Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-11-27 / 47. szám

A

mikor az Ausztriából származó Adolf Schmitt nagybirtokos 1857-ben Bo- sanyban, a régi Moteáicky-féle malomban megalapította a cipötalpnak szánt szarvasmarhabőrt kidolgozó tímárműhelyt, talán nem is gondolta, hogy az elkövetkező években itt jelentősen megnövekszik a termelés. A 15 munkást foglalkoztató kisüzem már kezdetben is a bőrgyártás bővülésére engedett következtetni, amihez több kedvező tényező, is hozzájárult. Például az, hogy a gyár a Nitra folyó közelében volt, amely ingyen szolgáltatta a bőrcserzéshez szükséges vizet. A gépeket vízi malmok hajtották és később ezek termelték a villamos energiát is. Abban az időben sok embernek nem volt munkája, így olcsó volt a munkaerő. Előnyös körülmény volt az is, hogy a környező erdőkből olcsó pénzért lehetett elegendő fenyő- és tölgykérget hozatni a bőrök cserzóséhez, s hogy a Nitra vidéke, ahol sok szarvasmarhát tartottak, elegendő nyersbőrt adott.

Kezdetben naponta öt darab szarvasmarhabőrt dolgoztak ki. Az említett kedvező tényezők hatására 1879-re számuk negyvenre emelkedett, 1900-ig pedig 150-200 darabra. Bővült a választék is, mégpedig a hadsereg számára készített gépszíjakkal és lószerszámokkal.

Az osztrák Schmitt még a tímárműhely létrehozása előtt földet vásárolt Bosáni gró- féktól, amelyet mezőgazdasági munkásokkal, béresekkel műveltetett. Jövedelme tehát nemcsak a tímármühely termékeiből, hanem a föld terméséből és állattenyésztésből is volt.

Amint azt Ludovít Burianek és Járt Lu- kaőka a Bosany megalapításának 800. évfordulója alkalmából kiadott publikációban írják, a bőrgyártáshoz más mesterségek - a kovácsmesterség, a szíjgyártás, a cipőkészítés és az asztalosmesterség - fejlődése is kapcsolódott. Jóllehet Boáanyban túlnyomórészt a mezőgazdaság adott munkalehetőséget, a tímárműhelyben dolgozók száma is növekedett. Akkoriban egészségre ártalmas, nehéz munkakörülmények közt dolgoztak, számos család pedig nagyon rossz körülmények között élt. Ennek ellenére a tímárműhelyben keresett pénz a szerény élethez - az étkezéshez, ruházkodáshoz - elengedhetetlenül szükséges volt. A férfiak és nők ügyesen, rövid idő alatt elsajátították a tímármesterség minden titkát, s néhányan közülük Budapestre mentek, hogy ott is lerakják a bőrgyártás alapjait és szervezzék a termelést. Hodálék, Mina- roviöék, Lazaniék, Svareninék utódjai napjainkig ott élnek.

A bőrgyárat 1933-ban a Baía cég vette meg, amely azt cipő- és gumigyártásra rendezte be. Bat’a Boáanyban a földművesektől földet akart venni, de azok drágán adták. Ezért olcsóbb pénzért Veiké Bielice és Simonovany között vásárolt földet, ahol fokozatosan cipő- és gumigyárat és más üzemeket építtetett. Boáanyban maradt a bőr- és gumigyártás, amely később az egykori Bat'ovanyban épített új objektumokba költözött. Ez azt eredményezte, hogy a munkások nagy része Bosanyból és a környező falvakból minden reggel kerékpáron, teherautóval és személyvonattal járt dolgozni Bat'a üzemébe. Bat'ovanyból - a mai Partizánskéból - későn, némelyek csak éjszaka érkeztek haza. Mindennapi megélhetésüket nehéz munka árán biztosították.

Még mindig történelem

Hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításé után a bosanyi bőrgyárat is államosították. Néhány hónapon belül megnövekedett a termelése és a kétéves tervet sikerrel teljesítették. Az elkövetkező ötéves tervidőszakok az államosított ipar fejlődésében komoly előrelépést jelentettek. A gumigyártás végleges áthelyezése után a bőrgyárat kizárólag a természetes bőrök és a cipőgyár számára szükséges papír gyártására szakosították. A termelés sertésbőrök kidolgozásával is bővült.

1953. január elsején a szlovákiai ipar újjászervezésének részeként a bőrgyár különvált a partizánskei cipőgyártól és önálló vállalatként működött tovább. Az 1955-ös év végén a gyár az új épületekben 94 millió négyzetdeciméter bőrt állított elő és a bruttó termelés 142 millió koronára nőtt. Ezzel

egyidejűleg a dolgozók havi átlagkeresete is emelkedett.

A sertésbőröket feldolgozó új termelési részleg felépítésével a bőrgyár ezek kizárólagos termelőjévé vált, s ezzel cipőiparunk számára szilárd nyersanyagbázist hozott létre. 1960-ban már 86 millió, 1965-ben pedig 115 millió négyzetdeciméter sertésbőrt dolgoztak ki, s a szarvasmarha bőrök kidolgozása is jelentősen bővült.

A bőrgyártás kibővítése új, nagy teljesítményű hőerőmű, a gyárat a vasútállomással összekötő iparvágány, s a Nitra folyót

átívelő vasúti híd megépítését tette szükségessé. Modern vízelőkészítőt létesítettek, szennyvíztisztítót és nyersbőrraktárt, az üzem egész területén szennyvíz- és esővíz-elvezető csatornákat építettek. Megoldódott, illetve javult az üzemen belüli közlekedés, új gépeket és berendezéseket helyeztek üzembe. A bőrgyár európai viszonylatban is az egyik legkorszerűbb bőripari nagyvállalattá fejlődött, bruttó termelésének értéke 945 millió korona. A bőrgyárnak ma 2000 dolgozója van, a havi átlagkereset 3089 korona.

Sikeres öt esztendőt zártak

A boáanyi bőripari vállalat dolgozóit a jó

eredményekért többször is kitüntették: vörös zászlóval, oklevéllel, elismeréssel, Élüzem elnevezéssel és Munkaérdemrenddel. Ez utóbbit alapításának századik évfordulója alkalmából kapta a vállalat. A legjobb dolgozók, újítók és feltalálók, valamint a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívák is több kitüntetésben részesültek.

A bőrgyár dolgozói a kötelezettségvállalási, újítói- és versenymozgalom segítségével mindeddig sikeresen teljesítették az ötéves tervekből reájuk háruló feladatokat. A 7. ötéves tervidőszak folyamán öt és fél milliárd korona értékű bőripari terméket, főként természetes bőröket állítottak elő, s a tervfeladatokat 67 millió koronával teljesítették túl. Ezzel jelentősen hozzájárultak a cipőipari vállalatok és a külföldi megrendelők szükségleteinek kielégítéséhez.

Igényes feladatok

A vállalat dolgozói a 8. ötéves tervidőszakban az előzőnél igényesebb feladatok előtt állnak, csaknem 6 milliárd korona értékű terméket kell előállítaniuk. Tavaly jó eredményekkel zárták az évet. A munkatermelékenység tervét a módosított saját termelési értékhez viszonyítva 102,6 százalékra, az árutermelés tervét 100,7 százalékra teljesítették. A minőség a várakozásnak megfelelően alakult, nyereségből pedig

10,4 százalékkal többet könyvelhettek el a tervezettnél, ami 2,945 millió korona többletet jelent. Az elmúlt év feladatainak teljesítéséért 1987. április 28-án a szövetségi kormány és az SZKT Vörös zászlaját kapták.

Az említett eredmények eléréséhez jelentősen hozzájárult a CSKP XVII. kongresszusának, az SZLKP kongresszusának és a CSKP megalakítása 65. évfordulójának tiszteletére felajánlott szocialista kötelezettségvállalás teljesítése. E tekintetben nem kisebb a jelentősége annak a versenynek sem, amelyet az üzemi szakszervezeti bizottság szervez, s amelyben kollektívánként a legjobb gazdasági és termelési eredményeket és a minőséget értékelik. Az újítók, a racionalizációs brigádok, a műszaki dolgozók kezdeményezése, valamint a legmodernebb technológia és a számítástechnika alkalmazása a termelésben - ez mind kedvezően befolyásolta az eredményeket. Ezekkel az intézkedésekkel és a XI. szak- szervezeti kongresszus tiszteletére tett Prágai felhívás értelmében, valamint a nagy október 70. évfordulója és az SZNF 43. évfordulója alkalmából felajánlott szocialista kötelezettségvállalással az idei tervfeladatokat is szeretnék túlteljesíteni. S hogy ezt meg is teszik, azt az elsö félév eredményei már igazolták, amikor valamennyi tervmutató a terv szerint alakult. Dolgozóik jelenlegi létszáma mellett a lehető legjobban szeretnék teljesíteni a munkatermelékenység és a minőség tervét, a fejlődéssel világméretekben is lépést akarnak tartani, hogy megrendelőiknek ne okozzanak csalódást.

MIKULÁS MATäSEJE

Ján Fabik festménye a bosanyi bórcserző üzem és környékének 1931-es látképét ábrázolja (A szerző reprodukciója)

Százharminc éves boéanyi bőrfeldolgozás

Lehet-e a termelő külkereskedő?

VESZÉLYBEN A KÜLKERESKEDELMI VÁLLALATOK MONOPOLHELYZETE? • TÚL A KLASSZIKUS KERESKEDELMI GYAKORLATON • A JÓ TERMÉKNEK NEM KELL CÉGÉR?!

Külkereskedelmi politikánk az intenzív gazdaságfejlesztés körülményei között exportorientált. Ez nagy felelősséget, komoly munkát jelent a termelőknek, s a külkereskedelemnek egyaránt. Az előbbitől olyan korszerű, gazdaságos termékek előállítását várjuk, amelyek megállják helyüket a világpiaci versenyben. A külkereskedelemre viszont többek között az a feladat hárul, hogy a világpiacon kialakult, illetve változó helyzetet figyelembe véve a termékeket a lehető legkedvezőbb külkereskedelmi cserearányok mellett értékesítse.

Nem egyszer képezte már eddig is vita tárgyát, hogy a külkereskedelmi ügyletek lebonyolítása céljából létesített intézmények, szakosított külkereskedelmi vállalatok miként látják el feladatukat. Szükség van-e rájuk, s ha igen, akkor mely külkereskedelmi ügyleteknek kell feltétlenül hatáskörükbe tartozniuk? Segítik-e a termelés fejlődését, vagy netán bürokratikus ügyintézésük folytán inkább gátolják az előrelépést? Napjainkban ez a vita felfokozódott, mert az állami vállalatról szóló törvénytervezet szerint ,,a vállalatot fel lehet jogosítani közvetlenül külgazdasági tevékenység végzésére. Erre a feljogosításra külön előírások alapján kerülhet sor.“ (48. cikkely, I. változat)

Jóllehet, az állami vállalatról szóló törvénytervezet a külkereskedelmi szervezetekre nem vonatkozik, ám aligha hihető, hogy a szakemberek az említett cikkelyt figyelmen kívül hagyták. Miként vélekednek hát ők a termelővállalatok külkereskedelmi tevékenység folytatására való feljogosításról? Ezzel és hasonló kérdésekkel fordultunk Július Heriban mérnökhöz, a bratislavai Omnia külkereskedelmi vállalat gazdasági igazgatójához.

• A jelenlegi gyakorlat szerint külkereskedelmi tevékenységet csakis az erre a célra létesített intézmények fejthetnek ki. A törvénytervezet viszont világosan kimondja, hogy a jövőben termelővállalatot is fel lehet jogosítani az ilyen tevékenység folytatására. Első hallásra, olvasásra úgy tűnik, veszélyben a külkereskedelmi vállalatok monopolhelyzete. Önök

hogyan néznek erre a kérdésre, s egyáltalán hogyan viszonyulnak a megoldásához?- Ha a vállalat megfelel bizonyos követelményeknek és ha kialakul a feltétele annak, hogy a külkereskedelmi ügyleteket hatékonyabban bonyolíthatja le, mint az arra szakosított intézmény, akkor folytathat külkereskedelmi tevékenységet. Ilyen esetben valóban jogosítsák is fel, amit mi egyáltalán nem ellenezzük. Meg kell azonban jegyezni néhány nagyon fontos dolgot. Gyakorlatunkban a külkereskedelmi tevékenység klasszikus formája - az árut adok, árut veszek -, amit a tankönyvekből is ismerünk, napjainkban már egyre ritkábban fordul elő. Helyette inkább a kompenzációk, jungtim ügyletek és más bonyolultabb kereskedelmi operációk kerülnek előtérbe. Ezen felül a mai világban az okozza tán a legnagyobb gondot, hogy megkapjuk az eladott áru kialkudott ellenértékét. Például néhány afrikai országgal, Latin- Amerika és közép-kelet államaival bizony nem könnyű kereskedni. Nem tartom valószínűnek, hogy a termelők ezeket a problémákat meg tudják majd oldani.

• Ha erről az oldaláról nézzük a dolgot, akkor bizonyára önnek van igaza. Hiszen a különböző ügyletek lebonyolítása komoly elméleti tudást és szakmai tapasztalatot igényel. A termelők viszont gyakran azt állítják, hogy a külkereskedelmi vállalat fékezi munkájukat. Fékezi, mert hosszadalmas az ügyintézés és mire termékeik a piacra kerülnek, már elavulnak. Kevés az információjuk a pillanatnyi világpiaci helyzetről, illetve arról, hogy éppen milyen termékkel lenne érdemes megjelenni a piacon. Viszont, ha a termelő egy személyben üzletkötő is lehetne...- A külkereskedelmi statisztikák arról tanúskodnak, hogy a nemzetközi vásárokat, kiállításokat több mint 60 százalékban a termelők látogatják. Tehát állításukkal ellentétben kellő információval rendelkeznek. Csakhogy ezeket nem tudják úgy felhasználni, illetve hasznosítani, hogy annak pozitív eredményei legyenek. S ez egy olyan jelentős tény, amiből kiindulva arra a következtetésre juthatunk, miszerint nem valószínű- s tán még azt a kijelentést is megkockáztathatom: nincs meg a garancia arra -, hogy a termelővállalatok jobban bonyolítják le a külkereskedelmi ügyleteket, mint az arra szakosított intézmények.

Egyébként, hogy egy külföldi példával éljek: Japánban a termelők nem foglalkoznak külkereskedelemmel. Az ügyleteket specializált kereskedelmi társaságok bonyolítják le. Az utóbbi néhány évben a világgazdaságban lezajló folyamatok következtében egyre inkább a trading típusú operációk kerülnek előtérbe, s a kereskedelem és a termelés relatív elkülönülését figyelhetjük meg.-A kérdés - lehet-e, legyen-e a termelő külkereskedő?- még nyitott, megválaszolatlan.- Az egyes országok értékesítési nehézségekkel küzdenek. A termelés szerkezetét mindenki a piac igényeihez próbálja igazítani. Nálunk viszont ezzel ellentétben az a nézet uralkodik, hogy jó terméket kell gyártani, s akkor majd könnyűszerrel el is lehet adni valamennyit. Mindaddig, amíg mindannyian nem tudatosítjuk, hogy ez a nézet helytelen, a problémákat aligha oldjuk meg. Adminisztratív eszközökkel pedig bizonyára nem érjük el a kívánt eredményt. Nagyon lényeges, hogy a jövőben a gazdasági szervezetek az önelszámolás megvalósítását szem előtt tartva megválaszthassák termékeik értékesítésének módjait és formáit. Gondolok itt arra, hogy minden termelőnek meg kell fontolnia, illetve jó lenne, ha lehetőséget kapna annak eldöntésére, hogy számára mi éri meg jobban: az árut határainkon túl a külkereskedelmi vállalat szolgálatait igénybe véve, vagy anélkül értékesíteni.

A kérdést, hogy a termelő lehet-e, legyen-e külkereskedő, most még nem lehet egyértelműen megválaszolni. A komplex kísérletben résztvevő szervezeteket kiviteli joggal ruházták fel. Elemezni kell munkájukat és az elért eredmények alapján kell dönteni. Az eddigi tapasztalatok nem éppen kedvezőek, ugyanis gyakori, hogy a szervezet az általunk kialkudott árak alatt értékesíti a termékeket. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok külkereskedelmi tevékenységét bizonyára ellenőrizni kell.

Vitathatatlan, külkereskedelmi tevékenységet folytatni egy vállalatnak nagy lehetőséget, s még nagyobb felelősséget jelent. A hatékonyság kulcsa azonban minden bizonnyal a termelésben van, melynek a jövőben rugalmasabban kell alkalmazkodnia a piac követelményeihez. KOVÁCS EDIT