Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-08 / 56. szám, kedd

Bátorság, helytállás

A SZOKOLOVÓI CSATA 45. ÉVFORDULÓJA

A Szovjetunióban megalakult csehszlovák tábori zászlóalj katonáit szállító szerelvény elindult a frontra. Ahogy közeledtek a front felé, az ablakból a háborús pusztítás borzalmas képei tárultak a katonák elé. A hó alól hullák látszottak ki. Olyan gyorsan törtek Nyugat felé a szovjet csapatok, hogy a fasisztáknak nem volt idejük a temetésre. Ki tudja, hányadszor fékezett a szerelvény, amikor hírül vették, hogy megérkeztek a felvonulási körletbe. A zászlóalj egy emberként kérte, hogy a német arcvonalon vessék harcba őket.

Tíznapos gyaloglás volt már mögöttük, amikor végre a Mzse folyóhoz érkeztek, hogy elfoglalják a kijelölt tíz kilométeres védőszakaszukat Mirgorod-Szokolovo-Artyuhovka térségében. A szovjet csapatoktól egy gárda sorozatvezető osztagot, egy harckocsi dandárt, páncéltörő lövegeket, később még egy sorozat- vető- és tüzérosztályt kaptak. A szovjet parancsnokság tettekkel adta tanújelét a Csehszlovákia és születő néphadserege iránti határtalan bizalmának.

A kemény fagyban megkezdődtek az erődítmény építésének nehéz munkái. Sietniük kellett, nem tudhatták, hogy Biljutyin ezredes Taranov- kát védő gárdistái meddig tudják még feltartóztatni a támadó fasiszta elit páncélos hadosztályokat, amelyeket Nyugatról dobtak át a keleti arcvonalra. A zászlóalj felderítöi elindultak, hogy adatokat szerezzenek az ellenség csoportosításáról, erőiről, szándékáról. Szokolovo védelmét Otakar Jaroš főhadnagy, az első század parancsnoka önként vállalta el.

Március 8-ának reggelén erősödött az ellenséges harckocsik zúgása. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a fasiszták az előző sikertelen áttörések után a tűzkeresztségen áteső csehszlovák zászlóalj szakaszán próbálkoznak meg újra, abban a reményben, hogy nem ütköznek nagyobb ellenállásba. Jóllehet számbeli fölényben voltak, mégis elszámították magukat. Március 8-án dél felé indított támadásukat Szokolovo védői visszaverték. Újabb és újabb páncélos egységek törtek a falura. A helyzet kritikussá vált. A harcálláspontról jól látta mindezt Svoboda alezredes. Szokolovo egyharmada lángokban állt, amikor távbeszélőn keresztül kapcsolatba lépett Jaroš főhadnaggyal.

Nem várnak ölbe tett kézzel

Évzáró egy szakközépiskolában

A Nagymegyeri (Čalovo) Közgazdasági Szakközépiskola pártszervezete tíz tagjával valószínűleg a legkisebbek közé tartozik a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban.

Az elmúlt évben úgy adódott, hogy a más munkakörbe távozott pedagógusok közt több párttag is volt, taglétszámuk ezért csökkent. Soraik gyarapítását akadályozza a párt tagságának összetételét adminisztratív eszközökkel szabályozó intézkedés, amelyre az évzáró taggyűlésen elhangzott beszámoló is célzott.

Pártévzárójukat tevékenységük fontosságának teljes tudatában készítették elő. Már a decemberi tag- - gyűlésükön minden tag beszámolt arról, mit végzett az elmúlt évben, munkájában milyen akadályokba ütközött, és mindenekelőtt azt, hogy milyen területen tudná leginkább hasznosítani képességeit. Ezen a megbeszélésen tulajdonképpen körvonalazódott mindaz, amit a terjedelmes - több mint húszoldalas - beszámoló az évzárón aprólékosan elemzett. Képet kapunk belőle a pártalapszervezet bizottságának munkájától kezdve egészen a nevelők kollégiumi tevékenységének értékeléséig mindenről.

Az oktató-nevelő munka eredményeinek és hiányosságainak elemzése mellett, a beszámoló kitér a fiatal pedagógusok nevelésére is. Kissé talán furcsán hangzik: nevelők nevelése. Pedig nagyon lényeges tevékenységi területről van szó, hiszen az utóbbi években a tantestület alaposan megfiatalodott. Lényegre tapint a beszámoló, amikor hangsúlyozza a fiatal pedagógusok zökkenőmentes beilleszkedésének fontosságát. Vannak ugyanis olyan tantestületek, amelyekben a munkába lépő húsz-egynéhány éves fiatal tanerő teljesen önmagára van utalva. Fogyatékosságaira, munkájában elkövetett hibáira csak akkor derül fény, amikor azokat már nehéz jóvátenni. A generációk közti jó viszonynak, őszinteségnek ezért nagy jelentősége \ten. Rendkívül lényeges kérdést érint tehát a beszámolónak ezzel foglalkozó része.

Sok szó esett a beszámolóban és a vitában is munkájuk műszaki, anyagi feltételeiről. Szakközépiskoláról lévén szó, nélkülözhetetlen, hogy a jövőbeli munkájukban használatos korszerű eszközökkel a tanulók már az iskolapadban megismerkedhessenek. Három szaktan- termükben a hagyományos technikai eszközökön kívül a személyi számítógép is megtalálható.

Az iskola kommunistái s pártonkí- vüli pedagógusai nem várják tétlenül, hogy a korszerű oktatással kapcsolatos gondjaikat a felsőbb szervek oldják meg helyettük. Kezdeményezésük legnagyobb eredménye az az épületrész, amelyet több mint négymillió korona értékben 1985- ben kezdtek hozzáépíteni az iskolához, és ebben az évben szándékoznak átadni. E háromszintes épületszárny alagsorában az élelmiszer- raktár, földszintjén a konyha ételelőkészítő részlege, az emeleten pedig három szaktanterem, szertárak és egyéb helyiségek lesznek. A beszámoló kiemeli azoknak az érdemeit, akik szervezőmunkájukkal hozzájárultak az építéshez. Az épü- letszámy tulajdonképpen félig-med- dig önerőből épül, s a szülök összefogásának, áldozatos munkájának nagy szerepe volt abban, hogy a falazással és egyéb külső munkálatokkal időben elkészültek. E téren sokat köszönhettek a városi párt- és állami szerveknek, amelyek megértették az ügy fontosságát, és minden támogatást megadtak munkájukhoz.

A vitában, sok egyéb közt, fölvetődött a pedagógusmunka anyagi ösztönzésének kérdése is. Bár aki a munkára adja a fejét, annak illik kötelességén felül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, pusztán öntudatosságból sok mindent elvégezni, ám az anyagi ösztönzőknek itt is nagyobb teret kellene biztosítani. Erre a jelenlegi körülmények között azonban vajmi kevés lehetőség van. A kollektív szerződés a béralap öt százalékát irányozza ugyan elő jutalmakra, a valóságban erre a célra mindössze két-három százalék ha jut. Az iskola vezetősége és az igazgató ezért nagyon nehéz helyzetben van, ha a csekély összeget igazságosan akarja elosztani.

Természetes, hogy az évzárón nem ez kapta a fő hangsúlyt, hanem a jövő feladatai, amelyeket az anyagi és erkölcsi megbecsüléstől független el kell végezni. így kívánja ezt a fiatal nemzedék jövője, s a Nagymegyeri Közgazdasági Szakközépiskola kommunistái ezt tartják szem előtt, s ezt tűzi célul évzáró taggyűlésük határozata.

MORVAY GÁBOR- Átküldőm hozzád Voráč szakaszát és tíz harckocsit... Hátrálnod nem szabad...- Értettem... Nem hátrálok... - válaszolt Otakar Jaroš.

Pár percre rá megszakadt az összeköttetés. A segítségükre küldött harckocsik nem jutottak át a folyón, beszakadt alattuk a jég. Az a parancs, amely szerint az első századnak el kell foglalnia a folyó északi partján kiépített védőállásokat, vagyis vissza kell vonulnia, nem jutott el Jarošhoz. Közben Szokolo- vóban kegyetlen, egyenlőtlen küzdelem folyt, ezúttal már közvetlen páncélelhárítás nélkül. Jaroš főhadnagy géppisztolyt ragadott. Maroknyi csapatával védte a faluközpontot. Többször is megsebesült, de nem hátrált meg. mindaddig, míg egy géppuskasorozat ki nem oltotta fiatal életét. Másnap az éj leple alatt a szovjet 25. gárdahadosztály támogatásával ellentámadást indított a maroknyi csehszlovák egység. Észrevétlenül közelítették meg Szokolovo első házait. Váratlan, rajtaütésszerű támadásukkal érzékeny veszteséget okoztak az ellenségnek.

Március 11-én Kurt Markovič és Karel Vejvoda rádiósok az arcvonal feletti hangzavarban az éterben vadásztak. Egyszerre felfigyeltek egy jelentésre. Azonnal továbbították a törzskarnak, hogy az ellenség támadásra készül. Az ellenség a támadást moszkvai időszámítás szerint reggel hat órára határozta meg. Fél hatkor azonban már piros kör jelezte a térképen az ellenséges haderő összpontosítási körletét. Pár perccel a támadás előtt tüzérségi össztüzet nyitottak, az ellenség sorában nagy zűrzavar támadt. Megsemmisült a támadásra készülő erők több mint hatvan százaléka.

Március 13-án parancs érkezett, amely szerint a csehszlovák zászlóaljat ki kell vonni a hadműveleti területről, hogy magasabb egységgé formálódhasson át. Közben elkészült az ütközet mérlege. A szokolo- vói harcok során nyolcvanhat csehszlovák katona esett el, hatvanan pedig megsebesültek. Az ellenség vesztesége tizenkilenc harckocsi, hat páncélozott jármű és közel négyszáz katona. Jaroš főhadnagy in memoriam, mint első külföldi megkapta a Szovjetunió Hőse címet. Rajta kívül még nyolcvanhat katona és tiszt kapott szovjet kitüntetést.

A Szokolovo védelméért vívott harc politikai értékelését Klement Gottwald adta meg: ,,A csehszlovák katonai alakulat közvetlen részvételének a hitleri Németország elleni harcban nagy politikai jelentősége van. A keleti arcvonalon a hitlerista megszállók ellen csehszlovák hadilobogó alatt harcoló csehszlovák katonák Csehszlovákia függetlenségének jelképei lettek...“

Az első önálló csehszlovák tábori zászlóalj a megerősítő szovjet katonai egységekkel néhány nap alatt lényegében szétvert, illetve jelentősen megtépázott két páncélos SS- hadosztályt. Harcban erősítette és vérrel pecsételte meg a két nép igazi barátságát, s erről tett tanúbizonyságot a további harcokban is.

NÉMETH JÁNOS

A pardubicei-semtíni Synthesia Keletcsehországi Vegyipari Vállalat Csehszlovák-Szovjet Barátság nevű ifjúsági kollektívájának tagjai aktívan bekapcsolódnak a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség üzemi bizottságának munkájába. A laboránsokból és technológusokból álló munkabrigádot Helena Muchová mérnök vezeti, s kezdeményezésére a kollektíva bekapcsolódott a Méta 90 elnevezésű mozgalomba is. A képen: Ružena Nady- máčková (baloldalt) és Soňa Beránková laboratóriumi kísérletet végez.

(Stanislav Peška

felvétele - ČTK)

(Lőrincz János felvétele)

Férfiszemmel a nőnapról

Ismét itt a nőnap. Lányok, asszonyok ezrei kapnak ilyenkor otthon, munkahelyükön virágot. Férjüktől, kedvesüktől, gyermekeiktől, főnöküktől. Ahány ház, annyi szokás - mondhatnánk az ünneplés formáiról. Mi három férfit kértünk meg, mondják el, mit jelent számukra a nőnap, mi a véleményük március 8-ról.

Ordódy Dénes, a Nő hetilap grafikai szerkesztője:- Engem sok nő vesz körül otthon és a munkahelyemen egyaránt. A családban a négy lányom és a feleségem alkotja a túlerőt, melyet a fiammal próbálunk ellensúlyozni. Szerencsére ez zökkenőmentesen sikerül is, hisz az ilyen nagy családban, mint a miénk, nem lehet ez másképp. A nőnapot nem szoktuk különösképpen ünnepelni, de azért a fokozott figyelmesség, úgy érzem, kijár ezen a napon. Az édesanyámat nagyon tisztelem és a feleségem iránt különös megbecsülést érzek. Hisz aki ennyi életet adott, megérdemli. Nagyra értékelem, hogy a családjáért, a gyermekeiért annyi mindenről le tud mondani, olyan önfeláldozó. Szerény és a felmerülő gondokat igyekszik gyorsan megoldani. Egyszóval büszke vagyok rá, hogy az én feleségem. Éppen ezért- bár a nőnapi virág nem marad el- nemcsak ezen a napon gondolok rá szeretettel. Nem dicsekvésképp mondom, de számomra nem idegen a mosogatás, a főzés, sőt a gyerekek kabátgombjának felvarrása sem. Véleményem szerint egész évben segíteni kell a feleségnek, az élettársnak, s akkor a nőnapi csokor átadása még meghittebb.

A munkahelyemen is túlnyomó többségben nők dolgoznak, s a nőnapi összejöveteleinket a szívélyes beszélgetés jellemzi. Ezekre meghívjuk nyugdíjas munkatársainkat is. Örömmel jönnek közénk, számukra is jól esik ez a figyelmesség.

Elsősorban a virágot tartom fontosnak ezen a napon, hisz ez a szerény, de szívből jövő ajándék a legkedvesebb valamennyi nőnek. Elkeserítő látvány viszont a nőnapi ünnepségekről hazaigyekvő nők látványa, akiknek az alkohol meg-meg- akasztja a lábát. A férfiaknál is elítélem az ilyen magatartást, a nőknél pedig különösen ellenszenvesnek tartom. Ezt semmiképp sem tudom összhangba hozni a női gyengédséggel és sajnálatra méltó, ha valaki ilyen módon akarja az egyenjogúságát bizonygatni.

Molnár Norbert gimnazista:- Ha azt hallom, nőnap, elsősorban az anyukám jut eszembe. Talán azért, mert nálunk nem ünnepeljük külön az anyák napját. Gyermekkori emlékeim élénken élnek bennem. Az alapiskolában már a nőnap előtti héten készítettük az apró ajándékokat: színes szíveket, virágdíszítette emléktárgyakat, melyekre gyakran kis versecske is került. Milyen öröm volt számunkra ez a ,,munka", s milyen meghatódva adtuk át az anyukánknak. Azért mondom többes számban, mert az ikertestvéremmel együtt álltunk olyankor anyuka elé. Sokkal figyelmesebbek, szófoga- dóbbak voltunk aznap. Azt tapasztaltam, ilyenkor más családokban is tisztelettudóbbak voltak az édesanyákkal szemben. Aztán elkerültem otthonról, de ha a nőnapon nem is tudok anyukámmal lenni, meg papírszívet sem készítek már, hétvégén, amikor hazautazom, virágot viszek neki.

Szüleim munkahelyein is kedvesek voltak az ünnepségek. Mi gyerekek műsort adtunk. Legszívesebben Várnai Zseni Csendes éj címú versét szavaltam. Mindig sok gyerek volt ott, jól éreztük magunkat.

Ha azt hallom, nemzetközi nőnap, az édesapám munkahelyén évente rendszeresen felidézett Klára Zetkin jut eszembe, aki a nők egyenjogúságáért harcolt. Nem értek egyet azokkal, akik férfinapot is szeretnének. Szerintem a nők gyengédebbek, mélyebben érzők és nagyon is megérdemlik, hogy legalább az év egy napján fokozott figyelemmel vegyük, őket körül. Az egyenjogúsággal kapcsolatban pedig az a véleményem, valóban ugyanolyan jogokat kelt hogy élvezzenek, mint a férfiak, de nem szükségszerű, hogy ugyanolyan nehéz munkát is végezzenek. A nők túlterheltségének - mely napjainkban tapasztalható - ehhez, semmi köze nincs és nem is szabad,, hogy legyen.

Kovács Aladár, boltvezető:- Huszonnyolc éve dolgozom a Zdroj vállalatnál. Ebből közel két évtizedet vezetői beosztásban. Beosztottjaim túlnyomó többsége mindig nő volt, s jelenleg is 28 lány és asszony a munkatársam. Szerintem nélkülözhetetlenek a kereskedelemben, s tapasztalataim szerint legtöbbjüknek jó érzéke van ehhez a munkához, s ha ez még szorgalommal is párosul, eredményesen lehet a női kollektívát irányítani. Minden felmerülő problémát megbeszélünk, közösen keressük a megoldásokat, s ily módon is összekovácso- lódik a közösség.

Az ünneplésekre a munkahelyen nincs idő, hisz a boltot nem zárhatjuk be. Az általam irányított kollektívákban ez soha nem volt szokás. Azt hiszem, egymás megbecsülését inkább kifejezhetjük a mindennapi helytállással, a jó légkör megterem-, tésével, a segítőkészséggel. Nőnapkor próbálunk egy kis időt szakítani arra, hogy elbeszélgessünk, de többnyire ilyenkor is a munkával kapcsolatos kérdések kerülnek terítékre. A szép szót, a megértést az ünnepségeknél fontosabbnak tartom.

Feleségemmel együtt dolgozom. Nőnapkor viszont nemcsak neki jár virág, hanem 83 éves aranyos anyósomnak is. Szerencsénkre még mindig jó egészségnek örvend, a házimunkák nagy részét elvégzi mire a boltból hazamegyünk. Róla sohasem feledkezem meg, hisz sokat köszönhetünk neki. örül a virágnak, a csokoládénak. És ha nem is ő fogyasztja él, büszkén kínálja vendégeit, eldicsekedve a szerény ajándékkal.

Sem a munkahelyen, sem otthon nem vagyok a látványosság híve. Az őszinte megbecsülést ennél fontosabbnak tartom, s ezt tudják rólam beosztottjaim és a hozzám l.epközelebb állók is.

DEÁK TEREZ