Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-09 / 32. szám, kedd
Mihail Gorbacsov nyilatkozata A szovjet csapatok kivonása Afganisztánból 1988. május 15-én megkezdődhet (ČSTK) - Moszkvában hétfőn nyilvánosságra hozták Mihail Gorbacsov Afganisztánnal kapcsolatos nyilatkozatát. Az SZKP KB főtitkára bevezetőben egyebek között arra hívja fel a figyelmet, hogy Afganisztán körül az egyik legsúlyosabb és legfájóbb regionális konfliktus alakult ki. A jelek szerint azonban most létrejöttek a politikai rendezés bizonyos feltételei. Ezekkel összefüggésben a szovjet vezetés szükségesnek tartja kifejteni véleményét. Genfben hamarosan megkezdődik az afgán-pakisztáni tárgyalások újabb fordulója, amelyen az ENSZ-főtitkár különleges megbízottja közvetít. Minden lehetőség megvan arra, hogy ez a forduló az utolsó legyen. A tárgyalásokon csaknem befejezték a rendezés összes tényezőjét magukban foglaló dokumentumok kidolgozását. E dokumentumok közé tartozik az afgán-pakisztáni megállapodás az egymás belügyeibe való be nem avatkozásról és az afgán menekültek hazatéréséről, továbbá az Afganisztán belügyeibe történő be nem avatkozás nemzetközi garanciáiról, illetve a politikai rendezés valamennyi elemének kölcsönös összefüggéseiről szóló dokumentum. Megállapodás született az ellenőrző mechanizmus létrehozásáról is. Mit kell tehát tenni? Meg kell határozni a szovjet csapatok kivonásának időpontját Ez egyrészt technikai, másrészt politikai kérdés. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati csapatkivonásra bizonyos időre van szükség. Ez technikai kérdés. A dolog politikai oldala abban rejlik, hogy a szovjet csapat- kivonás feltétele az afgán belügyekbe való be nem avatkozás szavatolása. E kérdés megoldásának feltételei most létrejöttek. A Szovjetunió és Afganisztán kormánya - a genfi afgán-pakisztáni tárgyalások gyors és sikeres befejezésének elősegítésére törekedve - megállapodott abban: a szovjet csapatok kivonását 1988. május 15-en megkezdik, s tíz hónapon belül befejezik. Ezt a konkrét dátumot azt feltételezve tűzték ki, hogy a rendezésről szóló megállapodásokat legkésőbb 1988. március 15-ig aláírják és két hónappal később érvénybe lépnek. Ha a megállapodásokat március 15-e előtt aláírják, a csapatkivonás is korábban kezdődik meg. Az utóbbi időben felmerült, nem lenne-e lehetséges a szovjet csapatok szakaszos kivonása úgy, hogy az első szakaszban a szovjet kontingens nagyobb részét vonnák ki. Ez is lehetséges, az afgán és a szovjet vezetés ezzel egyetért. Mindehhez arra van szükség, hogy a rendezésről szóló megállapodásokat a lehető legrövidebb időn belül aláírják. Ez, természetesen, nem jelenti azt, hogy ma már senki sem gátolhatja meg a rendezést. Nem szeretnénk azonban azt gondolni, hogy lesznek olyan államok vagy politikusok, akik magukra vállalják a rendezés meghiúsítása miatti felelősséget Reméljük, hogy a józan ész győzedelmeskedik - hangsúlyozza nyilatkozatában Mihail Gorbacsov. Mint ismeretes, az afgán vezetés, élén Nadzsibullah elnökkel, kidolgozta a nemzeti megbékélés hazafias és realista politikáját. Nem csupán a fegyveres összecsapások megszüntetését célzó felhívásról van szó, hanem a koalíciós kormány létrehozására, a hatalom megosztására vonatkozó javaslatról is. És ezt a javaslatot olyan kormány terjesztette elő, amely alkotmányos jogkörökkel rendelkezik és az országban reális hatalma van. A nemzeti megbékélés politikája az afgán fél részéről az új politikai gondolkodásmód kifejezője. Nem a gyengeség, hanem az ész ereje, a bölcsesség nyilvánul meg benne. A nemzeti megbékélés politikájának eredményei tették lehetővé a szovjet csapatok kivonását Afganisztán egy részéről. Tizenhárom afgán tartományban már nincsenek szovjet csapatok, mivel ott megszűntek a katonai összecsapások. Biztonsággal megállapítható, minél gyorsabban teremtjük meg a békét afgán területen, annál köny- nyebb lesz a szovjet csapatok távozása. A nemzeti megbékélés politikája mindazok számára politikai platformot teremt, akik békét szeretnének Afganisztánban. Maguk az afgánok határozzák meg országuk végleges státusát az államok közösségében. A leggyakrabban arról esik szó, hogy a jövendőbeli békés Afganisztán független, el nem kötelezett, semleges állam lesz. Mi csak örülni fogunk annak, ha délen ilyen szomszédunk lesz. A szovjet csapatok kivonásának megkezdésével kapcsolatban még egy kérdést meg kell világítani - vajon össze- függ-e a csapatkivonás az új koalíciós kormány létrehozásával, vagyis azzal, hogy Afganisztánban megvalósul a nemzeti megbékélés politikája. Meggyőződésünk, hogy ezzel nem függ össze. Egy dolog a szovjet csapatkivonás és a be nem avatkozás garanciáinak megteremtése. Ezen különböző államok vesznek részt. Úgy véljük, hogy a szomszédos Iránnak is be kellene kapcsolódnia a politikai rendezésbe. Más dolog a nemzeti megbékélés és a koalíciós kormány létrehozása. Ez kizárólag afgán belső ügy. Csakis maguk az afgánok oldhatják meg, bár különböző, gyakran ellentétes táborokhoz tartoznak. De ha valaki azt mondja nekünk, hogy a Szovjetuniónak harmadik országokkal együtt részt kell vennie az erre vonatkozó tárgyalásokon, határozott és világos válaszunk. Elnézést, ez nem a mi dolgunk, s az önöké szintén nem. Vajon nem robbannak-e ki nagyobb összecsapások a szovjet csapatok távozása után? Jóslásokba aligha bocsátkozhatunk, de úgy véljük, hogy az események ilyen alakulását el lehet hárítani, ha azok, akik ma testvéreik ellen harcolnak, felelősségteljes álláspontra helyezkednek és a gyakorlatban igyekeznek bekapcsolódni a békés építésbe. És most a mi fiainkról, Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinkról. Kötelességüket becsületesen teljesítették és teljesítik, s e közben áldozatkészségről és hősiességről tesznek tanúbizonyságot. Népünk nagyra becsüli mindazokat, akik Afganisztánban töltötték vagy töltik katonai szolgálatukat. Az állam előnyben részesíti őket, ha magas szintű műveltségre vagy érdekes és méltó munkára akarnak szert tenni. Az Afganisztánban elesettek emléke számunkra szent. Az állami és pártszervek kötelessége törődni azzal, hogy az elesettek családjait, hozzátartozóit gondoskodás, figyelem és szeretet övezze'. És még valami. Ha már kioldódik az afgán csomó, az rendkívül nagy hatással lesz regionális konfliktusokra is. Ki nyer ezeken a konfliktusokon? A fegyverkereskedőkön, a különböző reakciós, expanzionista körökön kívül senki. Ha az Afganisztán körüli helyzet politikai úton rendeződik, az a regionális konfliktusok láncolatának jelentős megszakítását fogja jelenteni. Ahogyan a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés kirajzolja a további leszerelési lépéseket, úgy körvonalazódik annak lehetősége, hogy Afganisztán után más válsággócokat is rendezni lehet. Az államoknak és nemzeteknek elég nagy a felelősségérzetük, s a politikai akaratuk arra, hogy néhány éven belül felszámolják az összes regionális konfliktust. Erre a rendkívüli fontos ügyre a Szovjetunió nem fogja sajnálni a fáradságot - hangsúlyozza végezetül Mihail Gorbacsov. Az összehasonlítás csak átfogó lehet Dmitrij Jazov elemzése a VSZ és a NATO közötti erőegyensúlyról ÚJ SZÚ 1988. II. 9. (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában közölte Dmitrij Jazov hadseregtábornok terjedelmes cikkét a NATO és a Varsói Szerződés közötti katonai erőegyensúly kérdéseiről. Az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere bevezetőben leszögezi: a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról tavaly decemberben kötött megállapodás történelmi jelentőségű, s a benne foglalt ellenőrző intézkedések megbízhatóan szavatolják a szerződés rendelkezéseinek betartását. A washingtoni csúcstalálkozó jelentős eredménye volt a hadászati támadófegyverek radikális csökkentésére vonatkozó elvi megállapodás, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló, 1972-ben kötött megállapodás eredeti formájában történő megtartása mellett - írja Jazov. A cikk a továbbiakban megállapítja, nem mindenki értékelte pozitívan a washingtoni csúcstalálkozó eredményeit. NATO-körök arra törekednek, hogy az amerikai közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták „kompenzálására" azonnali intézkedéseket kell hozni, mégpedig a hagyományos fegyverzet területén. Azt hangoztatják, hogy a Varsói Szerződés állítólag „lesújtó“ fölényt élvez. Ez propagandakampány, s célja, hogy a szovjet felet minél nagyobb engedményekre kényszerítsék. Jazov a cikk további részében számadatokkal bizonyítja, hogy a Szovjetunió és az USA, a Varsói Szerződés és a NATO között egyensúly áll fenn a hadászati erők tekintetében. A hagyományos fegyverek témájára áttérve a szovjet honvédelmi miniszter leszögezi, hogy a fegyvereknek ez a kategóriája teljesen új szintet ért el. A hagyományos fegyverekkel vívott háború következményei gyakorlatilag az atomháború következményeivel hasonlíthatók össze. Egy ilyen háborúban ugyancsak nem lenne győztes. Az európai katonai konfrontáció szintjét azonban az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének betartása mellett jelentősen csökkenteni lehet. A Varsói Szerződés tagállamainak vezetői budapesti felhívásukban egyebek között azt indítványozták, hogy a két tömb egy-két éven belül 100-150 ezer fővel csökkentse csapatai létszámát. Ugyancsak javasolták, hogy a kilencvenes évek elején csökkentsék a szárazföldi csapatok, a taktikai csapásmérő légierő létszámát, mégpedig mindkét oldalon egynegyedével, s a továbbiakban folytatni lehetne valamennyi európai állam, az USA és Kanada fegyveres erőinek és hagyományos fegyverzetének a csökkentését. A Varsói Szerződés és a NATO haderőit csak komplex módon lehet összehasonlítani, ugyanis egyes területeken a NATO-tagállamok, másokon pedig a szocialista országok vannak fölényben. Ezek a részleges egyenlőtlenségek semmiképp sem bontják meg az átfogó katonai erőegyensúlyt - szögezi le cikkében Jazov, majd a problémát tovább elemezve a többi között megállapítja, hogy Európában jelenleg mindkét oldalon 3 milliós hadsereg áll egymással szemben. A NATO harckészültségben levő hadosztályainak és dandárjainak száma 50 százalékkal magasabb, a Varsói Szerződésnek viszont Európában mintegy 20 ezerrel több harckocsija van a kontinensen. A cikk számos hasonló adatot közölve támasztja alá azt a tényt, hogy a haderők tekintetében a két tömb között paritás van. Jazov végezetül emlékeztet rá, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama konkrét intézkedéseket javasolt a váratlan támadás veszélyének csökkentésére. Ezek közül a legfontosabbak: a két katonai tömb határa mentén csökkenteni lehetne a fegyveres erők és a fegyverzet számát, ebből az övezetből el kellene távolítani a legveszélyesebb támadófegyvereket, az érintkezési vonal két oldalán atommentes folyosót lehetne létrehozni, s ugyancsak el lehetne innen távolítani a vegyi fegyvereket stb. A szovjet honvédelmi miniszter Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát idézve hangsúlyozza: „A kártyákat ki kell tenni az asztalra, ki kell cserélni az összes adatot, értékelni őket, megállapítani, hol áll fenn asszimetria és hozzá kell fogni a probléma megoldásához.“ A kezdeményező a part Szovjet lapok a rehabilitálásokról (ČSTK) - Mint már röviden beszámoltunk róla, az SZKP KB Politikai Bizottságának illetékes bizottsága, amely a harmincas, negyvenes és ötvenes évek megtorlásairól szóló dokumentumok tanulmányozásával foglalkozik, pénteken ülést tartott. Bejelentették, hogy jogilag teljes mértékben rehabilitáltak húsz olyan személyt, akiket 50 évvel ezelőtt törvénytelenül halálra ítéltek azon kiagyalt vád alapján, hogy a „szovjetellenes jobboldali-trockista blokkhoz“ tartoztak. A következő személyekről van szó (zárójelben a születési évet és a legutolsó tisztséget közöljük): Nyikolaj Buharin (1888, az Izvesztyija főszerkesztője), Alekszej Rikov (1881, távközlési népbiztos), Arka- gyij Rozengolc (1889, külkereskedelmi népbiztos), Mihail Csernov (1891, mezőgazdasági népbiztos), Pavel Bulanov (1895, a belügyi népbiztosság titkárságának munkatársa), Lev Levin (1870, orvos-konzultáns a Kreml szanatóriumában), Ignatyij Kazakov (1891, az egészségügyi népbiztosság anyagcserével és belső megbetegedésekkel foglalkozó kutatóintézetének igazgatója), Venjamin Makszimov-Gyi- kovszkij (1900. a közlekedésügyi népbiztosság osztályvezetője), Pjotr Krjucskov (1889, a Gorkij Múzeum igazgatója), Hrisztyian Ra- kovszkij (1873, az OSZSZK egészségügyi népbiztossága irodájának vezetője), továbbá V. Sarangovics (a Belorusz K(b)P első titkára), A. Ikramov (az Üzbég K(b)P első titkára), F. Hodzsajev (az Üzbég Népbiztosok Tanácsának elnöke), V. Ivanov (erdőipari népbiztos), G. Grinyko (pénzügyi népbiztos), N. Kresztyinszkij (a külügyi népbiztos első helyettese), P. Zubarev (a mezőgazdasági népbiztos első helyettese), I. Zelenszkij (a Centroszojuz elnöke), Sz. Besszonov, (a Szovjetunió németországi politikai képviseletének tanácsadója), és D. Plet- nyov (a diagnosztikai intézet professzora). A pénteki sajtóértekezleten Gen- nagyij Geraszimov újságírók kérdéseire válaszolva arra figyelmeztetett, hogy az említett bizottság a törvénytelenül elítélt személyek jogi rehabilitálásával foglalkozik, a problémák politikai vonatkozásaival nem. Az elítéltek pártvonalon történő re- habilitásával az illetékes pártszervek, főleg az SZKP KB pártellenőrzési bizottsága foglalkozik. A mostani esetek kivizsgálásával foglalkozó bizottságot tavaly ősszel alapították magas rangú szovjet személyiségekből. A bizottság még csak a munka kezdetén tart. A múltban számos bírósági tárgyalás zajlott le, s az eseteket részletesen át kell tekinteni, s fokozatosan megoldani. Geraszimov kijelentette, nem kétséges, hogy az említett eljárások végrehajtói felsőbb utasításra cselekedtek. Az előbb felsorolt személyeket teljes mértékben rehabilitálták, s haláluk után visszanyerték állam- polgári jogaikat. Ha müveik számot tarthatnak a mai olvasók érdeklődésére, akkor azokat közzé teszik. Történelmi pillanat, az igazság győzelmének tanúi vagyunk - hangsúlyozta Geraszimov. A moszkvai Pravda vasárnapi száma a rehabilitálásokkal kapcsolatos kommentárjában megállapítja: Úttörőink útja távolról sem volt egyszerű. Éles küzdelemben, a politikai viták légkörében kerestük a helyes utat. A forradalom előtt és után is, a szovjethatalom első éveiben a pártnak nem minden vezetője azonosult Leninnek a kulcsfontosságú problémákról alkotott nézeteivel. Ezen túlmenően Lenin ajánlásai nem tartalmazhatták az új társadalom építésének minden konkrét kérdéseit. A harc jellegét nagymértékben bonyolították a párt vezetőinek személyi rivalizálásai. A régi ellentétek, amelyek már Lenin idejében is megmutatkoztak, az új helyzetben nagyon élesen jelentkeztek. Mint ismeretes, sor került a szocialista elvek komoly megsértésére, sok ártatlan ember szenvedett. Ma már tudjuk, hogy a párt és az állam számos vezetője, sok kommunista, pártonkí- vüli, gazdasági és katonai káder, tudós és művész elleni vádak és megtorlások a szándékos hamisítások és durva önkény következményei voltak. A párt ezeket a jelenségeket értékelte, s főleg a XX. kongresszus után sok vádat eltöröltek. Az ártatlanul elítéltek ezreit rehabilitálták, ezt a folyamatot azonban nem vitték végig. A XXVII. pártkongresszus, valamint a központi bizottság októberi ülésének határozataival összhangban most folytatódik a munka. Működik a már említett különbizottság, s részletesen foglalkozik az esetekkel a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága és az ügyészség. Számos szovjet napilap ír a rehabilitált személyek politikai profiljáról, személyes érdemeiről, sikereiről és tévedéseiről is. A Szovjetszkaja Rosszija Nyikolaj Buharinnal kapcsolatban megállapítja, hogy életútja Október után nem fejlődött töretlenül. Buharin nagy sikereket ért el az irodalomban és a tudományos életben, a Komintern Végrehajtó Bizottságának Elnökségébe is javasolták, akadémikus lett, a pártsajtót irányította. Másrészt viszont személye a viták középpontjába került. A breszt-litovszki béke idején a „baloldali kommunisták“ vezetője volt, küzdött a trockizmus ellen, s a huszas évek végén ő vezette a decemberi ellenzéket. Hibákat követett el, beismerte azokat, majd ismét elkövette őket. A politikai harcokban számos sebet kapott, a legszörnyűbbet 1937 februárjában, amikor letartóztatták. Ugyancsak a Szovjetszkaja Rosszija írta Alekszej Rikovról, hogy már a kezdetektől fogva részt vett a bolsevik mozgalomban. Az októberi napokban Lenin kormányának tagja lett mint belügyi népbiztos (miniszter), Lenin halála után pedig 6 éven keresztül volt a Népbiztosok Tanácsának (ez volt a kormány) elnöke. Komoly ellentétei is voltak a párttal. A koalíciós kormány létrehozásának híve volt, nem értett egyet Lenin álláspontjával, s másokkal együtt ő is kilépett a központi bizottságból, valamint a Népbiztosok Tanácsából. Buharinnal és Tomszkijjal együtt része volt a jobboldali-opportunista elhajlás kialakításában. A hibáit beismerte. A Pravda az üggyel kapcsolatban még megállapítja: 1938. március 13- án hirdettek ítéletet a vádlottak ügyében. Hazaárulásért, kémkedésért, felforgató diverziós és terrorista tevékenységért golyó általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték őket A lap beszámol arról, hogy a vádak általánosak voltak, csak a beismerésre épültek. Egyéb bizonyítékok nem léteztek. A dokumentumokból kitűnik, hogy hogyan szerezték meg a beismerő vallomásokat. A törvényesség durva megsértésével, a vádlottak törvényes jogainak megtagadásával az eljárási szabályok felrúgásával. Az egyes kihallgatásokról szóló jegyzőkönyveket, a szemtanúk vallomásait és más okmányokat meghamisították. Fenyegetéssel, erőszakkal, hazugsággal kényszerítették a vádlottakat, hogy hamis vallomásokat tegyenek önmaguk és mások ellen, a kihallgatási jegyzőkönyveket előre elkészítették és önkényesen javítgatták. 1938 márciusában ítélték el Gen- nagyij Jagoda volt belügyi népbiztost. Az ő ügyében most az államügyészség nem nyújtott be tiltakozást (tehát nem rehabilitálták) - emlékeztet a Pravda. A lap a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy a törvénytelenül elítéltek rehabilitálása nagy és jó dolog. Az ügyből azonban nem kell szenzációt csinálni. A párt kezdeményezésére történt, a párt irányítja az átalakítást és mindenütt helyreállítja az igazságot. A lap foglalkozik egyes olyan olvasói véleményekkel is, amelyek szerint nem kell visszatérni a múlthoz. Ezzel az állásponttal nem lehet egyetérteni - szögezi le a cikk.
