Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-30 / 4. szám

(Folytatás a 3. oldalról)

a korrupció, a protekciózás, a különféle kispolgári hangulatok és cselekedetek ellen. Ez a küzdelem - a CSKP KB Elnöksége Levelének szellemében - társadalmi életünk valamennyi területén kibontakozott. Sajnos, a különböző negatív jelenségek a kultúra és a művészeti élet területét sem kerülték el.

Nagyobb teret a szatírának

Kulturális és művészeti frontunk ezidáig nem kapcsolódott be kellő mértékben az említett káros jelenségek elleni, egész társadalmi méretben kibontakozó harcba. Ezért is mélyen el kell gondolkodnunk a szatíra társadalmi szerepéről, máig kihasználatlan lehetőségeiről. Különösen annak a politikai szatírának a hiányát érezzük, amely meggyőzően tudná tollhegyre tűzni a különböző kispolgári megnyilvánulásokat, a konzervativizmust, a kivagyiságot, a hiúságot és más hasonló rossz tulajdonságokat. Mindannyian jól tudjuk,' hogy az a glossza, karikatúra, rádió- vagy tévéműsor, amely szellemesen pellengérezi ki életünk, társadalmi életünk fonákságait, többnyire hatásosabb a hosszadalmas, kioktató cikkeknél és beszédeknél. Nincs igazuk azoknak, akik azt hajtogatják, hogy ennek a műfajnak nálunk nincs hagyománya. Elegendő talán, ha Stefan Bednár életművét idézzük fel, aki különösen a politikai szatírának nagy figyelmet szentelt. Kívánatos, hogy a szatíra élét az imperializmus reakciós erői ellen is fordítsuk. Nyilvánvalóan megérett az idő a szatíra jelenlegi helyzetének alapos értékelésére, s olyan intézkedések elfogadására, amelyek elősegítik e műfaj sokoldalú fejlődését.

Egyértelműen le kell szögezni, hogy a hibák és a káros jelenségek elleni harc élén pártunk és szocialista államunk szervei állnak. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek azt, amikor egyesek olyan benyomást próbálnák kelteni, mintha a szocialista törvényesség megtartásáért vívott harcot csak a művészet, a kulturális front munkatársai, vagy az újságírók vívnák.

Napjainkban mind gyakrabban hangoztatjuk a kulturális folyamatok intenzifikáció- jának szükségességét is. Ez az igény híven tükrözi azokat a feladatokat, amelyek már a közeljövőben várnak valamennyi kulturális intézményre. Szükségesnek tartjuk elméleti szempontból is kellően felmérni és megindokolni a továbblépés módozatait, mert e téren is tekintettel kell lennünk a kultúra és a művészet sajátosságaira, tehát a gazdasági szférából nem vehetjük át mechanikusan a munkamódszereket, s az értékelés kritériumait.

A kultúra és a művészet területére is érvényes, hogy a gyakorlati kérdések eredményes megoldásának egyik lényeges feltétele olyan elméleti kutatás fejlesztése és ösztönzése, amely a gyakorlati életből indul ki, s általánosítja a tapasztalatokat. Látnunk kell azt is, hogy vannak, akik még ma is hajlamosak lebecsülni az elméleti kutatómunka eredményeit, ám akadnak valósággal a fellegekben járó tudósok, köztük a kutatómunkát csak színlelők is. Az eddiginél következetesebben kell fellépnünk azok ellen, akik évek hosszú sora óta kutatómunkájukban semmilyen eredményt sem mutatnak ki.

A CSKP XVII. kongresszusán a KB politikai beszámolója a kultúra és a művészet eddigi társadalmi fejlődését, vagyis a folyamatosságot szem előtt tartva hangsúlyozta azoknak az alapvető elveknek az érvényességét, amelyek jegyében fejlődik társadalmunk szellemi élete. Ez az elv pedig a szocialista kultúra és művészet népisége, osztályszemlélete és pártossága.

„A szocialista társadalomban a kultúra feladata a nép érdekeinek a szolgálata" - állapítja meg a beszámoló. Ugyanakkor hangsúlyozza: ,,Az a tény, hogy társadalmunk fejlődésének újabb jelentős szakaszába lép, új feladatok elé állítja kultúránkat és művészetünket, amelyeknek jelentős szerepük van a nép szellemi erejének gyarapításában, az eszmei és erkölcsi nevelésében. “

Kulcsfontosságú szerepben a kritika

Kultúránk és művészeti életünk színvonalának további emelésében kulcsfontosságú szerepe van a kritikának, a megfelelő értékrendszernek. Nyilvánvaló, hogy a művészetben nem lehet mechanikusan érvényesíteni azokat a kritériumokat, amelyeket társadalmi életünk más területein használunk. Ám tapasztalataink arra is figyelmeztetnek, hogy a megfelelő színvonalhoz vezető út a művészetben nem a kulturális politika szubjektivizmusán, voluntarizmusán és pragmatizmusán keresztül , vezet.

Ugyancsak tapasztalataink igazolják, hogy az alkotások megítélésénél sohasem mellőzhetjük a szocialista kultúra és a művészet már említett alapvető elveit, vagyis a népiséget, az osztályszempontot és a pártosságot. A gyakorlati életben azonban napjainkban is olykor tanúi vagyunk annak, hogy a művészeti alkotások értékelésénél ezt az eszmeiséget - amely az említett alapvető elvek jegyében fogant - elszakítják a mű esztétikai színvonalától. Eszmeiség nélkül egyáltalán nem beszélhetünk a műalkotások társadalmi elkötelezettségéről.

Ha a kritikában a mű eszmeiségét elszakítjuk az alkotás esztétikai színvonalától, akkor - s ezt tapasztalataink egyértelműen alátámasztják - szélesre tárjuk a kaput azok előtt, akik az ideológiai diverzió céljaira akarják kihasználni a művészetet és a kultúrát, s olyan nézeteket, eszményeket, magatartásformákat iparkodnak terjeszteni, amelyek idegenek szocialista életvitelünktől.

Ugyanakkor az eszmeiség hangsúlyozása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk a szürke, középszerű, gyenge színvonalú alkotások fölött. Látnunk kell, hogy olykor a már meglévő gyenge kiadványokra hivatkoznak újabb silány művek megjelentetése, bemutatása érdekében. Ez a fajta szemlélet nyilvánul meg az olyan kijelentésekben, miszerint a közvélemény már befogadott, vagy megtűrt gyengébb alkotásokat is. A kultúra és a művészet színvonalának emeléséért vívott harcot össze kell kötni az egész társadalmunkban a jobb munkáért kibontakozó küzdelemmel, méghozzá úgy, hogy tekintettel leszünk az említett felépítményi szféra sajátosságaira.

A szocialista realizmus életképessége

Szükségesnek tartjuk, hogy szakembereink kellő figyelmet szenteljenek a szocialista realizmus alkotó módszere további fejlődésének. E téren pozitív szerepet töltöttek be a különböző konferenciák, szinpozio- nok és más eszmecserék. E tanácskozások hozzásegítettek az olyan leegyszerűsített nézetek felszámolásához, amelyek kizárták ennek az alkotó módszernek a fejlődését és teret engedtek a sematizmusnak, a dogma- tizmusnak, a valóságtól elszakadt vaskala- posságnak. Az elméleti kutatások igazolták, hogy a szocialista realizmus olyan alkotó módszer, amely ugyanúgy fejlődik, mint maga az élet. Az így értelmezett alkotó módszer sokrétű lehetőséget nyújt a művésznek kifejező eszközeinek gondos meg- válogatásához. Ugyanakkor azonban nem érthetünk egyet azokkal, akik a szocialista realizmust parttalan alkotó módszernek igyekeznek feltüntetni, s megpróbálják ráaggatni a kortárs burzsoá filozófiai-esztétikai koncepciók megkövesült eszmeiségét. A szocialista realizmus nem zárja ki, hanem éppen ellenkezőleg elősegíti a művészi fantázia szárnyalását. A kérdés az, hogy a fantázia mit szolgál. Vajon a haladó gondolatoknak, az imperialistaellenes, szocialista eszméknek tör utat, avagy reakciós nézetek és eszmények hordozója-e? A fantázia semmiképpen sem helyettesítheti az élet igazságát.

Elméleti szakembereink és más illetékesek következetesebben leplezhetnék le azokat a kísérleteket, amelyek elítélik, vagy lebecsülik a szocialista realizmust főleg magasfokú elkötelezettsége és haladó eszmeisége miatt.

Napjainkban, amikor társadalmunk erkölcsi téren is következetes harcot vív a negatív jelenségek ellen, a művészeti kritikára is rendkívül fontos feladatok megoldása vár. A művészeti életben is fel kell számolni a kritikátlan szemléletet, azt a légkört, amely azt sejteti, hogy vannak olyan egyének, akik nem kritizálhatok, s elejét kell venni annak, hogy valakit bántódás érhet azért, mert jogosan bírált.

Többet, meggyőzőbben a mai emberről

A művészeknek az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a mai ember ábrázolásának, olyan dolgozók bemutatásának, akik holnapunkért, a korszerű munkamódszerek meghonosításáért s minden olyan nehézség és egyéb körülmény ellen harcolnak, amelyek gátolják a társadalmi előrehaladást. Számunkra is tanulságosak Gorbacsov elvtárs gondolatai arról, hogy „a társadalom az Íróktól felfedező erejű műveket, az életigazságok ábrázolását várja, hiszen mindig ez volt az igaz művészet alapvető feladata." A szovjet írók tavalyi Vili. kongresszusán hangsúlyozták, hogy csupán kellő eszmeiségú, kiemelkedő esztétikai színvonalú nemzeti irodalom képes

becsületes embereket nevelni. Olyanokat, akik minden szempontból képesek eleget tenni a kor kihívásainak. Művészeti kritikánk nem lép föl eléggé aktívan a burzsoá esztétikai koncepciókkal szemben. E fogyatékosság gyökere abban is keresendő, hogy kritikusaink egy részének nincs kellő osztályöntudata, s ezért a művészeti alkotások értékelésénél nem tulajdonítanak kellő jelentőséget az alkotók osztályszemléletének, amely pedig a marxista-leninista művészeti kritika egyik alapvető szempontja. A már említett társadalmi feladatokat szem előtt tartva még inkább elvárjuk minden művésztől és kritikustól, hogy az eddiginél is jobban tudatosítsa felelősségét társadalmunkkal és pártunkkal szemben.

Konstruktív

eszmecserét

Komoly gondnak tartjuk a művészek és a kritikusok közötti, gyakran nem megfelelő emberi kapcsolatokat. Ezek a feszültségek - néha a kritikusok miatt is - olykor túllépnek az elviselhetóség határán. Az elmérgesedett helyzetben akadnak olyan egyének, akik a párt- és állami szervektől, olykor más intézményektől adminisztrációs intézkedéseket követelnek azok ellen, akikről úgy vélik, hogy megbántották őket. Néha olyan egyének is ilyen lépéseket követelnek, akik egyébként indulatosan bélyegzik meg az adminisztrációs intézkedéseket. Ám ha a saját érdekükről, vagy bizonyos klikkek érdekeiről van szó, akkor nem riadnak visz- sza az ilyesfajta követelésektől sem. Minden illetékes szerv, intézmény, valamennyi felelős személy kötelessége, hogy megteremtse a művészek és a kultúra területén dolgozók alkotó egységét, s mindannyiuk figyelmét a legfontosabb társadalmi feladatok valóra váltására fordítsa. A művészeti szövetségek rövidesen sorra kerülő kongresszusaitól egyébként elvárjuk azt is, hogy kellő figyelmet szenteljenek a művészek, a kritikusok, a szellem emberei közötti kapcsolatoknak. Napjainkban egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy konstruktív és széles körű eszmecserét folytassunk kultúránk és művészetünk fejlődéséről. Ez a vita valószínűleg hozzájárulna a fölösleges feszültségek megelőzéséhez, s a nézetek tisztázásához.

Az együvé tartozás tudatának elmélyítéséért

Szlovákia Kommunista Pártjának legutóbbi kongresszusa is hangsúlyozta, hogy társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában még inkább növekszik a kultúra internacionalista jellegének, s annak a folyamatnak a szerepe, amely hozzájárul hazánkban a cseh és a szlovák, valamint a nemzetiségek, továbbá a szocialista országok kultúrája kölcsönös közeledéséhez, egymás kulturális értékeinek gazdagításához. A hazánkban élő magyar, ukrán és lengyel nemzetiségek kultúrájának fejlődése a csehszlovák kulturális kontextus szerves része, és egyúttal fontos tényezője a kölcsönös közeledésnek, az együvé tartozás további elmélyítésének. Kritikusaink egyik időszerű feladata nagyobb figyelemmel kísérni azoknak az alkotásait, akik nemzetiségeink nyelvén írnak, s akiket jobban be kell kapcsolni kulturális és művészeti életünk vérkeringésébe.

A CSKP XVII. kongresszusa programjának maradéktalan és mielőbbi megvalósítása megköveteli a dogmatikus és vaskalapos nézetek határozott felszámolását is. Elismerést érdemel az, amit a művészek és, a kulturális frontok képviselői tettek annak érdekében, hogy a marxizmus-leninizmus terebélyes, dús lombozatú fájáról eltűnjön ez a száraz ág. Egy percre sem feledkezhetünk meg arról, hogy e folyamat célja a kultúrában és a művészetben meglévő, megoldásra érett gondok céltudatos felszámolása. Semmiképpen sem engedhetjük meg, hogy e folyamaton egy másfajta szélsőség, a jobboldali opportunizmus képviselői élös- ködjenek.

Tapasztalataink igazolják: mindazokat az eredményeket, amelyeket kultúránkban és művészetünkben a hetvenes évek eleje óta elértünk, elsősorban annak köszönhetjük, hogy éles és következetes ideológiai harcot vívtunk a „baloldali" és a jobboldali revizio- nizmus, a dogmatikus, a szektás megnyilvánulások, a jobboldali erők ellen is. Ez utóbbiak a parttalan liberalizmus hívei voltak, s a szocialista művészet alapvető elveit is tagadták. A Tanulságok... című pártdokumentum is hangsúlyozza, hogy a „baloldali" és a jobboldali opportunizmus kölcsönösen támogatja egymást. Megnyilvánulásaik közös nevezője a szubjektivizmus és a voluntarizmus. A dogmatizmus és a sematizmus hívei nem tudatosítják a fejlődés objektív törvényszerűségeit, s hajlamosak bizonyos szakaszokat átugrani, a jobboldali revizionizmus erői viszont kapitulálnak a nehézségek és a gondok előtt, s fokozatosan a polgári ideológia állásaiba kerülnek. Számolni kell azzal, hogy a jobboldali erők felforgató tevékenységükhöz egyre körmönfontabb módszereket agyainak ki. Ugyanúgy, mint a múltban, igyekeznek olyan látszatot kelteni, hogy a hibák felszámolásáért, a szocialista társadalom tökéletesítéséért harcolnak, holott semmilyen korszerű, pozitív programjuk nem volt, s ma sincs.

Mindenféle szélsőséges, elhajlás ellen a legjobb gyógyszer mindazoknak a kérdéseknek elméleti szempontból is megalapozott, helyes megoldása, amelyeket a kor, a fejlődés hozott magával.

Meg kell említenünk azt is, hogy az antikommunista központok Szlovákia viszonylatában iparkodnak visszaélni a lakosságunk egy részének vallásos érzelmeivel. Társadalmi viszonyaink fellazítása érdekében szeretnének pártunk és szocialista államunk kulturális politikájával szemben a hivő művészek soraiból verbuvált, valamiféle „ellenzéket" felsorakoztatni. A különböző emigráns, antikommunista erők mesterkedései nálunk teljes csődre vannak ítélve, ám mégsem szabad lebecsülni ezeket a próbálkozásokat. Elméleti szakembereinknek le kell leplezniük az antikommunista erők effajta mesterkedéseit is. Ezeket a felforgató elemeket valójában egyáltalán nem érdekli kultúránk és művészetünk fejlődése, s nevetséges, hogy az emigránsok többnyire nacionalista, szeparatista, klerikális és fasiszta jellegű irományait, gyűlölködő pamflettjeit a szlovák kultúra kimagasló alkotásainak kiáltják ki. Figyelemre méltó az a kitartás és leleményesség, ahogy a vallás és a vallásosság leple alatt iparkodnak nálunk elavult eszményeikkel hatást elérni.

Kimagasló jelentőségű évfordulóra készülve

Megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk az ifjú müvésznemzedékeknek. Az elmúlt években is minden művészi ágazatban számos fiatal tehetség tűnt fel, akik újfajta szemléletükkel, alkotó módszerekkel gazdagították a realista ábrázolásmód tárházát. Az imperialista felforgató központok éppen ezekre a fiatalokra próbálnak hatni, iparkodnak céljaiknak megfelelően befolyásolni az ifjú művészek eszmei, politikai és szakmai fejlődését. A nemzedéki ellentétek hangsúlyozásával és más körmönfont esz-' közökkel iparkodnak megbontani művészeti frontunk egységét, s kétségbevonni szocialista művészetünk alapvető elveit. Pártunk kulturális politikájában az ifjú múvésznem- zedékkel való rendszeres munkának megkülönböztetett figyelmet szentel. E munka alapvetően határozza meg szocialista művészetünk jövőjét.

Az elmúlt esztendőben emlékeztünk meg a CSKP megalakulásának 65. évfordulójáról. A csehszlovákiai kommunisták történelmi jelentőségű, olykor nagy árak árán megszerzett tapasztalata, az eddig megtett út egyértelműen azt igazolja, hogy minden fontos feladat sikeres megoldásának döntő feltétele a pártszervek és -szervezetek nagyfokú aktivitása, kezdeményezőkészsége, a párt vezető szerepének következetes érvényesítése, és szüntelen elmélyítése. A párt vezető szerepe elmélyítésének az igénye szorosan összefügg azzal, hogy a gyorsítás stratégiájában növekszik a szubjektív tényező jelentősége.

E napokban kerül sor a párt évzáró taggyűléseire, ahol többek között el kell gondolkodnunk a párt vezető szerepének érvényesítéséről, a pártirányítás módszereinek a tökéletesítéséről, mert mindennek kultúránkban és művészetünkben különösen fontos szerepe van.

Ebben az esztendőben emlékezünk meg az emberiség történelmének legjelentősebb eseményéről, a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójáról. Ez a nevezetes évforduló minden művész, és kultúra területén dolgozó valamennyi munkatárs számára alkalmat kínál arra, hogy tudatosítsa a szocialista kultúra és művészet lenini elveinek életképességét, időszerűségét, s kiemelkedő jelentőségét a társadalmi haladásért, a békéért vívott harcban.

Művészeinktől elsősorban azt várjuk, hogy a világ haladó erőinek e nagy ünnepét társadalmi szempontból elkötelezett, művészileg meggyőző és hatásos új művekkel köszöntik.

(A művészeti szövetségek, az állami szervek és a kulturális intézmények vezetőinek szlovákiai tanácskozásán elhangzott beszéd kivonata)

Alcímek: Új Szó