Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-22 / 17. szám, péntek
Fókuszban: az árak A gazdasági viszonyok és összefüggések „csomópontja“ Napjainkban, a gazdasági mechanizmus átalakítása kezdeti stádiumában az árak a figyelem középpontjába kerültek. Ez teljesen érthető, hiszen tulajdonképpen mindent árakkal fejezünk ki, és éppen ezért a gazdasági élet minden területe, annak minden összefüggése valamilyen formában szembesül az árakkal, árviszonyokkal. Ugyancsak érvényes az az állítás is, hogy tulajdonképpen a gazdasági folyamatok minden résztvevője olyan árakat szeretne, amelyek számára leginkább megfelelnének. Azonban az árakban tulajdonképpen valamennyi érdeknek le kell csapódnia, így azok valamiféle ,,közös nevezőt“ is jelentenek a gazdasági viszonyokban. Vagyis nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az árakat a gazdasági viszonyok és összefüggések bizonyos képzeletbeli ,,csomópontjának“ kell tekintenünk.- Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy alapvető elvi változások következtek be a vállalatoknál e rendkívül fontos kérdés megítélésében. Nagyon gondos munkát végeznek az új árak kidolgozása során. Szinte minden vállalatnál kalkulálnak, és számításaik során figyelembe veszik azt a tényt, hogy az új feltételek közepette valamennyi jövőbeni kiadásaikat bevételeikből kell fedezniük. Ez az alapvető szemléletváltás arra enged következtetni, hogy a vállalatoknál az illetékesek gondolnak a jövőre, szem előtt tartják a dolgozókollektívák édekeit. Minden alkalommal úgy vetik fel a kérdést, hogy az elsősorban szem előtt tartott nézőpont a távlati gazdaságosság legyen. Ez pedig újdonság a korábbi gyakorlathoz viszonyítva, hiszen mind ez ideig ezzel nem találkoztunk a vállalatoknál, ha árváltozásokra került sor. Azt is mondhatnánk, hogy az eddigi árváltozások tulajdonképpen a vállalatokat túlságosan mélyen nem érintették. Számolhattak ugyanis azzal, hogy minden árváltozást a gazdasági tervek mutatóinál figyelembe vesznek a felsőbb szervek. Igaz, az ilyesmivel találkozhatunk még ebben az esztendőben is, azonban azt mindenkinek tudatosítania kell, hogy minden árváltozást követnie kell a termelési folyamat gazdaságosabbá tételében bizonyos konkrét intézkedéseknek, de mindenképpen lecsapódik majd a termelési tényezőkben az értékesítési folyamatok során. • Amint az ön szavaiból kitűnik, a vállalatok esetében bizonyos, eddig nem tapasztalt felelősségérzet tükröződik a jövő iránt. Nézzük azonban közelebbről az állami vállalatról szóló törvénytervezetet. A jogok és kötelességek új tartalma és a megnövekvő hatáskör rendkívüli hatással lesz majd az árakkal összefüggő kérdésekre is. Ezzel kapcsolatban a vezető közéleti személyiségek közül többen is felhívták a gazdasági vezetők figyelmét: nehogy azt higyjék, hogy a vállalatok megnövekvő jogköre egyúttal természetes tényként fogadja el - illetve lehetővé teszi - az árszint egyoldalú növelésének is a jogát. Ezzel összefüggésben mi tapasztalható azoknál a vállalatoknál, üzemeknél, amelyek a komplex kísérlet elvei szerint gazdálkodnak?- Ezeknél a kísérletező vállalatoknál az alapvető árszabályokon kívül az ún. egyezményes árak alkalmazásának lehetőségeit is vizsgáljuk. Ebben a vonatkozásban egyelőre a szállítók és megrendelők közötti egyezményes árakról van szó, amelyekkel a termelési szükségletet igyekszünk biztosítani. Ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy a megrendelő a szállítóval megegyezhet bizonyos árnövelésben, ha javulnak a szállítások és a szállító rugalmasabban alkalmazkodik a megrendelő pillanatnyi igényeihez. Mindez, persze, nem vezethet a kiskereskedelmi árszint növekedéséhez. Ezzel az intézkedéssel azonban csak kizárólag a szállítói-megrendelői kapcsolatok javítását igyekszünk biztosítani. Hogy ezeknek a követelményeknek az árak a csehszlovák népgazdaságban is megfeleljenek, nagyjából egy év múlva 1989. január 1 -ig megvalósul a nagykereskedelmi és a felvásárlási árak átalakítása. Ennek következtében az árviszonyok terén jelentős változásnak lehetünk majd tanúi, ami gyakran alapvetően befolyásolja a vállalatok jövedelmének kérdéseit. Ezekről és az említett problémákkal összefüggő időszerű kérdésekről beszélgetett munkatársunk Mészáros János és Jozef Kunik, a Csehszlovák Rádió szerkesztője Kamii Miku- liőcsal, a Szlovák Árhivatal elnökének első helyettesével. Elsősorban az iránt érdeklődtek, miként készülnek a szlovákiai vállalatok a nagykereskedelmi, valamint a felvásárlási árak átalakítására. • Említette azoknak a vállalatoknak a tapasztalatait, amelyek bekapcsolódtak az önállóság és a felelősség növelésére irányuló komplex kísérletbe. Ezekben a vállalatokban azonban a szakembereket egyre jobban érdekli, hogy miként közelítjük egymáshoz a hazai és a világpiaci árakat...- El kell mondanom, hogy ez hosszú távú cél, ami feltételezi, hogy a vállalatainknál a munkatermelékenység elérje a nemzetközi színvonalat. Csakis így következhet be a termékek áruk alapján történő összehasonlítása. Ezért nem lehet szó egyszeri, mintegy rendelettel hozható intézkedésről, hanem fokozatosan érvényesítenünk kell, hogy objektív kritériumok alapján határozhassuk meg a termékek hasznosságát, azok minőségét, amely szempontok a világpiaci árak megállapításánál is döntően esnek latba. Ebből következik, hogy minden vállalat az általa exportált termékeket a világpiaci árakkal, a külföldi árviszonyok ismeretében mérje, hogy később a magasabb színvonalú termékeiből idehaza is nagyobb nyereséghez jusson, s egyúttal olyan előnyökhöz is, amelyek jogosak - hiszen a termékek megmérettettek a világpiacon is. • Ez valóban lényeges kérdés, hiszen ez az összehasonlítás elejét veheti annak, hogy az árak megállapításakor az egyes vállalatok valamennyi kiadásaikat - még a társadalmilag meg nem alapozottakat is - az árakban a megrendelővel, vásárlóval megfizettessék. Mi lesz tehát döntő az árak megállapításánál?- Világviszonylatban az árakat jelenleg leginkább a műszaki paraméterek határozzák meg, az hogy az illető termék mit „tud“. A minőségileg jobb termék ára nagyságrendben különbözik az átlagostól és fordítva. Az olyan termék, amely a nemzetközi összehasonlításban messze elmarad, az átlagtermékek árszintje alatt találhat csak gazdára. Ezt figyelembe kell vennie minden olyan vállalat illetékeseinek, amelyek exportra is termelnek. Azonban ezeket a szempontokat kell érvényesítenünk a hazai viszonyok között is. Mindez azt jelenti, hogy az átlagos színvonalú termék árát tekinthetjük a szóban forgó „műfajban“ az alap árszintnek. Azt azonban hangsúlyoznom kell, hogy az árak megállapításakor soha nem számíthatunk azzal, hogy ebben döntö szerepet játszhasson a termékek önköltsége. A világpiacon elfogadott elv, hogy csakis a hasonló termékekre fordított költségek jelenthetik az összehasonlítási alapot, és senkit sem érdekel, hogy a gyártók közül külön-külön kinek mekkora, esetleg a többinél sokkal nagyobb volt-e a költsége. • Beszéltünk már a nagykereskedelmi árak átalakításáról. Számos vállalat azonban monopolhelyzetben van, és így esetünkben az az igyekezet a jellemző, hogy minél magasabb árakat állapítsanak meg. A Szlovák Árhivatalnak, valamint az árakkal foglalkozó többi szervnek milyen lehetőségei vannak, hogy ellenőrizzék és fékezzék az ilyen nemkívánatos irányzatokat?- Az árhivatal és a többi illetékes szerv igyekszik elejét venni az effajta kísérleteknek, nemcsak az árjavaslatok megtételekor, hanem a szállítói-megrendelői kapcsolatok végrehajtásának folyamatában is, de arra is számítanunk kell, hogy a jövőben lényegesen változnak a megrendelők nézetei is. Amikor a megrendelő ugyanis alaposan ellenőrzi a szállítások minőségét, az alapanyag minőségét - és azokat nemcsak műszaki szempontból -, a minőségellenőrzést pedig a nagykereskedelmi árak viszonylatában vizsgálja, az árképzést figyelemmel kísérő szervek helyzete jelentősen megerősödik. A megrendelőknek az eddiginél hatékonyabban kell együttműködniük az árellenőrző szervekkel. Ugyanis ezután nekik is alapvető érdekük, hogy a költségek minél kisebbek legyenek. Mindez eddig nem volt tapasztalható. • A nagykereskedelmi árak sokrétű objektivitása valószínűleg hosz- szú lejáratú folyamat lesz majd, amelynek végén azonban valóban racionális árakat kell kapnunk. Olyan árakat, amelyek garantálják a társadalmi érdekeket, biztosítják az intenzifikáció javulását, eredményeikként lényegesen javul a minőség, és ösztönzik a műszaki újdonságok mielőbbi bevezetését. Miként látják az árhivatalban ezt a kérdéskomplexumot; mi az az elsődleges szempont, amit már most, gyakorlatilag egy évvel a nagykereskedelmi •árak megváltozása előtt a vállalatok nem téveszthetnek szem elől; mi mindenre kell gondolniuk, és mire kell felkészülniük?- Ezek a feladatok mindenekelőtt a vállalatok költségeinek csökkentését érintik. Tudatosítanunk kell, hogy az új árak szorosan kötődnek az 1990-es esztendő tervezett kiadásaihoz. Minden olyan vállalat, amely a jövő év elejéig nem biztosítja a terv szerint költségeinek csökkentését, rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe kerülhet. Úgy kezdeni a jövő évi esztendőt, hogy a vállalatnak nincs elég anyagi eszköze és egyéb erőforrása az önelszámolásra, mindez a vállalat számára rendkívül nagy gondot jelentene. Nyíltan el kell mondani, hogy az ilyen vállalatnak a dolgozókollektívája is hátrányos helyzetbe kerülne más dolgozókollektívákkal szemben. Mit jelent napjainkban a megengedett költségek keretein belül gazdálkodni? Ez mindenekelőtt a tudományos-műszaki fejlesztés hatékonyságától függ. Bármire is költjük a fejlesztésre szánt eszközöket, nem tehetjük azt felelőtlenül, s csakis úgy, hogy ezek a kiadások a jövőben necsak megtérüljenek, hanem hasznot is hozzanak. Mégpedig olyan hasznot, amelyet az új árrendszer mércéjével mérhetünk, és csakis ennek alapján- a termékek használati értéke és ára közötti megfelelő viszony révén- tud majd a vállalat olyan alapot létrehozni, amelyekkel tervezett szükségleteit biztosíthatja. E " ■ ľ- ■ "" — ' Környezetvédelemről a konstruktív bírálat szellemében Pártunk és államunk szervei csakúgy, mint a közvélemény kiemelt figyelmet szentel környezetünk alakításának és formálásának. Ez az immár hosszabb távon nyomon követhető folyamat kifejezésre jutott Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bízott-, ságának januári ülésén is. Nevezetesen abban, hogy az elnökségi beszámoló a megszokottnál is többet foglalkozott az ökológiai helyzettel és az ezzel szorosan összefüggő kérdésekkel. Nincs ebben semmi különös és nem kell, nem is szabad mögötte valamiféle konjunkturális érdeket, kampányfeladatot sejteni. Globális, vagyis lényegében az egész világot s főleg az iparilag fejlett országokat, köztük hazánkat is joggal foglalkoztató, az emberiség jelenlegi és jövőbeli életkörülményeit mindinkább meghatározó módon érintő rendkívül fontos kérdéskomplexum ez. Más szóval, a környezeti viszonyok további leromlásának álljt kell parancsolnunk, folyamatosan pedig - az elkerülhetetlenül szükséges gazdaságfejlesztés mellett és ellenére - javulást, sőt gyökeres fordulatot kell elérnünk, ha bolygónkon meg akarjuk őrizni az emberi élet elfogadható és nélkülözhetetlen környezeti körülményeit a ma és a jövő nemzedékei számára. A szocialista világ és így országunk viszonylatában ez annál is inkább fontos törekvés, mivel tudatában vagyunk annak, hogy békepolitikánknak az utolsó egy-két esztendőben a nemzetközi porondon kivívott és az enyhülést szolgáló jelentős eredményei ellenére az ideológiai harc nem szünetel. Ezen a fronton sem, ami kifejezésre jut abban, hogy ellenfeleink a rendszerünk gyöngítését célzó propagandájukban élnek és visszaélnek környezetvédelmi hiányosságainkkal és hibáinkkal. Az SZLKP KB Elnökségének beszámolóját előterjesztő Jozef Lenárt elvtárs beszédében köntörfalazás nélkül szólt ezekről a gyönge pontjainkról. Mégpedig a lényegre, a legfontosabb problémákra, az előrelépést leginkább gátló tényekre és jelenségekre összpontosító józan és megfontolt bírálat jegyében. Rámutatott a változás, a változtatás szükségére például abban, hogy az ökológiai beruházások tekintetében még csak a rendelkezésünkre álló költségvetési eszközöket sem merítik ki teljes egészében. Továbbá arra a nem kevésbé fontos követelményre, hogy egyetlen új beruházást vagy korszerűsítést sem szabad - beleértve a lakásépítést - megvalósítani a környezetvédelmi berendezések kivitelezése, az ökológiai normákhoz való egyidejű igazodás nélkül. S a kormányzati, valamint a néphatalmi és a közigazgatási szervek ezzel és sok minden mással kapcsolatos adósságai mellett nyomatékos hangsúllyal és nagyon konkrétan utalt arra is, hogy a környezeti viszonyok megóvása és javítása sok esetben nagyobb beruházások nélkül is elősegíthető közügy. Vonatkozik ez egyebek között a sokhelyütt nagyon is kifogásolható lak- és munkahelyi rendre és tisztaságra, a természet szeméttelepekkel való rútítására, jónéhány polgártársunk közömbösségére, az „utánam az özönvíz“ szemlélet számos kigyomlálandó következményére. A beszámoló nemcsak a megoldás módját körvonalazza, hanem ugyanakkor tárgyilagosan feltérképezi azt is, amit a környezetvédelem területén eddig tettünk és tenni szándékozunk. Nem kis dolog például az, hogy csak Szlovákiában az ökológiai problémák megoldására ebben az ötéves tervidőszakban több mint hatmilliárd koronát fordítunk s a következő két tervidőszakban az ilyen jellegű beruházásokra összesen nem kevesebb mint 30 milliárd koronát. A levegő minőségének alakulására a gyakorlatban kedvezően hat többek között jónéhány környezetóvó berendezés létesítése a fővárosban, Árvában és Jelšavában, továbbá a víz szennyezettségének csökkentésére a bratislavai Dimitrov Vegyi Művekben, a Slovnaftban és több más városunkban. A beszámoló e részében példák sora tanúsítja egyben azt is, hogy változik, mégpedig előnyére a környezetvédelemmel kapcsolatos szemlélet is. Ez a korábbinál jóval több üzemben és intézményben megnyilvánul az ezzel kapcsolatos nagyobb felelősségtudatban és kezdeményezésben, noha az elvárásoknak még távolról sem felelünk meg. E tekintetben nyilván ösztönzően hatna - s a beszámoló erre felhívja a figyelmet -, ha a közvéleményt jobban tájékoztatnánk (ebben a tömegtájékoztató eszközöknek nem kis szerepük van) környezet- és műemlékvédelmi akcióinkról és ezzel összefüggő eredményeinkről. GÁLY IVÁN ORVOSI TANÁCSADÓ A száj körüli bőrgyulladás A száj körüli bőrgyulladás a modern kor betegsége. Legelőször 1957-ben írták le, de gyakorlati szempontból csak a 60- as évek második felében vált igazán ismertté, amikor a fejlett ipari országokban már járványszerűen terjedt. „Légikisasz- szony-betegség“-ként is emlegetik, mivel elsősorban azokat a fiatal és középkorú nőket sújtja, akik különösen nagy figyelmet szentelnek arcbőrük ápolásának, aminek érdekében a legkülönbözőbb, gyakran számukra ismeretlen hatóanyagú készítményeket, gyógyszereket is felhasználják. Erre az arcot megcsúnyitó bőrgyulladásra jellemző, hogy a bőrön apró, gombostűfej nagyságú pattanások esetleg hó- lyagocskák alakulnak ki, melyek körül a bőr legtöbbször egészséges, de esetenként vöröses és foszló. Mi idézi elő ezt a kellemetlen betegséget? A széles körű kutatás fölfedezett bizonyos bőringerlő anyagokat a vízben, kozmetikai készítményekben, szappanokban, flórtartalmú fogkrémekben, napfényben, az elfogyasztott ételekben, valamint a hosszú időn keresztül alkalmazott gyógyszerekben (hormonális fogamzás- gátlás) is. A legnagyobb jelentősége mégis a külsőleg alkalmazott flórtartalmú kortikoszteroid kenőcsöknek, zsíroknak van. Ezek közül a legismertebbek a következők: Flucinar, Dexamethazon, Tri- amcinolor, Locacorten stb. Arról van ugyanis szó, hogy ezeknek a készítményeknek kitűnő gyulladásgátló hatásuk van, vagyis nagyon rövid időn belül eltüntetik az arcbőrön keletkező különböző eredetű gyulladásos pattanásokat, bőr- viszketést stb. Amennyiben a laikus az ilyen gyógyszereket nem orvosi javallatra, hanem öngyógyítás vagy barátnői tanács alapján kezdi el használni, egy olyan bűvös kört alakít ki, amely törvényszerűen az arcbőr károsodásához vezet. Az történik ugyanis, hogy a flórtartalmú kortikoszteroid kenőcs használata után gyors javulás áll be, de néhány napon belül újra kiütések, pattanások jelentkeznek, s ilyenkor már nagyobb mennyiségben és nagyobb bőrfelületen mint először. A beteg ekkor újra beveti a „csodagyógyszert“, amely megint eltünteti a pattanásokat, de ezek rövid időn belül még nagyobb mértékben kiújulnak. Ez a betegség nem gyógyítható a többi gyulladásos eredetű bőrbetegséghez hasonlóan. Leküzdéséhez a beteg türelmére és az orvos tanácsainak szigorú megtartására van szükség. Ezek közül a legfontosabbak a következők:- az első és legfontosabb, hogy végérvényesen ki kell iktatni a betegséget fenntartó flórtartalmú kortikoszteroid készítményeket. Igaz, hogy ez a tünetek kiújulásához vezet, ezek a 8.-10. napon öltik a legnagyobb méreteket, de ez után már fokozatos javulás következik;- az első napokban az arcbőrt ne mossuk vízzel sem, később is csak átfőzött vizet vagy tölgyfakéreg főzetet használjunk;- tilos mindennemű kozmetikai készítmény használata;- a fogakat habzás- és flórmentes fogkrémmel mossuk, miközben vigyázzunk arra, hogy a száj körüli arcbőrre a fogkrémből a lehető legkevesebb jusson;- kerüljük a napozást, forró fürdőt, gőzt, szaunázást és a túlzott testi megerőltetést;- ne fogyasszon a beteg forró ételeket, italokat és alkoholt;- ne feledjük, hogy arcbőrünknek akkor teszünk jót, ha teljes nyugalomban hagyjuk. A szakorvosi gyógyításhoz hozzátartozik az antibiotikumos kezelés is, amely az előzőekben leírt tanácsok betartása mellett 2-3 hónapon belül gyógyuláshoz vezet. Ahhoz, hogy a száj körüli bőrgyulladást elkerüljük, forduljunk kiütéseinkkel, pattanásainkkal inkább szakorvoshoz, minthogy magunk próbálkozzunk olyan gyógyszerekkel, melyeknek hatását pontosan nem ismerjük. Dr. RÁCZ GÁBOR ÚJ SZÚ 4 1988. I. 22.
