Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-12 / 35. szám, péntek
A „titkos egyház“ az antikommunizmus szolgálatában (3) Népünk megkülönbözteti a világosságot a sötétségtől Pavol Čarnogurský és cinkosai az illegális egyházi struktúrákból és az emigrációból a világreakció szolgálatában állnak, amely a vallásos szervezeteket a szocializmus elleni harcban politikai eszközként akarja használni. Bizonyos nyugati körök nyomást gyakorolnak, hogy a csehszlovákiai egyházak fokozzák nemcsak vallásos, de főleg politikai klerikális tevékenységüket. A pénzügyi támogatáson és a belső klerikális erőknek a szocialistaellenes tevékenységre való buzdításán kívül, fokozott nyomást gyakorolnak az olyan papokra, akik lojálisak a szocialista rendszerhez, hogy mondjanak le nézetükről és kövessék a szocializmus ádáz ellenségeit. A papság békeszervezeteit akarják szakítani a világ békemozgalmától. Nehezen viselték el, amikor 1987-ben a Pacem in terris, a katolikus papok szervezete megkapta az ENSZ legmagasabb békekitüntetését, a Béke Hírnökét. A hivök és az egyházak érdekeivel ellentétben nyugtalanságot, feszültséget akarnak kelteni, a konfliktusos együttélés, a szocialista államok és az egyházak közti „permanens háború“ taktikáját akarják érvényesíteni. Az illegális egyházi struktúrák tagjainak e háborúban az első sorokban kellene harcolniuk. A szocialista állam, az egyházi vezetők többsége és még kevésbé az egyszerű hivök semmi ilyet nem akarnak. A konfrontáció irányvonala híveinek politikai cinizmusa Akik a szocialistaellenes osztályharc politikai eszközeként akarják felhasználni a vallást és az egyházakat és ilyen irányban akarnak manipulálni a hívőkkel és vallásos meggyőződésükkel, azoknak tudatosítaniuk kell, hogy Csehszlovákiában nem találnak teret az ilyen tevékenységhez. Szocialista államunknak idegen a konfrontáció irányvonala. Aki pedig ránk akarná kenyszeríteni, annak számolnia kell a következményekkel. A szocialista állam, a lojális papok és hivők nem kívánják, hogy az egyházpolitika területén konfliktusok támadjanak. Államunknak kötelessége, hogy védje a polgári jogokat, állampolgáraink, köztük a hivők és a papok igazságos szükségleteit és érdekeit azokkal a körökkel szemben, amelyek a hitet és a vallást csak a politikai cinizmus és az ellenséges tervek elkendőzésére használják. Nyilván megérett az idő arra, hogy a szlovák klerikális fasizmus utószülöttei csattanós választ kapjanak a levéltárakból emlékezetük felfrissítésére. Ezek világosan bizonyítják gaztetteiket így például a Szlovák Filmvállalat levéltárának dokumentumai világosan bizonyítják, milyen áldozatokat követelt népünktől tevékenységük Egyes dokumentumokat a kanadai televízió is felhasznált a Journey Back filmben. Kár, hogy 0. Hörmann úr nem érdeklődött a kanadai film iránt, amikor az osztrák televízió számára Szlovákia kistestvér cimü adását készítette. Az illegális struktúrák tagjai napjainkban mindent megtesznek, hogy meghiúsítsák államunk és a Vatikán megegyezései. El akarják érni, hogy a betöltetlen püspöki tisztségeket saját képviselőik, így pl. Korec ,.titkos püspök" töltse be. Nem véletlen, hogy a šaštíni búcsú alatt tavaly a templomban az Amerika Hangja egyik adásáról készített felvételt sugározták, amelyben dicsérték ezt az antikommunis- ta fanatikust. Ez sok hivőt felháborított. Az illegális struktúrák tagjai maguk között a Vatikán képviselőit is rágalmazzák, azzal vádolják őket, hogy nem elég ..kemények“. Az emigráns ludák nacionalisták a római Nepomuceumban uralkodó viszonyokat is bírálják, mivel ott állítólag a csehek uralkodnak. Magának Stefan Románnak, a Szlovákok Világkongresszusa elnökének kellett védelmébe vennie Tomá- šek érseket akinek állítólag „huszita lelke" van. Öt is aggasztja azonban, hogy a Vatikán halogatja Tiso boldoggá avatását, szerinte ez „engedmény a kommunistáknak". 1987 végén és 1988 elején az illegális struktúrák képviselői aláírásokat gyűjtöttek a szlovákiai hivők között azzal a céllal, hogy megzavarják a csehszlovák állam és az F. Colasuonno pápai nuncius által vezetett vatikáni küldöttség tárgyalását. Sok aláírás hamisítvány volt, néhányat csalással kényszerítettek ki. A szervezők sok'esetben azzal vezették félre a hívőket, hogy az egész kampányt úgy állították be, mintha jogrendünkkel összhangban és állami szerveink beleegyezésével szerveznék. Jellemző, hogy ezt az akciót Tomášek kardinális közvetlenül támogatta. Ebből a célból olyan egyéneket küldött Szlovákiába, akik segítettek a kampány szervezésében, félrevezetve a hívőket aláírásokat gyűjtöttek vagy pedig üres lapokat írattak alá. Természetes, hogy a szlovák egyházi vezetők tiltakoztak az ilyen önkény ellen. Ezt az aláírásokat gyűjtő kampányt olyan emberek szervezték, akikről még az amerikai kormány is tudja, hogy támogatják Csehszlovákia területi egységének megsértését, dr. Tiso rehabilitálását és dicsőítik a klerikális fasiszta szlovák államot. Az aláírásgyűjtő kampánnyal kapcsolatos aktivitásuk csak elkendőzi államellenes tevékenységüket. Ezért jogosan felvetődik a kérdés: lehetséges az, hogy az egyházi vezető nem tudná, kivel van dolga? Jellemző, hogy például a Horizont című emigráns folyóirat a Reagan-kormány szemére veti, hogy nem hajlandó támogatni a Szlovákok Világkongresszusát: „Amerikai kormánykörök, amint az több forrásból kitűnik, többek között a Szlovákok Világkongresszusának szemére vetik, hogy negyven év után sem határolta el magát a szlovák államtól, a Hitlerrel való kolaborálástól..hogy a Szlovákok Világ- kongresszusa nem ismeri el a mai Csehszlovákiát, mint földrajzi és nemzetközi jogi valóságot, hogy meg akarja bontani a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egységét, hogy eddig nem volt hajlandó együttműködni és kiegyezni a csehekkel..., hogy olyan embereket engedett vezető funkciókba kinevezni, akik tagjai voltak a szlovák állam kormányának..., hogy a Szlovákok Világkongresszusának olyan egyének és szervezetek is tagjai, amelyek tevékenységükben radikális fasiszta irányzatokat követnek..., hogy a Szlovákok Világkongresszusa eddig nem értékelte az 1944. augusztusi felkelés náciellenességét sem...“ (Horizont 1987. 6. szám, 3. old.) Lehetséges, hogy az érsek úr nem tudja, kivel van dolga? Nem hisz annak, ahogyan a Reagan- kormány a javíthatatlan klerikális fasisztákat jellemzi? Azt hiszi, hogy ezek a fanatikusok megbocsátják cseh nemzetiségét? Ezzel kapcsolatban jogos az osztrák rádió és televízió vezetőségéhez intézett kérdés: hogyan egyeztethető össze az Osztrák Köztársaság kormányának a jószomszédi kapcsolatok kialakítására kifejtett törekvése azzal, hogy a képernyőn teret ad olyan embereknek, mifit Anton Hlinka, vagy Ján Čarnogurský anélkül, hogy egy szóval is megemlítenék, kit képviselnek. Szomszédainkat talán emlékeztetnünk kell arra az ismert igazságra, miszerint a hallgatás bizonyos konkrét összefüggésekben azonos a hazugsággal. A történelmi tapasztalatok éberségre intenek A szlovák nép a szlovák nemzeti felkelésben végérvényesen szakított a klerikális fasisztákkal, az ellenük és a külföldi náci védnökeik ellen folytatott harcokban nagy áldozatokat hozott. Egyértelműen amellett foglalt állást, hogy közös államban együtt akar élni a testvéri cseh nemzettel és ezért már sohasem engedi meg, hogy bomlasztó tevékenységet folytassanak, bármibe is beavatkozzanak nálunk, beleértve az állam és az egyház kapcsolatait. Annyi aláírást gyárthatnak, ameny- nyit akarnak, a hívőket már nem lehet félrevezetni. Döntő többségük, köztük a papok is, szilárdan a szocialista rendszer értékeit, a Csehszlovák Köztársaság egységét védik. Ezért az egységért nemzeteink közösen sok vért áldoztak Ez éberségre kötelez bennünket. Népünk történelmi tapasztalatai szempontjából teljesen jogos az a követelés, hogy az újonnan kinevezett püspököknek nem lehet semmi közük a szlovák klerikális fasizmus ideológiájához és gyakorlatához, a külföldi ludák emigrációhoz, lojálisaknak kell lenniük a szocialista államhoz. Talán elfelejthetjük azt, hogy egyes püspökök, így például J. Vojtašák fasiszta irányvonalat követtek? J. Vojtašák nem volt hajlandó a felszabadított területen köszönteni dr. Eduard Benešt és ujjával Tiso arcképére mutatott, mondván: ez az én elnököm. Egy másik püspök, dr. K Kmetko a bírósági tárgyaláson tüntetőleg kezet nyújtott Jozef Tisónak és kijelentette, hogy Svätopluk után ót tekinti a szlovákok vezérének. A háború előtti csehszlovák kormány kérésére a magyar püspökök távozása után éppen ezeket a papokat nevezték ki püspököknek. Az állam és az egyházak közti jó kapcsolatok, amelyek megteremtik a feltételeket a vallásos szükségletek kielégítéséhez, nem építhetők a konfrontáció politikáján, hanem csakis a kölcsönös respektáláson, ami alapvető feltétele a nyitott kérdések megoldásához vezető konstruktív kapcsolatoknak és tárgyalásoknak. A több mint negyvenéves tapasztalat azt bizonyítja, hogy mindig az illegális egyházi struktúrák akciói jelentették a fő akadályt a nyitott kérdések megoldásában, ezek rontották az állam és az egyház közti jó kapcsolatokat. A vallás és az egyházak csehszlovákiai helyzetére vonatkozó hamis kép, amelyet az illegális egyházi struktúrák terjesztenek és az az „aggodalom", hogy korlátozzák a vallási szükségletek kielégítésének lehetőségeit, koholmány és ellentétben áll a valósággal. Nem engedjük, hogy megsértsék vagy visszaéljenek a szabad vallásgyakorlás jogával A szocialista állam és az egyházak kapcsolatában gondosan különbséget teszünk a hivők vallásos meggyőződése és a javíthatatlan reakcionáriusok politikai ambíciói között. Az egyik oldalon respektáljuk a hivők vallásos szükségleteit, az állam lehetővé teszi ezek kielégítését, a másik oldalon megteszünk mindent azért, hogy a klerikalizmus potencionális képviselői ne aktivizálódjanak a politikai klerikalizmus felújítása érdekében. Csehszlovákiában a politikai klerikalizmus objektíven elvesztette pozícióját. Felélesztéséről csak a javíthatatlan egyének álmodoznak, akik nagyon kevesen vannak. Ezeknek az önjelölteknek, akik a nemlétezö katolikus szocialistaellenes opozíció képviselőinek tekintik magukat, nincsen semmi közük a hivők többségéhez, akik magukévá tették a szocializmust, összekapcsolták vele életüket, mivel a leghaladóbb és a leghumánusabb társadalmi rendszernek tartják. Állampolgáraink többsége tanulva a történelemből, megbízhatóan különbséget tud tenni a klerikális fasizmus utószülötteinek, a klerikalizmus ideológiája és politikája hirdetőinek ambíciói, valamint azon papok között, akik összefonódnak a néppel, pozitívan viszonyulnak államunk politikájához, a haza felvirágoztatására irányuló erőfeszítésekhez és a világbéke megőrzésére kifejtett igyekezethez. „Megbecsüljük a hivők aktív részvételét a szocialista társadalom építésében, azt, hogy támogatják államunk békepolitikáját. Az állam és az egyházak kapcsolatának mai jogi szabályozása a gyakorlatban teljes mértékben bevált, megfelel az állam és a hivők érdekeinek. Az állami szerveknek, mindenekelőtt a nemzeti bizottságoknak, az illetékes egyházi szervekkel együttműködve rugalmasan és következetesen kell megoldaniuk a felvetődő problémákat, nem szabad megengedniük, hogy megsértsék a szabad vallásgyakorlás jogát, de azt sem, hogy azt felhasználják a szocializmus építése, a nép, a szocialista állam és a béke érdekei ellen“ - mondotta Jozef Lenárt, az SZLKP első titkára az SZLKP kongresszusán 1986- ban. A klerikális fasiszta kormány időszaka történelmünk sötét fejezetei közé tartozik. A szlovák nép a keserű tapasztalatok és csalódások után nép- és nemzetellenesnek nyilvánította és visszautasította a szlovák állam kormányának klerikalizmusát. A szlovákiai haladó erők a fokozott klerikális fasiszta propaganda idejében is meg tudták különböztetni egymástól a jót és a rosszat, a világosságot és a sötétséget, a gaztetteket és a humanizmust, az igazságot és a hazugságot. A szlovák nemzeti felkelésben szembeszegültek a ludák árulókkal, hogy véglegesen meghiúsítsák népellenes terveinek valóra váltását. Ezért a szlovák klerikális fasizmus utószülöttei, akik a vallást politizálásra akarják felhasználni, nem tölthetik be az ösztönző tényező szerepét az állam és az egyházak kapcsolatának megoldásában. ANDREJ DOBRÝ AZ AFGÁN RENDEZÉS REMÉNYEI Fordulatot hozó forduló... 1988. II. 12. Amikor az év első napjaiban a szovjet külügyminiszter a Bahtar hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy gyakorlatilag elkészült a megállapodások egész csomagja, s 12 hónapon belül, tehát még az idén kivonhatók a szovjet csapatok Afganisztánból, Washingtonban hamarjában nem is tudták, hogyan reagáljanak. Természetesen a kifogásokra helyezték a hangsúlyt: pontosan szeretnék ismerni a csapatkivonás kezdetét és végét; a Szovjetunió már kezdetben nagy létszámú alakulatokat vonjon ki, bizonyítva, hogy e folyamat visszafordíthatatlan; vállaljon kötelezettséget, hogy a fejleményektől függetlenül visszavonja csapatait; a jövőben se nyújtson katonai támogatást az afgán kormánynak. Akkor Eduard Sevardnadze szólt arról is, hogy az USA kormány létrehozásában. Ennek az lenne a feladata, hogy elősegítse a csapatkivonást és biztosítsa a genfi megállapodások teljesítését. Egyébként Cordovez szerint ENSZ-erók felügyelnék a szovjet kontingens hazatérését - ezt a lehetőséget a Gorbacsov-nyilatkozat sem zárta ki. Természetesen az érdekeltek reagálását is nagy figyelem kísérte. Ziaul Hakk tegnap pozitív értelemben szólt a rendezés lehetőségeiről. Reagan elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy az új tervezet részleteit is meg akarja ismerni. Rozanne Ridg- way külügyminiszter-helyettes szerdán az amerikai képviselőházban egy kérdésre válaszolva kijelentette: „A Szovjetunió szemmel láthatóan bizonyítja, hogy hajlandó a kulcskérdéssel, vagyis a csapat- kivonások időpontjával foglalkozni. “. Ami Archív felvétel tavalyról: Nadzsibullah aláírja az új alkotmányt szintén kész garanciákat vállalni a külső beavatkozás megszüntetésére. Ezzel szemben Shultz külügyminiszter azt közölte, hogy csak fokozatosan szüntetik be az ellenforradalmárok támogatását, vagyis addig nem, amíg szovjet katona lesz az országban. Nos, a január 7-i Sevardnadze-interjú után egy hónappal nagyot változott a helyzet. Mihail Gorbacsov hétfői nyilatkozata sok amerikai kifogásra is választ adott. Ismeretes a csapatkivonás kezdete: május 15 - ha a március 2-án kezdődő, sokak reményei szerint utolsó afgán -pakisztáni tárgyalási fordulón aláírják az okmánydkat: 1. Afgán-pakisztáni megállapodást az egymás belügyeibe való be nem avatkozásról. 2. Megállapodást az afgán menekültek Pakisztánból való önkéntes hazatéréséről. 3. Megállapodást az Afganisztáni Köztársaság belügyeibe való be nem avatkozás nemzetközi garanciáiról. 4 A politikai rendezés valamennyi elemének összefüggéseiről szóló dokumentumot. 5. Megállapodást az ellenőrzési mechanizmus létrehozásáról. Ismeretes a kivonás befejezésének határideje is: tíz hónap vagyis a jövő év március 15-e. Az amerikaiak másik kifogására is választ adott Gorbacsov, mondván. lehetséges a kivonás szakaszokra bontása is olyan módon, hogy már az elsőben a kontingens aránylag nagyobb része hazatérjen. Az már Anatolij Koval- jov külügyminiszter-helyettes keddi nemzetközi sajtóértekezletén hangzott el, hogy jelenleg hadsereg nagyságrendű szovjet kontingens van Afganisztánban, s a csapatok pontos létszámát az aláírást követően, a kivonási ütem meghatározásával párhuzamosan közük. Rendkívül fontos eleme a Gorbacsov- nyilatkozatnak - amit ugyanazon a napon Nadzsibullah afgán vezető is megerősített -, hogy a szovjet csapatok kivonását nem kötik össze a koalíciós afgán kormány létrehozását célzó erőfeszítések befejezéséhez A Szovjetunió e kormány létrehozását, a nemzeti megbékélést kizárólag afgán belügynek tartja. Vagyis a csapatok hazatérése az említett dokumentumok aláírásától függ, s nem attól, hogy mikor alakul meg koalíciós kormány. A moszkvai bejelentés kapcsán egyébként szinte órák alatt diplomáciai nagyüzem kezdődött az erintett országokban. Az Afganisztán és Pakisztán között közvetítő Diego Cordovez hétfőn, Kabulban úgy nyilatkozott, hogy minden érintett fél egyre inkább kész az átfogó megegyezésre, s az egyedüli hiányzó láncszem a koalíciós kormány összetétele (Cordovez egy nappal korábban Pakisztánban tárgyalt az ellenforradalmár csoportok képviselőivel, akik szeiint az ENSZ-diplo- mata a „szovjet érdekeket képviseli", s allítólag csak Ziaul Hakk államfő közbenjárására enyhítettek álláspontjukon). Kedden Cordovez már megint a pakisztáni fővárosban, Iszlamabadban tartott sajtóértekezletet, ahol már azt mondotta, hogy a két fél egyetértett egy kibővített a banditáknak nyújtott amerikai támogatás beszüntetését illeti, szerinte ez „valamikor félúton történik meg", tehát a kivonás kezdete és befejezése között. A Fehér Ház - enyhén fogalmazva - nem akarja elsietni a dolgot, pedig kétségkívül előmozdítaná az ügyet, ha a szovjet gesztusok és kezdeményezések után valami hasonlót tenne. Mi van, ha nem sikerül a megállapodás? A kérdés olyannyira jogos, hogy az. SZKP KB főtitkára is szükségesnek látta foglalkozni vele. (Szemléltetésként: a nyilatkozat után kezdett tanácskozást Washingtonban a „Szabad Afganisztánért" nevű bizottság, s jelen volt néhány ellen- forradalmi banda vezetője is, akik kijelentették: mindent elkövetnek, hogy meghiúsítsák az afganisztáni nemzeti megbékélési folyamatot. S az ilyen példákat még folytatni lehetne.)1 Gorbacsov szerint a rendezéshez megvan minden feltétel, ami persze még nem jelenti azt, hogy már senki sem tudja azt megakadályozni, visszavetni a tárgyalásokat. ,,De nem szeretnénk azt hinni, hogy lesznek majd olyan államok és politikusok, amelyek és akik Afganisztán népe és más népek előtt magukra vállalnák a felelősséget a rendezés meghiúsításáért.“ Annak kapcsán, a szovjet csapatok távozása után nem lángolnak-e fel méginkább a katonai összecsapások, azt húzta alá, hogy ez megakadályozható azok felelősségérzetével, akik testvérháborút akarnak folytatni. Ha pedig nem a józan ész, hanem a fanatizmussal hatványozott érzelmek vezérlik őket, akkor szembe kell nézniük a békét kívánó lakosság többségével. Egyébként is a genfi megállapodasok elzárják majd a kívülről jövő segélyek csatornáit. S itt szeretnénk emlékeztetni arra, hogy jó egy hónappal ezelőtt az afgán kormánycsapatok jelentős katonai sikereket értek el a Hoszt város felszabadításáért vívott harcokban (az akcióban szovjet egységek nem vettek részt). S ha valóban elapadnak a külső segélyforrások, a katonai megoldáshoz még ragaszkodó, legel- vakultabb ellenforradalmárok reményei is összezsugorodnak majd. Véget kell vetni a testvérháborúnak. A harcok minden oldalon emberéletben is súlyos veszteségeket okoztak. Nyíltan szólt erről Mihail Gorbacsov, kiemelve azoknak a szovjet katonáknak a hősiességét és önfeláldozását, akik Afganisztánban teljesítették és teljesítik szolgálatukat. ,, Számunkra szent azoknak az emléke, akik Afganisztánban a bátrak halálával estek el. “ Afganisztán az elképzelések szerint önálló, független, el nem kötelezett állam lesz. Moszkva örül annak, hogy a déli határokon ilyen szomszédja lesz. Bízzunk abban, hogy mindez sikerülni fog. E regionális konfliktus megoldásának hatalmas világpolitikai jelentősége lenne. Bebizonyosodna, hogy az új külpolitikai gondolkodásmód alapján a többi, egyre aggasztóbb válsággóc helyzete is rendezhető békés úton, közös akarattal. MALINÁK ISTVÁN
