Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-12-18 / 50. szám
FESZÜLTSÉGFORRÁSOK A mai helyzet jobb megértését segíti elő, ha röviden felvázoljuk a település- és termelésszerkezet között húzódó feszültség- forrásokat, amelyek megoldására az urbanizáció vállalkozik. Az 1945 utáni mélyreható gazdasági-szociális változások függvényében az urbanizáció folyamata több szakaszra osztható. Az első időszakot a háborús károk helyreállítása, az ötvenes éveket a gazdasági és társadalmi elmaradottság felszámolása jellemezte. Az ötvenes évek gazdasági fejlődése következtében az ipar, az építőipar és a szolgáltatások nyújtotta munkalehetőségek elsősorban a dinamikusan fejlődő városokban koncentrálódtak. így aránytalanság keletkezett a munkalehetőségek nagyarányú, városokban való összpontosu- lása és a városi lakosság viszonylag alavisszaesett, s a települések jelentős részében hosszú éveken keresztül nem épült egyetlen lakás sem. Ezen falvak fiataljai egyrészt a közeli városok valamelyikében vállaltak munkát, s ott jutottak lakáshoz, vagy az építkezést lehetővé tevő községekben építkeztek. Erre az időszakra tehetők a kisebb községek életét jelentősen befolyásoló egyéb korlátozó intézkedések, melyek a helyben lakók, elsősorban a fiatalok maradásának szándékát nagymértékben megkérdőjelezték. Ezek közé tartozott az iskolarendszer körzetesítése. Megváltoztak a mezőgazdaságban dolgozók munkafeltételei is a szövetkezetek központosítása következtében. Korábban a mezőgazdaságban végzett tevékenység egyet jelentett a helybenlakással, a helyben végzett munkával. Ez nagyrészt érvényes volt mindaddig, amíg egy község határában egy szövetkezet gazdálkodott. A szövetkezetek csony koncentráltsága között. A munkalehetőségek koncentráltsága (elsősorban) a nagyobb városokban egyre nagyobb ellentmondásba került a lakosság vidéken való szétszórtságával, és a munkahelyekre történő ingázásával. További diszharmónia keletkezett egyrészt a településszerkezet technikai infrastruktúra iránti igényei, másrészt a népgazdaság pénzügyi forrásai között. A településfejlesztéssel foglalkozó szakemberekre váró feladatok nagyságát csak növelték a szlovákiai településszerkezet sajátosságai, így a kisebb települések viszonylag magas aránya és a községek közti- európai viszonylatban is - kis távolságok. Megoldást a vázolt problémákra a hetvenes évek elején elfogadott településfejlesztési koncepció próbált nyújtani. A településfejlesztési koncepció haladást jelentett az egyes területek közötti urbanizációs különbségek kiegyenlítésében, és céljának egy olyan településszerkezet fokozatos kialakítását tekintette, amely a termelőerők hatékony fejlődését a lakosság nagymérvű koncentrációja révén biztosítja. A hetvenes években támogattuk a lakosság, a lakásállomány és a munkalehetőségek további koncentrálását, összhangban a településfejlesztési koncepcióval, melyben az egyes vonzáskörzetek központjai növekvő szerepkörbe kerültek. Mivel a vonzáskörzetek központjait kizárólag városok alkotják, ez a folyamat a városok további gazdasági és demográfiai erősödéséhez vezetett. Ebben az időszakban (1970 és 1980 között) Szlovákia körzetközpontjainak lakossága 627 ezerrel, mintegy 40 százalékkal nőtt. Az alsó szintű helyi központok- elsősorban a nagyobb falvak, de ide tartozik néhány kisváros is - lakossága stabilizálódott, illetve kis mérvű növekedést mutatott ki (8,3 százalék). Ezzel szemben a nem központi jellegű községek lakossága több mint 290 ezerrel, mintegy 17,1 százalékkal csökkent a hetvenes évek folyamán. A kisközségek lakossága a községek számának adminisztratív úton történő csökkentésén kívül a községekből történő elvándorlás következtében is jelentősen csökkent. Az elvándorlók többsége leggyakrabban a körzetközpontokban telepszik le, s így ezek lakossága gyarapszik a legdinamikusabban. A LAKOSSÁG TÖBB MINT EGYNEGYEDE A nem központi községekben, melyek a települések közel háromnegyedét teszik ki, a falusi lakosság számarányának csökkenése ellenére 1,3 millió lakos él, az összlakosság 26,7 százaléka. Ezen községek nagy többségét érintette a közületi és magánerős építkezések és a járulékos létesítmények építése állami támogatásának megvonása. Kivételt a mezőgazdasági dolgozók, továbbá a községekben dolgozó pedagógusok képeztek. Ezenkívül még a korábban épített családi házak felújítására lehetett engedélyt kérni. Többnyire e rendelkezések hatására a kisebb települések nagy részében a lakásépítkezés alaposan központosítása következtében a falusi lakosság rétegei ingázni kényszerültek. A kisebb községek önálló helyi nemzeti bizottságainak megszüntetése, összevonása következtében a lakosság adminisztratív ügyeit is sok esetben más községek körzetében intézik. Fokozatosan beszűkültek a kisebb községek önálló létének mindazon jegyei, amelyek valamilyen formában gazdasági-társadalmi életteret biztosítottak lakóik számára. A következményeket ismerjük: a kisebb községek lakosságának fokozatos csökkenése, az itt élők demográfiai szerkezetének hátrányos megváltozása, a nyugdíjaskorú lakosság arányának növekedése, a lakásállomány leromlása, és a nem lakott lakások számának emelkedése. Hátrányosan változott ezen falvak társadalmi szerkezete is, a helyi munkalehetőségek megcsappanása következtében csökkent e kis községek értelmisége, és a még elvétve előforduló értelmiségi munkahelyek egy részét is a nagyobb településről kijáró dolgozók töltik be. Ez a megoldás azonban semmiképp sem előnyös a község számára, hiszen a községben csak munkaidejét töltő értelmiségi nem fejti és nem is fejtheti ki mindazt a tevékenységet, amire a községnek szüksége lenne. A községbe kijárók gyakran megtartják kívülálló magatartásukat a helyi közösséggel, annak problémáival szemben, és így nem kevés azon községek száma, amelyek ily módon saját értelmiségük híján védtelenebbek az életüket befolyásoló nehézségekkel, különböző szintű intézkedésekkel szemben. Az életfeltételek hátrányos megváltozása az apróbb falvakban így ellentétbe került nemcsak a mezőgazdaság objektív szükségleteivel, hanem azzal a településfejlesztési koncepció által proklamált célkitűzéssel is, amely ezeknek a községeknek fokozottabb szerepkört szándékozott adni, üdülési, idegenforgalmi szempontból. Jelentős mértékben azért, mivel az üdülési igények meg- felsö szintű kielégítése nehezen egyeztethető össze a nem fejlődő kis községeket jellemző technikai infrastruktúra, bevásárlási lehetőségek, szolgáltatások és kulturális létesítmények alacsony színvonalával. A LAKOSOK ÉS A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK SEGÍTSÉGE A kisebb községek életterének, társadalmi-gazdasági helyzetének zsugorodását általában nem nézték tétlenül az érintettek. A nem fejlődő községek nemzeti bizottságai a rendelkezésükre álló korlátozott anyagi forrásokból, a helyi lakosság társadalmi munkájával számolva, próbálják a legégetőbb problémáikat orvosolni. Gyakorlattá vált, hogy a községek infrastruktúrájának fejlesztését közös erőfeszítéssel a hnb és a lakosság társadalmi munkáján kívül a mezőgazdasági üzemek - elsősorban a szövetkezetek - támogatása segíti elő. Mivel a mezőgazdasági üzemek lehetőségei elsősorban gazdasági eredményeiktől függenek, így a községben eredményesen gazdálkodó szövetkezetek a község tejieszte- sére jóval többet képesek fordítani, mint a gyengébb eredményeket elérő mezőgazdasági üzemek. De számolhatunk egy másik összefüggéssel is a szövetkezet és a község kölcsönhatásában; az eredményesen gazdálkodó szövetkezetek nehézségek nélkül képesek megoldani munkaerő-utánpótlásukat. így megerősödik a helybeli lakosság kötődése a községhez, és ennek eredményeként csökken az elköltözők száma. A veszteségesen gazdálkodó szövetkezetek viszont sokkal nehezebben elégítik ki munkaerő-szükségleteiket. A lakosság a jobb munka és bérezési lehetőségek reményében inkább vállalja az ingázást, melyet nem egy esetben lakóhelyváltoztatás is követ. A szövetkezet által a községnek juttatott támogatás (óvoda, bölcsőde, üzlet, vízvezeték építése stb.) a község valamennyi lakosának életkörülményeit javítja, míg a szövetkezet dolgozói a község lakosságának többnyire kisebb részét alkotják. A lakosság nagyobb része, kétharmada, olykor háromnegyede is ingázik, többnyire városi munkahelyre. Ebben az összefüggésben felmerül az az indokolt kérdés, miért szinte csak a szövetkezethez fordulnak és a szövetkezettől kapnak anyagi támogatást a helyi nemzeti bizottságok. A válasz, miszerint többnyire a szövetkezet az egyetlen termelőüzem a község területén és elsősorban a szövetkezet érdeke kell, hogy legyen a községfejlesztés támogatása, nemigen nyugtatja meg az érintetteket. Tovább bonyolítja a községek és a szövetkezet kapcsolatát, ha egy szövetkezet több község körzetében gazdálkodik (ma ez a jellemző), gondot okoz, hogy milyen mértékben ossza el az e célra rendelkezésre álló korlátozott anyagi eszközeit a szövetkezet a társközségek között. MEGOLDÁSRA VÁRÓ GONDOK Az utóbbi egy-két évben bizonyos szemléletváltozás történt a nem fejlődő községek további sorsát illetően. 1986. január 1-től megszűntek a községeket érintő, magánerős építkezéseket korlátozó rendelkezések. Elsősorban az érintett ágazatok (a mezőgazdaság és élelmiszeripar) növekvő érdeklődést mutatnak a községek problémái iránt. Több kutatóintézet foglalkozik a községek további fejlődésének különböző vetületeivel. A kisebb községek infrastruktúrájának kedvező irányú fejlődése egy aszimmetrikus településszerkezet keretében válna lehetővé - vélik egyesek. Az aszimmetrikus településszerkezet bizonyos munka- megosztás révén a településközponthoz tartozó települések között megosztaná a funkciókat. Amennyiben a központi településekhez tartozó kisközségekben már például felépült egy korszerű művelődési ház, akkor felesleges nagy költséggel újat építeni a központi településen. Ez az elképzelés az első megközelítésben talán pozitív megoldásnak tűnik, de egy sor újabb problémát vet fel, s ezek sokszor összetettebbek, mint a már megoldott nehézségek. Egy ilyen modell elkerülhetetlenül felveti a tömegközlekedési szerkezet gyökeres átalakítását, gyakorlatilag minden községnek a körzeten belül megfelelő sűrűségű járatokkal kell rendelkeznie, ami tetemesen megnövelné az e célra fordítandó kiadásokat. Ugyanakkor számolni kell a felaprózódó funkciók következményeként az utazás miatti időveszteséggel is. Egy másik megoldási lehetőség, melyre - érthető módon - nagyobb figyelem összpontosul, a munkahelyek dolgozóinak arányában próbálná községfejlesztési támogatásban részesíteni a dolgozók állandó lakóhelyét. Ezzel a megoldással kapcsolatban sok kérdőjel merül fel. Ezek és az egyéb javaslatok, elképzelések egyelőre csak a probléma iránti széles körű érdeklődést jelzik. Helyi szinten továbbra is elengedhetetlenül szükséges a rendelkezésre álló források maradéktalan koordinált, kihasználása, ami a nemzeti bizottságok feladata. A mezőgazdasági üzemek gazdasági helyzetüktől függően vehetnek részt a községek fejlesztésében, előnyben részesítve azokat a lehetőségeket, amelyek nagy anyagi befektetés nélkül javítják a községben lakók életfeltételeit. Végezetül az egyes, nem fejlődő községekben már meglevő vagy a közeljövőben felmerülő problémára szeretnék még rámutatni. Említettük, hogy e községek lakosságának korösszetétele fokozatosan eltolódik az idősebb korosztályok irányába. Növekszik azon idős nyugdíjasok aránya, akik egyedül maradtak, és sokszor a legalapvetőbb szükségleteikről is csak nehezen tudnak úgy ahogy maguk gondoskodni. Az ő problémáikra fokozott figyelmet kell fordítaniuk az illetékes nemzeti bizottságoknak, de ezen a téren segítséget nyújthatnak a szövetkezetek és a községben működő társadalmi szervezetek is. DURDÍK LÁSZLÓ A kenyérdarabokkal s /i egyéb élelmiszermaradványokkal megtömött szeméttartályok mindennapos színfoltjai lakótelepeinknek. Hasznot senkinek sem jelentenek a kóborkutyákon és macskákon ■ kívül. Már sokszor felháborodtam embertársaim tékozlása miatt. A napokban azonban olyan élményben volt részem, hogy tollat vettem a kezembe. Fővárosunk egyik parkjában megakadt a szemen egy kerek, barnára sült cipón. Egy fenyőcsemete tövénél pihent, elhagyatottan, magányosan, még csak szemét sem volt a környékén. Közelről is szemügyre vettem. TelRepül a kenyér jesen ép volt, még a madarak sem kezdték ki. Senkinek sem kellett. Eszembe jutott édesapám mondata: Sose dobj el kenyeret, mert az nagy bűn. Ne higgyék, hogy ez a mondat elavult - nagyon is időszerű. Ma is sokan pazarolják ezt a nélkülözhetetlen alapélelmiszert. S talán eszünkbe sem jut, hogy a nem éppen friss kenyér piritósnak vagy bundás- kenyérnek (tojásban kisütve) kiváló reggeli, megszárítva és ledarálva zsemlyemorzsa. Ám mégis sokan reggeli helyett felhörpintenek egy feketét, a zsemlyemorzsát megveszik, a kenyér pedig a szemétbe repül. KUB)K KATA (Gyökeres György illusztratív felvétele) III1PIIIÍ MMSM
