Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-06 / 44. szám
ködöm. Néha felállók és járkálok az udvaron. Olykor Béla fiamhoz is elmegyek, itt lakik a hatodik szomszédban.- Min gondolkodik a legtöbbször?- Mindenfélén. - Elneveti magát. - A halálon még nem. Az életen gondolkodom a legtöbbet. Szeretem az életet. Mennyi mindent megéltem, rosszat is nagyon sokat, de most már csak inkább arra gondolok, ami szép volt benne.- Emlékszik-e valamire Pista bácsi a gyermekkorából?-Hogyne, arra is, hogy 1901-ben mentem az első osztályba.- Hány osztályt járt?- Hatot, akkor még csak hat osztályt kellett járni.- Mire emlékszik még?- Már gyermekkoromban sokat dolgoztam. Napszámba jártam az uradalomba, leginkább aszatot szúrkálni. Akkor más világ volt.- És a legénykor?- Hamar elvittek katonának, 1915-ben vonultam be. A kiképzés után beosztottak a menetszázadba és irány a front. Még abban az esztendőben megsebesültem és fogságba estem, Galíciában. Újra elhallgat, tűnődve néz rám. MM IMIIK MEG- Aztán, mi történt?- A fogságban elég tűrhetően bántak velem. Hadikórházba kerültem. Amikor felgyógyultam, ez már 1916-ban volt, elvittek Murmanszkba. Ott vasutat építtettek velünk. Ősszel átirányítottak bennünket Turkesztánba. A várost, ahol kivagoniroztunk, Mamangának hívták. A meleg éghajlat jót tett az egészségemnek. Teljesen meggyógyultam és megerősödtem, mert ott sok gyümölcsöt ettünk. Ez már 1917-ben történt. Itt vettük hírét a forradalomnak.- Emlékszik még valamire ebből az időből? Gondolkodik. Két keze keményen markolja a görbebotot, rátámaszkodva kissé elörehajlik.- Arra emlékszem, hogy nagyon örültünk a forradalom hírének, mert azt hittük, hogy most már hamar haza fogunk menni. Én ekkor még csak 22 éves voltam, nagyon vágytam haza.- Hogyan lett vöröskatona?- Egy délután összehívták a foglyokat. Lehettünk vagy ezren, mind magyar hadifoglyok. Egy bőrkabátos civil ember, valami hordófélén állva beszélni kezdett a forradalomról. Egy magyar tiszt fordította, amit mondott. Az maradt meg a beszédből bennem a legjobban, hogy Oroszországban új világ kezdődik, ahol mindenki egyforma lesz, nem lesznek többé urak. Ez sokunknak igen tetszett.- Mit mondott még a bőrkabátos? - vágok a szavába.- Hogy a forradalom veszélyben van, meg kell védeni. Aki harcolni akar a forradalomért, Kevés ember éli meg a kilencven esztendőt, kivált komolyabb betegség nélkül. Ilko István bácsi, a leleszi (Leles) veterán kommunista, az egykori vöröskatona e kevesek egyike. Kilenc- venkét év nyomja a vállát, de azért egy órányi időt naponta még sétálással tölt. Arca nem ráncosabb, mint a nyolcvan éveseké. Gyér haja, akár a frissen hullott hó, s hangja kissé fátyolos. Amikor felkerestem, még nyár volt. Egy karosszékben ült kint az udvaron. Tériké lánya - nála lakik Pista bácsi - nekem is széket hoz. Leülök vele szemben. Az egészségéről kérdezem.- Most jó, de tavasszal azt hittem, hogy már elmegyek. Tüdőgyulladásom volt, azóta a hangom is gyengébb.- És az étvágya?- Lassan az is visszajön. A húsleves és a főzelék jólesik. Már igen keveset eszem.- Pista bácsi valamikor sokat olvasott, milyen ma a látása?- Szemüveg nélkül minden homályos, összefut előttem. Az újságot azért még mindennap átböngészem. Főleg az érdekel, mi történik a világban. Elhallgat. A tüdőgyulladás óta ,hamar kifullad.- Beszéd közben muszáj pihenőt tartanom, de azért csak kérdezzél, átmegy ez hamar rajtam.- Mivel tölti a napjait?- Üldögélek csendben és hallgatva gondolPORTRÉ EGY VOLT VÖRÖSKATONÁRÓL az jelentkezzen a komiszárnál. Azt is mondta, ha leverjük az ellenséget, hamarabb hazamehetünk.- Jelentkeztek sokan?- Hát aznap még nem. Szétszéledtünk és megbeszéltük, megvitattuk alaposan egymás közt, hogy mitévők legyünk. Elég az hozzá, hogy néhány hét elmúltával az egész fogolytábor fegyverben állt, egy pár tisztet kivéve. Én egy Kuzsela János nevú ezredparancsnok lovasszázadába kerültem, egészen 1920 novemberéig harcoltam. Majd Moszkvába vittek bennünket, s csak 1921-ben kerültem haza. Feláll, betipeg a konyhába, megiszik egy csésze teát, majd kijön és vigyázva, lassan leül.- Hogyan alakult sorsa itthon?-Folytattam ahol 1915-ben abbahagytam. Kommenciós cseléd voltam a leleszi uradalomban. Beléptem a már megalakult kommunista pártba. 1927-ben aratósztrájkot szerveztünk. S mint főszervezőt és lázítót három évre kitiltottak a faluból. Újra elhallgat, erősen megmarkolja a görbebotot, felemeli, az utca felé bök vele, valami régi daccal folytatja:- De mégse törtek meg! Kemény dió voltam én nekik. Amikor kitiltottak a faluból, azt mondtam az intézőnek: Intéző úr, ne felejtse el, az nevet, aki utoljára nevet. A felszabadulás után egyszer alkalmam volt emlékeztetni az intézőt. Mondom neki, no intéző úr, ki nevet utoljára?- És ő erre mit válaszolt?- Nézze Pista, akkor olyan világ volt, nekem is parancsoltak, felejtsük el az egészet. Én meg is bocsátottam neki, nem haragudtam rá...- A felszabadulást hol élte meg?- Itthon.- Milyen érzés volt újra találkozni a Vörös Hadsereg katonáival?- örömünkben sírtunk, ölelgettük egymást. Bajusz Józsival és Szarvas Józsival már vártuk őket a temetőnél egy nagy piros ágyterítöból rögtönzött zászlóval. Én elég jól beszéltem oroszul, így tolmács lettem. Emlékszem, egy őrnaggyal egyenesen a községházára mentünk. Megkérdezte, hány kommunista van a faluban, mondtam, hogy sok. Majd azt mondta, válasszak ki közülük ötöt és alakítsuk meg a milíciát, amely a rendfenntartásra ügyel majd. Ez meg is történt, én lettem a parancsnokuk.- Később?- Újra szerveztük a pártot, és tette ki-ki a maga dolgát. Mi is hozzákezdtünk az új világ építéséhez, s örülök, hogy ebben én is részt vehettem. A mi munkánk nyomán tűntek el a major sokszáz éves nyomorúságos viskói. Helyükre a volt cselédek, béresek fiai meg unokái építettek emeletes, fürdőszobás, erké- lyes családi házakat.- A kilencvenkét évéből, melyilcévre gondol vissza a legszívesebben?-Hát 1917-re és 1948-ra. Számomra az első jelentette a forradalom kezdetét, a második évszám pedig a végső győzelmet. S ha újra kezdhetném az életet, mindent ugyanúgy tennék. Úgy volt jó, ahogy volt. Valami nagy-nagy nyugalom ömlik el rajta. Fáradtan feláll, s szól a lányának, hozza ki a kitüntetéseket. Megszámolom, 15. Köztük egy bíbor kövekkel díszített aranyozott ötágú csillag is van, amely igazolja, hogy a Vörös Hadsereg tagja volt. A keltezés: 1967, Moszkva. Személyesen vette át Prágában, a szovjet nagykövetségen. TÖRÖK ELEMÉR Harcos életút Szemben ülök Garaj Andrásnéval. Elnézem munkában megfáradt arcát, melyre a nehéz élet, s a kemény hét évtized rávéste mély barázdáit. Kérdéseimre tömör mondatokban válaszol, érezni, hogy van mondanivalója. Ma is szívügyének tartja a társadalom érdekében végzett munkát. A Rima partjáról, Mezötelekesröl (Mojim) került a hegytetőn elnyúló faluba, Hosszúszóra (Dlhá Vés) - menyecskének. Boldogságuk nem egész öt évig tartott. Közben egy kisfiúnak és két kislánynak adott életet. Ám a sötét hatalmak nem engedték, hogy férjével közösen becézgessék, embernyi emberré neveljék őket. A történelem leg- szörnyúbb háborúja fenekestól forgatta fel a világot, szétzúzta a családokat, fegyvert kényszerített a békeszeretö, dolgos kezekbe. 1942-ben bevonultatták Garaj Andrási, a férjét is. Soha többé nem látta a családja.- Nagyon nehéz évek voltak azok - mondja. Ha visszagondolok arra a hét évre, magam sem tudom megmondani, hogy miből éltünk, miből neveltem fel a gyerekeket? Ők voltak minden vigaszom, reményem a nehéz háborús években. Emlékszem, a háború vége felé gyakran kémleltük az eget, hallgattuk az egyre közeledő ágyúdörgést és vártuk a békét, az emberhez méltó életet. A felszabadulás utáni első évek sem voltak könnyűek. Falun éltünk, de magunknak is nehéz volt megszerezni a napi beté- vö falatot. Valami az átélt szörnyűségek hatására érlelődött bennem. Nem tudtam magamnak sem megmagyarázni hogy mi, csak azt éreztem, mások a gondolataim, vágyaim, céljaim, mint azelőtt. Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen lesz a jövőnk, de a szivem mélyén éreztem, hogy más lesz, jobb és igazságosabb, mint eddig volt. Nagyon sok új fogalommal, elképzeléssel ismerkedtem meg, s éreztem, nekem is tennem kell valamit, hogy az élet valóban más legyen, s a múlt megpróbáltatásai sohase térjenek vissza. Itt elhallgat egy pillanatra, majd ígv folytatja: 1948-ban lettem a kommunista párt tagja, azt hiszem járásunkban a nők közül elsőként. Ebben az időben Gömörhorkán (Gemerská Horkai dolgoztam, a papírgyárban. A nemzeti bizottságok megalakulásával, a dolgozók hatalmának erősödésével új feladatok vártak rám is. 1949-ben Hosszúszón a helyi nemzeti bizottság elnöke lettem, majd titkár Kecsön (Kecovo), később Ardón (Ardov). Mindig ott voltam, ahol tenni kellett valamit, lerakni az új élet alapjait.- Hogyan indult meg a szervező munka ezekben a kis községekben?- Ha azt mondom, hogy nehéz volt, ezzel keveset mondok. Akkor még kevesen voltunk, akik mertünk hinni a jövőben. Hadat üzentünk a múltnak, a félelemnek, a bei- degződött hajlongásnak, áltiszteletnek. Meg kellett tanítanunk a falut hinni az újban, szabadon beszélni. Abban az időben magától jött, hogy beszélni kell, kiönteni a régi sérelmeket, fájdalmakat. Ehhez persze az kellett, hogy meg is hallgassák az embereket. S mi meghallgattuk. Szerveztünk, agitáltunk, megszerveztük a tömegszervezeteket, majd a szövetkezetét. Garaj Andrásné mint párttag és a nemzeti bizottság tisztségviselője a tömegszervezetek megalakulásának, munkájuk összehangolásának nagy jelentőséget tulajdonított. Az eredmények öt igazolták. Abban a kezdeti időszakban, amikor szoros összefogásra, közös munkára volt szükség céljaik megvalósításához, nagy segítséget nyújtottak a tömegszervezetek és a lakosság széles rétegei. Rájuk támaszkodtak, amikor elhatározták, hogy a három községbe bevezetik a villanyt, a segítségüket kérték a szövetkezetek szervezésekor, és aktívan részt vettek a középületek építésében is.- A falvakban az életszínvonal emelését a gazdasági és kulturális felemelkedést a mezőgazdaság kollektivizálásában láttuk. Mondanom sem kell, hogy mi, szervezők abban az időben nem tartoztunk a legnépszerűbb emberek közé. Nehéz munka volt, rengeteg ellentmondással, s nem mindig a megfelelő módszerek alkalmazásával dolgoztunk, szerveztünk. Hosszú éveken keresztül dolgoztam a szövetkezetben is, így fel tudóm mérni azt a hatalmas fejlődést, melyet napjainkig a gazdaságosabb termelésben, a dolgozók életkörülményeinek javulásában elértünk. Gyermekeim is megtalálták helyüket az életben, s bár nagyon gyorsan múlik az idő, még az én számomra is van tennivaló bőven. Garaj Andrásné mindig ott volt, ahol tenni tudott valamit a társadalomért, az emberekért. Sok évtizedes áldozatos munkájáért többször kapott magas párt és állami kitüntetést. FECSÓ PÁL rt meg j _ij__ / TOR ÍENELEI FORMÁLÓ ESEÉ IYEK Recenzió három új könyvről A felszabadulást követő években végbemenő forradalmi folyamatról, s az 1948-as történelmi jelentőségű eseményekről valamint a szlovákiai politikai változásokról ad átfogó képet Marta Vartiková 1948. február címmel megjelent könyvében. Az eseményeket a három fejezetből álló könyvben a szerző időrendi sorrendben taglalja. Az első fejezetnek a címe. Az antifasiszta erők győzelmének jegyében. Ebben egyebek közt a kommunista párt stratégiai és taktikai irányvonalával, a nemzeti demokratikus forradalom alakulásával foglalkozik az ismert történész. Kiemeli: ,,1945 októberében az államosító elnöki dekrétumok elfogadásával... megkezdődött a nemzeti és demokratikus forradalom új korszaka“. A nagyhatalmak Hitler-ellenes koalíciójának felbomlása és a csehszlovákiai forradalmi fejlődés című második fejezetben azokra a kérdésekre kapunk választ, hogyan alakulnak a viszonyok a csehek és a szlovákok Nemzeti Frontján belül, minként csaptak össze a forradalmi és az ellenforradalmi erők Szlovákiában. A kormányválsággal és megoldásával, a februári győzelem vívmányainak megszilárdításáért vívott küzdelemmel foglalkozik az 1948 februárja cimú harmadik fejezet, amely leszögezi: „Csehszlovákiában a munkásosztály került hatalomra. S mindez békés úton, az alkotmányos eljárás és a parlamenti szokások tiszteletben tartása mellett zajlott le. A februári győzelemben az a momentum játszotta a döntő szerepet, hogy a munkásosztály élére a politikailag, eszmeileg és szervezetileg is szilárd kommunista párt állt, s ez a párt képes volt Csehszlovákia adott körülményei között következetesen érvényesíteni a szocialista forradalomról szóló lenini elméletet“ A művet szlovák eredetiből Szigety Péter fordította magyarra, s a Pravda Könyvkiadó gondozásában jelent meg. KÜZDELMES SORSOK Emberi sorsok, küzdelmek, megpróbáltatások - ez a témája Petróci Bálint Kommunisták I, 11, című könyvének, amely a közelmúltban Komunisti címen jelent meg a Pravda Könyvkiadóban Klára Kosková fordításában. A mű magyar nyelvű eredeti változatát a Madách Könyvkiadó adta ki 1977-ben. Petróci öt ember sorsát villantja fel, ugyanennyi prózai írásban. Az ö visszaemlékezéseik alapján születtek meg az írások. így a szerző dolga „csak“ az anyag kiválasztása és művészi megformálása, érdekes, hiteles ábrázolása volt. Mind az öt írás szereplője kommunista. Az olvasó tehát a visszaemlékezések révén a kommunisták s a párt harcairól kap plasztikus képet, valamint az első Csehszlovák Köztársaságban uralkodó gazdasági-politikai viszonyokról. Az öt érdemes pártharcos visszaemlékezései a mai fiatalok számára jól kiegészítik azokat az ismereteket, amelyeket az iskolában, a történelemkönyvekből sajátítanak el. EGY FIÚ VISZONTAGSÁGAI Megható, de egyáltalán nem érzelgős olvasmány Georgi Danailov: S nikym (Senkivel) cimű regénye, amely egy 15 éves fiú viszontagságos életét mutatja be. A főhős életének alakulását szüleinek válása teszi az olvasó számára olykor meghatóvá, olykor meglepővé. Nem kevés a könyvben a humoros elem sem. A regény mindvégig érdekes és gyakran elgondolkozásra késztet. A mű szerzője nemcsak regényíróként ismert, hanem filmszakemberként is: dramaturgként dolgozik és számos sikeres filmhez írt forgatókönyvet. (Pravda Könyvkiadó). (f) 1987. XI. • „Kemény dió voltam én nekik“
