Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-01 / 17. szám
A mikor egy-egy pártalapszervezet tevékenységéről véleményt kell mondanunk, többféle „tükörben“ kell vizsgálnunk munkáját. Mindenekelőtt, hogyan teljesíti kötelességét, amely az alapszabályzatból s a határozatokból következik az alapszervezetek számára. Persze, nemcsak kötelességei vannak az alapszervezetnek, hanem jogai is, viszont élni ezekkel az alapszabályzatban rögzített jogokkal azonban - kötelesség! Például, ahogy az Alapszabályzat 69. pontja is rendelkezik: A termelő (de a közlekedési és kereskedelmi, stb.) üzemek, illetve vállalatok (...) jogában áll a társadalmi érdekekkel összhangban ellenőrizni - anélkül, hogy helyettesítenék a vezetőséget hogy az üzem, vállalat, vagy intézmény vezetősége hogyan valósítja meg a párt és az állam politikájának feladatait, hogyan biztosítja az üzemek, a vállalatok és az intézmények fejlesztése fontos kérdéseinek megoldását; önállóan vizsgálni és ellenőrizni a feladatok teljesítését. Mindezt egy kisvállalat, a nagymagyari (Zlaté Klasy) Agroprogres közös mezőgazdasági vállalat pártalapszervezetében vizsA PÁRTSZERVEZET KÖTELESSÉGE: Megkövetelni a feladatok teljesítését Kisvállalat Jó eredményei • Világos célok a pártmunkában gáltuk dr. Kvarda József pártelnökkel folytatott beszélgetésünk során. „TÜKÖRBEN“ # Ha a pártalapszervezetnek az alap- szabályzat szerinti jogait és kötelességeit számba vesszük, megállapíthatjuk, hogy közvetve a vállalat gazdálkodásáért felel a pártszervezet is, amelynek tevékenysége alapján - ha azt a gazdasági eredmények tükrében vizsgáljuk -, részben képet alkothatunk magunknak a tagság és a pártveze- töség munkájáról. Milyen tehát ez az Agroprogres alapszervezetéről kiállítható kép?- Nos, ehhez a vállalat tevékenységéről is említést kell tennünk. Tekintve, hogy feladatunk a járás mezőgazdasági üzemei számára biztosítani az öntözés lehetőségét, kiemelt fontosságú feladatról van szó. Tevékenységünk azonban nem korlátozódik csak a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás területére. Ipari termelőrészlegünkben készülnek ezen kívül - évente 1200 darab - a sávos öntözők dobjai és az alváz, mégpedig az Olomouci Sigma vállalat részére. Ezenkívül egész Szlovákia területén mi végezzük az öntözőberendezések nagyteljesítményű szivattyúinak generáljavítását; s gyártjuk és szereljük az állattenyésztési rendeltetésű épületek belső berendezéseit, a mezőgazdasági épületek nyílászáróit, tetőszerkezeti paneléit. Látható, hogy bár kis vállalat vagyunk, de a 360 dolgozó, köztük az 56 párttag fontos feladatot teljesít. • Hogyan?- Csak néhány adatot említenék. A 85 millió koronás kivitelezési tervet 103,84 százalékra teljesítettük, miután 88 millió 261 ezer koronát mutatott az év végi mérleg. Ebből a tiszta teljesítmény 110 százalék fölé került, s a tervezett 7 763 000 koronás nyereséget több mint kétmillióval túlléptük: 9 832 000 korona nyereséget könyvelhetett el a vállalat, azaz a nyereség egynegyedével több lett a feltételezettnél. Jó munkát végzett tehát az egész kollektíva és a pártszervezet is, amelynek élén egyébként az évzáró taggyűlés óta állok, és a hagyományt folytatni akarjuk. Pontosabban: folytatni fogjuk! LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE • Amikor a felsőbb szervek értékelik a pártalapszervezetek munkáját, mindenekelőtt aszerint minősítenek, hogy miként teljesítették a határozatokat, amelyek felsőbb szinten születtek.- Az alapszervezet vezetősége tavaly májusban kidolgozta, és a taggyűlés jóváhagyta a felsőbb szervek határozataiból ránk háruló feladatokat, és azok teljesítését félévenként ellenőrzi. Három fő csoportra oszthatók ezek a határozatok, amelyek végül megfelelően tükröződnek a vállalat gazdasági - és egyéb - terveiben, amelyek természetesen - kötelező érvényűek. A CSKP szociális és gazdasági fejlesztésének programja ily módon a közbülső pártszervek feladatait is tükrözve nálunk konkrét formában jelentkezik. • Miként?-A vállalat szociális és gazdasági fejlesztésének feladatelit részletesen kidolgoztuk az egyes részlegek, műhelyek részére. Mindenütt tudják, miből mennyit kell termelniük, feladataikkal tehát tisztában vannak, akárcsak a vállalat beruházási terveivel. Például mindenki tudja, hogy az új szociális épületet ez év végéig be kell fejezni. A párt- szervezet pedig félévenként ellenőrzi az időarányos tervteljesítést - természetesen a többi feladatkörben is. A korszerűbb technológiai berendezések és a tudományos ismeretek mielőbbi bevezetése érdekében pedig megalakult egy műszaki csoport, amelynek a termelés közvetlen előkészítésén túl kötelessége biztosítani a műszaki fejlesztés folyamatosságát, gyorsítását, sót a számítástechnika alkalmazásának lehetőségeit is vizsgálja, aminek a közeljövőben konkrét eredménye is lesz az öntözés korszerűsítésében. Ily módon például az CSKP KB 5. ülésének határozatát is teljesítjük az anyagfelhasználás és a műszaki fejlesztés kérdéseiről, ami viszont az alkatrészgyártásunk szervezésében is megnyilvánul. dr. Kvarda József Ugyanez vonatkozik a politikai nevelő- és irányító munkára, valamennyit magasabb színvonalon kell végeznünk ezután. Például két párttag a marxista esti egyetemre megy tanulni, elmélyítjük a szakmai továbbképzést, és a kádermunkát is javítjuk - ez utóbbiért én személy szerint is felelős vagyok, munkakörömből eredően. RECEPT (?) • Ha a pártalapszervezet saját határozatainak teljesítéséről esik szó, akkor elsősorban az évzáró taggyűlés határozatai esnek latba.- Minden taggyűlést a határozatok teljesítésének ellenőrzésével kezdünk, ha valamely feladat időponthoz kötött, akkor lejárta előtt közvetlenül, és utána is foglalkozunk vele, s levonjuk a következtetést a pártbizottság és a taggyűlés ülésein egyaránt. Az állandó feladatokat évente kétszer ellenőrizzük. Egyébként az ellenőrzésbe bevonjuk a pártcsoportokat is. Lehetőleg bizonyos időelőnnyel, a munkaterv alapján foglalkozunk az egyes feladatokkal, hogy ténylegesen állást tudjunk foglalni, és a pártbizottság véleménye kollektív álláspontként keAz öntözőberendezés dobjának festés előtti utolsó munkálatai (Mészáros János felvételei) rüljön a taggyűlés elé, ne pedig valaki vagy valakik szubjektív véleményét tükrözze. Azaz a szubjektív elemek minimalizálása a célunk, és minden esetben a szerv - párt- bizottság - állásfoglalását kell tolmácsolnunk. Célunk az is, hogy a pártszervezet, az alapszervezet pártbizottsága ténylegesen a pártmunkára összpontosíthasson elsősorban, persze, élve az alapszabályzatban biztosított ellenőrzési jogával. • Ez azonban így kissé általánosan hangzik...- Három fő kérdésre összpontosítunk. Például a pártépítés szakaszán egy ilyen fontos feladat a tagfelvételre vonatkozó feladatok megoldása. A vállalat dolgozóinak 70,2 százaléka munkás, a párttagok között pedig 60 % a részarányuk. Az arányt be kell tartanunk. A nők 68-an vannak, 18 százaléka ez az összlétszámnak, de csak nem egészen 9 százalékuk párttag. Tehát az ebből következő feladatot meg kell oldani. Az ideológiai és politikai nevelőmunka területén a gazdasági propagandát a pártonkí- vüliek között is kell végezni, s törődni azzal, hogy a párton belüli demokrácia jobban el nélyüljön, őszinte véleményt mondjon mindenki a munkahelyi gondokról, a pozitív és negatív dolgokról is. Ha valaki szót kér és feláll, az valóban a véleményét mondja el, még ha esetleg másképp is tekint a dolgokra. Ami pedig a szociális és gazdasági program teljesítését illeti, itt a legtöbb feladat ugyan állandó, de az még nem zárja ki, hogy oda új feladatok ne kerüljenek. Például az áprilisi taggyűlésen megvitatjuk a negyedévi mérleget, de odakerül az évzáró határozatai mellé egy új feladat is. Mégpedig annak javaslata, hogy a Sigmával megkötött szerződés értelmében miként biztosítjuk a „Sigmatic" öntözőberendezés egész Szlovákiáiban történő szerelését, javítását és szervizelését. Ezért a pártszervezet szorgalmazta, csak éppen az évzárók idején még a szerződés nem volt megkötve. A JÖVŐ • Ezek szerint a sikeres pártmunka egyik alapfeltétele ön szerint a rugalmasság is?- Mindenképpen, ha nem akarjuk azt formálisan végezni, de a rögtönzés sem lehet a cél, mert az meg a másik véglet, és a pártmunka lebecsülése révén vezetne a formalizmushoz. Feladatunk hatékony pártmunkával táimogatni a vezetőség törekvését, s növelni felelősségét azokon a területeken, ahol a pártpolitika megvalósításáért felelősek. Ez szintén az alapszabályzatból következő feladat. • Melyek a vállalat előtt álló, a közeljövőben megvalósításra váró azon feladatok, amelyekben a pártalapszervezetnek segítenie kell a vállalatvezetést, s amelyek teljesítését ellenőriznie kell?-Továbbfejleszteni a Sigmatic öntöző- berendezést, és a'műszakilag már megoldott távirányítáissal szerelni. Az öntözés folyamatában a tervezés és irányítáis során alkalmazni kell fokozatosan a számitás- technikát. A berendezések meghibásodásából eredő kiesést lehetőleg a minimálisra csökkenteni a megfelelő szerviztevékenységgel, amelynek a zavarmentes biztosítására Mészáros György igazgató alapos tervezetet dolgozott ki. És természetesen a legfőbb társadalmi-gazdasági követelményeknek érvényrejuttatásán kell munkálkodnunk. Ilyenek a hatékonyság fokozása, a termelékenység növelése, vagy a munkaidő jobb kihasználása. Ez utóbbival kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a továbbképzés egyik feltétele a munkaidő jobb kihasználásának követelményét nem erkölcsi, hanem gazdálkodási kategóriaként kell kezelni! MÉSZÁROS JÁNOS A világjelenségként ismert tömegközlekedési gondok a szovjet fővárost sem kerülték el. Mivel a város területe és népessége növekszik, a közlekedési eszközök száma várhatóan rövidesen megkétszereződik. Ma már a lakosság kétharmada - hatmillió ember - ól a városközponttól távoli erdő- és parkövezetben, az ezredfordulóra részarányuk eléri a 80 százalékot. Metrófejlesztés - a gyorsmetró vonalai A moszkvai közlekedésben nagy szerep jut a gyorsmetrónak. A megépítésre kijelölt három - egyenként 60 kilométer hosszú - expresszvonal a fővárost átszelve jut ki a sűrűn lakott külkerületekbe. Az állomások közötti nagyobb távolságnak - ez akár 5 kilométer is lehet - és a megengedeti 120 kilométeres sebességnek köszönhetően a szerelvények 50 perc alatt fogják megtenni a 60 kilométeres utat. Nem szűnt meg a régi metró fejlesztése sem, amelynek vonalhálózata az ezredfordulóra újabb 100 kilométerrel bóvüt, eljut a város zöldövezetének valamennyi lakótelepére és negyedébe. Egy újabb metrógyűrű pedig, amelyet a hatvanas-hetvenes években létesített lakótelepek köré építenek, kényelmessé és gyorssá teszi a tömegközlekedést ezek között a kertiletek között. Ma ugyanis, ahhoz, hogy Moszkva egyik külkerületi lakótelepéről a másikra érhessen az utas, keresztül kell utazni a városközponton. Gyorsforgalmi autópályák - gyorsvillamosok Nem kevésbé jelentős változások várhatók a felszíni közlekedésben. Akárcsak a föld alatt, itt is a gyorsaság lesz Moszkva közlekedési távlatai az elsődleges követelmény. A zöldövezetben már épülnek az első gyorsvillamosok pólyái, amelyek egyszerre 500 utas szállítására lesznek alkalmasak. A korszerű és szép, áramvonalas kocsik a beton párba ágyazott pályatesten zajtalanul és óránként csaknem 60 kilométeres sebességgel haladhatnak majd. Az autóbuszközlekedésben az utasszállítás nagy része a gyorsjáratokra hárul. Az utakon megjelennek az új, nagylé- tesítményü, jobban, egyszerűbben irányítható autóbuszok, amelyek óránként 50 kilométeres sebességgel 200-500 utast szállíthatnak az e célra külön kijelölt gyorsforgalmi útvonalakon. A gyorsforgalmi autópályákat, a metró expresszvonalai- hoz hasonlóan, a város központi kerületeinek kikerülésével építik meg. Egy újabb - sorrendben a negyedik - körpályával együtt az expresszutak elviszik az utas- és áruforgalom jelentős részét. Évente 9 milliárd utas - az ezredfordulóig 14 milliárd Ami a személygépkocsit érinti, a korábbiakhoz hasonlóan megőrzi kisegítő jellegét a városon belüli forgalomban, de főként a városon kívül használják majd. De mert a taxipark és a magánhasználatú személyautók állománya várhatóan megkétszereződik, részarányuk a főváros közlekedésében a jelenlegi 7-ről 15 százalékra emelkedik. Ma a moszkvai tömegközlekedési eszközök évente 9 milliárd utast szállítanak. Az ezredfordulóra ez a szám 14 milliárdra bővül. Eközben az utasforgalom átlagsebessége a jelenlegi 30 helyett óránként 55 kilométer lesz, a közlekedésre fordított idő pedig másfélszer kevesebb és 40 perces szinten állapodik meg, ami optimálisnak tekinthető egy olyan méretű városban, mint Moszkva. (APN)