Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-20 / 11. szám
i nélkül a tengerbe vetettem ma- hogy úszva jussak oda. Ahogy i, hogy oroszlánfókák, szörnyen terültem, ez nagyon megrémített, ilelmem. A sziget egyetlen telepü- barátságosan fogadtak, dédelget- stenük lennék. S valóban, ahogy a vallásuk szerint éppen abban az ld-lstent, aki a tenger hullámain s királynőjükkel, aki a falu egyetlen Az uralkodójuk és főpapjuk lettem íi nem tűnt nehéz feladatnak, mert laRbi mindannyian boldogok és Dolguk alig volt, hisz a jótékony nenadntt nekik Nem kellett ruházESVADBA ghajlat mindig kellemes volt, soha nert az állandó bőség miatt a go- otta meg őket. Ráadásul a falu az aranyhegy, ahol színaranyat boldog teremtések ebből készítet- nivel az arany volt az egyetlen fém, i a szigeten minden színaranyból és polcok, fazekak és bográcsok, la, amit csak a vallási szertartásaik tak, bizonyára az őseik emlékére, 3k ezen a szigeten. Boldogan éltük IOLDOQ AZ EMBER? jdtam megbecsülni ezt a boldogsá- jtörni kezdett a honvágy, számom- ogy én boldog vagyok, dicsekedni e a barátaim előtt. Mintha az ember igyek nélkül már élni sem tudna, em, mintha már boldog sem lehet- lalansága nélkül. Az én szigetem az irigységet. Készítettek nekem engedtek, ahogy ők vélték, a menyn bánkódott, bár úgy véltem, szeret mberek nem ismerték a fájdalmat, tnakodtak senkire. Néha eszembe sziget nem az Utópia szigete-e, nallottam. rt, ahogy visszatértem Liverpoolba, oaradicsomban lennék. Az arany, getról magammal hoztam, minden jttem, bevezetett a legmagasabb és megszerezte számomra a leg- ob barátokat. Csakhogy akkoriban tber volt. Mindenki tudta: a messzi g. Ha nem kalóz volt, akkor kincsre Idrészre. A kalandvágyó naplopók t. Távollétemben átkutatták a lakásom, megvesztegették a szolgáim és a legszebb kurtizánokkal hoztak össze, hogy kifürkésszék titkaim. Végül összetalálkoztam Flint kapitánnyal, az ö hajójáról szöktem meg egykor. Akkor már minden világos lett számomra. Azért jött utánam, hogy részesedést ajánljon fel, ha elvezetem a lelőhelyre. Megpróbáltam lassítani az események menetét, már tudtam, hogy keveset tehetek. A kapitány jól emlékezett, hogy melyik földrajzi szélességen tűntem el. Ha semmit sem mondok is, odatalál, a saját szakállára cselekszik, és kiirtja az én jótevőimet. Megígértem neki, hogy egy hét múlva választ kap. Nyomban másnap Londonba utaztam. A királynő még aznap este fogadott. Már hallott a gazdagságomról, mondta mosolyogva. Természetesen hajlandó teljesíteni a kívánságomat, hajóhadával megvédi szigetemet Flint kapitánnyal szemben, ha megadom neki a sziget fekvését; megtesz engem kormányzóvá magas fizetéssel és a lovagrend tagjává emel. Cserében a sziget minden kincse és a lakosság a korona tulajdonát képezi. így a királyné. Jól ismerem a katona- hordákat, akik Őfelsége gyarmatain szolgálnak. Mi különbség van köztük és Flint kapitány között? A leg- hirhedtebb kalózok időként nemesi rangot kapnak, persze csengő aranyakért, ilyen idők járnak. Siettem vissza Liverpoolba. A SZIGET MEGMENTÉSÉRE ALAKULT / TÁRSASÁG Új társaságot alapítottunk barátaimmal, akik feltétlen hívei voltak a magasabb erkölcsi elveknek, nemes ifjak, és a legtöbbjük nem értett egyet atyja szigorú bánásmódjával. Minden pénzünkön, ami csak volt, felszerelést meg fegyvereket vásároltunk és hajóra szálltunk, amelynek az építését már korábban elrendeltem, és titokban elhagytuk a kikötőt. A célunk világos volt: megmentjük a világ legutolsó csücskét, ahol az emberek még boldognak érzik magukat, segítünk megvédeni Utópiájukat, példát mutatunk emberségből. Az ilyen kaland úriemberhez méltó. Gyorsan cselekedtünk. De Flint kapitány sem tétlenkedett. S ma a déli és az esti csendités között Trinidadtól nyugatra a szélárnyékos oldalon először pillanthattuk meg a láthatáron hajójának árbocát. Még egy meglepetést tartogattam. A hajó alsó fedélzetében pénzeszsákok sorakoztak, tele luisdorral, guineával, zachinivel, moidorral, dinárral és tallérral; ezeket arra tartogattam, ha majd a hajójuk egészen a közelünkbe kerül, a legénység közé szórjuk Tudom, hogy a kalóz egyetlen luisdorért feláldozza leghívebb társát is. Szinte láttam magam előtt, miként tülekednek, verekszenek a vagyonért, aminek számunkra már semmi jelentősége sem volt. Másnap korán reggel haladt el mellettünk, és mintegy üdvözlésként ránk sütötte mindkét kisebbik ágyúját. A hajó tatján vidáman lengett a királynő zászlaja. Őfelsége hadihajója volt. Már várt ránk a szigetemhez közeli vizeken. Megcsáklyázta Flint kapitány hajóját, és kegyelen kézitusa kezdődött. A kalózok és a katonák egymás fejét verték be a gazdag zsákmány reményében, amelyhez a mi segítségünkkel juthatnak. Szerencsénkre, a tusakodás eltartott egészen estig. Az őrszem a látványtól elalélt az árbockosárban. Lord Macpherson fia volt, és soha az életben el nem hitte volna, hogy az emberek ilyen kegyetlenek is tudnak lenni egymáshoz; elfelejtette, hogy valaha az apja is vezényelte Őfelsége hajóit. Másnap reggel kikötöttünk a szigeten. Sem a kalózokat, sem Ófelsége hajóját nem láttuk. Tehát még volt néhány óránk. A falubeliek örömei fogadtak, a királynő pityergett. Nagy ünnepségre készültek, mert az hitték, hogy mindenható Istenként tértem vissza hozzájuk a világi kíséretemmel együtt. Tán igazuk is volt. Minden társamat egyetlen nemes gondolat vezérelte: megmenteni őket! Gyorsan előadtam, miféle veszély fenyeget mindannyiunkat. Hogy néhány óra múlva megjelenik az ellenség, akik ki akarják fosztani, sőt le akarják mészárolni őket. Nem értették, amit mondok. Nem tudták, mi az ellenség. S elképzelni sem tudták, hogy az ember megölheti embertársát, akár az állatot - ez nevetségesnek tűnt nekik. Számukra érthetetlen volt, amit mondtam. Harci készülődés helyett nagyszabású lakomát csaptak, s tiszteletünkre táncot lejtettek a falu legszebb lányai és ifjai. Mi eközben azon tanakodtunk, hogy a védelem során melyiküket milyen feladattal bízzuk meg. De hiába beszéltünk. A barátaim izgatottan kémlelték a láthatárt, mikor tűnnek föl üldözőink hajói, s mindenáron véget akartunk vetni az ünnepségnek. Dehát ők erősebbek voltak, s ahányszor csak próbálkoztunk, visszanyomtak színaranyból készült székeinkbe, mint valami gyerkőcöket. Kiváló harcosok lennének, gondoltam. De hogy vesszük rá őket? A tánc csaknem magával ragadta az egész falut. Ezt ismerem: nemes versengéssel, játékkal, tánccal múlatják az időt. S táncolni fognak a végkimerülésig. A barátaimat ez nagyon elkeserítette. Hát mégsem sikerül megmenteni ezt a népet? A lányaik oly gyönyörűek, a boruk oly mámorító, hogy még tán mi is megfeledkezünk feladatunkról, amit magunk elé tűztünk. S akkor Israel Handy, az egyetlen tengerész, a hajó kormányosa egy ötlettel állt elő. Az alsó fedélközben számtalan vasgolyó van, lánccal ellátva, azekkel az embereket meg lehet béklyózni. A lábukra kötjük a béklyókat, így könnyebben boldogulunk velük. Miután a tánctól kimerülve összestek és elszunnyadtak, munkához láttunk. Golyóálló vérteket adtunk rájuk, sisakot nyomtunk a fejükbe, a lábukra többfontos béklyót csatoltunk. Az asszonyok mindenáron közbe akartak lépni. Nem értették, mit művelünk férfiaikkal. Handy ismét jeleskedett: azt tanácsolta, zárjuk be az asszonyokat a házakba. Ha valamelyikük mutatkozni próbál, megbüntetjük. Próbáltam mindezt megértetni a királynővel is. Nem hallgatott rám, kiabálni akart, hogy felébressze a férfiakat, akiket álmukban felfegyvereztünk. Be kellett tömnöm a száját, de minden erejéből védekezett, nem akart észre térni, tudtam, hogy kiáltásai fellármáznák a szigetet, lehetetlenné válna a védelem, a kalózok könnyű zsákmánya lenne a sziget és lakói. Meg akartam menteni őket. Addig szorítottam hát a száját, a torkát, míg végül megfojtottam... Eközben felébredtek a bennszülöttek. Oda se figyeltek magyarázkodásunkra. Rá se hederitettek a muskétákra, amikor mutogattam, hogyan kell lőni velük. Letépték magukról a vérteket és könnyedén - hatamas erejük volt - leszaggatták lábukról a béklyókat, amelyeket - mint később Handy elárulta - rabszolgáknak szántak, azért volt a hajón. Tehát rabszolgaszállító hajónak készült. A bennszülöttek ránk támadtak. Most először láttam őket felbőszülve. Körülzártak bennünket az egyetlen kőházban. Nem lehetett szót érteni velük, ahogy eléjük álltam, célba vettek egyetlen aranyból készült lándzsájukkal. A vállam horzsolta. Aztán kövekkel dobáltak, majd fogták késeiket, és új dárdákat faragtak a szemünk láttára. Ránk támadtak, kénytelenek voltunk közéjük lőni. Volt elég muskétánk meg lőporunk is. Az én úriember barátaim kiválóan céloztak. A vadászat a legkellemesebb időtöltésük közé tartozott. Az asszonyokra is lőttünk, mert azok veszélyeztettek bennünket leginkább azzal, hogy égő ágakat hajigáltak az épület tetejére. Már úgy tűnt, hogy bennégünk, vagy egy égő ágacska valamelyik lóporos hordóra hull, és a levegőbe repülünk. Egyre ádázabbul lövöldöztünk. A szél szárnyán gyorsan terjedt a tűz a faluban. A félszemú Flint kapitány személyesen, vállán az elmaradhatatlan papagájával, amely trágár szavakat rikoltozott, amerre csak jártak a szigeten. Az emberei is meglepetten káromkodtak. Sikerült elsüllyeszteniük Őfelsége hajóját, egyedül akarták megkaparintani a szigetet. S mi megelőztük őket. Látták, mit végeztünk. A falu lángban állt, a bennszülöttek halálos sebeikben fetrengtek és nyöszörögtek a földön. A kalózok maguk közé fogadtak bennünket. Attól kezdve járom a tengereket - könyörtelenül. A Kaszás néven váltam ismertté, és minden hajó a legközelebbi kikötőben keres oltalmat, ahogy megpillantják zászlóimat. Az angol király, aki a királynődén lépett a trónra, és a spanyol uralkodó már kétszer is felajánlották, hogy egész hajóhadat bocsátanak a rendelkezésemre, hogy vezessem Spanyolország, illetve Anglia ellen. Én azonban a barátaimal egyedül járom a tengereket és űzöm ezt az átkozott mesterséget mindaddig, míg meg nem szabadulok az átoktól, míg meg nem mondja valaki, hol követtem el a hibát. Régi szöveg alapján, melyet egy lepecsételt palackban halászott ki Stevenson kapitány Corso Castellotól délre, Tortugától nyugatra. Angolból fordítva és lejegyezve 19". 12. 8-án.) VÉRCSE MIKLÓS fordítása zó se lehetett! Né- n kibuggyant a sze- etörölte. arját, apja észrevették lallottalak bejönni. ? alelte. JAKOBS éretnéd olvasni az olvasni - felelte az n hozzá. így az apja nem akar Dd, hogy felolvassak rálaszolt apja - de rett a fiára, n jól nézel ki. szrevett volna vala- t... A szívdobogását az újságokat? - kér- az orvosságot? y emlékeztetsz rá... . de egy tabletta elég ff- Egy elég!- Jobb lenne kettőt! - mondta. Reszketett a térde: miért csak egy tablettát akar bevenni? Feloldotta a gyógyszert és nyújtotta apjának a poharat. A szíve nagyon összeszorult. - Nem akarsz mégis inkább még egyet?- Különös vagy ma - mondta az apja. - Nagyon különösnek talállak... a poharat ide teheted mellém, hogy elérjem - feljebb húzta a takaróját. - És most eredj játszani! A fiú nem tudta, mit tegyen. Nem akarta még egyszer kérdezni apját a tabletták miatt. Valóban minden reménytelen...? Az ajtóhoz ment; apja észrevette, hogy valósággal reszket. Nem tetszett neki.- Kisfiam! - szólt utána. - Tudom, hogy szeretsz fütyörészni. Engem nem zavar. Vagy anyád megtiltotta?- Nem! - mondta és elpirult.- Bár néha idegesít... - folytatta az apja, és felült az ágyban. A fiú megrettent; ha valami baja történik, én leszek az oka...- gondolta - mert felidegesítettem. De az apja folytatta: - Fütyölj nekem valamit... szeretem, ha fütyülsz!- Ha ez neked valóban örömet szerez...- mondta a fiú és nagyon halkan fütyölni kezdett. De sehogyse ment. Apja mégis megdicsérte és biztatta - még, még! A fiú tudta, hogy rosszul fütyöl, de kívánta, bárcsak meggyógyítaná ez a fütty az apját. Anyja nyitott be, és haragosan kérdezte:- Mi van itt? Nem az előbb tiltottam meg neked a fütyörészést?! - de nem folytatta, ismét kiment.- Igaz ez? - fordult az apa a fiához. A fiú bólintott és ismét elpirult.- Akkor hagyd abba .•.. néha valóban hangos vagy. És' nem kell örökösen fütyö- részned meg rohannod a lépcsőn! Legalább most ne... holnap, amikor az iskolából hazajössz, fütyörészhetsz újra. Rendben van?- Holnap nem megyek iskolába! - szinte kiáltotta.- Nem mész iskolába? Megrázta a fejét. - Semmi esetre se megyek holnap iskolába!- Talán meg tudod mondani, miért? Anyád tud róla?- Nem! - mondta - de nem megyek. Miért nem veszel be még egy tablettát? Kérlek, vegyél be még egyet. Tegnap mondtad, hogy segít!- Segített is - bólintott.- Akkor vegyél be még egyet... az orvos is biztosan... - megakadt. Nem sírt, csak nem tudott tovább beszélni. Kifutott a szobából. Az apja kilépett az ágyból, magára kapta hálóköntösét és utána ment a szobájába, ahol a fiú az ágyon feküdt.- Nem megyek! - kiáltotta - nem megyek holnap iskolába! - Belekapaszkodott az ágyba. Apja megfogta a vállát. A fiú elcsodálkozott, hogy apjának még mindig olyan ereje van.- Hallgass ide - kezdte az apja. - Mi van veled tulajdonképpen? Mi lenne, ha birkóznánk egyet? - átfogta a fia derekát és a magasba emelte.- Birkózni? Most? - a fiú félrefordította a fejét.- Miért ne?- Tudsz most birkózni?- Miért ne tudnék! - még erősebben tartotta.- De hiszen beteg vagy! - mondta a fiú. - Nagyon beteg! Anya mondta. A zajra az anyja is bejött a szobába.- Képzeld el... - nevetett az apja -, milyen buta fiunk van, azt hiszi, hogy én most nem tudok vele birkózni! Vagy úgy gondolod - fordult a fiához -, hogy hamarosan meghalok?- Én mondtam neki, hogy nagyon beteg vagy... - szólt az anyja -, különben sose maradna csendben! Mérgelődve otthagyta őket, megint kiment.- Nem halsz meg? - kérdezte a fiú.- Én? - nevetett - meghalni...?- Én azt hittem... az orvos is mondta, hogy legfeljebb csak egy-két nap ..- Ó, kis barátom, az orvos úgy értette, hogy egy-két nap múlva felkelhetek. Az orvosok óvatosak, tudod... A fiú hallgatott. Apja látta, hogy megkönnyebbült és úgy gondolta, hogy valamit még mondania kell.- Én is azt hiszem, hogy holnap vagy holnapután felkelhetek...- De mégis... - a fiú még most sem hitte el egészen. Talán csak vigasztalja az apja. Szégyellte is magát, bár igazából nem sírt!- És abban maradunk - folytatta az apja -, hogy holnap fütyörészhetsz megint, amikor hazajössz az iskolából! Bejössz hozzám, és nekem fütyölsz.- Igen - mondta a fiú. Felemelte a fejét.- Nem akarsz azért mégis egy másik tablettát is?- Ha te nagyon akarod! A fiú bólintott és feloldott egy másik tablettát.-Talán valóban jobb kettő, mint egy- nevetett az apja -, így talán holnap felkelhetek...- Az szép lenne! - mondta a fiú. - Azért jobb lenne, ha csak holnapután kelnél fel...- És akkor ismét birkózunk! 7 ^ - Igen... - csillant fel a szeme. - Igen! i ANTALFY ISTVÁN fordítása I Aiwmsam
