Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-30 / 4. szám

Ludovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Társadalmi életünk jelenlegi legfonto­sabb vonása az, hogy minden párt- és állami szerv, tömegszervezet, s egész dol­gozó népünk annak a programnak a meg­valósításán fáradozik, amelyet a CSKP XVII. kongresszusa hagyott jóvá. Ebben a küzdelemben, amely mindennapjaink fő meghatározója, a csehszlovákiai kommu­nisták legmagasabb szintű tanácskozásán megszabott irányelvek, tervek, munkánk, tetteinek révén fokozatosan valósággá válnak. JSZÚ 3 Helyes úton A CSKP KB 4., valamint az SZLKP KB ezt követő, decemberi ülése az eltelt kilenc hónap tapasztalata alapján mérte föl, hogy miképpen váltjuk valóra a CSKP XVII. kong­resszusának programját. Ha nem is sikerült teljes mértékben teljesíteni a 8. ötéves terv első évének feladatait, az egyértelműen beigazolódott, hogy helyes útra léptünk, mert az értékelt időszak során többségük­ben kedvező eredmények születtek. Pártunk történelmében a CSKP XVII. kongresszusának elsősorban azért van kü­lönleges jelentősége, mert olyan stratégiai döntéseket hozott, amelyek politikai és tár­sadalmi életünk valamennyi területét érintik. A pártkongresszuson jóváhagyott program valóra váltásával társadalmi fejlődésünkben alapvető változások következnek be. Ezt a változást az jellemzi, hogy népgazdasá­gunkban az extenzív módszerekről az in­tenzívre, a hatékony és minőségi munkára, tehát a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsítására térünk át. E feladat megoldá­sához a szocialista országok közös erővel láttak hozzá. Számunkra meghatározó ösz­tönzéssel és példaképpel elsősorban az SZKP XXVII. kongresszusa szolgál, ahol a gyorsítás koncepciójával és stratégiájával kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdése­ket mélyreható alapossággal világították meg. A túlzás legcsekélyebb mértéke nélkül állapíthatjuk meg, hogy művészeink és a kultúra szakaszán dolgozó valamennyi ember abszolút többsége nem szemléli kö­zömbösen a dolgozók alakulását, hanem népünkkel együtt teljes mértékben egyet ért a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott határozatokkal, s dolgozóinkkal vállvetve küzd terveink mielőbbi valóra váltásáért. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy e téren már nem lehet jobb és hatéko­nyabb munkát végezni. Elsősorban azt kell tudatosítani, hogy nem elegendő, ha a párt programját szavakban támogatjuk: vala­mennyi kulturális intézmény, szervezet és szerv munkájában alapvető változásra van szükség, mert csak így járulhatnak hozzá a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsí­tása koncepciójában meghatározott straté­giai célok eléréséhez. Hosszan tartó és céltudatos folyamatról van szó, amely sok­oldalú kezdeményezést és aktivitást követel meg, nem pedig kampányszerúséget. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy még csak e folyamat kezdeténél tartunk. Minél következetesebben öltenek testet a CSKP XVII., valamint az SZLKP legutóbbi kongresszusának dokumentumai a konkrét feladatokban, a kultúra és a művészet annál hatékonyabban járul hozzá a gazdasági és szociális fejlődés gyorsítása stratégiájának megvalósításához. Habár e téren is szá­mottevő munkát végeztünk, mégsem lehe­tünk elégedettek azzal, ahogy a csehszlo­vákiai kommunisták legmagaabb szintű ta­nácskozásán jóváhagyott program érvényre jut a legfelsőbb állami szervek, a nemzeti bizottságok, a művészeti szövetségek, a társadalmi szervezetek és az illetékes intézmények munkájában. Az elfogadott in­tézkedésekben még mindig sok a formaliz­mus, a felületesség, általános és megszo­kott megállapítás, s az olyan - lehet, hogy alapjában véve nem is rossz - elhatározás, amely nem konkrét, s nem tartalmaz átgon­dolt, világos feladatokat. A kultúra és a mű­vészet területére is teljes mértékben érvé­nyes az, amit Gustáv Husák elvtárs mondott újévi beszédében: „Eddigi tapasztalataink alapján azt a következtetést vonjuk le, hogy a kongresszus programját gyorsabban és nagyobb határozottsággal kell valóra vál­tani. “ A CSKP XVII. kongresszusa mélyreható­an elemezte társadalmunk fejlődését, bele­értve a kultúrát és a művészetet is, még­hozzá nemcsak az előző pártkongresszus, hanem a hetvenes évek eleje óta. Ez a sok­oldalú elemzés egyértelműen igazolta, hogy a meglévő nehézségek és gondok ellenére kultúránk és művészetünk is dinamikusan fejlődött. Nem maradt le a gazdasági fejlő­dés mögött, társadalmi életünk más szférái­hoz kéf>est sem, sót bizonyos területeket meg is előzött. A tények és az adatok teljes mértékben alátámasztják ezt a megállapítást. Figyelemre méltó eredmények A művészeti szövetségek, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, az ifjúsági szö­vetség és más tömegszervezet rövidesen sorra kerülő kongresszusain is minden bi­zonnyal meggyőzően szólnak majd esemé­nyekben és eredményekben gazdag kultu­rális és művészeti életünk fejlődéséről. Kulturális és művészeti frontunk a hetve­nes évek elejétől a bonyolult bel- és külpoli­tikai helyzetben derekasan helytállt. A mű­vészek és a kulturális szférában dolgozók túlnyomó többsége a szocializmus talaján állt, s aktívan vett részt pártunk kulturális politikájának megvalósításában. Vitathatat­lan, hogy kulturális életünk arcvonala - amely a pártban és a társadalomban bekövetkezett válságot követő konszolidá­ciós folyamatban jött létre - napjainkban is életképes, tovább mélyül és szélesedik kapcsolata a társadalom életével, növek­szik alkotó ereje, mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt gyarapodik, mind hatékonyabban veszi ki a részét népünk építómunkájából, új kulturális és művészeti értékek létrehozásából, s növekszik a sze­repe a tartós békéért vívott harcban. A művészeti szövetségek és a társadal­mi szervezetek kongresszusa előtt különö­sen időszerű feladat annak megállapítása, hogy a különböző kollektívák, szervek és szervezetek milyen mértékben járultak hoz­zá azokhoz az eredményekhez, amelyeket az elmúlt időszakban kulturális és művé­szeti életünkben értünk el. Az értékelés mindig bonyolult, nehéz és nagyon felelős­ségteljes feladat. Ennek tudatában sem érthetünk egyet azzal, ahogy egyesek né­hány művészt - akiknek a társadalmi elkö­telezettsége a hetvenes évek elején nem volt meghatározó - napjainkban népszerű­sítenek, különösen akkor nem, ha figyelem­be vesszük érdemeiket. Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szaka­szának jellemző vonása minden hiba, felü­letesség, minden káros jelenség nyílt bírá­lata. Ez a megállapítás teljes mértékben érvényes kulturális és művészi életünkre is. Mindezzel együtt tudatosítanunk kell, hogy helytelen, ha szemet hunyunk a hibák fölött, ám ugyanúgy nem helyes eredményeink, sikereink elhallgatása sem. Egyáltalán nem titok, hogy a kulturális folyóiratokban és más lapokban publikáló szerzők egy része a fentebb említett egyik, vagy másik véglet­be esik. Mi azt kívánjuk, hogy a művészeti szövetségek kongresszusain elhangzó ér­tékelő beszámolók legyenek nyíltak, bíráló- ak és igazak. Ilyen szempontból is idősze­rűek azok a gondolatok, amelyeket V. G. Zaharov szovjet kulturális miniszter fejtett ki a minap a lengyel Polityika hasábjain: „A bírálatnak alkotónak kell lennie, s figyelefn- be kell vennie az értékeket. Nem lehet csak a rosszról írni, eleve mindent bírálni. A kriti­kának fontos szerepe van az új értékek megalkotásában. “ Fontos a folyamatosság megőrzése Kulturális és művészeti életünkben a po­zitív és negatív jelenségek igaz feltárása, a megfelelő arányok felállítása a folytonos­ság megőrzése szempontjából is rendkívül fontos. E kontinuitás megszakítása - miként azt a válságos években szerzett tapasztala­taink is igazolják - nagy károkat okozna nemcsak a dolgozók tudatában, hanem pártunk kulturális politikájának megvalósítá­sában is. Ezzel szélesre tárnánk a kaput a szubjektivizmus és a voluntarizmus előtt, s ez törvényszerűen zsákutcába vezetne, ahol nem teremnek új szellemi értékek. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kapi­talista országokban tevékenykedő ideoló­giai- és osztályellenségeink elsősorban azo­kat az eredményeket igyekeznek kétségbe­vonni, amelyeket társadalmunk a hetvenes évek eleje óta ért el. Persze, az antikommu- nista központok ma már nem vetemednek arra, hogy Csehszlovákiáról, mint a,,szelle­miség Biafrájáról“ beszéljenek, ám tovább­ra is igyekeznek elhallgatni, s becsmérelni mindazokat az eredményeket, amelyeket kultúránkban és művészetünkben elértünk. Mesterkedéseikhez sokoldalúan igyekez­nek kihasználni a társadalmi szempontból jelentéktelen „belső emigránsok“ alvilágát, amely a kulturális és művészeti élet perifé­riáján van, s néhány kisebb csoportból, s jó­részt olyan egyénekből tevődik össze, akik politikai téren levitézlettek. E csoportnak a legfontosabb feladata az, hogy az anti- kommunista, csehszlovákiaellenes propa­gandát gyűlölködő, rágalmazó pamflettek- kel táplálják. Ezeknek az irományoknak kü­lönben nincs semmilyen művészi értékük. A jelenlegi burzsoá propaganda például elhallgatja azt is, hogy kultúránk és művé­szetünk példátlan fejlődése olyan körülmé­nyek között ment végbe, amikor Csehszlo­vákiában nincs cenzúra: az elmondott, vagy a nyomtatásban megjelenő gondolatokért teljes mértékben a szerzők, valamint a kia­dók, s a tömegtájékoztató eszközök vezetői a felelősek. Egyáltalán nem titok az sem, hogy az antikommunista központok a győzelmes február 40., valamint az 1968-as válságos esztendő 20. évfordulója alkalmából széles körű csehszlovákiaellenes kampányt készí­tenek elő, melynek során iparkodnak majd kétségbevonni mindazt, amit hazánkban, főleg kulturális és művészeti életünkben elértünk. Ilyen szempontból is fontos, hogy a kulturális és művészeti szférát, valamint egész közvéleményünket olyan igaz érvek­kel vértezzük föl, amelyek egyúttal lerántják a leplet a hazug, ellenséges propagandáról. Szélsőségek nélkül A kultúra és a művészet társadalmi sze­repével, az ezzel kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdésekkel kapcsolatban a min­dennapi életben két szélsőséggel találkoz­hatunk: egyesek stratégiai, különösen gaz­dasági feladataink megoldása során lebe­csülik a kultúra és a művészet szerepét, főleg azzal, hogy nem tudatosítják e felépít­ményi szféra kölcsönös kapcsolatát társa­dalmi életünk más területeivel. Ez a lebe­csülés olykor abban is megnyilvánul, hogy a kultúrát, a művészetet olyasvalaminek tartják, amely nélkül meg lehet élni, s ame­lyen következmények nélkül lehet szinte a végletekig takarékoskodni. E helytelen magatartás logikus következménye, hogy az úgynevezett emberi tényezőt csupán munkaerőnek tekintik. A másik szélsőség képviselői különböző cikkekben, adásokban és más megnyilvá­nulásaikban a kultúra és a művészet fejlő­désével kapcsolatos kérdések és követel­mények fölvetésénél gyakran nincsenek te­kintettel társadalmunk anyagi lehetőségei­re, s ez olykor irreális javaslatokhoz, végső soron pedig az energia, az idő, az anyagi eszközeink elfecsérléséhez vezet. A CSKP XVII. kongresszusa határozatai­nak valóra váltásáért kibontakoztatott harc legfőbb csatatere kétségtelenül a gazdasá­gi szféra. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy kultúránk és művészetünk e történelmi jelentőségű küzdelem perifériá­jára szorult, s a változások passzív szemlé­lőjének szerepére van kárhoztatva. Az ilyen feltevés nagyon helytelen volna, s maga a valóság cáfolna rá. Ugyanis a gyorsítás stratégiájának megvalósítója, döntő ténye­zője az ember, a dolgozó tömegek művelt­sége, öntudata, s az a képességük, hogy fölismerjék a változások szükségszerűsé­gét és elodázhatatlanságát. A legfejlettebb technika is csak akkorr hozza meg a kívánt eredményt, ha eszmei és politikai szem­pontból öntudatos, művelt, fegyelmezett ak­tív és kezdeményező emberek kezelik. Ilyen sokoldalúan fejlett embertípus, a fejlő­dés megtestesítőjének kimunkálásában a mostaninál nagyobb szerepet kell betölte­nie a kultúrának és a művészetnek. A művészet elsősorban az ember érzel­mi és erkölcsi nevelésében tölt be pótolha­tatlan szerepet. Műveltség, kulturális ér­deklődés nélkül nem beszélhetünk az egyén harmonikus fejlődéséről. Csak az általános műveltséggel együtt fejlődik pél­dául az egyén politikai kultúrája, amely hozzásegíti az embert ahhoz, hogy eliga­zodjék a bonyolult helyzetekben, legyen képes egyedül is dönteni, s adott esetben a felelősséget is magára vállalni. A művészek és a kulturális szférában dolgozók ideológiai frontunk megbonthatat­lan részét képezik. Ma még azonban nem mindannyian tudatosítják teljes mértékben nevelő feladataikat, s ezzel kapcsolatos felelősségüket. Kultúránkra és művésze­tünkre továbbra is teljes mértékben érvé­nyesek a CSKP KB és az SZLKP KB 1980 márciusi, illetve áprilisi ülésének - a párt ideológiai munkájával kapcsolatos - határo­zatai. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy még mindig akadnak olyan szervek és szer­vezetek, amelyek mintha megfeledkeztek volna e fontos dokumentumokról. A gyorsí­tás stratégiájából adódó, minőségileg is új feladatokat az említett dokumentumokkal való folyamatosságban kell értelmezni. Társadalmi és gazdasági fejlődésünk gyorsítása stratégiájának döntő jelentősége van kulturális és művészeti életünk elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldásában is. Sajnos, néhány cikkben, tanulmányban és más anyagokban nem mindig tudatosítják ezeket az összefüggéseket. Ha a kultúrát és a művészetet bármilyen formában elsza­kítjuk mostani legfontosabb feladataitól, vagyis a társadalomban végbemenő straté­giai változásokban való aktív közreműködé­sétől, akkor teret nyitunk a formalizmusnak, az öncélúságnak, a szubjektivizmusnak. Ugyanakkor sohasem szabad megfeled­keznünk arról, hogy a kultúra és a művészet a gyorsítás stratégiájának megvalósításá­ban a maga sajátos eszközeivel vesz részt. A kultúra az emberi alkotómunka olyan sajátos területe, ahol meghatározó szere­pük van az olyan tényezőknek, mint a tehet­ség, az ízlés, a szépség. Ez a szféra ezért is érzékeny az irányítás helytelen módszerei­re, főleg az adminisztratív és a bürokratikus beavatkozásokra. A kultúrát és a művésze­tet nem lehet csupán a parancsok és a tiltá­sok módszerével irányítani, s főleg nem napjainkban, amikor annak a gyorsítás stra­tégiájával kapcsolatos, minőségi szempont­ból új feladatokat kell megoldania. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a terü­leten le kell mondani az ellenőrzésről, a cél­tudatos irányításról, a bürokrácia elleni harc jegyében nem számolhatjuk föl a rendet és a fegyelmet. Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy adminisztrációs beavat­kozásokra nálunk a hetvenes évek elején nagyon kevés esetben került sor: csak ak­kor, amikor gátat kellett vetni bizonyos egyének társadalomellenes tevékenységé­nek, akik e mesterkedésüket a kultúrával vagy a művészettel próbálták meg álcázni. Új feladatok Elméleti szakembereink és kritikusaink túlnyomó többsége teljes mértékben tuda­tosítja a kultúra és a művészet előtt álló társadalmi jelentőségű feladatokat. A gya­korlatban olykor azonban találkozunk olyan megnyilvánulásokkal is, amelyek e szféra további fejlődésének elemzésénél nem ve­szi figyelembe az említett legfontosabb tár­sadalmi szempontokat. Az a cikk, kritika, az a rádió- vagy tévéadás, amely nem a társa­dalom előtt álló legfontosabb feladatokból, a gyorsítás stratégiájából következő válto­zások szükségszerűségéből indul ki, nem tájékoztat, hanem sokkal inkább félretájé­koztat. Akadnak olyan egyének is, akik nem a kulcsfontosságú feladatokra hívják fel a fi­gyelmet, hanem önmagukat népszerűsítik, vagy pedig azt a klikket, amelyhez tar­toznak. A CSKP XVII. kongresszusán jóváha­gyott programból adódó, minőségileg új feladatok megkövetelik, hogy kérlelhetetlen harcot vívjunk a szocialista törvényesség megsértése, a hatalommal való visszaélés, 87.1. 30. (Folytatás a 4. oldalon) W. ' Üs §S_JB W' ffi á* é'£ Wi f*1.;. . ••• (3 M ÍK jfm. fl| " ® M aim jja ÍSrXjJg, íyf^* M ™äF* .•-:3a ST*» í-^.; Ej^B £, / #; ■ • ™ ■ ■ ■ V

Next

/
Thumbnails
Contents