Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-21 / 33. szám
DÉL-KOREAI KÉRDŐJELEK V Az eredeti tervek szerint pontosan e cikk megjelenésekor fejezik be a dél-koreai parlamentben augusztus 3-án megkezdett konzultációkat az alkotmányreformról, helyesebben fogalmazva: a kormányzó Demokratikus Igazságpárt és az ellenzéki Újraegyesítés Demokratikus Pártja képviselőinek közösen kell kidolgozniuk az új alkotmány tervezetét. Végre - mondták akkor sokan Szöulban, hiszen a tárgyalásokat már július végén meg kellett volna kezdeni, de többször is elnapolták - a kisebb ellenzéki pártok elfoglalták az üléstermet, jelezve, ók is bele akarnak szólni az alaptörvény megreformálásába. Sokan új fejezet nyitányának nevezték a kormánypárt soraiból azt a tényt, hogy a diktátor engedett az ellenzék követeléseinek, vagyis elfogadta Ro Te Vu nyolcpontos javaslatát, s hogy egyáltalán hajlandó belemenni az alkotmány - most még nem tudni milyen mértékű - reformjába. Inkább Kim De Dzsungnak, az ellenzék első számú vezetőjének van igaza, aki szerint az még nem demokrácia, hogy a diktátor tárgyalási készséget mutat. A lényeg, hogy mi valósul meg a párbeszéd eredményeiből, hogy Csőn valóban hajlandó-e lemondani a hatalomról? Kim az International Herald Tribuneban a következőket irta: ,,Felmerül a kérdés, hogy a rendszer, amelyet a kudarc szele már megcsapott, megtartja-e eddigi ígéreteit. Tudjuk, hogy 1963 óta, Pák Csöng Hi és Csőn Tu Hvan alatt egyetlen kormány sem járult hozzá az igazságos választások megtartásához. Az igazságos szavazások ugyanis feltételeznek egyfajta helyi autonómiát, az pedig, mint tapasztaljuk, nem létezik, mivel a kormány monopolizálta az összes politikai intézményt. “ A NAGY BEUGRÁS ÉS AZ ENGEDÉKENYSÉG Mi vezetett a júniusi és júliusi hatalmas tömegmegmozdulásokhoz, a diáktüntetésekhez, a súlyos összecsapásokhoz a karhatalommal? Ezek egyébként már túllépték a Dél-Koreában szinte hagyományos diákmegmozdulások kereteit, minden eddiginél hevesebbek voltak, amit például az is szemléltet, hogy a rendőrség pár hónap alatt elhasználta az egész évre betervezett könnygázgránát-mennyiséget, s most már importálnia kellett. Röviden az eseményekről. Április 13. Nagymértékben felborzolta a kedélyeket, hogy Csőn diktátor önkényesen megszakította az ellenzékkel az alkotmány módosításáról a tárgyalásokat, mondván, hogy az ellenzék megosztott. A tüntető diákokhoz a kispolgári rétegek és értelmiségiek is csatlakoztak, sőt egyházi vezetők is a demokratizálást sürgették. Június 10. A kormányzó Demokratikus Igazságpárt úgynevezett elnökét (a párt tényleges vezetője Csőn diktátor volt), Ro Te Vut hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé választották. Az ellenzék felháborodása óriási volt, hiszen a jelenlegi elnökválasztási rendszer közvetett: nem országos szavazás, hanem egy 5277 fős, többnyire Csőn hiveiből álló elektort testület dönt az államfő személyéről (ezt a választási rendszert támadja a legjobban az ellenzék). Úgyhogy Csőn biztos lehetett abban, hogy az általa kiszemelt Rőt meg is választják a jövő év elejére tervezett választásokon. Ro Te Vu egyébként szintén a katonai pályát hagyta ott a politikáért, eddig az volt a legfőbb érdeme, hogy erősen támogatta Csőn diktátor 1980-as puccsát. Június 30. Ilyen előzmények után valódi szenzációnak számított Ro Te Vu nyolcpontos javaslata, amelyben azt ajánlotta a diktátornak, hogy fogadja el az ellenzék legfőbb követeléseit, mert ellenkező esetben lemond valamennyi tisztségéről és feladja elnökjelöltségét is. Ez volt Ro nagy beugrása a politika színpadára, a nyugati sajtó azóta sem győzi dicsérni rugalmasságát, jó taktikai érzékét. S a diktátor el is fogadta a javaslatot. Az ellenzék üdvözölte Ro lépését, Washington szintén azt közölte, hogy a reformok neki is megfelelnek. Nemcsak megfelelnek, hiszen megfigyelők szerint az USA kifejezetten a javaslat elfogadására ösztönözte Csont. Az amerikai szándékokat illetően az embernek önkéntelenül is a Fülöp-szigetek és Aquino asszony példája jut az eszébe. Július 9. Csőn közkegyelemben részesített több száz politikai foglyot, közöttük Kim De Dzsung ellenzéki vezetőt is. Az amnesztia nem vonatkozott a kommunistákra. Július 10. A diktátor lemondott a Demokratikus Igazságpárt élén betöltött vezető tisztségéről, átadva a tényleges vezetést az eddigi pártelnöknek, vagyis Ro Te Vunak. Csőn azzal indokolta döntését, hogy hátralevő hivatali idejében „pártokon felülállóként“ akarja az országot irányítani. Július 13. Csőn vezércsele: átalakította a kormányt, látszólag eleget téve az ellenzék követelésének, hogy pártatlan kabinet biztosítsa majd az elnökválasztásokat. Élére ugyancsak egy volt tábornokot, Kim Csöng Jult állította, aki korábban a légierő főparancsnoka, később hadügyminiszter, majd pedig washingtoni nagykövet is volt. Összesen hét tárca élére kerültek új emberek - a diktátor hívei. Ennyit a Csőn szerint „pártok feletti“ új kabinetről. Július 16. A két ellenzéki vezető, Kim De Dzsung és Kim Jung Szám közösen követelte ennek a kormánynak a lemondását, mert szerintük a kabinet messze áll a szigorú semlegességtől. REFORMVITÁK Ro Te Vu nyolcpontos programja tőmondatokban: 1. közvetlen elnökválasztások; 2. sajtószabadság; 3. az emberi jogok szavatolása; 4. a politikai foglyok szabadonbocsátása; 5. Kim De Dzsung politikai jogainak visszaállítása; 6. a pártok szabad működése; 7. területi autonómia a politikai és gazdasági életben, a helyi demokrácia erősítése; 8. országos harc a törvénysértések és a korrupció ellen. Véleménykülönbségek: Az ellenzék szerint a kommunistákra vagy az ezzel gyanúsított személyekre is vonatkoznia kell az amnesztiának. Az ellenzék követelése, foglalják az alaptörvénybe, hogy a katonák ne avatkozhassanak be a közéletbe, továbbá az alkotmány mondja ki, hogy az 1980-as kvangdzsui felkelés (Csőn vérbe fojtotta) a diktatúra elleni jogos fellépés colt. A kormánypárt szerint ez a megfogalmazás a politikai erőszakot ösztönözné. Az ellenzék négy évre, a kormánypárt hétre akar új elnököt választani. Vita folyik a választók korhatárát illetően is. Amikor ez az írás nyomdába került, még mindezek a kérdések nyitottak voltak. A lényeg az, hogyan alakulnak az erőviszonyok az elkövetkező hónapokban. Egyrészt a rezsim és az ellenzék között, másrészt az ellenzéken belül. A diktátor és vele együtt Washington engedékenységének oka, hogy félnek a tömegek további radikalizálódásától, s ezért a Fehér Ház Csőn ejtésével támogatná Ro Te Vut, vagyis a demokratiku- sabbnak látszó, de feltétlenül Amerika-barát kormányt. TÖBBESÉLYES JÁTSZMA Korábban számos elemzés látott napvilágot arról, az ellenzéket megoszthatja, hogy Kim Jung Szám és Kim De Dzsung is indul az elnökválasztásokon. Kétségtelen ez utóbbi politikusnak, aki már megjárta a börtönöket, éveket töltött házi őrizetben,nagyobbak az esélyei, hiszen szinte nemzeti hősként, a diktatúra elleni harc jelképeként tekintenek rá a tömegek. Nos, Kim De Dzsung véget vetett a találgatásoknak, amikor augusztus 6-án közölte, belép az Újraegyesítés Demokratikus Pártjának soraiba s konzultációkat kezd Kim Jung Számmal arról, melyikük legyen az ellenzék egyedüli jelöltje az elnökválasztásokon. Nyilvánvaló, az ellenzéki vezetők tudatosítják, a diktatúra elleni harc sikeréhez először saját soraikon belül kell megteremteni az egységet. Egyébként itt kell még emlékeztetni, Kim De Dzsung már ért el nagy sikert elnökválasztáson, 1971-ben, amikor Pák Csöng Hi volt az ellenfele, 46 százalékot szerzett (akkor Pák gyorsan le is tartóztatta). Ro Te Vunak, Csőn kiszemelt utódjának sem lesz könnyű dolga, a saját pártján belül ö is szerzett ellenségeket éppen azzal, hogy elfogadta az ellenzék követeléseit. S ezeknek az embereknek, a diktatúra feltétlen híveinek még nem kis hatalmuk van. Számításba kell itt venni a félelem tényezőjét. Azoknál, akik eddig híven szolgálták a rezsimet, akik hatalmaskodhattak, s félnek, hogy egy új kormány felelősségre vonhatja őket eddigi tetteikért. Elsősorban a tábornokok félhetnek, élükön Csőn diktátorral. A hadsereg egyelőre az ő kezükben van, s ez nem lebecsülendő szempont. Mindebből látható, nagyon bonyolult hónapok, éles (remélhetőleg csak politikai) csatározások várhatók még. Egy reakciós puccs, újabb katonai hatalomátvétel- amikor még meg sem szűnt a régi tábornokuralom- pedig a tömegek már a demokratikus változások hangulatában és reményében élnek, senkinek sem lenne jó. Beláthatatlan következményei lehetnének, hiszen már a júniusi-júliusi utcai zavargások nyomán is szinte polgárháborús képet mutatott a szöuli utca. Ez veszélybe sodorná a jövő évi olimpiát is, amire pedig a kétségkívül dinamikusan fejlődő dél-koreai gazdaságnak nagy szüksége van: egy olimpia mindig növeli a rendezők nemzetközi presztízsét, emellett a konyhára is hoz valamit. WASHINGTONI ÉRDEKEK Ezek stratégiai érdekek, az USA negyvenezer katonát állomásoztat Dél-Koreában, és atomfegyvereket is tárol ott. 1976 óta rendszeresen megtartják a közös, Team Spirit fedőnevű hadgyakorlatokat. Ezt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság joggal tartja ellene irányuló provokatív erődemonstrációnak. Tömören szólva: Dél-Korea kulcsfontosságú szerepet tölt be az Egyesült Államok Ázsia-politikájában, s az amerikai támogatás nélkül a diktárorrezsim nem tudta volna eddig fenntartani magát. Most tehát a rugalmas, RoTe Vu is joggal számít arra, hogy a Fehér Ház támogatását fogja élvezni. De Kim De Dzsung is egyértelművé tette a már idézett cikkében, hogy győzelem esetén ö sem vágná el az USA-val összekötő „köldökzsinórt“. ,,Az Egyesült Államok a jövőben is meghatározó szerepet játszhatna az események menetének irányításában. Mélyen meghatott, hogy Washington támogatta fáradozásainkat, és hogy határozottan visszautasította a politikai kérdések katonai megoldását“ - írta, s ezt nem lehet félreérteni. Egyébként Kim is számol korábbi washingtoni kapcsolataival: ö 1985-ben tért vissza Dél-Koreába az USA-ból, ahol száműzetésben élt. Valószínű tehát, hogy a kormánypárt és az ellenzék vezető politikusai is fél szemmel Washingtonra figyelve tervezik majd következő lépéseiket. Csak az utca emberét nem érdekli majd, hogy mit mondanak a Fehér Házban. A Fehér Házat sem érdekelte soha az utca emberének véleménye, főleg, ha az az utca egy másik kontinensen van. MALINÁK ISTVÁN MEGHÍVÓ LIPCSÉBE É vente kétszer is Lipcsébe látogat a világ. Ot földrész mintegy száz országából érkeznek a kiállítók, üzletkötők és különféle szakértők a sokakat vonzó NDK-beli vásárvárosba-Márciusban a tavaszi, szeptemberben az őszi termékbemutató várja a látogatókat, akik részéről mindig nagy az érdeklődés. Nem véletlen tehát, hogy Lipcsét a kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok csomópontjának tartják. Nemzetközi seregszemléjével ugyanis számos lehetőséget kínál a résztvevő országok áruválasztékának felvonultatására, a legkorszerűbb műszaki újdonságok bemutatására, Szeptember elején ismét megnyitja kapuit a lipcsei őszi vásár. Hogy milyen kínálatot tár a látogatók elé, arról előtte aligha lehet érdemlegeset mondani. Ám a város sajátos, vásárok idején megismétlődő hangulata minden bizonnyal ezúttal sem hiányzik majd. H azánkból is egyre többen járnak Lipcsébe. Sokan talán most készülnek először, hogy belekóstoljanak a város ünnepi szokásaiba, körülnézzenek a Műszaki Vásár területén, s megpróbálják megfejteni annak titkát: mi vonzza ide annyira az embereket. Annyi bizonyos: mindenki talál magának érdekességet. Ismerőseim mesélték, csak egyszer kell ellátogatni Lipcsébe, legközelebb már hiányérzete támad az embernek, ha nem lehet jelen az éppen esedékes vásáron. Jómagam is tapasztaltam állításuk igazát. S velem együtt még nagyon sokan, akik évente legalább egyszer kirándulásuk úticéljául éppen az NDK-beli vásárvárost választják. Mert nincs messze a „Messe“, tartják egyre többen. Manapság Dél- Szlovákiából sem nehéz eljutni ide. Bratislavából egy-két esztendeje vonat is jár közvetlenül Lipcsébe (nem úgy, mint korábban, amikor Drezdában át kellett szállni) meg vissza. Repülőgép-összeköttetés még nincs a két város között, s Prága sem indít ide gépeket. Még a vásárok idején sem, pedig alighanem lenne érdeklődés. így maradunk azon kevés országok társaságában, ahol mindezt még fontolgatják. Pedig Lipcsének korszerű repülőgéptere van. Tavaly tavasszal például a francia Concorde szuperszonikus repülőgép is leszállt a kifutópályáján, üzletemberekkel a fedélzetén. Csehszlovákiából legtöbben autóbusszal indulnak útnak. Társasutazások, üzemi vagy vállalati kirándulások alkalmából. Vásár idején Lipcsében sem ritka a szlovák, a cseh, vagy a magyar szó, akárcsak a csehszlovák rendszámú autóbusz. Ilyenkor turistaparadicsom a város. Hogy mit kínál látogatóinak? Mindenképpen sok-sok látványosságot. Napokat tölthet itt az ember, s még mindig újabb látnivaló után vágyik. Ha egyszer belekeveredik a vásár forgatagába, nehéz kiverekednie magát belőle. Egyszerre tárul elé a város múltja és jelene, összemosódva a felfokozott vásári hangulattal, a zsúfolásig megtelt utcákkal, vásárházakkal, üzletekkel. Tarkaság és színáradat mindenfelé. Lipcse vásár idején sokban különbözik Brnótól, Budapesttől, vagy Plovdiv- tól. És éppen abban, hogy a város szívében található vásárházai ilyenkor termékbemutatókká alakulnak át. Vagyis két helyen zajlik a látogató csalogatása: itt és a Műszaki Vásár területén. Közöttük rendszeres villamosjárattal a legegyszerűbb a távolságok leküzdése, hacsak valaki nem a gyalogtúrát választja. Városi buszokat nemigen látni a városközpontban. A tömegközlekedést javarészt villamosokkal bonyolítják le. Csehszlovák és NDK-beli kocsikkal vegyesen. Aránylag olcsó a viteldij, jegyeket az erre kijelölt kioszkokban árulnak, jegyárusító automatát nem látni. Viszont egynapi bérlet is vásárolható. Aki villamosra ül, rövidesen rájön, egyik megállónál sem nyílnak ki a kocsik ajtajai, ha nincs le-vagy felszálló utas. Ezt a szándékát senki sem jelzi a villamosvezetőnek, mindössze megnyomja az erre megjelölt gombot, s máris szabad az útja. Ha ezt nem teszi meg, zárva marad az ajtó. Szinte leírhatatlan a város vásári hangulata. Csak próbálkozni lehet vele. Hömpölygő tömeg az utcákon, megközelíthetetlen pultok az áruházakban, sok-sok látogató a vásárházakban, amelyekben a közszükségleti cikkek sorakoznak. Mindegyikben valamelyik teljes választéka, keresztmetszet az egész NDK-beli és a legrangosabb külföldi kínálatból. Órákat képes eltölteni az ember ebben a sajátos világban. Vásárol és nézelődik, csodálkozik és nevetgél, szórakozik és jóllakik, frissítő után néz és elfárad. Ez mind beletartozik a vásárszemlébe. Akárcsak az a belvárosi kép, amelyből nem hiányzik a hangulatemeló muzsika, s a jóízű humor sem. Vannak utcák és utcasarkok ahol szinte mindig ugyanaz a verklis tekeri gyermekkocsi aivázra szerelt masináját. Váltogatva repertoárját, szórakoztatva, mosolyra derítve a járókelőket. Gyakran feltűnnek a zenekarok, komédiások is. Lovaskocsin lopakodnak a közönség elé, régi népviseletbe öltözve. Dalolnak és táncolnak, rövid időn belül sok érdeklődőt kerítve maguk köré. Másutt meg humoros divatbemutatókat tartanak, régi kosztümökben, mesebeli figurákkal. F utószalagon peregnek az utcán a látványos, hangulatos események. Szinte azt sem tudja az ember, hova kapja a fejét. Vásár van, s ilyenkor errefelé ez a szokás. Szórakoztatni a külföldieket, múltidézésre csalogatni a hazaiakat. Már csak ezért is érdemes a vásárok alatt Lipcsébe látogatni. J. MÉSZÁROS KAROLY (Archiv felvétel) Emberáradat a pavilonok között
