Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-12 / 266. szám, csütörtök
A vendégek meglátogatták az AVIA vállalatot és a Kladnói Egyesült Acélműveket (Folytatás az 1. oldalról) Mengisztu Haile Mariam és kísérete először a szerelőcsarnokba ment, ahol megismerkedett az AVIA-21 és 31 típusú tehergépkocsik alvázai szerelésének utolsó fázisaival, A vállalat munkásain, műszaki szakemberein kívül azok a kubai és vietnami dolgozók is köszöntötték őket, akik itt tesznek szert szakmai ismeretekre és tapasztalatokra. A gyár udvarán a vendégek megtekintették a kiállított AVIA tehergépkocsikat. Az eúóp vezető főleg az A-31-N típusú billenőszekrényes teherautó iránt érdeklődött. A hagyományok termében Mengisztu Haile Mariam az AVIA vezetőivel beszélgetett. Vladimír Žďárský vezérigazgató ismertette az 1919-ben alapított vállalat történetét. Jelenleg csaknem 15 000 könnyű és közepes nagyságú tehergépkocsit gyárt, főleg szovjet kivitelre. A termelést a következő ötéves tervidőszakban évi 6-7000 gépkocsival akarják növelni. 1990-ben egy új típus kísérleti sorozatgyártását kezdik meg. Egyúttal ismertette a vállalat szociális programját, amelynek keretében a letňanyi lakótelepen a vállalat kétezer dolgozója számára épülnek lakások. A látogatás végén az etióp vezető beírta nevét a vállalat krónikájába. Mengisztu Haile Mariam etióp vezető és Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap délután a Kladnói Egyesült Acélművekhez látogatott. Elkísérték őket a vendég állandó csehszlovák kíséretének tagjai, valamint az etióp párt- és állami küldöttség többi tagjai. A becses vendégeket hazánk legnagyobb acélgyárában František Hanus, a közép-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára és más személyiségek üdvözölték. Az acélgyártó üzemben dolgozók, fiatalok és pionírok csehszlovák és etiópiai zászlókkal köszöntötték a vendégeket. A termelőcsarnok bejáratánál Jirí Brückner olvasztár, a szocialista munka hőse várta őket, aki közölte, hogy a termelés megkezdése óta eltelt 12 évben két szovjet elektromos kemence segítségével 3,5 millió tonna acélt állítottak elő. Jelenleg az olvasztárok progresszív módszert, folyamatos öntést alkalmaznak. A vendégek a kohóipari dolgozók igényes munkájával a kettes számú nagyolvasztónál ismerkedtek meg. Tájékozódtak a dolgozók munkakörülményeiről, a tudományos és a műszaki eredmények gyakorlati felhasználásáról és az üzemek korszerűsítéséről. Karéi Paleček munkással beszélgetve, aki már csaknem 40 éve dolgozik a vállalatnál, Husák elvtárs azzal ismerkedett meg, hogyan látják el a munkásokat munkavédelmi eszközökkel, s érdeklődött a vállalat szociális programjának teljesítése iránt. A dfini acélgyártó részlegből való távozásuk előtt Gustáv Husák és Mengisztu Haile Mariam két szocialista munkabrigád krónikájába írta be a nevét. A vendégek innen a Poldi Kohóüzembe folytatták útjukat, amelynek bejáratánál szintén a dolgozók köszöntötték őket. A vállalat gyártási programját az acélmű termékeinek kiállítása tükrözi. A vállalat vezetőségének és pártszerveinek képviselőivel beszélgetve Mengisztu Haile Mariam és Gustáv Husák megismerkedett az üzem történetével és távlataival. Az acélmű évente több mint egymillió tonna acélt gyárt, s termékeit négy földrész 43 országába szállítja. Ivan Mírný, a vállalat igazgatója ismertette a Kladnói Egyesült Acélművek gazdasági fejlődését. Václav Vlček, a vállalati pártbizottság elnöke a több mint ötezer párttagot és tagjelöltet tömörítő pártszervezet tevékenységéről szólt. Mengisztu Haile Mariam köszönetét mondott azért, hogy megismerkedhetett Csehszlovákia egyik legnagyobb kohóipari vállalatával, s további sok sikert kívánt az ottani dolgozóknak munkájukhoz. A vállalattól való távozása előtt az etióp vendég és Gustáv Husák beírta nevét a Kladnói Egyesült Acélművek aranykönyvébe és Kladno dicsóségkönyvébe. Magas csehszlovák kitüntetés Mengisztu Haile Mariamnak A Fehér Oroszlán Érdemrend első fokozatát Gustáv Husák nyújtotta át az etióp vendégnek (CSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök kedden este a prágai várban Mengisztu Haile Mariamnak, az Etióp Dolgozók Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság elnökének átnyújtotta az államfőknek adományozható legmagasabb csehszlovák kitüntetést, a Fehér Oroszlán Érdemrend első fokozatát. Az átadás során méltatta Mengisztu Haile Mariamnak a két párt együttműködésének elmélyítéséhez, valamint a két ország nemzetei közti barátság szilárdításához való hozzájárulását, s nagyra értékelte az Etiópiában, Afrikában és a világpolitikában betöltött jelentős szerepét. Válaszában Mengisztu Haile Mariam köszönetét mondott a magas kitüntetés odaítéléséért. Kijelentette, hogy ezt az Etióp Dolgozók Pártja politikája és az etiópiai nép által elért sikerek elismerésének tekinti. Biztosította Gustáv Husákot arról, hogy Etiópia dolgozó népe pártjának vezetésével továbbra is törekedni fog a CSKP-val és Csehszlovákia nemzeteivel való barátság és együttműködés elmélyítésére. Az átadásnál jelen voltak: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Alois Indra, Miloš Jakeš, Antonín Kapek és Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Josef Haman és František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo és Jindŕich Polednik, a CSKP KB titkárai, Zdenék Horení, a CSKP KB Titkárságának tagja, Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke és más személyiségek. Hatékonyan meg kell oldani a szakszervezeti munka feladatait (Folytatás az 1. oldalról) deményezést még mindig gyakran az jellemzi, hogy formálisan tesznek felajánlásokat, és ezeket nem orientálják a meghatározó problémák megoldására és a fogyatékosságok megszüntetésére. Minden szakszervezeti szerv és szervezet sürgető feladata annak elérése, hogy a dolgozók kezdeményezésének fejlesztésében és a szocialista munkaversenyben figyelembe vegyék az intenzifikálás követelményeit. Ezt követően a jelentés a vállalati szociálpolitika céljainak elérésével foglalkozott. A továbbiakban a jelentés részletesen elemezte az állami vállalatról, valamint a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvények tervezetével kapcsolatos nyilvános vita eredményeit. Az SZKT 2. plenáris ülésének napirendjén egy fontos dokumentum, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom 1988. évi munkaterve is szerepel. A plenáris ülés ezután káderkérdések megvitatásával folytatódott. Jan Loberšínert, az SZKT titkárát, az SZKT Elnökségének és Titkárságának tagját saját kérésére felmentették tisztségéből. Nyugalomba vonulása alkalmából ugyancsak felmentették tisztségéből Jiŕina Veselát, az SZKT titkárát, az SZKT Elnökségének és Titkárságának tagját. Miroslav Zavadil, az SZKT elnöke őszinte köszönetét mondott eddigi tevékenységükért. A 2. plenáris ülés titkos szavazással Marcela Vokrouhlikovát, az SZKT elnökségének tagját, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának eddigi elnökét megválasztotta az SZKT titkárává és Titkárságának tagjává. A plenáris ülés ma vitával folytatódik. Miroslav Zavadil részvételével tegnap ülést tartott az SZKT Revíziós Bizottsága. A tanácskozáson káderkérdéseket vitattak meg. Štefan Polákot, a revíziós bizottság eddigi elnökét felmentették tisztségéből, mivel nyudíjba vonult. Miroslav Zavadil ebből az alkalomból átadta neki az SZKT Elnökségének levelét, amely méltatja eddigi áldozatkész munkáját a szakszervezeti mozgalomban. Az elnökség javaslatára Antonín Liptákot választották meg a revíziós bizottság új elnökévé. (ČSTK) - Ma tölti be 70. életévét Michael O’Riordan, Írország Kommunista Pártjának országos elnöke. Ebből az alkalomból Gustáv Husák köztársasági elnök az ír testvérpárt vezetőjének a CSKP KB Elnökségének javaslatára a Barátság Érdemrendet adományozta. A CSKP Központi Bizottsága O’Riordan elvtársnak üdvözlő táviratot küldött, amelyben nagyra értékeli a jubilánsnak, a pártjaink közötti együttmüködés fejlesztésében szerzett érdemeit, valamint hozzájárulását a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításához Pártunk számára az internacionalista kommunista példaképe, ismert interbriga- dista, marxista-leninista, a szocializmus és világbéke odaadó harcosa - szögezi le az üdvözlő távirat. Elvtársi találkozó (ČSTK) - Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára tegnap Prágában fogadta Humberto Ramírezt, a Bolíviai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. A felek tájékoztatták egymást azokról a feladatokról, amelyek a CSKP XVII és a Bolíviai Kommunista Párt V. kongresszusa határozatainak teljesítése során pártjaikra hárulnak. Áttekintették a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom jelenlegi helyzetét, s ezzel kapcsolatban nagyra értékelték a politikai pártok és mozgalmak képviselői moszkvai találkozójának jelentőségét. Teljes támogatásukat fejezték ki a Szovjetunió és a többi szocialista ország azon békekezdeményezése iránt, melyeket a világbéke megszilárdítására, a nemzetközi feszültség csökkentésére és a leszerelésre tesznek. A fogadáson részt vett Michal Štefaňák, a CSKP KB osztályvezetője. Vendégek Liberecben (ČSTK) - Margarita Papandreu asszony, a Görök Nők Szövetségének elnöke, aki a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának meghívására tartózkodik hazánkban, tegnap Marie Kabrhelovának, a CSKP KB Titkársága tagjának, a Csehszlovák Nőszövetség KB elnökének társaságában látogatást tett Liberecben és Jablonec nad Nisouban. A Skloexport és a Jablo- nex mintatermeiben üveggyártásunk eredményeiről tájékozódott. Apróállatok bemutatója (Tudósítónktól) - Az Állattenyésztők Szlovákiai Szövetsége november 19-e és 22-e között Nyitrán (Nitra) elsőízben országos apróállat-bemutatót rendez. Amint tegnap az újságírókat a szövetség képviselői tájékoztatták, az előkészületek teljes ütemben folynak, és megvan rá minden lehetőség, hogy az érdeklődők értékes tapasztalatokat szerezzenek tenyésztési munkájukhoz. A bemutatóra a Magyar Népköztársaságból és a Lengyel Népköztársaságból prémes állatokat, Jugoszláviából pedig galambokat hoznak. A kiállításon láthatók lesznek nyulak, baromfiak, galambok, prémes állatok, juhok, egzotikus madarak, akváriumi halak, díszmacskák és pónilovak. Az Agrokomplex kiállítás területén - ahol a bemutató lesz - és a vásárban nyitott üzletekben a tenyésztők szakirodalmat, különböző kellékeket és tenyészállatokat is vásárolhatnak. (balla) A feltételezettnél több olaj került az Elbába (ČSTK) - Továbbra is nagymértékben szennyezett az Elba Lovosice és Strekov közötti szakasza. Mint már arról beszámoltunk, az Ústí nad Labem-i Északcsehországi Zsiradékfeldolgozó Vállalat lovosicei üzeméből lenolaj került a vízbe. Kezdetben 100 tonnánál kevesebb olaj elfolyását feltételezték, a valóságban azonban a 600 köbméteres tartály tartalmának több mint a fele került a folyóba. A strekovi zsilipnél a víz felszínén 15 centiméteres az olajréteg. Az alacsonyabb hőmérséklet hatására az olaj egy része vízzef keveredve túljutott a zsilipen, s már az NDK területén is szennyeződött a folyó. A helyzetről az NDK illetékes szerveit is tájékoztatták. A baleset következményeinek felszámolása - a jelentős erőfeszítések ellenére is - csak a hét végén várható. Lev Zajkov a moszkvai városi pártbizottság új első titkára Borisz Jelcint felmentették tisztsége alól (CSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap az SZKP Moszkvai Városi Bizottsága. A tanácskozáson beszédet mondott Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A vitában huszonnégyen szólóltak fel. A tegnapi ülésen egyhangúlag jóváhagyták az SZKP KB októberi ülésének eredményeit, azokat a téziseket és következtetéseket, amelyeket Mihail Gorba- csovnak az említett KB ülésen, valamint a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett együttes ünnepi ülésen mondott beszédei tartalmaztak. A városi pártbizottság hangsúlyozta: a moszkvaiak szilárdan támogatják az SZKP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának a tevékenységét, amely a XXVII. kongresszus határozatainak, valamint az átalakítást és az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítását célzó irányvonal megvalósítását célozza. A városi pártbizottság ülése teljes mértékben egyetértett az SZKP KB októberi ülésének következtetésével, mely szerint az említett ülésen Borisz Jelcin felszólalása politikailag hibás volt. Borisz Jelcint felmentették a városi pártbizottság első titkári tisztsége, valamint a városi pártbizottság elnökségi tagsága alól, mivel komoly fogyatékosságok történtek a moszkvai városi pártszervezet irányításában. A városi pártbizottság új első titkárává Lev Zajkovot, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát választották. A tegnapi tanácskozáson részt vett Jegor Ligacsov és Georgij Razu- movszkij is. NDK-amerikai tárgyalások (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke tegnap Berlinben fogadta John Whitehead amerikai külügyminiszter-helyettest. Honek- ker tájékoztatta vendégét országa külpolitikájának alapvető irányvonalairól, főleg a béke megőrzésére és a nukleáris háborús veszély elhárítására irányuló törekvésekről. Üdvözölte a készülő szovjet-amerikai rakétamegállapodást, s reményét fejezte ki, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan decemberre tervezett találkozója további ösztönzést ad a leszerelési folyamatnak. Whitehead szólt az USA álláspontjáról a leszerelési kérdéseket és a nemzetközi feszültséggócokat illetően. Azt hangsúlyozta, hogy Washington a helsinki folyamat folytatását kívánja, s emellett különös jelentőséget tulajdonit az úgynevezett harmadik kosárnak. A kétoldalú kapcsolatok áttekintése során megegyeztek abban, hogy intenzívebbé kell tenni a politikai dialógust, s a problémákat az egyenlőség és a kölcsönös előnyösség elve alapján kell rendezni. Angola A fajüldöző rezsim csapatai fokozzák agresszív akcióikat — Antnnin Hoc Qantnc Fran- l/ot Drrttrtrio Anniin s\IIsn>-»Í (ČSTK) - Antonio dos Santos Fran ca, az angolai nemzetvédelmi miniszter első helyettese, a fegyveres erők vezérkari főnöke luandai sajtótájékoztatóján közölte: a fajüldöző dél-afrikai rezsim csapatai, amelyek behatoltak Angolába, most újabb területek elfoglalásával próbálkoznak. A dél-afrikai hadsereg három ezrede jelenleg a Cuando-Cubango tartománybeli Cuito Cuanavale várost támadja. Az angolai határ közelében összevonták a dél-afrikai hadsereg további gépesített egységeit, s a Dél-afrikai Köztársaságban mozgósítják a katonai tartalékokat. Mindez Pretoria Angola elleni fokozódó agressziójáról tanúskodik - mutatott rá Franca. Hangsúlyozta: az akciók célja, hogy megakadályozzák az UNITA bandáinak végleges vereségét. Azonban a délafrikai támadók jelentős veszteségeket szenvedtek emberekben és haditechnikában egyaránt. Az angolai fegyveres erők csupán az elmúlt két hónapban 11 harckocsit, 24 páncélozott járművet, s 35 repülőgépet, illetve helikoptert semmisítettek meg és több tucat támadót tettek harcképtelenné. Áruellátási gondok Lengyelországban (ČSTK) - A lengyel napilapok tegnap közölték Jerzy Jozswiak belkereskedelmi miniszter nyilatkozatát az áruellátási gondokról. A lakosság jövedelme az idén sokkal gyorsabban emelkedik, mint a piac ellátása fogyasztási cikkekkel. Ha húsz százalékkal emelnék az árakat, akkor sem tudnák kielégíteni a keresletet. Az utóbbi időben a lakosság több ipari fogyasztási cikket és élelmiszert vásárol, attól tartva, hogy megváltozik az ár- és bérpolitika. Az aggodalmak azonban alaptalanok. Az alapvető élelmiszerek, a fűtőanyagok, az energia hivatalosan megállapított árainak és a lakbéreknek az emelkedését kompenzálják. Az ország élelmiszertartalékai kielégítőek. Első lépés az arab egység felé (Folytatás az 1. oldalról) számít. Az elfogadott dokumentum kompromisszumok árán jött létre, s valószínű, hogy már a közeljövőben többféleképpen fogják magyarázni. De a legfontosabb az, hogy az egyes arab államok alárendelték saját érdekeiket az egész térség érdekeinek. A legfontosabb kérdésekben elért nézetazonosság Husszein szerint lehetővé teszi, hogy az ammani konferencia az arab világon belüli viták felszámolása, az arab egység elérése felé tett első lépéssé váljék. Más dolog az iparcikkek árának az emelkedésétől való félelem. Lehetséges, hogy egyes vállalatok emelni szeretnék a szerződéses árakat, s csökkenteni a minőséget. Ezért vezették be az áraknak és a termékek minőségének a széles körű ellenőrzését. A gazdasági reform második szakaszának programja változásokat feltételez az egész gazdaság piacorientáltságában. A lengyel miniszter szerint az új alapelvek bevezetése már a jövő évben hozzájárulhat az egyensúly eléréséhez az ipari termékek piacán. Az ENSZ pénzügyi nehézségeiről (ČSTK) - Az ENSZ pénzügyi helyzetének komolyságára hívta fel tegnap a figyelmet Javier Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára. Felszólította a tagországokat, sürgősen fizessék be tartozásaikat. A hivatalos adatok szerint szeptember végén 522 millió dollár hiányzott az ENSZ pénzügyi alapjából. Ebből 332 millió a tagállamok idei hozzájárulásának elmaradása, a többit pedig az elmúlt évekből visszamaradt adósságok teszik ki. Ezért mindenekelőtt az Egyesült Államok a felelős, hiszen 352 millió dollárral tartozik az ENSZ-nek, ez a hiányok nagyobbik felét képezi. MIHAIL GORBACSOVNAK, az SZKP KB főtitkárának Az átalakítás és új gondolkodásmód című kötetét tegnap vehették első ízben kézbe a francia olvasók. A könyv a legnagyobb párizsi kiadó, a Flammarion gondozásában jelent meg. GENNAGYIJ GERASZIMOV szovjet külügyi szóvivő tegnap visszautasította a Sunday Times londoni hetilap állítását, mely szerint tavaly óta 50 szovjet katona tartózkodik a Seychelle-szigeteken. A fantázia szüleményének nevezte azt az értesülést, hogy Alberto René elnök épségére állítólag ezek a szovjet katonák vigyáznak. BOHUSLAV HANDL, hazánk kabuli nagykövete tegnap Faruk Kormand afgán külügyminiszter-helyettesnek átadta a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága prágai üléséről szóló dokumentumot. Ugyanilyen okmányt adott át Jaroslav Kvaček, hazánk belgiumi és luxemburgi nagykövete a luxemburgi kormány és a parlament képviselőinek. ÚJ SZÚ 2 1987. XI. 1 Barátság Érdemrend