Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-20 / 42. szám, szombat
Forradalmi átalakítás és a megújulás ideológiája (Folytatás a 3. oldalról) igazságnak megfelelő és a teljes történelmet, amely a nép életének és harcának a történelme. Ez a történelemkutatás marxista -leninista módszertanának alapvető kérdése. Ha ehhez akarjuk tartani magunkat, világosan meg kell mutatnunk, hogyan éltek és dolgoztak az emberek milliói, miben hittek, hogyan jöttek kéz a kézben a győzelmek és a kudarcok, a felfedezések és a tévedések, meg kell mutatnunk a gyönyörűt, de tragikusát is, a tömegek forradalmi lelkesedését, a szocialista törvényesség megsértését és néha a bűntetteket is. Ez lesz a tudományos, materialista történelem- szemlélet, a néptömegek tevékenysége eredményeinek értékelése. Ez lesz a történelem dialektikus értelmezése, mentes lesz az egyoldalúságtól, így a történelmet egész sokrétűségében, összetettségében és ellentmondásosságában fogjuk megítélni, anélkül, hogy túlzottan hangsúlyoznánk egyes oldalait A társadalom történelme elemzéséhez való marxista-leninista hozzáállás szorgalmas, intenzív és bíráló szemléletű munkát feltételez. Ez időt, tehetséget és felelősséget követel. Meg lehet érteni a közvélemény türelmetlenségét, igyekezetét, hogy mielőbb betekintést nyerjen múltunk lezárt oldalaiba. Mindez nem lehet ok az elhamarkodott hozzáállásra, bármilyen sietségre az értékelésekben, ami csak olyan felületes következtetésekhez vezet, melyek nem tükrözik a folyamatok egész bonyolultságát. Megengedhetetlen, hogy a valóban tudományos kutatások helyett a széles közvéleményt elárasszák a konjunkturális elaborátumokkal, melyek inkább ködösítik, mint megvilágítják az igazságot. Ettől meg kell szabadulnunk. A központi bizottságra, a tömeg- tájékoztató eszközök szerkesztőségeibe sok levél érkezik az olyan emberektől, akiket nyugtalanít történelmünk egyoldalú és szubjektív értékelése, ami az utóbbi időben felbukkant. Az ötven évvel ezelőtti eseményekről az emberek olyan tűzzel és érdeklődéssel írnak, mint a mai problémákról. Ezen nincs mit csodálkoznunk. Hiszen arról van szó, ami számunkra a legfontosabb - a szocializmushoz való viszonyról, a szocializmus megértéséről és arról, hogyan történhetett meg, hogy az emberek hősi tettei mellett bűntetteket hajthattak végre ellenük. Mit lehet mondani erről a mindannyiunk számára olyan nehéz kérdésről? Meg kell különböztetni a szocializmus lényegi megnyilvánulásait deformációitól, az objektív okok következményeit attól, amit szubjektív tényezők hívtak életre. Felettébb sajnálatra méltó, hogy történelmünk kutatását ezekből a pozíciókból nem vitték végig nyomban az SZKP XX. kongresszusa után Később általánosságban felmerült az a törekvés, hogy megkerüljék ezeket a súlyos kérdéseket. Csakhogy az ideológiai életben nincsenek üres helyek. Ezeket vagy primitív mítoszokkal, vagy teljesen más ideológiával töltötték ki. Ma az a fontos, hogy létrejöjjenek a feltételei a nyugodt, objektív munkának és biztosított legyen a nyilvános tájékoztatás erről a munkáról, amely minden más mellett elősegíti az emberek aktív részvételét történelmünk kérdéseinek megvitatásában. Ez egyben a nép nevelését és helyes történelemtudatának kialakítását is jelenti. Elvtársak, ismét hangsúlyozni szeretném, hogy a történelmünk iránti érdeklődést nemcsak a múlt iránti érdeklődés diktálja. Létfontosságú számunkra mai munkánkhoz, az átalakítás feladatainak teljesítéséhez. Meghirdettük a jelszót: „Több szocializmust!" - s tájékozódnunk kell abban, mely értékeket és elveket kell ma valóban szocialistáknak tekintenünk. A szocializmus új történelmi szakaszba lépett. Minden tökéletesedik, a gyakorlat és az elmélet is. így az átalakítás egész megelőző szociá- lis-gazdasági és szellemi fejlődésünk eredménye, egyben a „tagadás tagadásának" sajátságos szakasza, amikor megszabadulunk mindentől, ami fékezte haladásunkat. Ha a szellemi dimenziót értékeljük, az átalakítás az egyik döntő próbálkozás arra, hogy mindenki előtt teljes mértékben újraélesszük a szocialista értékek óriási jelentőségét, mely értékek közül a legfontosabb a dolgozó emberre való orientáció. Az értékeket és az eszméket meg kell tisztítani a bürokratizmus rozsdájától, mindattól az embertelentől, amivel megpróbálták helyettesíteni őket, fel kell szabadítanunk az ember legjobb alkotó erőit és biztosítani kell a személyiség szellemi felvirágzását. Az átalakítás olyan gondolatokat kínál a társadalomnak, amelyek a gyakorlatban valóban egyesíthetik és felzárkóztathatják az embereket, de nem úgy, mint a felvonulásokon, hanem tekintetbe véve az emberi lehetőségek, törekvések, érdekek és képességek sokrétűségét. Az átalakítás számit minden egyes ember ismereteire, értelmére és tapasztalataira, számításba veszi a legjobb emberi tulajdonságokat. Maximális lehetőségeket nyújt az emberek nevelésére és az élet által, a társadalom átalakításában való részvételből szerzett személyes tapasztalatok által. S nemcsak ezt- megköveteli, hogy ezeket a lehetőségeket valóban kihasználják. Valójában ebben rejlik az átalakítás lényege. Hogyan halad ma a munka ebben a fő irányban? Az emberek a gyakorlatban tanulják a gazdaságot, tanulják a demokráciát és a nyilvános tájékoztatást. Nem passzívan tanulnak, hanem valóban részt vesznek a gazdálkodás új módszereinek bevezetésében. A pártgyűléseken, a tömegtájé1 koztató eszközökben folyó viták és véleménycserék által, és saját gyakorlatukból is az emberek már kezdik érteni, mi az átalakítás, milyen tetteket követel meg tőlük maguktól, életük és munkájuk konkrét feltételei között. Maga az élet állítja állandóan választás elé az embert. Milyen formát kell választani a brigád, a részleg és az egész vállalati kollektíva munkájának megszervezése során? Hogyan kell fizetni a munkáért, kit kell vezetővé választani, kire mit rábízni? Hogyan kell kialakítani a kapcsolatokat a termelési partnerekkel? Hogyan tekinteni a társadalom életében, az irodalomban és a művészetben mutatkozó új jelenségekre? Vagy hogyan kell tekinteni a régi jelenségekre, amelyek most új fényben mutatkoznak? Sok ilyen kérdés van és ezek napról napra felmerülnek az ember előtt. A választás szükségessége felébreszti az ember ítélőképessége és magatartása aktivitását és önállóságát. Még sok minden vitatott, még sok a hordalék, de megteszi a magáét az egészséges alap, a sürgető problémák helyes megoldása, a szocializmus elveinek megfelelő normális mindennapi élet. A legfontosabb, elvtársak, a demokratizálás. Ez az átalakítás céljai elérésének döntő eszköze. A demokratizálás megfelel a szocializmus lenini koncepciója lényegének. Lehetővé teszi társadalmunk számára, hogy eljusson azokhoz az eszmékhez, melyek érdekében végrehajtották az októberi forradalmat. Az egész pártnak feltétlenül világosan tudatosítania kell, hogy kizárólag a demokratizálás által lehet teljes mértékben bekapcsolni az emberi tényezőt a társadalmunk élete minden oldalát érintő mélyreható változásokba, az irányítás és az ön- kormányzat reális folyamataiba. Egyedül a demokratizálás és a nyílt politika által vethetünk véget a mély gyökereket eresztett apátiának és adhatunk erős ösztönzést a dolgozók szociális és politikai aktivitásának. Egyedül úgy valósíthatjuk meg a szocializmus humanista céljait, ha a dolgozók tudatosan részt vesznek és érdekeltek lesznek a társadalom minden ügyében. Most mélyen tudatosítjuk, milyen sokat veszítettünk a múltban azáltal, hogy nem tettük következetesen magunkévá - sem elméletben, s még kevésbé a gyakorlatban- a szovjet szocialista demokráciára vonatkozó lenini gondolatokat, célokat, és gyakorlati ajánlásokat. Ezt, elvtársak, hangsúlyozni kell. Ugyanis mindmáig találkozunk olyan emberekkel, akik berzenkednek a demokratizálási folyamatok fellendülése láttán. Sokan idegesek lettek és figyelmeztetnek bennünket, csak nehogy káoszhoz vezessen a demokrácia. Közelebbről nézve azonban látjuk, mit tartanak szem előtt ezek az emberek. Egyáltalán nem azokat a problémákat, melyek létfontosságúak a társadalom számára. Saját önző érdekeikről van szó. Csakhogy a párt tagjai, főleg a vezetők számára az ilyen hozzáállás teljesen elfogadhatatlan. A pártnak - ugyanúgy mint más ügyekben - a demokratizmusban is példát kell mutatnia. Ezt nem csak úgy mondom. Láthatjuk, milyen nehéz áthidalni az egyik megcsontosodott, mélyen gyökerező hiányosságot - sok pártbizottság és apparátusuk hajlamosságát az utasításos módszerekre, a törekvésre, hogy mindenkinek diktáljanak, mindenki helyett döntsenek. Hogy mi minden nem fordul elő! Bizonyos pártszervekben annyira megszerették a munkaértekezleteket, hogy egyes hónapokban negyvenet is tartanak: este tizenegykor befejezik az egyiket, és mindjárt reggel újat kezdenek. És így megy ez napról napra. Mire jó ez? A járási dolgozók keserű iróniával mondják, hogy már csak egy „kerületi bizottság-járási bizottság" televíziós híd hiányzik, hogy látni lehessen hogyan áll vigyázban a járási bizottság első titkára és tiszteleg-e közben. Még mindig sok próbálkozás történik arra, hogy a nyílt tájékoztatást és a demokráciát bekényszerítsék egy kényelmes keretbe, visszafogják a sajtót és a közvélemény nézeteit figyelmen kívül hagyva járjanak el. Az egyik helyen nyomást gyakorolnak a „nyugalom megzavarójá- ra", aki fel merészelt lázadni a meg- dohosodott módszerek, a gazda- ságtalanság és a jogkörrel való visz- szaélés ellen. Másutt a kolhoztagok jogait korlátozzák. Megint másutt színjátékká változtatják a vezetőválasztást. Más helyen figyelmen kívül hagyják az emberek nézeteit és lét- fontosságú érdekeikkel és jogaikkal ellentétes döntéseket hoznak. Vitathatatlan, hogy ebben az a szokás nyilvánul meg, amely hosszú évek alatt rögződött kádereink jelentős részében - „mindent szilárdan kéz- bentartani", mindenben a legfelsőbb instanciának lenni és a nyomás módszerével eljárni. Valójában más módszereket nem is ismernek el. Egyenesen rettegnek az emberek fokozódó aktivitásától. Egyértelműen meg kell azonban érteni, hogy az átalakítás új szakaszában a párt csak demokratikus munkamódszerekkel biztosíthatja vezető, élcsapat-szerepét és nyerheti meg a tömegeket a mély változásoknak. Sokat veszítettünk és veszítünk amiatt, hogy nem voltunk képesek teljes mértékben felszabadítani az emberek kezdeményező- és alkotóképességeit és önállóságát. Éppen ebben rejlik az átalakítás legnagyobb, legnehezebb, de egyben legfontosabb feladata. Túlzás nélkül elmondható, ma ennek teljesítésétől függ minden. Kezdeményezés nélkül, alkotó emberek nélkül nem fogunk előrehaladni. Még kevésbé fognak előrelépni a forradalmi változások. Ezt azért mondom, mivel a gyakorlatban gyakran találkozunk negatív reagálással a kezdeményezésre, a kezdeményezés elutasításával. Sok esetben az emberek nem is igyekeznek eligazodni a dolog lényegében és tudatosan keresik az ürügyeket a kezdeményező elutasítására. Ez egyelőre eléggé elterjedt jelenség. Nem nyugodhatunk bele ebbe a helyzetbe, mivel másképp nem sikerül megvalósítanunk az átalakítást. Mindezt tudatosítanunk kell és minden eszközzel segítenünk kell a társadalomban a kezdeményezés fejlesztését. Ma az újító, merész, elmélyülő és kezdeményező emberek tízezreivel rendelkezünk, akik nem félnek az újtól. Az kell, hogy holnap már százezrek legyenek ilye- nek^holnapután milliók. A szocializmus a kezdeményező emberek társadalma. Maga a szocializmus a legnagyobb kezdeményezés a történelemben. Tehát a kezdeményezés nem hiba vagy valami kényelmetlen dolog, nem kampány, hanem a haladás szükséges és felettébb fontos feltétele. A demokratizálás és a glasz- noszty folyamatainak kibontakoztatása során óriási szerepet játszik a pártpropaganda és agitáció, a tájékoztató eszközök. Őszintén szólva, elvtársak, egyelőre valahogy szűkmarkúan, néha több mint szerényen értékeljük annak a kiterjedt tevékenységnek az eredményeit, melyet propagandistáink, lektoraink és ideológiai dolgozóink nagyszámú hadserege folytat. Pedig éppen általuk jutnak el az emberek agyába és szívébe a párt gondolatai, a társadalom tökéletesítésének gondolatai. Különös felelősség hárul ma a tömegtájékoztató eszközökre. El kell mondanom, hogy újságjaink, társadalmi-politikai és művészeti folyóirataink, a televízió, a rádió, az előadások és a közvetlen találkozások a legjobb dolgozókkal, az átalakítás „építőmestereivel", sokat tettek és tesznek az új légkör kialakításáért, a gondolatok szárnyalásáért, az érdeklődés felkeltéséért, az átalakítás minden vonatkozása és a különböző nézetek összegyűjtése iránti érdeklődés felkeltéséért. A sajtó és a televízió azokra irányítja a glasznoszty fényszóróját, akik tudatosan vagy akaratlanul és képességeik hiánya miatt ódzkodnak az átalakítástól és elutasítják azt. Ezek az eszközök támogatják a lelkesedőket, terjesztik tapasztalataikat, védelmezik az igazságtalansággal szemben azokat, akik teljes gőzzel hozzáláttak az új munkához, akik a valóban új mű során nem félnek a tévedésektől, akik kockáztatnak, akik személyes felelősségtudatot éreznek az átalakítás fellendüléséért. Már az SZKP Központi Bizottságán megtartott találkozón szóltam arról, hogy pozitívan értékeljük a tömegtájékoztató eszközök ilyen tevékenységét. Ez azonban nem jelenti, hogy itt minden rendben van. A tömegtájékoztató eszközök néha nem képesek megmutatni a párt és a nép által teljesített feladatok egész bonyolultságát és újszerűségét. Az újságok és a folyóiratok itt-ott mégiscsak megcsúsznak, nem tudnak ellenállni a szenzáció csábításának, felületesen értékelik a mai és az elmúlt eseményeket, jelentkeznek hasábjaikon szektás elemek. Ugyan mái töbD anyag jelenik meg az átalakítás tapasztalatairól a dolgozókollektívákban, a városokban és járásokban, a kerületekben, köztársaságokban és a központban is, de ez meg mindig nem elég. Ez a bonyolult folyamat nehéz keresések közepette zajlik. Határozottan és szilárdan fogjuk azonban szorgalmazni az átalakítást, elemezni problémáit és pozitív eredményeit. Ide kell összpontosulnia a tömegtájékoztató eszközök figyelmének. Elvtársak, a demokratizálás folyamata sürgetően veti fel a kérdést, hogyan tartják meg társadalmunkban a törvényeket. Az utasításos módszerek alkalmazása során jelentősen elterjedt a jogi nihilizmus, amely ellen olyan könyörtelenül harcolt Lenin. A törvényességgel általában nagyon nehezen egyeztethető össze a túlzott centralizmus és az adminisztratív módszerek az egyik oldalon, a lokálpatriotizmus a másik oldalon. Ezeknek jobban megfelel Scsedrin városi elöljárójának lélektana, aki sokáig eljátszadozott egy olyan törvényjavaslat gondolatával, amely nem korlátozná törvények által a városi elöljárókat. Az átalakítás hatalmas demokratikus gátat emel ennek a korlátlan hatalomnak és adminisztratíy megszállottságnak az útjába, arra kényszerít minden szervet és kádert, hogy tetteiket állandóan összevessék a törvénnyel. Sokan nem szoktak ehhez hozzá, de kénytelenek lesznek ezt megszokni. Következetesen törekednünk kell az átalakítás jogi eszközeinek megszilárdítására és mindenekelőtt védelmeznünk kell az állami vállalatról szóló törvényt és a gazdasági reform további törvényeit a különböző reszortintézkedések és utasítások által történő felap- rózástól. A társadalom demokratizálása további elmélyítésére való orientáció feltételezi a szocialista törvényesség következed megszilárdítását. A nép hatalma az akaratát kifejező törvények teljes és feltétlen győzelmét jelenti. Ezért határozottan támogatni szeretném azt a gondolatot, amely plénumunkon hangzott el, hogy meg kell szervezni a jogi képzést, mint átfogó komplex országos programot, amely kiterjed a lakosság minden rétegére, minden káderünkre, központi és helyi szinten egyaránt. Nyilván, elvtársak, még magunk sem tudatosítjuk teljes mértékben, milyen messzemenő következményei vannak és lesznek a demokratizálás folyamatainak, milyen újszerűén vetik fel a párt és az állam tevékenységét, a káderek munkáját, országunk minden állampolgára életét és munkáját érintő kérdéseket. A szocialista társadalom határozott demokratizálása szükségességének tagadása vagy lebecsülése nem jelent mást, mint azt, hogy nem hisznek a népnek és a szocializmus iránti odaadásának. A forradalmi változások elkerülhetetlenül mélyen érintik a társadalom kultúrájának, szellemi életének kérdéseit is. Örömömre szolgált, amikor a tegnapi és a mai vitában is hallottam, milyen széles összefüggésekben és milyen érdekeltséggel vetették fel az elvtársak ezt a kérdést. Plenáris ülésünkön nagyon nyomatékosan fogalmazódott meg a gondoskodás a nép egész kultúrájának növelése iránt. A felszólalók beszéltek erről a különböző iskolai tantárgyak oktatása időbeni elosztásával összefüggésben éppúgy, mint azzal összefüggésben, hogy növelni kell a közép- és felsőfokú oktatás minőségét, s szóltak erről a műszaki haladás szükségleteivel összefüggésben. Beszéltek erről azzal a szereppel kapcsolatban is, amelyet ma az irodalomnak, a művészetnek és egyáltalán a művészi alkotásnak kell játszania, a mindennapi élet kultúrájával és végül a pártmunka feladataival kapcsolatban is. Ez a kérdés helyes értelmezése, mivel az emberek előtti merész feltárulkozás, a hajlandóság arra, hogy velük együtt vitassanak és oldjanak meg minden problémát - ez is a vezető dolgozók kulturáltságának jele minden szinten. A plenáris ülésen a felszólalók azt mondták, hogy kultúra nélkül nem lehet demokrácia. Ez így igaz. Különösen fontos, hogy az elvtársak összefüggésbe hozták a kultúra problémáit a nemzetek közti kapcsolatokkal, a fiatal nemzedék internacionalista nevelésével. Már a nagy október előtt, annak küszöbén világos volt, hogy kultúra nélkül vagy a kultúrán kívül nem lesz szocializmus. A kulturális forradalom lenini programjának teljesítése társadalmunkat a kulturális fejlődés eddig nem látott szintjére emelte és egyik legfontosabb előfeltételévé tette. Most, amikor az átalakítás, a szocialista társadalom tökéletesítésének és a demokrácia széles körű fejlesztésének feladatait teljesítjük, gyakorta új módon merülnek fel a szellemi kultúra problémái. Újszerűségüket az emberre való mostani összpontosításunk határozza meg, a fordulat az ember valódi formájához, potenciáljához és szükségleteihez - mivel nemcsak kenyérrel él az ember, hanem korszerű anyagi javakkal is. Leginkább azonban az igazság és a lelkiismeret, az igazság és a szabadság az erkölcsiség és a humanizmus élteti. Új módon értelmezi a kultúra problémáit a szocializmus fejlődésének jelenlegi szakasza: már ma világos, hogy tökéletesítése az egész világon ismét felébreszti a szocialista értékek vonze* rejét. Megfosztja őket a stagnálás, az igénytelenség és a szellemi merevség szomorú következményeitől. Újszerű a mai világ értelmezése is - ez a kapcsolatok, az együttműködés, a tudományos, kulturális és információcsere példátlan intenzitásának világa, a mindennapi éles összeütközésék, konfrontációk, de egyben a haladó általános emberi értékekkel való kölcsönös gazdagítás világa is. A régi igazság szerint csak a jól megművelt kulturális talajból nőhetnek ki új kulturális értékek. Maga a marxizmus a világkultúra fő folyamatában keletkezett. A bolsevizmus magáévá tette Oroszország nagy kultúrája haladó humanista tradícióit. (A beszéd közlését hétfői számunkban folytatjuk) ÚJ SZÚ 4 1988. II. 20.
