Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-09-25 / 38. szám
Az erdőtűz nemcsak a legfélelmetesebb látványok közé tartozik, hanem egyben óriási, sok esetben jóvátehetetlen károkat is okoz. Az egyre tökéletesedő biztonsági intézkedések ellenére gyakran olvashatunk a sajtóban, hallhatunk a rádióban megfékezhetetlen erdőtüzekről, melyek a jelentős anyagi károk mellett gyakran emberi áldozatokat is követelnek. Ilyen óriási méretű pusztítás történt ez év májusában földünknek egymástól két távol eső területén, nevezetesen Közép-Amerikában és a Távol-Kelet több pontján is. Mielőtt azonban az említett térségek erdőtüzeit röviden vázolnánk, szóljunk néhány szót az erdőtüzek keletkezésének okairól, valamint azok következményeiről. Az erdei tűz az élettelen (abio- tikus) környezet által okozott károk közé tartozik. Ide sorolhatók még a füst és gáz, az időjárási rendellenességek, (a fagy, szél, vihar, hó, zúzmara, jég), továbbá a talajbeli szélsőségek, mint például a talaj túlságos vízbösége, erős kiszáradása, tápanyagokban való szegénysége, vagy rendkívüli bősége, s végül a talaj túlságos kötöttsége. Sajnos, a légköri károsítások fellépését megakadályozni nem tudjuk. A védekezés csupán arra szorítkozhat, hogy az erdőben olyan viszonyokat teremtsünk, melyek mellett a kár a lehető legkisebbre csökkenthető. A légköri károk csökkentésének egyik leghatásosabb módja az erdőszegély kialakítása, melynek sűrűnek, tartósnak és ellenállónak kell lennie, hogy feladatát teljesítse. Fontos a megelőzés Az erdei tüzet legtöbbször az emberek okozzák, de származhat mozdonyszikrától, villámcsapástól, bányarpbbanástól stb. is. Az erdei tűz többnyire kétféle lehet. Leggyakrabban előfordul az alom-, vagy futótűz, amikor a száraz talajtakaró, fű, gyom, levél, ágak, száraz tüskök égnek el. Az alomtűz kárt okoz a csemeték, valamint a fiatal fák alsó törzsrészeinek megperzselésé- vel, amitől a vékonyabb kérgü fák a legtöbb esetben el is pusztulnak. Ez az erdei tűz leggyakoribb és legveszélyesebb a fenyő- erdőkben, ahol a vastag tűalom, valamint az élő fák tűinek nagy gyantatartalma könnyen tüzet fog. Ugyancsak veszélyes még a gazos és cserjés fiatal erdőkben, mert a kora nyáron elszára-l dó gyomok a tüzet könnyen terjesztik. Legveszedelmesebb az erdőtűz száraz tavasszal, korai nyári időben, nagy szelek idején, amikor a növényzet még nem zöldül ki. Az erdei tüzek megelőzése érdekében bizonyos preventív intézkedéseket szükséges foganatosítani. Ezek közé az intézkedések közé tartozik mindenekelőtt az elegyetlen fenyöer- dők keletkezésének elkerülése, vagyis olyan erdőállományok telepítése, melyekben több fafajta található. Ezen túlmenően lehetőleg sűrű, korán záródó fiatalosokat kell létrehozni, továbbá az erdei utakat, nyiladékokat, valamint magát a faállományt is tisztán kell tartani, szigorú, tiltó rendelkezéseket kell kiadni és ezeket még szigorúbban betartani, s végül jól látható helyeken tilalmi táblákat kell elhelyezni. Vasútvonalak mentén ugyancsak szükséges a védőpászták tisztántartása. Az erdei tüzek oltása minden állampolgárnak kötelessége. Tűz esetében az oltáshoz gyorsan minél több embert kell mozgósítani a környező községekből. A tűzoltó embereket el kell látni baltával, fűrésszel, kapával, ásóval, csákánnyal, valamint vödrökkel. Alomtűz esetében a tűz haladási irányára merőlegesen kapával az éghető füvet, almot mintegy 40-50 cm-es széles pásztán el kell kaparni. Veszélyesebb esetben fejszét és kapát is igénybe kell vennünk, esetleg a pásztáról földet is szükséges szórnunk a tűz irányába. Ha idejében megszerezhetők, igénybe kell venni a városi vagy falusi tűzoltásnál használatos kézi és motoros vízfecs- kendöket is. A futótűznél sokkal nehezebb és körülményesebb a koronatüz megakadályozása, amikor az élő fák magas koronájába is felhatol a láng és ez tovább terjed Ilyenkor a tűz terjedését ellentüz gyújtásával akadályozhatjuk meg úgy, hogy a tűz haladási irányának oldalán, attól bizonyos távolságra az erdei almot meggyújtják. Mivel a légáramlat a tűz felé vonul, az ellentüz lényegében a széllel szemben halad. Ha az ellentűz erős szél miatt nem alkalmazható, akkor a tűz terjedését a haladásra merőleges irányban készített famentes sávokkal akadályozhatjuk meg. Az eloltott erdei tüzet két-három napig örökkel kell figyeltetni, nehogy a tűz ismét fellángoljon és továbbterjedjen. A koronatűz igen veszélyes, mivel az állományok fáit elpusztítja, s ezen túlmenően nagymértékben elősegíti a rovarkárok elterjedését. Nagyon fontos a tűz után az érintett területek beerdősítése, még mielőtt a tápsók kilúgozód- nának és a gyomok elterjednének. Amint az az elmúlt évek megfigyeléseiből is kitűnik, Szlovákia területén az erdei füzeknek mintegy háromnegyed része tavasz- szal keletkezik. Ezeknek legnagyobb hányada, mintegy 80 százaléka 10 és 16 óra között fordul elő. Az egyes fafajták közül leggyakrabban a fenyőfélék vannak kitéve a pusztulásnak, utánuk következik a tölgy, majd pedig a bükk, főként a fiatal erdőállományokban. Hazánkban az erdei tüzek okozóját mintegy 43 százalékban nem sikerül megállapítani, míg 16 százalékát az államvasutak, 13 százalékát pedig a száraz fű égetői okozzák. További 7 százalékos arányban turisták, 6 százalékos arányban gyermekek, 5 százalékos arányban pedig gyújtogatok voltak az erdei tüzek okozói. Ezen túlmenően gondatlanságból erdei tüzek okozói voltak a pásztorok, sőt bizonyos esetekben az erdőgazdaságok dolgozói is. Megfigyeléseink azt bizonyítják, hogy az erdei tüzek az utóbbi években növekvő tendenciát mutatnak. 1986-ban például nem kevesebb mint 3722 köbméter károsított fát vágtak ki, míg az erdei tüzek által elpusztított fiatal kultúrák területe 154 hektárt tett ki. Katasztrofális erdőtüzek ' Ezek után szóljunk röviden a bevezetőben már említett katasztrofális erdei tüzekről. A Guatemalában levő Tikal Nemzeti Park területén, valamint a szomszédos területeken napokig tombolt a félelmetes erdőtűz, amely 1500 négyzetkilométernyi erdőt pusztított el. A lángok később átterjedtek Dél-Mexikóba is, ahol szintén jelentős károkat okoztak. De még ennél is katasztrofáli- sabb volt az a tűzvész, ami az észak-kínai területen levő Hej- lung-kiang tartományt sújtotta. Az erős szél miatt igen gyorsan terjedő lángokban három város és több falu lett a tűz martalékává, több tízezer ember vált hajléktalanná, akiket tizenegy menekülttáborban kellett elhelyezni. A lángok által elpusztított terület még a műholdfelvételeken is jól kivehető volt. Amíg a több héten át tartó megfeszített munka után mintegy ötvenezer kivezényelt katonának, hatezer munkásnak és a tűzoltóknak végre sikerült a tüzet lokalizálni, a lángok nem kevesebb, mint 600 000 hektárnyi területet pusztítottak el. Említést érdemel még, hogy a tűz megfékezésében nagy segítséget nyújtottak a kiadós esőzések is. Sajnos, a nem ritkán tíz méter magasra is felcsapó lángnyelvek 200 emberéletet követeltek, s az első becslések szerint az erdőtűz legkevesebb 110 millió dollár kárt okozott. Egybehangzó vélemények szerint ez volt a legpusztítóbb erdei tűz, ami a Kínai Népköztársaság megalakulása óta az országban tombolt. Szinte felbecsülhetetlen az a kár, amit a kínai erdők növényvilága elszenvedett, melynek gazdagsága a harmadik helyen áll a világ országai között. A Szovjetunió távol-keleti térségében igen kedvezett az erdei tűz terjedésének az a körülmény, hogy az elmúlt tél csapadékban rendkívül szegény volt. így az idén már hetvenhat tűzfészek helyét határozták meg a légi tűzoltók, akik sok esetben nagy tartályrepülőgépek segítségével oltják a tajgát. Szerencsére halálos áldozatokról eddig nincs hír. A felsorolt néhány példa meggyőzően bizonyítja, milyen veszélyt jelentenek az erdei tüzek valamennyiünk számára. Tegyünk meg tehát minden tőlünk telhetőt, hogy keletkezésüket, illetve terjedésüket megakadályozzuk. Nem kétséges, hogy felbecsülhetetlen és sok esetben pótolhatatlan értékeket menthetünk így meg az elkövetkező nemzedékek számára. KOHÁN ISTVÁN mérnök, kandidátus, az Erdőgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa • Helena Bendáková: - Nem állhatunk meg félúton • Jozef Moravcík: - Sokat tettünk a falu fejlődéséért (A szerző felvételei) vágynak A frissen ásott keskeny árok mellett csőkígyó húzódik, amely a hegesztők munkája nyomán egyre hosszabbodik. Itt-ott a járda és áldozatul esett, de az út sértetlen maradt. Veiké Záluzieban épül a gázvezeték. Igyekeznek, hogy mire rosszabbra fordul az időjárás, a csaknem két kilométernyi fővezeték a helyére kerüljön. Ezért a lakosok is segítik az annyira várt gázvezeték építését.- Sürget az idő - mondja Jozef Mór a vő ÍR a hnb elnöke. - A főúton kívül mintegy tizennyolc kilométernyi utat tartunk nyilván, s míg mindenütt megépül a vezeték, időbe telik. Azzal számolunk, hogy a tervidőszak végén a vízvezeték-hálózat építését is megkezdjük. Bízunk a lakosok és a szövetkezet segítségében. A közel négyezer lakosú település idestova három éve központi község. Némi késés után szeptember elsején a gyerekek elfoglalhatták a négy tantermes óvodát, amelynek értéke több mint ötmillió korona, és építésében sokat segítettek a lakosok. Éveken keresztül a tűzoltószertár üléstermében és a nyugdíjasok klubjában szükségmegoldásként óvodásokat helyeztek el.- örülünk, de az egyik szemünk sir- mondja Mária Omaherová az óvoda igazgatója. - Nehezen tudjuk megérteni a tervezőt, aki az óvoda konyháját különálló épületbe tervezte, összekötő folyósó nélkül. Az udvaron keresztül kell áthordani az ételt. A falu vezetői megígérték, hogy helyrehozzák a hibát, de ehhez időre van szükség. A múlt választási időszakban több mint nyolcmillió korona beruházással a Jednota bevásárlóközpontot épített. A sok kisebb üzletet fejszámolták, csak az egyiket tették rendbe, kenyeret és péksüteményt árusítanak benne. Több mint két kilométernyi utat építettek. Elkészült három autóbusz-várófülke, nyolcszáz négyzetméterrel növelték a zöldterületet, átépítették a közvilágítási hálózatot. Mindehhez a lakosság is nagy segítséget nyújtott, évente átlagban egy lakos 140 korona értékű társadalmi munkát végzett.- Kétségtelen, hogy sokat tettünk meg a fejlődésért, de vannak dolgok, amit a magunk erejéből nem tudunk megoldani- jegyezi meg az elnök. - Itt van például a háztartási szemét elszállítása. Elődöm már a lakókkal a szemetes kannákat is megvásároltatta, de minden sürgetésünk ellenére, nem kaptunk kukakocsit. Szerencse, hogy az egységes földműves-szövetkezet a segítségünkre sietett, de a konténerek csak ideiglenes megoldást jelentenek. Van tornatermük, de a több mint ötszáz tanuló igényeit ma már csak nehezen elégíti ki. Szerény egészségügyi központjukban körzeti és fogorvosok, valamint nőgyógyász rendel. Az egykori kastélyban gyógyintézet működik, de nincs gyógyszertáruk. A legtöbb esetben a recept kiváltásáért a tizenkét kilométerre lévő járási székhelyre kell utazniuk. Ha végre gyógyszertárat kapnának, az a közeli két település gondjain is enyhítene.- Tudjuk, a jelenlegi népgazdasági helyzet megkívánja, hogy minden téren takarékoskodjunk, hogy nincs annyi pénz a fejlesztésre, mint amennyit szeretnénk, de ha a falu és a város közötti különbséget fel akarjuk számolni, nem állhatunk meg félúton. Szükségünk lenne egy szolgáltatóházra. A járási vállalatok által végzett szolgáltatásokkal nem lehetünk teljes mértékben elégedettek. Egy épületet átalakítunk, ahol az ipari szövetkezet majd szabóságot és cipőjavitó műhelyt létesít - teszi hozzá a hnb titkára, Helena Bendáková. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére a környezetjavításban meghirdetett versenybe is bekapcsolódtak, Sládeőkovce lett a versenytársuk. Hogy áll a verseny? Kiültettek több mint háromszáz rózsabokrot, díszfát, több mint kétezer négyzetméterrel bővítették a zöldterületet, megkezdték az ötven árnyi régi temető parkosítását, amelyben gyermekjátszótér is helyet kap majd. Ha nem is lesznek győztesek a versenyben, megérte a mozgalomba bekapcsolódni.- A településünkön nincs más üzem, mint a négy falu határában gazdálkodó közös szövetkezet, amellyel együttműködési szerződést is kötöttünk. Ennek alapján például hozzájárulnak az óvoda üzemeltetéséhez, a gépjavító műhely dolgozói pedig patronátust vállaltak a gyermekintézmények fölött. Ezenkívül a gázvezeték építésénél évente ezer óra társadalmi munkával segítenek - mondja némi büszkeséggel az elnök. Több mint hétszáz nyugdíjas él a községben. Őket is nem kis mértékben érinti, hogy Veiké Záluzie központi község lett. Ügyes-bajos dolgaik egy részét helyben elintézhetik, de más téren is segítségre találnak. Erről tanúskodnak Mária Kusnírová, szakosztályvezető szavai is.- A nyugdíjasok közül negyvenötén élnek a kedvezményes étkeztetés lehetőségével. Ebben az évben százhárom nyugdíjast részesítettünk egyszeri segélyben. Az idén huszonkét esetben fizettünk temetkezési hozzájárulást és segítettünk az özvegyi nyugdíj intézésében is. Szociális téren az idén százhuszonegy végzést adtunk ki. Mindezek ellenére úgy gondolom, további lépéseket kellene tenni, hogy az idős embereknek még ritkábban kelljen a járási székhelyre utazniuk. Nem problémamentes a falu lakosainak élete. Mindnyájan örültek azonban annak, hogy a múlt évi igyekezetükért kormányelismerést és pénzjutalmat kapták. S hogy nemcsak a lakosok, hanem a hnb dolgozói is másképpen akarnak élni és dolgozni, bizonyítja az is, hogy három évvel ezelőtt versenyre keltek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Ez minden bizonnyal hozzájárul a gyorsabb ügyintézéshez, a lakossággal való kapcsolat elmélyítéséhez. NÉMETH JÁNOS Felbecsülhetetlen értékeket pusztítanak el a lángok