammal". Amint arra A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum rámutat: ez a politika a pártnak mint a társadalom vezető erejének felszámolását, a szocialista politikai rendszer szétzúzását, a nacionalizmus és a szovjetelle- nesség politikájának terjesztését célzó politika volt, amely lényegében szociális revansra és „antifebru- árra" tett kísérletnek nevezhető. Amikor ma a válságos évek jobboldali erőinek képviselői síkra szállnak e dokumentumért, és azon sajnálkoznak, hogy nem tudták megvalósítani, puszta konjunkturális okokból teszik ezt. Azzal számolnak, hogy tevékenységük a feledés homályába merült; új nemzedékek nőttek fel, amelyek nem ismerik a válságos éveket, s így azok tevékenységét sem, akik felforgatták a szocializmust, és meghiúsították a CSKP KB 1968 januári ülésének eredményeit. Minőségbeli különbség Az SZKP és a CSKP által jelenleg követett átalakítás és a válságos évek jobboldali erőinek politikája között semmilyen összefüggés, semmilyen folytonosság nincs. A jobboldal célja a szocializmus leszerelése volt. Az átalakítás viszont olyan forradalmi folyamat, amelynek célja a szocializmus terjesztése, október és február hagyatékának továbbfejlesztése, és új eredmények elérése a szocialista építés útján. Különféle párhuzamok konstruálása az említett folyamatok között, amivel néhány politikai hajótörött kísérletezik, csak és kizárólag személyes céljaikat szolgálja. Igyekeznek tisztára mosni magukat, s hasonlóan mint a válságos években, elhitetni a nemzetközi közvéleménnyel és népünkkel, hogy az a politika, amelyet követtek, szocialista volt, s hogy vissza kell rá térni. Be akarják bizonyítani vereségük, a konszolidációs folyamat és az elmúlt években követett politikai irányvonalunk indokolatlanságát. Röviden, élősködni akarnak az átalakítás folyamatán, el akarják érni rehabilitációjukat, vissza akarnak térni a politikai életbe, hogy ismét érvényesít-. hessék revizionista elképzeléseiket, amelyekről a mai napig nem mondtak le. Törekvéseik azonban hiábavalóak. Csehszlovákia Kommunista Pártja és társadalmunk fejlődésének sorsdöntő szakaszába lépett, az átalakítás szakaszába, mégpedig azzal a világos céllal és programmal, amelyet a XVII. pártkongresszusnak és a CSKP KB 7. ülésének határozata fejez ki. Pártunk éppúgy, mint az SZKP a lenini elmélet és gyakorlat alkotó fejlesztésére, a szocializmus tökéletesítésére és minőségének javítására, továbbá arra törekszik, hogy a szocialista rendszer teljes mértékben megmutassa lehetőségeit és előnyeit. Nem hagyjuk, hogy bárki, bármivel letérítsen bennünket erről az útról. KARELHORÁK ÚJ SZÚ 4 1988. IV. 8.
