Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-11 / 291. szám, péntek

Vacsora a szovjet nagykövetségen (ČSTK) - Mihail Gorbacsov szerda este 19 órakor (közép-európai idő szerint csütörtökön 1 órakor) a szovjet nagykövetség épületeben vacsorát adott Ronald Reagan tiszteletére. Részt vett a vacsorán George Bush amerikai alelnök, James Wright, a képviselöház elnöke, William Rehnqu- ist, az USA legfelsőbb bíróságának elnöke, George Shultz külügyminiszter, Frank Carlucci hadügyminiszter, William Verity kereskedelmi miniszter, a Fehér Ház és a külügyminisztérium munkatársai, a vállalkozók képviselői és további hivatalos személyiségek. Szovjet részről jelen volt Eduard Sevardnadze, Alekszandr Jakovlev, Anatolij Dobrinyin, Vlagyimir Kamencev, Szergej Ahromejev. Anatolij Csernyajev, továbbá a szovjet tudományos és kulturális élet képviselői. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan beszédet mondott. A szóvivők a csúcstalálkozó szerdai napjáról Termékeny párbeszéd, intenzív vita Befejeződött tárgyalásaink második napja. Légkörük nyílt és tárgyszerű volt. A figyelem középpontjában a szovjet -amerikai kapcsolatok és a világpolitika nagyon'jelentős problémái állnak. Úgy vélem, számos fontos kérdésben előreléptünk, és ez derűlátásra jogosít. Ezzel együtt azonban vannak olyan terü­letek. ahol nagyok az ellentétek. El kell mondanom, elnök úr. az az érzésem, hogy mindaz, amiről együtt tár­gyalunk, annyira fontos az egész világ számára, hogy állandóan érezzük leszült figyelmét és érdeklődését mindaz iránt, ami itt lejátszódik. Ez természetes, mivel a döntések, amelyeket hozunk és a következtetések, melyekhez eljutunk, fordulatot eredmé­nyezhetnek az emberiség sorsában. Ma tehát erről van szó. Ilyen közös felelőssé­günk mértéke. Uraim! A icvőbe vetett bizalom nélkül, a hit nélkül, hogy gyermekeink és unoká­ink is élvezhetik az életet, eltűnik a lét öröme. Ezt nem képes helyettesíteni a modern civilizáció semmilyen vívmá­nya. a tudományos-műszaki forradalom semmilyen sikere. Nagy orosz költőnk, Alekszandr Szer- gejevics Puskin azt mondta, a boldog élet a legjobb egyetem. Szeretnénk részt venni egy ilyen „egyetem' építésében, melynek tanrend­jéből kihúznák az olyan „tantárgyakat“, mint a nepek közti ellenségeskedés, a gyanakvás, a más nemzetek megbe- v csülésének hiánya, érdekeik figyelmen kívül hagyása, a félelem és a kénysze­rítés Ezen az ..egyetemen“ azt kell tanítani, hogyan kell együttélni a mai bonyolult és sokarcú világban. Ami az atommentes jövőről alkotott elképzeléseinket illeti, úgy véljük, közel áll Amerika társadalmi gondolkodásához is. Már 1945-ben, amikor megjelent az első atombomba, a létrehozásában köz­reműködő kiemelkedő amerikai tudósok ellenezték, hogy ezt a szörnyű fegyvert gyártsák és alkalmazzák. Nyilvánvaló, hogy a bombák és a raké­ták nem gondolkodnak, még akkor sem, ha az emberek ,.elektronikus aggyal" lát­ják el őket. Ennek a szerkezetnek azon­ban nincs sem lelke, sem lelkiismerete, ezért veszélyesebb bármely zavarodott elménél Nincs olyan kérdés - legyen szó a ha­gyományos fegyverekről, a regionális konfliktusokról vagy az emberi jogokról -, amelyben ma ne lehetne elérni a kölcsö­nös megértést vagy az előrelépést, ter­mészetesen, ha tisztességes és szerió- zus a hozzáállás A világ kölcsönösen összefonódott és kölcsönösen függő nemcsak azért, mert a nukleáris katasztrófa senkit sem kímél­ne. Évről évre nő annak veszélye, hogy egyre mélyebb lesz a szakadék a gaz- dagsag és a szegénység között. Ennek a problémának a megoldása az egyik hatalmas feladat a mai világnak a pusztu­lástól való megmentése során. A leszerelést és a békét szolgáló beru­házások a tőkebefektetés legmegbízha­tóbb, legígéretesebb és legperspektiviku- sabb módja. Röviddel ideutazásom előtt megkaptam a Híd című ifjúsági újságot, amelyet azok az amerikai gyerekek kezd­tek kiadni, akik tavaly nálunk jártak. A moszkvai iskolásokkal együtt barátság­tábort létesítettek Moszkva közelében, Pereszlavl-Zaleszkij ősi orosz városka mellett. Sok mindennel foglalkoztak ott: számí­tógépekkel és távközlési technikával, sporttal és zenével, orosz és angol nyelv­vel, játékokkal és kirándulásokkal. És most ezek az amerikai gyerekek írnak benyomásaikról. Nem vagyok biztos abban, hogy önök közül valaki kézbe vette ezt az újságot. Pedig a lehető legnagyobb figyelmet ér­demli. Nagyon fontos jelenségről van szó. Az emberek közti kapcsolatok iskolája és ebben az iskolában nekünk felnőtteknek kell tanulnunk gyerekeinktől. A gyerekek példát mutatnak abban, hogyan kell levetkőzni az előítéleteket, a fenntartásokat és az unalmas sztereoti­piákat. Bebizonyosodik, hogy könnyen és ter­mészetes módon lehet a lehető legbará­tibb és legszorosabb kapcsolatokat kötni, bizalommal fordulni más országok lako­saihoz és közösen alkotni valami hasz­nosat. Ez felemelő, az egyiket és a másikat is emberibbé teszi, egyszerűbbé, - s hogy úgy mondjam - bölcsebbé. Nemzeteink és országaink kölcsönös kapcsolatai történelmének sok különböző oldala van, egyesek ösztönzőek, mások keserűséget keltenek Az utóbbi negyven évben sok minden meghiúsult. Mégis mélységesen meg vagyok győ­ződve arról, hogy minden pozitívumot Eljutottunk országunkban tett látogatá­sa második munkanapjának végéhez. Eseményekben gazdag két nap volt Ám most. amikor látta, főtitkár úr, országunk fővárosát, azt szeretném, ha alkalma len­ne találkozni az emberekkel is, akik itt normálisan dolgoznak és eleget tesznek kötelességeiknek. Ahogyan azt az Egyesült Államokban mindenki tudja, az érdekes történetek a gyengéim. Ha megengedi, azzal a törté­nettel kezdeném, amely a közelmúltban annyira meghatott, hogy említést tettem róla a szovjet és az amerikai néphez intézett nyilatkozatomban is. Egy diplo­matánk jelentéséről van szó, aki a máso- "dik világháború idején moszkvai nagykö­vetségünkön dolgozott. Ott volt, amikor a városban bejelentették a győzelem hí­rét. Azt írta, a Vörös tér felrobbant a hála és az öröm spontán megnyilvánulásaitól. Nagykövetségünk a Kremllel szemben volt és az amerikaiak közül, akik ott dol­goztak, akkor sokan még egyenruhát hordtak. Amikor kimentek, hogy részt ve­gyenek az ünneplésen, sokan észrevet­ték őket, a vállukra emelték és a Vörös térre vitték Az ifjú diplomata azt mondta, még jobban meghatódott a Vörös Hadse­reg egyik őrnagyának szavaitól, aki a tö­megben a közelében állt és új remények­től telve ezt mondta: „Most eljött az idő, hogy éljünk.“ Igen, főtitkár úr, most ezen a találko­zón sok mindent elértünk - úttörő megál­lapodást, amely első ízben szünteti meg az USA és a Szovjetunió nukleáris fegy­vereinek egész osztályát. Meggyőződé­sem azonban, a történelem végül is nem annak alapján fog ítéletet mondani erről a csúcstalálkozóról és résztvevőiről, hogy hány rakéta tűnik el, hanem annak alap­ján, mennyire közeledünk egymáshoz az említett katona reményeinek teljesítése során. Büszkék vagyunk realizmusunkra, fő­titkár úr, hogy ehhez a találkozóhoz illúzi­ók nélkül láttunk hozzá, nem törekedtünk a bennünket megosztó mély ellentétek szépítésére, azon ellentétekére, melyek egészen a politikai rendszereink alapját képező értékekig érnek. Azt mondtuk azonban, ennek ellenére haladást érhe­tünk el, ennek ellenére megtalálhatjuk az egyetértés és az együttműködés terüle­teit. A karácsony előtti napokban talán mégis jobban körülnézhetnénk egy mé­lyebb és tartósabb realizmus után. Ez olyan realitás, amely az államok és a kor­mányok felett áll, meghaladja az ideológia- és nincs ezekből olyan kevés - ki lehet használni a két nemzet javára. Ami a szovjet embereket illeti, tudják értekeim a jót és a jó szót. Sosem felejtjük el a Murmanszkba tartó amerikai tengeri konvojokat és azo­kat az áldozatokat, melyeket a közös győzelem oltárára helyeztek, s természe­tesen a találkozást sem felejtjük el az Elbánál Emlékezünk az első ötéves tervek gyáraira is, amelyek amerikai mérnökök és munkások segítségével épültek, emlé­kezünk századunk súlyos betegségei el­len küzdő tudósaink közös munkájára és a közös űrrepülésre. Konfrontációnknak és versengésünk­nek megvannak a maga okai, ezeket elteröen értékeljük A béke és az együtt­müködés azonban sokkal bölcsebb dolog, mint a konfrontáció és a gyűlölködés. Éljenek békében az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió népei! Békét a világ mináen népének1 Egészséget és boldogságot kívánok az elnök úrnak és feleségének, házunk minden vendé­gének. Viszontlátásra Moszkvában! és a politika ideiglenes realitásait Ez az a realitás, amely mint egyéneket köt össze valamennyiünket amely 42 évvel ezelőtt a beke ama napján összekötötte a szovjeteket és az amerikaiakat a győze­lemben és a hálában. Gorbacsov főtitkár úr, ón kijelentette, hogy országukban nagyobb nyíltságra van szükség. A világ reményekkel telve figyeli ígéretének teljesítését. Amikor ön a nyíltságról beszélt, és az igazat ígérte, kifejezte az emberi szív legmélyebb va­gyait, a mindenki számára közös vágya­kat, legyenek azok szovjet vagy amerikai állampolgárok vagy a világ más országá­nak állampolgárai Thomas Jefferson, országunk egyik alapítója és egyik legnagyobb filozófusa egyszer azt mondta: ,,Az isten, aki életet adott nekünk, szabadságot is adott". Ez­zel arra gondolt, hogy szabadságra szü­lettünk és a szabadság ugyanolyan fon­tos, mint az élelem. És ő, aki nagy forra­dalmár volt, ugyancsak tudta, hogy csak akkor lesz tarlós béke. ha szabadok lesz­nek az egyének, akik erre törekednek. Semmi sem alkalmasabb, mint a kará­csony ideje, az elmélkedés ideje, amely­ről ön, főtitkár úr, a közelmúltban szólt, amikor beszélt országában a keresztény­ség felvételének ezredik évfordulójáról, és rámutatott népének arra a reményére, hogy jobb lesz az élete. Ezek olyan remé­nyek, melyeket osztanak minden ország népei. Remények, hogy vége lesz a há­borúknak, s az évnek ebben az időszaká­ban főleg az imádságra való jogban bízó remények, ahogyan azt a lelkiismeret pa­rancsolja. A régi orosz közmondás szerint min­denki a saját boldogságának a kovácsa. Mint minden közmondás, ez is alapigaz­ságot tartalmaz az ember jelleméről. Saját szabad akaratunkkal alakíthatjuk saját jövőnket, olyanná tehetjük, amilyen­nek az a bizonyos szovjet katona látta víziójában a jobb világról, víziójában a bé­kéről és szabadságról. Emelem poharam annak emlékére, amikor a szovjet emberek a Vörös téren a vállukon vitték az amerikai katonákat, emelem poharam a napra, amikor a Vö­rös Hadsereg megnyitotta a remények új világát. Főtitkár úr, Gorbacsova asszony, Se­vardnadze külügyminiszter úr, köszönöm önöknek. Dubinyin nagykövet úr és Dubi- nyina asszony, köszönöm ma esti ven­dégszeretetüket. És most utolsó próbál­kozásom az orosz nyelvvel: Za vase zdo- rovje! Marlyn Fitzwater, a Fehér Ház szóvi­vője Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan szerdai, sorrendben harmadik megbeszé­lését nagyon termékenyeknek minősítet­te, főleg ami a két vezető közti potenciális megállapodások területének behatárolá­sát illeti. Megállapította, hogy a Fehér Ház ovális kabinetjében közel két órán át konkrét kérdésekről is intenzív vita folyt. Hozzáfűzte, mindkét vezető elégedett az­zal, ahogy a világ fogadta a rakétamegál­lapodás keddi aláírását. Egyben úgy véle­kednek, ez a dokumentum fordulatot je­lent a szovjet-amerikai kapcsolatokban és el kell érni, hogy a két ország ne veszítse el a kontinuitást a tartós béke közös keresése során. Fitzwater hangsúlyozta, a találkozón áttekintették a regionális problémákat, fő­leg az Afganisztán körüli helyzetet, az iráni-iraki konfliktust és megoldásának módját. Közölte, „Mihail Gorbacsov sza­vai a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonásáról reménykeltő jelzést je­lentenek". Folytatódott a fegyverzetel­lenőrzési kérdések megvitatása is, első­sorban a hadászati támadófegyverekre vonatkozó szerződésről volt szó. A szóvi­vő elmondta, a munkacsoportok ..előze­tes vitái" ezekről a leszerelési kérdések­ről „hasznosak voltak“. Gennagyij Geraszimov, a szovjet kül­ügyminisztérium szóvivője a sajtóérte­kezleten közölte, napirenden van azok­nak a lépéseknek a megvitatása is, me­lyeket a rakétamegáilapodás megkötése után kell megtenni. Úgy véljük, lehetőség van a hadászati támadófegyverek ötven százalékáról szóló szerződés jövő évi aláírására - mondotta Geraszimov. Tár­gyalások folytak a rakétaelhárító rendsze­rek korlátozására vonatkozó szerződés problémáiról is. Geraszimov szintén na­gyon hasznosnak és termékenynek minő­sítette a Szovjetunió es az USA legfel­sőbb vezetőinek tárgyalásait. „Hasznos és konstruktív" véleménycsereként érté­kelte az SZKP KB főtitkárának szerda reggeli találkozóját az amerikai Kongresz- szus vezetőivel. Reagált számos újságíró megjegyzé­sére miszerint csütörtök este a szovjet nagykövetségen megvalósuló sajtóérte­kezleten nem mindenki vehet majd részt Közölte mindent megtették annak érde­kében, hogy a lehető legtöbb újságíró legyen jelen. Emlékeztetett azonban arra, lehetetlen, hogy elférjen a teremben az az öt-, sőt még annál is több ezer tudósító, aki a szovjet-amerikai csúcstalálkozóra akkreditáltatta magát A tervezett sajtóér­tekezlet iránt olyan óriási az érdeklődés, hogy azon minden újságíró szeretne részt venni Mihail Gorbacsov találkozójának szervezői és a sajtó képviselői óriási erő­feszítéseket tesznek annak erdekeben, hogy minden igénynek megfeleljenek. George Shultz nyilatkozata az ABC-nek George Shultz amerikai külügyminisz­ter szerdán rövid interjút adott az ABC amerikai televíziós társaságnak a wa­shingtoni csúcstalálkozóról. Arra a kérdésre, mivel magyarázható az a nagy tekintély, melynek az Egyesült Államokban örvend Mihail Gorbacsov, Shultz a következőket válaszolta: „Véle­ményem szerint teljesen megérdemelten kelt nagy hatást. Hozzáértő ember, ener­gikus, barátságos, jó társalgó. Ezért véle­ményem szerint ez a tekintély teljesen jogos és érthető1'. Ami a kérdés lényegét illeti, folytatta Shultz, a csúcstalálkozó eredményeinek végső értékelésére csak befejezése után kerül sor. Azonban már most világos, hogy a találkozón történelmi megállapo­dást írtak alá. A napirenden szereplő többi probléma megoldásán tárgyszerű és konstruktív szellemű munka folyik. Tu­datosítani kell azonban, hogy ezek nem könnyű problémák, nem lehet őket gyor­san megoldani - mondotta a miniszter. Latolgatások a ratifikálásról Miután aláírásra került a szovjet-ame­rikai rakétamegállapodás, a ratifikálása körüli találgatások kerültek előtérbe. A ra­tifikáláshoz a 100 tagú szenátusban két­harmados többségre van szükség, s a legutóbbi véleménykutatások szerint - már csak a képviselőházi demokratikus többségre való tekintettel is - ennek nem kellene problémának lennie. Ennek elle­nére nagyon sok megfigyelő tart attól, hogy a konzervatív és reakciós képvise­lők különböző módosítások és kiegészíté­sek szorgalmazásával fogják bonyolítani a ratifikációt. Ez esetleg a szerződés tartalmának megváltoztatását is eredmé­nyezhetné, ami újabb tárgyalásokat tenne szükségessé a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között. „Nem hiszem, hogy erre sor kerül" - jelentette ki Robert Dole szenátor, a republikánus kisebbség veze­tője, aki az elnökjelöltségre is pályázik. Robert Byrd, a szenátusi demokrata többség vezetője úgy vélekedett, a szer­ződést valószínűleg minden korlátozás nélkül ratifikálják, úgy jövő év áprilisának közepén. A szenátor eddig tartózkodott a szerződés jóváhagyásával kapcsolatos jóslásoktól, de szövegének áttanulmá­nyozása után - mint mondotta - úgy vélekedik, nem talált benne sémit, „ami komolyabb problémákat okozhatna". Az ilyen és ehhez hasonló derülátó nyilatkozatok ellenére többen - például Allan Cranston demokrata szenátor-fi­gyelmeztettek arra a veszélyre, hogy a szerződés akkor is meghiúsulhat, ha a szenátus olyan kiegészítésekben álla­podik meg, melyek elfogadhatatlanok lesznek a Reagan-kormány vagy a Szov­jetunió számára. Cranston szerint legfel­jebb 23 szenátor ellenzi a megállapodást, ami lényegesen kevesebb, mint a ratifiká­lás megakadályozásához szükséges 34 szavazat. Optimista a szenátus hadügyi bizott­ságának elnöke, a demokrata San Nunn, valamint a republikánus Ted Stevens szenátor is. Nunn szenátor egyébként emlékeztetett arra, bizonyos mértékig maga a Reagan-kormány is nehezíti a ra­tifikálás esélyeit az ABM-szerződés „tá­gabb" értelmezésével kapcsolatos állás­pontja hangsúlyozásával, így igyekszik igazolni a „csillagháborús" kísérleteket, Stevens szenátor úgy vélekedett, az eset­leges kiegészítések mindenekelőtt a még jelentősebb, a hadászati fegyverek korlá­tozására vonatkozó szerződés körüli tár­gyalásokat bonyolíthatják. Sam Nunn pe­dig kijelentette, azt tervezi, ráveszi a kor­mányt az ABM-szerződéssel kapcsolatos véleménye megváltoztatására, mivel, mint mondotta, „a szerződésről folytatan­dó újabb tárgyalások az utolsó dolog, amire szükség van". Thatcher interjúja a szovjet televíziónak Margaret Thatcher brit kormányfő szerdán interjút adott a szovjet televízió­nak Az aláírt rakétaszerződésről elmond­ta, az a Szovjetunió es a Nyugat számára egyaránt előnyös, kitűnő szerződés. Nemcsak önmagában előnyös, hanem azért is, mert létrehozza a további megál­lapodások előfeltételeit. Ez pedig reményt ad arra, hogy a jövőben mindkét fél a fegyverzet sokkal alacsonyabb szintjén biztosítja védelmét. A kérdésre, hogyan látja a nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehető­ségeit a rakétaszerződés aláírása után, Thatcher asszony elmondta, a világ új szakaszba lépett, első ízben csökkenti a nukleáris fegyverek számát. Az ide vezető út nehéz volt, mivel mindkét fél bizonyos akart lenni abban, hogy a sza­vak nem fognak eltérni a tettektől. Az érdeklődés azonban kétoldalú volt, és végül megszületett az eredmény - ez új elem a kölcsönös kapcsolatokban. • A személyes tulajdonságok is sok min­dent elősegítettek. Az én nézeteim és Ronald Reagan nézetei mindig nagyon közeliek voltak, de megbizonyosodhattam róla, Mihail Gorbacsovval is élénk vitát lehet folytatni. Bár egyikünk sem változta­tott álláspontján, ezeknek a részletes és baráti vitáknak köszönhetően közelebb jutottunk a kölcsönös megértéshez. Két új mozzanatot látok a szovjet-ame­rikai megállapodás aláírásában - egy­részt a sikert, amely reménytkeltő a jövő­re nézve, másrészt hangsúlyozni kell a tényt, hogy a vezetők, akik megszületé­séhez hozzájárultak, a kor szellemével haladnak - mondotta Margaret Thatcher. Mihail Gorbacsov beszédet mond a vacsorán (Telefoto ČSTK) Rónáid Reagan beszéde új szú 4 1987. XII. 11. Mihail Gorbacsov beszéde

Next

/
Thumbnails
Contents