Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-10 / 27. szám
* b r ÚJ SZÚ 1987. VII. 10. Az útiokmányok szerint a Szovjetunión és Afganisztánon át Pakisztánból az NSZK-ba tartó konténer szőnyegeket tartalmazott, amelyeket már türelmetlenül vártak a Nostrak cégnél. A breszti vámosoknak feltehetően nyomós okuk lehetett, hogy kételkedjenek a leírtakban, mert felnyitották a konténert. A szőnyegek helyén több mint három és fél ezer értékesnél értékesebb antik műtárgyat találtak: 443 kovás puskát, 134 régi pisztolyt, 16 kardot, 182 szamovárt és 168 különböző edényt... A drága műkincsek, valaha élt afgán kézművesek munkái, az afgán állam tulajdonát képezték. A sikeres fogás eredményeként az értékes tárgyak visszakerültek jogos tulajdonosukhoz. Itt akár pontot is tehetnénk a történet végére, de... A címzett, az NSZK-beli cég neve túl ismerősen cseng: a Nostrak cégnek címezték azt a tranzitszállítmányt is, amelyben a szovjet vámőrség néhány hónappal ezelőtt több mint 1200 kilogramm hasist talált. Vitalij Bojarowal, a Szovjet Állami Vámhivatal vezetőjével folytatott beszélgetésünket is ezzel a két történettel kezdjük.- Gondolom, nem túl gyakori, hogy ilyen nagy meny- nyiségü csempészárut tartóztatnak fel, mint amilyen a Nostrak céghez tartott.-Valóban, az utóbbi évek során ez volt a két legnagyobb fogásunk. Rendszeresen hiúsítjuk meg a kísérleteket, amelyekkel a szovjet határon akarnak átjuttatni különböző műkincseket, kábítószereket, de az ilyen nagy mennyiségű csempészáru egyszerre valóban ritkaságnak számít.- Van valamilyen nemzetközi előírás, amely szabályozza az országokból törvénytelen úton kikerülő kulturális értékek visszaszármaztatását?-Széles körű nemzetközi egyezmény nincs erre vonatkozóan. Csak a szocialista országokkal írtunk alá egyezményt a vámőrségek által felfedezett műkincsek visszajuttatásáról. Afganisztán vonatkozásában jóakaratunkat nyilvánítottuk ki. Ha az elrabolt értékeket - mert a csempészárut mi így nevezzük - nem juttattuk volna vissza, jogilag senki sem emelhetett volna panaszt ellenünk. A Szovjetunióból leggyakrabban képeket, ikonokat és más műkincseket próbálnak meg kivinni. Ilyen esetekben elkobozzuk a csempészárut.-A vámőrség feladata azonban nem korlátozódik a csempészek leleplezésére. Jól gondolom?- Igen. A mi feladatunk dióhéjban: az ország gazdasági és politikai érdekeinek védelme. Ezenkívül a vámnak évszázadokon át az államkincstár feltöltésében is jelentős szerepe volt. Hazánk gazdasági és kulturális kapcsolatai évről évre bővülnek, és ezzel együtt nő a határforgalom is. A moszkvai Seremetyevói repülőtér egyetlen vámkezelő helyén tizenhatezer utas is átmegy a legforgalmasabb napokon. Vámhivatalaink száma meghaladja a nyolcvanat, és több mint százharminc az ellenőrzésünk alatt működő határállomás. Elsőrendű feladatunkat abban látjuk, hogy javítsuk a szolgáltatás színvonalát, kulturáltabban, hatékonyabban dolgozzunk, mert ha munkánk nem megfelelő, azzal nemcsak kellemetlenséget okozunk a turistáknak és a szolgálati úton levőknek, hanem a nemzetközi kereskedelem dinamizmusát is csökkentjük.- Hallottam olyan híresztelést, hogy a szovjet vám a legolcsóbbak egyike.- Hogy is mondjam... Az utasok személyes holmijai ugyanúgy vámellenőrzés alá esnek, mint a határt átlépő, vámfizetésre kötelezett teheráruk. A rendszer minden országban hasonló. Az utasok személyes csomagjaira minden országban más vámszabályok vonatkoznak. A szabályok függnek a gazdasági helyzettől, a kulturális és vallási sajátosságoktól. Vannak például olyan országok, amelyek szigorúan tiltják az alkohol bevitelét, más országokba konzervet tilos bevinni... Maradjunk azoknál a korlátozásoknál, amelyek gazdasági kérdésekké1 i kapcsolatosak. A vám egyik feladata, hogy válaszul a világpiac divattól függő és konjunkturális változásaira, változtassa a vámtarifákat, hogy védje az ország gazdaságát és megakadályozza a spekulációt. A világon sok helyen alkalmaznak progresszív vámtarifákat. Például, ha valaki egy országban olcsón vásárol videomagnókat és átviszi a másik országba, ahol a videomagnó sokkal többe kerül, az első készülék után tűrhető vámot fizet, minden további készüléknél azonban megkétszereződik a tarifa. A mi rendszerünk más. A mi célunk elsősorban nem a haszonszerzés, hanem a spekuláció megakadályozása. Ezért ha egy vámőrünk úgy látja, hogy valaki olyan nagy mennyiségű terméket visz vagy hoz át a határon, amely spekulációt tenne lehetővé, az árutöbbletet elkobozza. Abban az esetben azonban, ha a külföldi két hónapon belül elhagyja a Szovjetuniót, visszakaphatja az elkobzott holmit. A legtöbb országtól eltérően a kötelező vám alá eső cikkek köre nálunk igen szűk. Ebből a szempontból tehát, ha valaki nem kereskedelmi tételben kíván különböző termékeket átvinni a határon, a szovjet vám olcsó. Ellenkező esetben... Azt döntse el ki-ki maga. Az igazsághoz tartozik, hogy éppen kidolgozás alatt áll a határt átlépő hiánycikkek rugalmasabb tarifarendszere.-A csempészés melyik területére figyelnek leginkább?- Elsősorban a kábítószerek és az annak számító gyógyszerek illegális forgalmát kívánjuk megakadályozni. Bár a csempészésnek ez az ága Európa, Ázsia és Amerika más országaihoz viszonyítva nálunk nem jelentős. Kifejezetten szovjetunióbeli értékesítésre a legritkább esetben hoznak át a határon kábítószert. Inkább tranzitutasoknál találunk, vagy nálunk tanuló külföldi diákoknál, akik saját használatra kísérelnek meg behozni kisebb mennyiséget. Mindezzel együtt a társadalomra veszélyesnek ítéljük ezt a csempészárut, és harcolunk ellene a kábítószer mennyiségére és a csempészést megkísérlő személy állampolgárságára való tekintet nélkül. A kábítószer elleni harcban egyezmények alapján más országok vámhatóságaival is együttműködünk. Idén nyáron Genfben készülünk aláírni egy nemzetközi megállapodást a kábítószer-szállítás vámellenőrzésének szigorítására vonatkozóan.- Milyen csempészési módokkal találkoznak a leggyakrabban?- Igen gyakori a valuta, az arany és a nagy értékű ékszer kivitelére irányuló kísérlet. Küzdünk a fegyver- és löszercsempészés ellen. Hazánkba tilos behozni bármiféle pornográf anyagot, szovjetellenes irodalmat, illetve olyan anyagot, amely társadalmunk erkölcsi és politikai alapjait áshatja alá.- Az utóbbi időben több intézkedés született, amely a Szovjetunió és más külföldi országok közötti szolgálati és turistaforgalom egyszerűsítését hivatott elősegíteni. Ennek nyomán várhatóan a határt átlépő utasok száma is növekedni fog.- Meggyőződésünk, hogy a hozzánk érkező vendégek túlnyomó többsége jószándékú. Ezért csak örülhetünk annak, ha bővülnek hivatalos és turistakapcsolataink. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csökken a vámellenőrzés színvonala. Egy-egy korlátozást készek vagyunk felülvizsgálni. Könnyíteni kívánjuk például a hazánkban ideiglenesen tartózkodó külföldi állampolgárok, illetve a külföldön dolgozó szovjet állampolgárok ügyeinek intézését.- Visszatérve a beszélgetésünk elején említett esetre: a tömegkommunikációs eszközök hogyan reagáltak a „nagy fogásokra“, a régiség- és kábítószer-csempészési kísérletek leleplezésére?- A szovjet és a külföldi újságírók egyaránt érdeklődtek az esetek iránt, s faggattak bennünket a részletekről a külföldi televíziós társaságok is.- És a Nostrak cég?-Hallgat V. ZUBKOV Lakásépítés Kubában „Hemingway Kubában“ című könyvének bevezetőjében Gabriel Garda Márquez azokra az évekre hivatkozik, amikor az amerikai író Havannában élt és azt állítja Havanna akkor is a világ egyik legszebb városa volt, és most is az. Márquez a „Száz év magány“ szerzője jogosan mondhatja ezt, mivel többször járt a kubai fővárosban, ugyanakkor a világ több más részén is megfordult, igy hát van alapja az összehasonlításhoz. Mások viszont, akik 25 év után most először járnak újra a kubai fővárosban, azt mondják, hogy az ötvenes évek óta Havanna fejlődése megtorpant. A kubai főváros akkor- a harmadik világ sok mai nagyvárosához hasonlóan- kirakatváros volt, ahol a csillogó belváros mintegy eltakarta azt a szegénységet, amely közvetlenül szomszédos volt az arisztokrata negyedekkel és az áruval zsúfolt nagyáruházakkal. Tény és való, hogy Havanna legnagyobb szállodái az ötvenes években létesültek, és a legbefolyásosabb amerikai maffiák kezelésében voltak. A két legmagasabb toronyépület mindmáig a Focsa és a Habana Libre. A trópusi éjszakai bár most is változatlanul a „Paradise Under the Stars“ (Paradicson a csillagok alatt), ahol éjjelente a turisták százai gyönyörködnek a múlt színes kabaréjában. A havannai utcákon változatlanul láthatóak régi Ford és Chevrolet autók - annak a kornak a tanújelei, amely nem múlt el nyomtalanul. A forradalom óta ellelt 28 év alatt a kubai kormány nem akarta megváltoztatni az egykori Havanna fényűző pompáját, ami Latin-Amerika egyik legvarázslatosabb városává avatta. Viszont eltüntette a nyomornegyedeket, amelyek feltűnő ellentétben voltak a kubai burzsoázia fényűzésével, és felszámolta a talán nem mindig szembeötlő szegénységet, mely a régi társadalom kísérője volt. A forradalmi rendszer előtt a legsúlyosabb probléma a lakáskérdés volt, és még sokáig lesz is. Az ötvenes évek végének adatai szerint, Európában az emberek jövedelmük 6 százalékát, az Egyesült Államokban 12 százalékát. Kubában pedig 28 százalékát költötték lakbérre. A havi 100, 150, sőt esetleg 200 pesós lakbéren felül az új lakóknak az első hónapokra szóló lakbért készpénzben előlegként ki kellett fizetniük. A forradalom győzelme után alig három hónappal új lakástörvény a felére csökkentette a lakbéreket, az 1960 októberében közzétett városi reformtörvény pedig a komfort nélküli lakások többségének lakbérét megszüntette, és több tízezer családnak adott saját tulajdonú lakást. A forradalmi kormány mindezzel nagyon elégedett lehet, hiszen a Moncada-laktanya 1953. július 26-án történt ostroma után Fidel Castro beszédeiben jelentős helyet kaptak a lakásra vonatkozó ígéretek. A másik fontos lépés 1984- ben történt, amikor is általános törvényt hoztak arról, hogy minden családnak joga van a lakástulajdonra. A kubai alkotmány megállapítja, az állam arra törekszik, hogy minden családnak kényelmes otthona legyen. Gazdasági szempontból ez persze nem könnyű feladat. Az 1959-1970 közötti Kubában hetvenszer annyi lakás épült, mint a forradalom előtti tizennégy évben, és az új lakásokat területileg sokkal ésszerűbben osztották el. Ennek ellenére még mindig nagy a lakáshiány, mivel az anyagi erőforrások jelentős részét a népgazdaság más ágazataiban használják fel. Fidel Castro elismerte: egy gyengén fejlett országban olyan sok szükséglet halmozódott fel, hogy ha csupán lakásokat építenének, akkor az ország nem fejlődne, ha viszont a figyelmet csak a fejlesztésre összpontosítanák - akkor a lakásépítésre nem jutna pénz. Ezt 1971-ben, a minibrigádmozgalom megindításakor jelentette ki Fidel Castro, és ez a mozgalom jelenleg az újjászervezés állapotában van. Az eljárás igen egyszerű volt: állami anyagi segítséggel minden vállalat vagy szerv saját dolgozóiból lakásépítő csoportot alakított, és az így létrehozott lakásokat munkásgyúléseken ítélték oda a legjobb dolgozóknak. A munkahelyen maradók végezték el azoknak a teendőit is, akik a lakásokat építették. A minibri- gádmozgalmat jelenleg is olyan kollektív erőfeszítésnek tartják, amely segítséget nyújt a lakásprobléma megoldásához. Ennek következtében mindenütt egységes építészeti stílusú, új lakótelepek jönnek létre, hogy megoldják a városi lakosok nyomasztó gondját: a mozgalom azonban lassanként ellanyhult, erről nemrég Fidel Castro is rosszallóan nyilatkozott. 1976-1980 között 87 339, 1981-1985 között 120 000 lakás épült. A népszámlálás során kiderült továbbá, hogy 1981-1983-ban az emberek önerőből, állami kölcsön segítségével több mint 270 000 lakást építettek. A statisztikai adatok esetleg igazolják azt a felfogást, hogy egyesek szerint Havanna fölött az ötvenes évek óta megállt az idő. A fővárosi lakásoknak ugyanis csupán egynegyede épült a legutóbbi 26 évben, míg a többi tartományban ez az arány 50 százaléknál is több. A lakások komfortfokozata azonban jóval fontosabb, mint a száma. Ma sem paloták, sem nagyméretű luxuslakások nem épülnek Kubában, míg azonban az ötvenes évek végén az otthonoknak csupán 56 százalékában volt villany, ez az arány manapság már csaknem 90 százalék. Régen a városi lakások egy harmada, ma már 54 százaléka épült cementből és téglából, és falun sem lehet már egykönnyen pálmatetős kunyhót találni. Mégis arra mutat minden jel, hogy a lakásprobléma századunk végéig még változatlanul gond marad. A hatvanas évek nagy születési arányszámának következtében manapság sok fiatal lép be a házasságkötési korba, de Kubában a válások száma is nagy. Ez szintén fokozza a lakáshiányt és a felújítások szükségességét A szakértők véleménye szerint, módosítani kell a lakások beosztásának hagyományos koncepcióját, hogy ez összhangba kerüljön az életstílussal, valamint a családok számának csökkenésével. Mindez talán arra is módot nyújt, hogy az emberek felismerjék: bár úgy látszik, Havanna fejlődése az ötvenes években megtorpant, ha manapság a legutóbbi években épült autópályákon utaznak, mégiscsak ráeszmélnek, hogy ez csupán délibáb, amely eltakarja a szüntelenül változó valóságot. (APN) <c t A Nostrak cégnek címzett értékes csempészszállítmány egy része Mm™™
