Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-13 / 10. szám
A kommunisták, a párttagje- löltek, a párton kívüli vezető gazdasági dolgozók és a kádertartalékok eszmei-politikai nevelésében, tudományos világnézetének formálásában, valamint kommunista meggyőződésük szilárdításában a pártoktatás fontos szerepet tölt be. Mindezen túlmenően az 1986-1987- es pártoktatáson a hallgatók ia CSKP XVII. kongresszusa anyagainak tanulmányozása során megismerkednek a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsításának stratégiájával, hogy a termelési feladatok teljesítését tudatos munkájukkal segítsék. A pártoktatáson - az elvárásokkal összhangban - az oktatók a központilag meghatározott anyagot a helyi, üzemi, munkahelyi jellegű kérdésekkel is kiegészítik. így a hallgatóikat alkotó gondolkodásra ösztönzik. Az, hogy ez sikerül vagy nem, elsősorban három dologtól függ. A pártbizottságok irányító-szervező tevékenységétől és az ezzel szorosan összefüggő differenciált beosztástól, az oktatók munkájától, valamint a járási szervek ellenőrző-útmutató tevékenységétől^ Ezt véve alapul Éva Lipovskával, a galántai (Ga- lanta) járási pártbizottság politikai dolgozójával az alapszervezeti pártoktatást elsősorban ilyen szempontok alapján értékeltük. Magasabb színvonal- A statisztika szerint alapszervezeti pártoktatásunkban az előző évhez viszonyítva kevés a változás. A csoportokban összesen 10 226 párttag és 1488 párton kívüli hallgató van. A pártonkívüliek részaránya nagyobb az előző évinél, mivel azokban az iskolákban, ahol van pártalapszervezet, a pedagógusok is pártoktatáson vesznek részt. A tapasztalat egyértelműen bizonyítja, hogy ez a változtatás a hatékonyság növelését és a színvonal emelését segíti. Különösen a középiskolákban folyó oktatással vagyunk elégedettek, ahol az egyes témákat szemináriumi foglalkozások keretében veszik át. A soron lévő témához a párttagok közül többen vitaindító előadást készítenek, és a csoport többi tagja hozzászólás formájában mondja el nézeteit, véleményét. Mivel az 1986-1987-es oktatási évben valamenyi csoportban ugyanazt a témát tanulmányozzák, a differenciált beosztás is új értelmet kapott.- A hallgatókat elsősorban munkahelyi beosztás és iskolai végzettség alapján differenciáltuk, s ezt az oktatók is figyelembe veszik. Vagyis egy adott párt- alapszervezetben ugyanazon téma ismertetésére általában any- nyian készülnek fel, ahány csoport van, és az oktató figyelembe veszi, hogy milyen összetételű csoportnak ad elő. Ennek további előnye, hogy az alapszervezetekben az azonos témák ellenére valamennyi oktatót foglalkoztatják. Sokoldalú segítség és útmutatás Az oktatókról szólva azt is számba vettük, hogy a politikai nevelés háza hogyan segíti és irányítja munkájukat.- Valamennyi témával kapcsolatban már egy hónappal az előadás előtt járási szemináriumot tartunk. Ezen a tananyag tartalmi mondanivalója mellett elsősorban a módszertani kérdésekre összpontosítjuk a figyelmet. Ha a tananyag megkívánja, az oktatóknak kiegészítő anyagot is adunk, amely a tananyaggal kapcsolatos járási adatokat, eredményeket és esetleges problémákat tartalmazza. Ezen kívül minden egyes esetben megköveteljük, hogy az oktatók az elméleti és a járási vonatkozású részt még a helyi konkrét példákkal is egészítsék ki.- És ezt meg is teszik?- Az előadást követő vitában felszólalók száma és az elhangzott észrevételek is azt bizonyítják, hogy igen. Az oktatók az elméletet és a gyakorlatot szerves egységbe kapcsolják össze. Ha ezt nem tennék meg, akkor az elhangzottakhoz minden bizonnyal kevesebben szólnának hozzá, és az észrevételek kevésbé kötődnének a helyi feladatokhoz, sót az üzemet, munkahelyet, szocialista munkabrigádot közvetlenül érintő problémákhoz.- Mi a tapasztalat, jut-e elég idő a hosszabb vitára?- Ilyen tekintetben voltak problémáink, de ezeket sikerült megoldani. A felmerült hiányosságokat és azok megszüntetésének módjait még az elmúlt év végén a pártalapszervezetek alelnökeivel egy járási értekezleten megvitattuk, s ha szükséges volt, személyes beszélgetésre is sort kerítettünk. A vita szempontjából negatívan hatott, hogy egyes alapszervezetekben a pártoktatást a párttaggyülés előtt tartották meg. Mi ezt egyértelműen ellenezzük. Szeretném azonban megjegyezni, hogy nem követelünk mindenáron sablonos megoldást. Ha jó, akkor a sajátos szervezési formát is elfogadjuk. Például a járási ipari vállalatban a pártoktatáson elhangzott elméleti részt esetenként párttaggyűlésen vitatják meg. Ügyelnek viszont arra, hogy a pártoktatás anyaga és a párttaggyülés napirendi pontja szervesen kiegészítse egymást. Hatékony ellenőrzés A járási szervek az említetten túl egyéb hiányosságokról is idejében tudomást szereznek. Voltak alapszervezetek, ahol „objektiv“ okokra, például az oktató szolgálati útjára stb. hivatkozva, megváltoztatták az időrendi tervet. A járási 85-90 százalékkal szemben egyes alapszervezetekben, például a Vizmúépítő Vállalat vágsellyei (Sala) üzemében, vagy a soporfiai Győzelmes Február Efsz-ben 55-60 százalékra csökkent a részvétel. Ugyancsak sikerült megszüntetni, hogy a mezőgazdasági üzemekben a téli hónapokban tartsák a pártoktatást. Vagy ami még rosszabb, hogy egyszerre több témát adjanak elő.- A jó és kevésbé jó dolgokról a módszertani-ellenőrző csoport tagjai tájékoztatnak. A csoportot a járási pártbizottság és a politikai nevelés háza oktatóiból és propagandistáiból, illetve a mar- xizmus-leninizmus esti egyetemének kiváló végzős hallgatóiból alakítottuk meg. Az ipari és a mezőgazdasági üzemekben, valamint a középiskolákban és a nagyobb lakóhelyi szervezetekben időközönként részt vesznek az előadásokon és a szemináriumokon, és a tapasztalataikról jelentést készítenek. Pontosan tudják a csoport tagjai, hogy hospitációs tevékenységük keretében mit kell értékelniük, így egyetlen lényeges tény sem marad észrevétlen. A változásokról idejében A pártoktatásról beszélgetve egy további lényeges dologra is rámutatott Éva Lipovská. Amint azt az egyik kerületi értekezleten jelezték nekik, a pártoktatás rendszerében valószínűleg már az új oktatási évben korszerűsítésekre kerül sor. Mint a pártoktatás járási előadója fontosnak és szükségesnek tartja, hogy az esetleges változásokról idejében tudomást szerezzenek. Lehetőleg már mácius-április folyamán, hogy az alapszervezeti pártbizottságok pártoktatást irányító tagjai az új oktatási évet már az érvényes irányelveknek megfelelően készíthessék elő, legkésőbb az 1986-1987-es oktatási év lezárásával egyidőben.- A hallgatók átgondolt és differenciált beosztását ez az időelőny nagyban megkönnyítené és az oktatók, valamint a propagandisták nyári tanfolyamait is már az új igényeknek megfelelően szervezhetnénk meg. Ez jó kiinduló alap lenne az 1987-1988-as oktatási év hatékonyságának növeléséhez. EGRI FERENC Az Alfa építőelem- készlet módosított változatát kezdi gyártani az idén a preéovi Elektroplast ipari szövetkezet. A Vega fejleszti a gyermekek kézügyességét és gonolkodá- sát. Az Alfa és Véga játékokat az alapiskolai tanításban is alkalmazzák. A képen Vega építőelemekkel játszik a család. (Jozef Vesely felvétele - ŐSTK) M egvallom, a minap egy kicsit elégedetlenül, vegyes érzéssel távoztam a Nagygéresi (Veíky Horeá) Egységes Földműves-szövetkezet 142 tagú pártalapszerezetének évzáró taggyűléséről. Nem, nem volt rossz a tanácskozás, de... Nyilván másképpen vélekednék most róla, ha a kedvező mérleggel zárt volna a szövetkezet. Csakhogy az 5400 hektáros bodrogközi mezőgazdasági üzem még mindig gyenge eredményeket mutat fel. A hetedik ötéves tervidőszakban a tervezettnél 4166 tonnával kevesebb gabonát termesztett. Nem jeleskedett a többi termelési ágazat sem, s a 10,9 millió tervezett nyereség helyett 14,1 millió korona volt a veszteség. Nem kezdte jobban a nyolcadik ötéves tervidőszakot sem. Hogy tavaly a bruttó termelési tervét 98 százalékra teljesítette, az még nem lett volna különösebb baj, ha közben nem lépi túl a tervezett költségeket, illetve ha gazdaságosabban ossza be anyagi készletét. Sajnos, ezúttal is túl drágán termelt, és végeredményben a tervezett nyereség helyett ráfizetéssel zárta az évet. Az utóbbi tényt Demeter Sándor pártelnök is említette az előterjesztett beszámolóban. Igaz, a következő kiegészítéssel: „...Az intenzifikációs program teljesítéséhez az állam 8 millió 713 ezer koronával járult hozzá, így ezáltal szövetkezetünk kiegyenlített gazdasági eredményt ért el“. Nos, ez így csak részben helytálló magyarázat. A vitában most csak 137 ezer korona nyereségre tett szert... A beszámoló a kiutat vázolva leszögezte, hogy az intenzifikációs programot, illetve annak megvalósítását minden dolgozónak komolyan kell vennie, s az államtól kapott anyagi segítséget úgy kell beosztani, hogy annak a jövőben a szövetkezet és a társadalom egyaránt hasznát lássa. Javítani kell az irányítást és ellenőrzést, csökkenteni a termelés anyagi költségeit, nagyobb következetességre van szükség a tervezésben, a bérezésben, illetve a teljesítmény és minőség szerinti javadalmazásban. Jelentős tartalékok vannak még a talajművelést, a növényápolást, a termésbetakarítást, az állatszaporulat irányítását, a takarmányozást, az üzemanyag-gazdálkodást illetően is. Az utóbbi időben számos vezetői tisztségben személyi változás történt, s az egészséges kádercsere várhatóan tovább folytatódik. A géresiek örülnének, ha az illetékes állami szervek és vállalatok az ö határukban is minél előbb elvégeznék a szükséges talajjavítást és megteremtenék a vízgazdálkodás alapfeltételeit. Ugyanis köztudott, hogy ennek a vidéknek a természeti adottságai csak részben felelnek meg a nagyüzemi termelés követelményeinek. A szárazság vagy a sok csapadék ezen a síkságon általában jóval nagyobb gondot okoz, mint bárhol másutt a kerületben. A szavakat tettek kövessék! Pártévzáró tanulságai egy bodrogközi mezőgazdasági üzemben felszólalók a ténylegesen elért gazdasági mérleg szemszögéből értékelték a szövetkezet munkáját. A gabonafélék termesztéséből a gé- reseiek, szentesiek (Plesany) és örösiek (Stázne) nem vizsgáztak rosszul - legalábbis a terméshozamokat illetően. Hiszen 4,26 tonnás átlagos hektárhozamot értek el és 604 tonnával túlteljesítették eladási tervüket. Jól fizetett a borsó is, ám a szemes kukoricából, a repcéből, a cukorrépából, a zöldségfélékből és a szőlőből a vártnál lényegesen ke- ' vesebb termett. Hogy miért? Nos, a tanácskozás szerint nemcsak azért, mert túl száraz, csapadékszegény volt a tavalyi nyár és ősz, hanem azért is, mert az egyes agrotechnikai műveletek minősége is kifogásolható. Az állattenyésztési ágazat 5,2 millió korona veszteséggel zárt. A tejtermelés egy kicsit javult - A 2600 literes fejési átlag 357 literrel jobb az 1985-ös helyi eredménynél, ám a járási átlagtól 500 literrel alacsonyabb. Vannak tehéngondozók - mint példátul Bácskái Verőn, Rácz Béla és Júlia, Dargó Olga és Hajdók József - akik egyre szebb eredményeket érnek el, de az ő példájukat egyelőre kevesen követik. A szövetkezet a marhahús-eladási tervét csak 85 százalékra teljesítette. Az anyakocától 14,85 malacot nevelt fel összesen 991-el kevesebbet a tervezettnél. - Ez utóbbi gyenge tejesítmény- nek az egyik oka - állapította meg a beszámoló hogy az anyakoca- gondozók fizetése eddig nem a malacszaporulat szerint alakult, hanem a rájuk bízott anyakocák darabszáma szerint. Sajnos, a sertések napi súlygyarapodása nem érte el a kívánt szintet. A pulykatenyésztés sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Igaz, ez az ágazat a húseladás 116 százalékra teljesítette, viszont a tervezett termelési költségek 30 százalékos túllépésével 1,7 millió korona veszteséget „termelt". Ez év májusától a szövetkezet megszünteti a törzstenyésztését, mivel a napos pulykák iránt nincs kellő érdeklődés. Tavaly nagy volt az állatelhullás is. Pénzben kifejezve a tervezettnél 431 ezer koronával nagyobb... Míg máskor a melléktermelési üzemág sokat javított a gazdasági mérlegen, Amint azt vitafelszólalásában Anton Hrín mérnök, a Tőketerebesi (Trebisov) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója kifejtette: a járási és kerületi szervek az eddiginél hathatósabb segítséget nyújtanak majd a géresi szövetkezetnek. Persze, a jobb eredmények eléréséért elsősorban a helyiek tehetnek a legtöbbet, úgy, hogy minden téren jobban fognak dolgozni. Egyébként a beszámoló és a vitában felszólalt tagok is a legfontosabb közös tennivalóként említették a jó és pontos munkát. Kiss Ernő például egyebek között kérte a szövetkezet párt- és gazdasági vezetését, hogy teremtse meg az összhangot a helyi feladatok, lehetőségek és a társadalmi elvárások között, mégpedig úgy, ahogy azt a gazdasági mechanizmus átalakítása megköveteli. Elmondta azt is, hogy jobb, igazságosabb anyagi és erkölcsi öszönzésre van szükség. Rácz Géza arról beszélt, hogy fölöttébb szükséges a termelés folyamatos és szakszerű közgazdasági elemzése, mert különben a hibák felhalmozódnak és a megoldásuk később sokkal nehezebb. - Egy ilyen elemzés tárta fel nálunk a bérezési és ösztönzési rendszer fogyatékosságait - folytatta -, s igazolta, hogy dolgozóink, illetve a mukakollektívák sok esetben nem voltak eléggé érdekeltek az eredmények alakulásában. Nagyobb figyelmet kell fordítani a fiatalok megnyerésére is, alapvető életszükségleteik megteremtésére és nem utolsósorban a szakmai tudásuk kibontakoztatására. Kovács Zoltán arra mutatott rá, hogy a gazdasági épületek, s főleg az istállók műszaki állapota nem kielégítő. Sok a régi, felújításra váró létesítmény. Dako Géza növénytermesztési ágazatvezető a technológiai fegyelem javításában a növénytermesztés korszerű módszereinek az elsajátításában és alkalmazásában, valamint az önfegyelem növelésében látja a továbblépés kulcsát. Fetyko Ferenc szerint: - Jó, egészséges állatállomány kell. Sajnos, egyelőre nincs elegendő szarvasmarhánk, s a sertésektől is hiány van - mondotta. Á vitában mások is szót kértek és ők is értékes észrevételekkel, illetve javaslatokkal gazdagították az évzáró taggyűlést. GAZDAG JÓZSEF ÚJ E 1987.