Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-06 / 261. szám, péntek
A közös célok elérése milliók ügyévé vált SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Október üzenete Piros betűs jelszavak díszítik e héten a Nagy Október 70. évfordulóját köszöntő lapok címoldalát. E jelmondatok emelkedettségében és távlatosságában ott vibrál a mindennapokteendöinek sürgető közvetlensége. S talán lapunk ünnepi számában is napjaink valóságához kötődő képzettársításokat indít el a Szmolnijról készült felvétel. Szinte önmagában véve szimbolikus értelmet kap, hogy az októberi forradalom egykori főhadiszállásán ma is összefutnak a város pártéletének ütőerei. Ennek lüktetését érezve tekintik meg Lenin dolgozószobáját az épületbe bejutó turistacsoportok. A fényképen maga a Szmolnij látszólagos nyugalomba és csendességbe burkolózik. A várakozó fiatalok arcáról töprengés is leolvasható. Vajon csak annak hatása alá kerültek, hogy e helyen megelevenedik a történelem? Vagy talán az is foglalkoztatja őket, hogy e történelem miként folytatódik a mában? De az is lehet, hogy ki-ki megpróbálja beleélni önmagát a letűnt idők folyásába? Emberközpontúság és a dolgos hétköznapok történelemformáló erejének érzékelése jellemezte a Kreml Kongresszusi Palotájában tartott jubileumi ülésszakot. Mihail Gorbacsov nagy hatású beszédének gondolatgazdagságában fontos helyet foglal el a hét évtizeddel ezelőtti sorsforduló és a jelen közötti folyamatosság elemzése. Események, folyamatok és személyiségek kerültek reflektorfénybe. A kimagasló sikerek és a hibák egyaránt sokoldalú megvilágítást nyertek. A hatalmas eredmények számbavétele és a leninizmustól idegen jelenségek elitélése történelmi tapasztalatként épül a mába. Az emberi áldozatvállalás és október mély népi gyökereket eresztett eszméinek hatóereje vitte előre a szovjetek országát a szocialista fejlődés útján. A Szovjetunióra rászabadult fasiszta fenevaddal vívott élet-halál harc fö terheit is a hazáját szerető egyszerű szovjet katona viselte. A háború okozta károk helyreállítása hatalmas erőforrásra talált a mindennapok hősiességében. Ennek köszönhetően tehetett a Szovjetunió rohamlépéseket a tudományos-műszaki fejlődés terén, az atomenergia felhasználásában és a világűr meghódításában. „A nép formálja saját történelmét, saját sorsát, s ez a sors sohasem könnyű, de utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű, mint maga az emberi élet“ - vonta le a mához szóló és a jövőbe mutató tanulságot Mihail Gorbacsov. A munka embere áll az átalakítás történelmi és társadalmi politikai összefüggéseit vázoló helyzetértékelés tengelyében is. A dolgozó ember eszményei és érdekei az átalakítás feltételeként és egyben távlataként kapnak meghatározó szerepet. Az emberi értékek felszínre hozása a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének és a gazdasági reform végrehajtásának folyamatában történik. A dolgozók cselekvő részvétele az állami és a társadalmi ügyek megvitatásában együtt jár az érdekeiket szolgáló döntések meghozatalával. A teljes jogú gazdává válás pedig a becsületes munka, a tudás és a képességek megbecsülésével. S mindez minőségi változásokhoz vezet. Napjainkban a civilizációnk létét fenyegető veszély közepette mind fontosabb az emberi tényező szerepe a világpolitika és a világfejlödés befolyásolásában is. A béke olajágát felkínáló forradalom lenini osztálypolitikája az atomkorszakban az emberi nem túlélésének feltételévé vált. A békés egymás mellett élés lenini gondolatának szellemében fogant a világ realitásaival számoló új politikai gondolkodásmód, mely egyre inkább cselekvéssé válik. Az osztályszempontból megosztott világ kölcsönös függőségének törvényszerűségeihez igazodó politika az általános emberi értékek felülkerekedését szorgalmazza. Mihail Gorbacsov új világtörténelmi fordulópont küszöbén vette vizsgálat alá a kapitalizmus szűk osztályérdekein felülemelkedő szemlélet és magatartás esélyeit. S e tényezők között hangsúlyozta, hogy az alapvető emberi létérdek kifejezésre juttatása közvetlenül beleszól a világhelyzet alakulásába. Az emberi lét alapvető kérdéseire adott válaszokban benne van a szocialista világrendszer példája. A szocializmus teremtette emberi és közösségi értékek széles körű kisugárzásához hazánk is tevékenyen hozzájárul. S e szerep betöltése szorosan összefonódik a Szovjetunióhoz fűződő internacionalista kapcsolatok további elmélyítésével. „A Szovjetunió Kommunista Pártjának lenini irányvonala erőt és ösztönzést ad számunkra feladataink megoldásához“ - hangsúlyozta Gustáv Husák a moszkvai ünnepi gyűlésen mondott üdvözlő beszédében. A mi erőfeszítéseink is arra irányulnak, hogy mind határozottabbá váljék az átalakítás és a gazdasági reform emberi értékeket előtérbe állító lendítőereje. Egyre jobban érzékeljük, hogy az egyéni igyekezet és alkotószellem kibontakoztatása együtt jár a szocialista demokrácia adta lehetőségek teljesebb kiaknázásával. A vállalati és a szövetkezeti törvénytervezet széles körű megvitatása a kezdeményezóerő forrásfakadásaként hatott. A vélemények és nézetek gazdag áradása mindazonáltal arra is figyelmeztet, hogy a tetté válás nem nélkülözheti az egyéni elkötelezettség legtágabb értelmében vett társadalmivá terebélyesedését. E felismerés közéleti elevensége erőteljes hangsúlyt ad a társadalmi átalakítással kapcsolatos lenini gondolatoknak. A valóságban kirajzolódó körvonalakat kap az az útmutatás, hogy minél mélyrehatóbb átalakulás kerül napirendre, annál elkerülhetetlenebb szükségességének széles körű tudatosítása és a megvalósítását szolgáló mindennapi cselekvés. Ennek szem előtt tartása óv meg a formalizmustól, a szavak és a tettek összhangjának megbomlásától. Az egyéni és közösségi tetterő felszabadítását gátló akadályok leküzdésére ösztönözve szól hozzánk Október 70. évfordulójának üzenete. KISS JÓZSEF PÉNTEK 1987. november 6. XL. évfolyam 261. szám Ára 50 fillér A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából Ünnepi ülés Bratislavában Jozef Lenárt elvtárs mondott beszédet • Üdvözlő levél a testvéri szovjet népnek • Koszorúzási ünnepség a bratislavai Slavínon (ČSTK)- A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában ünnepi ülést tartott az SZLKP Központi Bizottsága, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége, az SZNT Elnöksége, a szlovák kormány, valamint Bratislava és a Nyugat-szlovákiai kerület pártszervei. A Szakszervezetek Házának nagytermében a díszemelvényen foglalt helyet Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök, Miloslav Hruškovič és Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének' póttagjai, az SZLKP KB titkárai, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ivan Goňko, Elena Litvajová, Ľudovít Pezlár, Gejza Šlapka és Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Jozef Ďurica, az SZLKP KB Titkárságának tagja, Eugen Turzo, az SZLKP KERB elnöke, továbbá az SZLKP KB osztály- vezetői, az SZNT alelnökei, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szlovák Nemzeti Frontba tömörülő politikai pártok és társadalmi szervezetek, valamint a Csehszlovák Néphadsereg és a Népi Milícia képviselői, s Bratislava és a Nyugat-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek tisztségviselői. (Folytatás a 7. oldalon) Leningrád, Szmolnij (Az APN felvétele)