Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-24 / 29. szám
sk róla, talán ször- (k tartasz majd tudom, nem kelle- t tudva nem is hi- i az ellenkezője az om én szeretem ont rendkívül unal- öt perc múlva már eni velük, és hova lem tudnak beszél- k és gagyognak, bú yütt van egy pelen- tdjek vele? És matat, apró korukban és kopaszka fejük I szívtam a meleg olyan forrók, mint sak hát... hát guszszó. Enni valóak, II apát, aki bele is sdesek. És tudom, I részemről, hogy rán át motyorászni tgom bizonysága, t dundi arcocskáju- Ibüvöló, hurkás kis a lélekre vall, hogy iltömben nem simí- smen apró ingecs- ,,ó, ól“ - és nem sem, megtapogatik fölött a nyálkás szégyellem és bel, csak nem bírom lám-fogacskájukat, l valóban legszíve- bozon nézném, de >1 te már ilyen ro- temtelen egészsé- anságot, amit egy- jlnak? Azok a su- tk szemek! Mindig . A párnapihetollkezük! Többszínnyomás, de légiesen, mégis olyan valóságosan, hogy a nyakadba ültetnéd! Egy-egy nyári napkelte után mindig kissé ijedten fürkészem szűk környezetem csecsemőit: nem arcukról lopták-e le azt a pírt. Mint a tejbe csurgatott málnaszörp... Mind szépek, mind virgonc jópofák vagy bölcs gyönyörűk - mind egyformák. Közülük mindössze kettő az enyém, önző apaságomat már minden komaasszonyom szememre lobbantotta, bár egy szemvillanással. Sok komaasszonyom van, s kéttannyi komám. Sok csecsszopó keresztapja vagyok, több lányka viseli rózsás cimpájába fúrva az általam ünnepélyesen ajándékozott fülönfüggőt, és több lurkónak vásároltam jobb híján karórát, vésettem bele a nevüket, melyről őnekik még fogalmuk sincsen. Nem erről van szó, hogy ez mennyibe kerül nekem, CSÍKI LÁSZLÓ fabéta „lelki gyermekeimet'1. Nem tudom másként megfejtetni, miért vagyok ilyen kapós, mint hogy bűntudatból. Ismerem gyengémet: hogy csodálom és unom ezeket a kis friss világrajötte- ket, egyenesen bűnnek tartom közönyömet irántuk - és helyesbítek. Ismerős asszonyka jön át hozzánk, nyilván olyankor, amikor legjobban menne a munka, vagy legjobban tudnám kipihenni. Lehámoz a kis golyós fejről három fökötöt, kis plédet terít az ágyra, melyről én könyvemmel együtt tüstént felugróm, a kis plédre fektetett kis apróságot kicibálja a rengeteg, csillogóan sima és bolyhosan kötött felsőruhából, én meg rettegve figyelem, hogy egyszer mégis eltörik közben a keze-lába, vagy halálra sújtja a lehúzott hacukák gerjesztette villamosság, tehát sürgök-fornem, igazán. Bár azért sokba. Születésük napja külön listán toronylik íróasztalom fölött a falra rajszögelve, és nem felejtek el dísztáviratokat küldözni nekik. Ez érthető. Amit nem értek viszont, az az, miképpen leszek, én mindig keresztapa. Rejtély. Nem valószínű, hogy pénztárcámra spekulálnának a vékony- pénzű szülök, amikor keresztapaságra kérnek, s olyan helyzetben sem vagyok, hogy bár évek múlva iskolába, állásba protezsálhatnám az egyelőre még analgok, figyelmeztetek és tanácsokat osztogatok, meleg vizes fazékba állítom a cuclisüveget - és megcsipkedem az arcocskát, rápaskolok a popsira, pelenkabontáskor visítok a gyönyörűségtől, hogy ,,ó, azok a hurkák a kis combjain" -, tudom, mit kell tennem, hogyan kell viselkednem, tudom, hiszen szívem szerint nem tenném azt, nem viselkednék úgy. Nem viselkednék sehogyan sem. Elszaladnék. De nem lehetek durva, nem árulhatom el sértő közönyömet, hirtelen lobbanó ingerültségemet és- bizony - gyakori undoromat, miközben a használt pelenkát öblíteni a fürdőszobába rohanok, onnan is visszakiáltva, hogy milyen édes, milyen jópofa, jaj, milyen okos. Hiszen én nem vagyok durva, nem vagyok közönyös, tudom, hogy az apró kis nyüszitő a kis pléden valóban „anya legdrágább kincse“, a „szeme fénye“ (világa), ő a jövő, a testet öltött ártatlanság és egészség- bár azt már nem értem, miképpen lehet egyszerre mind a kettő? Láttál már egészséges embert, aki ártatlan marad? Jó, persze, tudom, hogy úgy hiszik, ez a csecsemő még nem ember, csak „palánta", „emberízink" vagy „bájvirág“, ismerem az összes eufemizmust, amit a történelem folyamán a hozzám hasonló szerepjátszók kitaláltak, csak hogy ne kelljen „nevén nevezniük a gyermeket". A legreálisabb mégis az: utánpótlás. Látom is őket egyformán és ártatlanul menetelni egymás mellett és után -tej- porosdobozok az üzlet polcain. így igen, ez már döfi. Egyszerre mindeniknek integethetek is messzi ablakomból, amint az első a második megoldódott pelenkájára taposva a nyomába lép, a harmadik meg rózsás kis ujját az előtte piskótatalpon diszlépö második védtelen tarkójába döfi, ez igen. Szépek, egészségesek, ártatlanok, mint egy század űrhajós. A legyeket is elhessegetném róluk. Sürgölődöm, csodálkozom hát, bámulok és ámulok az ágyamon kibontott újszülött felett, felmondom az összes eufemizmust, az összes költői közhelyet a rózsás arcocskáról, az értelmesen csillogó, nagy szemről, a virágszirom- körmöcskékről, a pici orról és a hollóvagy szöghajról, a dudori haskóról és a kerek popsiról, a hurkákról, hajlatokról, türemkedésekröl és homorulatokról, és még csak nem is hazudok. Olyanok. Ugyanolyanok, unalmasak. Az egész világ tudja, a világ kezdete óta, és szereti. Nézd meg a képeken a puttókat, a Józuskákat, a Madonnák tartozékait! Nézd meg! Nincs egyéb különbség köztük, csak a stílus, a manír, mellyel dédelgették, dicsérték őket, olajban, márványban és minden lehető anyagban, mely nem emberhús. Gyönyörűek! Ilyen rajongót, mint én vagyok, keresztapának rendelt a jó sors, nemde? Érted már? Szinte belebetegszem az igyekezetbe, hogy olyan legyek, amilyennek egy csecsemönézőnek lennie kell. Anyjukról is lesegítem a nagy- és kiskabátot - mintha rakéta mellől vonnám el az állványt -, megkérdem, van-e elég „üzemanyaga" egy ilyen kis bikfic holdjáró első lépcsőjét táplálni - hiszen olyanok: egyszer majd elhullatják ezt a kisegítő, szép alakjukat, és elszállnak messzire. Nem, igazán nem arról van szó, hogy hízelegni akarok a boldog kismamáknak azzal, hogy elmondom, amit ők amúgy is tudnak. Bár ... Minden nő tudja, hogy ő szép, hogy szerelemre termett satöbbi - főként satöbbi -, mégis tőlünk akarja hallani. A mamák kívánatos és bizonyított asszonyisága csak plátói, majdnem esztétikai rajongásra csábit még ilyenkor, ebben a csoda időben, melyet szülöttjük máris jelez. Hanem az én hiúságomról lehet szó, ha egyáltalán szó lenet valamiről a csecsemőkön kívül. Hogy én jó vagyok, finom vagyok, gyöngéd vagyok és odaadó - amilyen valójában vagyok is. Ó nem, nem a későbbi katonát látom a kis pléden kukkra pisilő fiúcskában, nem a majdani fáradt pincérnőt a lánykában, nem jut eszembe „az élet folytonossága", rejtelme és alantas szépsége, sem az emberfaj fenntartásának fülledt misztériuma, biológiai sötétben bujkáló titokzatossága. Nem. Hanem a rózsás fül, a gömbölyű hason kalácsformán önmagába fonódó, apró köldök, az értelem nélkül is jövőbe ragyogó szem, a hurkák, hajlatok, ó, ez az egész rózsaszinfehér-égszinkék világ, melyet lassan majd belep a szőr, a háj, a festék vagy az olajos fémpor. Ezt nem látom, nem érzem, csupán csak tudom; tudni is csak később... Nem juthat még eszembe egy meztelen-melegen lüktető csecsemőről a tyúkszememre tipró, bakancsos asztalos, ez egyszerűen meghaladja a képzeletemet, mégpedig visszafele haladja meg, ha lehet így mondani. Több annál, mint amit elképzelhetek, vagy még nem az. Mi? Akkor hát mi? Hiszen csecsemő, jaj, egy csecsemő! A keresztfiam, a keresztlányom, hiúságom szülötte, érzékenyebb érzéseim kierőszakolt bizonyossága, önhittségem testet öltött, kedves cáfolata, ki egyszer majd valóban a tyúkszememre lép. KAJSZIN KULIJEV Bolero 1. Az az egy zene szól megint: a Ravel-Bolero, amint sugaras napokon zenélt, tovamúlt bajaimban is élt, a Raval-Bolero kisért. Lehet, ezt a zenét nem a föld, de az ég szerzetté fönt. Nekem - annyiszor, annyihelyütt muzsikált pedig - úntalan kavicsos, hegyi kaptatok öszvérkaravánjainak vonulásaival jön elő. öszvérek! A gyermek-idő! És szól a Ravel-Bolero... Csakugyan, hogy a tenger, a hegy, csakugyan, hogy a csillag a mag, s a vizek, s a zenék, csakugyan belehalnak, amint mi mind? Csakugyan sehol és sohasincs dolog elmúlásátalanúl? Ravel Bolerója zenél... Hadd rója kimért utait: kaptasson a halk öszvérmenet tavaszalkonyi hegy-közén! A Ravel-Bolero zenél... 2 Ama bombázórepülő a haló Hirosima egén a Ravel-Bolerót hangozta szét a fedő-szignáljaként... Mihail Dugyin irta meg ezt: fölidézem a vers keserét... A Ravel-Bolero zenél... Kórházban vagyok. Este. Tél. Egyedül. De a rádión bezenél a Ravel-Bolero. Beledermedek. És megrendülök. Zene ? Több is ez, úgy enyém. Szeretem, amikor-óta még Hirosima sem élt a halál hamu-képzete közt, azelőtt. Misa, jó Dugyinom, költő-barát! Csakugyan hamuhodni-való a világ, amely ily muzsikát ír? Ugye, nem lehet így, ugye nem! Te Leningrádért, palotáiért verekedted a harcot át, amíg én a fehértetejű Kaukázuson álltam őrt... Ez az emberi dolgunk, emberek: megvédeni hegy-vizet, ég- s napot, madarat, gyereket, meg csillagot, verset, meseszót s muzsikát! Zene zeng: Bolero, Bolero, a Ravel-Bolerója szól! HARS GYÖRGY fordítása tornáztassa meg azt át, anyus - lehelte de- íz Általános Csuklópán- lobotok trösztje igazga- született Feszt Aranka nő felé. - Ámde csak ipitásokat pötyögtesse, yózunk itt a robajtól, lópántok és Más Digitáteleire hívta fel a figyelmet. Hogy például Felső-Vanilia üzletkötője már néhány hónappal ezelőtt is vonakodott a tröszttől megrendelni az öttonnás varrógépeket. Továbbá, hogy a Filodendron-partiak is postafordultával visz- szaküldték a vagontételekben exportált tizenhárom kilós körömreszelöket, valamint azt is jelezték, hogy nem tudnak mit kezdeni a korszerű autókázáshoz nélkülözhetetlen, másfél ngresszusi termében az honolt, mint mindenütt, tíban mondva szanálást Pedig körös-körül nagy nindenki megjelent, aki ösztnél, sót az ágazatnál Kázmérral, az ágazati Holmes-jával. A háttér- n köznép, katonák és minden jobb népszin! Proprimó Virgil főköny- °ontról pontra ismertette előidéző mozzanatokat, sorolt. Mellőzve a hazai ett kudarcokat, inkább jyenleg gyászosabb téméteres átmérőjű, foszforeszkáló kormánykerekekkel sem, de szintén a szemétdombra vethetik azt a négy bruttóregisztertonnányi tömegű, térdre csatolható és számjegyvezérlésű csizmahorzsoló automatát is, melyet néhány évvel ezelőtt kultikus célokra, aszályűző látványos seregszemlékre rendeltek, ecetet- rá, ecetetrá. .. Elsőként természetesen Ziccer Béla igazgató szívta fel a vizet, mondván, hogy pediglen az alkatrészek stabilizálásához már az előző tervidőszakban is kanadabalzsamot alkalmaztak a közismerten gyengébb hatóerejű Kanagon helyett. Utána Márpedig fő- vizsla verte ki a huppot, hogy Így termékszerkezet-váltás, meg úgy alsónemúváltás, de a trösztnél mindenképpen szigorúbb vizsla fegyelmet kell bevezetni a jövőben. S persze közben időnként nem ártana kifürkészni a munkaidőbe csúszó szabad idő rátáit sem - a munkaszervezés nemzetközi paramétereinek összefüggéseiben. De akár a követ a tojáshoz, akár a tojást a kőhöz, az Általános Csuklópántok és Más Digitális Robotok tröszt eddig vállalkozásai kivétel nélkül veszteségeseknek bizonyultak, miért is szanálni kell a trösztöt, hiszen a kár csillagászati nagyságrendű - főleg rúpiaárfolyamon számítva.- Ámbár volna egy megoldás a csőd elhárítására - emelkedett szólásra Dagonya Gyula, a spiccpatkófényezó-részleg vezetője -, de erről bővebben majd talán inkább a szaktársam. .. Erre Kajmán Aladár, a körömreszelö-rész- leg vezetője pattant elő, s direktbe kapcsolva egyenesen Ziccer mellének szegezte a kérdést:- Górékám, egy cseplesz meg egy csep- lesz hány cseplesz?- Két cseplesz... - hörögte szinte agonizálva Ziccer a betonsűrű csendben.- Nem, mert három cseplesz! - dölyföskö- dött Kajmán.- Hogyhogy?! - szökkent Ziccer szemgolyója a tarkójára.- Mert a csepleszt így számolják - felelte a részlegvezető, miközben törökülésben kényelmesen elhelyzekedett a bírósági pulpitusnak álcázott elnökségi emelvény közepén, majd aprólékosan kifejtette, hogy a konvertibilis csepleszt korábban ugyan számmisztikái szerint, január elsejétől viszont már azték valutában és számrendszerben számítják. S így a húsz milliárd csepleszes veszteség egykönnyen tetemes nyereséggé változhat, ha...- Ha?! - röhögött fel sírva Ziccer igazgató.- Ha a hírhedt Kanagon helyett most már nem kanadabalzsamot, hanem közönséges csirizt csomagolunk az alkatrészek rögzítéséhez. .. Erre olyan tömör csend támadt megint, hogy megállt volna benne akár az elhajított balta is.- És még valami! - rikoltott bele tisztulás hangon Dagonya Gyula részlegvezető. - Semmiképp sem üszögös gabona, hanem csakis és kizárólag gondosan jarovizált, acélos búza lisztjéből készíthetjük a legcélravezetőbb csirizt, méghozzá boldogasszony ringló cefréjéből főzött elegendő szilvapálinkával, valamint árpával érő, mézédes körte bő levéveI felerjesztve! Máskülönben az úton a tengeri szállítás közben már a konténerekben szétszökdécselnének az alkatrészek, mint a szöcskék a réten.- De aztán már legalább Felsó-Vaniliában is megtanulnak benőnket respektálni, főleg pedig a koronát! - Mert bizony mondom, nincsen messze az idő, amikor végre-valahá- ra a korona is pénznek számít, hiszen a közel-keleti tőzsdéken már eddig is maga mögé utasította a kanadai dolláron kívül a mongol tugrikot is... Fergeteges örömrivalgás töltötte meg a tröszt kongresszusi termét, s a legtöbben vastapsba, majd ,, Vakapád!“ felkiáltásokkal zengő skandátásba, amolyan népi csujogató- ba kezdtek. Ezért azt már csak a közelebb állók hallhatták, hogy az eufóriás igazgató megrészegülten tizenkétszeres újítási jutalmat igéd Kajmán Aladár részlegvezetőnek.- Rendicsek - pukedlizett Kajmán -, csak aztán később se feledkezz meg róla, górékám! Én mindenesetre betáplálom a számitógépembe. .. És minden jó, ha a vége jó! A néhány szál katona ideiglenes zenekari hozott össze, s záróakkordként szájharmonikán, klaxonon, vagyis dallamos autókürtön, valamint fésűbe fűzött selyemp'apíron eljátszották a technokrata értelmiség felkapott slágerét, ,,Az ész bajjal jár“ című indulót, majd utána a külön ez alkalomból rögtönzött melodráma,,Ziccer a mi gondviselőnk“ kezdetű dalbetétjét. S azalatt Márpedig Kázmér fóvizsla - mintegy mellesleg - Ziccer Bélát az idő közben villámgyorsan átprofilozott Egyesült Zsanér konszern vezérigazgatójává nevezte ki. MIKUS SÁNDOR Nagy László: MÁTYUSFÖLDÖN
