Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-11 / 291. szám, péntek
Vacsora a szovjet nagykövetségen (ČSTK) - Mihail Gorbacsov szerda este 19 órakor (közép-európai idő szerint csütörtökön 1 órakor) a szovjet nagykövetség épületeben vacsorát adott Ronald Reagan tiszteletére. Részt vett a vacsorán George Bush amerikai alelnök, James Wright, a képviselöház elnöke, William Rehnqu- ist, az USA legfelsőbb bíróságának elnöke, George Shultz külügyminiszter, Frank Carlucci hadügyminiszter, William Verity kereskedelmi miniszter, a Fehér Ház és a külügyminisztérium munkatársai, a vállalkozók képviselői és további hivatalos személyiségek. Szovjet részről jelen volt Eduard Sevardnadze, Alekszandr Jakovlev, Anatolij Dobrinyin, Vlagyimir Kamencev, Szergej Ahromejev. Anatolij Csernyajev, továbbá a szovjet tudományos és kulturális élet képviselői. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan beszédet mondott. A szóvivők a csúcstalálkozó szerdai napjáról Termékeny párbeszéd, intenzív vita Befejeződött tárgyalásaink második napja. Légkörük nyílt és tárgyszerű volt. A figyelem középpontjában a szovjet -amerikai kapcsolatok és a világpolitika nagyon'jelentős problémái állnak. Úgy vélem, számos fontos kérdésben előreléptünk, és ez derűlátásra jogosít. Ezzel együtt azonban vannak olyan területek. ahol nagyok az ellentétek. El kell mondanom, elnök úr. az az érzésem, hogy mindaz, amiről együtt tárgyalunk, annyira fontos az egész világ számára, hogy állandóan érezzük leszült figyelmét és érdeklődését mindaz iránt, ami itt lejátszódik. Ez természetes, mivel a döntések, amelyeket hozunk és a következtetések, melyekhez eljutunk, fordulatot eredményezhetnek az emberiség sorsában. Ma tehát erről van szó. Ilyen közös felelősségünk mértéke. Uraim! A icvőbe vetett bizalom nélkül, a hit nélkül, hogy gyermekeink és unokáink is élvezhetik az életet, eltűnik a lét öröme. Ezt nem képes helyettesíteni a modern civilizáció semmilyen vívmánya. a tudományos-műszaki forradalom semmilyen sikere. Nagy orosz költőnk, Alekszandr Szer- gejevics Puskin azt mondta, a boldog élet a legjobb egyetem. Szeretnénk részt venni egy ilyen „egyetem' építésében, melynek tanrendjéből kihúznák az olyan „tantárgyakat“, mint a nepek közti ellenségeskedés, a gyanakvás, a más nemzetek megbe- v csülésének hiánya, érdekeik figyelmen kívül hagyása, a félelem és a kényszerítés Ezen az ..egyetemen“ azt kell tanítani, hogyan kell együttélni a mai bonyolult és sokarcú világban. Ami az atommentes jövőről alkotott elképzeléseinket illeti, úgy véljük, közel áll Amerika társadalmi gondolkodásához is. Már 1945-ben, amikor megjelent az első atombomba, a létrehozásában közreműködő kiemelkedő amerikai tudósok ellenezték, hogy ezt a szörnyű fegyvert gyártsák és alkalmazzák. Nyilvánvaló, hogy a bombák és a rakéták nem gondolkodnak, még akkor sem, ha az emberek ,.elektronikus aggyal" látják el őket. Ennek a szerkezetnek azonban nincs sem lelke, sem lelkiismerete, ezért veszélyesebb bármely zavarodott elménél Nincs olyan kérdés - legyen szó a hagyományos fegyverekről, a regionális konfliktusokról vagy az emberi jogokról -, amelyben ma ne lehetne elérni a kölcsönös megértést vagy az előrelépést, természetesen, ha tisztességes és szerió- zus a hozzáállás A világ kölcsönösen összefonódott és kölcsönösen függő nemcsak azért, mert a nukleáris katasztrófa senkit sem kímélne. Évről évre nő annak veszélye, hogy egyre mélyebb lesz a szakadék a gaz- dagsag és a szegénység között. Ennek a problémának a megoldása az egyik hatalmas feladat a mai világnak a pusztulástól való megmentése során. A leszerelést és a békét szolgáló beruházások a tőkebefektetés legmegbízhatóbb, legígéretesebb és legperspektiviku- sabb módja. Röviddel ideutazásom előtt megkaptam a Híd című ifjúsági újságot, amelyet azok az amerikai gyerekek kezdtek kiadni, akik tavaly nálunk jártak. A moszkvai iskolásokkal együtt barátságtábort létesítettek Moszkva közelében, Pereszlavl-Zaleszkij ősi orosz városka mellett. Sok mindennel foglalkoztak ott: számítógépekkel és távközlési technikával, sporttal és zenével, orosz és angol nyelvvel, játékokkal és kirándulásokkal. És most ezek az amerikai gyerekek írnak benyomásaikról. Nem vagyok biztos abban, hogy önök közül valaki kézbe vette ezt az újságot. Pedig a lehető legnagyobb figyelmet érdemli. Nagyon fontos jelenségről van szó. Az emberek közti kapcsolatok iskolája és ebben az iskolában nekünk felnőtteknek kell tanulnunk gyerekeinktől. A gyerekek példát mutatnak abban, hogyan kell levetkőzni az előítéleteket, a fenntartásokat és az unalmas sztereotipiákat. Bebizonyosodik, hogy könnyen és természetes módon lehet a lehető legbarátibb és legszorosabb kapcsolatokat kötni, bizalommal fordulni más országok lakosaihoz és közösen alkotni valami hasznosat. Ez felemelő, az egyiket és a másikat is emberibbé teszi, egyszerűbbé, - s hogy úgy mondjam - bölcsebbé. Nemzeteink és országaink kölcsönös kapcsolatai történelmének sok különböző oldala van, egyesek ösztönzőek, mások keserűséget keltenek Az utóbbi negyven évben sok minden meghiúsult. Mégis mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy minden pozitívumot Eljutottunk országunkban tett látogatása második munkanapjának végéhez. Eseményekben gazdag két nap volt Ám most. amikor látta, főtitkár úr, országunk fővárosát, azt szeretném, ha alkalma lenne találkozni az emberekkel is, akik itt normálisan dolgoznak és eleget tesznek kötelességeiknek. Ahogyan azt az Egyesült Államokban mindenki tudja, az érdekes történetek a gyengéim. Ha megengedi, azzal a történettel kezdeném, amely a közelmúltban annyira meghatott, hogy említést tettem róla a szovjet és az amerikai néphez intézett nyilatkozatomban is. Egy diplomatánk jelentéséről van szó, aki a máso- "dik világháború idején moszkvai nagykövetségünkön dolgozott. Ott volt, amikor a városban bejelentették a győzelem hírét. Azt írta, a Vörös tér felrobbant a hála és az öröm spontán megnyilvánulásaitól. Nagykövetségünk a Kremllel szemben volt és az amerikaiak közül, akik ott dolgoztak, akkor sokan még egyenruhát hordtak. Amikor kimentek, hogy részt vegyenek az ünneplésen, sokan észrevették őket, a vállukra emelték és a Vörös térre vitték Az ifjú diplomata azt mondta, még jobban meghatódott a Vörös Hadsereg egyik őrnagyának szavaitól, aki a tömegben a közelében állt és új reményektől telve ezt mondta: „Most eljött az idő, hogy éljünk.“ Igen, főtitkár úr, most ezen a találkozón sok mindent elértünk - úttörő megállapodást, amely első ízben szünteti meg az USA és a Szovjetunió nukleáris fegyvereinek egész osztályát. Meggyőződésem azonban, a történelem végül is nem annak alapján fog ítéletet mondani erről a csúcstalálkozóról és résztvevőiről, hogy hány rakéta tűnik el, hanem annak alapján, mennyire közeledünk egymáshoz az említett katona reményeinek teljesítése során. Büszkék vagyunk realizmusunkra, főtitkár úr, hogy ehhez a találkozóhoz illúziók nélkül láttunk hozzá, nem törekedtünk a bennünket megosztó mély ellentétek szépítésére, azon ellentétekére, melyek egészen a politikai rendszereink alapját képező értékekig érnek. Azt mondtuk azonban, ennek ellenére haladást érhetünk el, ennek ellenére megtalálhatjuk az egyetértés és az együttműködés területeit. A karácsony előtti napokban talán mégis jobban körülnézhetnénk egy mélyebb és tartósabb realizmus után. Ez olyan realitás, amely az államok és a kormányok felett áll, meghaladja az ideológia- és nincs ezekből olyan kevés - ki lehet használni a két nemzet javára. Ami a szovjet embereket illeti, tudják értekeim a jót és a jó szót. Sosem felejtjük el a Murmanszkba tartó amerikai tengeri konvojokat és azokat az áldozatokat, melyeket a közös győzelem oltárára helyeztek, s természetesen a találkozást sem felejtjük el az Elbánál Emlékezünk az első ötéves tervek gyáraira is, amelyek amerikai mérnökök és munkások segítségével épültek, emlékezünk századunk súlyos betegségei ellen küzdő tudósaink közös munkájára és a közös űrrepülésre. Konfrontációnknak és versengésünknek megvannak a maga okai, ezeket elteröen értékeljük A béke és az együttmüködés azonban sokkal bölcsebb dolog, mint a konfrontáció és a gyűlölködés. Éljenek békében az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió népei! Békét a világ mináen népének1 Egészséget és boldogságot kívánok az elnök úrnak és feleségének, házunk minden vendégének. Viszontlátásra Moszkvában! és a politika ideiglenes realitásait Ez az a realitás, amely mint egyéneket köt össze valamennyiünket amely 42 évvel ezelőtt a beke ama napján összekötötte a szovjeteket és az amerikaiakat a győzelemben és a hálában. Gorbacsov főtitkár úr, ón kijelentette, hogy országukban nagyobb nyíltságra van szükség. A világ reményekkel telve figyeli ígéretének teljesítését. Amikor ön a nyíltságról beszélt, és az igazat ígérte, kifejezte az emberi szív legmélyebb vagyait, a mindenki számára közös vágyakat, legyenek azok szovjet vagy amerikai állampolgárok vagy a világ más országának állampolgárai Thomas Jefferson, országunk egyik alapítója és egyik legnagyobb filozófusa egyszer azt mondta: ,,Az isten, aki életet adott nekünk, szabadságot is adott". Ezzel arra gondolt, hogy szabadságra születtünk és a szabadság ugyanolyan fontos, mint az élelem. És ő, aki nagy forradalmár volt, ugyancsak tudta, hogy csak akkor lesz tarlós béke. ha szabadok lesznek az egyének, akik erre törekednek. Semmi sem alkalmasabb, mint a karácsony ideje, az elmélkedés ideje, amelyről ön, főtitkár úr, a közelmúltban szólt, amikor beszélt országában a kereszténység felvételének ezredik évfordulójáról, és rámutatott népének arra a reményére, hogy jobb lesz az élete. Ezek olyan remények, melyeket osztanak minden ország népei. Remények, hogy vége lesz a háborúknak, s az évnek ebben az időszakában főleg az imádságra való jogban bízó remények, ahogyan azt a lelkiismeret parancsolja. A régi orosz közmondás szerint mindenki a saját boldogságának a kovácsa. Mint minden közmondás, ez is alapigazságot tartalmaz az ember jelleméről. Saját szabad akaratunkkal alakíthatjuk saját jövőnket, olyanná tehetjük, amilyennek az a bizonyos szovjet katona látta víziójában a jobb világról, víziójában a békéről és szabadságról. Emelem poharam annak emlékére, amikor a szovjet emberek a Vörös téren a vállukon vitték az amerikai katonákat, emelem poharam a napra, amikor a Vörös Hadsereg megnyitotta a remények új világát. Főtitkár úr, Gorbacsova asszony, Sevardnadze külügyminiszter úr, köszönöm önöknek. Dubinyin nagykövet úr és Dubi- nyina asszony, köszönöm ma esti vendégszeretetüket. És most utolsó próbálkozásom az orosz nyelvvel: Za vase zdo- rovje! Marlyn Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan szerdai, sorrendben harmadik megbeszélését nagyon termékenyeknek minősítette, főleg ami a két vezető közti potenciális megállapodások területének behatárolását illeti. Megállapította, hogy a Fehér Ház ovális kabinetjében közel két órán át konkrét kérdésekről is intenzív vita folyt. Hozzáfűzte, mindkét vezető elégedett azzal, ahogy a világ fogadta a rakétamegállapodás keddi aláírását. Egyben úgy vélekednek, ez a dokumentum fordulatot jelent a szovjet-amerikai kapcsolatokban és el kell érni, hogy a két ország ne veszítse el a kontinuitást a tartós béke közös keresése során. Fitzwater hangsúlyozta, a találkozón áttekintették a regionális problémákat, főleg az Afganisztán körüli helyzetet, az iráni-iraki konfliktust és megoldásának módját. Közölte, „Mihail Gorbacsov szavai a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonásáról reménykeltő jelzést jelentenek". Folytatódott a fegyverzetellenőrzési kérdések megvitatása is, elsősorban a hadászati támadófegyverekre vonatkozó szerződésről volt szó. A szóvivő elmondta, a munkacsoportok ..előzetes vitái" ezekről a leszerelési kérdésekről „hasznosak voltak“. Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője a sajtóértekezleten közölte, napirenden van azoknak a lépéseknek a megvitatása is, melyeket a rakétamegáilapodás megkötése után kell megtenni. Úgy véljük, lehetőség van a hadászati támadófegyverek ötven százalékáról szóló szerződés jövő évi aláírására - mondotta Geraszimov. Tárgyalások folytak a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó szerződés problémáiról is. Geraszimov szintén nagyon hasznosnak és termékenynek minősítette a Szovjetunió es az USA legfelsőbb vezetőinek tárgyalásait. „Hasznos és konstruktív" véleménycsereként értékelte az SZKP KB főtitkárának szerda reggeli találkozóját az amerikai Kongresz- szus vezetőivel. Reagált számos újságíró megjegyzésére miszerint csütörtök este a szovjet nagykövetségen megvalósuló sajtóértekezleten nem mindenki vehet majd részt Közölte mindent megtették annak érdekében, hogy a lehető legtöbb újságíró legyen jelen. Emlékeztetett azonban arra, lehetetlen, hogy elférjen a teremben az az öt-, sőt még annál is több ezer tudósító, aki a szovjet-amerikai csúcstalálkozóra akkreditáltatta magát A tervezett sajtóértekezlet iránt olyan óriási az érdeklődés, hogy azon minden újságíró szeretne részt venni Mihail Gorbacsov találkozójának szervezői és a sajtó képviselői óriási erőfeszítéseket tesznek annak erdekeben, hogy minden igénynek megfeleljenek. George Shultz nyilatkozata az ABC-nek George Shultz amerikai külügyminiszter szerdán rövid interjút adott az ABC amerikai televíziós társaságnak a washingtoni csúcstalálkozóról. Arra a kérdésre, mivel magyarázható az a nagy tekintély, melynek az Egyesült Államokban örvend Mihail Gorbacsov, Shultz a következőket válaszolta: „Véleményem szerint teljesen megérdemelten kelt nagy hatást. Hozzáértő ember, energikus, barátságos, jó társalgó. Ezért véleményem szerint ez a tekintély teljesen jogos és érthető1'. Ami a kérdés lényegét illeti, folytatta Shultz, a csúcstalálkozó eredményeinek végső értékelésére csak befejezése után kerül sor. Azonban már most világos, hogy a találkozón történelmi megállapodást írtak alá. A napirenden szereplő többi probléma megoldásán tárgyszerű és konstruktív szellemű munka folyik. Tudatosítani kell azonban, hogy ezek nem könnyű problémák, nem lehet őket gyorsan megoldani - mondotta a miniszter. Latolgatások a ratifikálásról Miután aláírásra került a szovjet-amerikai rakétamegállapodás, a ratifikálása körüli találgatások kerültek előtérbe. A ratifikáláshoz a 100 tagú szenátusban kétharmados többségre van szükség, s a legutóbbi véleménykutatások szerint - már csak a képviselőházi demokratikus többségre való tekintettel is - ennek nem kellene problémának lennie. Ennek ellenére nagyon sok megfigyelő tart attól, hogy a konzervatív és reakciós képviselők különböző módosítások és kiegészítések szorgalmazásával fogják bonyolítani a ratifikációt. Ez esetleg a szerződés tartalmának megváltoztatását is eredményezhetné, ami újabb tárgyalásokat tenne szükségessé a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. „Nem hiszem, hogy erre sor kerül" - jelentette ki Robert Dole szenátor, a republikánus kisebbség vezetője, aki az elnökjelöltségre is pályázik. Robert Byrd, a szenátusi demokrata többség vezetője úgy vélekedett, a szerződést valószínűleg minden korlátozás nélkül ratifikálják, úgy jövő év áprilisának közepén. A szenátor eddig tartózkodott a szerződés jóváhagyásával kapcsolatos jóslásoktól, de szövegének áttanulmányozása után - mint mondotta - úgy vélekedik, nem talált benne sémit, „ami komolyabb problémákat okozhatna". Az ilyen és ehhez hasonló derülátó nyilatkozatok ellenére többen - például Allan Cranston demokrata szenátor-figyelmeztettek arra a veszélyre, hogy a szerződés akkor is meghiúsulhat, ha a szenátus olyan kiegészítésekben állapodik meg, melyek elfogadhatatlanok lesznek a Reagan-kormány vagy a Szovjetunió számára. Cranston szerint legfeljebb 23 szenátor ellenzi a megállapodást, ami lényegesen kevesebb, mint a ratifikálás megakadályozásához szükséges 34 szavazat. Optimista a szenátus hadügyi bizottságának elnöke, a demokrata San Nunn, valamint a republikánus Ted Stevens szenátor is. Nunn szenátor egyébként emlékeztetett arra, bizonyos mértékig maga a Reagan-kormány is nehezíti a ratifikálás esélyeit az ABM-szerződés „tágabb" értelmezésével kapcsolatos álláspontja hangsúlyozásával, így igyekszik igazolni a „csillagháborús" kísérleteket, Stevens szenátor úgy vélekedett, az esetleges kiegészítések mindenekelőtt a még jelentősebb, a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó szerződés körüli tárgyalásokat bonyolíthatják. Sam Nunn pedig kijelentette, azt tervezi, ráveszi a kormányt az ABM-szerződéssel kapcsolatos véleménye megváltoztatására, mivel, mint mondotta, „a szerződésről folytatandó újabb tárgyalások az utolsó dolog, amire szükség van". Thatcher interjúja a szovjet televíziónak Margaret Thatcher brit kormányfő szerdán interjút adott a szovjet televíziónak Az aláírt rakétaszerződésről elmondta, az a Szovjetunió es a Nyugat számára egyaránt előnyös, kitűnő szerződés. Nemcsak önmagában előnyös, hanem azért is, mert létrehozza a további megállapodások előfeltételeit. Ez pedig reményt ad arra, hogy a jövőben mindkét fél a fegyverzet sokkal alacsonyabb szintjén biztosítja védelmét. A kérdésre, hogyan látja a nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit a rakétaszerződés aláírása után, Thatcher asszony elmondta, a világ új szakaszba lépett, első ízben csökkenti a nukleáris fegyverek számát. Az ide vezető út nehéz volt, mivel mindkét fél bizonyos akart lenni abban, hogy a szavak nem fognak eltérni a tettektől. Az érdeklődés azonban kétoldalú volt, és végül megszületett az eredmény - ez új elem a kölcsönös kapcsolatokban. • A személyes tulajdonságok is sok mindent elősegítettek. Az én nézeteim és Ronald Reagan nézetei mindig nagyon közeliek voltak, de megbizonyosodhattam róla, Mihail Gorbacsovval is élénk vitát lehet folytatni. Bár egyikünk sem változtatott álláspontján, ezeknek a részletes és baráti vitáknak köszönhetően közelebb jutottunk a kölcsönös megértéshez. Két új mozzanatot látok a szovjet-amerikai megállapodás aláírásában - egyrészt a sikert, amely reménytkeltő a jövőre nézve, másrészt hangsúlyozni kell a tényt, hogy a vezetők, akik megszületéséhez hozzájárultak, a kor szellemével haladnak - mondotta Margaret Thatcher. Mihail Gorbacsov beszédet mond a vacsorán (Telefoto ČSTK) Rónáid Reagan beszéde új szú 4 1987. XII. 11. Mihail Gorbacsov beszéde
