Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-20 / 42. szám, szombat
Forradalmi átalakítás és a megújulás ideológiája Mihail Gorbacsov beszéde az SZKP Központi Bizottságának ülésén (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a párt központi bizottságának ülésén csütörtökön Forradalmi átalakítás és a megújulás ideológiája címmel terjedelmes beszédet mondott, amelyet alább teljes terjedelmében közlünk. ÚJ SZÚ 1988. II. 20. Elvtársak! Plenáris ülésünk az átalakítás fontos időszakában zajlik. A társadalmi élet demokratizálása és a radikális gazdasági reform megköveteli a párt tevékenységének világos perspektíváját. A Politikai Bizottság épp ehhez tartja magát a 19. pártkonferencia koncepciójának kidolgozásakor. A konferenciának meg kell határoznia a párt stratégiai tevékenységének számos szempontját. Közelítsünk bármilyen pozícióból gazdaságunk, kultúránk, a szociális és a szellemi élet fejlődési útjainak kitűzéséhez, a döntő tényező mindig maga az ember lesz, annak politikai és intellektuális profilja, rátermettsége, hazafisága és internacionalizmusa, alkotó képességei, állampolgári hozzáállása és aktivitása. Nem kétséges, hogy mindaz, ami az iskolaügyet, a művelődést és a nevelést érinti, közvetlenül összefügg a szocializmus fejlődésével és az átalakítással Sőt, mi több, annak legfontosabb irányát jelenti. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy Lenin már az első, a forradalom utáni legnehezebb években a párt egyik legsürgetőbb feladatának tartotta az új szovjet oktatási rendszer kiépítését. Ez érthető, mivel az iskolától, a tanítástól, az új ember nevelésétől - túlzás nélkül - a szocializmus jövője függött. A kérdésre így tekintünk ma is, amikor társadalmunk megvalósítja a minőségileg új állapotba való forradalmi átmenetet. Társadalmunknak művelt, meggyőződéses, a szocializmus iránt odaadó és egyben aktív, az új utakat kereső állampolgárra van szüksége, olyan állampolgárra, aki tud élni és dolgozni a demokrácia, a kollektívák gazdasági önállóságának feltételei között, az önmagáért és egész országunkért vállalt, s egyre növekvő gazdasági és szociális felelősség légkörében. Ligacsov elvtárs beszámolójában szólt azokról a feladatokról, amelyek az ilyen ember felkészítésében az iskolákra hárulnak, s más elvtársak is hozzászóltak a kérdéshez, ezért nem kívánok ismétlésbe bocsátkozni. Ha azonban az iskolákkal szemben oly magas igényeket támasztunk, milyen jelentős és megbecsült személyiségnek kell lennie a pedagógusnak! Milyen nagy tudással, pedagógiai tehetséggel és képességekkel kell rendelkeznie! Elvtársak, az egész oktatási rendszer átalakításának ez a „fő láncszeme“. Természetesen a lehető legrövidebb időn belül szükségünk van a művelődés új szervezésére, új tantervekre, a tanítás anyagi-műszaki biztosításának javítására, az iskolák számítógépekkel való ellátására. De mindez az emberek nélkül, akik gyermekeinknek adják tudásukat és szívüket, a nagy ,,T“-vel leírt tanító nélkül csupán formális és drága újdonság maradna, amely nem válna a mindennapi gyakorlat részévé. A tanító az átalakítás főszereplője. Ha meggyőzően, világosan és lelkesen fog bennünket támogatni, akkor az átalakítás számos új, őszinte hívet és harcost szerez, akik a forradalmi szocialista mű folytatói lesznek! De mi történik akkor, ha csak formálisan fog támogatni bennünket, ha közömbös és semleges marad? Ki merné megjósolni, milyen szociális stagnáláshoz vagy milyen visszalépéshez vezethet az ilyen közömbösség? Természetesen mindig magába az életbe vetjük a reményt: ma az átalakítás nyelvén, az igazság tisztességes és nyílt nyelvén beszél, ami mindenképp a legjobb szociális pedagógia. Mégis, s ez természetes, a jövővel kapcsolatos reményeinket jelentős mértékben összefüggésbe hozzuk oktatási rendszerünk munkájával, annak átalakításával, a szovjet tanító pedagógiai tehetségével, alkotó keresésével. A tanító iránti viszonyt alapjaiban, határozottan, huzavona nélkül kell megváltoztatni. Meg kell szabadítani ót a kishitű felügyelettől és a gyanú- sitgatásoktól, amikor az új utakat keresi. Fel kell menteni az olyan kötelezettségek alól, amelyek nem függenek össze a tanítói munkával, s meg kell neki engedni, hogy idejének és erejének maximumát a legfőbb feladatoknak szentelje. El kell hárítani a pedagógia új útjainak keresése előtt álló akadályokat és méltó anyagi feltételeket kell létrehozni a tanító alkotó munkájához. Ez a pártszervek és a tanácsok kötelessége. A soknemzetiségű szovjet iskolaügyben kiváló újító pedagógusok dolgoznak, akik a tanításban és a gyermekek nevelésében saját utakat keresnek. Nevük ismert. Minél több ilyen magasan képzett tanító lesz. minél gyakrabban jönnek létre az azonosan gondolkodó emberek pedagóguskollektívái, annál gyorsabban szabadul meg iskolánk a rutintól, a formalizmustól, a stagnálás légkörétől. Ebből gyermekeinknek, unokáinknak, az egész forradalmi átalakításnak lesz haszna. A munka további rendkívül fontos iránya a közép- és a főiskolák anyagi bázisa. Gondolok a művelődés és az oktatás, az iskolák minden fajtájára. Nyilvánvaló, hogy a központban éppúgy, mint a többi szinten, továbbra is fel kell tárnunk az oktatási rendszer bázisának fejlődését és szilárdítását elősegítő lehetőségeket Itt nem létezik és nem is létezhet kétféle nézet. A plenáris ülés országos szempontokból vitatta meg az iskolareform megvalósítását. Legfontosabb feladatunk, hogy véghezvigyük a kö- zép- és főiskolák reformját. Nem engedhető meg a bizonytalankodás, a félmegoldás és egyes jelenségek elhallgatása. Következetesen és céltudatosan kell cselekedni. E két nap során igen gyümölcsöző vitát folytattunk. A vita ismét megmutatta, milyen sok probléma halmozódott fel és milyen szívósan kell dolgoznunk. Az irányvonal világos: a szovjet oktatási rendszert minőségileg új szintre kell emelni. Ebben mindnyájan egyetértünk. Úgy vélem azonban, hogy nem lenne helyes, ha itt a plénumon meghatároznánk az összes konkrét útját annak, hogyan fogjuk tökéletesíteni a művelődési rendszert Ez nem egyszerű dolog. A döntő szót a közvéleménynek és mindenekelőtt a szakembereknek - a különböző szinteken tevékenykedő tanítóknak, a tudósoknak kell kimondaniuk. Váljanak plenáris ülésünk határozatai a rendes kongresszusukra készülő pedagógusok számára a párt politikai ajánlásává. Gondolkodjanak el ezen a felső- és középfokú szakiskolák munkatársai is. Kétségtelen, hogy ez a hozzáállás fog megfelelni a demokratizálás, az átalakítás szellemének Elvtársak! Beszédemben szeretnék foglalkozni az átalakítás néhány alapvető ideológiai aspektusával. Mindenekelőtt tevékenységünk ideológiai oldalával, mert semmi sem történik az ember tudatán kívül, semmi sem történik az ember részvétele nélkül. Szeretném kihasználni az alkalmat és előzetesen felvetni néhány kérdést, amelyeket a 19. össz-szö- vetségi pártkonferencia előtt kell átgondolni és megvitatni. Ma, amikor az elfogadott döntések megvalósításáért vívott küzdelem döntő szakaszába léptünk, amikor a politika mindennapi gyakorlattá válik és az átalakítás tág teret nyert, mindez egyre mélyebben érinti tízmilliók, az egész társadalom létérdekeit. Ismét időszerűvé váltak azok a kérdések, amelyekről azt hittük, hogy már megválaszoltuk őket. Az emberek szeretnék tisztábban látni a társadalomban megkezdődött változások értelmét, s meg szeretnék érteni, mi az átalakítás lényege és célja, milyen irányban haladunk, milyen mérföldköveket kívánunk elérni és mit értünk az új minőségű társadalom alatt, amelyhez el akarunk jutni. Ez a kívánság egészen természetes: megkezdtük a társadalmi élet formáinak átalakítását, elsajátítjuk az új utakat és lemondunk a korábban bevezetett sztereotipiákról. A változások érintik az emberek tudatát és lélektanát, érdekeiket, a társadalomban és a dolgozókollektívákban betöltött szerepüket. Valljuk be őszintén, hogy a múltban mintha sok jó ember is megszokta volna a hiányosságokat, közömbösek voltak velük szemben és lanyhult társadalmi aktivitásuk. Sokan nem értették meg azonnal az elkezdett változások értelmét és rögtön az elején nem tudatosították, hogy az átalakítás új életcélokat mutat, hogy felemeli az embereket, hogy teljes mértékben megfelel anyagi és szellemi érdekeiknek Az átalakítás felveti mindazok felelősségének a kérdését, akik nem éltek úgy, ahogyan munkájuk alapján megérdemelték volna, akik nem éltek becsületesen és akik rosszul dolgoztak. S azokról már nem is beszélek, akik nyilvánvalóan megsértették a szocialista törvényeket és a szocialista társadalom erkölcsét. Ilyen bonyolult az a politikai és ideológiai helyzet, amelyben dolgoznunk kell. A pártnak gyakran a szó igazi értelmében harcolnia kell az átalakításért, mind a termelésben, mind a szellemi szférában Ez a harc nálunk, természetesen, nem az osztályellentétek formáját ölti magára. Látjuk azonban elvtársak, hogy ez a harc tényleg éles. Viharos viták folynak azokról az akadályokról, amelyekbe az átalakítás ütközik, az embereket aggodalommal tölti el, hogy az SZKP KB januári és júniusi plenáris ülésén hozott újító döntések lassan és nehezen valósulnak meg. Az évtizedek során először érezzük, hogy tényleg létezik a nézetek szocialista pluralizmusa. És ez szintén szokatlan, ezt szintén nem értékelik egyértelműen, mindez tanulmányozást, elemzést és magyarázatot igényel. De mindezek mögött látnunk kell a lényeget - a nép egyre nagyobb mértékben támogatja az átalakítás politikáját. Arról beszélünk, hogy támogatjuk és támogatni fogjuk mindazt, ami hasznára válik a szocializmusnak, hogy elutasítjuk és el fogjuk utasítani mindazt, ami károsítja a nép érdekeit. Látjuk, hogy sokak fejében zavar keletkezett: vajon nem távolodunk-e el a szocialista pozícióktól, főleg amikor a gazdálkodás és a társadalmi élet új, szokatlan formáit vezetjük be, vajon nem vizsgáljuk-e felül magát a marxista-leninista tanítást, Nem csoda, már megjelentek a marxizmus-leninizmus „védelmezői“ is, hogy néhányan már siratják a szocializmust, mert azt hiszik, hogy mindkettő veszélyben van. Honnan ered mindez? Miben rejlik a hasonló kétségek oka? Azt hiszem, abban, hogy magát az átalakítást gyakorta különbözőképp értelmezik. Van, aki kozmetikai beavatkozást, a külcsín javítgatását vagy az eddigi mechanizmus amolyan „beállítását“ látja benne, amely mechanizmus valahogy még működik, s ki tudja, mit hozna az új. Mások azt követelik, hogy magát a szocialista rendszert az alapokig „szereljük szét“, helytelennek tartják azt az utat, amelyen népünk évtizedekig haladt, olyan útnak tartják, amely sehova sem vezet, teljes mértékben megtagadják a szocializmus értékeit, s a burzsoá liberalizmus és nacionalizmus arzenáljából választanak alternatívákat. Megint mások megrészegülnek a radikális frazeológiától, a szocialista fejlődés egész szakaszainak átugrására ösztönöznek és nem veszik figyelembe az átalakítás logikáját. Amikor erről beszélek, nem túlzók és nem élezem ki szándékosan a problémát. Minderre valóban van példa. Ez a helyzet az átalakítás kibontakozásából és elmélyítéséből, az új határkövek eléréséből következik, s a többség számára kezdett világos lenni, hogy céljaink és terveink reálisak és - Lenin szavaival élve - komolyan és hosszú időre gondoljuk mindezt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a hatalmas nehézségeket sem, amelyekkel az elvi kérdésekről való gondolkodás új iránya függ össze. Történelmünkben ez már előfordult. Amikor Lenin a szövetkezeti tervét készítette elő, figyelmeztetett rá: „Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy alapjaiban változott meg az, ahogyan a szocializmusra tekintünk“. Tudjuk azonban, hogy a pártnak mekkora erőfeszítéseket kellett ezért tennie. Bizonyítják ezt az akkor folytatott viták. Ahhoz, hogy szocializmushoz való új hozzáállás elnyerje a párt és az egész ország támogatását, Lenin tekintélyére és az ö zsenialitására volt szükség Ebből az időszakból nekünk is tanulnunk kell. Ez számunkra most létfontosságú kérdés. Az átalakítás arra kötelez bennünket, hogy újszerűen tekintsünk néhány olyan szempontra, amelyek már szokássá váltak, hogy a megtett és az előttünk álló utat a haladásnak azzal a mércéjével, az új társadalom építésének azokkal a céljaival hasonlítsuk össze, amelyeket a marxizmus-leninizmus klasszikusai fogalmaztak meg Másszóval, gyakorlati tetteink irányait azon fő mutatók szerint kell ellenőriznünk, amelyekhez a kommunisták már több mint 100 éve tartják magukat. S ne csak valamiféle rituálé kedvéért ismételgessük a megtanult igazságokat, hanem mi magunk is keressük a választ a jelenlegi helyzetből eredő kérdésekre. Elvtársak, ezért van oly nagy jelentősége az ideológiai tevékenység problémájának, a szocializmus és az átalakítás elmélete kérdéseinek. Nem állítható, hogy nem fordítunk figyelmet az eszmei-elméleti kérdésekre. Ezeket részletesen megfogalmaztuk a központi bizottságnak a XXVII. pártkongresszus elé terjesztett politikai beszámolójában, az SZKP új szerkesztésű programjában, az SZKP KB plenáris üléseinek anyagaiban és egy egész sor pártdokumentumban. Ha nem támaszkodnánk az elméletre, ha nem indokolnánk meg ideológiailag a dolgokat, nem tudnánk megfogalmazni az átalakítás feladatait a gazdaságban, a politikában, a szociális és szellemi szférában. Az Október 70. évfordulójával kapcsolatos dokumentumokban igyekeztünk objektíven kiegyensúlyozott értékelést adni arról az útról, amelyet a szovjet nép tett meg, s válaszolni számos olyan bonyolult kérdésre, amelyek aggasztják a szovjet embereket. De most - s ezt hangsúlyozni kell - sürgető szükségét érezzük annak, hogy ezeket a kérdéseket az új követelményekre való tekintettel közelítsük meg, és alaposan dolgozzunk megoldásukon. A párt a múltról és a jelenről, a reálisan megvalósítható tendenciákról szóló tudományos ismeretekkel van felvértezve, és éppen ezért a szocialista társadalmi tudat forrná-, lása folyamatának élére kell állnia. Épp a párt magyarázhatja meg elméletileg a szocializmus építésének új szakaszát, figyelembe véve mindazt az újat, amit az átalakítás hoz magával. Azt kell kiválasztani, ami valóban a szocializmust szolgálja, ami megfelel a szocializmus fejlődése érdekeinek, ami a szocialista és nem valamiféle idegen „kikölcsönzött" célokhoz vezet bennünket, s ezzel kell felfegyverezni az egész társadalmat. Az átalakítás szükségszerűségéhez természetesen mindenekelőtt az az igyekezet vezetett el bennünket, hogy megoldjuk az előző időszak stagnálása által okozott legsürgetőbb problémákat. De minél jobban kibontakozik az átalakítás, annál érthetőbbé válik, általános értelme, s hogy a szocializmus számára sorsdöntő fontosságú. Ma elterjedt az a nézet, miszerint az átalakítás a szovjet társadalom fejlődésének objektíve elengedhetetlen szakasza, amelynek lényege a minőségileg új szintre való áttérés. Alapvető változásokat kell végrehajtanunk a termelőerők és a termelési viszonyok területén, forradalmi módon kell megújítanunk a társadalmi és a politikai struktúrákat, növelnünk kell a társadalom szellemi és intellektuális potenciálját. Igyekszünk a jelenlegi feltételek között visszaadni rendszerünk lenini arculatát, megszabadítani rendszerünket a hordalékoktól és a deformációktól, mindattól, ami megbéklyózta a társadalmat és nem engedte meg neki a szocializmus potenciáljának teljes megvalósítását. És főleg új minőséget kívánunk adni a szocialista társadalomnak, figyelembe véve a jelenlegi világ realitásait. A szocializmus lényege a dolgozók hatalmának megszilárdításában rejlik, s abban, hogy mindennél fontosabb a munkásosztály, az egész nép jóléte. A szocializmus feladata, hogy véget vessen az ember társadalmi elidegenedésének, amely a kizsákmányoló társadalomra jellemző, s amely megfosztja őt hatalmától, a termelőeszközöktől, saját munkájának eredményeitől és szellemi értékeitől. Az októberi forradalom megnyitotta az utat e történelmi feladat teljesítése előtt. Forradalmi jelentőségű lépés volt a dolgozók hatalmának megteremtése, a termelőeszközök magántulajdonának megszüntetése és az ember ember általi kizsákmányolásának felszámolása Ezek a szocializmus fő vívmányai. Pártunkat és népünket teljes 70 éven keresztül a szocializmus eszméi inspirálták, s pártunk és népünk a szocializmust építette. De a külső és belső okokra való tekintettel nem tudtuk megfelelően érvényesíteni az új társadalmi rendszer lenini elveit. Ebben komolyan akadályozott bennünket a személyi kultusz, a harmincas évek direktív és adminisztratív irányítási rendszere, a bürokratikus, dogmatikus és voluntarista deformációk, az önkény, s a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a kezdeményezőkészség hiánya és a fékező jelenségek, amelyek stagnáláshoz vezettek. Legyen visszafordíthatatlanul a múlté az összes ilyen jelenség, s mindaz, ami a mai időkig megmaradt belőlük. Ezzel adható meg a válasz azoknak, akik kétségeiket hangoztatják, hogy nem térünk-e el a szocializmustól, annak alapjaitól, amelyeket a szovjet emberek nemzedékei raktak le. Nem! A szocializmustól, a marxizmus-leninizmustól, mindattól, amit a nép kiharcolt és megalkotott, egyetlen lépéssel sem térünk el. Ha határozottan lemondunk a dogmatikus, bürokratikus és voluntarista örökségről, mert annak semmi köze a marxizmus-leninizmushoz, sem a valódi szocializmushoz. Az alkotó marxizmus-leninizmus mindig az élő, fejlődő valóság objektív, mélyreható tudományos elemzése. Ez az elemzés bíráló, nem kerül meg semmit, nem titkol el semmit és nem fél semmilyen igazságtól. Csak az ilyen elemzés használ a szocializmusnak. A valóban tudományos kutatás számára nincsenek és nem létezhetnek semmilyen korlátozások. Az elméleti kérdésekről nem lehet és nem szabad valamilyen dekrétumokkal dönteni. Elengedhetetlen a gondolatok szabad versengése. Társadalmi tudatunk ezzel csak nyer, hatványozó- dik előrejelző képessége, tehát az a képessége is, hogy a pártpolitika kitűzése számára megbízható alapul szolgáljon. A marxizmus-leninizmus a társadalmi fejlődés megismeréséhez, a kommunista építés gyakorlatához való pártos hozzáállás tudományos alapja, az olyan hozzáállásé, amelynek sajátja a célok humanizmusa, a valóság alkotó, objektív és tisztességes értékelése, az önmagunkkal szembeni igényesség és az önkritika. Szeretnénk alaposan megvizsgálni és megérteni sikereinket és felgyülemlett problémáinkat, s levonni a tanulságokat az átalakítás és a szovjet társadalom tökéletesítése feltételei között végzett munkánk számára. Épp ezért vizsgáljuk oly figyelmesen szovjet múltunkat, épp ezért érdekelnek bennünket a történelem kérdései. Mire gondolunk, amikor a párt és a szovjet társadalom igazi, objektív történetének a kidolgozásáról beszélünk? A kérdés lényege nem csupán az, hogy neveket említsünk, hogy megfelelően értékeljük azokat, akik érdemtelenül merültek feledésbe, bár ez ennek a munkának a jelentős, elválaszthatatlan, és úgy fogalmaznék: emberi része. A probléma magva az, hogy megírjuk az (Folytatás a 4. oldalon)
