Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
'SZÚ m < Takesita türelem játéka Mosoly és ami mögötte van T okióban mindennemű felhajtás nélkül, zökkenőmentesen zajlott le november hatodikén a miniszterelnök-váltás: a hetvenedik évéhez közeledő Nakaszone Jaszuhiro helyébe a nálánál hét évvel fiatalabb Takesita Noboru lépett. Az új kormányfő személyét megerősítő parlamenti ülés két oknál fogva is inkább alkotmányos formaságnak volt tekinthető. Egyrészt Takesitát az október végén tartott rendkívüli pártkongresszuson már megválasztották a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnökévé, s az 1955-ben alapított párt alapszabályzata szerint a pártelnök egyúttal a kormányfői tisztség várományosa is. A felsőházi szavazás ezek után azért is előre lefutott ügy volt, mert a tavalyi választásokon megerősödött LDP-nek a parlamentben elsöprő többsége van. Amennyire izgalommentes volt a felsőházi szavazás, annyira késhegyre menő volt a pártelnöki tisztség után áhítozó jelöltek és önjelöltek küzdelme. Még nyáron sem lehetett volna megmondani, hogy végül is ki fut be elsőnek a riválisok közül. A csatározás már tavaly elkezdődött, mivel az 1982-től kormányzó Nakaszone mandátuma 1986 őszén lejárt. Róla közismert, hogy kényszerhelyzetben, egy külföldön is nagy politikai vihart kavart botrány kellős közepén vette át a kormányaidat: azt a Tanakát váltotta fel, a miniszterelnöki székben, akiről bebizonyosodott, hogy a Lockheed-affér egyik főszereplője, s a későbbiekben elítélték. Nakaszonénak ilyen helyzetben nem jósoltak fényes és hosszú karriert. Most, távozásakor kormányzását tokiói politikai megfigyelők mindent egybevetve sikeresnek minősítették. A kormányzást értékelők úgy vélték, hogy Japánt még virágzóbb országgá tette, s a világháború utáni időszak legjelentősebb japán politikusaként emlegetik. Pártja is így értékelte tevékenységét, s ennek köszönhetően tavaly megbízatásának lejártakor törvénymódosítást hajtottak végre, s ez lehetővé tette, hogy további egy esztendőre megmaradjon a kormány és az LDP élén. Az igazság kedvéért azonban ehhez a kétségtelenül elfogult LDP-értékeléshez hozzá kell tenni azt is, miként vélekedett politikájáról az ellenzék és a közvélemény. A liberális demokraták ellenlábasai a parlamenti üléseken és más fórumokon is szemére vetették, hogy a tokiói kormány túlzottan elkötelezte magát a Reagan-kormányzat fegyverkezési politikájának támogatása mellett, s ebből fakadóan Nakaszone kormányzásának éveiben rendkívül megerősödött a Washington-To- kió-Szöul közötti katonai tengely. Heves bírálatok érték öt azért is, mert - épp a Pentagon sürgetésének engedve - a konzervatív beállítottságú tokiói kormány olyasmire vetemedett, amit a korábbi kabinetek nem merészeltek megtenni. Az utóbbi két évben katonai kiadásokra olyan nagy összeget költött, amely meghaladta Japán bruttó nemzeti termékének egy százalékát, márpedig az ország alkotmánya ezt a leghatározottabban tiltja. A közvélemény sem nézte ezt a militarista politikát jó szemmel, akárcsak azt sem, hogy a szigetország kikötőibe gyakran futottak be fedélzetükön atomfegyvert hordozó amerikai hadihajók - ez szintén sérti az alkotmányos előírásokat. Idén tavasszal Nakaszone azzal haragította magára a választókat, hogy rendkívül népszerűtlennek ítélt adóreformprogramot terjesztett elő, amit nem sikerült a törvényhozásban elfogadtatnia, s most éppen emiatt kissé keserű szájízzel távozott a korrhány éléről. De térjünk vissza a Liberális Demokrata Párton belül lezajlott kemény csatározásokhoz. Még nyáron is hárman álltak a ringben, hozzávetőleg egyforma esélyekkel. Takesita Noboru, az LDP főtitkára, a 67 éves Mijazava Kiicsi pénzügyminiszter és a 63 éves Abe Sintaro, az LDP végrehajtó tanácsának elnöke. Egyik jelölt sem tágított céljától, hogy Nakaszone utódja legyen. Már-már a párton belüli szakadás veszélye fenyegetett és annak lehetősége, hogy ha közülük kettő nem mond le a harmadik javára, akkor a parlamentben időigényes, többfordulós szavazási tortúra elé néznek. Még idejében jobb belátásra tértek és felkérték magát Nakaszone Ja- szuhirót, hogy ó döntse el, kit tart közülük legméltóbb utódjának. Vajon milyen indítékok késztethették Naka- szonét arra, hogy végülis Takesita mellé álljon és a rendkívüli pártkongresszuson mellette tegye le a voksát? Ha alaposabban szemügyre vesszük, a kormányfő kiszemeltjének kedvenc vesszőparipáját elsősorban a belpolitikai kérdések jelentik. Éppen ezért Nakaszone úgy vélte, Takesitától vártiatja el leginkább azt, hogy nem változtat Japán eddigi külpolitikáján. Ez azért is nagyon valószínűnek látszott, mert az újdonsült kormányfőnek nincsenek semminemű külpolitikai tapasztalatai, hiszen például hivatalos kiküldetésben mindössze egyszer járt New Yorkban. Takesita politikai múltja egyébként meglehetősen gazdag és változatos, immár három évtizede parlamenti képviselő, állt már az építésügyi és a pénzügyi tárca élén, s megválasztása előtt tavaly óta az LDP főtitkári tisztségét töltötte be. Helyzetelemzök szerint Nakaszone tudatosan szemelt ki olyan utódot, aki nem ismeri ki magát a külpolitika szövevényes útvesztőiben. Mostani távozásával a kormány éléről hírek szerint esze ágában sincs teljesen visszavonulni a politizálástól, sót, éppen arra számit, hogy Takesita járatlansága miatt a háttérből majd ó maga irányíthatja a távol-keleti ország politikáját. A kérdés az, hogy Takesita vajon túri-e majd a beleszólást, vagy a közügyek irányítását teljes mértékben a tárca vezetőjére, a befolyásos politikus hírében álló Unó Szószukéra bízza-e. Mindenesetre annyi már most bizonyos, nem sok változásra lehet számítani a miniszterelnökcsere után a japán irányvonalban. Takesita megválasztása utáni rövid nyilatkozatában ígéretet tett az eddigi politika folytatására, s ez alatt azt értette, hogy eltökélt szándéka az adók és a katonai kiadások emelése. Ha megtartja szavát, akkor Nakaszonénak nem lesz oka sem az izgalomra, hogy netán módosul az eddigi tokiói kurzus, sem a beleszólásra, hiszen minden az eddigi mederben halad tovább. Japánban a Nakaszone-korszak tehát lezárult, s beköszöntött a Takesita-éra. Ha más nem is változik, de a kormányfői stílus mindenképpen. Az exkormányfó ugyanis nagyon erélyes, nézetét előszeretettel és ellentmondást nem tűröen kifejezésre juttató politikus volt. Utódja vele ellentétben rendkívül szerény, eléggé visszahúzódó alkat, aki ugyan járatlan külpolitikai ügyekben, viszont belpolitikai tapasztalatai rendkívül nagyok. Kiváló taktikus és állítólag a párton belüli ellentétek elsimításának nagymestere, remek érzékkel tapint rá az adott pillanatban legmegfelelőbbnek tűnő kompromisszumos megoldásra. Mindig és mindenütt mosolyog - akárcsak képünkön. Akik közelről ismerik, azt mondják, nyájassága mögött mérhetetlenül nagy szívósság és akaraterő rejlik, nemhiába esett át kamikaze- kiképzésen a második világháború végén. Nyilván tovább acélozta akaraterejét, hogy éveken át dzsudózott és nagymesteri fokozatot is szerzett. Állóképességre és akaraterőre alighanem kezdettől fogva nagy szüksége lesz a párton belüli viszálykodások leküzdésére és elképzeléseinek keresztülvitelére. P. VONYIK ERZSEBET • Nakaszone 1983-as szöuli látogatása idején poharát emelte a japán -dél-koreai katonai tengely erősítésére (Telefoto - ŐSTK) E lég csak évtizedekre visz- szamenni a hajózás hosz- szú évezredes történetében, amikor még minden tengerész, hajózási szakember egyszerűen lehetetlennek, vagy „nemes egyszerűséggel“ őrültségnek nevezte volna a fenti címben foglalt állítást. Még a későbbi időszakban - már a jégtörők korában - is legfeljebb álomnak tűnhetett az ilyen elképzelés, hiszen az ehhez szükséges hihetetlen mennyiségű energia biztosítása tűnt eleve megoldhatatlan problémának. Hogy mindez reális lehetőségként merülhessen fel, ahhoz el kellett jutnia az emberiségnek az atomkorba, annak is abba az időszakába, amikor a józan ész kerekedik felül, és a maghasadáskor létrejövő óriási energiamennyiséget nem a pusztítás céljaira, hanem az ember szolgálatába állítják. Idén hármas jubileuma is van a szovjet atomjégtörő flottának. Ez az egyik ok, amiért a kérdés ezúttal külön „fejezetet“ kap. A másik pedig még az ókori Rómából származó mondás: „Navigare necesse est!“ Azaz: Hajózni szükséges! Amikor az atommaghasadáskor felszabaduló energia békés célú felhasználásának igénye a megvalósulás útjára lépett, nyilvánvalóvá vált a szakemberek számára, hogy kutatni kell annak lehetőségét, miként hasznosítható ez az energia olyan helyeken, ahol egyébként nincs energiaforrás. Az elsődleges szempontok közé tartozott, hogy az energiaforrás minél huzamosabb ideig biztosított legyen. így merült fel annak gondolata, hogy hajóra, mégpedig nagyon energiaigényes jégtörőkre telepítsenek atomreaktort. így bocsátották vízre harminc évvel ezelőtt, 1957. december 5-én, a Lenin- atomjégtörót, amelyet a Lenin- grádi Tengerészeti Üzemben építettek. Két évvel később, 1959. december 3-án a világ első atomjégtörő hajója a szovjet arktiszi flotta tagjaként kifutott a nyílt tengerre. Érdekességként felsoroljuk az első atomjégtörő legfontosabb adatait: a 134 méter hosszú és 27,6 méter széles hajótest vízkiszorítása 19 ezer tonna, a vízen elérhető maximális sebessége 18 csomó, azaz körülbelül 33 kilométer óránként. A turboelekt- romos meghajtás energiaszolgáltatója a 44 ezer lóerős, azaz 32,34 MW teljesítményű, víz-víz típusú atomreaktor. A Lenin- atomjégtörö leggyakoribb feladata azóta is a Kara-tengeri teherszállítás segítése, az itt közlekedő hajók kisérése, de rendszeresen közlekedik Murmanszk és a Jenyiszej folyó torkolatánál fekvő Dugyinka között is. A szovjet atomjégtörók sorában a másodikat, a 23 500 tonnás, 75 ezer lóerős „Arktyikát“, amely 1975-ben úszott ki a nyílt tengerre, már 148 méter hosszúra és 30 méter szélesre építették. A hajón 1280 helyiség van, a személyzet minden egyes tagja külön kajütben lakik. Az „Ark- tyika“ 1977 augusztusában kezdte meg történelmi nevezetességű útját, és 1977. augusztus 17-én, moszkvai idő szerint hajnali 4 órakor elérte az Északisarkot, kavargó hullámsávot hagyva maga után az Északi- Jeges-tengeren. Még abban az esztendőben, amikor az Arktyika elérte az Északi-sarkot, december 28-án a „Szibir" atomjégtörövel gyarapodott a szovjet jégtöröflotta. Le- ningrádban, a Szergo Ordzsoni- kidze nevét viselő Balti Hajógyárban építették, ahol az atom- jégtörők „családjának“ további tagját, a tökéletesen összkomfortos „Rossziját“ is. Tovább gyarapodik az atom- jégtörők sora. Ezt a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlesztési programjának valóra váltása teszi szükségessé. Épül az első jégtörö-teherszállitó, pontosabban uszály- és konténerszállító hajó. Méretei tiszteletet paran- csolóak: a hajótest hossza 260 méter, szélessége 32,2 méter, oldalmagassága 18,3 méter, 61 ezer tonna vízkiszorítás mellett is 20 csomós sebességgel közlekedhet majd az Északi-Jeges- tengeren Murmanszk és a szovjet Távol-Kelet között. Fedélzetén és gyomrában 74, egyenként 370 tonnás uszály, illetve 1330 darab konténer fér majd el. Az ötödik szovjet atomjégtörön a legénység teljes kényelmét biztosító, légkondicionált helyiségek a ma már természetes igények kielégítését szolgálják. De lesz a teherszállító jégtörőnek fedett sportkomplexuma uszodával, szaunával, sportcsarnokkal. Ezenkívül mozihelyiség, könyvtár, sőt rendelőintézet is szolgálja a személyzetet. A nehéz fizikai munkát automatizált-roboti- zált anyagmozgatás könnyíti, illetve helyettesíti. Sőt, a ki- és berakodáshoz még különleges felszereltségű kikötő sem kell. Harminc év... A teherhajó- zásban a békés atom felhasználásának három évtizede. Példája az atomenergia felhasználási lehetőségeinek, egyidejűleg a szovjet tudomány és technika sikereinek. MÉSZÁROS JÁNOS Hajóval az Északi-sarkra Ulánbátorban, a mongol fővá- ^ rosban rendezték meg az V. ^ Mongolisztikai Világkongresz^ szust, amelyen 36 ország és $ 4 nemzetközi szervezet tudósai ^ vettek részt. A mongolisztika mintegy más- | fél évszázaddal ezelőtt önálló^ sült az orosz keletkutatás rend§ szerében, amikor 1833-ban ^ mongol filológiai tanszék nyílt ^ a kazányi, majd 1855-ben a pé^ tervári egyetemen. Megalakítói ^ közé tartozott J. Smidt orosz tu^ dós, akinek mongol nyelvtana ^ a legjelentősebbek forrásmun^ kák egyike. Később az európai, ^ az amerikai és a keleti orientalis^ ták egy része is a monopoliszti| kára szakosodott, és sorra meg^ alakultak a nemzeti mongoliszti^ kai iskolák, melyek között ki5 emelkedő szerepet játszanak ^ a tudományág magyar képvi$ selöi. Ma a világ 50 tudományos § intézetében és 60 felsőoktatási ^ intézményében folytatnak mon§ golisztikai kutatásokat. A tudo^ mányágon belül önállósult a bur§ ját és a kalmük nép történeté^ nek, nyelvének és folklórjának ^ kutatása is. A hagyományos $ orientalisztikai folyóiratok között ^ önálló japán, amerikai, NSZK6 beli, francia és kanadai mongo| | Megalakult | a Nemzetközi | Mongolisztikai ) Társaság | lisztikai kiadványok találhatók. ^ Mongolisztikai nemzeti társasá> gok jöttek létre a Szovjetunió^ ban, az NDK-ban, Kínában, Ja^ pánban és az Egyesült Államok^ ban. Nyolc kötetben dolgozták ^ fel az előző négy világkongresz$ szus dokumentumait. Eddig 14 § alkalommal került a tudósok ke^ zébe a Studica Mongolica év^ könyv, amely a tudományág leg^ újabb eredményeit gyűjti egybe. A mongolisztikai kutatások el- ^ sösorban - mint azt a kongresz^ szusi hozzászólások is igazolták ^ - a történeti, nyelvi és építészeti ^ emlékekre, illetve a legújabb kori ^ történelemre irányulnak. A ple^ náris üléseken - érdekes módon ^ - több előadás is elhangzott a mongol nők történelmi-forra- 5 dalmi szerepéről 1921 és 1928 között, továbbá helyzetükről ^ a jelenkorban. Kabulban, az af^ gán fővárosban fedezték fel ^ 1985-ben azt az ősi kéziratot, § amely értékes adalékokkal szol^ gál a mongol történeti múltról. Az § egyik előadás ezt a témát dol^ gozta -fel. Egy másik a svédor^ szági uppsalai egyetem kézira^ tainak mongol vonatkozásait ^ szedte rendszerbe. Felhívta a fi^ gyeimet arra, hogy a svéd- és ^ finnországi könyvtárak és ma^ gángyújtemények izgalmas ada^ tokát és tényeket tartalmaznak a 18. századi mongol-európai % kapcsolatokról. Élénk érdeklö$ dést váltott ki az a tudomány is, ^ amely a mongol művészet díszí^ tőelemei és az ír, angol, norvég, § svéd, dán, német és orosz or$ namentumok között von megle^ pő párhuzamot. A mongolok ze^ nei gondolkodásáról és hang^ szereikről is készült tanulmány. Az V. Mongolisztikai Világ- ^ kongresszus záróülésén a tudó8 sok egyhangúlag megszavazták ^ a Nemzetközi Mongolisztikai ^ Társaság létrehozását, s ezzel ^ mintegy hivatalosn is nagykorú^ sitották a szaktudományt. Döntöttek arról is, hogy a jö- ^ vőben megjelentetik a nemzet$ közi társaság hivatalos folyóira^ tát: a Mongolisztikát, és kiadják ^ a Mongolisztikai Kutatások cimű ^ információs bulletint is. A jövőben a kutatások az ősi ^ mongol főváros, Karakorum to^ vábbi feltárására, valamint ^ A mongolok titkos története című ^ mű ismételt tanulmányozására ^ irányulnak. Mongol javaslatra ^ a későbbiekben több figyelmet | szentelnek a közös kutatá8 soknak. (BUDAPRESS S> -MONGOLPRESS) A r •Cl. 20. • Takesita mosolya
