Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-03 / 13. szám
• Rendkívüli és váratlan sikerrel játszották Athénban Bertolt Brecht Mahagony város tündöklése és bukása című darabját, amelyet NDK-beli művészek tanítottak be. Christoph Schroth rendező és Rainer Böhm, a Berliner Ensemble vezetőkarmestere hat hét alatt vitte színpadra a zenés művet. Ezalatt a görög fővárosban szemináriumot rendeztek, amelyen Bertolt Brecht alkotói világát és színpadi művei mai értelmezésének lehetőségeit vitatták meg. Világszínház 0 Jean-Paul Belmondo három évtizede nem lépett föl színpadon. Most megtört a jég: a világhírű filmsztár a párizsi Théat- re Marigny színpadán a Kean címszerepét alakítja február 20-a óta. Az előadás rendezője Robert Hossein. „Azt szerettem volna, hogy édesanyám ismét színpadon lásson“ - mondotta Jean-Paul Belmondo, aki két hónapon át keményen próbálta a parádés szerepet. • A varsói Teatr Dra- matyczny-ben különleges csemegében részesülhetnek a nézők. Moliére Don Juanját csupán nők játsszák. A dolog érdekessége, hogy nem ez az első ilyen előadás. Shakespeare Vizke- reszt, vagy amit akartok című vígjátékát évekkel ezelőtt női szereposztásban mutatták be. • Igazi színházi csemegével szolgált nemrégiben a veszprémi Petőfi Színház társulata pesti vendégszereplése alkalmával. Új magyar drámát hoztak: Gyur- kovics Tibor Fekvötámasz című játékát. A rendezés feladatát a színészként ismert és elismert Tordy Géza töltötte be, az egyik főszerepben magát az írót, Gyurkovics Tibort láthatta a közönség. A konzervatórium elvégzése után kétszer is felvételizett a Bratislavai Zeneművészeti Főiskolán, de... Azt mondták rá, magas, „nem színpadi" jelenség, ugyanakkor pedig a hangja is „gyengécske“ ... A harmincesztendós Margita István ma a Prágai Nemzeti Színház magánénekese. Pályafutását szülővárosában, Kassán (Kosice) kezdte, ott indult el az operaéneklés magaslatai felé, méghozzá eléggé gyors léptekkel. A múlt évben megnyerte a Prágai Tavasz nemzetközi énekversenyét, tavaly nyártól már a fővároshoz köti szerződése. A közelmúltban két napra hazaruccant, hogy Donizetti Szerelmi bájital című operájában, „vendégként“, ismét elénekelje a fiatal parasztlegény, Nemorino szerepét. Kihasználva az alkalmat, megkértem egy rövid beszélgetésre.- Tudatosan készült erre a pályára?- Nem is tudom. Tény, hogy mindig szerettem énekelni, de az operáról valamikor hallani sem akartam. Sőt, eleinte a zenetanulással is hadilábon álltam! Szüleim beírattak a zeneiskolába, de mivel az elméletet nem kedveltem, csak egy évig jártam oda. Szerencsére, az éneklésnek nem fordítottam hátat. A szakemberek akkor azt tanácsolták szüleimnek, hogy érdemes lenne velem foglalkozni, csak előbb végezzek el valamilyen középiskolát, s utána próbálkozzak komolyabban az énekléssel, a hangom akkor érettebb lesz. Úgy is volt. Persze, nem ment minden simán, mert a képzőművészeti szakközépiskola befejezése után felvételemet kértem a konzervatóriumba, de nem ismertem a kottát. Gyorsított ütemben kellett tehát elsajátítanom az alapokat. Végül minden a helyére billent, s Ludmila Somorjaiová tanárnőnek, valamint Stefan Mérésének, az iskola akkori igazgatójának és még néhány további oktatómnak köszönhetően kitüntetéssel érettségiztem. Természetesen énekszakon. Azt követően a helyi színház operatársulatában kötöttem ki. Volt alkalmam bizonyítani. Játszottam a Traviatá- ban, az Anyeginben és Az eladott menyasszonyban. Talán éppen „feljövőben“ voltam, amikor a prágai színház felvételi versenypályázatot hirdetett meg. Mivel teljesítettem az előírt feltételeket, vagyis már több szerepben is bemutatkoztam, jelentkeztem. A mostani főnököm, Frantiéek Vajnar meghallgatott és. szerződtetett.- Röviddel ezután megnyerte a Prágai Tavasz nemzetközi énekversenyét. Számított rá, gondolt ekkora sikerre?- A versenyre igen alaposan készültem. Bachman Katalin korrepetitorral napokat gyakoroltunk és sokat segített a mostani magántanárom, a miskolci Pecker Zsuzsanna is. Bevallom, egy kicsit izgultam, tartottam a fellépéstől.- Hogyan fogadták a Moldva-parti városban? Sikerült beilleszkednie az ottani színházi életbe?- Nem éreztetik velem, hogy „vidéki" vagyok. Sót, igen gyakran szerepeltetnek. Talán azért is, mert Prágában elismerik a szlovákiai énekeseket. Ami pedig a szerepeket illeti: játszom Lensz- kijt Csajkovszkij Anyeginjében, Alfrédot Verdi Traviátajában, Vaéekot Smetanának Az eladott menyasszony című operájában. Ugyanakkor éneklem Antoniót az Eljegyzés a kolostorban című Prokofjev operában, Janáőek Kátya Kaba- novájában Kudnaét alakítom. Decemberben volt Mozart Varázsfuvolájának újabb prágai bemutatója. Abban Tamino szerepét bízták rám a rendezők, míg a februárban bemutatott Mysliveőek- múben, a Bellerofontéban az egyik főszerepet éneklem. A közeljövőben Gluck-nak az Iphigenia Taurisban című operája következik, majd Mozart Don Giovanniában Don Ottaviot fogom megszemélyesíteni, a jövő évadban Sztravinszkijnak az »Ai operaénekes csak saját hangjára támaszkodhat" HAZAI KÖRNYEZETBEN EGY MOZART-PÁRTI FIATAL TENORISTÁVAL Oedipus Rex oratórium-operájában is bemutatkozom.- Ha jól tudom, ugyanakkor külföldi meghívásoknak is eleget tesz...- Felléptem már Lengyelországban, Magyar- országon és az NSZK-ban. Budapesten például eddig háromszor mutatkoztam be az Anyeginben, most pedig a Traviátában fogok.- ... s a bécsi Volksoper?- Ott 1987-től 1991 -ig szóló szerződést kötöttem. A próbák júniusban kezdődnek, a havi kétszeri vendégszereplés ősztől esedékes. Ott Ivica Neshybovával a Szerelmi bájital egyik jelenetében (Ondrej Beres felvétele) három darabban lépek majd színpadra. Az eladott menyasszonyban Vaéekot alakítom, Strauss Denevérjében Alfrédot és Auber Fra Diavolo című dalművében Lorenzot.- Nem sok ez?- Sok, ám szép. Szívesen vállalok szerepeket, ha úgy érzem, hogy azok megfelelnek a hangomnak. Például a Toscára vagy a Rigolettóra még van időm... S ami szintén fontos: a fővárosban sok Mozart-művet tűznek műsorra, és azokban sokat tanulhat az ember. Főleg ha olyan karmesterek vezényelnek, mint Zdének Kosler nemzeti művész.- Bizonyára a rendezők között is akad, akivel szeret dolgozni, s akinek sokat köszönhet...- Hogyne. Itt van például Karel Jemek. Vele talán minden énekesnek élmény, öröm a munka, mert engedi játszani az énekest. Ö nem köti az ebet a karóhoz, nem szabja meg, hogy hányat lépjünk balra és hányat előre... Ami viszont nem tetszik neki, azt azonnal és nyíltan megmondja. A „nagy“ kollégák közül mindenekelőtt a prágai Ivó 2ídek érdemes művészt említeném. Régebben éveken át ö énekelte Taminót. Az elmúlt őszön szinte minden próbámon jelen volt és segített, tanácsokkal látott el. Ami pedig a konkurenciát illeti: a mi „szakmánkban“ is létezik, s ez jó. Tulajdonképpen én is a konkurenciának köszönhetem fejlődésemet. Pontosabban: a bizonyítási vágynak, amely kezdettől fogva munkál bennem. Egyébként ezen a pályán nincs protekció. Ha szétnyílik a függöny, akkor a színpadon az operaénekes csak a saját hangjára támaszkodhat, egyedül kell megbirkóznia feladatával. Ha tud, győz, ha nem, akkor... Természetesen, sokat jelent a jó közönség is. A kassainak például rengeteget köszönhetek, és rendkívül hálás vagyok.-Az operaénekesek között talán nincs is olyan, aki ne álmodozna a csúcsot jelentő milánói Scaláról vagy a New York-i Metropoli- tanról, a moszkvai Bolsójról...- Nem vitás, én is szeretnék oda eljutni, s főleg tanulni.- Kedvenc szerepei?- Nekem mindig a legújabb a legkedvesebb, tehát most Tamino a Varázsfuvolából. Ugyanakkor szívesen játszom Lenszkijt és Nemorinót is.- Szerepálmai?- Vannak. Például Canio a Bajazzókban vagy Rudolf a Bohéméletben. Talán majd sor kerül azokra is...- Mit énekel a legszívesebben, és kik a példaképei?- Mozartot már említettem. Szeretem Verdit is, mert az ó műveiben az énekes nemcsak líraian énekel, hanem egyazon szerepben drámai hangvételű tételekkel is bemutatkozik. Az énekesek közül Jósé CarérasáII hozzám a legközelebb, ám szeretem Domingót, Pavarottit, Geddátés Dvors- kyt is.- Hány nyelven énekel?- Nyolc nyelven, de azok közül csak hármat ismerek, illetve beszélek. Persze, egy-egy idegennyelvű éneklés előtt mindig alaposan áttanulmányozom a lefordított szövegkönyvet, és csak utána kezdem tanulni a szerepet. Most például Bécs mindent németül kér tőlem, éppen ezért úgy látom, itt az ideje, hogy komolyabban vegyem a német nyelv tanulását. Mindenesetre, az idegen nyelvek közül olaszul éneklek a legszívesebben.- A rádióban és a televízióban már fellépett. Mikor hallhatjuk Margita Istvánt lemezről is?- Ha minden igaz, akkor talán már az idén... Beszélgetésünk végén megmutatta azt a levelet, amelyet Karel Jernektól, a prágai színház rendezőjétől kapott 1987 elején újévi üdvözletként. A neves szakember többek között ezeket vetette papírra: „...A természet értékes tulajdonságokkal áldott meg. Kitűnő hanggal, színészi adottsággal, egy nagy adag alkotóerővel, rendkívüli munka- szeretettel - azaz tehetséggel. Hogy nagy jövő áll előtted én abban kezdettől fogva hiszek. A folytatás eszik tőled függ! Dolgozz sokat, megéri!... Az 1987/88-as évadban számítok rád a Don Cados szinrevitelében, mert tudom, hogy képes vagy ennek a feladatnak a megoldására is.“ A „hazai“ vendégszereplése ezúttal is fényesen sikerült. Azon a színpadon, ahol évekkel ezelőtt debütált - s ahol évtizedekkel korábban nagyapja, Farkas Pál is sok jó alakítással hívta fel magára a színházlátogatók figyelmét - most is nagyszerű teljesítményt nyújtott. A széphangú lírai tenor-szerepben mesterien játszott a hangokkal, magabiztosan, otthonosan mozgott, és közben a szövegkiejtése is tökéletes, érthető volt. Másnap ismét elbúcsúzott Kassától, de, amint mondta, nem véqleq... GAZDAG JÓZSEF 0 közelmúltban elhunyt világhírű szovjet render\ zó azonos című könyvéből vett részlettel idézzük gondolkodói-alkotói világát. Több könyvet is írt, ezek közül a Szerelem, a próba és a Mestersége: rendező magyarul, csehül és szlovákul is olvasható. A bemutató nem aratott sikert, kellemetlen órák következnek; hajnali négy óra van, nem tudok elaludni, kiráz a hideg, ahogy felidézem a premier minden kis részletét. Az előadás zötyögött, én magam idétlenül mentem ki meghajolni, az ismerősök arca lárvaszerű volt. Fájó szívvel gondolok rá, mennyien fognak ma szidni, gúnyolni. És reggel, méghozzá kora reggel, már vár a munka, s tőlem elképzeléseket, már megint elképzeléseket várnak. Talán csak a válogatottan jó munkákat kellene elfogadnom, hogy sok időm maradjon az átgondolásukra, de hát nem ilyen a természetem, és az életem is másként alakult már évek óta. Sokszor győztem, de sokszor fogott el szégyen és félelem, hogy művészi elképzeléseim csódött mondhatnak. Végképp ném megy az alvás - írni kezdek hát, hogy valamiféle rendszeres tevékenység látszatát keltsem. Jó lenne most emberek között lenni, vitatkozni, nem pedig éjnek évadján egyedül ülni. Sajnálom öreg szüléimét, akik ma biztosan izgultak értem, aztán fáradtan tértek haza távoli lakásukba. Az a legnehezebb, hogy az ember rövid időn belül tisztába jöjjön a megmásíthatatlan ténnyel. És belenyugodjék, helyesebben szólva megbékéljen vele. Remélem, holnap estére ez bekövetkezik. De a holnap este még távol van. (...) A szabadságom immár tizenkét éve Vilniustól száz kilométernyire töltöm. Amikor először voltunk ott, a kis házat mező és három tó vette körül. Ahol valaha mező volt, ott ma erdő áll, amely magasabb, mint hórihorgas fiam. Valaha mulatságosan rohangált itt lepkehálóval a pillangók után, ma nagy komolyan rajzolgatja diplomamunkájának jelmezeit. A ház fiatal gazdasszonya akkor várta első gyermekét. Az öreg nagyapó még élt. És élt egy másik nagyapó is - a szomszéd házban. Az öregek már meghaltak, a gazdasszonynak három gyermeke van, és a negyediket várja. A ház mellett ott áll meggyszínú Zsigulijuk. A tavak környéke régebben kihalt volt, ma olyan, mint egy kirándulóközpont - körös-körül gépkocsik, sátrak, csónakok és vitorlások. ANATOLIJ EFROSZ Mestersége: RENDEZŐ Akkor még a gyermekszínházban dolgoztam. Az irodalom fő témája akkortájt a nagyon fiatal emberek problémaköre volt; sok ilyen darabot rendeztem, és úgy éreztem, hogy zsákutca fenyeget. Rengetegszer elismételtem magamban ugyanazt a három szót - valószínűleg, hogy ne felejtsem el: meg kell változnom! Reggel fölkeltem, és arra gondoltam, mi is volt az a jó ötlet, ami tegnap az eszembe jutott? Hát persze! Az, hogy az embernek állandóan változnia kell! És ebben igazam is volt, bár úgy látszott, hogy nincs ember, aki ne tudná ezt az egyszerű igazságot... Pedig nem tudják, meggyőződésem, hogy nem tudják. Mert a legnehezebb dolog azt kigondolni, milyen is legyen az új út, amelyre rátérünk. De aztán, ha már elindultunk rajta, új tájak tárulnak elénk. Jó dolog menni, amíg csak visz a lábunk, de mi - átvitt értelemben - inkább letelepszünk valahol, mások pedig mennek előre és lehagynak bennünket. (...) A rendezői munkában szinte semmi jelentősége nincs annak, amit az ember mond. Ez nem több, mint egy gondolat, még akkor is, ha helyes. És a színész még cikkor sem tudja eljátszani, ha megérti, amit a rendező mond. Mert egy gondolatot nem lehet eljátszani, az eredmény túl általános lenne. Meg kell találni a gondolat és az érzés konkrét - igen, konkrét - kifejezési módját. Emellett persze nem szabad szem elöl téveszteni magát a mondanivalót és magát az érzést. Mindent át kell gondolni, utána pedig mintegy megfeledkezve erről, a színpadon fel kell építeni valamit, ami konkrét. Olyan ez, mint amikor az ember előadásra készül, és minden gondolata e körül forog. De kilép az utcára, és ott karambolozik. Utána megérkezik az előadás színhelyére, de már egy lélek sincs ott, nem várták meg. Az előadásra hát csak másnap kerül sor. De addig még egy teljes nap, rengeteg esemény van hátra. Másnap reggel aztán az ember újra elmegy a főiskolára. És ott egy hallgató egyre csak vitatkozik, ostoba kérdéseket tesz föl. Az ember voltaképpen mindent véghezvitt, amit akart, kigondolt, megtartotta az előadást, de másként. Azt hiszem, alkotómunkánk legmagasabb rendű eleme a rögtönzés képessége. Az ember mindent átgondolt, talán hosszú hónapokon át, talán egy teljes éven át. Aztán kilép a színpadra próbálni, és akkor már a konkrét helyzettel áll szemben. Konkrétum az adott partner személye, a személyes érintkezés, felötlik egy új szempont, amely teljesen más, mint amit az ember eddig a fejében forgatott. Körül kell nézni, s magunkba fogadni a koqkrétumot, a realitást. És azt, amit az ember „magában" előkészített, „fennhangon“ le kell rombolni a realitások nyomán. 1987. IV. 3
