Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-20 / 92. szám, szerda
Glasznoszty: Magunknak avagy exportra? Nem túl buzgón foglalkozunk az önkritikával? Nem lépjük túl a mértéket, amikor maradéktalanul feltárjuk múltunk drámai eseményeit és a mai nap bonyolult problémáit? Ilyen kérdések előfordulnak a szovjet sajtóban közölt olvasólevelekben, gyűléseken és különböző viták során is elhangzanak - ezek egyre gyakoribbak országunkban, ahogyan közeledünk a júniusra kitűzött, országos pártkonferenciához. Egyesek, amikor kifejezik az ilyesféle aggályokat, a nyugati propagandára hivatkoznak, amely, úgymond, a túlságosan ,,önkritikái" nyilvánosságot roppant örömmel használja fel arra, hogy kárt okozzon a szovjet államnak és a szocializmusnak. Mit lehet válaszolni az ilyesféle- nézetem szerint nem is annyira naiv - kérdésekre? Természetesen, teljes mértékben megértem és osztom azon honfitársaimnak az érzéseit, akik számára egyáltalán nem közömbös az, hogy mit gondolnak országunkról. Nem ezekről az emberekről van most szó. Én a mi „saját tenyésztésű“ konzervatívja- inkról beszélek, akiknek nem tetszik az igazi nyilvánosság, mivel ez mintegy fényszóróval világítja meg azt a tényt, hogy ők nem tudnak vagy nem kívánnak korszerű módon dolgozni, ahogyan ezt az átalakítás követeli. Ha meghallgatjuk őket, ,,az alapelvek őrzőit“, jobban mondva pedig - a pangás híveit, akkor az derül ki, hogy a nyilvánosság két formában szerepelhet: az egyik saját magunk, mintegy a belső fogyasztás számára, a másik pedig- „exportra“. Különös logika! A nyilvánosság, akárcsak az igazság, csak egy lehet, függetlenül attól, hogy a múltról vagy a jelenről van szó. Ennek meggyőző- bár sajnos túl késői - igazolásául szolgálhat a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága plénumának nemrég hozott döntése. Arra gondolok, hogy Nyikolaj Buharinnal és Alekszej Ri- kowal, a kommunista párt és a szovjet állam kiváló személyiségeivel és ,,a jobboldali-trockista blokk“ 1938-ban koholt, hírhedt pe- ' rének másik nyolc áldozatával kapcsolatban megsemmisítették az eljárást és érvénytelenítették az akkor hozott ítéleteket. Most, fél évszázaddal később, végre diadalmaskodott az igazságosság, érvényesült a történelmi igazság. Az igazság diadala pedig jóval korábban is örömet szerezhetett volna nekünk, mondjuk 1956-ban, közvetlenül az SZKP XX. kongresszusa után, amely elítélte Sztálin személyi kultuszát és a vele összefüggő, megbocsáthatatlan hibákat és bűnöket. Sajnos, Nyikita Hruscsov és kollégái nem voltak eléggé elszántak és következetesek, hogy az igazságot teljes mértékben helyreállítsák és az akkor tervezett reformokat megvalósítsák. Ezt az olyannyira szükséges, megtisztító folyamatot abban az időben talán akadályozták azok a befolyásos személyiségek, akiket személy szerint túl szoros kapcsolat fűzött Sztálinhoz. Meg aztán akkor valószínűleg elegendő nyilvánosság sem volt. Mellesleg szólva, egyesek abban az időben is országunk külföldi ellenségeire hivatkoztak, akik megpróbálták kiaknázni a sztálini személyi kultusszal összefüggő leleplezéseket. Nem vitatom: persze voltak bizonyos politikai „veszteségek“ számunkra, a szocializmus ügye számára. De mit számítanának ezek azokhoz az eredményekhez képest, amelyeket bizonyára elértünk volna abban az esetben, ha az annak idején kijelölt reformokat sikerül megvalósítani! Úgy vélem, ebben az esetben pártunknak és népünknek nem kellene most kivezetni az országot a pangás állapotából, hanem sokkal előbbre lévő határvonalakról folytatná történelmi jelentőségű haladásunkat. Különben, mint mondják, a hibákból tanulni lehet. Nem kételkedem, hogy a múlt tárgyilagos, komoly elemzése segítséget nyújt majd a szovjet embereknek ahhoz, hogy sikeresebben valósítsák meg az SZKP XXVII. kongresszusa után elkezdődött megújulást - a közeli országos pártkonferenciának is ezt kell előmozdítania. Ennek az igen fontos fórumnak a küszöbén az országban széleskörűen és konstruktív módon vitatják meg a demokrácia, a törvényesség, a nyilvánosság, a radikális gazdasági reform továbbfejlesztésével összefüggő problémákat, amelyek megoldása nélkül az átalakítás sikere nem lehetséges. E megvitatás során nemcsak a múltbeli, hanem a mai hibák és fogyatékosságok is feltárulnak. És ez merészen, nyíltan történik, senkire sincsenek tekintettel. Természetesen észre kell vennünk nyugati ellenségeinknek azt a törekvését, hogy „kompenzálják“ azokat a hátrányokat, amelyeket a mi nyilvánosságunk okozott nekik, és revánsként egy sajátságos „tudatlanság-függönyt“ hozzanak létre a Szovjetunió körül. De hogyan? Természetesen oly módon, hogy tendenöiózusan, hamisan ábrázolják a szovjetumóbeli életet, úgy, hogy a fekete tónus legyen túlsúlyban. Mit érnek például a Washington Postnak és számos más nyugati újságnak a próbálkozásai, hogy a mi szocialista pluralizmusunkat, a konkrét kérdésekkel kapcsolatos álláspontok sokféleségét... „a kommunista kormányzással szembeni demokratikus ellenzéknek“ tüntessék fel! így hát, mivel a nálunk végbemenő folyamatok ilyen, enyhén szólva, rendkívül sajátságos magyarázatával találkoztunk, korlátoznunk kell a nyilvánosságunkat? Mint az egyik amerikai elnök, Jefferson mondta. „Annak az embernek, aki nem retteg az igazságtól, nem kell félnie a hazugságtól“. Ehhez a bölcs mondáshoz én még egy szót hozzátennék: a „néptől“. VOLF SZEDIH az APN politikai szemleírója A vezetőség és a dolgozókollektíva kötelezi magát... Hatvan oldal, de úgy vélem, nemcsak emiatt érezzük ennek a brosúrának a súlyát. A gyár egy egész évi tapasztalatainak súlya rejlik benne. A brosúra borítólapján ezt olvasom: A Szergo Ordzsonikidze Szerszám - gépgyár moszkvai termelési egyesülés 1988. évi kollektív szerződése. A legutolsó oldalon két aláírás: a vezetőséget képviselő Nyikolaj Csikirjov vezérigazgatóé és Konsz- tantyin Ivanové, a gyár szakszervezeti bizottságának elnökéé, aki a dolgozókollektíva nevében szerepel. A gyár élete... Ez - az állami terv fő mutatóinak teljesítése, a tudomány és a technika eredményeinek meghonosítása, káderképzés, munkabér, munkarend, a balesetvédelem biztosítására vonatkozó egyezmény, a nők és a fiatalok munkakörülményei, az étkezés és az egészségügyi ellátás megszervezése A gyár élete természetesen nem korlátozható a műszak munkaidejére. A szerződés jelentős része a kollektíva szociális viszonyainak fejlesztésével összefüggő problémákkal foglalkozik. Az első és legélesebb probléma: a lakás. A dolgozókollektíva tanácsának azon az ülésén, amelyen a kollektív szerződés tervezetét tárgyalták, az egyik műhely vezetője szemrehányást tett a vezérigazgatónak: miért nem tartott vissza egy tapasztalt gépkezelőt, aki egy másik moszkvai gyárba ment át, ahol lakást ígértek neki.- örömmel adtam volna neki lakást, és úgy óvtam volna, akár az édes fiamat - válaszolt Csikirjov. - A lakásra váró gyári dolgozók névsorában azonban néhány nő megelőzte ót. És sem a vezetőség, sem a szakszervezeti bizottság nem szegheti meg az ő jogaikat. Ez igazságtalan lenne.- A gyári lakásalapból csak olyan dolgozó kaphat lakást - így áll a kollektív szerződésben -, aki legalább öt évig dolgozott a gyárban, kiváló termelési mutatókat ért el, és tevékenyen részt vett a társadalmi életben. A műhelyek és részlegek hirdető- tábláin okvetlenül megtalálható a lakásra jogosultak névsora. Ha valaki bekerül ebbe a sorba - ez azt jelenti, hogy megtette az első lépést az új lakás ajtaja felé. Mikor sikerül a másikat is megtenni, és kinyitni ezt az ajtót? Erre a kérdésre évekig kell várni a választ. Tavaly a gyár 67 dolgozója ünnepelt lakásavatást. Jelenleg még 399-en szerepelnek a lakásra várók névsorában. És ez a sor még akkor sem csökken, ha 1988-ban ugyanannyi dolgozónak sikerül átnyújtani az új lakás kulcsait, sőt talán növekszik is. Nőnek a gyerekek, új családok alakulnak és a régiek gyakran széthullanak, így növekszik a lakásra várók névsora. A kollektív szerződésben rögzítették a vezetőségnek azt a kötelezettségvállalását, hogy megkezdik két 21 emeletes lakóház tervezését. 1991 „a nagy költözés évévé" válhat a gyár történetében: akkor kell befejezni ezeknek a házaknak az építését, és azoknak a többsége, akiknek lakásra van szükségük, kitárhatja az új otthon ajtaját. A gyár kultúrpalotát, egészségjavító családi penziókat is épít: az egyiket Moszkva közelében, még kettőt pedig - a Fekete-tenger partján. A gyár minden harmadik dolgozója beutalót kaphat üdülőbe, szanatóriumba, turistaházba vagy penzióba. Emellett a beutalók egy részét, főként a munka veteránjai és azok számára, akiknek szanatóriumi kezelésre van szükségük, kedvezményes feltételekkel adják el. Áruk 75 százalékát a vezetőség és a szak- szervezet fedezi. A nyaralóházakban és a gyár úttörőtáborában mintegy 1100 gyerek üdül. A szakszervezet és a vezetőség a gyermekbeutalók árának nagy részét is fedezi. A gyár tavaly új feltételek között kezdett működni: a gazdasági önelszámolás, a rentabilitás és az önfinanszírozás jegyében. Csak azt lehet elkölteni, amit megkerestél - egyetlen rubellel sem többet. A kollektíva elkezdett számolni tanulni: hol lehet felhasználni új, észszerű technológiát, miként lehet anyagot megtakarítani és csökkenteni a termelési költségeket. A szerződés alapjául a vállalat gazdasági és szociális fejlesztési terve, valamint a műhelyekben és részlegekben rendezett gyűléseken elhangzott, sok javaslat szolgált. A terv összeállítása során tekintetbe vették azt a nyereséget, amelynek elérését a gyár tervezi; valamint a szakszervezet költségvetését és az állami társadalombiztosítás költségvetését is. A szerződés tervezetét megtárgyalta a dolgozókollektíva tanácsa, azután, február végén, a dolgozókollektíva magasabb szerve - a képviselők konferenciája elé terjesztették elbírálásra. Itt megvitatták a tervet, majd mellette szavaztak. A vezetőség és a szakszervezeti bizottság évente legalább kétszer kötelez nyíltan ellenőrizni a kollektív szerződés végrehajtását. Az ellenőrzés félévi eredményeit a dolgozókollektíva tanácsának ülésén, az egész év eredményeit pedig a konferencián vitatják meg. A műhelyek és a részlegek dolgozókollektívái, így áll a szerződésben, határozatokat terjeszthetnek elő olyan személyek felelősségre vonásáról, akik a vállalat kötelezettségének nem teljesítésében vétkesek. A vezetőség és a szakszervezeti bizottság köteles tájékoztatni a dolgozókollektívát a foganatosított intézkedésekről. FELIKSZ ALEKSZEJEV (APN) | KOMMENTÁLJUK Hatékonyabb tervezést Azt szokták mondani, hogy a jó terv fél siker. Tény, hogy ha az irányítók a tapasztalataik birtokában mérik fel a helyzetet, a fejlesztési elképzeléseket és lehetőségeket alaposan kidolgozott tervbe foglalják össze, akkor célszerűbbé, hatékonyabbá válhat mindenki munkája. Ilyen feltételek között botorkálás helyett a dolgozókollektívák, a vállalatok és üzemek a megjelölt úton haladhatnak. A terv tehát nagy segítség a mindennapi munkában. Volt időszak, amikor azt hangoztattuk, hogy a terv törvény, tehát még a váratlan helyzetek hatására sem változtathatunk rajta. Az ilyen szemlélet következtében torzulások keletkeztek. A tervezőmunka nem volt eléggé összehangolva a társadalom fejlődésével, igényeivel. Túlsúlyba került a tervezést végző szervek diktatórikus jellege. Az igazsághoz tartozik, hogy amikor az állami terv már törvényerőre emelkedik, akkor nem ajánlatos módosítgatni. Viszont el kell ítélni például a mezögazdasági- élelmiszer-ipari komplexumban tapasztalható rapszodikus tervezést. A mezőgazdasági vállalatok vezetői még emlékezhetnek arra az időszakra, amikor a felsőbb gazdasági szervek azt javasolták, hogy a sertésállományt több ezerrel csökkentsék. A javaslat nyomán helyenként egész tenyészeteket számoltak fel, mire később felelősségre vonták a termelőket, hogy miért nem teljesítik a sertéshús-eladási tervet. Ilyen nagyarányú különbségeknek a tervezésben nem szabadna előfordulnia. Ismeretes, hogy a növénytermesztésben szintén nem kielégítő a tervezés színvonala. A gazdasági szervek csak a pártszervek többszöri bírálata után határozták el, hogy a társadalmi igényléseknek megfelelően növelik a cukorrépa, a burgonya és a zöldségfélék termőterületét. Ennek ellenére a kínálat még mindig nem elégíti ki a keresletet. A jövőben tehát mélyebb elemzésekkel, alaposabb felmérésekkel, és főleg konkrét határozatokkal kell fokozni a tervezők felelősségét. Az „agyontervezés“ szintén nem kívánatos jelenség. A múltban a direktívák fékezték a termelővállalatok és dolgozókollektívák kezdeményezését. Nem adtak teret arra, hogy a terv a dolgozók javaslatai alapján a társadalmi igénylésekkel összhangban alakuljon ki. A járási mezőgazdasági igazgatóságok túlságosan beavatkoztak a mezőgazdasági vállalatok irányító szerveinek munkájába. Ezt egyes vállalati vezetők még helyeselték is. A Galántai (Galanta) járás egyik mezőgazdasági vállalatának vezetője például kerek-perec kijelentette: „így lényegesen köny- nyebb a munkánk. A járási mezőgazdasági igazgatóság előírja, hogy miből mennyit és mekkora területen kell termelnünk. Nekem, illetve nekünk csak az a dolgunk, hogy végrehajtsuk az utasítást“. Hasonló esetekkel és véleményekkel más járásokban is találkozhattunk. A legnagyobb problémákat az okozta, hogy a mezőgazdasági vállalat gyakran még akkor sem építkezhetett, ha bővében volt a pénznek. Egyszerűen nem kapott rá keretet, vagy ha úgy tetszik, engedélyt. Volt (van) keret az üzemanyagra, a takarmánykeverékekre és ki tudja még mi mindenre. Az áldatlan helyzet törvényszerűen letörte a vezetők kezdeményezését. Tény, hogy a sok előnyt jelentő szocialista tervgazdálkodás hatékonyságát a felületesség és a túlkapások csökkentették. Ebbe a jövőt illetően nem nyugodhatunk bele. Hangsúlyoznunk keli, hogy a tervgazdálkodásnak, ha összhangban van a társadalmi igénylésekkel, természetesen jövője van. Ezt fejtegette az Állami Tervbizottság apparátusának konferenciáján Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB főtitkára. Kiemelte, hogy „az Állami Tervbizottság feladatanak ilyen új felfogású értelmezése megköveteli összetételének javítását, s mint kollektív szervnek a munkamódszerei javítását is, hogy biztosítani lehessen az Állami Tervbizottság integráló feladatát és hatékonyabbá váljék együttmükö- dése minden központi szervvel az állami terv előkészítésének folyamatában“. Beszédében a CSKP KB főtitkára utalt azokra a fogyatékosságokra, amelyek előfordultak a tervező munkában, és hangsúlyozta, hogy ezen a helyzeten mielőbb változtatni kell. Fölöttébb időszerűek ezek a gondolatok, mert a mozgósító tervek a mezőgazdasági-éleimiszer-ipari komplexumban szintén lényegesen elősegíthetik az igényes feladatok teljesítését. BALLA JÓZSEF A szép és korszerű Bratislava-lamači áruház dolgozói 3856 négyzetméteren kínálják a textilanyagok, lábbelik, élelmiszerek valamint ruházati, háztartási és kozmetikai cikkek gazdag választékát. Az épületben helyet kapott egy kávéház és étterem is. Újdonságnak számít, hogy az áruház tanácsadó szolgálata segítséget nyújt hétvégi és családi házak építésével kapcsolatos ügyekben. A felvétel a sportosztályon készült. (Pavel Neubauer felvétele - ČSTK) ÚJ SZÚ 4 1988. IV.:
