Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-22 / 20. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA V alamennyien ismerünk olyan ügyiratokat, amelyekben egymást érik a zavaró ismétlések, sót a homályos megfogalmazások alkalmilag még a tartalom téves magyarázatát is lehetővé teszik. Az ilyen esetekben a feladó és a címzett közötti, ésszerű kommunikáció már nem szavatolható. A legfontosabb probléma abból a tényből következik, hogy egy vállalat csupán kevés munkatársának van elegendő ideje ahhoz, hogy a levelek, jelentések és házi közlemények fogalmazása során megfelelő kézikönyveket vegyen igénybe. Az esetek többségében a túlterhelt titkárnők, akárcsak főnökeik, ehelyett minduntalan a saját megszokott szókincsükhöz folyamodnak. Ez a gyakorlatban gyengébb minőségű kommunikációhoz vezet. A Want-féle Szerzői segédköny- vek-sorozat elektronikus kézikönyvei révén, amelybe a képernyőn azonnal be lehet tekinteni, az alkalmazó „felhívhatja“ a szükséges szótárt, a kívánt fogalomszótárt vagy a mindenkor szükséges szójegyzéket, és közvetlenül - vagyis gyakorlatilag várakozási idő nélkül - utánanézhet a keresett információnak. Az alkalmazó ellenőrizheti a helyesírást, a definíciókat kérdezhet meg és alternatív fogalmakat kereshet. Az elektronikus kézikönyvek alkalmazása révén lerövidül a levelek és egyéb ügyiratok készítéséhez szükséges idő. Ugyanakor nemcsak a termelékenység fokozódik, hanem a munkahelyi elégedettség is nagyobb lesz. Az elektronikus utánanézés köny- nyűsége és gyorsasága gyakorlatilag a rendelkezésre álló kézikönyvek gyakoribb használatához vezet, és ezáltal könnyebben olvasható ügyiratokat eredményez, amelyeket a címzettek készségesebben fogadnak el. így létrejött egy fontos feltétel a kommunikáció minőségének valamennyi szervezeti területen történő, jelentős változásához. A rendelkezésre álló elektronikus kézikönvek a Wang és a világviszonylatban vezető könyvkiadó cégek közötti szoros együttműködés eredménye. így tehát az elektronikus szótárak: a gyakorlatban régóta bevált és széles körben elterjedt, elismert kézikönyvek mindenkori, számítógéppel támogatott, elektronikus kiadásai. Ez a könyvtár már ma több mint húszféle, a mindenkori kiadócégtöl engedélyezett, öt különböző nyelvű szótárt tartalmaz. A Wang jelenleg összesen hét elektronikus értelmező szótárt és öt olyan programot bocsát az alkalmazó rendelkezésére, amelynek segítségével ki lehet keresni a fogalmi definíciókat, továbbá négy kétnyelvű, mindenkor mindkét nyelv alapján használható szótár közül is választani lehet: angol-német, angol-spanyol, angol-francia és angol-olasz. A helyesírás ellenőrzéséhez szükséges szójegyzékek ugyanúgy igénybe vehetőek, mint az orvos- és jogtudomány szakterületén előforduló fogalmak definíciójára szolgáló programok. Ha egy felhasználó valamilyen okmány elkészítése vagy egy akta feldolgozása során ellenőrizni akar egy fogalmat, akkor a kurzort e szó alá tolja és a parancsra megjelennek a képernyőn a kívánt fogalmak. Az elektronikus kézikönyvek segítségével a felhasználó „gombnyomásra“ pontos fogalmi definícókat, megfelelő fordításokat, alternatív kifejezéseket vagy egy szó helyes írásmódját hívhatja le a képernyőre. Ezután már csak a képernyőn megjelenő utalásokat kell követni, és a számos lehetséges lépés közül a mindenkor kívántat kell kiválasztani: például egy fogalmat más kifejezéssel felcserélni, vagy ezt a fogalmat és egész szövegen belül mással felváltani. Most a szöveg feldolgozását is további módosítások nélkül folytatni lehet, abban a biztos tudatban, hogy az illető a megfelelő szót alkalmazta. Fordította: G. Gy. Az elektronikus szótár A tenyérnyi „rabszolga“ Már régen foglalkoztatja a világ tudósait az a kérdés, befogható-e komolyabb munkára a mikroszámítógép. A vélemények ezen a téren erősen megoszlanak - egyesek szerint a mikroszámítógép csak kedves játékszer marad, mások azt állítják: igenis komoly eszköz, és csaknem minden téren használható. Az igazság valahol a két véglet közt van. A hazánkban beszerezhető mikroszámítógépek elvileg mindenütt alkalmazhatók, ahol szükség van gyors, naprakész információra. Ezek a számítógépek ugyan kapacitásukban korlátozottak, de megfelelő memóriabővítésekkel és periférikus berendezésekkel ez a kapacitás az eredeti többszörösére növelhető. A legegyszerűbb, s egyben legolcsóbb periférikus adattároló egy kazettás magnó, mellyel gyakorlatilag korlátlan mennyiségű adathalmaz elraktározható kazettákon, természetesen bizonyos megszorítások árán (a kazetta kényelmetlen kezelése, a programok keresgélése stb.). Ügyes felhasználó kezekben a mikroszámítógép a „rabszolga“ szerepét töltheti be, „aki“ felmenti „gazdáját“ az időrabló, hosszadalmas rutinfeladatok alól. Segítheti a tervezésben, folyamattanulmányozásban, adattárolásban, könyvelésben, piackutatásban sőt még a tanulásban is. Például a matematikában és a fizikában gyakori feladat a függvény grafikonjának pontos ábrázolása. A rajzolgatás, számítgatás hosszú és fáradtságos munka, s ráadásul időrabló és egyhangú is. Nos, a számítógép e feladatot könnyedén és percek alatt megoldja, a mi feladatunk csupán annyi, hogy betápláljuk a gépbe az egyes paramétereket. Ezenkívül sikeresen alkalmazható a mikroszámítógép integrál-, és differenciálegyenletek számításban, algebrai egyenletrendszerek megoldására mért adatokból történő képletkeresésre, segíthet a tervezőmunkában az információ feldolgozásában. Nagyszerű alkalmazási lehetőség nyílik meg az információ tárolására, hiszen az így elraktározott adatok pillanatok alatt visszakereshetők, módosíthatók, átrendezhetek, megspórolva az áttekinthetetlen papírhalmazt, és az azzal dolgozók munkáját is más, szebb dolgokra lehetne felhasználni. Sokáig lehetne még fejtegetni, hogy mindenütt van alkalmazási lehetősége a mikroszámítógépnek, a „kis rabszolgának“, de aki nyitott szemmel jár, maga is észreveszi az ebből adódó hiányosságokat. Hadd szolgáljunk még egy konkrét példával: Aki gyakran utazik vonattal, bizonyosan tudja, hogy a helyjegyek dolgában gyakorta problémák adódnak. Lassú a kiadás, s gyakran tévedések is előfordulnak (egy helyre két jegyet adnak el, vagy esetleg egyet sem...) A mikroszámítógép alkalmazásával ezt a problémát is gyorsan, pontosan meg lehetne oldani. Az ehhez szükséges program elkészítése egy középiskolásnak sem okoz gondot, s ennek ellenére nem élünk e nagyszerű lehetőséggel, pedig az igény óriási. Vagy talán még mindig nem ismertük fel a számítástechnika, a napra- vagy percrekész információ előnyeit és szükségességét? A „kis rabszolgák" rohamosan elterjedtek az egész világon, s teret hódítottak maguknak az élet minden területén. Egyszerűen szükség van rájuk. Tungli János ÚJ SZÚ ÉRZÉKSZERV A FESZÜLTSÉG ÉRZÉKELÉSÉRE Amikor 1798-ban először került a British Múzeum szakértőinek a kezébe egy kacsacsőrű emlős teljes bőre, először azt hitték, hogy valaki rossz tréfát űz velük: a különös állat külsőre olyan volt mint egy hód, egy kacsa, egy pingvin és egy csúszómászó keveréke. Az Ausztrália és T asmánia tavaiban, folyó- iban honos Ornithorhynchus anatinus nemcsak külsőre kuriózum, hanem ama kevés emlőshöz is tartozik, amely tojásokkal szaporodik. Kikelésük után megszoptatják az utódokat. Legújabban további különlegességüket fedezte fel egy németausztráliai kutatócsoport: különleges csőrükkel érzékelik a villamos feszültségeket is. Már régóta tudták, hogy a víz alatt vadászva zárva tartják a szemüket, orruk és fülük nyílását is. Mégis rábukkannak a zsákmányra, ezért különös érzékszervüknek kell lennie - okoskodtak a zoológusok. Valóba, a medencében tanulmányozott kacsacsőrű emlősök már bizonyos távolságból érzékelték zsákmányukat. Feltételezték, hogy villamos úton tájékozódnak. Elgondolásuk ellenőrzésére másfél voltos telepet dobtak a medencébe. Az állatok azonnal reagáltak, 30 centiméteres távolságból lokalizálták az áramforrást. A kimerült telep viszont teljesen hidegen hagyta őket. Ezzel a kutatók kezébe került a bizonyíték. Átlátszó műanyaglapot két elektróddal láttak el és felfüggesztették az úszó állatok útjába - ezzel bizonyítandó, hogy antennájuk van a villamosság érzékelésére. Először minduntalan nekiütköztek az átlátszó lapnak, de amikor feszültséget kapcsoltak az elektródokra, ügyesen kőrülúszták a lapot - annál nagyobb ívben, minél nagyobb volt az elektródokra vezetett feszültség. A kísérletek bebizonyították, hogy a kacsacsőrű emlősök még a volt ötezred részének megfelelő villamos feszültséget is érzékelik. Ilyen parányi feszültséget kelt egy farokizmával egyet csapó garnélarák. A kacsacsőrű emlős ezen a módon a tó, folyó iszapos talajában rejtőzködő zsákmányt is felderítheti. Villamos érzékelői csőrének felső részén vannak, mirigyekbe ágyazva, hogy a szárazföldi tartózkodás során se száradhassanak ki. Az elektro- érzékelés jelenségét eddig csak néhány halfaj- és kétéltű esetében tapasztalták. A kacsacsőrű emlős villamos érzékelői teljesen eltérnek az eddig megismert elektroreceptoroktól, ami arra vall, hogy az elektro-érzékszerv kialakulásában a kacsacsőrű emlősök teljesen külön utakon jártak. ISMÉT FELBUKKANT A STIRLING-MOTOR A Stirling-motor működési elvét 1816-ban dolgozta ki Robert Stirling skót lelkész, aki a bányászok számára akart robbanásbiztos erőgépet készíteni. A Stirling-motornak elvileg sok előnye van a ma általánosan használt belső égésű motorral szemben. A legnagyobb eltérés, hogy az üzemanyag-égetés - a gőzgéphez hasonlóan - nem a gépen belül, hanem azon kívül történik, az égési kamra és a motor két különálló egység, hőcserélőben felhevített forró levegő hajtja meg a dugattyúkat. Ezért mindenféle üzemanyaggal, szénnel, olajjal stb. működtethető. Mintegy 30 százalékkal jobb lehet hatásfoka a belső égésű motornál és annál kevésbé környezetszennyező. A Stirling-motor gyakorlati megvalósításával igen sokan próbálkoztak már, de senkinek sem sikerült használható, versenyképes modellt készítenie. Az előállításnak sok, a gyakorlatban jelentkező műszaki ‘nehézség állta útját, főleg höátadási, tömítési, kenési problémák, tekintette! az üzemeltetés megkívánta magas hőmérsékletre. Egy Meijer nevű holland mérnök több évtizede kísérletezik a Stirling-motorral, felhasználva a gépipar számára újabban kifejlesztett korszerű anyagokat és technológiákat. Egész sereg újszerű megoldást dolgozott ki, például héliumot alkalmaz levegő helyett, különleges hőcserélőt szabadalmaztatott stb. Egy időben Meijre a Ford gyár számára is dolgozott, amely személyautókba kívánta a motort beépíteni, de ez a kapcsolat megszűnt, miután a gépkocsifejlesztés más irányba fordult. Ekkor a Philips-cég karolta fel, Meijert és végül külön vállalatot is létrehozott az újfajta Stirling-motor kifejlesztésére, amely - a hírek szerint - immár éretté vált a nagybani gyártásra. A 40 kW-os motor (az égető egység nélkül) mintegy 75 kg tömegű, igen csendes és majdnem rezgésmentesen működik. Csupán kb. 250 alkatrészből áll. 1990-tól kezdődően évente 10 ezer motort fognak gyártani, egyelőre kertészeti üzemek számára, biogáz fűtéssel, de tervezik egyéb felhasználását is. BAD AR EGYMILLIÓ ÉVES ÉLŐLÉNY Az északkelet-szibériai Kolima környékén egymillió éves életképes baktériumokat találtak a tundra örökké fagyott talajában.'A baktériumok egyfajta mélyhűtött konzerv- ként élték át ezt a hosszú időszakot: létfontosságú életfunkcióikat a szó valóságos értelmében „jégre tették“ a rendkívüli körülmények között. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az ősidők baktériumai tökéletesen megfelelnek a mai viszonyoknak. Érdekes módon az örökké fagyott talaj felső rétegei kevesebb baktériumot tartalmaznak, mint a mélyebben elhelyezkedő rétegek. A hétezer éves üledékrétegben például csak kereken tízezer baktériumot találtak egy grammnyi mintában, az egymillió éves rétegben viszont százmilliót. A VULKÁNOK CIKLUSAI A vulkanikus tevékenységben 22 éves ciklus tapasztalható az egész világon - állapították meg a szovjet kutatók, több évszázadra visszamenően tanulmányozva a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban észlelt vulkánkitörések adatait. A 22 éves ciklus megegyezik a naptevékenység és a Föld forgási sebességében észlelt hasonló periódusú változással. A megfigyelések alapján a kutatók felteszik, hogy a Föld Forgási sebességében bekövetkezett változások növelik meg a vulkanikus tevékenységet, a tűzhányók kitörését. TARTÓS FÉNY KEVESEBB ENERGIÁVAL A hagyományos izzólámpáknál tízszer kevesebb villamos energiát fogyasztó új fényforrást fejlesztettek ki a Ivovi műszaki egyetemen. A spirálhuzalt, az izzólámpa eddigi legmunkaigényesebb alkatrészét fényporréteggel helyettesítették. A hagyományos üvegburát és a foglalatot továbbra is alkalmazzák, így a hagyományos géppark és a technológia könnyen átállítható az újfajta fényforrás gyártására. Az új lámpa élettartalma 15-ször hosszabb, mint az eddigi izzólámpáké. RÖNTGEN-HEGYHÁT A GALAXIS SZÍVÉBEN Galaxisunk, a Tejútrendszer középpontja még minden valószínűség szerint sok rejtélyt őriz. Legújabban az Exosat műhold rejtélyes röntgen-vonulatot fedezett fel a Galaktika szívében, amely 40 fokos távolságra nyúlik ki kétoldalt a Tejút központjától. A vonulatszerű röntgensugárzás eredete egyelőre teljes rejtély. Lehetséges, hogy számos olyan kis méretű külön forrás bocsátja ki, amelyek átfedik egymást, és amelyeket a műszerek felbontóképessége nem tud megkülönböztetni egymástól. Az is lehetséges, hogy a vonulat-sugárzás forrása egyfajta forró, feltehetően ionizált gáz, de az ilyen gáz aligha állhatná a Galaktika síkjában ható roppant gravitációt és nyomást. A különös észlelésre csak a további megfigyelések adhatnak magyarázatot. ÁRAMVEZETÓ MŰANYAGOK A világ számos kutatóintézetében -. Japánban, az Egyesült Államokban, Európában - próbálják annyira áramvezetővé tenni a műanyagokat, hogy legalább a kis teljesítmények tartományában felválthassák velük a fémvezetö- ket. Az egyik amerikai egyetemen most érdekes gyártási eljárást sikerült kidolgozni: fémszálakat ágyaznak be a műanyag-mátrixba. Az ilyen műanyag-fémötvözet megtartja mindkét összetevőjének tulajdonságát: a fém komponens nagy áramvezetését és a műanyag mikrorepedésektöl mentes rugalmasságát. Az új gyártási eljárás során fémolvadékot adnak a műanyag alkotóhoz, így mintegy fémszálakkal erősített műanyag jön létre, amely azután hártyákká és fóliákká vagy műanyag elemek bevonatává dolgozható fel. PONTOSABB AZ ATOMÓRÁNÁL A pontos időméréshez, világszerte atomórát használnak, amelyeknek hibája évenként legfeljebb 1 mikromásodperc. E pontosság elegendő ahhoz, hogy űrszondákat bolygóközi pályára irányítsanak, de csak mérsékelten felel meg a hosszú bázisú interferométereknél - azaz kontinensekre elosztott rádióteleszkópoknak ugyanarra az állócsillagra történő irányításánál - pl, kvazárok megfigyeléséhez, ha a lehetséges legnagyobb képbontást kívánjuk eiérni. Az atomóra hibája a földi navigációs rendszerben is okoz zavart, a hajók és repülőgépek pontos helymeghatározásánál. Ezért nagy jelentőségű egy ausztráliai egyetemen kifejlesztett zafír óra, mely százezerszer pontosabb az atomóránál. Működési elve az intézet meghatározása szerint „zafírral terhelt szupravezető üreg“. Az új óra lelke egy 50 mm hosszú, 30 mm átmérőjű, mesterséges zafírkristály, mely mikrohullámú rezonátorként működik, olyan pontossággal, hogy frekvenciaosztással a belőle levezetett idő- ütem évente legfeljebb 10 pikomásod- perccel tér el a valóságtól. VONALZÓ VAKOKNAK A svéd tanszerellátó központ vakírással jelzett vonalzót hozott forgalomba. A 30 centiméter hosszú vonalzó polietilénből készült, írásjeleit könnyű elolvasni, és a vonalzót köny- nyú használni. A vonalzó élén fél centiméter beosztású jelzés van. A vele szemben levő vonalzóéien vakírású pontok és olyan félgömb alakú nyílások vannak, amelyekbe éppen befér a ceruzahegy. Az alsó felületen levő múanyaglapocska megakadályozza a vonalzó csúszását. 987. V. 22.