Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-24 / 29. szám
JIRÍ BRABENEC A ködcsipkékkel övezett Szent Márk téren az emberek sokasága nyüzsgött; galamb sehol. Ugyanis éjszaka volt. A négyszögű komor toronnyal szemben zene szólt, ugyanúgy a pompás tér másik oldalán Az egyik zenekar Armstrongot, a másik Strausst játszott. Ez azt jelentette, hogy a toronyóra nyogodtan mutathatott bármilyen időt alkonyat és az éjfél utáni egy óra között. A valóságban éppen tizenegy órát jeleztek aranyozott mutatói. Hogy pontosan ennyi az idő, igazolta a két középkori alak is a legrégibb palota homlokzatán: meglendültek pörölyeik és nekiütődtek a harangoknak. A harangkongás, amely Velencében kilenc- venhatszor ismétlődik naponta, szállt, át a háztetőkön, csatornákon, utcákon, egészen a lagúnákig, eltorzult visszhangja tompán kongott a lépcsőkön, amelyeken hajdanában Marco Polo és Casanova lépegetett, most meg Terry. Marco Polo és Terry, valamint Casanova és Terry között volt bizonyos összefüggés. Terry is sokat utazgatott, Terryn is megakadtak a bájos női pillantások. Mint most is. A kislány ott a magassarkú cipőben, a több száz sötétnarancs színű asztal egyikénél lehetett német, angol, francia vagy bármilyen a sokféle náció közül, akik évente milliós nagyságrendű számokban keresik fel a hajdani dózsék, hajóácsok és kegyszerárusok városát. Terry tekintete, amely egész plasztikus képet fogott be, egy másik női arcon állapodott meg ismét. Fiatalnak már nem mondható, és cipőjének sarka is alig hat centi. A karkötője kissé masszív, drágakövei néhány karáttal többet nyomnak, mégis kellő összhangban volt egész lényével. Látszott rajta, hogy unatkozik. Az is lehet, hogy csak fáradt volt kissé. Nem is lehet csodálkozni rajta. Terry jó fél napja követte titokban, és az volt az érzése, hogy a szálló halijának foteljei jót tennének neki. A karkötő egy kört írt le a levegőben, mire a tömegből kivált a föpincér, mintha valami mágikus erő vonzotta volna. A főúr tízszázalékos felárat számolt, miközben harmincfokos szögben hajlongott hozzá. Terry szerint pont ez volt várható. Az azonban semmiképpen sem, ami ezután következett. Árgus tekintete hogyan kerülhette volna el, hogy fizetéskor a platinakapcsos női táskából valamiféle csillogó tárgy esik ki. Amely az asztal alatt maradt. Terry felvette és néhány lépéssel utolérte az arany cigarettatárca tulajdonosát.- Madam! - nézett rá sugárzó, fiatalos, mégis férfias, bár félénk mosollyal. - Clincy- nek hívnak - mondta szinte tagolva a szavakat. - Terry. Mint az agár, amelyik díjat nyert legutóbb a Bloomsberg-versenyen. Gondolom, méltó jutalomra számíthatok.- Jutalomra? - A barnapöttyös szürkészöld szemek bizalmatlansággal vegyes érdeklődéssel tapadtak rá.- Igen. Ami a megtalálót illeti. Hiszen ez az öné.- Istenem!... Persze... - s a karkötős kéz már nyúlt is a tárcáért. - Köszönöm. Igazán nagy kár lett volna érte.- Hát igen, az iniciálék brilliánsból vannak.- Úgy van. Én mégsem az anyagi veszteségre gondoltam, az szóra sem érdemes, alig érhet többet ezer dollárnál. Csakhogy ez számomra sokkal értékesebb, pótolhatatlan emlék. Hanem ön valami jutalmat említett.- Persze. Megtehetem az ajánlatomat?- Igen... - szólt némi habozással a hangjában. - Csak rajta, halljam!- Ha tisztán üzleti alapon vesszük a dolgot - a barnapöttyös szemekben csalódás árnya suhant át -, mondjuk' kétezret ér a tárca. A becsületes megtalálót tíz százalék illeti, ez tehát kétszáz dollár. A nő arca sértődést és némi ellenszenvet árult el. önkéntelen mozdulattal kinyitotta a táskáját...- Ha dolgozom - folytatta mosolyogva Terry -, óránként száz dollár a jövedelmem. Eszerint a jutalmam két órai keresetnek felel meg. Arra kérem hát, hogy ezt a két órát szentelje nekem. A platinazár újra kattant. Közben eléggé eltávolodtak már az asztaloktól. A zár kattanása alig hallatszott.-Jó. A bamapöttyös szemek felvillantak egy pillanatra és a kissé ürgére emlékeztető arc mintha elpirult volna.- A számításunk azonban nem egészen logikus. Ugyanis ha az ép időmről van szó, akkor az én jövedelmem kellene alapul vennie. Esetemben ez kétszáz dollár óránként, ami csupán egy órai együttlétnek felel meg.- Ez kissé kegyetlen lenne - szólt Terry bánatos képpel. - Kérem, legyen nagyvonalú ...- ... Trodheim.- Aliz?- ön engem,... hogyan találta ki?-Tehát eltaláltam? Ez jó jel.-Talán gondolatolvasó?- Igen. Bár kissé segítettek a gyémánt iniciálék is.- Ez még akkor is szép teljesítmény. A-val nagyon sok név kezdődik. Lassan elnyelte őket az utca, s Armstrong zenéje is már alig hallatszott.- Az Aliz név illik önhöz. Aliz... szabad?-Szereti a nagy kerülőket, ugye... Terry? A palota időt mérő figurái hajnali három órát jeleztek. Aliz és Terry léptei tompán kopogtak a keskeny kanális kövezett partján, amelyen álreneszánsz korlátos kóhid ível át. Hirtelen két bősz kandúr ádáz küzdelme törte meg a csendet, amelyek úgy estek egymásnak, mint vérszomjas párducok. Aliz önkéntelenül Terryhez simult. Csak az isten a megmondhatója, meddig tartott első csókjuk, csupán annyi bizonyos, hogy tovább, mint a szőrös fenevadak párbaja. Aztán csöndben, kéz a kézben ballagott tovább a férfi és a nő. Terry a kicsit kövérkés, mégis kemény kezet el nem engedte, a szálló előtt rálehelt egy forró csókot. Tekintetével követte Alizt, ahogy kitárja az üvegajtót és a liftboy kíséretében eltűnik a felvonóban. Azon a délutánon a Lido olyan volt, mintha az Éden egy darabja lenne. Bérelt csónakon jöttek, amely meg is várta őket. Kivettek egy pici házikót, egész a parton, Terry kint várt, amíg Aliz átöltözött, s amikor a nő megjelent, tágra nyílt szemmel nézte. A napbarnított, kissé puhatestbe belevágott a szűk, aranyszínű anyagból készült fürdőruha. Hajába tüllrózsát tűzött. A fiatalember nem tudott ellenállni, megcsókolta a vállát, nem törődve vele, látják-e. Aztán együtt szaladtak le a mólóra, amelynek végéről Aliz a tengerbe vetette magát, a víz magasra fröccsent nyomában.- Mint valami aranyhalacska - kiáltott fel lelkesen Terry, ahogy felbukkant Aliz feje a tengerből. A tüllrózsán ezüstösen csillogtak a vízcseppek, az aranyszínű fürdőruha pedig nemes fémként ragyogott.- Aranyhalacska!- Dóré látomás! - kacagott Aliz és hatalmas karcsapásokkal szelte a tenger habjait. A következő három nap kellemesen má- morító hangulatban telt el, amilyent csak Velence tud nyújtani a szerelmeseknek. Aliz és Terry bejárták a város valamennyi nevezetességét, a Dózse-palotától a legtitkosabb zugokig, idejük nagyrészét azonban egymásnak szentelték. Pénzzel sok mindent elérhet az ember, főleg itt a lagúnák városában, így aztán úgy voltak egymás lakosztályában, mintha otthon lennének. Nem csináltak titkot semmiből, így bőven kijutott nekik a személyzet elnéző, cinikus mosolyából. A vendégekkel nem törődtek. Minek? Csakis egymással törődtek. Csodaszép volt. Cigarettával a szájában, karját a tarkóján összekulcsolva heverészett Terry. Úgy kísérte tekintetével Aliz minden mozdulatát. Alig volt rajta ruhadarab, akár egy Hamupipőke, és az ágynemútartón rakosgatott valamit. Egyszer csak leesett egy boríték a ruhák közül, és a tartalma - csupa papírbankó - szétszóródott a szőnyegen.-Ejnye! - szólt rosszallóan Terry és lustán felállt, aztán segített összeszedni a pénzt. - Micsoda könnyelműség. Ennyi pénz!- Igazad van. Aliz egy mozdulattal szétrepesztette in- gecskéjét és kidobta az ablakon. Úgy úszott a szellő hátán, mint egy felhőfoszlány. Mármint az ingecske.- Tetszik? - nézett rá ártatlan gyermeki ábrázattal, amelyen még ott voltak a lefekvés előtt rákent különféle krémek nyomai. - Már rég be akartam tenni a bankba, de még nem volt rá időm. Megtehetnéd nekem, amíg felöltözöm.- Megszámoljam?- Ugyan kérlek! Mire való a pénztáros, Terry könnyed, fiatalos léptekkel tért vissza a bankból. A komoly páncélszekrények látványa eszébe juttatta kedvenc témáját: Carata szigete a Taranto-öbölben állandó rögeszméje volt. Nagyszerű, fürdésre alkalmas tengerpart, ókori váromla- dék, egy rokokó és egy modern villa, mindkettőt a legigényesebb turistáknak szánta, nagyszerű kikötő - kész aranybánya az olyan vállalkozó szellemű ember számára, mint Terry Clincy. S mindez együtt aránylag olcsón, nem egészen ötszáz millió líráért. Csak az volt a bökkenő, hogy a takarékos Terrynek még kétszáz millió hiányzott a vételárból. Ezért vágott savanyú ábrázatot, amikor eszébe jutott a pénz, amit az imént vitt a bankba A dollár értéke átszámítva mintegy százmillió lírának felelt meg. Mr. Clincy olyan ember volt, aki mindig bátran szembenézett az élettel. Távol állt tőle a szentimentalizmus, tudta, hogy a férgek és az emberek viszonyát a harc szabja meg, és hogy a két ellenfél közül csakis az egyik győzhet. Soha el nem tiport volna egy méhecskét oktalanul, de gondolkodás nélkül kifüstölne egy egész kaptárt, ha ebből komoly jövedelme származna. Ilyen az élet, és hiábavalóság lenne illúziókban ringatni magunkat. De azért meg lehetett élni így is, sőt félretenni is lehetett a keresetből. Tudnivaló dolog, hogy a másik fél nem mindig tartotta lovagiasnak az ügyet- dehát mit lehetett tenni? Néha akadtak bizony kellemetlen epizódok is, mint amilyen például nemrégiben annak a hóbortos biarritzi idősebb hölgynek az esete. Kissé megrendítő látvány volt összezúzódott, formátlan teste, dehát ez a foglalkozásával járó kockázathoz tartozik, csöppet sem könnyű dolog. A költség mindig nagy, s néha hosszú hetek telnek el, amíg az aranyhalacska végre a hálóba kerül. Terrynek öt esztendejébe telt, amíg megszerezte azt az istenverte háromszázmillió inflációs lírát. De most már végre oké! A szállóig meg sem állt. Postája nem volt, a szobájában sem várt rá senki. No persze, ugyan ki is várná a szobájában? Mr. Clincy addig soha nem húzott új kesztyűt, amíg a régit el nem dobta. Aliz most a saját szobájában volt. Nem úgy, mint tegnap. Égész délelőtt nála heverészett édesdeden, és Terryt küldözgette egyik újságárustól a másikig különféle divatlapokért. Nyugodtan magára hagyta. Nem volt előtte olyan titka, ami miatt ne hagyhatta volna a szobájában. Legfeljebb megtalálja a betét- és csekk-könyvét, elvégre a nők néha túlságosan kíváncsiak. Na és? A háromszázmillió’ líra éppenséggel nem szégyellni való összeg! A Taranto-öböl szigetének jövendő tulajdonosa kitűnő hangulatban volt. Egyre gyűlnek majd a vendégek. Válogatott vendégek. Lesznek közöttük nők is, fiatalok is, szépek, gazdagok, szeleburdiak, persze csak annyira szeleburdiak, amennyire a férfiaknak tetszik. Közülük egy végleg ott marad. A Földközi-tenger vidékén, a negyvenedik szélességi kör tájékán is szép lehet az élet. Sőt, éppen ott! Aliz jelent meg a hallban és izgatottan tartott feléje.-Terry! - állt meg előtte. - Terry...- ragadta meg a kabátja hajtókáját - .. nagyon fontos dologról van szó.- Tessék az igazolás a betétről...- Ugyan kérlek... - szakította félbe türelmetlenül. Egyelőre hagyd magadnál. Most sokkal fontosabbról van szó... Ha most táviratozok San Franciscóba a pénzért, talán még ma itt lehet.- Ott most éjszaka van, de lehetséges... Mindjárt megkérdezem. A telefonhoz lépett, amely ott volt a bejárat melletti állványon. Fülke vagy ilyesmi errefelé nincs, a telefonok itt mindenütt nyílt helyen vannak, nem úgy mint például Németországban, ahol sokkal többet adnak a diszkrécióra. Itt nem szoktak olyasmit közölni telefonon, amit titkolni kellene.- Aligha - szólt letéve a kagylót. - A legjobb esetben is legfeljebb kilenc óra tájt, feltéve ha a banknak nyitott a devizaszámlája. Különben ..- Az mindenképpen késő. A pénzre feltétlenül szükségem van, legkésőbb délután négyig. Aliz a heverőre rogyott. A heverő kellemesen rugonyozott alatta. A nő tanácstalanul rágta A T. monogramos zsebkendőjét.-Az már késő... bizony, késő. Azt az ékszert legkésőbb négyig teszik el nekem. Tizennégy napig Ígérgette és most... Toletno Velence első ékszerésze, jónevü üzletember, semmi kétség sem fér hozzá. Végre sikerült megszereznie a nagyszerű keleti diadémot, az „Eufrátesz gyöngyét“, de még ma el kell adnia. Legkésőbb négy óráig. Érdeklődésben nincs hiány, és Aliznak elsőbbségi joga van éppen addig a bizonyos négy óráig. Ha nem sikerül megszereznie az ékszert, haláláig sajnálni fogja.-Valamiképpen segítened kell, Terry!- nézett rá esdeklő tekintettel. - Nem hagyhatsz cserben! Terry lázasan gondolkodott. Aztán eszébe jutott egy nagyszerű ötlet.- És mi az ára?- Éppen ez az! Négyszáz millió. Mennyi is volt abban a borítékban? Talán százmillió?- Igen. Pontosan.- Nem próbálkozhatnál meg a banknál, Terry? Háromszáz millió hiányzik. Kölcsönözzél nekem holnapig! Busás jutalmat is Ígérhetsz nekik. Nem veszíthetnek semmit, mert az ékszert addig megtarthatják letétben. Terry fejében ezalatt megszületett a terv.- Jobb megoldást tudok. Véletlenül van egy kis pénzem. Holnapig szívesen kise- gítlek.- Terry... Előbb a postára mentek és Aliz tollba mondta Terrynek a táviratot San Franciscó-i bankjának címére. Egy óra múlva már To- letnonál voltak. Az óvatos Terry bírósági szakértőt is vitt magával. Az ékszer tényleges értéke mintegy háromszázhúsz millió líra, jelentette ki a szakértő alapos vizsgálat után. Mivel azonban történelmi értékű kuriózumról van szó, a négyszáz millió sem sok érte, ellenkezőleg... Terry fizetett. Aliz meg fogta az ékszert és tokostul, dobozostul betette a táskájába. Hazafelé csaknem táncra perdült örömében hatcentis sarkú cipőjében a szűk sikátorokban, hidakon, árnyas tereken, egészen a szállóig. Terry is boldogan mosolygott. így ni. Kész. Még a holnapi nap folyamán ő is küldi a maga táviratát tarantói ügynökének: A szigetet megveszem, a legközelebbi repülőjárattal érkezem. Leültek a szálló haljában és Aliz papírt, nylon zsinórt és pecsétviaszt kért.- Egyelőre letétbe helyezzük a bankban, mert ki tudja, hátha valaki... Az ember manapság annyit olvas különféle rablásokról. Néha félelem vesz rajtam erőt, ha arra gondolok, mennyi csaló és mindenféle alja népség vesz körül bennünket. Kihalászta táskájából az ékszeres dobozt, tokjával együtt, amely már önmagában is pompás látványt nyújtott a picike ezüstzárral. Terry gondosan becsomagolta, átkötötte és lepecsételte, Aliz ezüst öngyújtójának díszítését használva zárópecsét gyanánt. Ezután együtt mentek a bankba és letétbe helyezték a csomagot az egyik páncélszekrényben. Aliz feltűnően élénk tiltakozással utasította vissza a kulcsot, sőt az elismervényt is.- Ugyan! Most az én hitelezőm vagy, te édes uzsorásom. Csak hagyd magadnál. Hátha el talál gázolni valami?- Velencében nem közlekednek jármüvek - ellenkezett Terry és átölelte a derekát. Az ilyesmi itt nem okoz feltűnést. A dóm és a templomok kivételével mindenütt szabad. Akár a Szent Márk tér közepén vagy a Dó- zse palota földszintjének ijesztő tömlöcei- ben, mert Velence a szerelmeseket és a turistákat jobban kedveli, mint az Adria és a Páduai síkság felőli szeleket.- Beleeshetek a vízbe.- De bele akkor sem fulladsz. Nem, ezt a Lidón tett látogatásunk óta jól tudom. Nem mennénk el oda ma délután?- Ma nem, Terry. Nézd milyen vagyok! Fodrászhoz kell mennem. Nálam találkozunk - egy pillanatig tűnődve nézte az óráját. - Fél ötkor, jó? Mosolygó arccal, a győzelem örömtüzé- től csillogó szemmel lépett Terry fél ötkor a szálló halijába.- A hölgy elutazott - közölték vele a portán.- Elutazott? Hová?- Nem tudjuk. Nem közölte.- És... mikor tér vissza?-Azt sem tudjuk. Nem mondta. Felmondta a szobát és... A hall forogni kezdett velel.- Felmondta a szobát? Terry nem ismert a hangjára.- És nem hagyott részemre semmi üzenetet?- Igazán sajnáljuk. Negyed órával később Terry lázas türelmetlenséggel nyitotta ki a bank páncélszekrényét, kivette a csomagból a dobozt és a tokot éles zsebkésével felfeszítette. Az „Eufrátesz gyöngye“ helyén, a puhán bélelt tokban az A. T. monogramos cigarettatárca feküdt. Itt már nem a Szent Márk tér csalóka fénye világított. A csalhatatlan nappali fényben Terry mindjárt látta, hogy közönséges utánzatról van szó. Bazáráru. Aranyozása ugyanúgy fénylett, mint Aliz fürdőruhája. Hogyan is volt ott a Lidón? Mint valami aranyhalacska! Dőre látomás! Terry görcsös nevetésben tört ki. VÉRCSE MIKLÓS fordítása-N em t( nyel emiatt, sót lelke ne azt hinnem, szék, s lehet, é igaz - töpreng I a csecsemőket, masnak tartom i nem tudok mit lenni tőlük. Te, e ni! Persze, ragyi és báj és mindé kában, de mihe gammal! A saje még elhococált; búbjára lapított szagukat - ép| a csóré madárfii tusosak. Nincs valóban. Láttán harapott a... lg érzelmi szegén nem tudok háro nekik, lelki si\ hogy nem csipkí kát, nem visítoz« combjuk láttán, családi karszékt tóm ki alázatos kéjüket azzal, h nyúlok be a száj: ni készülődő te duzzanatot. Tud vallom. De szeretem sokáig. A tejpc rózsaszirom-pofi sebben a tejporc ott hosszasan. I busztus bájt, ilye get, nyomasztó i egy tasakra kipl; garasan ragyogc kékek, a barná censen Ziccer Se tok és Más Digitá tója Főleg Géza, függetlenített gél a fontosabb mei különben mind be Az Általános C lis Robotok trösz enyészet némsái ahol csődeljárást tesznek folyamat tömeg hullámzót valamit számított is - élen Márpe Macera fő Sherlc ben a falak me csődtömeg - m műben. A mérlegjavasl velő terjesztette e a tröszt végromlá Szívfacsaró ténye piacokon elszen a külkereskedeln MM. 0* ■■ Id
