Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-16 / 38. szám, kedd

Ignác Janák elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Sok esetben ez nem így van! Sokkal nagyobb mértékben kell érvényesíteni az érdemek elvét a kollektíváknál és az egyéneknél egyaránt, s következetesen kell törődni azzal, hogy a kutatómunka konkrét eredményei nem pedig végzett­ségük alapján javadalmazzák őket. A ku­tatásban is érvényesíteni kell az önelszá­molás és az önfinanszírozás elveit. A tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsítása szempontjából rendkívüli jelentőségük van a tudomány és a kutatás termeléssel való egybekapcsolása haté­kony formáinak. A kutatási szervezetektől elvárjuk, hogy eredményeik gyorsabb gyakorlati érvényesítése érdekében ja­vaslataik modellek, prototípusok tormájá­ban öltsenek testet. A gazdasági szférá­ban több érdeklődést kell tanúsítani a tu­dományos-kutatási alap munkájának eredményei iránt, s nagyobb elkötelezett­séggel kell támogatnia a konkrét felada­tokkal megbízott kutatóintézetek tevé­kenységét, másrészt azonban a tudomá­nyos-kutatási munkahelyeknek aktívab­ban kell reagálniuk a gyakorlat szükségle­teire. Mindazoktól, akik befolyást gyakorol­nak a tudományos-kutatási alap munká­jára függ, hogyan fog előrehaladni a tudo- mányos-műszaki fejlesztés hazánkban, a gazdasági és a szociális fejlesztés meg­gyorsításának érdekében. Az 1988-as évnek a határozott erőfe­szítések évének kell lennie a bel- és a külgazdasági egyensúly, a stabilitás elérése szempontjából, ehhez adottak re­ális lehetőségeink! Ezért e téren nagy lépést kell előre tenni, és új módon kell megoldani a gazdasági tervekben fellel­hető ellentéteket a minisztereknek, a ve­zető dolgozóknak és a pártszervezetek­nek. Nem minden ellentét oldható meg teljesen, de a megmaradók nem lehetnek lényegesek! A feladatokról tájékoztatni kell a dolgozókat, s a párt-, a szakszerve­zeti, a SZISZ- és más szervezetek útján mozgósítani kell őket az idei feladatok sikeres megvalósítására. • Súlyos fogyatékosságaink vannak a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban a termelés anyag- és főleg ener­giaigényességének csökkentése terén. Ezt azért emeljük ki, mert a jövő év január elsejétől hatályba lépnek az új gazdasági szabályozók, amelyek a mezőgazdaság­tól is joggal követelnek meg nagyobb hatékonyságot, azt, hogy a vállalatok ké­pesek legyenek az önfinanszírozásra. Szükséges, hogy minden mezőgazdasági vállalat már ma felkészüljön e gazdasági ösztönzők érvényesítésére. Minden válla­latnál érvényesíteni kell őket, hogy tudják, hogyan állnak, és mit kell tenniük, hogy képesek legyenek az önálló gazdálko­dásra. Minden pártszerv és -szervezet, gaz­dasági és társadalmi szerv, valamint dol­gozó munkájának meghatározó mércéjé­vé a hatékonyság növekedését s a nép- gazdasági eredményeket kell megtenni, amelyeknek jobban és sokoldalúbban kell kielégíteniük a társadalmi szükségleteket, s a nép életszínvonalának emelkedésé­hez kell vezetniük. Más út a mezőgazda­ságban és az élelmiszeriparban sem lé­tezik. A gazdasági mechanizmus és az egész társadalmi élet átalakítása kutató- intézetükre és pártszervezetük munkájára is teljes mértékben vonatkozik. Az elmúlt években vezetőik és pártszervezetük erő­feszítéseinek köszönhetően a felsőbb párt- és állami szervek hatékony támoga­tásával intézetük élenjáró tudományos kutatási munkahely lett az állattenyésztés területén, mégpedig nemcsak csehszlo­vákiai viszonylatban. Külön kiemeljük azokat az eredményeket, amelyeket a génsebészetben, az embrióátültetés­ben, a gazdasági állatok élettanában és más technológiai területeken értek el. De mindezzel nem elégedhetünk meg, s tel­jes mértékben egyetértek a jelentésben elhangzott bírálattal Az egész mezőgaz­daságban és élelmiszeriparban az átala­kítás bonyolultabb, igényesebb időszakát kezdjük meg. És ebben az ágazatban sok a probléma, amelyeket gyorsabban és hatékonyabban kell megoldanunk, hogy sikeresen biztosítsuk a belpiac élelmi- szer-ellátását. Főleg lényeges fordulatot kell elérnünk a mezőgazdasági termelés intenzifikálásában, és emelnünk kell az állattenyésztés színvonalát, különösen Szlovákiában, csökkenteni kell az anyag- és az energiaigényességet s növelni a gazdasági hatékonyságot. Optimálissá kell tenni az állattenyésztést különböző termelési ágakban és területegységeken, gazdaságossá kell tenni a termelést, és hasznosítani kell a termőföldet. Haladék­talanul meg kell oldani a szlovákiai szar­vasmarha-tenyésztés koncepciójának nyitott kérdéseit. Csehország mögött nemcsak az intenzitásban maradunk el, hanem a szükséges termelőképességet sem érjük el. Keresni kell ennek az okait, hiszen vannak képzett kádereink, új anyagi-műszaki alapunk és istállóink. Új módon kell rendezni az állattenyésztés és a növénytermelés kapcsolatát a munkae­rőgazdálkodás s az alapeszközökkel és az erőforrásokkal való ellátás tekinteté­ben, valamint a végeredmények szem­pontjából is. Ez az önök részéről is megköveteli, hogy még jobban oldják meg a gazdasági állatok megfelelő fajtái kitenyésztésének kérdéseit, úgy, hogy minél nagyobb mér­tékben hasznosítani lehessen a növekvő iparilag előállított takarmányokat, takar­mányalapot, s egyben nagyobb haté­konyságot érjenek el a termelési alapok kihasználásában. Egyúttal effektívebben kell megoldani a hatékonyság problémáit, amelyek a gazdasági állatok tenyésztésé­nek koncentráltságából adódnak, s olyan variánsokat kell kialakítani, amelyek lehe­tővé teszik az állattenyésztés intenzíveb­bé és gazdaságosabbá tételét. A gazdasági mechanizmus átalakítá­sa, a gazdasági feltételek megváltozása, az adminisztratív-tervezési modellről a gazdasági eszközökre való áttérés bi­zonyára munkájukban is új feltételeket te­remt. Elsősorban olyan kérdéseket kell megoldani, amelyek megoldása lehetővé teszi a mezőgazdasági termelés gyors és hatékony fejlődését. Számítanunk kell ar­ra, hogy az önfinanszírozás és az önel­számolás érvényesülni fog a mezőgazda­sági vállalatok gazdálkodásában, ami .megnöveli a rájuk mint a tudományos kutatási alap eredményeinek megrende­lőire és felhasználóira háruló gazdasági felelősséget. Természetes, hogy a mező- gazdasági gyakorlat csak olyan kutatási eredményeket vesz át, amelyek hatéko­nyak és hasznosak. Ezért egyre nagyob­bak a tudományos kutatókkal szemben támasztott azon igények, hogy eredmé­nyeik jó minőségűek és értékesíthetők legyenek. Egyidejűleg nagyobb követelményeket támasztanak munkájuk hatékonyságát, az önelszámolás kiterjesztését s, a mun­kaeredmények szerinti javadalmazás dif­ferenciáltságát illetően Ezeket az új ele­meket a saját feltételek között úgy kell érvényesítenünk, hogy társadalmi hatá­suk nagy legyen, s megteremtsék az önfinanszírozás erőforrásait. A legfonto­sabb az lesz, hogy meggyorsuljon a kuta­tási feladatok megoldásának folyamata. A feladatmegoldó kollektíváknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a végeredmé­nyért, főleg beruházásigényes munkák esetén. xxx (ČSTK) - Évzáró taggyűlést tar­tottak tegnap a Bratislavai Építőipari Vállalat 03-as számú üzeme párt- alapszervezetének tagjai. A tanács­kozáson részt vett Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság ve­zető titkára. Ugyancsak tegnap tartották meg a Slovkoncert művészeti ügynökség pártalapszervezetének évzáró tag­gyűlését. Ez az ügynökség azon kulturális intézmények egyike, ame­lyek részt vesznek a komplex gaz­dasági kísérletben. A tanácskozá­son jelen volt Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere. Vratislav Vajnar az osztrák kancellárnál (ČSTK) - Vratislav Vajnar szö­vetségi belügyminisztert, aki hivata­los munkalátogatáson Bécsben tar­tózkodik, tegnap fogadta Franz Vra­nitzky osztrák kancellár. A megbe­szélésen leszögezték, mindkét or­szág s egész Európa javára válik a csehszlovák-osztrák együttműkö­dés elmélyítése. Vratislav Vajnar és osztrák kollé­gája, Kari Blecha a kétoldalú tár­gyalások során áttekinti a bűnüldö­zés során folytatott együttműködés szorosabbra vonásának lehetősé­geit. Országos ülés (ČSTK) - Josef Hamannak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, a KB titkárá­nak vezetésével, Mikuláš Beňonak, a CSKP KB titkárának, Zbynék Soják- nak, Karéi Erbesnek és Vladimír Pátek- nek, a CSKP KB osztályvezetőinek, Ru­dolf Rohlíčeknek, a szövetségi miniszterelnök első helyettesének, Pavel Hrivnák és Svätopluk Potáč szövetségi miniszterelnök-helyetteseknek, valamint Jirí Neubertnek, a Szakszervezetek Központi Tanácsa titkárának részvételé­vel országos ülést tartottak tegnap Prágá­ban a kerületi pártbizottságok, valamint a prágai és a bratislavai városi pártbizott­ság iparügyi titkárai. Megtárgyalták azon feladatok teljesí­tésének megszervezését, amelyek a CSKP KB 7. ülésének határozatából a párt gazdaságpolitikája terén hárulnak. A szovjet hadsereget sem kerüli el az átalakítás Sajtóértekezlet a 70. évforduló alkalmából Jaroslav Hajn elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) azért vívta ki a februári győzelmet, mert szigorúan tekintettel volt az ország forra­dalmi helyzetének objektív feltételeire és lehetőségeire, nem becsülte túl a töme­gek felkészültségét, nem előzte meg a kort, de el sem maradt mögötte, előre­haladásának ütemét és formáit a belpoliti­kai s a nemzetközi helyzet szerint alakí­totta. Egyúttal ügyelt arra, hogy a forra­dalmi folyamat ne veszítsen dinamiká­jából. Politikájával a párt a nép hatalmas, döntő többségéhez szólt. A munkásság­nak és szövetségeseinek konkrétan meg­mutatta, mit kell tenniük az adott helyzet­ben. Ezért az emberek a pártot a megha­tározó percekben támogatták. Gottwald sohasem feledkezett meg arról a lenini elvről, miszerint a dolgozóknak a saját tapasztalatuk alapján kell meggyőződniük politikánk helyességéről. Enélkül nem haladhatunk előre. Az embereknek a pártpolitika helyességébe helyezett bizalma a párt társadalmi veze­tő szerepének alapköve. Ehhez nem ele­gendőek önmagukban a helyes határoza­tok: határozott tetteknek kell őket követ­niük. , Az átalakítás olyan forradalmi folya­mat, amelyben az időnek mint tényező­nek lényeges szerepe van. Főleg a tudo­mányos-műszaki haladás eredményeinek a termelésben való felhasználása lehet nagy szövetségesünk, de ellenfelünk is. Sok tekintetben nem évek, hanem néha hónapok, sőt hetek döntenek. Az átalakí­tás keretében végrehajtott reformok nem lehetnek elhamarkodottak. Bizonyos idő kell ahhoz, hogy felelősségtudattal végre­hajtsuk őket. De túl lassúak sem lehetnek. A februári győzelem nem lett volna lehetséges, ha pártunk nem járt volna el nagyon következetesen. Ha szigorúan te­kintünk mai munkánkra, megállapíthatjuk, hogy sokszor még hiányzik az ilyen kö­vetkezetesség a párthatározatok végre­hajtásából. Még minden szinten sok politi­kai szervező, eszmei nevelő és ellenőrző­munkára van szükség. Ma sem kisebbek a feladataink, mint 1948 februárjában. Akkor utat kellett nyitni a szocializmus felé, ma tovább kell haladni ezen az úton. A most zajló évzáró taggyűlések és pártkonferenciák, valamint a gazdasági szférában folyó kísérletek jó alkalmat ad­nak arra, hogy mi, kommunisták eleget tegyünk a párt által velünk szemben tá­masztott követelményeknek, bizonyítsuk, mennyire komolyan vesszük a februári győzelem örökségét - fejezte be beszé­dét Jaroslav Hajn. Waldheim nem mond le (ČSTK) - Kurt Waldheim osztrák szö­vetségi elnök tegnap esti tévé- és rádió­beszédében kijelentette, nem kíván le­mondani, s elutasította a háborús múltját vizsgáló nemzetközi bizottság jelentését. Hangsúlyozta, tiszta a lelkiismerete. Leg­főbb feladatának a köztársaság alapelvei érvényesülésének és intézményei műkö­désének a biztosítását tekinti, s ezért nem engedhet a nyomásnak. Waldheim beszédével a nemzetközi törtónészbizottság jelentésére reagált. A testület azt állapította meg, hogy a je­lenlegi osztrák elnök a Wehrmacht tisztje­ként személyesen nem követett el bűnö­ket, de ,,a jogellenes eseményekkel összefüggésben megkönnyítette azok végrehajtását". A jelentés nyomán ko­moly belpolitikai válság alakult ki Auszt­riában. Waldheim szorgalmazta, hogy a kormány ne fogadja el a bizottság jelentését, Vranitzky kancellár azonban erre nem volt hajlandó. A kancellár bírálta az államfőt amiatt, hogy a múltban nem mindig mondott igazat. Vranitzky úgy nyi­latkozott, hogy a ,,Waldheim-ügy“ Auszt­riát nemzetközileg elszigetelte. (ČSTK) - Moszkvában sajtóértekezle­tet tartottak a szovjet hadsereg és hadi- tengerészet megalakulásának - február 23-ra eső - 70. évfordulójával kapcsolat­ban. Dmitrij Volkonogov vezérezredes, a szovjet hadsereg és haditengerészet politikai főcsoportfőnökének helyettese bevezetőben hangsúlyozta, a szovjet hadsereg létrejötte az első munkás-pa- raszt állam megsemmisítésére irányuló imperialista törekvések egyenes követ­kezménye volt. Az intervenció és a pol­gárháború nehéz éveiben a nép kényte­len volt létrehozni saját fegyveres erőit. A hadsereg mai feladata biztosítani a bel­politikai tervek megvalósításához szüksé­ges kedvező külső feltételeket - mondotta Volkonogov, de hozzáfűzte, ez a feladat ma sokkal sokrétűbb, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt volt. Jevgenyij Ivanovszkij hadseregtá­bornok nemzetvédelmi miniszterhelyettes arra mutatott rá, hogy akárcsak az egész szovjet társadalom, a szovjet fegyveres erők is átalakításon mennek keresztül. Ennek lényege számos demokratikus vál­tozás, amely azt célozza, hogy a sorkato­nák mint állampolgárok tekintélye növe­kedjen. Az átalakítás hatással van az összes alakulat munkastílusára és -mód- szereire. A katonai kollektívákban nyíltan vitatják meg a negatív jelenségeket. Volkonogov vezérezredes a továb­biakban arra tért ki, hogy a szovjet törté­nelem objektív megítélése elengedhetet­len. Elemezte a Szovjetunió elleni náci támadás előtti helyzetet, s kijelentette, a háború előtti években a szocialista tör­vényesség durva megsértésének esetei Szovjet-brit külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában (ČSTK) - Moszkvában megkezdődtek a szovjet-brit külügyminiszteri tárgyalá­sok. Eduard Sevardnadze és Geoffrey Howe a kérdések széles körét tekintette át, köztük a fontos regionális problémá­kat, ezen belül a Távol-Kelettel összefüg­gő kérdéseket. Ugyancsak véleménycse­rét folytattak a fegyverkezés ellenőrzé­séről. Amint azt a brit miniszter a TASZSZ- nak adott nyilatkozatában kifejtette, remé­nyei szerint a tárgyalások hozzájárulnak a kétoldalú kapcsolatok lényeges javítá­sához. Ez azonban nem jelenti, hogy Moszkvában megoldunk minden problé­mát - mondotta Howe, s hozzáfűzte, a megbeszéléseken át lehet tekinteni az álláspontok közelítésének konkrét módjait számos kérdésben fordultak elő, ami kihatással volt a fegyve­res erők harcképességére is. Számos katonai vezető megtorlásoknak volt kitéve és ez negatívan tükröződött a náci inter­venció kezdeti szakaszában. Sztálin igye­kezett mindenáron elodázni a háborút, de tévesen gondolta azt, hogy a Szovjetuniót nem fenyegeti közvetlen katonai veszély. Ezért nem volt időben biztosítva a hadse­reg megfelelő harcképessége. Volkonogov szólt Lev Trockij szerepé­ről is a szovjet fegyveres erők megalakí­tása során. Trockij a polgárháború idején az egyik parancsnok volt, s egyes érde­meit elismerik. Az októberi forradalom, majd a polgárháború idején azonban szá­mos nagy és elvi hibát követett el, túlbe­csülte saját személyiségének szerepét és abszolutizálta az erőszakot. Igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy ő a fegyve­res erők megalapítója. A valóság azonban az, hogy a szovjet hadsereget Lenin és vele együtt az egész párt hozta létre. Mihail Kirian altábornagy, a szovjet hadtörténeti intézet parancsnokhelyette­se beszámolt róla, a 70. évforduló kap­csán számos új történelmi kiadvány jele­nik meg, többek között a nagy honvédő háború történetét feldolgozó tízkötetes munka, s készül a katonai enciklopédia új kiadása is. A szovjet hadsereg képviselői a sajtó­értekezleten felhívták a figyelmet arra az új helyzetre, amely Mihail Gorbacsov Afganisztánnal kapcsolatos nyilatkozata nyomán állt elő. A szovjet csapatok afga­nisztáni jelenlétének következményei vannak, s ezeket katonai és politikai szempontból egyaránt elemzik - mondot­ta Volkonogov. Ez azonban nem teszi kérdésessé, hogy a Szovjetunió kész megfelelő formában segítséget nyújtani a nemzeti felszabadulásukért harcoló ba­ráti államoknak. Afganisztánban egyéb­ként az utóbbi időben közvetlen katonai konfrontációra nem került sor - mondotta Ivanovszkij hadseregtábornok de a szovjet katonák gyakorta terrortáma­dások célpontjai Finnország Koivisto az elnök (ČSTK) - Finnország elnöke a követ­kező hat évben ismét Mauno Koivisto lesz. Az ún. elektori testület 301 tagja közül a tegnapi szavazáson 189 adta le voksát az eddigi államfőre. Mint ismere­tes, Finnországban két héttel ezelőtt a la­kosság közvetlenül dönthetett volna az elnök személyéről, de egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szüksé­ges abszolút többségei, s így a választás az elektori testületre maradt A két ország együttműködéséről, a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről (Folytatás az 1. oldalról) Csehszlovák részről a tárgyalá­son részt vettek: Ladislav Gerle, Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter, František Kán, hazánk al­gériai nagykövete és más tisztségvi­selők. Az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság részéről a megbeszé­lésen jelen voltak: Zituni Meszaudi könnyűipari és Fajszal Budraa ne­hézipari miniszter, Abdelhamid Latreche, Algéria csehszlovákiai nagykövete és más személyiségek. A csehszlovák-algériai kapcsolatok immár hagyományosan jellemző nagy szívélyesség légkörében lezajlott megbe­széléseken a kétoldalú együttmúködés kérdéseinek széles skáláját tekintették át. Hangsúlyozták, hogy mindkét fél a kapcso­latok erősítésére és bővítésére törekszik. Ľubomír Štrougal és Abdái Hamid Bra- himi egybehangzóan megállapította, hogy a politikai kapcsolatok - amelyeknek Gustáv Husák, és Sadli Bendzsedid talál­kozói nagy ösztönzést adtak - magas színvonalával összhangban ki kell terjesz­teni a gazdasági együttműködést, külö­nös tekintettel a kapcsolatok modern for­máira. Abdái Hamid Brahimi a továbbiakban Algéria negyedszázados fejlődéséről, to­vábbá a Nemzeti Felszabadítási Front párt s a kormány nemrég hozott politikai és gazdasági döntéseiről tájékoztatott. A párt nagy súlyt helyez az ésszerű beruházási politikára és arra, hogy reális szociális programot kövessen a dinami­kusan növekvő algériai lakosság körében. Vendégünk nagyra értékelte a csehszlo­vák ipar színvonalát, az Algéria ipari és más beruházásaihoz nyújtott csehszlovák segítséget, s további javaslatokat terjesz­tett elő kohó- és gépirari üzemek, vala­mint petrolkémiai s energia-, épitőanyag­és élelmiszer-ipari kapacitások létesíté­sére. Ezzel kapcsolatban rámutatott a ke­reskedelmi mérleg egyensúlyának fon­tosságára, s a csehszlovák kivitel fejében földgázt kínált fel: Algéria ugyanis e tekin­tetben a világ leggazdagabb országai kö­zé tartozik. Ľubomír Štrougal kiemelte: Csehszlo­vákiának érdeke az Algériához fűződő politikai- és főleg - gazdasági kapcsolatok kiterjesztése, a kereskedelmi csere meg­sokszorozása, az együttműködés szük­séges kooperációs formáinak érvényesí­tése, valamint együttműködési egyezmé­nyek kötése a harmadik országok piacán fenntartandó kapcsolatokról. Leszögezte, hogy ezek a törekvések szoros összefüg­gésben vannak gazdasági reformunkkal, a gazdasági folyamatok ésszerűsítésével, és Csehszlovákiának a világ, főleg baráti országok felé történő nyitásával, amelyek közé Algéria is tartozik. Hangsúlyozta, hogy folytatni akarjuk a csehszlovák-al­gériai együttműködést mindenben, ami bevált, elsősorban a beruházási javak kivitelében, s keressük a kiegyensúlyozott csere lehetőségeit, beleértve a földgázvá­sárlást is. Az együttműködés dinamikus fejlesztése - mondotta - új hozzáállást követel meg a gazdasági kapcsolatok terén, szükségessé teszi, hogy a csere nem hagyományos módjait alkalmazva haladjunk előre, s keressük az együttmű­ködés új útjait. Kiemelte, hogy most nincs időnk hosszú szünetekre, s kötelesek va­gyunk felhasználni a jó feltételeket, ta­pasztalatokat és a politikai akaratot arra, hogy lényeges fordulatot érjünk el a gaz­dasági kapcsolatokban. Abdái Hamid Brahimi tegnap Prága nevezetességeivel ismerkedett. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszter- elnök az algériai kormányfő tiszteletére' díszvacsorát adott, amelyen a két minisz­terelnök beszédet mondott. ÚJ SZÚ 2 1988. II. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents