Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-18 / 90. szám, hétfő
Hollywoodból, a Hannah és Bar- bera cégtói kapott tavaly megrendelést a bielsko-bialai rajzfilmstúdió. Az amerikaiak a Barlanglakok című sorozathoz kérték néhány folytatás elkészítését a lengyelektől, akik kiválóan teljesítették a feladatot. A FUnstone-gyerekek nyolc folytatákoztató filmstúdió persze nem tud ennyi kérésnek eleget tenni, így legnagyobb sajnálatára az ajánlatok többségét kénytelen visszautasítani. A lengyel Disneyland negyvenéves fennállása alatt mintegy ezer filmet állított elő. Minden népszerűségi rekordot megdöntött az eddig 185 folytatásból álló Bolka és Lolka sorozat. A két aranyos kis lurkó történetét 23 éve követhetik figyelemmel öt kontinens 80 országában a gyerekek. A sorozat rendezője Wladyslaw Nehrebecki, aki a filmgyár egyik első igazgatója volt, már nincs az élók sorában. Megkedvelték a gyerekek Reksio kutya kalandjait és Filemon cica történeteit is. A filmstúdió legújabb vállalkozásai közé tartozik két izgalmas wes- tern-paródia is. John Ford 1939-ben készült, immár filmtörténeti jelentőségű munkáját a Hatos fogatot viszik Nem felettesek - partnerek Egy moszkvai alkoholmentes kávéházban A lengyel Disneyland Bolka, Lolka, Filemon és a többiek... sa után most a Yogi mackó kalandjain dolgoznak. Az idén újabb megrendelés érkezett a dél-lengyelországi stúdióhoz: a Flinstone-gye- rekek újabb történeteit kérik. Az amerikaiak annyira elégedettek a lengyel munkával, hogy felajánlották a stúdiónak közös vállalat alapítását. Ennek érdekében a társaság költségeiből és nyereségéből a lengyel fél 51, az amerikai partner 49 százalékban részesedik. Azonban nemcsak az Egyesült Államokból, hanem az NSZK-ból, Olaszországból és Spanyolországból is érkeztek együttműködési ajánlatok. A mindössze 160 dolgozót foglalrajzfilmre a bielsko-bialaiak. A postakocsi utasai, John Wayne, Thomas Mitchell és John Carradine ezúttal rajzfilmfigurákként tekintenek vissza a vászonról. Fred Zinnemann 1952-ben forgatta azóta világhírűvé vált westernjét, a Délidőt, amelyben nem kisebb sztárok alakították a főszerepeket, mint Grace Kelly és Gary Cooper. A lengyel stúdióban rövidesen ennek a filmnek a rajzfilmparódiája is elkészül. Negyven éven át a bielskói filmgyárban minden jó ötlet a szó szoros értelmében aranyat ér. így van ez ma is, s a producerek szerint így lesz a jövőben is. • (-ess) Kitüntetett gyermekkönyvek Svájcban évek óta egy nemzetközi alapítvány kiadásában jelennek meg olyan gyermek- és ifjúsági könyvek, amelyek a harmadik világ olvasóihoz szólnak. Az alapítvány neve: Dér Kinderbuchfond Dritte Welt. Célja nemcsak az, hogy olvasásra nevelje a fiatalokat, hanem elősegíteni kívánja minden faji megkülönböztetés felszámolását. Az alapítványt svájci és nemzetközi segélyszervek támogatják. Kiadványaira most azért figyelt fel a közvélemény, mert egy ugyancsak ismert svájci ifjúsági könyvekkel foglalkozó intézmény három könyvet jutalmazott meg az úgynevezett Mongol művészek Amerikában Az ázsiai népek művészetének egyesült államokbeli népszerűsítésére alakult Ázsia Társaság meghívására a közelmúltban mongol művészek egy csoportja látogatott Amerikába. A többhetes turné során a Mongol Állami Népi Együttes hat tagja és a velük utazó amatőr folklór-énekes beutazta az Egyesült Államokat, s útja során számos sikert aratott az amerikai nagyvárosokban: New Yorkban, Washingtonban, Charlot- tesville-ben, Madisonban, Los Angelesben és meghívást kapott Honoluluba is. Az ősi táncok és dalok előadói elkápráztatták a közönséget, de a legnagyobb sikert mindenütt a folkénekes aratta jellegzetes hömi éneklési stílusával. Davágijn Cse- rendavá - civilben teherautó sofőr Nyugat-Mongóliában - birtokában van annak a különös adottságnak, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több hangon énekeljen. A hömi: többhangú szólóének, amely Mongólián kívül India, a Szovjetunió és Kína egyes vidékein igen elterjedt. Nem ismeretlen azonban Amerikában sem. Ronald Wallcott profesz- szor, a Kaliforniai Egyetem népzenekutatója szerint a képzett hömi énekes egyszerre akár 13 különböző hangot is ki tud csalni magából. Egyidejűleg képes bariton-, tenor-, basszus- és szopránhang produkálására. Dzsamcsin Badrá, a művészcsoport vezetője minden előadás végén elmagyarázza az érdeklődő közönségnek: a hömi úgy jön létre, hogy az énekes gégéjében két szűk ,.csatorna“ alakul ki, s ezeken keresztül lélegzi ki a levegőt. így válik képessé különféle hangszínek egyidejű „kikeverésére“. (MONGOLPRESS) ,,Kék Kobrakígyó" elnevezésű kitüntetései. Az első kiadvány az 1986-ban elhunyt kubai Onelio Jorge Cardoso Negrita címú gyermekregénye. A mese a forradalom előtti Kuba kicsinyeinek sorsát mutatja be. A szülök a cukornád-ültetvényeken dolgoznak, s erre kényszerülnek az alig nyolc-tízéves apróságok is. Életükben egyetlen örömet egy kiskutya jelent, éppen a címadó Negrita. Vele játszanak, és ö védelmezi őket nemcsak a földbirtokos, hanem a kósza vadkutyákkal szemben is. Számos szívbemarkoló, ugyanakkor mulatságos történetet tartalmaz ez a kitűnő stílusban megírt gyermekkönyv, amelyben végül is a kiskutya és a gyermekek felülkerekednek a gonosz felnőtteken és nagykutyákon. A másik díjazott könyv ugyanannál a kiadónál jelent meg, mint a Negrita, s szerzője az amerikai Jane Bendix. Főként azoknak szól, ,akik az indiántörténeteket kedvelik. Egy bölényvadászról olvashatunk ebben az izgalmas - egy kissé May Károlyra emlékeztető - kitalált, de nagy szakértelemmel megírt ifjúsági regényben. Az 1740-es években játszódik a cselekmény, s egy fiatal indián sorsán keresztül elevenedik meg az amerikai őslakók első kalandos találkozása a fehér emberrel. A harmadik hasonló témájú, de a mai korban játszódik és a Közép- Kelet ellentmondásos világába vezeti az ifjú és felnőtt olvasót. Szerzője a damaszkuszi Rafik Schami már 16 esztendő óta az NSZK-ban él, de az ifjúkori élmények újra és újra felelevenednek benne és ezekből született meg az Eine Hand voller Sterne címú regénye, amely képletesen az Ezeregyéjszaka csillagvilágát igyekszik elegyíteni az európai kultúrával. Az előző kettőhöz hasonlóan ez a kitüntetett regény is a népek megbékélését igyekszik szolgálni. V. I. Kilépve a Vernadszkij sugárúti metróállomásból, először a fényárban úszó Zvezdnij mozit veszem észre. Aztán némi keresgélés után megtalálom az esti szürkületben meghúzódó épületet, amelynek tetején pislákoló neonbetűk hirdetik: Tyeatr-Kofe. A földszinten élelmiszerüzlet, tömve munkából hazatérő, sietős emberekkel. Az emeletre vezető lépcsőn nyugalmasabb a kép. Kettesével vagy nagyobb baráti körben érkező, jegyért sorakozó fiatalok mókázással, mások meghitt beszélgetéssel teszik kellemessé a várakozás perceit. Szemüveges fiatalember szólít meg a sorban.- Viktor Grajvoronszkij vagyok, a Komszomol délnyugati városkörzeti bizottságának titkára. Szabadkozva, némi mosollyal tárja szét a karját:- Mi már áttértünk az önfinanszírozásra, a kávéház és a színház is önellátó, szabadjegyek itt már nincsenek, a külföldi vendégnek szintén meg kell fizetnie a másfél rubeles belépőt. Azért maradt még némi kiváltságuk: nem kell sorakozniuk jegyért. Amikor felérünk a kávéházba, újabb meglepetéssel szolgál:- Nézelődjön, beszélgessen a kedvére, foglaljon helyet, amíg van szabad asztal, nekem most még dolgom van, ma este én vagyok az ügyeletes jegyárusító. Kérdő tekintetemet látva hozzáteszi:- Minden kopeket meg kell fognunk, ezért a jegyárusítást komszo- molisták végzik, társadalmi munkában. Nekem is példát kell mutatnom, kéthetente egyszer itt állok a pénztárnál. A hosszúkás terem két oldalán asztalok, a bejárattal szemben parányi színpad. Diszkózene szól. Most még a bárpultnál vannak többen. Csak alkoholmentes koktélokat, ásványvizet és kávét árulnak. A másik pultnál fagylalt, szendvics ós sütemény kapható. Nem is olcsón. Az a jégkrém, ami lent az élelmiszer- boltban harminc kopek, itt kilencven- be kerül, s ugyanennyiért adják a kávét is. Nemsokára elsötétül a nézőtér. Pantomim-előadást látunk Petrov és társa címmel. Két férfi harca egy nőért - talán így sűríthető egy mondatba mindaz, ami a színpadon történik. Reális elemek, víziók, jelképes értelmű jelenetek, eredeti ötletek és szokványos rendezői megoldások váltakoznak az előadásban, amely - a műsorfüzet szerint - mai életünk szép ós kegyetlen mozzanatait igyekszik felmutatni. A szünetben a Komszomol-titkár teázni hív.- Ma nincs telt ház. Meglátszik, hogy hokimeccset közvetít a tévé. Százötvenkét jegyet adtam el, tizennyolc szék üres maradt. Aztán erről a sajátos hangulatú kávéházról és a társulatról beszél.- Nem is olyan régen ez volt Moszkva e városnegyedének egyik hírhedt szórakozóhelye. A délnyugati lakótelep az olimpia előtt, vagyis a hetvenes években épült, kevés üzlettel és még kevesebb művelődési intézménnyel. Több mint százezer ember csupán egy moziba, s ebbe a kávéházba mehetett szórakozni, vagy metrózhatott a belvárosba. Ide főleg munkásfiatalok jártak, fogyott a vodka rendesen, a milíciá- nak sok dolga akadt a részeges, kötekedő emberekkel. Sokáig szemet hunytunk e negatív jelenség fölött is, de két évvel ezelőtt már volt annyi erkölcsi és politikai erőnk, hogy szembenézzünk a tényekkel, önmagunkkal. Különböző tanácskozásokon nyíltan elmondtuk: a Komszomol is hibás abban, hogy a fiatalok között is mind több az alkoholista, mert e városkörzetben sem nagyon tud értelmes, vonzó művelődési és szórakozási lehetőségeket kínálni a fiataloknak. Munkához láttunk, közös munkára hívtuk a környék fiataljait. S jöttek is, egyre többen. Már elkészült a teniszpálya, az uszoda - ez a két létesítmény remélhetően a leendő szabadidó-köz- pontunk magva. Ifjúsági szervezetünk bérbe vette ezt a kávéházat is, amely mint mondtam, évekkel ezelőtt füstös lebuj volt. Átalakítottuk az emeletet, pályázat útján kerestünk fiatal művészeket, s ekkor jelentkezett Alekszandr Pepeljaev, aki abban az időben a Taganka Színházban játszott. Vele kötöttünk szerződést, ő hozta össze ezt a pantomimegyüttest, amelynek huszonöt tagja van. A színészek gázsiját a jegyek árából fedezzük, az előadás többi költségét a kávéházi forgalomból fizetjük ki. A kávéház déltől éjjel tizenegyig üzemel, naponta fél nyolckor kezdődik a műsor. Fél tíz, mire véget ér az előadás, a nézők többsége még nem indul haza, az asztaloknál tereferélnek, többen a színpadon táncolnak. Az együttes tagjai a próbateremben gyülekeznek.- Nyolcvannégyben kerültem segédszínésznek a Tagankába - kezdi az együttes vezetője. - A társulat akkor már leszálló ágban volt, nekem nem tetszett az ottani légkör, az én színházi eszményem más volt. Sokáig gondolkoztam, hogyan tovább. Akkor olvastam azt a pályázati felhívást... Tudja, engem mindig érdekelt a pantomim, az a csodálatos lehetőség, hogy mindent a test mozgásával és az arcjátékkal fejezzek ki. Nem is tudom, honnan ez a vonzalom, hiszen a Szovjetunióban e műfajnak nincs különösebb hagyománya. Kerestem hasonló gondolkodású, ízlésű fiatalokat, s nekiláttunk a közös munkának. Nagyképűség lenne, ha most a művészetünkről beszélnénk, hiszen jelenleg önmagunkat formáljuk, miközben formálódik körülöttünk a közönség is. Kezdetben sokan értetlenkedve fogadták előadásainkat, előfordult az is, hogy valaki bekiabált, hagyjátok már abba, gyerünk diszkózni. Két év múltán elmondhatjuk, hogy legalább öt-hat- százan megnézik minden bemutatónkat, már kritika is jelent meg rólunk központi lapokban, mind többen jönnek ide Moszkva távolabbi városnegyedeiből, sót más városokból, külföldről is. Mégis tele vagyok kételyekkel: képesek leszünk-e továbbfejlődni, lesz-e továbbra is érdeklődés előadásaink, útkeresésünk iránt? Éjfél felé jár, amikor Viktor Grajvoronszkij becsukja a kávéház vasrácsát. A csendesülő nagyváros utcáin bandukolva, rendezgetjük élményeinket, gondolatainkat.-Fáradtan, de jóleső érzéssel megyek haza - mondja halkan a fiatalember. - Tudom, hogy csodákat nem tudunk művelni, tudom, hogy hiába ez az alkoholmentes kávéház, aki nagyon akar inni, az fog ezután is, legfeljebb nehezebben jut hozzá az italhoz. De mi nekik is lehetőséget, segítőkezet akarunk nyújtani. Azért nem kis eredmény, hogy hetente legalább ötszáz olyan fiatalember jön ide, aki tapasztalhatja, s másoknak is elmondhatja: nem feltétlenül a vodka meg a cigaretta jelenti a jó szórakozást. Tisztában vagyok azzal is, hogy talán már nemsokára ezek a fiatalok zúgolódni fognak, szegényes a választék étel- ből-italból, egyhangú a műsor, s megtörténhet, hogy a mai lelkesedés lelohad. Ezzel nekünk számolnunk kell, ezért is fontos, hogy ne valamiféle felfuvalkodott felettesei, hanem partnerei, barátai legyünk a fiataloknak. Nem is olyan régen ebben a kávéházban, a füstben, szinte nem láttuk egymást, a nagy ricsaj elnyomta az őszinte emberi hangokat. Ma, a sokkalta tisztább levegőben, már legalább látjuk, halljuk egymást, tudjuk, mit akarunk, hogyan kellene előbbre lépni. Persze, mindez csak a kezdet, hiszen a neheze ezután következik, de azért az sem kis dolog, hogy majdnem minden este megtelik ez a kávéház. Amikor kezet fogunk, mellettünk és távolabb is tartálykocsik dübörögnek, hogy újra tisztára mossanak utcákat, tereket. SZILVÁSSY JÓZSEF A SALZBURGI ÜNNEPI JÁTÉKOK TÖRTÉNETE A Salzach nevű folyócska menti városról és annak hagyományos fesztiváljáról már rengeteget írtak, de különös módon még senkinek sem jutott eszébe - tudomásunk és a hírlapi beszámolók szerint -, hogy megírja az ünnepi játékok történetét. Még furcsább, hogy erre most egy Stephen Gallup nevű amerikai szerző vállalkozott, s hogy érdekesebb legyen a „sztori“, History of the Salzburg Festival című angol nyelvű Kerti Károly: Lebegő szerkezet (tollrajz) könyve a londoni Weidenfeld and Nicolson kiadónál jelent meg. Annak idején a fesztivál helyszínének kiválasztása is a véletlennek tudható be. Max Reinhardt ugyanis Innsbruckot szemelte ki nagy nyári színháza számára, a tiroli tartomány székhelye azonban vonakodott engedélyezni dómja előtt Hofmann- stahl Jedermann-jának (Akárki) a bemutatását. így esett a választás *1920-ban Salzburgra, amelynek akkor negyvenezer lakosa volt. (Ma ennek több mint a háromszorosa.) Egy kis túlzással elmondhatnánk, hogy Salzburg a művészetből és Mozartból él, akit a maga korában alig-alig engedett élni. De ennek külön története van. Max Reinhardt vállalkozása sikerrel járt, a fesztivál hírneve már a húszas évek közepétől túlterjedt nemcsak a város és tartomány, de az ország határán is A háborús éveket leszámítva Hofmannsthal népi-vallásos misztériumjátéka is a fesztivál programján szerepel a salzburgi dóm előtt kiképezett szabadtéri színpadon. Talán ez az egyetlen maradandó darabja az 1874 és 1929 között élő osztrák költőnek és drámaírónak; a többi müve főként azért vált híressé, mert Richard Strauss librettóként használta operáihoz. (Rózsalovag, Elektra, Ariadne Naxosz szigetén, Az árnyék nélküli asszony, hogy csak néhányat említsünk a tizenhárom közül.) Az amerikai szerző hosszú időt töltött Salzburgban, hogy megismerje a várost, tanulmányozza történelmét, és felkutassa az archívumokban a teljes anyagot. Időrendi sorrendben ismerteti a játékok történetét, amelyek szoros kapcsolatban álltak a város politikai és társadalmi fejlődésével, illetve megrázkódtatásaival Különösen kiemeli a „Tosca- nini-korszak“ diadalát, vagyis az 1934 és 1938 közötti műsorpolitikát, amikor a nagy olasz karmester mindent elkövetett a fenyegető náci politika ellensúlyozására. Ezt követte az Anschluss utáni „depressziós korszak“, majd a háborút követően, újabb fellendülés, amely Herbert von Kara/an egyeduralmával fejeződik be. (Interpress) ÚJ SZÚ 4 1988. IV. 18.
