Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-04-24 / 16. szám

j otthon, új viszonyok, új célok és UJ feladatok, ezért a cím: Tovább épül... Tovább kell, hogy erősödjék a szín­ház vonzása, mert szocialista társadal­munkban vállalt feladatait csak akkor telje­sítheti maradéktalanul, ha előadásaival, azok eszmei és esztétikai színvonalával hozzájárul az egyetemes és hazai színház­művészet eredményeinek gyarapításához. Az új viszonyok sokkal kedvezőbb feltétele­ket biztosítanak e cél eléréséhez, mint az eltelt évtized kegyesnek semmiképpen sem nevezhető körülményei. Már maga az a tény, hogy a művészegyüttes próbáit és székhelyi előadásait egyazon színpadon tarthatja, a színészek saját öltözőikben ké­szülhetnek fel a színpadi munkára, a szín­háznak saját színészklubja van, egy épület­ben van a kelléktár, a próbaterem, az iro­dák, mind-mind a harmonikusabb, tehát nyugodtabb alkotói légkör megteremtését szolgálja. A színház vezetésének vállára ezzel az eddigieknél nem kisebb, hanem nagyobb súly nehezedik. El kell érniük - s már érezhetően sikeres törekvések övezik ezt az utat -, hogy az együttes minél gyorsabban „akklimatizálódjék“ az új szín­házi „térben". Szó szerint: a színpad új tere, a korábbinál sokkal jobb akusztika, a nézőtér és a színpad kiképzéséből adódó másfajta kommunikációs közeg, a fénypark és a színpadtechnika (majdani) korszerűbb lehetőségei egymással harmonizálva tudják közvetíteni a színpadról a humánumot, a színházművészetet. Mindez szükséges ahhoz, hogy előadásaik megfelelően has­sanak ebben az impozáns térben, ahová belépve, a nézőt megérinti az ünnepé­lyesség. A színház, mint a szlovákiai magyarok színháza, továbbra is megtartja tájoló jelle­gét. Az új épületben a társulat hetente A Matesz új székháza (ÖSTK-felvétel)--------------------------------------------------► háromszor: csütörtökön, pénteken és szombaton lép fel, a hét többi napján pedig (hétfő kivételével) tájelöadásokat tart. Ah­hoz, hogy az új színház nézőtere (349 férőhely) hétről hétre megteljék, elsősorban a színház dramaturgiai vonalvezetésében a már megkezdett út folytatására, s az ebből adódó magas színvonalú igényes­ségre van szükség. Az új épületnek, mint kulturális „látvá­nyosságnak" eddig megfelelő vonzása van. A távolabbi községek, városok üzemei, tö­megszervezetei által szervezett csoportos színházlátogatások bizonyítják ezt. E sorok írója bizonyos abban, hogy egyrészt a bér­letekkel rendelkező üzemek, intézmények és vállalatok, tömegszervezetek, valamint a Szlovákiában tevékenykedő (Csemadok- szervezetek fokozottabb figyelemmel érté­ÚJ OTTHONÁBAN A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ Holocsy István (Lopahin), Mikula Róbert (Trofimov) és a háttérben Ropog József (Jasa, a fiatal inas) Csehov Cseresz- nyéskertjének egyik jelenetében. (Szűcs Jenő felvétele) kés élményeket adó színházlátogatásokat szervezhetnének a városba. A színháznak alapvető tájékoztató, közvetítő szerve a propagáció, a rugalmas tömegtájékozta­tás minél hatékonyabb formája. Fontos, hogy a rendelkezésre álló anyagi keretből megfelelő részt szánjon a színház erre a lényeges munkára. Ennél is fontosabb az, hogy a propagációs munkát (látványos hir­detőtáblák, plakátok) a színház produkciói­val azonos nívóra emeljék. A sajtó, a rádió, a televízió szintén jelentős közvetítő „elem", de ma már tudatosítanunk kell, hogy nem elég informálni, hanem „csalo­gatni“ is tudni kell. A reklám ma már külön szuverén „művészetként“ nyer létjogosult­ságot. Főleg az új, a szokatlan és az adott nézői közeg tudatában kevésbé élő művek kínálatához kell a nagyobb eróbevetés. Azt persze már minden intézmény önmaga erő­inek és lehetőségeinek felülvizsgálatával kell elérnie, hogy a reklámmal megbízott részleg megfelelő körülmények között, megfelelő szakemberek bevonásával „lát­ványos“ munkát tudjon végezni... . i Tovább épül... közhelyként hangzik szinte, annyit beszélnek, cikkeznek arról, hogy a közönséget vissza kell hozni a szín­házba. E sorok írójának az a véleménye (és tapasztalata), hogy a közönséget nem visz- sza, hanem be kell hozni a színházba. Miért? Mert szemmel látható, hogy a szín­házlátogató törzsközönség, a meglehető­sen hullámzó sikersorozatok ellenére is, Komáromban (Komárno) és vidéken rend­szeresen látogatja a színház előadásait. Van tehát egy bázis, amelyik nem bizonyos előadásokra, hanem színházba jár. A fela­dat tehát az, hogy elérjük, akik nem jártak eddig színházba, „holnap“ eljöjjenek! Végezetül térjünk ki röviden arra, milyen lehet az a változatosság, amellyel a színház szolgálni tudja közönségét. A legutóbbi idő­szak vitathatatlanul legnagyobb sikere volt Móricz Zsigmond nem élhetek muzsikaszó nélkül című színpadi műve, zenével. A má­sik „kelendő“ előadás Takáts Ernőd rende­zésében Kertész Ákos Névnap című müve volt. Hasonlóan jó visszhangra talált Luigi Pirandello Többgyerekes agglegény (Liolá) című komédiája is, amelynek rendezőjeként Dráfi Mátyás érdemes művészt jegyzi a színház. A legutóbbi bemutatók (A. P. Csehov: Cseresznyéskert és O. Zahradník: Utóirat) mérlege ebből a szempontból még nyitott. Ebben az évadban még bekerül a komáromi együttes repertoárjába két si­kerre számot tartó előadás. Jókai Mórnak, a város szülöttének világszerte ismert regé­nyeit sorra alkalmazzák színpadra. A Ma­tesz rendszeresen műsorára tűzi ezeket a műveket. Májusban a Szegény gazdagok (A Facia negra) kerül bemutatásra. A sze­zonzáró produkció pedig szintén egy világ­szerte ismert magyar drámaszerzó, Molnár Ferenc zenés színmüve, a Doktor úr lesz. Mindkét bemutató előkészületei már foly­nak, s biztosnak látszik, hogy a közönség kapcsolatának erősítését szolgálják majd. KISS PÉNTEK JÓZSEF Kell az összetartó erő, hogy legyen egy csapat Találkozás Gyarmati Bélával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával A kassai (Koáice) Thália Színpad színész­lakásának konyhájában Gyarmati Bélával és az előző esti bemutató legfiatalabb színészei­vel együtt beszélgetünk. Legénylakás ez, ab­ból a fajtából, ahol a legszükségesebb tár­gyakon kívül az elszántság, a színházba vetett hit is megtalálható. Gyarmati Béla ott­honosan érzi magát a fiatalok között. „Évekig Nyíregyházán újságiróskodtam, majd a miskolci Észak-Magyarország követ­kezett. Az egyetemen magyar-történelem szakot végeztem, ezért természetesnek tűnt, hogy a kultúrával, a művelődéssel foglalkoz­tam. A lap kulturális rovatának a vezetőjeként rendszeresen írtam színikritikát, így nem volt véletlen, hogy rendszerint egyik kiváltója vol­tam a színház körül fel-fellángoló vitáknak. Ilyen előzmények után hívtak meg a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székébe, három­éves szerződéssel. Azóta 7-8 év telt el, s az akkori csapat nagyobb részt ma is együtt van." Életrajzi töredékek rendezgetése után, be­szélgetésünkben mintha lavinaszerű gyorsu­lás következne be. Kezdve a kassai színhá­zak és a miskolci együttes között évek óta tartó kapcsolattal, majd folytatva a Thália Színpadon vendégszereplésükkel kisegitö ki­váló miskolci színészekkel, míg aztán ismét a színigazgató gondjaihoz, a napi teendőket meghatározó színházesztétikai és művelő­déspolitikai célokhoz érünk. „A miskolci színházat évek óta az ország legizgalmasabb előadásait produkáló együt­tesei között tartják számon. Ez ugyanúgy kötődik a rendezők személyéhez - Csiszár Imréhez, Szőke Istvánhoz, Szűcs Jánoshoz -, mint a kiváló színészeinkhez, akik közül mindenekelőtt Tímár Évát és Blaskó Pétert említeném meg. Lehetetlen nem szólni Major Tamásról, aki,,nemtudomhányadik“ színészi és rendezői virágzását éppen tanítványa, Csiszár Imre meghívására közöttünk élte át. Három esztendeig szoros kapcsolatot ápol­tunk vele. Sokat köszönhet neki a társulat. Jelenléte nemcsak a mérhetetlen szakmai alázata miatt volt nevelő hatással ránk, de mély embersége, szeretete megváltoztatta a légkört. Elég volt, ha csupán leült a társal­góba, elég volt megjelennie, már hatott ránk. Jelenléte fegyelmezett, nem is szólva külön azokról az éjszakákba nyúló beszélgetések­ről, amelyekből mindannyian tanultunk. A ná­lunk játszott szerepei, különösen a Lear király címszerepe, valamifajta színészpedagógiai, emberségre nevelő hatásával él emlékeze­tünkben. Mindezek mellett nagy rendező és nagy színész volt. Zsenialitása feledhetetlen és pótolhatatlan." Égy ipari centrumban, mint amilyen Mis­kolc is, a közönség ízlése igencsak megosz­lik. Ilyen helyzetben fontos a repertoár meg­választása, a színészek játéka, a rendezők művészi törekvései. Egy 1823-ban kezdődött színházi hagyomány helyszínén, egy felduz­zasztott nagyváros heterogén igényekkel élő lakóinak kell játszaniuk. „Ebben a tekintetben a városnak sok a ha­sonlósága Kassával. A szinházcsinálással foglalkozóknak céljuk, hogy részt vegyenek az európai színházi folyamatokban, s alakító­jukká váljanak. így akarnak egy korszerű eszmeiségé, tartalmi és formavilágú színhá­zat, most éppen Miskolcon. A közönség vi­szont adott, a maga igényeivel. így olykor kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni, mert a zenés színház népszerűsége nálunk is mindent felülmúlt. “ Gyarmati Béla a Thália Színpadon mégis magyar drámát, Németh László Bodnárné című paraszt-tragédiáját rendezte. A bemuta­tót követő délelőttön már nyilvánvaló volt, hogy a Kassán töltött hathetes próbaidőszak pozitív nyomot hagyott az együttes tagjaiban. „Már az első találkozásunkkor eltökélten törekedtem az alkotáshoz nélkülözhetetlen Gombos Ilona a Bodnárné címszerepé­ben (Bodnár Gábor felvétele) légkör megteremtésére. Mivel a társulatban nagyrészt fiatal színészek, sőt kezdők dol­goznak, mindenekelőtt az ő számukra fontos szellemi ihletet igyekeztem közvetíteni. Fogé­konyságuk, érzékenységük és alkotói lelke- sültségük alapján állítom, hogy ennek a tár­sulatnak szüksége lenne egy állandó rende­zőre. Nemcsak művészként, de pedagógus­ként, pszichológusként és jóbarátként is kar­ban kellene tartania ezt a közösséget. Mi egyetlen produkcióra szövetkeztünk, s lám mindannyian nyomban a legjobbra töreked­tünk. Próbáinkat mindig a színházcsinálás töltötte ki, ezekután a nézők döntik el, milyen a művészi eredmény. Az ittlétem azonban sok mindenben engem is formált. Éppen erre a változásomra gondolva állítom, hogy külö­nösen a fiatal színészeknek lenne szükségük a termékenyítő szellemű csatákra, a beszél­getésekre, az együttgondolkodásra. Valami­lyen érték, tehetség szinte mindegyikükben felcsillant. Inspiráló módon tudtunk együttélni az eltelt hat hét alatt. Ök maguk is érzik, tudják, hogy kellene egy ember, aki köré oda lehet ülni, akivel úgy lehet vitatkozni, hogy sohasem válhatnak el haraggal. Elsősorban rendezőt várnak; olyat, aki nemcsak a próba­időszakra érkezik ide. A színésszé válás, mégha főiskolát végzett is a fiatal, évekig tartó folyamat, s ehhez kell egy szellemi irányító. Márpedig a rendező ne uralkodni- vágyásával, hanem észrevétlenül is ható szellemiségével neveljen. “ Beszélgetésünk közben a színészek ki-be jártak. Bele-bele hallgattak, majd megfőzve a teát vagy a kávét, távoztak. Gyarmati Béla jól láthatóan családias hangulatot teremtett közöttük. Meg tudják-e, meg akarják-e őriz­ni? DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÓ EBI 1987. IV. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents