Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-04-03 / 13. szám

Ik ► Mennyit ér a lopott ólom...? Három fiatalember - a huszonnégy éves Jozef, a huszonhat éves Milan és a tizennyolc éves Stefan - szorongva ült a tárgyalóteremben. A feltett kérdésekre készségesen válaszoltak, hangoztatták, hogy cselekedetüket megbánták. Az ítélet azonban mégis szigorú volt: a szocialista tulajdon megkárosításáért mindhármukat háromévi szabadságvesztésre ítélték. Mit is követtek el ezek a külsőre szerény fiatalemberek? Jozef, aki élete során már több munkahelyen volt alkalmazásban, felfigyelt arra, hogy a Trnavai Autógyárban, ahol dolgozott, a targoncához új akkumulátor érkezett. Arra gondolt, hogyha kiszedné belőle az ólomot, és értékesítené a hulladékfelvásárló vállalatnál, az érte kapott pénz hetekig elég lenne sörre. Egy alkalommal említette ezt a nála két évvel idősebb kétszeresen büntetett, munkaviszony nélküli sörözótársának, Milánnak.- Ha volna egy autó, pénzre tehetnénk szert. Milan nem sokáig gondolkodott, hiszen tizennyolc éves sógorának, Stefannak, van autója. Elhatározta, hogy nyélbe üti az üzletet. Két hét sem telt el, az egyik délután már ott is volt a sógor a gépkocsival. Megvárták, amíg besötétedik, aztán elindultak. Az volt a szándékuk, hogy behajtanak a gyár területére az autóval a targoncák közelébe. Végül is elálltak szándékuktól, gyalog mentek be, Jozef és Stefan. A kiszemelt akkumulátorig észrevétlenül eljutottak. Olyan biztosak voltak dolgukban, hogy az akkumulátort az ócskavastelepig targoncával vitték el, mert súlya legalább négy mázsát tett ki. összetörték a burkolatot, s az ólom egy részét a közeli üdülőközponthoz vitték, ott rejtették el, többit pedig zsákba rakva a gyár közelében a magas gyom között hagyták. Másnap a gyárban mindeni az akkumulátort kereste. Először arra gondol­tak, hogy valamelyik üzemrészleg vette kölcsön. A targoncákat karbantartó dolgozónak nem volt nyugta. Az egész környéken körülnézett. Az ócskavas­telepen észrevette a faládát, amelyben az akkumulátor volt elhelyezve. Az oldalán a jelzés volt olvasható: KP 717. Amikor jobban szétnézett, látta meg, hogy az akkumulátort összetörték. Jelentette feletteseinek, azok pedig a közbiztonsági szerveknek. Ismeretlen tettes után indult meg a nyomozás. Jozef, akinek sohasem volt elég pénze, hamarosan értékesítette az ólom egy részét a Druzba lakótelep hulladékfelvásárló részlegén. Először harminc, aztán negyven, majd ötven kilót. Összesen hatszáz koronát kapott érte. Még annyi ideje sem volt, hogy elköltse a pénzt, amikor letartóztatták. A kihallgatás során mindent bevallott, két társának nevét is megmondta, akiket hamarosan elfogtak.- Arra számítottam, hogy az ólomért két-háromezer koronát kaphatunk - mondta Jozef a bíróságon. Csak akkor csodálkozott el, amikor megtudta, hogy az új akkumulátor értéke 55 474 korona. A mu..ely előtt ott sorakoztak a régi kiselejtezett akkumulátorok, de a tettesek tudták, hogy azzal több baj van, hiszen a sav nem tréfadolog. Három évig gondolkozhatnak az ólom árfolyama felett, illetve, hogy megér­te-e nekik ez a kaland. A kárt meg kell téríteniük. A vállalat vezetősége is levonta az esetből a tanulságot, az éjszakai felügyeletet is úgy szervezte meg, hogy idegen észrevétlenül ne juthasson be a gyár területére. A régi közmondás is azt tartja, hogy az alkalom szüli a tolvajt. S így volt ez ebben az esetben is. -né­így vélik - a nők A nők másféle ismérvek szerint vonzódnak az autóhoz, mint a férfiak - a nyugat-európai autóügynöksé­gek tapasztalatai szerint. Szíveseb­ben vásárolnak „nőiesebb" kocsit. De van-e ilyen? A kérdés tudomá­nyos megválaszolására szakértőket kért fel a Renault gyár. A nők nem támasztanak merőben más követel­ményeket az autóval szemben, de bármely üzemzavar erősen csök­kenti bizalmukat a jármüvei szem­ben. Nagyra értékelik az alacsony üzemelési költségeket és az üzem­ben tartás lehető legegyszerűbb módját. A komfortfokozat csak ezek után érdekli őket. Nem a kényelmes, süppedő ülés, a szemrevaló karosz- széria szerepel kívánságlistájuk élén, hanem a függőlegesen állítha­tó vezetőülés, a könnyen kezelhető biztonsági öv. Akinek gyerekei van­nak, inkább a négyajtós kocsit kere­si, s kedveli, ha az autó belső tere variálható. Minden nő fontosnak tartja, hogy a csomagtartóban gond nélkül elhelyezhetők legyenek a bő­röndök! A kiegészítő berendezések közül elsősorban a rádióhoz és a szervókormányhoz ragaszkodnak. Általában az is elmondható, hogy a kisebb méretű kocsikat részesítik előnyben. S amiben nincs különb­ség a két nem között; általában a nők is az elérhetetlen csodaautók­ról álmodoznak, s úgy vélik, az autó nemcsak közlekedési eszköz, ha­nem a személyi szabadság és a füg­getlenség szimbóluma is. A Lancia gyár már három típusát kínálja összkerék-meghajtással. A Delta, a Prisma és az Y 10 szerkezeti részei különböznek egymástól. A Delta visco megoldású, a differenciálzár automatikus. A Prisma szintén visco megoldású, a differenciálzár szervokapcsolású. Az Y 10 elektropneumatikus kapcsolású, mégpedig a két hátsó, szabadonfutó keréknél. Képünkön a négykerék-meg hajtásos Y 10 látható. A kutatóintézetekben immár mind világosabban bon­takoznak ki az ezredforduló autójának körvonalai. Ám a megálmodott gépcsodáknak csupán töredéke érett meg a sorozatgyártásra. Mert aligha vitatható, hogy többségük egyelőre csupán laboratóriumi körülmények között érlelt, ápolgatott, szemet gyönyörködtető műalko­tás. így szériagyártásban csak a távolabbi jövőben válhatnak - még a tehetősebbek körében is - úgymond: mindenki autójává. A többek között például a japán Nissan cég kísérleti biztonsági járművei (szám szerint 29) is igyekeznek előrevetíteni az ezredforduló ígéretét. Vagyis azt, hogy legalább képet alkothasson róla: milyen autókat szeretnének útjukra bocsátani a szerelőszala­gokról egy-két évtized múlva. Közöttük különösen figyel­met érdemel az itt bemutatott MID—4 elnevezésű, közép­motoros sportkocsi, amelyet a hírek szerint igazi tö­meggyártásra készítenek elő. Jóllehet a Nissan cég sportkocsi gyártási tapasztalatai, építési gyakorlata egé­szen 1934-ig vezethető vissza, s magukban foglalják az újabb kori Z-típusjelzésű (Fairlady, Z, 300ZX stb I válto­zatokat is, a MID—4 minden eddigi kísérleti járművük reprezentánsaként valami egészen mást, számos meg­hökkentő konstrukciós érdekessége révén a legesleg­újabb irányzatot képviseli. Hogy miben? Nos, a 4-es típusjelzés mindenekelőtt (többszörösen) azt jelenti, hogy a kocsi 4 - vac összkerék - meghajtású, mind a 4 kereke kormányozható, 4 szelepes erőforrású, mind a 4 keréken fékrendszerrel, és a sok egyéb mellett elektromos vezérlésű spoilerrel, Hicas felfüggesztési rendszerrel (Hicas high capacity actively controlled suspension;, t^rámiabetétes turbótöltővel, elektromos motorvezérléssel rendelkezik. No, és a kocsi belső tere még a beépített, visszafogottan luxustartozékok ellenére is alapvetően a vezető, valamint a kocsiban ülök kényel­mét, biztonságát szolgálja. Nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy leszögezzük: ezeknek a ma még többsé­gükben laboratóriumi környezetben élő gépcsodáknak a hétköznapokhoz szelídített változatairól minden bi­zonnyal még sokat írunk. (am) A bekanyarodásról Elgondolkodtató a közúti balesetek növekvő száma, s minden túlzás nélkül megállapítható, hogy a legfőbb bűn a közúti közlekedés szabályainak meg nem tartása. Aránylag kevés baleset előidézője a gépjármű műszaki meghibásodása. A gépjárművezetők nagy része például szabálytalanul hajt|a végre a balra történő bekanyarodást. A közúti közlekedés szabályai 15. §-a ismerteti a bekanyarodással kapcsolatos előírásokat. A leglényegesebb ebben az, hogy a járművezetőknek balra való bekanyarodáskor nem szabad veszé­lyeztetni a mögötte haladó járművek vezetőit és elsőbbséget köteles adni a szembejövő járművek vezetőinek. Természetesen ez érvényes a jobbra bekanyarodókra is. - A közúton kívül levő területekre való balra bekanyaro- dás előtt fokozott óvatosságot kell tanúsítani. Főleg a balra történő bekanyarodás helytelen végrehajtása jelemnet veszélyt, éppen ezért: a művelet első fázisaként - jóval a bekanyarodás előtt - meggyőződöm arról, nem követ-e előzésben levő gépjármű. Ha nem, második fázisként balra jelzem kanyarodási szándékomat, és egyidejűleg fokozatosan az út közepe felé tartok. A harmadik fázisban - közvetlen a bekanyarodás előtt - ismételten meggyőződöm arról, nem elöz-e, és szemben nem közeledik-e jármű. Ha ezt a háromfázisú bekanyarodási módszert alkalmazzuk, kizárt a baleseti veszély. Tapasztalatom szerint a járművezetők jelentős része ezt a háromfázisú bekanyarodási módszert nem alkalmazza. Egyszerűsítik a műveletet: a bekanyarodás előtt hirtelen lefékeznek, jelzik az irányváltoztatást és máris balra kanyarodnak. S ez mindig balesetveszélyt jelent. (Sz. E.) A csúszkáló gépkocsi biztonságos vezetése Bertil Roos svéd származású autóversenyző új módszert ajánl arra, miképpen lehet az autóso­kat megtanítani a csúszkáló, fa­roló gépkocsi irányítására. Roos pennsylvániai autósiskolájában külön e célra átalakított, hátsó felfüggesztésű kocsikat alkal­maz. A tanulókocsit rendszerint nagy sebességgel vezetik vízzel borított vagy vegyi anyaggal ke­zelt pályán, hogy az országúton előforduló megcsúszást utánoz­zák. Roos ,,slidecar"-jainak hát­só kerekei elfordulnak - és ezzel a kocsi farolását idézik elő, szá­raz úton és kis sebességnél is. A farolást kiküszöbölő, ellenkor­mányzási technikát így jobban ellenőrizhető körülmények kö­zött, hatásosabban lehet taníta­ni, mondja Roos. Roos szabadalmat jelentett be speciális felfüggesztési rendsze­rére; ez lényegében egy olyan rugós rendszer, amely a gépko­csi tehetetlenségi energiáját a hátsó kerekekre viszi át, s ez­zel lehetővé teszi számukra, hogy akár 14 fokkal is elfordulja­nak az autó haladásával ellenke­ző irányban. Roos azonban haj­landó ingyen rendelkezésre bo­csátani a csúszás megakadályo­zására irányuló, legfontosabb ta­nácsát: „A trükk az, hogy arra kell néznünk, amerre menni aka­runk - nem pedig arra, amerre a kocsi megy". (ggy) hireki ■ A Mitsubishi japán autógyártó konszern a közeljövőben kelet-euró­pai piaci pozícióinak kiépítésére és megszilárdítására törekszik. Idén és jövőre 1000-1000 személyautót szállít Jugoszláviába, ahol Uniko- merc néven már képviseletet is nyi­tott. A Polmot lengyel gépkocsi kül­kereskedelmi egyesüléstől a japán cég 1987-re 500 személyautóra szóló megrendelést kapott. A Mitsu­bishi mindkét országban szervizhá­lózatot kíván létesíteni, s gondosko­dik az alkatrész-utánpótlásról is. ■ A Renault autógyárat újabb összegekkel támogatja a francia kormány: 2 milliárd frankot kap a cég, veszteséges traktor'gyártó részlegének szanálására A Renault 1986-ban 5 milliárd, egy évvel ko­rábban pedig 3 milliárd frank támo­gatásban részesült. A haláliilóc^ j jnaidiuies hátul van A „halálülés“ ma már hátul van - röviden össze­foglalva így summázható annak a sorozatos vizsgá­latnak a következtetése, amelyet osztrák szakem­berek végeztek. Ausztriában a közelmúltban vég­zett balesetvizsgálatok eredménye szerint, a 14 évesnél fiatalabb gépkocsiutasok aránylag köny- nyebb, szerencsésebb kimenetelű baleseteknél is már súlyos sérülést szenvednek. A statisztika is ezt a megállapítást igazolja: a köz­úti közlekedésben évente balesetet szenvedő, kö­rülbelül 5500 gyermek többségét autóban éri sérülés. Az évenkénti 80 gyermekáldozat közül is többen vesztették életüket autóutasként, mint kerékpáros­ként vagy gyalogosként. Az osztrák közlekedésbiztonsági szervezet közlé­se szerint ez a riasztó statisztika elsősorban azzal magyarázható, hogy a legutóbbi három évben, a szülők felelősségtudatára ható, intenzív propagan­da ellenére, csupán 1-2 százalékkal több biztonsá­gos gyermekülést és gyermekévet szereltek be az autókba, mint a kampány kezdete előtt. A szülők nyilván nincsenek tisztában azzal, mekkora veszély­nek teszik ki gyermekeiket, ha nem rögzítik őket biztonságosan a gópkocsiüíéshez. A baleseti vizs­gálatok tanúsága szerint, már egészen enyhe, koc­canásszerű ütközésnél is amiatt szenvedtek súlyos sérülést gyermekek, mert a hátsó ülésről - megfelelő rögzítés híján - előrezuhantak. A biztonsági gyermekülések és -övék kötelező használatára Ausztriában még nincs törvény. A szakemberek véleménye szerint, nemcsak a gyermek érdekében volna szükség ilyen szabályo­zásra: az utóbbi időben ugyanis a személyautóban szenvedett sérülések terén megváltozott a halálozási arány - több és súlyosabb sérülés éri a hátul ülő utasokat, mint az elöl, az úgynevezett „anyósülé­sen" helyet foglalókat. (Die Presse) MID-4 a jövő ígérete?-

Next

/
Thumbnails
Contents