Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-12 / 35. szám, péntek

A genfi tárgyalások kudarca meghiúsíthatná az afgán rendezést Kabuli szóvivő a koalíciós kormány létrehozásáról • Voroncov elutazott Pakisztánból (ČSTK) - Kabulban külföldi újságírókkal találkozott az afgán kül­ügyminisztérium szóvivője, s Na­dzsibullah államfő minapi nyilatko­zatával foglalkozott. Emlékeztetett rá, a szovjet csapatok kivonása konkrét időrendi tervének a kidolgozása je­lentős lépés a konfliktus rendezése érdekében. A szóvivő az afgán el­lenzéki csoportok vezetőinek nyilat­kozatára is reagált. A pakisztáni székhelyű, Hetek Szövetségének nevezett tömörülés állítólag folytatni kívánja a harcot, s a rendezést a sa­ját elképzelései szerinti koalíciós kormány létrehozásához köti. Ez két­ségbeesett kísérlet az események visszafordítására - mondta a szóvi­vő, hozzáfűzve, hogy a szövetség csak korlátozott befolyással rendel­kezik. Ugyanakkor a szövetségen belül sincs teljes egység, három csoport a genfi tárgyalásokat támo­gatja. A koalíciós kormány kérdésé­vel összefüggésben a szóvivő hang­súlyozta, kizárólag afgán belügyről van szó. Megjegyezte, a Hetek Szö­vetségén kívül más ellenzéki veze­tők is tevékenykednek, például Za- hir Sah, a volt király körüli csoport, továbbá nyolc csoport Iránban, s egész sor más szervezet és tömö­rülés Európában és Amerikában. Mindez széles alapot teremt a koalí­ciós kormány megteremtéséhez - mondotta a kabuli képviselő. Julij Voroncov, a szovjet külügy­miniszter első helyettese befejezte pakisztáni tárgyalásait. Ziaul Hakk elnökkel, Dzsunedzso kormányfő­vel, Nurani külügyi államminiszterrel és a külügyminisztérium más magas beosztású munkatársaival folytatott megbeszéléseket az afgán kérdés* ről. Hakk elnöknek átadta a szovjet vezetés üzenetét, amely kiemeli a politikai megoldásra vonatkozó genfi dokumentumok mielőbbi alá­írásának jelentőségét. A szovjet fél ezzel összefüggés­ben hangoztatta, nehéz megérteni, hogy az egyik oldalon a pakisztáni vezetők elismerték Mihail Gorba­csov hétfői nyilatkozatának jelentő­ségét, a másik oldalon ugyanakkor a genfi megállapodások elodázásá­ra tökerednek és azokat egy új afgán kormány létrehozásához kötik. Az afgán belső rendezés azonban jóval könnyebb lesz, ha a konfliktus külsó tényezői megszűnnek létezni. Szov­jet részről ugyancsak hangsúlyoz­ták, hogy a genfi tárgyalási folyamat kudarca az egész afgán rendezés meghiúsításával lenne egyenlő. Jasszer Arafat terve A PALESZTIN KÉRDÉS MEGOLDASARA (ČSTK) - Gázában az izraeli megszállók elleni hatalmas tüntetés­sé változott egy hétfőn meghalt 19 éves palesztin fiatalember temeté­se. A temetés résztvevői esküt tettek rá, hogy a végső győzelemig harcot folytatnak a palesztin függetlensé­gért. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke a Stern című nyugatnémet magazinnak adott nyi­latkozatában vázolta fel a palesztin kérdés megoldására vonatkozó új tervét. Arafat elsősorban az izraeli csapatok kivonását követeli a meg­szállt területekről, amelyeket ezután az ENSZ ellenőrzése alá vonnának. Ciszjordániában és a gázai övezet­ben ezt követően nemzetközi ellen­őrzés mellett szabad választásokat rendeznének, amelyeken a PFSZ is részt venne. A továbbiakban lehetne megrendezni valamennyi érintett fél részvételével a Közel-Keletről szóló nemzetközi konferenciát. Arafat szerint az ENSZ-erők fel­adata lenne az Izrael és a jövendő­beli önálló palesztin állam határai biztonságának a szavatolása. A nemzetközi békekonferencián Iz­rael, s a Ciszjordániában és Gázá­ban tartott szabad választások győztese venne részt. Arafat hang­súlyozta, szervezete határozottan elutasítja a palesztinok megnyirbált „önigazgatását“ a megszállt terüle­teken, ahogy azt az izraeli vezetés javasolja. Az izraeli parlament ellenzéki képviselői bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen, tilta­kozva a megszállt területeken folyó megtorló politikával szemben. Az elégedetlenség jele az is, hogy 25 tartalékos tiszt petícióban közölte a hadügyminisztériummal, nem haj­landó szolgálatba lépni Ciszjordá­niában és Gázában. xxx A Perzsa-öböl déli részében a csütörtök kora reggeli órákban iráni gyorsnaszádok megtámadtak egy norvég tartályhajót, amely ki­gyulladt. Bahreini hajózási források jelentették, a 300 ezer tonnás hajó elleni támadás emberáldozatokat nem követelt. Egy iráni helikopter szerdán libériái zászló alatt futó tar­tályhajót támadott meg. A hajóból nagy mennyiségű kőolaj folyt a ten­gerbe. A LEMP és az SPD új javaslata (ČSTK) - A Lengyel Egyesült Munkáspárt és a nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt az európai biza­lom és biztonság megszilárdítását célzó új kezdeményezést tett. Erről varsói közös sajtókonferenciáján számolt be Stanislaw Bejger, a LEMP KB PB póttagja és Horst Ehmke, az SPD Elnökségének tagja. A két párt közös munkacsoportja által kidolgozott kezdeményezés el­sősorban azt hangsúlyozza, hogy Közép-Európában a legnagyobb a fegyveres erők koncentrációja, SZOVJETUNIÓ ítéletek korrupcióért (ČSTK) - Az elmúlt három évben 13 magas beosztású, korrupcióval megvádolt vezető ügyét vizsgálta ki a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága -Jelentette tegnap a TASZSZ hír- ügynökség. Miniszterhelyettesek, kerületi pártbizottságok titkárai, egyes szö­vetségi köztársaságok miniszterei és gazdasági vezetők kerültek a vádlottak padjára. A napokban 13 évi szabadság- vesztésre és vagyonelkobzásra ítél­te a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósá­ga Anatolij Karavajevet, a Kazah SZSZK egykori autóközlekedési mi­niszterét. Bebizonyították, hogy Ka- ravajev hagyta magát megveszte­getni, visszaélt hivatali beosztásával és ezzel komolyan károsította az államérdekeket. A volt miniszterrel egyidejűleg további tíz személyt ítél­tek el korrupció vádjával. s a térségben mindenekelőtt a meg­lepetésszerű támadásra alkalmas fegyvereket kell felszámolni. A LEMP és az SPD nyilatkozata az olyan támadófegyverek radikális csökkentését szorgalmazza, mint a taktikai nukleáris rakéták, a harc­kocsik, harci repülőgépek, más ra­kéták stb. A kezdeményezés új ja­vaslatokat tartalmaz a hadgyakorla­tok előzetes bejelentésére, a csa­patmozgásokban részt vevő kato­nák számának korlátozására, a tar­talékos állomány behívásának ellen­őrzésére stb. A munkacsoport vége­zetül azt hangsúlyozta, a Közép- Európára vonatkozó indítványokat tovább lehetne bővíteni úgy, hogy azok kiterjedjenek az egész konti­nensre. Nicaragua A kontrák indítványa (ČSTK) - A nicaraguai ellenforra­dalmárok javasolták a sandinista kormánynak, a tűzszüneti tárgyalá­sokat február 18-20 között Guate­malában folytassák. Ezt szerdán kö­zölte Miamiban a kontrák vezetése. Korábban a nicaraguai kormány megerősítette, kész folytatni a tűz­szüneti tárgyalásokat, bár az ellen­forradalmárok képviselői nem jelen­tek meg San Jóséban, ahol szerdán kellett volna megkezdeni a tárgyalá­sok újabb fordulóját. A kontráknak állítólag időre volt szükségük, hogy az amerikai pénzügyi támogatás kongresszusi leszavazása utáni új tárgyalási stratégiájukat kidolgoz­hassák. HOLNAP FELLOBBAN AZ OLIMPIAI LÁNG Mindenki készül - sokan bizakodnak (ČSTK) - A hideg időjárás ellenére szorgalmasan készülnek a sportolók az olimpiai küzdelmekre. Mindnyájan igyekeznek maximálisan kihasználni az edzés­lehetőségeket, hogy a legjobb formában állhassanak rajthoz. Sokan bizakodnak, hogy formájuk éppen az olimpiai versenyek alatt tetőzik. A meteorológusok előrejelzése szerint a megnyitó napján fagypont körüli hómérséklet várható. Ezt nem vennék zokon a résztvevők, mivel napok óta -20 Celsius fok körüli a hőmérséklet Calgaryban. Szerdán sor került a síugrók első hiva­talos edzésére. Reg­gel ugyan sütött a nap, de a hőmérő -29 fokot mutatott és kellemetlen szél fújt. Fokozatosan javul­tak azonban a felté­telek, melegebb lett s megszűnt a szél. Középsáncon az első és a harmadik fordulóban a finn Nykänen volt a legjobb (85,89 m), míg a második­ban az amerikai Holland (89,5 m). A csehszlovákok közül Pavel Ploc nyúj­totta a legkiegyensúlyozottabb teljesít­ményt (81, 86, 82 m). Dalibor Motejlek edző így értékelte a csehszlovák ugrók eredményeit: „Egyelőre nem törek­szünk maximális ugrásokra. Jól ment Plocnak, látszik rajta, hogy formában van. Egyre javul Dluhoá, Parma is kezd magabiztossá válni. Malec egyelőre nem tudta megközelíteni legjobbját, formája azonban felfelé ível. Az elsó fordulóban befolyásolta az eredmé­nyeket az erős szél, amely még Nykä- nennek is gondot okozott. Vasárnap tehát a szerencsén is múlik majd a jó helyezés“. Nakiskán kipróbálták az olimpiai pályát (hossza 3106 m) hivatalos edzésen a férfi lesiklók. Ahogy a külföldi tudósítók írják, nem kezdőknek való a pálya, bizonyítja ezt az első edzés is: a résztvevők egyhar- mada nem fejezte be a versenyt, vagy bukott vagy letért a pályáról. Az utóbbi történt a két csehszlovákkal, Jurkóval és Bírešsel is. Milan Beňačka edző a követ­kezőket mondta: „Mindenki kísérlete­zett, hogy mit engedhet meg magának a lesiklás során. A pálya felső része nagyon meredek, élesek a kanyarok, melyet sokan nem tudtak bevenni. A másik fele már normális. A nehézsé­geket még növeli, hogy a pálya elején műhó van“. Az első hivatalos edzést a svájci Zurbriggen nyerte (2:02,64) honfi­társa, Mahrer (2:03,29) és az NSZK-beli Wasmeier (2:03,58) előtt. Az osztrák Stei­ner a 4., a svájci Müller az 5. lett. Curie Chapman, a kanadai lesiklónók edzője teljes komolysággal állítja, hogy megtalálta a svájci lányok elleni „titkos fegyvert“; ezzel állítólag legyőzhetik őket. Ahogy a Globe and Mail című napilap írta, a kanadaiak nem gyűrik be hosszú haju­kat a bukósisak alá, szabadon hagyják azt. A napilap megjegyzi: az aerodinami- kus alagútban végzett mérések szerint a haj 2-3 százalékkal csökkenti a levegő ellenállását. A Mount Allan hegységben lebonyolításra kerülő női lesiklás sorrend­jéről minden bizonnyal tizedmásodpercek döntenek, így Chapman edző reméli, „tit­kos fegyvere“ beválik majd. A szánkózók is elkezdték a hivatalos edzéseket. A hőmérő -18 C fokot muta­tott, s a legjobb időt az NDK-beli Jacob érte el (átlagsebessége 115,6 km/óra). A csehszlovák szánkózók közül Petr Ur­ban szerepelt a legjobban, közvetlenül az elsó tíz mezőnye után végzett. Csehszlovákia jégkorongozói megtar­tották elsó edzésüket nem messze az olimpiai falutól. Tegnap viszont már a Saddledome-stadionban edzettek, ott, ahol holnap lejátsszák a torna első mér­kőzését az NSZK ellen. A jégkorongozók utolsó előkészületi mérkőzései: Kanada - Szovjetunió 3:2 (2:1,1:1,0:0), gólütők: Tambellini, Yaremchuk, Sherven, ill. Bi- kov és Szemjonov. A találkozót 16 000 néző előtt bonyolították le. A szovjet csa­pat az utolsó másodpercekben hat me­zőnyjátékossal próbált egyenlíteni - si­kertelenül. NSZK - Finnország 4:2 (1:1, 3:0, 0:1), góllövök: Holzmann, Hegen, Steiger, G. Truntschka, ill. Routsalei- nen, Mikkolainen. Gold Kings Alaska (USA) - Norvégia 3:2 (1:0,1:1,1:1). Pavel Klapuš, a csehszlovák olimpiai küldöttség vezetője így nyilatkozott első benyomásairól: „Calgaryban beigazoló-1 dott, a szervezők jól felkészültek az olimpiai játékokra, a sportolók akkredi­tálása és elszállásolása gond nélkül zajlott le. A versenyek színhelyei közül csak az Olimpiai Parkban voltam, itt kerül sor a síugrásra. Szép sportkomp­lexum, de a szél döntően befolyásol­hatja a küzdelmeket. Ünnepélyesen és nagyon kedvesen fogadták a csehszlo­vák küldöttséget az olimpiai faluban, s remélem, az olimpiai játékok során alkalmunk lesz többször is ünnepelni“. A női gyorskorcsolya versenyek egyik legnagyobb esélyese a 26 esztendős NDK-beli Karin Kania. A szakértők csak arról vitatkoznak, hány aranyérmet nyer Kanadában. Szerintük 500, 1000, 1500 és 3000 méteren is a legesélyesebb, s a műsoron először szereplő 5000 m-en is jó helyezést érhet el. Eddig egy olim­pián öt aranyérmet csak az amerikai Eric Heiden szerzett. Hogy ó mit gondol Kani­áról? Nem hiszem, hogy mind az öt számot megnyeri, csak a rövidebb tá­vokon van esélye“. Érdekességnek szá­mít, hogy Kania műkorcsolyázóként kezd­te pályafutását. 1977-ben 16 éves korá­ban kilencedik lett az Európa-bajnoksá- gon. Később kezét törte, s felgyógyulása után áttért a gyorskorcsolyázásra. Kania (leánykori nevén Enke) így látja esélyeit: „Még nem döntöttem, hogy indulok-e 5000 méteren is. Az 500 méternek több esélyese van, például honfitársnöm, Rothenburger és az amerikai Blair.“ A nyugatnémet DPA hírügynökség a csehszlovák esélyesek között csak a jégkorongozókat és a síugrókat említi. Míg a korongozóknak a harmadik helyet jósolják az NSZK szakemberei, addig a síugrócsapatot az első helyre, Pavel Plocot és Jirí Parmát rögtön a finn Nykä­nen után rangsorolják. Keményen a dopping ellen! A kábító- és doppingszerkereskedök elleni hadjáratnak nevezik a calgaryi kommentátorok azt a bejelentést, ame­lyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 93. ülésén tett Alexandre de Merode a NOB egészségügyi bizottságának el­nöke: ,, Bűnük sokkalta nagyobb, mint a sportolóké. Épp ezért könyörtelenül kell fellépnünk ellenük, s életfogytiglani eltiltással példát statuálnunk, ugyanis az ilyen embereknek nincs keresnivaló­juk az olimpiai családban“. Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének nyitóbeszédét a dop­ping elleni könyörtelen harc programjá­nak nevezik a lapok, amelyben a NOB elnöke valamennyi illetékest, Így a tes­tület tagországainak kormányait is se­gítségül hívja. A NOB elnöke szólt arról is, hogy a jogi bizottság olyan törvény- tervezetet készít elő, amelyben szank­ciókat foganatosítanak a tiltott szerek­kel manipuláló orvosok és edzők ellen. Alexandre de Merode ismertette azokat az új ellenőrző eljárásokat, ame­lyek egyelőre kísérleti stádiumban van­nak. Ezek közül néhányat már a szöuli nyári játékokon kipróbálnak. (č) EREDMENYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK-f A KNDK Olimpiai Bizottsága márci­usban válaszol végleges hatállyal, elfo- gadja-e a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghívását a szöuli nyári játékokra - je­lentette be Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke a Jomiuri Sinbun tokiói napilapnak adott interjújában. Samaranch közölte, hogy februárban újabb megbe­szélésekre kerül sor a KNDK és Dél- Korea képviselői között. •f A berlini kétnapos úszófesztiválon az NDK versenyzői a 24 döntő közül 19-et nyertek. A legjobb teljesítményt ennek ellenére a 19 éves olasz Lamberti érte el a . 200 m-es férfi gyorsúszásban - 1:48,20, amely mindössze 0,76 mp-cel gyengébb Michel Gross világcsúcsánál. A legjobb női teljesítményért a hazaiak úszónóje Friedrich kapta a NOB serlegét, ó a 200 m-es női gyorsúszásban 1:58,75- öt úszott. Ugyanitt második Stellmach (1:59,41), 200 m vegyes: Hunger 2:15,36, Nord 2:16,50, 100 m pillangó: Weigang 1:00,73, 100 m mellúszás: Rex 1:09,18, Gerasch 1:10,46. Férfiak - 50 m gyors: Woithe 22,98,100 m gyors: Zesner 50,81, Richter 50,93,200 m mellúszás: Lundberg (amerikai) 2:18,83, 200 m hát: Weber 2:03,31. •f Az angol labdarúgóliga elhalasztott mérkőzésén: Derby County-Manchester United 1:2. A táblázat élén 63 ponttal a Liverpool áll az 51 pontos Manchester United és a 48 pontos Nottingham előtt. •f A héten tovább folytatódtak az eu­rópai kosárlabda kupaküzdelmek. A leg­nagyobb meglepetést a férfi BEK hozta. Az eddig második helyen álló Arisz Szalo- niki a már rendbe jött Gallisszal 81:97 (40:47) arányban kikapott a francia baj­nok Ortheztól. Gallisz 36 pontot dobott, de idegenben ez sem volt elég a győzelem­hez. A 8. forduló további találkozóján: Partizán Belgrád-Nashua den Bosch 106:85 (50:49), a Belgrád megerősítette vezető pozícióját. A női BEK-ben: Novo- szibirszk-Düsseldorf 117:81 (59:44).-f Csak két játszmát bonyolítottak le Chaltubóban a női sakkvilágbajnok-jelöl- tek tornáján a 10. fordulóban: Ahmilovsz- kaja-Levityina 1:0, Joszeliani- Brusztman 1:0. A többi partit betegség miatt elhalasztották. •f Az Anderlecht nyerte a belga Szu­per Kupát, miután a visszavágón 2:(ľ arányban legyőzte a Mechelent. A ver­senyben a belga labdarúgóliga, valamint a belga kupagyőztes mérkőzik.-f Agnesa Búrilová, Jozef Sabovčík volt edzője külföldre szerződik. 1989 júni­usáig az athéni Flying Skaters klub edzője lesz.-f Barátságos labdarúgó-mérkőzésen Jeruzsálemben: Izrael-Lengyelország 1:3 (1:1), góllövók: Rosenthal, ill. Kowitzki 2, Proszek. + Az RH Cheb labdarúgói visszatér­tek algériai portyájukról, ahol három talál­kozót játszottak. Az Union El Harrahhal 2:2, a USKA Algírral 1:0, az SK Koubával 5:1 volt az eredmény. ÚISZÓ a 7. játékhét Sazka-mérkózéseire (1-3. olimpiai jégkorongmérkőzések, 4. nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzés, 5-11. Angol Labdarúgó Kupa, 12-13. angol labdarúgó I. divízió): 1. Finnország-Svédország 2 2. Lengyelország-Svájc 1, 2 3. Szovjetunió-Csehszlovákia 1 4. Olaszofszág-Szovjetunió 1,0 5. Quen’s Park-Luton 1 6. Newcastle-Wimbledon 1 7. Port Vale-Watford 1 8. Portsmouth-Bradford C. 1,2 9. Arsenal-Manchester U. 2 10. Manchester C.-Plymouth 1 11. Birmingham-Nottingham 2 12. Charlton-Sheffield 2, 0 13. Oxford-Derby C. 2,1 Atlétika Wachtel világcsúcsa (ČSTK) - Torinóban befejeződött az Olasz- ország-NDK-Jugosz- lávia hármas viadal, amelyen az NDK 164:87 nyert az ola­szok és 152:78 arányban a jugoszlávok ellen. A versenyen világcsúcs is szüle­tett, a női 800 méteren a győztes csa­pat tagja, Wachtel 1:57,64 percre javí­totta a szovjet Vahruscseva nyolc éve fennálló rekordját. Érdekesebb ered­mények nők - 60 m: Auerswald 7,17, Göhr 7,18, 800 m: 2. Wodars 1:58,22, súly: Neimke 20,66, 60 m gát: Knabe 7,98, távol: Drechsler 704, 200 m: Günt- her (NDK-beliek) 23,26, Mesullo (olasz): 23,44, 400 m: Müller 50,37, Neubauer 50,75, 1500 m: Lange (NDK-beliek) 4:05,15. Férfiak - 800 m: Melnjak 1:46,40, Popovics (jugoszlávok) 1:46,44, 5000 m gyaloglás: Weigel 18:52,55, Ga- uder 18:59,67,60 m gát: Oschkenat 7,78, 200 m: Schönlebe 20,93, 400 m: Carlo- witz 45,92, súly: Pelzer 19,28, 1500 m: Herold 3:40,92, távol: Beer 789, magas: Wessig (NDK-beliek) 229, 60 m: Ullo (olasz) 6,61, Matthes (NDK-beli) 6,61, Pavoni (olasz) 6,63, 3000 m: Mei (olasz) 7:50,87, Zorkov (jugoszláv) 7:51,48. xxx Az osakai verseny eredményeiből - férfiak - 1500 m: Engholm (svéd) 3:45,43, rúd: Vigneron (francia) 570, ma­gas: Sjöberg (svéd) 230, távol: Myricks (amerikai) 814, Emmijan (szovjet) 797. Női magas: Bikova (szovjet) 191, Kim Hae Szun (dél-koreai) 191 cm. Galina Csisztyakova háromszor is túlugrotta Drechsler idei legjobb távol­ugró eredményét. A szovjet versenyző- nő a volgográdi fedettpályás bajnokságon a második sorozatban 709, majd 721 és 723 cm-t ért el. További eredmények -férfiak, 1500 m: Kalinkin3:44,32, súly: Liho 20,35, 60 m: Razim és Jusmanov 6,69. Nők - 60 m: Antonova 7,25,1500 m: Bajkauskajte 4:08,02.

Next

/
Thumbnails
Contents