Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-14 / 10. szám, csütörtök

Eszmei-politikai és propagandamunka az átalakítás jelenlegi szakaszában Mihail Gorbacsov találkozója az ideológiai front vezető dolgozóival (ČSTK) - Január 8-án találkozóra került sor az SZKP Központi Bizottságán a tömegtájékoztatás és propaganda, az ideológiai intézmé­nyek és alkotó szövetségek vezető dolgozóival, s a tanácskozáson áttekintették az eszmei-politikai, az alkotó és a propagandamunka feladatait az átalakítás jelenlegi szakaszában. A találkozón Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára beszédet mondott. Elvtársak! Annak ellenére, hogy az új év kezde­tén találkozunk, nemcsak az új, hanem a régi esztendőről is beszélni fogunk. Nem azért mert ilyenkor így szokás, ebből a szempontból értékelni a problémákat, hanem azért is, mert a tavalyi és az idei esztendő szorosan összefügg. Ma a korábban megtartott találkozók szellemeben, vagyis elvtár'siasan és nyíl­tan akarok szólni. A jelen kor országunk sorsa szempontjából döntő, s ezért eze­ket a vitákat elsősorban a párton belül, a pártapparátussal, népünk minden réte­gevei folytatjuk. S természetesen folytatni akarjuk a jó hagyományt, vagyis a találko­zókat a tömegtájékoztató- és propagan­daeszközök, valamint az alkotószövetsé­gek vezető munkatársaival. Elkerülhetetlenül szükségünk van a véleménycserére, az elvtársi vitára. Ezért, kedves elvtársak, nagy jelentősé­get tulajdonítunk az önökkel való találko­zóknak Azt mondottam, hogy az 1987-1988- as év fordulóján találkozunk. Már ez is indokolja, hogy értékeljük a múltat, elvég­zett munkánkat, ugyanakkor megkísérel­jünk a jövőbe tekinteni. S még egy körülmény teszi ezt a be­szélgetést különösen fontossá. Lényegé­ben befejeztük az átalakítás első szaka­szát, s elkezdjük a másodikat. Ezért vá­lasztóvonalhoz érkeztünk. A szakaszokra való felosztás természetesen relatív. Az életben minden mindennel össze­függ, s amit megkezdtünk, abból sok minden folytatódik és folytatódni is fog. Azért különböztetjük meg ezt a két szakaszt, hogy világosabban meghatá­rozhassuk a ránk váró feladatokat. Az első szakaszban nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy elméletileg helyesen értsük meg a nyolcvanas évek közepéig kialakult helyzetet. Meg kellett értenünk annak a társada­lomnak a reális helyzetét, amelyben élünk, s kitűzni a jövőre szóló terveket. De nem felületes, leegyszerűsített elképzelé­sek alapján, hanem tudatosítva az orszá­gunkkal, a szocializmussal és a világgal szembeni felelősségünket, tekintettel or­szágunk jelentőségére és feladatára. Kidolgoztuk az átalakítás koncepció­ját, rendkívül fontos és széles körű dönté­seket hoztunk. Ezek nélkül nem haladhat­nánk perspektivikusan előre oly módon, hogy ugyanakkor a mindennapi kérdé­sekkel is foglalkozzunk. Az átalakításnak ebbe a szakaszába társadalmunk számottevő erői bekapcso­lódtak. Mindenekelőtt magának a pártnak az ereje, a tudósok, a művészek és a tö­megtájékoztatás. Népünk aktív volt. Dol­gozott, teljesítette a feladatokat s nem várt arra, amíg befejeződnek az elméleti és politikai kutatások. Az első szakasz abban különbözik, a következőtől, hogy tisztáztuk, mit kell tenni és hogyan kell tenni. Nehéz feladat ez, amely ma is időszerű. Most azonban bonyolultabb szakasz következik, amikor az átalakítás koncepciójának a lehető legszélesebb kapcsolatba kell kerülnie az élettel, a szovjet emberek millióinak gya­korlati tevékenységével. Azt, amit a politikai vezetés és népünk haladó része tudatosított, most egész népünknek, minden rétegének tudatosíta­nia kell. Ha nem érti meg világosan a párt politikáját, nem lesz meggyőződve annak szükségszerűségéről. Es éppen ez a meggyőződés határozza meg az embe­rek gondolkodását és reális tetteit. Valóban grandiózus feladat ez, mely­nek középpontjában az ember áll. Abból a szempontból, hogy mi mindent teszünk az emberért, és abból is, hogy maguknak az embereknek kell végrehajtaniuk mind­azt, amit kollektív módon elhatároztunk. Ma számos folyamat kiéleződött, a vita erősödik Az átalakítási folyamat nem megy küzdelem nélkül. Ez természetes. Ha az átalakítás valóban a forradalom folytatása, ha ma igazán forradalmi politi­kát folytatunk, akkor a harc elkerülhe­tetlen. így volt ez minden forradalom idején, s így van ez ma is. Mi ezt tudatosítjuk. Más dolog, e harc formái és résztvevői. Országunkban ezek nem antagonista és ellenséges pártok, amelyeknek ellentétes osztályérdekeik vannak Inkább ideigle­nes, csoportérdekekről, esetenként ambí­ciókról beszélhetünk, ha egyáltalán az érdekek közé lehet sorolni az ambíciókat. Mi mindannyian részt veszünk orszá­gunk átalakításának hatalmas, alkotó munkájában. Ezért nálunk a harc a párbe­széd. az ideológiai viták formáját ölti, azzal a céllal, hogy kiismerjük magunkat a helyzetben és megvilágítsuk a ránk váró feladatokat. Éppen ezt kell érintenie a mi beszélgetésünknek is, elvtársak. Befejezzük az egyik szakaszt és belé­pünk a másikba. Minőségileg változnak a feladatok, s főleg a munka terjedelme. A súlypont már a gyakorlati megvalósítás, a politikai életbe léptetésének síkjára toló­dik át-Ez már minőségileg új helyzet, amit mindannyian tudatosítottunk. Mindnyájan, akik ezen a találkozón részt vesznek, egészen közvetlen kap­csolatban állnak társadalmunk életével, naponta széles körű információkat kap­nak, tudatosítják, figyelemmel kísérik és érzik a nálunk lejátszódó folyamatokat és azok távlatait. Ebben az értelemben akarom ismét hangsúlyozni, hogy az 1987-es esztendő sok mindent hozott nekünk Még akkor is, ha a legnagyobb szigorral értékeljük, el kell ismerni, hogy a nagy munka éve volt ez. Ha nem lett volna az az elméleti, politikai és gyakorlati munka, amit tavaly a nagy október 70. évfordulójának ünnep­ségei kapcsán végeztünk, mindannyian két vagy három fokkal alacsonyabb szin­ten lennénk mind az elmúlt, mind a jelen­legi szakasz, valamint perspektíváink meg­értésében Alaposabban elemeztük a tár­sadalmat. Jobban ismerjük most történel­münket, s ez rendkívül fontos. Nem érthetünk egyet azokkal, akik azt ajánlják, feledkezzünk meg a történelem­ről, vagy csak egyes mozzanatait hasz­náljuk ki. Most mindannyian tudatosítjuk, hogy ez az álláspont elfogadhatatlan. Ala­posan ismernünk kell hazánk történelmét, főleg az Október utánit. E történelemnek, az egyes jelenségek okainak az ismerete, azoknak az okoknak, amelyekből álla­munk hatalmas sikerei kiindultak, vala­mint a nagy hibák és történelmünk tragi­kus eseményei okainak az ismerete - mindez lehetővé teszi, hogy a ma szá­mára levonjuk a tanulságokat, hiszen meg akarjuk újítani a társadalmat, s job­ban kihasználni a szocializmus erejét és értékeit. Ma valóban jobban ismerjük tör­ténelmünket és számos jelenség gyöke­reit, amelyek az utóbbi időben nyugtalaní­tottak bennünket, és amelyek közvetlenül elvezettek a társadalom átalakításának elkerülhetetlenségéről megfogalmazott döntéshez. Történelmünk megértése, amihez Ok­tóber 70. évfordulója ünnepségeinek elő­készítése során jutottunk el, természete­sen nem valami állandó, egyszer s min­denkorra adott dolog. Ez a további kutatá­sok során mélyülni és fejlődni fog. Az ismeretek mélyülése, a történelem, a múlt tanulságainak a megismerése, az előrelépés távlatainak a kidolgozása jel­lemző munkánkra napjainkban. Mindaz, amit ebben az irányban tettünk, gazdagí­totta társadalmunk egész politikai, ideoló­giai és szellemi szféráját. Ennyit először. Másodszor: Mint már mondottam. 1987 a nagy döntések éve volt. A követ­kezőképpen fogalmaznám ezt meg: ha nem lett volna az SZKP Központi Bizott­ságának januári és júniusi ülése, ha nem lett volna az állami vállalatról szóló tör­vény, akkor sok minden másként lenne. Másként értelmeznénk a helyzetet, s má­sok lennének az elképzeléseink arról, hogy mit kell ma csinálni, milyen úton haladjunk tovább. A lényeges előrelépés az átalakítás elméletének és politikájának kidolgozása során, öntudatos és céltudatos jelleget ad munkánknak. Következetesen kell most eljárni, az elfogadott döntésekből kiindul­ni, a pártban és az egész társadalomban, e problémák mélyreható tudományos elemzéséből és megvitatásából. Ez teszi lehetővé, hogy áttérjünk az átalakítás kö­vetkező szakaszába. Az elmúlt év továbbá meggyőzően bizonyította, hogy a Szovjetunióban folyó folyamatoknak nemcsak országunk szempontjából, hanem a szocializmus, általában a világhelyzet szempontjából is óriási a jelentőségük. Az elmúlt esztendő­ben ezt különösen szembetűnően érez­hettük. Mindaz, ami meghatározza felelőssé­günk mértékét, mindaz, amit országunk­ban teszünk összhangban a külpolitikai kezdeményezésekkel, lehetővé tette szá­munkra, hogy először tudatosítsuk: reáli­san kitűzhetjük magunk elé azt a felada­tot, hogy a jobb irányába változtassuk a világban uralkodó helyzetet. Emlékezzünk vissza, hiszen nem olyan régen volt 1986. január 15-e. Meg­hirdettük az atomfegyverek nélküli, biz­tonságos világ koncepcióját. Az első rea­gálás a Nyugaton (főleg a politikusok és politológusok körében) ilyen volt: ez utó­pia. Annak ellenére is, hogy már kezdettől fogva úgy értelmeztük és készítettük elő a dokumentumot, ne lehessen úgy tekin­teni rá, mint valami újabb ünnepélyes jelszóra, amelynek nagymértékben paci­fista íze van, de mégiscsak távol áll a reá­lis politikától. Nem, ebben a dokumen­tumban pontosan megjelöltük a célokat, a feladatok megoldásához való konkrét hozzáállásokat, s az érdekek egyensúlyát is. Az volt a meggyőződésünk, hogy ez a dokumentum nagy hatással lesz. Ennek ellenére az első szakaszban sokan úgy vélték, hogy csak a távoli célt jelöli meg, amelynek nincs időszerű jelentősége. Ma láthatjuk, hogy az általunk meghir­detett gondolatok, amelyeket új politikai gondolkodásmódnak nevezünk, utat tör­nek: nehezen, a megcsontosodott szte­reotipiákkal, a régi megközelítésekkel folytatott harcban De mégiscsak utat tör­nek. önöknek széles körű kapcsolataik vannak a világközvélemény különböző képviselőivel, s úgy vélem, alá tudják támasztani, hogy az én megállapításom nem túlzott. A világban a helyzet, a han­gulat a jobb felé változik. Az elmúlt év meggyőzően igazolta, a világban számos probléma halmozódott fel, amelyek bo­nyolítják az életet. A lázas fegyverkezés és a katonai konfrontáció hatalmas esz­közöket, szellemi potenciált, emberi erőt von el a létfontosságú egyetemes felada­tok megoldásától. Koncepciónk, s mindjárt ezt követően a konkrét kezdeményezéseink, lényegé­ben termékeny talajra hullottak. S ma már megjelentek az első hajtások. A konkrét eredményt véleményen szerint a követke­zőképpen lehet jellemezni: megkezdődött a nemzetközi helyzet javulásának, egész­ségesebbé válásának reális folyamata. Áttörés eddig nem következett be, de az alapjait lerakta a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló szer­ződés. Ha tehát globális politikai szempontból közelítünk az elmúlt évhez, úgy értékeljük, mint a széles körű nagy jelen­tőségű események és változások évét a világfejlődésben. Az átalakítási folyamat politikai szem­pontból történő értékelésekor legfonto­sabbként azt kell hangsúlyozni, hogy a nép szilárdan bekapcsolódik e folya­matba. Egyre nagyobb mértékben kér szót, kihasználja a párt és állami szervek, valamint társadalmi szervezetek tevé­kenységében megmutatkozó demokrati­zálási folyamatot és nyíltságot. Figyeljék meg, hogy ma a munkásosztály milyen határozottsággal veti fel a társadalom életének és az átalakításnak az egyes kérdéseit, milyen reálisan terjeszti elő az új helyzetből fakadó követeléseit. December 31-én a politikai bizottság ülésén több órát töltöttünk az elmúlt év legjellemzőbb jelenségeinek áttekintésé­vel. Következtetéseink egyike az volt, hogy tavaly csak egyes személyek vagy pedig kis csoportok helyezkedtek szembe az átalakítással. A munkások és kolhoz­tagok, az értelmiség képviselői nagyon nyílt vitákban, az élénk véleménycserék során, s az egyes ágazatok, dolgozókol- lektivák életének megtárgyalása során összességében az átalakítás, az ország és a szocializmus iránti nagyfokú felelős­ségtudatot tanúsítottak. Elvtársak, ez nagyon fontos jelenség, s jó az, hogy megszűntünk félni, nem esünk kétségbe a nép gondolkodásának legkisebb ,,mozgolódásától“, hogy kísér­letet tesz a szocialista demokrácia - amely társadalmunk lényege - erejének megvalósítására Tapasztalatokat szerez a párt és tapasztalatokat szereznek a ká­derek. Nem könnyű ez és nem fájdalom- mentes: még gyakorta kölcsönösen ijesztgetik egymást. Nem ritkán bírálnak bennünket, egye­sek jobbról, mások balról. Ez utóbbiak azt állítják, hogy az átalakítás leállt, felszólí­tanak a határozottabb intézkedésekre, hogy rázzuk fel a kádereket és így tovább Ez többek között a KB októberi plénum- ülésén is megmutatkozott. Mit mutatott a vita? Azt, hogy ma, amikor elkezdtünk komolyan dolgozni, megkezdtük az átalakítási politikát és megvalósítását, az ,,ultraátalakitás“ fra­zeológia tehetetlen. A ,.forradalmi" frázi­sok hordozóinak nincs sem elszántságuk, s nem is hajlandók magukra vállalni a fe­lelősséget, a kemény és hosszan tartó munka terheit, a társadalom új célkitűzé­seihez vezető munkáét. Nem fogjuk titkolni, hogy a pártnak e frazeológiával szembeni ellenállását az értelmiség egy része, s főleg az ifjúság úgy értelmezte, mint az átalakítás elleni támadást. Ez azonban mélységes téve­dés, a nép helyesen megértette, s nem dőlt be a demagóg frazeológiának. S most az átalakítás jobbról jövő kriti­kájáról. Az erről érkező hangok csaknem a szocializmus „alapjainak aláásásáról" szólnak. Fel kell tenni a kérdést, mivel vannak aláásva? Azáltal, hogy a nép kezdeményezést tanúsít, felemeli fejét, hogy biztonsággal fogjon hozzá a műhöz abban az országban, amelynek a gazdá­ja? Ellenkezőleg, a szocializmus nem­csak hogy nem gyengül, hanem erősödik, s a nép politikai és társadalmi aktivitásá­val teljesebb mértékben valósítja meg alkotóerőit. A csapás a direktív, admi­nisztratív módszerek és konkrét hordozó­ik, valamint az ő érdekeik ellen irányul. Azok ellen, akik nem értik meg a kort, azt, hogy nem tudunk másképp előrehaladni, mint életünk demokratizálásával. Hiszen éppen így gondoltuk ezt, amikor hozzálát­tunk az átalakításhoz. Ezért szilárdan kell haladnunk választott utunkon. S ebből a szempontból az 1987-es év a szocialis­ta demokrácia nagy iskolája volt. Ehhez a felismeréshez természetesen nem jutottunk el könnyen, de el akarom mondani önöknek, hogy jól elsajátítottuk. Ma már mások vagyunk, mint 1985 áprili­sában, mások, mint 1987 vége felé. Sok mindent kaptunk. Valaki azt mondhatná, hogy valamit vesztettünk is. Gondolom, nem vesztettünk nagy dolgokat, s nem is fogunk, ha tartjuk magunkat az elvi irány­vonalhoz. Melyek ma a legfontosabb fel­adatok, s hol vannak az átalakítás záto­nyai? A következőket mondanám: nem lenne reális úgy vélni, hogy már eltávolí- tottuk a fékező mechanizmust és már rátértünk a széles körű szocialista de­mokrácia útjára, az új gazdasági mecha­nizmus útjára. Az átalakításnak csak a kezdetén vagyunk, társadalmunk csak kimozdul a stagnálás állapotából. Felszá­molni az átalakítási folyamatot fékező mechanizmust - ez legfontosabb jelenlegi feladatunk. Az átalakítás első szakaszának nagy vívmánya volt az új eszmei-erkölcsi lég­kör kialakítása a társadalomban, amelyre a nyíltság, a nyitottság, a bírálat és önbí­rálat, a demokratizálási folyamat mélyülé­se, a dolgozóknak az ország helyzetéért való felelőssége a jellemző. Mindezt erő­sítem kell és kibontakoztatni. A legfőbb politikai eredmény, hogy a nép mindin­kább támogatja a pártnak az átalakítást célzó irányvonalát. Előre halad a társada­lom konszolidációja az átalakítással kap­csolatos elképzeléseket illetően. S nem­csak a gyűlések és jelszavak szintjén, hanem a valóságot, a lényeget tekintve is. A központi bizottság januári ülésén helyes irányvonalat választottunk - a szo­cialista demokrácia fejlesztésének irány­vonalát. A demokratizálásnak és annak köszönhetően, hogy a nép bekapcsolódik az összes társadalmi folyamatba, megva­lósíthatjuk az átalakítást, visszafordítha­tatlan jelleget adva neki. Csak azt szeret­ném hozzáfűzni, hogy a demokratizálás és a nyílt politika nem képezi az átalakítás egyedüli eszközeit. Ez társadalmi rendszerünk lényegé­nek a megvalósítása, a dolgozók rend­szerének, a dolgozókért. Ez nem átmene­ti kampány, hanem a szocializmus lénye­ge Az, ami megkülönbözteti ót a polgári demokráciától, amely rafinált kitalálások­kal a szabadságnak és nyíltságnak csak a külső látszatát teremti meg, míg elsza­kítja a népet a reális politikai hatalomtól, csak azt hagyva meg számára - amint Lenin is mondta -, hogy döntsön a vá­lasztási kampányban arról, ki fogja ót.az elkövetkező időszakban becsapni A szocialista demokrácia segítségével be akarjuk vonni a népet az irányítás összes folyamatába. S ha a burzsoá libe­ralizmus felé csalogatnak bennünket, en­nek az „értékeit“ kínálgatják nekünk, ez hátralépést jelentene. Mi választottunk, s azon az úton me­gyünk, amelyre 1917-ben léptünk. Való­ban arra törekszünk, hogy érvényesíthes­sük mindazt, amire rendszerünk, a szo­cialista demokrácia lényegéből adódóan lehetőség van. Hiszen Lenin mondotta: a proletariátus a demokrácián keresztül készül a szocializmusra, s a forradalom után a társadalmat csak az egyre széle­sedő demokrácián keresztül irányíthatja. Ezért ismét felemlítjük a januári ülést, amely elvezetett bennünket ahhoz a felis- ■ meréshez, hogy elkerülhetetlenül szüksé­ges a társadalom széles körű demokrati­zálása. Ez azt jelenti, hogy nem volt hiábavaló az előkészítése érdekében végzett kollektív munkánk Mindaz, amit határozataink és dokumentumaink tartal­maznak, egyrészt a párt kollektív tapasz­talatainak nevezhető, másrészt pedig a tudományos és művészeti értelmiség, a társadalom minden rétege elképzelései megtestesülésének. A múlt év további fontos tanulsága, amit el kell sajátítanunk, a következő A politikai párt lenini koncepcióját valljuk. Lenin szerint ez újtípusú párt, amely a tár­sadalom politikai élcsapatának feladatát tölti be A párt egész eddigi története, minden sikerek és veszteségek mellett megmutatta, hogy ez így van. Ma az élet még inkább meggyőz ben­nünket arról, hogy politikai élcsapat nél­kül, amely képes eszmeileg és szervezé­siig összefogni az ország legjobb erőit, megvilágítani a társadalomban lejátszódó folyamatokat és megvalósítani ennek a tudományos elemzésnek az eredmé­nyeit, ilyen élcsapat nélkül, vagyis a kom­munista párt nélkül semmilyen változások nem lehetségesek. A párt azonban nem maradhat le a tár­sadalomban lejátszódó folyamatok mö­gött. Tavaly pedig számos vonatkozás­ban sokat tanultunk. Ott, ahol lemaradtunk, sok olyan dolog jelentkezett, ami aztán nyugtalanságot keltett a társadalomban. Ebből levonjuk a tanulságokat és következtetéseket. Nemcsak a politikai vezetés és a kormány szintjén, hanem a köztársaságokban, a területeken, a dokgozókollektívákban is. Ez nagyon fontos, bár mindeddig még nem mondhatjuk azt, hogy minden párt- szervezet így jár el. Mit lehet még elmondani, elvtársak azokról a tanulságokról, melyeket az áta­lakítás hozott? Korábban nyilván nem tudtuk teljes mértékben elképzelni, meny­nyire terjedtek el a stagnálás éveiben a társadalomban a különböző negatív jelenségek: az élösködés, az egyenlősdi, a kimutatások hamisítása, a lokálpatrio­tizmus, a szűk reszortérdekek érvényesí­tése és a törvénybe ütköző cselekedetek Határozottan és következetesen folytatjuk és folytatni fogjuk a küzdelmet a javulá­sért, azért, hogy határozottan véget ves­sünk a bűncselekményeknek és a társa­dalmat megtisztítsuk az erkölcsi torzszü­löttektől. A társadalmunkban eluralkodó további negatív jelenségek mértékét azonban részben alábecsültük. Vegyük például az egyenlősdit és az élösködést. A dolgok odáig jutottak, hogy­ha bárhol bármi hiányzik - építőanyagok, szén vagy bármi más, ami a mindennapi élethez szükséges - minden kérelem a központba, a központi bizottsághoz és a kormányhoz irányul. A közel háromszáz milliós hatalmas országban, ahol nagy helyi irányító apparátus van, sok esetben még a legegyszerűbb kérdésekről is itt, Moszkvában kell dönteni. Ezek a stagná­lás és a megalapozatlan centralizálás gyümölcsei, melyeket most le kell szed­nünk. Van ennek egy másik oldala is. Nálunk bizonyos mértékig deformálódott a szoci­ális igazságosság értelmezése. Ez a saj­tóban is megnyilvánul. Ha meg kellene valósítanunk azokat az elképzeléseket, melyek támogatásra leltek egyes sajtó­szervekben, akkor egy nagy vasalót kelle­ne fognunk és kivasalni az egész társa­dalmat. Egy mércével kellene mérni min­denkit, a tehetségeseket és a tehetségte­leneket, a lelkiismeretes dolgozókat és a lógósokat, a tisztességes embereket és a tolvajokat. Ma, sajnos, nagyon elterjedt az ilyen nézet: tízszerte, százszorta keve­sebbet vagy semmit sem csinálni, de élni minden előnnyel ugyanúgy, mint azok az emberek, akik munkájukkal nagy mérték­ben hozzájárulnak az ország fejleszté­séhez. Szatirikusaink nagyon találóan és szemléletesen így írtak erről a helyzetről: „Jó lakásban akarok lakni, azt akarom, hogy ne legyenek sorbanállások, ne kell­jen tolakodni az autóbuszokban és ne szagassák le ott a gombjaimat, azt aka­rom, hogy minden kívánságomat teljesít­sék; az egyedüli, amit nem akarok, hogy ezért valamit tennem kelljen." Amikor bíráljuk kádereinket, vezető szerveinket, az helyes, ezt folytatni kell és nem szabad csökkenteni a bírálat színvo­nalát. De sok probléma halmozódott fel a dolgozó kollektívákban is. Úgy kell cse­lekednünk, hogy az egész társadalom mélyebben tudatosítsa szocialista értéke­inket. Ha továbbra is fennmarad a kimuta­tások hamisítása, az egyenlősdi, a fo­gyasztói viszonyulás az élethez és az élösködés, az átalakítás folyamatában nem fogunk előre lépni, sem a termelés szférájában, sem más területeken. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents