Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-23 / 3. szám
A Wagner című tévéfilmsorozatról ír a The New York Times múlt évi október 24-i száma. Egyetlen mondat a kritikából: II. Lajost, a zeneszerző nagyszerű pártfogóját Gálffi László alakítja - csodálatosan. Wagnert Richard Burton keltette életre, akiről néhány héttel ezelőtt könyv jelent meg Londonban. Szerzője, Penny Junor korunk legnagyobb angol színészét, Sir John Gielgudot is felkereste, beszéljen nemrég elhunyt pályatársáról. Gielgud a Wagnerre is kitér nyilatkozatában, hisz ez volt az utolsó közös filmje Burtonnel. És itt mondja ki Gálffi László nevét: „A legtehetségesebb fiatal színész, akivel életemben találkoztam. “ Gálffit az Esztergályos Károly rendezte Nórában láthattuk legutóbb - Rank doktora maga volt az ibse- ni tisztaság. Új tévéfilmje, a Hajnali párbeszéd, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornélját játssza, a közeli hetekben kerül bemutatásra. x „Hát nem furcsa? Nekem mindig visszaköszön a múlt. Tizenhat évesen Beckettet olvastam, ma Beckett egyfelvonásosait játszom a Vígszínházban. Tizenhét éves koromban Rimbaud-tól voltam »részeg« - ma a Pesti Színházban élem az életét. Kosztolányit negyedéves főiskolásként vettem először a kezembe - a Kengurut forgattuk Székesfehérváron, esett az eső, bementem egy antikváriumba és megvettem az Esti Kornél történeteit. Akkor eszembe sem jutott, hogy tíz évvel később játszom majd öt, most mégis azt mondom: nem lepett meg, hogy Esztergályos Károly rám osztotta a szerepet, örültem, de nem csodálkoztam. Mostanában ugyanis egyre inkább úgy érzem: én sorra megkapom a nekem való szerepeket. Esti Kornél sem kerülhetett el, tudom. Hisz ugyanott tartok, ahol ó. »Túljártam életem felén« - ezzel kezdi egyik írását. Érde• A FIATAL ESTI KORNÉL (KissJúlia felvétele) kés... Dante is hasonlóképp nyitja a La vita nuovát: »Az emberélet útjának felén egy nagy sötét erdőbe jutottam.« Hát igen, ez az első számvetés ideje. Én harmincnégy éves vagyok; optimális esetben a fél életem van mögöttem, s ha tetszik, ha nem, szembe kell néznem önmagámmal. Mától meg kell gondolnom, mit miért csinálok. Esztergályos Károly jól ismer engem; talán sejtette, hogy a mérlegelés napjait élem, amikor elküldte a Hajnali párbeszédet. A film első felében a tizennyolc éves fiatalt játszom el, a szabad világcsavargót, a forradalmat vijjogót, aztán megfontolt negyvenévest, aki egyre többet gondol az elmúlásra. Igen, ez a kettősség jellemzi a Kosztolányi-típusú embert. A szabadság és a halál minden írásában jelen van; az utóbbi hol reális, hol groteszk formában. A Hajnali párbeszéd több novelláját fogja össze, s ami egy szálra „EGYSZER ÚGYIS TALÁLKOZTUNK Esti Kornél: IfAI UA« Gálffi László VULNA Esti Kornél: Gálffi László fűzi ezeket a remekműveket, az a halálfélelem sokféle változata. A kéjes borzongás és a vakmerő kihívás ugyanúgy átüt Esti Kornél szavain, mint a kíváncsi képzelgés vagy az ernyedt beletörődés. Tíz évvel ezelőtt a fiatal Esti Kornél érdekelt - ma a negyven év körüli férfi problémái izgatnak. Hisz ugyanúgy vagyok én is, mint Kosztolányi: lehet, hogy jó, amit eddig csináltam, mégsem vagyok megelégedve magammal. Keresem a kulcsot egy tartalmasabb, gazdagabb élményanyaghoz, szeretném visszahozni az életembe- mindazt, ami az évek során majdnem kiszorult belőle. Tiszta lélekkel akarok élni, s ez nagy áldozatokkal jár. És épp özekre a lelki áldozatokra van szükségem a további nekirugaszkodáshoz. Ezt kell elöbányásznom magamból. Ahogy megyek, ahogy leülök a filmben, az a novellában is benne van - engem az alapprobléma érdekel. Én nem akarok mindenáron Kosztolányira hasonlítani - én a magam igazát akarom bebizonyítani Esti Kornélként. Nekem a színészet arról szól, hogy gondolatokat közvetítek. A külső azonosulás másodrangú kérdés számomra. Esztergályos Károllyal csak a miérteket beszéltük meg munka közben. A többit rám bízta. Okos rendező - jól tudja, hogy ha színész és szerep találkozik, akkor biztosan elindul a „lavina“. Ami a forgatást illeti: nekem minden egyes szerep házi feladat. A felvevőgép előtt én már olyan szinten élem a figura életét, hogy minden gesztus, minden mozdulat magától jön. Beckett rigolyás Krappja irgalmatlanul érdekelt, de hozzá kellett törni magamat. Izgalmasnak, igazinak én azt a szerepet tartom, amelyben megtalálom azokat a pontokat, amelyek bennem is megvannak. Ha közöm van a figurához, akkor biztos, hogy hozzá tudok tenni valami olyan pluszt, ami csak az enyém, senki másé. Mert hiába hasonlít rám - egy az egyben nem játszhatom el. Az kevés lenne. Nagyon kevés. Visszatérve Esti Kornélra: nem véletlen, hogy rám talált a szerep. Ha nem jött volna, egyszer úgyis kiszuggeráltam volna valakiből. De mondom: szerencsés vagyok. Még nem ment el mellettem olyan szerep, ami miatt bánkódnom kellene. A kérdés csak az: tudok-e élni a lehetőségekkel. Ha nem, az az én hibám. Senki másé.“ SZABÓ G. LÁSZLÓ Mindenkinek van saját véleménye Vitasorozat *■ szovjet televízió műsoráról Kameraközeiben Az észt televízió három évvel ezelőtt idősebb embereket, nyugdíjasokat és rokkantakat kért fel, hogy működjenek közre egy olyan műsor elkészítésében, amely kimondottan nekik, illetve „társaiknak“ szólna. Ehhez hasonló műsor eddig még a központi televízióban sem volt. Az észt kezdeményezés nem volt véletlen, ugyanis ez a szovjet köztársaság egyike azoknak, ahol a legtöbb idős ember él. Az új műsort havonként kétszer sugározzák, és nagy népszerűségnek örvend. Az oroszlán temetése címmel készült tévéjáték a lengyel televízióban. A történet a fasiszta megszállás idején játszódik egy lengyel kisvárosban, ahol éppen cirkusz vendégszerepei. Főszereplője egy fiatal vasutas, aki megpróbál tevékenykedni az ellenállási mozgalomban, ugyanakkor titokban a cirkusz szép művésznőjéről, Stelláról álmodozik. Bátorsága végül is mindössze abban nyilvánul meg, hogy részt vesz a cirkuszi oroszlán temetésén. Theo Adam, a neves NDK-beli szólista az elmúlt évben ünnepelte 60. születésnapját. Az NDK televíziója ebből az alkalomból műsort készített, melyben a művész Schumann-, Liszt- és Wolf-műve- ket adott elő. Theo Adam egyébként igazi televíziós személyiség, és nemcsak azért, mert sok zenés műsorban szerepel, hanem azért is, mert saját műsora van a televízióban, ebben rendszeresen mutat be hazai és külföldi énekeseket. Sophia Loren az utóbbi időben inkább a televíziónak dolgozik, legutóbb Bertolt Brecht Kurázsi mama című drámájának háromórás televíziós változatában alakította a főszerepet. A tévénézők újfent meggyőződhettek a drámákban is kitűnőt nyújtó művésznő tehetségéről. Szürke ház címmel tizenkét részes sorozat készült a jugoszláv televízióban; szereplői többnyire nem hivatásos színészek. Témája a fiatalkorúak bűnözése. A rendező, Darko Bojic, nemcsak bűncselekményeket mutat be, szól ezeknek a,fiataloknak az átneveléséról is és maguknak a nevelőknek a nem könnyű munkájáról. A szovjet központi televízióra is, akárcsak a szovjet társadalom más szféráira, a korszerűsítés folyamata jellemző napjainkban. A tévéműsor milliókat érintő és érdeklő téma. Nem véletlen, hogy legutóbb ez került „a vélemények kereszttüzébe“ a Lityeraturnaja Gazeta szovjet hetilap népszerű 7x7 című vitarovatában. Már hetek óta folyik és az új évben is tovább folytatódik a kerekasztal-beszélgetés a heti tévéműsorról, Arkagyij Arkanov, Szergej Baruzgyin és Grigorij Gorin írók, Nyikita Bogoszlovszkij zeneszerző, Larisza Vasziljeva költő, Oleg Komov szobrászművész, Viktor Rozov dramaturg és Jevgenyij Szurkov kritikus részvételével. Valamennyien egyértelműen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy ma sokkal érdekesebb „együtt élni“ a televízióval, mint korábban. A képernyőre visszatértek az igazi arcok, valódi események, izgalmas mozzanatok. Nemegyszer hangzott el: „ezen a héten nem volt műsor, amely kimondottan ne tetszett volna“. Ahogy a sajtótermékek között a napilap a legérdekesebb olvasmány manapság a Szovjetunióban, úgy a képernyőn a társadalmi-politikai kérdésekkel foglalkozó adások (például a tévéhíradó, a Vremja) vették át a vezető szerepet a nézettséget tekintve. A Vremja adásaiban időnként szót kapnak neves írók és művészek, hogy mondják el nézeteiket az egyes társadalmi problémákkal kapcsolatban. A nézők hiányolják, hogy ezek a nagy tekintélyű művészek nem szerepelnek gyakrabban a képernyőn, nem kapnak több időt hosszabb, részletesebb véleménynyilvánításra - hiszen az országban végbemenő változások elválaszthatatlanok az irodalomtól, az írók szavától. Az irodalomról vagy a művészetről szóló tévéműsorok viszont egysí- kúak, hiányzik belőlük a vitaszellem. Általában, a tévé kevés újat képes bemutatni az irodalmi és a művészeti életből. Az lenne jó - hangzott el a vita során -, ha több lenne az élő adás, az egyenesben sugárzott vitaműsor, ha az elhangzó véleményeket nem szalagról kapná a néző, hanem közvetlenül lehetne tanúja a vitafolyamatnak, esetleg telefonon keresztül kérdéseket tehetne fel. A videofelvétel a kényelmesebb megoldás, és a „veszélytelenebb“, hiszen utólag vágható belőle, ami esetleg nem tartozik a tárgyhoz. Az élő vitában ugyanakkor sok minden félbemarad, a beszélgetés fonala gyakran megszakad. Mégis, az élő adás a televízió legnagyobb előnyei és lehetőségei közé tartozik: az adott pillanat közvetítésével az emberi kommunikáció közvetlenebb, ezért jó lenne, ha az élő adások nemcsak a sportközvetítésekre korlátozódnának. Nagy jövőt jósolnak a helyi, illetve körzeti tévéstúdiók munkájának. Ezek az adások az adott körzet lakóit közvetlenül érintő apró, hétköznapi problémákkal is képesek behatóbban foglalkozni. Moszkvában például a képernyőre kerülnek azok a helyi vezetők, akik egy-egy alapvető probléma megoldásáért felelősek és esetleg nem végzik megfelelően a munkájukat. S mi az, ami kevés vagy éppenséggel hiányzik a képernyőről a Szovjetunióban? Egyes vélemények szerint elmosódtak az arányok a művészeti jellegű adásokat tekintve. Kevés a jó film és színházi előadás. Más vélemények szerint viszont éppen az ellenkezője igaz, túlteng a művészet a képernyőn. Többet kellene foglalkozni a tudománnyal, korunkban ez nélkülözhetetlen és mindenkit érdeklő téma. A képernyőn is lehet népszerűsíteni, persze megfelelő formában, hogy a műsor érthető legyen a nem tudományos munkát végző néző számára is. Fontos lenne nagyobb teret adni az egyes köztársaságok neves írói és művészei bemutatásának. Kevesebb régi filmet kellene ismételni. Jó lenne egy meleg hangvitelú, érdekes és népszerű családi sorozat, amelyen nemzedékek nevelkedhetnének, amelyet akkor is ismerhetne, követhetne a néző, ha netán kihagy egy-egy részt. Olyan, mint például az angol televízióban a Coro- national Street című, amely nélkül szinte már elképzelhetetlen a televízió a szigetországban. És nem kell mindent feltétlenül kommentálni, megmagyarázni, hiszen mindenkinek van saját véleménye, és mindenki megérti, ami érthető. Persze tekintetbe kell venni egyes rétegek igényeit, ami a televízió esetében nem lehet különösebben nehéz feladat, hiszen a készülék kikapcsolható. Képtelenség például olyan szórakoztató műsort készíteni, amely mindenki számára egyformán érdekes, de olyat lehet, amely sokakat vonz. Nem szabad a nézők levelei alapján megítélni, mennyiben tetszik vagy nem tetszik egy-egy műsor, hiszen a levelekben csak egyéni vélemény tükröződik, és végül is nem mindenki ragad tollat egy-egy műsor miatt. A világon már mindenütt kérdőívek segítségével mérik fel a tévés sikert, illetve kudarcot. Nagyobb szerepet kellene kapniuk itt a szociológusoknak, teret kellene adni a közvéleménykutatásnak. Vannak tehát vélemények - nézetazonosság és nézeteltérés - a szovjet televízió músorpolitikájáról. A vita még nem ért véget, de már most termékenynek és hasznosnak mutatkozik. Mivel hazánkban is jól fogható a szovjet televízió műsora, számunkra ezért sem érdektelen, milyen változások történnek e téren a Szovjetunióban. Cz. I, A franciák továbbra is szeretik a filmet, de mind kevesebbet járnak moziba. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Le Monde és a Cahiers du Cinema film- művészeti folyóirat közösen szervezett. Az eredmények szerint a legtöbben (33 százalék) a tévé képernyője előtt töltik szabadidejük egy részét, második helyen az olvasás áll (16 százalék) és csak harmadik a mozi (12 százalék). Vajon miért vezethet a televízió? A megkérdezettek 41 százaléka szerint a tévében 3-5 filmet láthatnak hetenként. Moziba egyrészt a magas belépődíjak miatt nem járnak, másrészt meg azért, mert sok esetben messzire van a mozi lakóhelyüktől. Ezzel szemben a 18-24 éves fiatalok a mozit részesítik előnyben, a sport és az olvasás messze elmarad mögötte. A televízió iránt a fiataloknak mindössze 5 százaléka érdeklődik. Foglalkozása: színész - ezzel a címmel készített háromrészes sorozatot Marcello Mastroianni életéről és munkásságáról az olasz RAI tévétársaság. A műsorban, amelyet a művész maga kommentált, beszélgetések hangzottak el, megszólaltak Mastroianni színésztársai. Mindnyájan egyértelműen vallják: Marcello igazi színész és kolléga. ÚJ SZÚ 14
