Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-15 / 19. szám
lovákia 47 gyermekotthonában 2532 gyerek nevelkedik. A gyermekotthonok közül csupán hat működik megfelelő épületben, a többi korszerűtlen kastélyokban található. 1945 óta a Közép-szlovákiai és a Kelet-szlovákiai kerületben nem épült fel egyetlen gyermekotthon sem, igaz, a nyugat-szlovákiaiban is csak kettő. így nem is csoda, hogy Nyugat-Szlovákiában 27, Közép- és Kelet-Szlovákiában pedig 151-151 gyerek vár elhelyezésre. 1985-ben az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottsága néhány gyermekotthonban felmérést végzett, s rámutatott a hiányosságokra. Leszögezte, az otthonok épületei nedvesek, kevés bennük a lakóhelyiség, a játszóterem, a szociális berendezés, hiányzik a megfelelő számú vécé, fürdőszoba, zuhanyozó, állapotukról már nem is szólva. A vidéken - többnyire a lakott területektől távol - lévő kastélyokban a gyerekek nem tudnak bekapcsolódni az iskolán kívüli foglalkozásokba, hisz a távolsági autóbuszok menetrendje nem igazodik a gyermekotthonok igényeihez. A felmérésből kiderült az is, a gyermekotthonok 2532 lakója közül 1055 a cigány. Az 1985-ös felmérést, ellenőrzést az idén újabb követte. S mint az a jelentésből kiderül, a gyermekotthonokban valamelyest javultak a viszonyok. Nehéz lenne felsorolni az összes változást, de például már az is nagy eredmény, hogy a gyerekek zsebpénzt kapnak (a kicsik 15, az alapiskolások 30, a középiskolások 80 koronát havonta), ami csak az övék. A nemzeti bizottságok felelős dolgozói is jobban odafigyelnek a problémákra, s igyekeznek megoldani a minduntalan jelentkező nehézségeket. A Közép-szlovákiai kerületben 16 gyermekotthon található. A domaniiaiban 60 gyerekre nappal nyolc, este és. éjszaka négy nevelőnö felügyel, s próbálja helyettesíteni, pótolni a pótolhatatlant, az anyát. Egon Grossman,a gyermekotthon igazgatója csak három éve vált a lakók „apjává“. S hogy a három-tizennyolc éves gyerekek elfogadták, arról lépten- nyomon meggyőződhettünk. - A szeretetet, a ragaszkodást a kicsik tudják a legjobban kimutatni, igaz, én sem tudok úgy elmenni mellettük, hogy meg ne simogassam a fejüket. A nagyobbakkal, a serdülőkkel való beszélgetés már nehezebb, pedig a neveltek serdülőkori gondja az én gondom is- közölte. - Persze amikor három évvel ezelőtt ide kerültem, azt hittem, sikerül kiverekednem, hogy elkerüljünk ebből a rozoga kastélyból. Ma már látom, a harcom annak ellenére, hogy a járási nemzeti bizottság oktatási osztálya egyetért elképzeléseimmel, nem lesz sem könnyű, sem egyszerű. De azért nem adom fel - mondta határozottan. S míg végigjártuk a hatvan gyerek otthonát, megtudtuk, csak két árva és négy félárva kiskorú, él közöttük, a többiek- úgy mint hazánk valamennyi gyermekotthonában - élő szülők „árvái“. S hogy honnan jöttek, milyen körülmények között éltek, arról az igazgató még férfi létére sem beszélt szívesen.- Otthonunkban a gyerekek csoportokban élnek, tizenötö- sével. A kicsiket, ők csak tízen vannak, a szokásoktól eltérően, külön csoportba helyeztük, hiszen velük többet, másként kell foglalkozni, mint az iskolásokkal. Az ok egyszerű. A csecsemőotthonból érkező gyerek, sajnos, gyakran nem hogy beszélni, öltözködni nem tud, de többnyire nem is szobatiszta. Igaz, nevelőink szeretete, kitartó munkája nyomán elég gyorsan eredményeket értünk el. A kicsik a falu új, korszerű, tágas, és világos óvodájában - ahol együtt töltik napjukat a falubeli gyerekekkel - igazán jól érzik magukat, s állítom, nincs különbség a családból, illetve a gyermekotthonból érkező gyerek között. - Sót - szólt közbe Milena Lengyelová nevelónó, - a mieink szebben öltözöttek. S hogy van velük munka, gond bőven? Vállaltuk, becsületes, szorgalmas embereket nevelünk belőlük, s ezidáig nem is panaszkodhatunk. Az igazgató elmondta, amikor átvette a gyermekotthont, a hatvan iskolás közül tizennyolcán buktak meg, tavaly viszont már csak ketten. A nevelőnök személyes ügyüknek tekintik a gyerekek előmenetelét, a gyengébb tanulókkal naponta átveszik a tananyagot. Egyrészt ez az oka, hogy a gyerekotthon lakói nem vesznek részt a különböző foglalkozásokon, másrészt - és ez Szlovákia-szerte van így - Povazská Bystricába az összeköttetés nem a legjobb. S hogyan tudnak az otthonba, illetve onnan haza jutni a városban lakó nevelőnök, már meg se mertük kérdezni. A kastélyt megtekintve eszünkbe jutott az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottságának megoldást szorgalmazó zárójelentése. Mert mit láthattunk? Emeletes ágyakkal teli termeket, ahova már a szekrényeknek nem jutott hely, és szekrényekkel zsúfolt folyosókat, hiszen a gyermekek ruhatára kifejezetten gazdag. És számos olyan kényszermegoldást, amelyek mégis a gyerekek nyugodt életfeltételeit próbálják megteremteni.- Persze tudjuk - folytatta szemle közben az igazgató -, gyerekeink jóllakottak, tiszták, megvan mindenük, ami testiszellemi kibontakozásukhoz kell. S mégis úgy tartjuk, ki kell jutnunk innen, be a városba, hisz ebben a kastélyban nem lehet élni! Sok más gyermekotthon dolgozójával közösen valljuk, szükségünk van a követelményeinknek megfelelő épületekre. Csak korszerű körülmények között lenne mód a családi élethez megközelítő közeg megteremtéséhez, s a világosságot, a meleget, a tágabb teret mi másképp is értelmezzük! Egon Grossman munkatársaival együtt a nehézségek ellenére mégis a munkájuk szépségéről beszél. A hazalátogató volt növendékek, a sűrűn érkező levelek is bizonyítják, a gyerekek tizennyolc éves koruk után, amikor elhagyják az otthont, nem szakadnak el nevelőiktől. - Pedig 12-24 évesen idealizálják szüleiket, önmagukban száz és száz mentséget találnak arra, miért nem kellenek a családjuknak. A szülök jelenleg is ötvenhat ezer korona tartásdíj kifizetéséről feledkeztek meg, gondolván az,.állam bácsi" majd csak meglesz pénzük nélkül is. Minden esetben, ha a gyereknek van hová mennie, hazaengedjük látogatóba, s csak amikor saját bőrén érzi meg a közönyt, kezdi megbecsülni azt, amiben nálunk része van. Csak aki járt már gyermekotthonban tudja értékelni az ott dolgozók munkáját. Nemcsak az igazgatóét és a nevelőkét, a takarítónőkét éppúgy, mint a szakácsnőkét, a könyvelőét éppúgy, mint a karbantartóét, mindazokét, akik el akarják érni, be akarják bizonyítani, hogy a gyermekotthonban élő gyerekek semmivel sem jelentenek kevesebbet, mint a családokban élők. Mert nekik természetes, hogy a „családi“ ünnepeket saját családjuk nélkülük üli, hisz a hatvan gyerek ünnepi hangulata fontosabb számukra, s ha netán valamelyik nevelt megbetegszik, s nem az éppen szolgálatban levő nevelönőt kéri betegágyához, hanem az éppen haza készülőt, ott marad mellette. De a példák sorát folytatni lehetne. Ugyanis tudni kell, aki bekerül egy gyermekotthonba, s nem futamodik meg a nehézségek elöl, nem az elismerés, az anyagiak miatt marad ott. És nem is a szánalom miatt. A gyerekekből sugárzó szeretet és szeretetéhség, a tenni, bizonyítani akarás, s a határtalan lelkesedés az, ami erőt ad, kitartásra kényszerít. És talán már nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy nem önmaguk miatt sürgetik és szorgalmazzák a korszerű gyermek- otthonok építését, hanem a rájuk bízott gyerekek érdekében. És ók sokan vannak. PÉTERFI SZONYA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKKÖR ÉS VIDEO EGY KIS FALUBAN A központi községek kiépítésének kétségtelenül vannak előnyei. Be kell látnunk, hogy nagy beruházásokat igénylő korszerű intézményeket minden kis faluban képtelenség lenne felépíteni, s a különböző jó minőségű lakossági szolgáltaltások megszervezése is leginkább a központi községekben valósítható meg. Az életszínvonal emelkedésére mindennek természetesen nem csak a központi községekben, hanem a vonzáskörükbe tartozó apróbb falvakban is pozitív hatása van. Egyedüli terület az oktatásügy, ahol a mechanikus módon végrehajtott körzetesítésnek negatív hatásai vannak, pláne ott, ahol az alsó tagozaton a kis falvakban is már korszerű körülmények között taníthattak. Tapasztalataink szerint azokban a kis falvakban, ahol az utóbbi években az alapiskolai oktatást megszüntették, bizony a társadalmi és kulturális élet megszervezésében is gondok merültek fel, mert ugye nem titok, hogy ezek mozgatói elsősorban éppen a pedagógusok voltak. Mi legyen hát a kis falvakkal? Szükség van-e egyáltalán rájuk? Nos, az utóbbi kérdésre a válasz egyértelműen igenlő. Szükség van rájuk, mert ma már tudjuk, hogy ezekben többnyire egészségesebb körülmények között lehet élni, mint a túlzsúfolt, szennyezett levegőjű városokban, s az is alighanem botorság lenne, ha a központi községeket távlatilag várossá akarnánk fejleszteni. Ez a nézet ma már a Töketerebesi (Trebiáov) járásban is uralkodóvá vált, s példának okáért most már az olyan kis faluban, mint Nagyráska (Veiké Raákovce) is adnak építkezési engedélyt. Ez kétségtelenül jelentős fordulat, mert megállította a fiatalok elvándorlását a faluból. Nagyráska persze nem csak erre jó példa. Az itt élő közel négyszáz lakos munkához való viszonyáról külön lehetne értekezni. Ezek az emberek ugyanis a földművelés minden csínját- bínját igen jól ismerik - és ami szintén igen fontos: szeretnek dolgozni. Helytállnak a szövetkezetben, ugyanakkor otthon a kertjüket is intenzíven megművelik. Évente kétszer-há- romszor hasznosítják ugyanazt a területet és így nem is csoda, hogy ebben a faluban a fóliázásból jóformán minden család 40-60 ezer korona bevételre tesz szert. Ez kétségtelenül szép összeg, irigyelni is lehet, csak azt nem szabad elfeledni, hogy mennyi munka, törődés eredménye! És azt is el kell mondani: téved az, aki azt hiszi, hogy a nagyráskaiakat csak a háztáji érdekli, s a közösségi ügyek iránt kevésbé fogékonyak. Ennek épp az ellenkezője az igaz. Az utóbbi egy évtized alatt közös összefogással új iskolát, óvodát, új művelődési házat építettek, hogy csak a legfontosabbakat soroljam, arról már nem is beszélve, hogy minden utat portalanítottak, parkot létesítettek a falu központjában, betonlapokkal rakták ki a vízlevezető árkokat. Sajnos, az új iskolaépület ellenére ma már a nagyráskai gyerekek is a vajáni (Vojany) körzeti alapiskolába ]ámak. Tapasztalatainkból kiindulva azt gondolhatnánk, no, akkor hiába építették fel a művelődési házat, abban sem lesz rendezvény, mert ki csinálja, ha nincs már tanító a faluban? Nos, Nagyráskán ez is másként van. A helyi színjátszócsoport évente két bemutatót is tart! A titok nyitja alighanem ott keresendő, hogy Döry Dénes, a hnb korábbi elnöke a hetvenes évek közepétől jól átgondoltan elsősorban a fiatalokra épített, azaz egy évtizeden át minden támogatást megadott nekik. Nagyráskán a falu társadalmi-, kulturális- és sportéletének legaktívabb mozgatója kétségtelenül a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagsága. Mindezek tudatában azon sem kell csodálkoznunk, hogy Döry Dénes szövetkezeti elnökké való megválasztása után a hnb élére a 27 esztendős Kovalik István, a SZISZ egyik érdemes tagja került. Jakab Elemér személyében pedig a SZISZ- nek is olyan elnöke van, aki garancia arra, hogy a kis faluban olyan dolgokat műveljenek, aminek nem csak az Ung-vidékére, hanem az egész Töketerebesi járásra kisugárzása van. Nincs szándékunkban túlzásokba bocsátkozni, de az is tény, hogy az egyes nagyráskai kulturális rendezvényekre olykor még Kassáról (KoSice) is eljönnek a fiatalok, azt sem bánva, hogy közel száz kilométert kell utazniuk. Hogy mit tudnak a nagyráskai fiatalok, vagyis hogy mire képesek? A kérdés jogos, s a választ sem nehéz megfogalmazni. A lényeg az, hogy formalizmus mentesen, lényegre törően, a helyi adottságokat figyelembe véve kezdtek el dolgozni, s munkájukat kezdettől fogva az igényesség jellemzi. Természetesen fontos volt, hogy élvezték és most is teljes mértékben megkapják a hnb támogatását. Ennek a kölcsönös együttműködésnek köszönhető, hogy létrehoztak egy ifjúsági klubot, amit korszerűen be is rendeztek és igazán otthonossá varázsoltak. Itt a klubban működik a számítástechnikai szakkör, itt tartja összejöveteleit a könyvbarátok köre, a színjátszók, a fürge ujjak köre, itt dolgozik az elektrotechnikai szakkör és itt találkoznak a filmbarátok is. A klub könyvtárában zenei stúdió is van, amely hangfelvételek és minőségi zenei átjátszásokra is alkalmas. Mindezekkel természetesen élnek is a fiatalok. El kell mondani, hogy összejöveteleik nagyobb részét ők is a hétvégeken tartják, mert azok a fiatalok, akik tanulnak, csak akkor jönnek haza. Jóllehet, ez egy kicsit nehezíti a szakkörök munkáját, de nem teszi lehetetlenné. A SZISZ Nagyráskán nagyon is életképes, ezt bizonyítja más egyéb mellett az is, hogy 1986-ban például 244 rendezvényük volt, amelyeken összesen 12 832-en vettek részt! ötvenhárom politikai, 98 kulturális, 26 sportrendezvényt szerveztek, 67 alkalommal pedig a falufejlesztési akciókba, illetve a szövetkezet betakarítási munkálataiba kapcsolódtak be. A társadalmi munkáért anyagi juttatást nem kaptak, rendezvényeik bevételéből viszont fedezni tudták tervszerű tevékenységüket. 1986-ban a bevételük 139 648 korona volt, a kiadásuk pedig 138 990 korona. E statisztikai kimutatások közzétételének különben azért tartjuk fontosnak, mert igen csak beszédes mutatónak tűnnek... Ne feledjük, olyan faluról van szó, ahol a lakosok száma nem éri el a négyszázat! A nagyráskai fiatalok sokrétű tevékenységét a SZISZ Töketerebesi Járási Bizottsága is nagyra értékeli, s minden bizonnyal az elismerés és a bizalom jelének tekinthető, hogy már tavaly úgy döntöttek, a nagyráskai ifjúsági klubot járási szintű klubtanácsadói hatáskörrel ruházzák fel. Ez természetesen egyrészt többletmunkát is jelent a nagyárskaiak- nak, másrészt azért jól is jártak, mert a feladatkör betöltéséhez a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságától 200 000 korona anyagi támogatást kaptak. E pénzösszegből már vásároltak is egy japán gyártmányú videó- berendezést, egy filmvetítőt, továbbá két színes televíziót, valamint egy személyi számítógépet, s más felszereléseket. Ezek minden bizonnyal még vonzóbbá teszik majd az ifjúsági klub munkáját, ugyanakkor növelik rendezvényeik színvonalát, noha a nívóval eddig sem volt baj, hiszen mint már mondottuk, belső igényességből fakadóan rendezvényeiket eddig is igyekeztek alaposan, magas színvonalon megrendezni. Talán éppen e belső igényességből fakad az ötletgazdagságuk is. Most például egy kondicionáló termet rendeznek be a klubban, és június 30-ig a klub kertjében kisebb sportpályákat is építenek. A nemzeti bizottsággal együttműködve pedig a közeli Labore partján épülő szabadtéri színpad kivitelezési munkáiból is kiveszik részüket. Lám, így is lehet, pedig Nagyráska még csak nem is központi község. Mindebből pedig az is egyértelműen következik, hogy a kis falvak nincsenek halálra ítélve. A lehetőségek mindenütt adottak, minden csupán azon múlik, hogy milyen emberek lakják ezeket a falvakat - azaz, hogy milyen cselekvő- készség lakozik bennük. SZASZÁK GYÖRGY ÚJ SZÍ 8 1987. V.
