Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-13 / 10. szám

HETVENÉVES AZ IZVESZTYIJA TITO AFT APUK BCEX CTPAH, COEAHHHÍÍTEOtt npOAHTAM BCIX KPAlH. CAHARTTCX! nPAAFTAPWI ?CIX KPATH. *AHAfH|ECM BYTYH AVHE nPOAFTAPAAPM. SHPAAllJMHrH3! EAPAMK FAAEPAIH nPOAETAPAAPbl. BIPinHAEPf 333C3 ÍMSÍOtó. •S33A0>Rr>(J>! smil OAKOA.>PHH nPOAETAPAAPbl, BMPAOU1HHI VISIJ SAIUJ PROLETARAI. VIENYKITÉS! nPOAFTAPB AMH TOATE U3PHAE. YHHUH-B3! VBU ZEMJU PROLETARIES!. SAVIENOJIETIESf EAPAMK HAKOAOPAYH nPOAETAPAAPbl. BHPHKKHAE! nPOAFTAPX,OH JIAMAK MAMAAKATXO, 9K 1UABEAI ^MUiSRmi* PB|.flP bPMIWP. IThUSb C 3XAH »PTAAPUH nPOAETAPAAPbl. 6HPAEU1HIV KOI« MAADE PROLETAARLASED, CHINEGE! ra3eT3 buxoaht c Mapia 1917 roaa 3 BECTHA COBíTOB HAPOAHblX 1EDÍT1T0B CCCP M® 60 (21867) ♦ BocwpeceHbe, 1 MapTa 1987 roAa ♦ L^eHa 4 Kon. A februári forradalom első napján, 1917. február 18-án (március 13.) Petrográdban 34 ezer példányban új újság jelent, meg. A Petrográdi Munkásküldöttek Ta­nácsának Közleményei volt a címe A nép körében rövidesen egyszerű­en csak Közleményeknek, Közlöny­nek - Izvesztyijának kezdték nevez­ni. S így nevezik ma is, bár az egész neve: a Szovjetunió Népi Képvi­selői Tanácsának Közleményei, s a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége adja ki. Fennmaradt egy fénykép 1917 októberéből, a Szmolnij egyik kis szobájáról. A falon kézzel Írott pla­kát: Az Izvesztyija szerkesztősége. Spárgával átkötött újságcsomagok és az elszállításukra érkezett kato­nák. A tányérsapkákon kokárdák, a puskákon szuronyok, figyelmes parasztarcok... Néhány perc múlva innen, a Szmolnijból szétviszik az újágokat, s bennük a békéről és a földről szóló dekrétum. A nagy október első rendeletéi, a szovjetha­talom első dokumentumai, melyeket Vlagyimir lljics Lenin írt. 1918 márciusában a kormánnyal együtt az Izvesztyija is Moszkvába költözött. A fővárosban kiadott első számban jelent meg Lenin cikke: Napjaink legfontosabb feladata. Vlagyimir lljics noteszában az „I“ betűvel jelzett oldalon az első be­jegyzés az Izvesztyija telefonszáma és címe volt. Lenin 1918 nyarán járt a szerkesztőségben, s nemegyszer látta el a szerkesztőség kollektíváját ajánlásokkal, tanácsokkal, tolmá­csolta kívánságait. A szovjethatalom - írta Lenin - mindenki számára nyitott, mindent a tömegek szeme láttára tesz, a néptömegek és akara­tuk közvetlen szerve. Ezeket a lenini sorokat lehetne mottóként ráírni az Izvesztyijának a nagy október után megjelent minden számára. Ezek fejezik ki az Izvesztyija munkatársai minden nemzedéke munkájának lé­nyegét. Immár hetven éve váltják egymást ezek^ a nemzedékek a szerkesztőség falai között. Az újság egy napig él. Valóban így van? Amikor az ember az Iz­vesztyija bekötött példányait lapoz­za, forgatja a megsárgult, törékeny oldalakat, érzékeli a beléjük sűrűsö­dő időt. Gorkij és Majakovszkij, So- lohov és Dzsambul, Szimonov és Erenburg hangja... Az Izvesztyija történelme elválaszthatatlan a lenini párt történelmétől, a szovjet nép tör­ténelmétől, társadalmunk kialakulá­sának és fejlődésének történelmé­től. Az újság - krónika, évkönyv, a legjobb tankönyv. Mit kínál az Izvesztyija olvasóinak a szovjethatalom 70. évfordulójá­nak, saját jubileumának évében? Életünk részévé lett egy szállóige - átalakítás. Az SZKP XXVII. kong­resszusán teljesen egyértelműen megfogalmazták: cselekedni kell, nem pedig színlelni a cselekvést. Határozottan meg kell szabadulni a munka elavult formáitól és mód­szereitől, minden erővel támogatni kell mindazt az újat és haladót, amit a tömegek alkotnak. Az Izvesztyija munkatársai számára nincs meg­tisztelöbb kötelesség, mint segíteni a pártot gazdaságunk szervezésé­nek, a szociális és erkölcsi szférá­nak a radikális megváltoztatására irányuló tervei sikeres megvalósítá­sában. Hosszasan lehetne beszélni arról, hogy mindezt hogyan csinálja a lap, de mindennél többet monda­nak az állandó rovatok elnevezései: Átalakítás - a minisztertől a dolgo­zóig; Tenni a dolgunkat!; önállóság és felelősség; Káderkérdés; Az ol­vasó véleménye: mellette, ellene, különvélemény; Nyilvánosan a nyil­vánosságról; Riportút a képviselő kérésére. Az SZKP XXVII. kongresszusá­nak, a KB januári plénumának hatá­rozatai szolgálnak vezérfonalul szerkesztőségünk munkájához. Ezeknek szenteljük és fogjuk szen­telni cikkeinket, riportjainkat, beszá­molóinkat a felsorolt, már jól bevált rovatokba, s úgyszintén az újakba, melyek csak most születnek és még nem alakult ki végleges formájuk Az Izvesztyija hagyományosan őrzi magas irodalmi színvonalát, szerzőit és munkatársait a gondol­kodás szélessége, az állampolgári határozottság, az emberekkel szem­beni jóság és figyelmesség jellemzi. Újságírók tucatjai - Vaszinszkij, Pol- janovszkij, Nagyejin, Makszimova, Gyementjeva, Puskar, Feofanov - kitűnő kollégáim növelik a lap hírnevét. Mindenkit nem lehet felso­rolni, de erre nincs is szükség: az Izvesztyijában nem nagyon szeretik a „kiemelkedést“ a társak közül, a szerkesztőségben mindig a kollek­tivizmus szelleme uralkodott, s ural­kodik ma is. Anatolij Agramovszkij, a ki­emelkedő szovjet közíró, aki 25 évig dolgozott az Izvesztyijában - s aki, sajnos, már elhunyt -, szívesen mondogatta: „Nem az az újságíró, aki jól ír, hanem az, aki jól gondolko­dik." A gondolkodás, természete­sen, tudatosan összpontosított. Min­denesetre maga Agranovszkij nem­csak „gondolkodni“, írni is kitünően tudott. Mélyen is gondolkodni, jól is írni és pontosan a „célba találni“ - ma így igyekszik dolgozni minden izvesztyijás. Ugyanez mondható el a Negyelja, a vasárnapi melléklet szerkesztősé­géről is. Attól az időtől kezdve, amikor az Izvesztyijában megjelent a békedek­rétum, a fiatal szovjet ország első állami aktusa, a szerkesztőség meg­különböztetett figyelmet szentel a nemzetközi tematikájú anyagok­nak. Ma gyakorlatilag ezek töltik meg minden lapszám felét. Az Iz­vesztyijának külföldön 38 tudósítói posztja van (a Szovjetunió területén 60), a közvetlen telexvonalak össze­kötik a szerkesztőséget a világ nagy hírügynökségeivel. Politikai szemle­irónk és tudósítónk - Bovin, Sztu- rua, Kondrasov, Krivopalov, Zahar- ko, lljinszkij, Dardikin és mások - neve nemzetközileg ismert. Jevgenyij Jakovlev, egy kiváló, dinamikus publicista dolgozott előt­tem Csehszlovákiában az Izvesztyi­ja tudósítójaként. Országunkban jól ismerik őt, mint a Leninről szóló néhány dokumentumfilm forgató­könyvíróját; a lenini témával foglal­kozó érdekes, véleményem szerint nem szokványos könyvek szerzőjét. Ma a nagyon népszerű Moszkov- szkije Novosztyi lap főszerkesztője, az APN vezetésének elnökhelyette­se. Csehszlovákiában végzett mun­kája példázza egy testvéri ország életének igaz, színes bemutatását- az érdekes tapasztalatok, embe­rek, problémák bemutatását. Élesen vetette fel - a szovjet sajtóban talán elsőként - az országaink közti együttműködés kérdéseit, nyíltan szólt arról, amit meg kell oldani, ami elavult és gátolja az előrehaladást. Úgy vélem, éppen így kell dolgoznia a tudósítónak egy szocialista or­szágban. Ami pedig engem illet, az Izvesz­tyija tudósítójaként másodszor va­gyok Csehszlovákiában. Nem mondhatom el, hogy ez valamikép­pen megkönnyítené a munkámat, ellenkezőleg: az ember nagyobb mélységet, pontosságot, céltudatos­ságot követel magától. Egyszóval- új gondolkodásmódot. Ezt követeli az idő is. Véleményem szerint különösen értékes az a képesség, hogy az újságíró fel tudja tárni, le tudja írni az eredményes (és a mieinktől eltérő) csehszlovákiai tapasztalatokat az élet minden területén. Miért? Azért, hogy mi, szovjet emberek eltanuljuk barátainktól mindazt, ami jó, hogy a csehszlovák tapasztalatokat és vívmányokat igaz segítségként be tudjuk kapcsolni a harcba országunk szociális-gazdasági fejlesztésének meggyorsításáért. Átvenni pedig van mit: ilyen a Z akció, a gépkocsi­kölcsönzés megszervezése, az idős emberekről való gondoskodás, szá­mos mezőgazdasági jellegű intézke­dés, a különböző lakásépítési hite­lek és kölcsönök, a gyermekvállalás ösztönzése, a nagyon hasznos „börzék“ és még sok minden más. Minderről írni és írni kell. ... Esténként sokáig égnek a fé­nyek az Izvesztyija ablakaiban. Ma, ugyanúgy mint tegnap, ugyanúgy mint hetven évvel ezelőtt készül az új lapszám. Kopognak a telexek és az írógépek, zajos a nyomda, a gyorsírók felveszik a tudósítók je­lentéseit szinte a világ minden ré­széből, visszatérnek a riporterek az események sűrűjéből, dolgoznak az ügyeletes szerkesztők... És mindez azért történik, hogy 8 milliós pél­dányban naponta megjelenjen az Izvesztyija, amelyet nemcsak Moszkvában, hanem a Szovjetunió további 57 városában nyomnak. Történik azért, hogy elolvassák a la­pot mindenütt a Szovjetunióban és a világnak még 140 országában, ahová légi úton juttatják el a lapot. Családok millióinak a kedvenc lapja, kicsiknek és nagyoknak... Moszkva központjában, a Puskin téren álló épület falai között dolgozó újságírók számára pedig énjük elválaszthatat­lan része. • Az Új Szó számára írta: LEONYID KORNYILOV, az Izvesztija csehszlovákiai tudósítója Ff '.I „ SU^«. •'Ä'&ÜpA an jelent meg. ...... Mi semmi esetre sem gondoljuk, hogy azok a szocialista és demokratikus formák, amelyek nálunk kialakultak, alkalmazhatók lennének min­denki számára. Ám az, aki a világban a szocializ­musért és a szocialista demokráciáért küzd, nem kerülheti meg a mi tapasztalatainkat. “ (Edvard Kardelj, 1954-ben) Az emberek talán azt fogják mondani: a jugoszlávok már megint megváltoztatják alkotmányukat. Nem változtatják meg azonban az alapvető elveket. A változtatásoknak biztosítaniuk, kell a nagyobb felelősséget az irányításban és a társadalmi eszközök felhasználásában, a jobb feltételeket a munka és az eszközök önkormányzati integrációjához, a munkástanácsok felelösebb tevékenységét, a köztársaságok és kerületek nagyobb felelősségét a föderációért... Ennek eléréséhez a ma már 13 éve érvényben lévő alkotmány kb. 100 cikkelyé­nek módosítására van szükség. Miért teszik ezt a jugoszlá­vok? Miért ilyen gyakran és ilyen sokat? A szocialista fejlődésnek az az útja, melyen a jugoszlávok haladnak, megfelel a második világháború nehéz feltételei között a kommunista párt vezetésével végrehajtott szocialista forradalomnak. A demokrácia nélkül nincs szocializmus jel­szót, melyet megtalálunk már Marxnál, Leninnél és a szocia­lizmus további nagy gondolkodóinál, a jugoszlávok ugyancsak sajátos módon aktualizálják és fejlesztik a nemzeti felszaba­dító harc napjaitól egészen máig, a legújabb változásokig. A jugoszláv társadalom szocialista fejlődésében pedig szá­mos változás volt. Hiszen minden szocialista társadalmat - mint átmenetet a kapitalizmusból a kommunizmusba - a vál­tozások jellemeznek. Gyakoribbak és mélyebbek azokban az országokban, melyekben a munkásosztály a gazdasági és technológiai fejlesztés bonyolult feltételei között fejlődik. Jugoszláviában valóban így volt. A jugoszláv kommunisták nem örököltek a régi társadalomtól gazdaságilag fejlett orszá­got. Fejetlenség és elmaradottság volt az örökségük és ezzel együtt a demokrácia terén nem jártas tömegek. Közel négy évtizede az önkormányzatnak, mint a szociális­Demokrácia nélkül nincs szocializmus ta demokrácia legszélesebb útjának kellett a munka felszaba­dításával meggyorsítani a gazdasági fejlődést, és sok terüle­ten pótolnia azt, ami elveszett a kedvezőtlen történelmi fejlődés folytán. Ezt a célt sikerült is elérni. Az önkormányzat értékét az elmúlt időszakban a következő kérdésre adott válaszokkal mérték és bizonyították: hogyan váliozik a dol­gozó ember pozíciója és szerepe, az emberé, aki kész jobban dolgozni, alkalmazni és tökéletesíteni a tudomány és a tech­nika vívmányait, a gazdálkodást racionális munkaszerve­zéssé, az irányítás tárgyainak és eszközeinek uralásává változtatni. Jugoszláviában ezért sok változás az erre és a hasonló kérdésekre adandó válaszok keresésével összefüggésben alakult és alakul. Itt érdemes emlékeztetni Edvard Kardelj álláspontjára, aki már 1952-ben írta, hogy e keresés közben a hibázás sem kizárt. „Ez azonban nem baj! Az élet és a gyakorlat megmutatja, hol és mennyire tévedtünk, hol kell javítani. De nincs nagyobb hiba, mint egy helyben maradni, mivel ezt a hibát és következményeit nem lehet helyrehozni. Az új változtatásokkal az alkotmányban most is a fejlődés régi és új problémáinak új megoldásait keressük politikai és gazdasági téren egyaránt. Látható, a változásokat nem a jugoszlávok valamiféle „forradalmi türelmetlensége" indo­kolja, hanem annak tudatosítása, hogy az önkormányzati mechanizmus valamit megszüntet, fékez és ezáltal nem működik úgy, ahogy szeretnénk. Úgy tűnik, a demokrácia kérdései, a változások keresése, a rendszer tökéletesítése az egész emeriségnél napirenden szerepel. A háború utáni három évtizedben a világon a szocia­lizmus fejlődése nagyon gyümölcsöző volt. A komoly ne­hézségek az utolsó évtizedben merültek fel, és - sajnos - Jugoszláviát sem kerülték el. A nagy sikerek mellett találkoz­tunk válságjelenségekkel is a gazdaságban és a politikai rendszer működésében. A közelmúltban a Dubrovnik melletti Cavtatban a kommu­nisták szövetségének marxista fórumán vita folyt a szocializ­musról a 21. század küszöbén. Mi a jugoszláv nézet lényege a világnak erre a folyamatára, a szocialista gondolkodás és gyakorlat fejlődésére? A jugoszlávok egyetértenek azzal, hogy a világ szocialista erőinek problémái jelentősek és súlyosak, de nem megoldha- tatlanok. A gyakorlat megmutatta, hogy a szocialista rendszer nagyon szilárdnak bizonyult még abban az időszakban is, amikor komoly válságokkal kellett szembenéznie. A nehézsé­gek mindig a szocializmus termelő erői növekedése és az irányítási rendszerben, valamint a társadalmi szervezés for­máiban való megfelelő változások elmaradása következmé­nyeként jöttek létre. Erre három ok a jellemző: Először: Gyakran volt téves a helyzet elemzése és értéke­lése. A bíráló elemzések helyett gyakorta „elemzéseket" készítettek, melyek inkább tükrözték a kívánságokat, mint a reális helyzetet. Másodszor: A szocialista erők nem mindig tartottak lépést a világban megvalósuló nagy változásokkal. Rendszerint erősebbek voltak a mai kapitalizmus bírálatában, gyengébbek az új felkínálásában és még gyengébbek ennek az újnak a megvalósításában. Harmadszor: Nem teljesültek az elvárások az új ember nevelését illetően, aki teljesen szabad lett volna a mai osztálytársadalom értékeinek rendszerétől. Azt várták, hogy a szocializmusban nem lesznek különbségek az érdekekben, s ezzel összhangban nem lesznek érdekcsoportok sem. Ezek a remények sem teljesültek. Nem sikerült elérni a munkásosz­tály homogenizálását. Ezek az értékelések érvényesek minden szocialista erőre, és egyes elemeik megfigyelhetők a jugoszláv gyakorlatban is. A jugoszláv feltételek között lehetetlen elképzelni az önkor­mányzati szocialista demokrácia fejlesztését az eszmei szem­pontból és akcióképességében erős kommunista szövetség nélkül. Azáltal, hogy első helyre helyezi a munkásosztály érdekeit, erősíti szerepét a gazdasági és társadalmi élet minden területén, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége világosan meghatározta vezető történelmi szerepét a jugo­szláv társadalomban. Ez a folyamat azonban kénytelen aka­dályokat is áthidalni. Időről időre olyan erők bukkannak fel, amelyek - ha megengednék nekik - felforgatnák a jogok és kötelességek rendszerét. Ezt is teszik minden számukra megfelelő alkalomkor. Ezek elsősorban a bürokrácia erői, de nem lehet lebecsülni a műszaki erőket sem, különösen a termelő szervezetekben. A jugoszláv társadalom ezért kénytelen ma is változásokat végrehajtani és harcolni. Ezt a harcot a szervezett szocialista erők vezetik, élükön a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével, s eredményeik kijelölik az utat a sokoldalú anyagi és társadalmi fejlődés terén való újabb sikerek felé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents