Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-24 / 29. szám
ÖTMILLIÁRDAN VAGYUNK I. Élelmezési gondok a fejlődő országokban Július 11-én megszületett bolygónk ötmilliárdomodik lakosa. A jugoszláviai Zágrábban látta meg a napvilágot a kis Matej Gáspár. Az édesanyának személyesen is gratulált Javier Pérez de Cuellar ENSZ- fötitkár, majd pedig a világszervezet New York-i központjában jelképesen fogadták is az újszülöttet. Az ünnepséget az UNFPA, a népesedési kérdésekkel foglalkozó alap rendezte. Ugyanebből az alkalomból Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke interjút adott a CNN amerikai tévétársaságnak, s hangsúlyozta: „Az a tény, hogy a Föld lakosságának száma elérte az ötmil- liárdot, figyelmeztet, tovább már nem szabad halogatni a legsürgetőbb problémák megoldását... Az emberiségre nézve a legnagyobb veszélyt a növekvő atomfegyverkészletek jelentik. A Szovjetunió ezért törekszik felszámolásukra. Meggyőződésünk, hogy kivétel nélkül minden embernek atomfegyverektől mentes világra van szüksége. Az egész világ üdvözölte az ötmilliárdomodik ember megszületését. Mindannyian tagjai vagyunk az emberiség hatalmas családjának, s kötelességünk minden gyermeket megóvni a veszélytől. “ ÚJ SZÚ :7. VII. 24. Túlnépesedés? Demográfiai robbanás, túlnépesedés, születésszabályozás - ezek a fogalmak már átmentek a köztudatba, jelezve, hogy a probléma nem ismeretlen, s azokban az országokban is élénk érdeklődést tanúsítanak iránta, ahol ilyen gondok nincsenek. Vagyis az emberek tudatosítják: egy világban élünk, egymásra vagyunk utalva, s Ázsia, Afrika vagy Latin-Amerika gondjai nemcsak órájuk tartoznak, egyedül nem tudják azokat megoldani. A globális problémák egyikéről van szó. Ezek éppen azért globálisak, mert megoldásuk alól egyetlen állam sem vonhatja ki magát. (További sürgős, világméretű összefogást és megoldást követelő globális problémák pl. a háború és béke, a leszerelés kérdése, a járványok és betegségek felszámolása, a környezetvédelem, az igazságtalan világgazdasági kapcsolatok felszámolása, a munkanélküliség stb.) Hány milliárd embert bir eltartani bolygónk? Mikor hányán leszünk? Olyan kérdések ezek, amelyekkel sokan foglalkoznak, s ahány szervezet, statisztika, annyiféle adat, találgatás. A jövőt, a Föld optimális lakosságát illetően ugyancsak különfélék a jóslatok, vannak közöttük pesszimisták és optimisták is. Az bizonyos, hogy az utóbbi évtizedekben rendkívül gyors ütemben növekedett az emberiség száma. Naponta hozzávetőleg negyedmillió ember születik, vagyis évente 80-90 millió. A becslések szerint kétezerben 6,2 milliárdan leszünk, 2022-ben kb. 8 milliár- dan, s 2100 körül 9-10 milliárd lesz az a csúcs, ahol állítólag huzamosabb stabilizálódásra lehet számítani. Érdekes megemlíteni, hogy a XVI. században a becslések szerint 500 millió ember élt a Földön, ez a szám háromszáz év alatt megháromszorozódott, 1900 körül másfél milliárd volt. 1960-ban pedig már hozzávetőleg 4 milliárd ember élt bolygónkon. A világ legnépesebb országából, Kínából július 2-án kaptuk a Pekingben közzétett legfrissebb adatokat. Bár a kínai kormányprogram célul tűzte ki, hogy minden családban csak egy gyermek szülessen, a falusi nők 40 százaléka az elmúlt években három vagy több gyermeket szült, s egyre több az olyan falun élő család, amely 2-3 gyermeket kíván felnevelni, tekintet nélkül az ebből származó anyagi hátrányokra. Ezzel veszélybe kerül a programnak az a célkitűzése, hogy 2000-re csak 1,2 milliárdra nőjön az ország állampolgárainak száma. Tavaly Kínának 1,06 milliárd lakosa volt. Kétezerre tehát az emberiség háromnegyede a fejlődő világban él majd, a fejlett országokban megtorpan, s némiképp visszaesik a lakosság növekedése. A jövő században minden száz gyermekből kilencven a fejlődő világban születik. Tehát a szakadék mélyül: egyre többen lesznek a szegények, s kevesebben a gazdagok. Hasonló tendencia tapasztalható az éhínségek által leginkább sújtott Afrikában, ahol a becslések szerint az ezredfordulóig másfélszeresére nőhet a lakosság száma. Azon a kontinensen, ahol az egy főre jutó élelmiszertermelés állandóan csökken, ahol egy-egy katasztrofális méretű szárazság milliókat ítélhet éhenhalásra, s ahol újabb veszély fenyeget: a sáskajárás. A kenyai fővárosban július elején közölte a FAO sáskajárvány elleni harcot irányító bizottságának elnöke, hogy több olyan afrikai államot, amelyeknek még a közelmúlt (1984-1985) katasztrofális szárazságának következményeit sem sikerült felszámolniuk, újabb természeti csapás veszélyeztet. Lucas Bruder elmondta: Észak-Etiópiában és Kö- zóp-Szudánban huszonhat hatalmas sáska- rajt fedeztek fel. A szárazságot követő esőzések nemcsak a mezőgazdasági termelésnek kedveztek, hanem a parasztok legnagyobb ellenségének is. A sáskák gyorsan elszaporodtak. E telhetetlen, minden zöldet elpusztító állatok száma kedvező körülmények esetén akár a százszorosára is nőhet. Negyven milliárdos ,.hadseregük" naponta (!) 80 ezer tonna gabonát képes elpusztítani -ez a mennyiség 15 millió ember élelmének felel meg. A szakemberek szerint a sáskarajok mozgása nagyon nehezen ellenőrizhető. Néhány raj Csád felé nyomul, mások pedig a Feketetenger felé húznak, s elérhetik az Arab- félszigetet is. A FAO szerint egyetlen afrikai ország sem képes egyedül felvenni ellenük a harcot, hiszen egyik sem rendelkezik kellő mennyiségű vegyszerrel és permetező repülőgéppel. A pénzről nem is beszélve. Van-e elég élelem? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásánál figyelembe kell venni, hogy rendkívül bonyolult dologról van szó. Afrikát akkor sújtotta az asztály és akkor éhezett (főleg a Szahel-övezetben), amikor a világon a lakosság számának növekedése 1,9 százalékos volt, de az élelmiszertermelésé 2,5 százalékos! Akkor van hiány, vagy nincs? A válasz: a fejlődő világ egyes régióiban óriási a hiány. A FAO globális élelmiszerdeficitröl is beszél: ennek évi növekedése 4 millió tonna, a hetvenes évek végén elérte a 80 milliót, jelenleg pedig kb. 100 millió körül van. A nép- szaporulat és az élelmiszertermelés növekedési arányát összehasonlítva ez ellentmond a józan észnek. Pedig így igaz, s főleg ha tudatosítjuk: az élelmiszerhiány legfőbb okát az elosztásban, valamint számos fejlődő orJulo Polák karikatúrája szág gazdasági elmaradottságában kell keresni. Különbséget kell tenni: vannak, akik ott éheznek, ahol élelmiszerfölösleg van, s vannak akik ott, ahol kevés az élelem. Az iparilag fejlett kapitalista országokban - s ez nem propagandafogás -, ahol a magasszintű mezőgazdasági termelésnek köszönhetően túltermelés van, a lakosság legszegényebb rétegei alultápláltak. Ezekben az országokban rendszeressé vált, hogy egész élelmiszerhegyeket semmisítenek meg csupán azért, hogy a magas árakat - melyek a szegények számára hozzáférhetetlenek - tartani tudják. A fejlődő országokban főleg a gyarmati rendszer élezte ki a kérdést. Az éhségövezeteket a FAO is feltérképezte, s szembetűnik, hogy - elsősorban Afrikában - főleg a volt gyarmatokról van szó. A gyarmatosítók rovására irható, hogy ezekben az országokban a monokultúrás mezőgazdaságot erőltették, a termelőerők fejlettségi szintje rendkívül alacsony. A kezdetleges eszközökkel történő földművelés képtelen a több élelmiszer előállítására. A gazdasági elmaradottság és a természeti katasztrófák együttesen tömeges éhezéshez vezetnek, s ennek felszámolása nem könnyű, sokáig tartó folyamat. De el kell kezdeni, s azok az afrikai államok, amelyek a szocialista orientációt választották, a módszereket tekintve példaként szolgálhatnak a többinek is (meg lehet itt említeni az éhínség sújtotta Etiópia forradalmi kormányának intézkedéseit). Felső képünkön: a zágrábi Matej Gáspár, bolygónk ötmilliárdomodik lakosa békésen alszik az épo- lónővér karjaiban. Lent: Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára is meglátogatta az újszülöttet, s gratulált a boldog édesanyának. (Foto: ŐSTK) A monopóliumok uralma A gyarmati örökséghez napjainkban a nemzetközi monopóliumok hozzátesznek még egy lapáttal. Ugyancsak a FAO megállapítása, hogy a fejlődő világ nem szocialista része a nemzetközi élelmiszeripari konszernektől függ, ezek évente 20-25 milliárd dolláros tiszta nyereséget vághatnak zsebre. Ugyanakkor 188 olyan társaságot említ, amelyek csápjaikkal behálózzák az egyes régiókat. Az élelmiszerkereskedelem ezek számára sok esetben csak valamilyen mellékes foglalkozás. Például a mezőgazdasági vegyszerekkel folytatott kereskedelem döntő hányadát a nem szocialista orientációjú fejlődő világban öt nagy társaság tartja ellenőrzése alatt, a mezőgazdasági gépek piacának több mint háromnegyedét pedig 11 korporáció. Ezek nem egy fejlődő országra rákényszerít- hetik akaratukat a mezőgazdasági termelés struktúráját illetően is, például hogy gabonafélék helyett különböző ipari növényeket termesszenek. A monopólium ugyanis egyet jelent a maximális nyereséggel, s ezt a fejlődök kiszipolyozásával tudják a legjobban elérni: így az amerikai International Harvester ipari konszern az Egyesült Államokban „csak“ 20-30 százalékos nyereséget tud kimutatni, de Latin-Amerikában, ahol a piac 90 százalékát ellenőrzi, ennek a tízszeresét is. Szintén közismert, aki a piacot uralja, az diktálja az árakat. Ezt a helyzetet az egész fejlődő világ megsínyli, különösen a legszegényebb afrikai államok. Tekintetbe kell venni, hogy az élelmiszer ma már stratégiai fegyvernek számít az amerikai politikusok szemében, Shultz külügyminiszter is kijelentette egyszer egy zártkörű kongresszusi tanácskozáson, hogy a washingtoni élelmiszer- segély-program az USA létfontosságú érdekeit védelmezi. A FAO jelentése szerint amikor Afrikában a legnagyobb volt az ínség, az Egyesült Államok egy kilogramm gabonát sem küldött, s a szocialista országokból és nemzetközi szervezetektől érkezett segélyek elosztására sem volt hajlandó rendelkezésre bocsátani a helyszínen levő szállítóeszközeit. Az amerikai segélyt csak később kezdték küldeni, természetesen jól megválogatva, hogy kinek. Általában gyakorlattá vált, hogy a Fehéz Ház a segítségnyújtást gazdasági, politikiai, sót katonai feltételekhez is köti. Az éhhalállal küszködő embert könnyű megzsarolni egy darab kenyérrel, s ezt mindenki aljas módszernek tartja. Az államok között sincs ez másképp, a nemzetközi politikában is érvényesnek kell lenniük az általános emberi erkölcsi normáknak. Kell, hogy legyen kiút Az elmondottakat még egy rendkívül fontos tényezővel kell kiegészíteni - ez az eladósodás kérdése. A fejlődő világ adósságai ma már meghaladják a billió dollárt. Ismét afrikai példával lehet a helyzetet a legmarkánsabban érzékeltetni, mivel ez a kontinens van a legreménytelenebb helyzetben, ez indult a legmélyebbről. Az afrikai államok eladósodottsága meghaladja a 200 milliárd dollárt. Ennek az összegnek csak a kamatai elnyelik az exportbevételeknek csaknem a felét. Ade- bayo Adedeji, az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának elnöke kijelentette: ,.Afrika adósságai az idén tovább nőnek, az év első öt hónapjában megint csökkent a fő exportcikkek ára. Pénzben az idei veszteség további 30 milliárd dollárt tesz ki. Ezért el kellene törölni a 27 legszegényebb ország teljes adósságát, s 5-10 évre befagyasztani a valamivel kedvezőbb helyzetben levők tartozásainak törlesztését. Az előrejelzések szerint a jó terméseredmények ellenére Afrika az idén sem tudja saját erőből élelmezni lakosságát. A Szaharától délre eső 45 országban a becslések szerint 7,5 millió tonna gabona fog hiányozni. Végeztek különböző számításokat, hogy mennyiből lehetne megoldani Afrika élelmezési gondjait. A lényeg: ez az összeg nem több, mint amennyit az amerikai monopóliumok egy év alatt a kontinensen zsebre- vágnak. Visszakanyarodva a korábbi kérdésekhez: Valóban túl sokan lennénk a Földön, s mennyi embert képes eltartani? A válasz egyértelmű: nem az ember sok, hanem az elosztási viszonyok elavultak. A szakértők szerint a korszerű mezőgazdasági technikával a kétszeresére lehet növelni a megművelt földterületet, a terméshozamokat pedig meg lehetne sokszorozni. Természetesen a fejlődő országok mezőgazdaságának fejlesztésével, amihez viszont tudományos programokra, beruházásokra, igazságos nemzetközi gazdasági kapcsolatokra van szükség - s amitől minden függ: pénzre. Honnan vegyük? Például a fegyverkezésre fordított milliáirdokat fejlesztésre kellene felhasználni, úgy, ahogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének berlini ülésén javasolták A gyengénfej- lettség felszámolásáról és az új gazdasági világrend megteremtéséről című dokumentumban a szocialista országok. MALINÁK ISTVÁN
