Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-06 / 5. szám
' mum ELNÖKÖK rmom j A Ronald Reagan tekintélyét aláásó Iráni titkos fegyverszállítás es a bevétel egy részének a nicaraguai kontrák számára történt átutalása különös morálról tanúskodik, de tévedés volna azt hinni, hogy ez valamiféle egyedülálló jelenség, s csupán a jelenlegi elnök közvetlen munkatársainak gátlástalanságáról, egyszeri eltévelyedéséről van szó. Az amerikai elnökök által a második világháború óta elkövetett, a nem- í zetközi kapcsolatok alapszabályait és az amerikai törvényeket sértő (megtartásukra minden elnök esküt tesz bibliával a kezében) titkos akcióknak se szeri, se száma. Alább ezek közül elevenítünk fel néhányat. A DISZNÓ-ÖBÖL 1961. április 15-én a nicaraguai Puerto Cabezas kikötőjéből hét teherhajó futott ki, fedélzetén 1453 zsoldossal, páncélosokkal, aknavetőkkel, más hadfelszereléssel és egy komplett tábori kórházzal. A Kuba lero- hanására induló csapatot maga Luis Somoza és néhány civil ruhás amerikai búcsúztatta. A diktátor búcsúszavait így fejezte be: „Hozzatok nekem néhány szálat Castro szakállából!“ Lyndon B. Johnson a vietnami háború mocsarába. Az ürügyet a hírhedt tonkini incidens szolgáltatta. A Vietnami Demokratikus Köztársaság felségvizeire provokatív céllal küldött Maddox romboló 1964. augusztus 2-án tüzet nyitott a VDK partvédő hajóira, majd két nappal később a térségben állomásozó flotta parancsnokának egyenes utasítására megismételte az akciót a Tricondera és a Constellation repülőgép-anyahajókról feiszó 5 Mint tudjuk, nem teljesült a kívánsága. 1961. április 17-én néhány perccel éjfél után kezdődött meg a partraszállás a Kuba déli részén levő Disznó-öbölben, s 62 óra 22 perc elteltével szétverték és megadásra kényszerítették az ellenforradalmi csoportot. A balul végződő vállalkozás 25. évfordulóján, 1986 áprilisában David Atlee Phillips, az akció egyik szervezője a The Washington Post hasábjain számolt be a történtekről. Phillips szerint Kuba lerohanásának tervét, amelyet eredetileg a guatemalai puccs mintájára terveztek' Eisenhower 1960 márciusában hagyta jóvá. Első lépésként egy „hazafias“ rádióállomást telepítettek a hon- durasi partok előtt a Hattyúk szigetére. Ezzel egyidóben Floridában megkezdték a kubai zsoldosok toborzását, és Jósé Miro Cordóba volt kubai miniszterelnök vezetésével létrehozták az emigráns kubai kormányt, amelynek nyilatkozatait és felhívásait maga Phillips fogalmazta. Guatemalában repülöbázist és kiképzótábort létesítettek, széplányokat foglalkoztató szórakoztatóintézménnyel együtt. Ezen a bázison képezték ki azoknak a B-26-os bombázóknak a kubai pilótáit, akik az inváziót megelőző légitámadásokat hajtották végre. John F. Kennedyvel beiktatása után ismertették a terv részleteit. A CIA akcióját ó is jóváhagyta, de szigorú utasítást adott, hogy abban amerikai hadihajók és légi támogatást biztosító repülőgépek - miként azt a terv készítői javasolták - nem vehetnek részt. Igaz, a Disznó-öböl közelében tartózkodó Essex repülőgép-anyahajóról így is felszálltak amerikai vadászok, de nekik csak a helyzet felmérése volt a feladatuk. Az akció pedig, mint tudjuk, katasztrófával végződött: a zsoldoscsapat tagjainak egy része fogságba esett. A Nyikita Hruscsowal létrejött bécsi találkozóján Kennedy bevallotta, hogy a kubai invázió hiba volt. Ez a felismerés azonban nem akadályozta meg öt és utódait abban, hogy újabb titkos akcióba ne kezdjenek. A TONKINI INCIDENS A következő áldozat a 14 ezer kilométerre fekvő Vietnam volt. Tanácsadói ösztönzésére Kennedy a Dél-Vietnamban állomásozó tanácsadók számát 16 ezerre emelte, majd hozzájárult, hogy eltegyék láb alól Diem dél-vietnami diktátort, hogy helyére egy, az amerikai céloknak jobban megfelelőt ültessenek. Ezt a közönséges gyilkosságot, amelyet a CIA megbízásából Diem környezetéhez tartozó tisztek követtek el, s 42 ezer dollár fejpénzt kaptak érte, maga Kennedy is csak három héttel élte túl. Dallasban őt is leterítették a gyilkos golyók. Az ügy valódi hátterére mind a mai napig nem derült fény. Azt viszont pontosan tudjuk, miként keveredett a következő elnök, • Carter és Turner: „rendcsinálás“? szálló bombázók támogatásával. A tényeket tudatosan meghamisítva ezt az incidenst használta fel Johnson a képviselóház félrevezetésére, s kapta meg a hozzájárulást a „visszavágásra". A határozat „A béke és biztonság elősegítése Délkelet- Ázsiában" hangzatos címet viselte. A 416 képviselő közül senki sem szavazott nemmel. A szenátusban is csak ketten nem támogatták. Egyikük, Emes Gmening kijelentette: „ Vietnamért egyetlen amerikai életét sem lenne szabad feláldozni. “ A következő választáson Johnsont a szavazatok 61,1 százalékával választották meg, s ez volt a legnagyobb arányú szavazat a háború óta. A következmények ismertek. 1968-ban, Johnson távozásakor és Richard Nixon színrelépésének évében már 538 ezer amerikai katona harcolt Vietnamban, s a békekötéskor 58 132 volt az elesettek száma. Ehhez az is hozzájárult, hogy Nixon, aki szintén örökölte a vietnami háborút, mielőtt befejezte volna, a Pentagon és a CIA, valamint a nemzetbiztonsági tanács ösztönzésére Kambodzsára is kiterjesztette azt. Arról azonban, hogy amerikai csapatok harcolnak Kambodzsában, az amerikai törvényhozás is csupán Nixon 1970. április 30-i televíziós beszédéből értesült. A vietnami és kambodzsai agresszió késztette a törvényhozást arra, hogy megszavazza a törvényt, amely megtiltja, hogy az elnök titkos vagy nyílt háborút kezdeményezzen a törvényhozás tudta nélkül. CHILE SÖTÉTSÉGBE BORUL Mégis, 1970. szeptember 15-én Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó, John Mitchell és Donald Kendall, a PepsiCola főnöke villásreggelin találkozott Augustin Edward chilei mágnással, aki nemcsak bankár, de sajtócézár, egy tévéadó és több lap birtokosa is volt. Azt panaszolta, hogy a nemrég lezajlott chilei választáson győzelmet arató Salvador Allende hatalomra kerülésével „a kommunizmus veszélye fenyegeti az országot“. Még aznap összehozták öt Richard Helms CIA-fönökkel, aki tájékoztatta Nixont. Az elnök rögtön utasítást adott: bármi áron akadályozzák meg, hogy az október 24-én összeülő kongresz- szus megerősítse hivatalában Salvador AIlet RJul. Kissinger így indokolta a beavatkozást: „Nem látom be, miért kellene tétlenül szemlélnünk. hogy egy ország saját népének felelőtlensége miatt kommunista befolyás alá kerüljön." Az első lépcsőben 250 ezer dollárt ajánlottak meg a chilei kongresszus keresztény- demokrata tagjainak a megvesztegetésére. Azok a pénzt elfogadták, de Allendére szavaztak. Mire Ed Koory amerikai nagykövet így nyilatkozott Aduardo Frei kereszténydemokrata pártelnöknek: „Ha Allende hatalomra kerül, gondoskodunk róla, hogy Chile népe megismerje a szegénységet és a nyomort.“ - A fenyegetést az Egyesült Államok beváltotta. Miután a chilei kongresszus a fenyegetések és megvesztegetések ellenére is megerősítette hivatalában Allendét, napirendre került erőszakos eltávolítása. Útban volt azonban René Schneider vezérkari főnök, akit aztán Roberto Viaux és Camillo Valenzuela 1970. október 22-én 50 ezer dollárért meggyilkolt. Ezzel megfélemlítették a hazafias tiszteket, majd megkezdték saját embereik kulcspozíciókba juttatását. Eközben az Egyesült Államok megvonta Chilétől a kölcsönöket, sztrájkokat szerveztek, köztük az egész ország ellátását és közlekedését megbénító szállítók sztrájkját, lenyomták a réz árát a világpiacokon, s minthogy a réz volt Chile legfőbb export- terméke, az ország jelentős valutabevételtől esett el. 1973. szeptember 11-ig, a katonai puccsig, a CIA 8 millió dollárt költött Allende megbuktatására. Szeptember 11-én hajnalban pedig Au- gusto Pinochet tábornok vezetésével katonai egységek rohamot indítottak a Moneda- palota ellen, amelyet a légierő gépei bombáztak. Néhány óra múlva Allende, aki fegyverrel a kezében védelmezte országa függetlenségét, halott volt. Vele együtt elbukott az országban megindult demokratizálási kisértet, Chilében a diktatúra sötét árnyéka borult. A The New York Times 1974-ben cikksorozatban leplezte le a CIA akcióját, mire Gerald Ford, a Watergate-botrányba belebukott Nixon utóda, a Fehér Házba kérette a The New York Times vezető munkatársait. A velük folytatott beszélgetésen azonban nemhogy leplezte volna a CIA titkos akcióit, hanem maga is újabbakkal egészítette ki azokat. Tőle tudta meg a világ: a CIA az amerikai befolyás érvényesítése érdekében merényleteket szervezett külföldi államfők, köztük Castro ellen, megerősítette, hogy a CIA ügynökei tették el láb alól Rafael Trujillót, a kényelmetlenné vált dominikai diktátort és Ngo Dinh Diemet. Ford kijelentései óriási vihart kavartak, a törvényhozás vizsgálatot indított. A Frank Church szenátor vezette bizottság 250 ülése 800 személyt hallgatott meg, s 6 kötetbe kötött, 110 ezer oldalas jegyzőkönyvet készített, elmarasztalva a titkos akciókat. De már a vizsgálat közben megkezdődött Angolában az UNITA ellenforradalmi csoport támogatása, ami Reagan idején sem szűnt meg. AZ IRÁNI FIASKÓ Jimmy Carter személyében 1977-ben olyan ember került a Fehér Házba, aki irtózott a CIA piszkos ügyeitől. Úgy határozott, hogy rendet teremt. Ezért az ügynökség élére katona bajtársát. Turner admirálist nevezte ki, akit rendcsinálással bízott meg. Kohn Prados, az Elnökök titkos háborúja cimű könyvében leirja, hogy a jóhiszemű • Az iráni fiaskó: „eltévedt“ helikopterek a sivatagban Carter és Turner próbálkozása az iráni ügyön bukott meg. Méghozzá többszörösen. Először is a mindig jólinformált CIA tévesen mérte fel az iráni helyzetet, túlbecsülte a sah hatalmát és a hadsereg lehetőségeit, s mire felismerték a helyzetet, már megbukott a sah, majd a polgári kormány is,' hatalomra kerültek a fundamentalista egyházi vezetők. Másodszor, amikor a hadsereggel együtt kidolgozták a 444 napig fogva tartott 50 amerikai túsz kiszabadításának tervét. Téves kalkulációk és géphibák miatt (?) a kommandóakció csúfos kudarcba fulladt, s odalett Carter reménysége is, hogy megválasztják egy második fordulóra. Helyette Ronald Reagan került hatalomra annak az új hullámnak a sodrásában, amelynek elindítói úgy vélték, elég volt a fiaskókból, vissza akarták szerezni az elveszett tekintélyt. Ronald Reagan első lépései közé tartozott, hogy megerősítse a CIA vezetését. Győztes választási hadjáratának vezérét, • Nixon és Kissinger: Chile ellen Wiliam Caseyt nevezte ki a CIA élére, majd aláírta a 12 333. számú elnöki dekrétumot, amely a Különleges Intézkedések címet kapta és amely a későbbi kiegészítő utasításokkal együtt felhatalmazta a CIA-t, hogy „akadályozza meg a kubai modell terjedését a térségben", továbbá, hogy „támogassa a demokráciákat külföldön“. Az első látványos akciót 1983 októberében hajtották végre, amikor 7300 amerikai tengerészgyalogos, a haditengerészet hajóinak és a légierő gépeinek támogatásával lerohanta a 110 ezer lakost számláló karib- tengeri országot, Grenadát. Reagan elnök a szigeten nyaraló és tanuló ezer amerikai állampolgár védelmével és azzal indokolta a nyílt agressziót, hogy a szigeten kubai részvétellel katonai repülőteret építenek, • Reagan és Casey: „megakadályozni a kubai modell terjedését“ amely kubai és szovjet támaszpontul szolgált volna. Való igaz, hogy a repülőtér építésében kubai szakemberek is segédkeztek, de azt a Plessey brit cég tervezte a polgári légiforgalom, a turizmus fellendítésére. Mellesleg a repülőtér építését - ami miatt Grenadát lerohanták - amerikai cégek fejezték be, amióta működik, megduplázódott az országban a turistaforgalom. Helyszűke miatt nem esett itt szó számos más, az amerikai politika kettősségéről tanúskodó esetről. A Líbia elleni terrorbombázásról, az afganisztáni belháborúba való beavatkozásról és a nicaraguai demokratikus rendszer ellen folyó titkos háborúról, a szemünk előtt és napjainkban zajló eseményekről. Befejezésül viszont hadd emlékeztessünk arra a nyilatkozatra, amit Church szenátor tett 1975-ben, amikor a szenátus vizsgálóbizottsága befejezte az elnökök jóváhagyásával végrehajtott titkos akciók hátterének vizsgálatát. A bizottságot vezető Church szenátor így összegezte a tanulságokat: „Mindez annak a fantasztikum határát súroló felfogásnak a következménye, hogy titkos akciók révén képesek vagyunk befolyásolni és ellenőrizni más országokat. Ez viszont része annak az elnökeinket is fogva tartó általános illúziónak, miszerint Amerika mindenható.“ Church szenátor szavai ma is érvényesek. (Népszabadság - rövidítve) C7.II.6.
