Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-06 / 9. szám

A szocialista építés krónikája HATVAN ÉVES A RABOTNICSESZKO DELO A Bolgár Kommunista Párt rögtön megalakulása után helyesen mérte fel, milyen nagy szerepet játszik a pártsajtó, és azt harcának agitátoraként, propagátoraként és szervezője­ként használta ki. A burzsoázia és a fasiszta kormány üldöztetésének volt kitéve a párt, de mégis sikerült létrehoznia saját hatékony, harcos legális és illegális sajtóját, amelynek köszönhetően folyamatosan kapcsolatot tarthatott fenn a tömegekkel, megérezhette a tömegek hangulatát és mozgósíthatta őket a harcra. Vlagyimir lljics Lenin 1920-ban, Hriszto Kabakcsiev kiemelkedő bolgár pártmunkással folytatott beszélgetése során ezeket az elismerő szavakat mondta: „Tehát önöknek sikerült rövid időn belül kiváló agitációs irodalmat létrehozniuk! Kevés olyan párt van, amely erre képes lenne!“ A BKP illegális és legális kiadványainak tucatjai között megkülönböztetett helyet foglal el a Rabotnicseszko Delo, melynek első száma 1927. március 5-én jelent meg. Ez nem egészen négy évvel a június 9-i fasiszta hatalom- átvétel és az 1923-as szeptemberi antifasisz­ta felkelés után volt. Ez az időszak az egyik -legnehezebb volt a Bolgár Kommunista Párt történetében. A fasiszta diktatúra rendkívüli megpróbáltatásoknak tette ki a bolgár kommu­nistákat, s a párt elveszítette sok tapasztalt funkcionáriusát. E nehéz feltételek között , a BKP a pártszervezetek felújítását tartotta legfőbb feladatának. Ez volt a feltétele a töke és a fasizmus támadásaival szembeni sikeresen szervezett harcnak. A BKP 1927. február 27-én a munka és a harc illegális és legális formái összekapcsolásának lenini taktikáját alkotó mó­don fejlesztve konferenciát hívott össze, ame­lyen megalakult a Bolgár Munkáspárt - az összes munkáscsoportot egységes politikai szervezetbe tömörítő párt. A Rabotnicseszko Delo ennek a pártnak a legális sajtószerve lett. Az a körülmény, hogy a forradalmi erők kegyet­len üldöztetésének időszakában megjelent a politikai porondon a Bolgár Munkáspárt és annak sajtószerve, a bulgáriai forradalmi moz­galom nagy győzelmei közé tartozik. A Rabotnicseszko Delo az 1897-ben alakult Rabotnicseszki Vesztnik - a világ egyik legré­gibb marxista pártorgánuma - forradalmi ha­gyományainak folytatója volt. Már első számá­ban leközölte a Bolgár Munkáspárt programját, amely a legfőbb célok között jelölte meg „a napszámos rabszolgaság alóli felszabadításért, a munkás-paraszt szövetségért és a munka tömbjéért vívott harcot". A pártprogram kinyilat­koztatta, hogy a Bolgár Munkáspárt szolidáris a nemzetközi munkásmozgalommal és szoros kapcsolatok kiépítésére törekszik a Szovjetunióval. Ez a program lényegében a lap programja is volt. A Rabotnicseszko Delo az elkövetkező időszakban a párt politikáját propagálta, a munkások, a parasztok, kézmű­vesek, állami alkalmazottak stb., tehát a széles néptömegek egyesítésére törekedett. A lap ha­sábjain fontos szerep jutott az állampolgári és politikai szabadságjogok helyreállítására, a fel­tétel nélküli amnesztia meghirdetésére, a mun­kásszervezetek üldöztetésének megszünteté­sére, a szólásszabadság, a sajtószabadság biztosítására és a fasiszta rendszer felszámolá­sára irányuló követeléseknek. A Rabotnicsesz­ko Delo nyíltan fellépett a fasiszta rendszer áldemokratikus és demagóg sajtója ellen, amely a bolgár nép tudatát igyekezett megmérgezni a nyomtatott szó eszközeivel. A Rabotni­cseszko Delo így a reakciós sajtó útjába állított akadály szerepét játszotta. A lap egyre növekvő befolyása és marxista orientációja természetesen nem tetszett a fa­siszta rezsimnek. Annak ellenére, hogy a Ra­botnicseszko Delo engedélyezett lap volt, a rendőrség rendkívül szigorú cenzúrát vezetett be ellene. A forradalmi és haladó sajtóval szembeni harcban megkülönböztetett szerepet játszott a rendőrkapitányság sajtóirodája. En­nek titkos páncélszekrényeiben rejtették 'el a pártlapok szerkesztőinek és nyomdászainak személyes anyagait. A rendőrség rendre elko­bozta a cikkeket és az egész lapszámokat, sorozatosan vetette börtönbe a szerkesztőket és az újságárusokat. A Rabotnicseszko Delo legális megjelenésének időszakában harminc­kilenc főszerkesztő váltotta fel egymást, ebből harmincötöt az akkor érvényben levő államvé­delmi törvény értelmében börtönöztek be. Csak 1927 és 1934 között a 494 lapszám közül 205- öt koboztak el. A rendőri szervek a lap 29 illegális nyomdája közül 20-at megsemmisítet­tek. A helyi rendőrőrsök feltartóztatták a szét­küldött lapszámokat, vagy más esetekben az­zal a hazug információval küldték őket vissza a szerkesztőségbe, vagy „a címzett nem haj­landó átvenni a küldeményt“. A rendőrség „fekete listát" állított össze a pártsajtó előfize­tőiről és rendszeresen megfigyelés alatt tarotta őket. A Bolgár Kommunista Párt és a Bolgár Munkáspárt egyesítése után a Rabotnicseszko Delo a Bolgár Munkáspárt (kommunisták) köz­ponti sajtószerve lett és egészen 1944. szep­tember 9-ig illegálisan jelent meg. A második világháború előestéjén a lap feltárta a német fasizmus agresszív voltát, és a legnagyobb tőkés államok szovjetellenes politikáját. A Ra­botnicseszko Delo rendkívül aktívan kapcsoló­dott be az ún. Szobolev-akcióba, amely 1940- ben a két állam kölcsönös segítségnyújtási szerződésére vonatkozó szovjet javaslatot tá­mogatta. Az ennek érdekében megkezdett aláí­rásgyűjtő kampány valódi népszavazássá vált, amelyben a lakosság 90 százaléka a szovjet indítványt támogatta. A bolgár polgári kormány a nép akarata ellenére az ország sorsát össze­kapcsolta a hitleri Németország kalandor politi­kájával. A második világháború idején a lap olyan utasításokat és pártdokumentumokat közölt, amelyek a munkásosztályt, valamennyi bolgár antifasisztát, az ország egész népét a diktatú­rával szembeni hazafias front megalakítására, a partizánmozgalom kibontakoztatására szólí­tották föl. A Rabotnicseszko Delo irányításával jelent meg 90 legális és 150 illegális kiadvány, egyenként több mint kétezer példányszámban. A szocialista forradalom győzelme, 1944. szeptember 9. után a Rabotnicseszko Delo, a párt, a hazafias front és a kormány legfőbb segítője lett, a dolgozókat a szocialista építésre mozgósította. A lap hasábjain a Bulgária gaz­dasági és társadalmi fejlődésével kapcsolatos kérdések domináltak. A Rabotnicseszko Delo 700 ezres példányszámával a szocialista építés valódi szószékévé vált. A lap volt a krónikása az első nagy ipari létesítmények felépítésének, a szövetkezetesítésnek, a tudományban, az oktatásügyben és a kultúrában beállt változá­soknak, a szocialista versenymozgalomnak stb. A lap a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai szerveként a párt segítője, agitátora, a pártpolitika propagálója, a párt és a kormány'által hozott határozatok teljesítésé­nek szervezője. A legfőbb figyelmet a gazda­ság, a kultúra, az ideológia, a külpolitika, a szo­cialista fejlődés alapvető kérdéseinek szenteli. Figyelemmel követi a pártszervek és -szerve­zetek tevékenységét, hűen tükrözi életüket, és kifejezi a kommunisták érzéseit, véleményét és gondolatat, segít megerősíteni a párt vezető szerepét a társadalomban. A lap nagy teret szentel az olvasói leveleknek. A lapszerkesztés így olvasók ezreinek ügyévé válik, s a Rabotni­cseszko Delo ezáltal a nép érdekeinek kifejező­jévé. A Rabotnicseszko Delo, hűen internaciona­lista hagyományaihoz, rendszeresen közöl ér­dekes és időszerű cikkeket más szocialista országok, így a testvéri Csehszlovákia sikerei­ről és erőfeszítéseiről is. A CSKP és Csehszlo­vákia életében nincs olyan jelentősebb ese­mény, amely ne kapna helyet a lapban. A Ra­botnicseszko Delo megkülönböztetett figyelmet fordít a fejlett szocialista társadalom építésének csehszlovákiai tapasztalataira. Az elmúlt évek­ben több tucatnyi cikk, hír, kommentár jelent meg a lapban a csehszlovák dolgozók életéről, erőfeszítéseiről, céljairól. Csehszlovákia és a KGST kapcsolatai, a szüntelenül fejlődő bolgár-csehszlovák együttműködés ugyancsak rendszeresen visz- szatéró témája az írásoknak. Az állandó tudósí­tók és kiküldött munkatársak segítségével a bolgár közvélemény hű képet alakíthat ki magában arról, mit ért el Csehszlovákia a szo­cializmus építése során. Emellett a lap rend­szeresen közli a CSKP vezető képviselőinek, számos csehszlovák újságírónak a cikkeit, amelyek a CSKP sajtószerveiben jelennek meg. A Rabotnyicseszko Delo megjelenésének 60. évfordulóját a párt és az egész ország életében rendkívül fontos és dinamikus időszakban ünnepli; a BKP XIII. kongresszusán kidolgozott stratégia, a társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődés meggyorsítását célzó fela­datok megvalósításának időszaka ez. A lapban megjelent cikkek a legnagyobb hangsúlyt a kongresszusi határozatok elfogadtatására és arra fektetik, hogy a dolgozókat mozgósítsák a határozatok teljesítésére. A Rabotnicseszko Delo arra törekszik, hogy hú képet adjon az átalakítás új szakaszáról, népszerűsítse min­dazt, ami új és haladó, propagálja a legkiválóbb tapasztalatokat és feltárja a társadalom további demokratizálásának folyamatait, erősítse a szocialista törvényességet és -teret adjon a kritikának és az önkritikának. Az Új Szó számára irta: ALEKSZANDR VITANOV, a filozófiai tudományok kandidátusa, a bratislavai Bolgár Kulturális és Információs Központ igazgatója H árom és fél évtizeddel ezelőtt, 1952. március nyolcadikán egymásnak adták a kilincset a látogatók Moszkvában Alekszandra Mihajlovna Kollontaj Kalugai úti lakásán. Virágcsokrokon kívül sok-sok, nőnapi jókívánságokat tartalmazó sürgönyt és levelet is kapott e napon. „Emlékeznek rá, hogy ott voltam azon a kongresszuson, amikor Clara Zetkin felvetette a nőnap gon­dolatát" - révedt a múltba a vendéglátó így idézi a harmincöt évvel ezelőtti ben­sőséges hangulatot egy, a történelmi tény­irodalom eszközeivel készült életrajzi doku­mentumregény szerzője. Nem tudjuk, vajon a valósághűséggel egyébként jól összeférő képzelet szülte-e ezt a beavatottságot, avagy mindez a korabeli résztvevők vissza­emlékezésein alapul. Kollontaj asszony naplója, az elmaradhatatlan kockás füzetbe ugyanis, mely tükörképet ad egy fordulatok­ban gazdag tartalmas életútról, már aligha került aznapi bejegyzés. A világ első női nagykövete néhány óra múlva, nyolcvana­dik életéve betöltésének küszöbén, március 8-ról 9-re virradó éjjel elhunyt. Pár héttel korábban még ezt írta húgának: „... a szí­vemmel elég sok bajom van, de még van dolgom ezen a bolygón, s ezért nem készü­lök arra, hogy a világűrben kis atomként keringjek... hangulatom kitűnő!“ S ez a le­vélrészlet önmagáért beszélve igazolja Ivan Mihajlovics Majszkijnak, a neves szovjet diplomatának Kollontajról mondott szavait: ,,Napfény sugárzik belőle“. Optimizmust, energiát árasztó lényét szüntelen lobogás ihletettség jellemezte. Sokrétű alkotóerő munkált benne. A novogyevicsi temetőben, a márványba vésett sírfelirat lakonikus tö­mörséggel ad róla jellemképet: „Forradal­már, néptribun, diplomata“. Ő saját maga munkássága mérlegét megvonva azt tartot­ta legtöbbre -, ahogy ezt le is írta - amit a nők felszabadításáért, a munka, a közélet és a tudomány területére egyaránt kiterjedő egyenlőségük tényleges megvalósulása ér­dekében tett. A nemzetközi nőnap eszméjének szüle­téséhez kapcsolódó, közvetlen részvétel csupán egyik állomása volt ezirányú szerte­ágazó és egész életén végigvonuló szerep- vállalásának. S mindez nem jelentett szá­mára valamiféle elkülönülő, önmagába be­szűkülő érdekvédelmet. A nők jogaiért és teljes értékű érvényesüléséért síkra szálló elszántság és személyes példaadás elvá­laszthatatlanul összefonódott életművének egészével, annak minden elemével. Orosz cári tábornok leányából lett forra­dalmárrá. Egész korábbi életét feladva, fér­jét elhagyva és szeretett kisfiától is hosszú időre elszakadva készült a forradalmi hiva­tásra. Vállalta a nélkülözéseket és a szünte­len veszélyeket. Hazáját épp a munkásnök melletti kiállása miatt kellett elhagynia 1908-ban. A pétervári Városi Duma fényár­ban úszó Sándor-termében az osztályon kívüli nómozgalomnak a jólétet és a nyo­mort természetesnek tartó hívei körében hatalmas vihart kavart Kollontaj felszólalá­sa, amit egy munkásnö olvasott fel. Ő maga ekkor már arra kényszerült, hogy egy fa­gyos decemberi éjszakán hamis útlevéllel túljusson a határon. Ezidótájt a gyűlésekről és az előadásokról hazavergődve éjjeleken át dolgozott a nők felvilágosítására szánt könyvén, amely A nókérdés társadalmi alapja címmel, látott napvilágot. Nagyezsda Krupszkaja korábban megjelent brosúrájá­val együtt ez a feldolgozás is úttörő szere­pet játszott a nókérdés oroszországi mar­xista értelmezésének megalapozásában. Az emigráció nemcsak a szocialista nő­mozgalomban végzett munkát jelentette számára, hanem - ahogy azt maga is értékelte ­.......az egyes országok szociál­de mokrata pártjai előtt álló közvetlen feladat elsajátításának iskolája volt.“ Vízumában német, angliai, francia, svéd, dán, svájci, belga, sót az Amerikai Egyesült Államokból származó pecsétek sorjáztak. Megismerte a szüntelenül váltakozó szállodaszobák si­várságát, de a fejlett skandináv országok női börtöneinek magánzárkáit is. A hazai munkásmozgalommal nem szakadt meg a kapcsolata. Jóidéig a mensevizmus von­záskörében élt. Életében alapvető változást hozott az első világháború kitörése, amikor közeli kapcsolatba került Leninnel. Magáé­vá tette a háború és a béke kérdésében vallott lenihi nézeteket. Csatlakozott a bol­sevikokhoz. ,, Mintha egy sötét kút mélyéből újra napvilágra kerültem volna, és meglá­tom, merre kell mennem“ - írja erről napló­jában. Lenin Kollontajt a hozzáintézett leve­lekben ,,Kedves A. M.“-nek szólította. Az amerikai szociáldemokraták előadói körútra szóló meghívását is Lenin tanácsára fogad­ta el. Négy és fél hónap leforgása alatt több mint nyolcvan helységben, közel másfél száz háborúellenes beszédet tartott, szinte naponta váltva át négy nyelvre. 1917-ben az oroszországi polgári de­mokratikus forradalom kitörését követően Kollontaj vitte haza a forradalom továbbvite­léhez irányt adó Lenin-cikket, mely Levél a távolból címmel jelent meg a Pravdában. Kollontaj hazaérkezve azonnal a munkás- nőket harcra buzdító írással jelentkezett a Pravda hasábjain. Nógyüléseken, de lak­tanyákban és a balti flotta sorhajóin is gyújtóhatású beszédeket tartott. A polgári tudósítók gúnyosan a forradalom Walkúrje- ként emlegették. Ö maga a szónoklást, lényét a tömegnek átadva, a szerelem érzé­séhez hasonlította. A Kerenszkij-rendórha- tóságok által elrendelt házi őrizetben volt, amikor a párt féllegális VI. kongresszusa a központi bizottság tagjává választotta. Október 26-án a szovjetek második összo- roszországi kongresszusának elnökségi tagjaként visszafojtott lélegzettel hallgatta a Szmolnij fehér márványoszlopos termé­ben Lenin beszédét. „Ha megkérdeznének, melyik volt életem legfelemelóbb, legemlé­kezetesebb napja, habozás nélkül azt fe­lelném: amikor kihirdették a szovjet hatal­mat" - mondta barátainak. A forradalom hú krónikásának, John Reednek figyelmét nem kerülte el, hogy amikor a békéről és a földről szóló dekrétum elfogadását követően fel­csendült az Internacionálé „...Alekszandra Kollontaj alig tudta visszafojtani könnyeit". Az első szovjet kormányban népjóléti népbiztos lett. Nevéhez fűződik számos olyan törvény elfogadása, amely a fiatal anyákról és a csecsemőkről való gondosko­dást, a szülési szabadság igénybevételét, a házasságon kívül született és a törvénye­sen született gyermekek közötti különbség megszüntetését, a házastársak egyenjogú­ságát és a polgári esküvő bevezetését szol­gálta. Ezirányú érdemeinek elismeréseként később Lenin-díjat kapott. Részt vett a nemzetközi kommunista nómozgalom alapjainak lerakásában. Tagja lett a Kommunista Intemacionáléhoz tarto­zó nötitkárságnak. A nőmozgalom helyzeté­vel és feladataival foglalkozó cikkei bejárták a kommunista világsajtót. Ilyen minőségben találkozhatunk nevével a Kassai Munkás 1921 -es évfolyamának sárguló lapjain is. Neve és egyénisége a széles köztudat­ban a világ első női nagyköveteként él. Történelmi játékfilmekből is jól ismert az a pHIanat, amikor az aranyozott hintóból kilépve átadja megbízó levelét VII. Haakon norvég királynak. Több mint huszonöt éven át szolgálta Norvégiában, Svédországban, Mexikóban és a Népszövetségben a Szov­jetunió érdekeit és egyben a béke, a de­mokrácia és a társadalmi haladás ügyét. 1945-ben svéd és norvég kezdeményezés­re Nobel-békedíjra javasolták. Életének utolsó éveit a sok megpróbálta­tás nyomán jelentkező betegséggel küsz­ködve, tolókocsihoz kötve Moszkvában élte le. Ilyen állapotban is vállalta a külügymi­nisztérium tanácsadójaként a fiatal szovjet diplomaták képzésének segítését. Reggel héttől délután háromig diktálta cikkeit, visz- szaemlékezéseit, mélyen meggyőződve ar­ról, hogy nemzedékének és harcostársai­nak emlékei történelmi dokumentumokká válnak. Száwa Dangulov, a szovjet diplomácia­történeti regényfolyamok neves szerzője- aki épp most töltötte be hetvenötödik életévét - ebben az időszakban többször is találkozott Alekszandra Kollontajjal. Az 6 emlékezetében ragadt meg Kollontaj kije­lentése arról, hogy a szocialista diplomata fő ismérve az emberekkel való kapcsolatte­remtés művészete. „Az a diplomata, aki nem szerzett országa számára újabb bará­tokat, nem tarthatja magát diplomatának“- hangoztatta. A sokrétű életmű egyik rend­kívül időszerű üzeneteként értelmezhetők az első női nagykövet hitvalláserejű szavai ma, amikor az egész emberiséget fenyegető egyetemes veszély elhárítása megköveteli a népek és országok közötti együttműkö­dés és barátság minden összekötő szálá­nak erősítését. K. J. Az első női nagykövet üzenete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents