Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-16 / 2. szám
szú 1.16. HOGYAN PÉNZELI A HARMADIK VILÁG A GAZDAG ORSZÁGOKAT? A kölcsön, az elszegényedés forrása Évi 1000 dollár kölcsönt alapul véve, 10 százalékos kamat mellett a végzetes küszöb a nyolcadik esztendő (dollárban) Új kölcsönök A kumulálódott adósságteher Fennmaradó töke Év Kamat Törlesztés összesen 1 1000 100 50 150 850 2 1000 195 100 295 705 3 1000 285 150 435 565 4 1000 370 200 570 430 5 1000 450 250 700 300 6 1000 525 300 825 175 7 1000 595 350 945 55 8 1000 660 400 1060-60 9 1000 720 450 1170-170 10 1000 775 500 1275-275 Azok az elemzések, amelyek a fejlődő országok jó részének drámai gazdasági helyzetét tárják fel, közvetlen következményei és hatásai ellenére kevés figyelmet fordítanak arra, hogy az Egyesült Államok a fizetési mérleg folyó tételeinél négy éve növekedő deficit következtében (amelyet a gazdag országok, illetve a szegény országok megtakarításaiból finanszíroztak a magas kamatlábak segítségével) a világ leg- eladósodottabb országa lett. 1985 végén külső adóssága mintegy 120 milliárd dollárra volt tehető. Ez az út perspektivikusan összeomláshoz vezet. A harmadik világ országainak 1985-ben fennállott adósságait tekintve az egyes becslések igen nagy eltéréseket mutatnak: a Nemzetközi Valutaalap szerint 800 milliárd dollár volt, a Világbank becslése viszont már 950 milliárdról beszél. Az eltérések magyarázatát az adja, hogy az adósságok és eredetük meghatározása, osztályozása tekintetében különböző módszerek léteznek, emellett megbízhatatlan a tőke egyik országból másik országba való áramlását kimutató rendszer, és az, hogy több országban a hitelforgalmat nem lehet pontosan kimutatni megfelelően szabályozott, szabatos adatfelvételi rendszer hiánya miatt. Az említett két érték tehát jóval a valóság alatt is lehet. A harmadik világ eladósodása szédítő ütemben növekedett az elmúlt esztendőkben; míg 1980-ban az adósságállomány 500 millárd dollár volt, 1985-ben már 800 milliárd. Ha a harmadik világ legfontosabb földrajzi övezetét nézzük, Latin-Amerika áll az élen 368 milliárd dollárral (46 %), majd Ázsia következik (304 milliárd dollár), végül Afrika zárja a sort (129 milliárd dollárral). Az afrikai országok adóssága csupán a teljes adósságállomány 16 %-a, az összeg visz- szafizetése a legtöbb afrikai országnak mégis nyomasztó tehertételt jelent, ha az adósságszolgálatot a bruttó nemzeti termékhez viszonyítjuk. Annál is inkább, mert ezek a gazdaságok erősen sebezhetők, törékenyek, ki vannak téve a nyersanyag- árak zuhanásának, arról már nem is szólva, hogy az utóbbi években nagy természeti katasztrófák is sújtották a kontinenst. A válság kialakulása nem lehet meglepő azok számára, akik veszik maguknak a fáradságot és végiggondolják minden eladósodási folyamat kérlelhetetlen matematikai logikáját, illetve számba veszik azt a szerepet, amit a transznacionális bankforgalom játszik a globális hitelrendszerben. Ahogy Miguel de La Madrid mexikói elnök fogalmazott, a nagy hitelintézetek páncél- szekrényei „ kiontották magukból, amit már nem tudtak megemészteni, s amit újra be kellett kapcsolniuk a tőkeforgalomba". Közben pedig rendkívül jelentős nyereségre tudnak szert tenni. 1973-tól 1982-ig a transznacionális bankok tökéi nagy tömegben áramoltak a harmadik világba. A külföldön, elsősorban a harmadik világban elért nyereség ugrásszerűen emelkedett; míg 1970-ben a teljes profit 25 százalékát jelentette, 1980-ban már 55 százalékát, 1982-ben pedig, minden addigi rekordot megdöntve, 60 százalékát. VSS.Y/SSS/SSSSSSSS/SSSS/SSSSSSSSS súlyosabb károkat okoz, mint az pusztán a számokból következik, gátjává válik bármiféle belső fejlődésnek: 1979 óta a legnagyobb adós országok a felvett újabb kölcsönök 70-80 százalékát korábbi adósságaik kamatainak fizetésére fordítják. A perifériák erőforrásainak a fontos tőkés országok fővárosaiba történő óriási mértékű átvándor- lása látványos módon vette kezdetét: 1981 - ben először a második világháború utáni korszakban a harmadik világ országai tiszta tókeexportáló országokká váltak. 1981 és 1985 között ez a nettó tőkekivitel körülbelül megtízszereződött, 7 milliárd dollárról 74 milliárd dollárra emelkedet. Ami Latin-Ame- rikát illeti, 0,2 milliárd dollárról 42,4 milliárd dollárra emelkedett: Afrikában 5,3 milliárdról 21,5 milliárdra, Ázsiában 1,7 milliárdról 9,7 milliárdra nőtt. Ehhez járul hozzá, hogy a multinacionális társaságok kivonják nyereségüket, hogy a tőkék elhagyják a fejlődő országokat, a közel-keleti olajjövedelmekröl nem is beszélve. így a teljes nettó tőkekiáramlás 1981 óta mintegy 230-240 milliárd dollár, azaz négyszer akkora összeg, mint a Mar- shall-terv keretében nyújtott hitelek. Szemben ez utóbbiakkal, amelyeket a kamat fizetésével térítettek vissza az Egyesült Államoknak, a fejlődő országok ezen hozzájárulása a gazdag országok fejlődéséhez nem számíthat semmilyen ellenszolgáltatásra. Az aszimmetria még súlyosabb, ha figyelembe vesszük, mire szolgálnak a nemzetközi bankok kölcsönei, melyek összege 1985-ben elérte a 216 milliárd dollárt (ez 1984-hez képest 21 százalékos növekedést jelent). A fejlett országok gazdaságai, a szokásos módon, a kibocsátott kölcsönök majd egészét elnyelték (az 1984-es 119 milliárd dollár helyett 194 milliárd dollárt kaptak), a harmadik világ országai csupán 3 milliárdot (szemben az 1984. évi 14 milli- árddal). Nevetséges ez az összeg, kamatkötelezettségeiknek csupán 2 százalékát fedezi. Ugyanebben az évben, 1985-ben egy olyan cég, mint a japán Hitachi, költségvetéséből 1 milliárd dollárt fordított kutatásokra és gyártmányfejlesztésekre... 1979 őszétől kezdve az amerikai kamatlábak tizennyolc hónapon belül kétszeresükre emelkedtek, holott a fentebb ismertetett matematikai modell állandó kamatszinttel számolt. Az amerikai pénzügyi politika következményeképpen előállt helyzetben újabb milliárd dollárokkal növekedett a periférikus helyzetben lévő államok adósságterhe. És még ez sem minden. Miközben modellünk az újabb kölcsönök változatlan szintjével számol, a transznacionális bankok 1981-től kezdődően érezhetően csökkentették az általuk folyósított kölcsönök összegét. Tartottak ugyanis attól, hogy az elszegényedés útját járó perifériabeli országok sohasem lesznek képesek még adósságuk kamatterhét sem visszafizetni, nem is beszélve adósságaikról. Egy másik tényező ismeretében még aggasztóbbnak ítélhetjük a helyzetet, mint ahogy az a modellből következne: ahogy a harmadik világ országai elmaradnak kamatterheik és eredeti adósságaik törlesztésében, az adóssághátralék tovább növeli halmozott adósságter- heiket. Az ördögi gépezet mozgásba lendült. A harmadik világ elszegényedése ilyen összefüggésekben látszik meg teljes valójában: 1981 és 1985 között a kamatfizetések és az adósságtörlesztés összege 78 milliárd dollárról 114 milliárd dollárra emelkedett. És ugyanebben az időszakban a nyersanyagexportból származó bevételek (az olajárakat nem számítva) 104 milliárd dollárról 87 milliárd dollárra csökkentek. Ha az adósságterheket százalékosan a nyers- anyagexportból származó bevételhez viszonyítjuk, megállapíthatjuk, hogy az arány az 1980-as 75 százalékról 1985-re 132 százalékra emelkedett. A 32 százaléknyi különbséget az ipari termékek exportja, a szolgáltatásokból származó jövedelmek és természetesen az újabb kölcsönök, illetve a refinanszírozási szerződések fedezték. rxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxj A BANKRENDSZER FELSZÍVÓ HATÁSMECHANIZMUSA 'xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxj A tőkekiáramlás újabb természeti csapást jelent a periféria országai szempontjából, mely országokat egyre kevésbé lehet „fejlődő országnak" tekinteni. A Morgan Guaranty Trust Company adatai szerint az elmúlt évtizedben több mint 200 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a világ tizennyolc legeladósodottabb országából, s az összeg nyilvánvalóan alábecsült értéket fejez ki. • Az elmúlt év szeptember elsején Hara- réban, Zimbabwe fővárosában összeült az el nem kötelezettek 8. csúcskonferenciája. A regionális szervezet tanácskozásának egyik legfontosabb témája a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és egyenjogú alapokon való átépítése volt. - A felvételen Robert Mugabe, a vendéglátó ország miniszterelnöke. E vérveszteség, amit a transznacionális bankok tőkeelszívó hatása is elősegített, nyilvánvalóan nem fejlesztési tervek megvalósítását szolgálta a harmadik világban, vagy pedig a korábban felvett adósságok visszafizetését. A szóban forgó alapok nagyobb részét spekulációra fecsérelték el, elsősorban a nyersanyagok határidős piacán. Történelmileg példátlan módon a szegény országok erőforrásai a gazdag országok felé vándoroltak, ami nemcsak erkölcsileg ítélendő el, hanem rövid távon is zsákutcába vezet. A Latin-Amerikában tapaszta- ható tőkekiáramlást kommentáló szavaival Miguel de la Madrid (ez a kiáramlás 1983 és 1985 között elérte a 105 milliárd dollárt, miközben ugyanezen idő alatt a kontinens újabb kölcsönök és beruházások formájában mindössze 18 milliárd bevételhez jutott) az egész harmadik világra érvényes megállapítást fogalmazott meg.,,A világ más részeibe történő nettó tökekiárámlás terén elértük a tűréshatárt, s mindez szemben áll a gazdasági törvények és az igazságosság legelemibb logikájával". Mindezt számba véve lehetetlennek tűnik, hogy a harmadik világ adósságait, sót akár kamatterheit valaha megtérítsék. A fizetések átmeneti felfüggesztése és az átütemezések csupán haladékot jelentenek. Emellett nem is kívánatos, hogy ezeket az adósságokat (a hitel összegét és a kamatterheket) megfizessék: racionálisan egyaránt csupán a fizetés megtagadása látszik megoldásnak a harmadik világ országai szempontjából, csak ezt tehetik, ha el akarják kerülni a fenyegető katasztrófát. Jelenleg a nemzetközi eladósodottság és annak politikai, társadalmi követelményei rendkívül súlyosak. Nemcsak azzal fenyegetnek, hogy megfosztják tartalmuktól, pénzügyi és kereskedelmi tartalmuktól a központ és a periféria közötti kapcsolatokat, hanem azzal is, hogy lerombolják mindazt, ami még megmaradt a második világháborúból született pénzügyi és kereskedelmi rendszerből. (LE MONDE DIPLOMATIQUE) ÖNGYILKOS MATEMATIKAI LOGIKA ■SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Egy szemléltetési célzattal kidolgozott, vázlatos matematikai modell is jól rávilágít az eladósodás folyamatának öngyilkossághoz hasonló jellegére (lásd a táblázatot). A modell kidolgozásához három paramétert vettek figyelembe: egy adott ország, mondjuk, évi 1000 dollár kölcsönt kap tíz éven keresztül: a kölcsönöket húsz év alatt kell visszafizetni, a kamat évi 10 százalék. A modell logikáját követve nyilvánvalóvá válik a kölcsön egyik legkárosabb következménye: az adott évben visszafizetendő összeg levonása után fennmaradó rendelkezésre álló tőke fokozatosan csökken, míg - a nyolcadik esztendőben - végül az adósságszolgálat (1060 dollár) meghaladja az újabb kölcsön nagyságát. Ebbe a szakaszba érkezve, az adósnak újabb pénzügyi fedezet után kell néznie, pusztán azért, hogy korábbi tartozásaiból fakadó kötelezettségeit teljesíteni tudja. A fejletlen országok és adósságaik nagyon is reális helyzetét tekintve ez a logika • A szaúdi főváros repülőterének fogadócsarnoka. A nyugati cégek építette, jobbára kihasználatlan szuperlétesítmény csillagászati ősz- szegbe került. Ez is egyik módja annak, hogyan jussanak a nagy pénzek vissza a fejlett kapitalista országokba. (ÖSTK és archív felvételek)
