Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-07 / 31. szám
V y Ervin megállt, letette lába a bőröndjét, melynek fo- /al erősített kék alapon fe- Boarding Pass“ kártya fitye- ítt a lépcsöház boltívére, éteren lehullott a vakolat és ürű cseppekben, mint nyolc- >ból, csurgott lába elé a víz. elkapva, felsietett félemeleti lant a konyhába, lennyezetén felkunkorodott és nagy, barnás vízfoltok ist. enhatos téglafal választotta él a konyhát. veszettül káromkodott, bő- még a kezében tartott, az ia előtti két négyzetméteres, izett helyiség egyik sarkába mit csináljak? Annak a sze- ölöttem megint csőrepedése k délután, hétvégén soha ába hívom a gyorsszolgála- DÓIintott, amint a karórájára ra múíva itt vannak.“ - A lá- sségére gondolt, adó mozdulatokkal kicsoma- Csakhogy én nem nézem meg, mert nem megyek hozzád.- Már megint mi bajod? Miért nem jössz?- Kellemes volt, ugye?- Ami a szállást és a hivatalos fogadtatásokat illeti, igen, csak sok fölösleges duma volt a konferencián. A harmadik napon aztán fel is álltam, és mondtam néhány...- Nem érdekel.- Látom, behoztad a virágokat az erkélyről. Köszönöm.- Hát éppen ez az. Elmentem meglocsolni a virágokat, aztán bevittem őket a szobába, mert, gondoltam, jön az ősz. Közben egy kicsit körülnéztem nálad.- Hogyhogy körülnéztél?- Mondd, teljesen hülyének nézel engem? Hogy van a kis Jadwigád?- Kicsodám?- A múltkori kis tolmácsnőd. Akit a félévvel ezelőtti utadon szedtél fel. Megint lefeküdtél vele?- Először is honnan veszed...- Onnan, hogy megtaláltam a leveleit. Azt hiszed, nem tudom, hogy hova dugdosod a leveleidet? És megtaláltam annak a német tyúknak a leveleit is, aki eljött hozzád GYÖRFFY LÁSZLÓ ából, aztán felhívta a felesé- t feleségét, de még most is élesége. an, megjöttél? Tegnap este gy hívsz bennünket, am a gépről. Egész egy szénásnak a helyemet, alos kiküldöttnek a jegyét? ipróbaltam beszélni a MALÉV ivei, de közölte, hogy nem ez LOT gép, tehát a lengyelek kednek az utasokról, lőttél egy nappal később? Jdtál? iaság gondoskodott szállásról I. aha? t el is higgyem? ézed a repülőjegyemet, abból Pestre. Akit a tavalyi berlini utadon szedtél fel.-De...- Nem érdekelsz tovább!... Vége! Befejeztem!... Én időnként elmegyek hozzád fözócskézni egy-egy hétvégén, de te, ha elutazol valahova, rögtön felszedsz magadnak egy ribancot.- Két évvel ezelőtt, amikor meghalt az apám és kiborultam, a szerkesztőségben is gondjaim voltak... éppen, hogy sikerült egy másik helyet...- Nem érdekel.- Egész egyszerűen pár hét alatt elcseréltél egy háromszobás lakást abban á nyavalyás közvetítő irodában. Azt hiszed, idő közben nem jöttem rá, hogy nem magadtól csináltad?... Hogy valakinek, enyhén szólva, a tanácsára?... Hogy a két év alatt, amióta külön élünk, van valakid?- Semmi közöd hozzá, és nem érdekelnek a sirámaid. Minek egyeztél bele a válásba? És a lakáscserébe?... Azt hitted, majd egyedül fickándozol, mi? :F ATTILA iri délután r az olló, Néne r a pázsitot, Hátulról nézve , ásított. I. Szárnyak az üvegen táncot járnak füveken. nmit játszik, ■ tócsa most, megállt. g, abból látszik, • remeg a virág. ém tudom már régen, jpm? vagy dolgozom? rit feleségem p fehér abroszon. ét is e tájon bon fény lépi el bg, mert üvegtálon I földi eper. g vagyok. Kedves lettem varrogat latjuk, amint elmegy vén tehervonat. I Aratásban A búzát vágja sok szilaj legény - marokszedő leány halad nyomukba - a sima réz-orcájuk kipirulva. És villog a nap kaszájok hegyén. A rengő búza hódoló remény Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva, mint fáradt gyermek, anyjára borulva. És ihatnék a kutya is, szegény. Egy szomjazó legény hús fához Iából, jó hosszút kortyant öblös kulacsából és visszaindul, várja a dolog. A nap forró haragja újraéled, a homlokokról izzadság csorog, de gyűl a keresztekbe-rakott élet.- Egy nyomorult lakásban élek, teljesen beázott újra a konyhám. Már harmadszor vagy negyedszer, nem is számolom, és mindig újra kell festetnem.- Nem érdekel. Köszönd magadnak.- De hát mi a jóistent kutatgatsz a lakásomban?... Tudod, hogy nincs senkim, az pedig, hogy valakivel levelezek...- Pontosan azért kutatgattam hogy találjak is valamit.- De az istenért, tizennyolc éven keresztül féltékenykedtél, aztán pontosan akkor, amikor apám meghalt...- Ne nézz engem hülyének.- Azt hiszed, nem tudom, hogy szeretőd van?... Valahányszor itt van nálam a gyerek és felhívlak, soha nem vagy otthon. Szépen elküldöd hozzám Juditot, te meg...- Hagyd ezt a marhaságot!- Én egész héten össze-vissza kínlódom, mert ahelyett, hogy a tanulmánykötetemet írnám, arra kell tigyelnem, mikor fogy el a mosópor, a szappan, az anyám kínja, hogy most vacsorát kell vennem, hogy takarítanom kell, hogy...- Magadnak köszönheted.- Mit köszönhetek magamnak? Hogy az apámat is egyedül kellett eltemetnem, mert semmit nem segítettél?- Nagyon jól tudod, hogy soha nem voltunk jóban, ha szépen akarom mondani... Utáltuk egymást, ha így jobban tetszik.- De hát egy öreg ember, ha meghal...- A te apád volt... És lehetőleg a gyerek fejét ne tömd azzal a hülyeséggel, hogy nekem van valakim. A múltkor is sírva jött haza.- Nagyon jól tudod, hogy képtelen vagyok egyedül élni, de nekem mégsem volt senkim a két év alatt. Viszont te... Jutó Polák kollázsa- Itthon. Itthon talán nem volt senkid és engem pedig hagyj békén a hülyeségeddel. Talán időnként elmentem volna hozzád, ha van valakim?- Éreztem, érted, megéreztem. Tizennyolc évi együttélés után...- És a nagy magányodban külföldön vigasztalódsz, igaz?- Hogy két év alatt, ha néha külföldön találkoztam valakivel... Nagyon jól tudod, hogy egyedül élek.- És most már végleg egyedül is maradsz, mert én soha többé nem megyek hozzád. Majd visszaküldöm Judittal a lakáskulcsaidat. Kéthetenként láthatod, majd kéthetenként elmegy hozzád, ahogy eddig. Szervusz. Az asszony letette a kagylót. Szombathy felállt, kiment a szobából a lakásbelépőjébe, a fogasra akasztott zakó* zsebéből cigarettát vett elő, rágyújtott, aztán a konyhába ment, leült az egyik konyhaszékre, nézte a mennyezet barnás-szürkés beázásfoltjait. Hirtelen megint - már nem először - úgy érezte, mintha a bal kulcscsontja alól egy kéz markolná a szívét, erős, nyomó fájdalmat érzett, aztán a gyomorszája tájékán szúró nyilalásokat. - „Na, hála isten“- gondolta -, igaza volt az orvosnak, túl sok az infarktushoz a rizikófaktorom. Rizikófaktor - milyen elegánsan lehet mondani, ha valaki nyomorultul kínlódik, és közben megpróbál dolgozni, élve maradni, pedig a legszívesebben feladná az egészet. Hát ez a rizikófaktor. így negyven és ötven között... A halálozási statisztikában is szép számmal szerepelünk így magunkban kínlódó, elvált marhák... Szegény Judit, elöbb- utóbb őt is elvesztem... Két év alatt pedig hányszor próbáltam, hogy legalább a gyerek miatt... Próbáljuk újra... Kicseréljük a két lakást vagy megpróbálunk az enyémből egy nagyobbat és Juditnak majd ott marad az a másfél szoba, melyben most vannak, és ha egyetemre megy, akkor már... Egyre erősebben fájt a szíve, a gyomrát is görcsös fájdalom húzta össze. Felállt, kiment a fürdőszobába, a gyógyszeres dobozából kivett két Nospát, betette a szálába, a vízcsap alá hajolt, nyelt pár korty vizet.- „Csak legalább Judittal tudnék beszélgetni, de kéthetenként?... Azt sem tudom, mi történik vele az iskolában...“ xxx Alig egy óra múlva csöngetett a lánya. Szombathy kinyitotta az ajtót, beengedte Juditot, megcsókolták egymást.- Mielőtt elfelejtem, az anyu visszaküldte a kulcsaidat - mondta és kabátjából elővette a kulcscsomót. Nagy László felvétele VARRÓ ILONA Pénzzel elérhető dolgokra vágysz? Te boldog! Én az alábbi estét szeretném újraélni: Emmi nénémék mint fiatal házasok a „kesztyűsök“ szokásos jelmezbáljára készültek, és sok fejtörés után a legolcsóbb kosztümben állapodtak meg: négerek lesznek. Ha befeketítik arcukat- kezüket, szinte mindegy, hogy mit vesznek magukra, úgyis kész a jelmez. Mivel azonban életükben először készültek négernek: fenékig ki szerették volna élvezni azt a néhány órát, amíg feketék lesznek. Elhatározták hát, hogy a bálba menet felszaladnak, amúgy maskarában, hozzánk, és meglepetésszerűen ránk nyitnak: hadd lássák, felismerjük-e őket, és mit szólunk. Előre élvezték, milyen arcot vág majd Édesapám - aki Emmi nénémnek testvérbátyja volt -, milyet Édesanyám, és milyet én, aki akkor olyan három-négy- évesforma lehettem: fehér bőrű, kék szemű, szőke gyermek. Az egész „maszkabál“ nem ígérkezett olyan jónak - pedjg jónak ígérkezett az is -, mint ez a küszöbön álló jelenet: a váratlan betoppanás hozzánk - néger mezben! „Mit szól Jenő?" (Ez volt Édesapám.) „Hát Jucika?“ (Ez Édesanyám volt.) „Hát még Cini.“ (Ez voltam én. A főszám.) Lesz ijedtség - és lesz kacagás! Dinu bátyám azonban a Varró testvérek közt a második fiú - aki becenevét a fővárosból hozta, különben Jóska volt, s aki korban Emmi nénémhez állott közelebb, de mint férfi, úgy látszik, Édesapával volt szolidáris -: mihelyt hírét vette ennek átervnek, szerét ejtette, hogy a nap folyamán felszaladjon hozzánk - a Fogház utcai szobakonyhá- ba-e, vagy a Bolyai utcai műhelybe, nem tudom -, és attól való féltében, hogy én nagyon meg találok ijedni: elárulta, milyen estéli jelenetre van kilátás; készítsenek fel rá! Édesapám pedig nem lett volna az, aki volt, ha egy tejes februári nap - vagy akár csak délután - nem elég neki ahhoz, hogy egy ilyen hírre eszébe jusson valami jó. Hogy hányadszor gondolt az este várható meglepetésre - amelyen immáron az lesz a vicc, hogy nem lepődünk meg, s ezen fognak Em- miék meglepődni -, nem tudhatom, de alighanem már a második-harmadik rá- gondoláskor megszületett a fejében az ötlet. Ami továbbfejlesztheti a dolgot, emlékezetessé, sőt jelentésessé teszi, amolyan műalkotásfélévé: elrontott viccből kölcsönös óvást, szeretetet, örömszerzési vágyat kifejező alkotássá. Amit már csak meg kell valósítani. S mivel Édesanyám soha semmi jónak nem volt elrontója: miután velem is megtárgyalták a tervet, hozzáláttak a kivitelezéshez. A Mezei-féle udvarról, ahol laktunk, egyenesen a konyhába lehetett belépni. De ez a konyha olyan kicsi volt, hogy a befelé nyíló ajtó, ha csak egy picit is szélesebbre tárták az okvetlenül szükségesnél: már-már érintette a konyha közepén álló asztal sarkát. Nos, ezt az asztalt most a nagyobb hatás kedvéért, tiszta, hófehér abrosszal terítették le, azután Édesapám sorban mindhármunk arcát gondosan befeketítette, - hogy mivel, nem tudom, de szőnyegfestő lévén, volt szere bőven -, majd a lavórban hosszan kezet mosott - erre az egyre emlékszem élénken — a vizet, gondolom, csak kiloccsantotta akkor az udvarra: meg ne lássa valaki, amíg a kanálisig megy; azzal leültünk csendben, mind a hárman az asztal alá: annál szokatlanabb látványt nyújthattunk. Kissé tartottunk tőle, hogy idegen nyit be - gyakran keresték nálunk a hátul lakó házigazdát -, de szerencsére nem jött senki. Csak Emmi nénémék, a kellő időben. Feketére mázolva,/s hatásra éhesen. Hirtelen nyitották ki az ajtót, s jó szélesre, hogy mindkettejüket lássuk a küszöbön. Nos, „a hatás leírhatatlan volt". Mi ültünk feketén a fehér asztal körül, mint három faszent. Csak akkor pillantottunk fel, amikor a vendégek - a meglepetéstől hátratántorodva - lélegzethez jutottak. Akkor aztán ki-ki körbehordozta tekintetét az összes „néger“ arcokon; és lön kacagás, de annyi s akkora, hogy Emmi nénémnek kölcsön kellet adnunk egy tiszta bugyit: nem mehetett a bálba azzal, amivel jött. Pénzzel elérhető dolgokra vágysz? Te boldog! Mindenem viheted csak hozd vissza nekem ezt az estét. Összes szereplőstől!
