Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-23 / 3. szám
I szú 5 „Hosszú távoliét után tértem vissza az Egyesült Államokba. Kiküldetésem során négy évet Moszkvában töltöttem. Fölöttébb meglepett, hogy mennyire hiányos az amerikaiak képe az oroszokról, milyen karikatúrát rajzolnak róluk, mennyire képtelenek vagyunk észrevenni a szovjet társadalom életének árnyalatait, apró mozzanatait és gazdag palettáét...“ David SHIPLER amerikai újságíró cikkét első ízben a New York Times Magazin közölte, majd átvette a Lityeraturnaja Gazeta (Moszkva). Ebből köziünk most részieteket. Egy alkalommal a Massachusetts állambeli Concort kis múzeumában családommal láthattam azt a körképet, amely az angol „vörös- mundérosok“ és az amerikai telepesek közti North-Bridge-i ütközetet ábrázolja. A miniatűr tájban a parányi harcmezón játékkatonák szimulálták az ütközetet, amellyel elkezdődött az amerikai forradalom. Nyolcesztendös Michael fiam az egyik vörös mundéros katonára mutatott, aki oldalára dőlve feküdt: „Nézzétek - mondta halott orosz.“ Azután észbe kapott, elnevette magát, és javított: „Azt akartam mondani, angol katona." Tizenegy évi külföldi tartózkodás után alig egy éve, hogy visszatértünk az Egyesült Államokba, de Michael gyorsan magáévá tette a ma már tipikusan amerikai álláspontot: az oroszok ellenségeink. Ez a koncepció bahatolt kultúránkba. Az oroszok a moziban, a reklámban és a ponyvairodalomban elfoglalták helyüket a kegyetlen nácik vagy a még korábbi vérfagyasztó alakok, a kínaiak és a japánok mellett. És ahogy összehasonlítjuk őket magunkkal, azt mondjuk: nálunk szabadság van, náluk rabszolgaság, mi gazdagok vagyunk, ők szegények, mi becsületesek vagyunk, ók hazugok, mi igazságosak vagyunk, ók alattomosak, a mi szándékaink békések, ók harcias militaristák, nálunk fejlődik az egészséges magánvállalkozás, náluk mindent korlátoz az állami szocializmus. .. James Hill clermonti (Kaliforniai állam) középiskolai történelemtanár az utóbbi két év folyamán nem hivatalos kísérletet végzett: szándékosan orosz akcentussal beszélt, és kifejtette a szovjet álláspontot több nemzetközi problémáról, a többi közt az Egyesült Államokkal való békés egymás mellett élés kérdéséről. Az eredmény: néhány középiskolai tanuló és felnőtt meg- dühödött. Azt mondták: „Nem élünk békében magukkal, amíg nem változnak meg, és nem élnek úgy, mint mi." Ezt Hilltöl magától hallottam. Az agewoodi középiskolában a diákok tüntetőén kivonultak óráiról. Az étteremben felálltak az asztal mellől, amikor megjelent, és ugyancsak tüntetőén kimentek. .. .Amikor Poughkeepsie-ben (New York állam) az arlingtoni középiskolába szovjet diplomaták gyerekeit várták, néhány amerikai fiú eltervezte, hogyan űzhetnek csúfot a „komcsikból“ - ezt Jane Warley orosz nyelvtanámó mondta el, aki a beszélgetést véletlenül hallotta az autóbuszon. Bár tulajdonképpen egész tervük csupán variációja azoknak a jelszavaknak, amelyek pólóingükön olvashatók: „öljétek meg a komcsikat anyuka kedvéért“. De miután ezekkel a tanulókkal elbeszélgettek, a látogatás incidens nélkül zajlott. ...Ugyanabban a kerületben egy másik középiskolában - folytatta Jene Warley -, az egyik tanuló anyja nem engedte meg, hogy fia oroszt tanuljon: „Sohasem engedjük meg neki, hogy oroszt tanuljon. Mi keresztények vagyunk.“ A meg nem értés fő oka, a tájékozatlanság. A közvéleménykutatások adatai szerint az amerikaiak általában meglehetősen keveset tudnak más országokról, és ez alól a Szovjetunió sem kivétel. Ezzel szemben tény, hogy az amerikaiak évente több mint 200 könyvet és 2000 cikket írnak a Szovjetunióról. Moszkvában van az Egyesült Államok egyik legnagyobb külföldi sajtótestülete. Amerikai tudományos munkatársak egész hada figyeli a szovjet sajtót, a moszkvai televíziót, beszél szovjet hivatalos személyekkel és közöl cikkeket tudományos folyóiratokban. De ebből az információból, ismétlem, csak nagyon kevés jut el a széles néprétegekhez. Ennek következtében a Szovjetunióról alkotott kép ferde. Az Egyesült Államokba látogató oroszok csodálkoznak ezen a provincializmuson. „Amerika bizonyos értelemben meglehetősen elszigetelt ország - mondta egy szovjet író, amikor az Egyesült Államokban járt. - Egyeseknek még azt is kénytelen voltam elmagyarázni, hogy Oroszország Kína és Németország között terül el. Úgy »tudják«, hogy Oroszország valami szörnyű ország, de azt nem, hogy hol van.“ Az oroszokról rajzolt rosszindulatú és képtelen karikatúrák mindennaposak. Igen nagy hatással vannak az amerikai serdülőkre. Meggyőződtem erről, amikor ellátogattam Chat- hambe (New Jersey állam), ahol nevelkedtem. A chathami középiskolában, amelynek tanulói főleg a középosztály vagyonosabb rétegeinek gyerekei közül kerülnek ki, beszélgettem a tanulók két csoportjával, mintegy negyven-negyven gyerekkel. Először is megkérdeztem, milyen szavak jutnak eszükbe, amikor az oroszokra gondolnak. Záporoztak a válaszok; ,,007-es ügynök“, alattomosak, makacsok, atomháború, vodka, hideg, Szibéria, csapda, idegesség, beprogramozottság, „vasfüggöny“, ellenség, elnyomás, ga- bonaembergó, terrorizmus... Amikor megkértem őket, hogy részletesebben is mondjanak még valamit az orosz emberekről, hozzátették: érzéketlenek, tudatlanok, naivak, megfélemlíte.tek, szomorúak, üldözési mániában szenvednek, alkoholisták, szürkék, szegények, különösek, nincstelenek, meg vannak fertőzve ideológiájukkal, ódivatúak, kémek... Ugyanilyen eredménnyel járt a New York Times közvéleménykutatása, amelyben a legtöbbször ezek a szavak fordultak elő: ellenség, atomháború, agresszió, invázió, világuralom. A megkérdezettek csupán hat százaléka szólt pozitívan az oroszokról. Ők mondták azt is, hogy „ugyanolyan emberek, mint mi", hogy „szövetségeseink voltak a második világháborúban“. Még a pozitív vonásokat is politikai ellenségesség színezi. A hosszú évek óta folyó közvéleménykutatások során az amerikaiak állandóan úgy emlegetik, az oroszokat, mint akik „nehezen dolgoznak“. A New York Times kérdéseire válaszolók 56 százaléka azon a véleményen van, hogy az oroszok többet dolgoznak, mint az amerikaiak. Mások azt hiszik, hogy a Szovjetunióban perspektívában és kemény az élet. Az oroszok nem maguk választják meg munkahelyüket, hanem munkára küldik őket, és a rabszolgaság körülményei közt dolgoznak. „Ázt hiszem, hogy valóban nincs szó náluk pályaválasztásról - mondta egy 35 éves kotrógépkezelö Pennsylvania állam egyik külszíni fejtésú szénbányájában. - Nem hiszem, hogy van szabadságuk, ünnepük és szabad idejük. Ahhoz, hogy ehessenek, az oroszok kénytelenek meghatározott mennyiségű munkát elvégezni a kormány számára. Nagyobb eróbevetéssel dolgoznak, mert kényszerítik őket erre.“ Egy 34 éves Saint Louis-i színésznő úgy vélekedett, hogy az oroszoknál „sokkal hosszabb a munkanap, mint az amerikaiaknál“. Ez merőben téves elképzelés. A Szovjetunióban a munkások gyakorlatilag védve vannak az elbocsátás ellen, a nyolcórás munkanap és az ötnapos munkahét a szovjet élet normális eleme, akár csak az ünnepek és a szabadság. A .Rowper“ cég által szervezett közvéleménykutatás során az oroszok jellemzésével kapcsolatban adott valamennyi válasz - ha az én tapasztalataimból indulunk ki - távol állt az igazságtól. Az orosz népet agresszívnak, hiúnak, érzéketlennek és alattomosnak jellemezték. Csak 3 százaléka adott hangot annak a véleménynek, hogy az oroszok vidámak, szeretnek tréfálkozni, s van humorérzékük. És ez, meg kell mondanom, valóban igy van! E torzképek hatására a szovjet társadalomról alkotott kép karikatúrává silányul. A „Moszkva a Hudso- non“ című filmben van egy abszurd jelenet, amelyben egy orosz család otthon, a lakásában üldögél, és rémületbe esik, amikor a hős az amerikai dzsesszról kezd beszélni és énekel hozzá. „Biztosan letartóztatnak bennünket“ - mondja a család egyik tagja. A szovjet rendszerrel szemben táplált amerikai ellenszenv kielégíti búnbakszükségletünket. És ez a bűnbak valamiféle absztrakció, ellenség az élet minden esetében, olyan ellenség, akinek többnyire vajmi kevés köze van az oroszokhoz. Ez a helyzet a „Vörös hajnal“-ban, John Malliusnak a harmadik világháborúról szóló filmjében, amely .1984 nyarán rövid ideig népszerű volt. A forgatókönyv az amerikai társadalomban élő legvadabb félelmekre és fantazmagóriákra spekulál: szovjet, kubai és nicaraguai katonák elfoglalják az Egyesült Államok nyugati részét, rommá lőnek egy iskolát, legyilkolják a lakosokat, a férfiakat koncentrációs táborba terelik... Néhány középiskolás gyerek fegyverekkel a hegyekbe menekül, partizánosztagot alakít, megtámadnak szovjet katonákat, szovjet gépkocsioszlopokat és támaszpontokat, és végül is segítenek legyűrni a gyűlöletes megszállókat... A chathami középiskolásoknak tetszett ez a film; partizánoknak kezdték nevezni magukat, rokonszenvesnek találták azt a gondolatot, hogy magukfajta fiúk egy csoportja sok kommunistát megölhet. „Valahogy harcias hangulat fogott el bennünket - mondta az egyik fiú. - Úgy jöttünk ki a teremből, hogy tele voltunk gyűlölettel az oroszok iránt.“ Kérdezem: mire jó ez, és honnan ered mindez? Szükségünk van külföldi gonosztevőkre, akit támadni lehet. Az oroszok nagyon alkalmasak erre a szerepre azért, mert köztük és köztünk teljesen reális ideológiai ellentétek feszülnek. Fennáll azonban a veszély, hogy ha fantáziaképünk kimerül, képtelenek leszünk reálisan látni az oroszokat; csak saját félelmeinkkel küszködhetünk. MittwMf aiowmll A szovjet mezőgazdaság reformja A Szovjetunióban a jelenleg folyamatban lévő gazdasági reform várhatóan gyakorlati-- választ ad a szocialista mezőgazdaság egyik legfontosabb kérdésére: hogyan hangolható össze a gazdaság központosított állami tervezése és irányítása azzal, hogy a vállalatok és a dolgozó kollektívák vállalkozó kezdeményezése és gazdasági önállósága kibontakozzék. A reform gyakorlati megvalósulásának módja lemérhető azon, hogy az ország agráripari komplexuma minden más szovjet gazdaságnál lendületesebben a gyökeres változások szakaszába lépett. Már régen megérett a változások szükségessége. Az ország mező- gazdasága nem elégíti ki teljes mértékben a lakosság szükségleteit. Ez különösen a húsra, a tejre, a gyümölcsre és a zöldségre vonatkozik. A lemaradás egyik legkomolyabb oka az irányítás és a gazdálkodás idejétmúlt módszereiben keresendő. Az első lépés az volt, hogy létrehoz'- ták az agráripari komplexum központi és egységes helyi irányító szervezeteit. Ennek a komplexumnak az a rendeltetése, hogy teljes mértékig kielégítse a lakosság élelmiszerszükségletét. A szervezeti átalakítás után a mezőgazdaság gazdasági kapcsolattartási formájának korszerűsítése került előtérbe, ez a forma ugyanis hivatali megosztottság és az extenzív fejlesztés körülményei között jött létre. A bevezetett újdonságok lényege az alábbiakban foglalható össze: Az ötéves tervidőszakra évenkénti bontásban meghatározzák előre kikötött áron a kolhozoktól, szovhozoktól, gazdasági egyesülésektől vagy vállalatoktól való állami felvásárlás rögzített tervét, ami nagyjából állami megrendelésnek tekintendő. A mennyiségi mutatót az 1986. évi terv előirányzata tartalmazta. Miután a gazdaság teljesítette a kötelezettségét, az összes megmaradt növényi és állati termékével saját belátása szerint rendelkezhet: eladhatja ugyanazoknak az állami begyűjtószerve- zeteknek, ám már más, számára kedvezőbb feltételek mellett; magasabb áron értékesítheti a fogyasztási szövetkezeteken keresztül vagy a piacon. Minden közigazgatási egység (szövetségi vagy autonóm köztársaság, határterület) számára meghatározzák, mennyi terméket kell a központi készletbe szállítania. Mindaz, amit a gazdaságok e mennyiségen felül termelnek, a helyi hatóságok rendelkezésére áll. Ily módon reális lehetőség nyílik arra, hogy a helyi készletekből javítsák a kis- és nagyvárosok ellátását, ezek ugyanis jelenleg rosszabb helyzetben vannak, mint például Moszkva, Leningrád vagy a szövetségi köztársaságok fővárosai. Az államnak a mezőgazdaság fejlődésére gyakorolt gazdasági, ösztönző befolyása lehetővé teszi, hogy az egész ország érdekeit figyelembe vegyék. Ugyanakkor a közigazgatási egységek, a mezőgazdasági üzemek és minden egyes dolgozó kezdeményező szerepére és vállalkozóképességének kibontakoztatására gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket nyújt. Minél több terméket állít elő a gazdaság a rögzített felvásárlási terven felül, annál nagyobb lesz a jövedelme. Ez kifizetődő a számára. A központi készletbe szállított mennyiségen felül minél többet termel a körzet, annál jobb lesz a területén elhelyezkedő üzletek és piacok kínálata. Ez szintén kedvező. Ezt az elvet nem végleges formában már a tavalyi terv tartalmazta. Teljes mértékben azonban csak azután valósul meg, ha majd a tervezés új normatíváit kiszámítják és tudományosan megalapozzák, vagyis az egyes gazdaságok és körzetek potenciális lehetőségeitől függően megállapítják a stabil felvásárlási terveket és mennyiségeket. A terményfelvásárlás mennyiségének, a gazdaságok beruházási összegének és erőforrásainak meghatározásánál figyelembe veszik az általuk használt föld termőképességét, az állóalapokkal, munkaerővel és egyéb forrásokkal valóellátottságukat. Azon kívülaszovhozoknakés egyéb állami vállalatoknak meghatározott normatívák szerint a jövedelmükből bizonyos százalékot be kell fizetniük a költségvetésbe (a kolhozoknak pedig jövedelmi adót kel' fizetni), amelyet szintén a földek minőségétől, az állóalapoktól, a munkaerőtől és egyéb forrásoktól függően állapítják meg. Gondoskodtak arról is, hogy természeti csapások (aszály, árvíz, jégeső) folytán ne érje anyagi kár a termelőket, ezért elhatározták, hogy ha ezeknél az okoknál fogva a vártnál alacsonyabb a terméshozam, nagyobb összegű biztosítási kártalanítást kapjanak. (APN) Szőlószüret Üzbegisztán turakurgani szovhozában. Tavaly a szovhozban 24 ezer tonna szőlőlevet állítottak elő a szibériai és távol-keleti városok számára. (ŐSTK-felvétel) Í7.1. 23.
