Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-05 / 260. szám, csütörtök

Szovjet filmek fesztiválja Friss látásmód Rendező- es színeszvizsga örmény drámaíró műve a Magyar Területi Színházban Peres Zejtuncjanörmény író egyi­ke ažoknak az alkotóknak, akik még e nemzet többszöri szétszórattatása után kialakult külföldi diaszpórák va­lamelyikében születtek. Ö az egyip­tomi Alexandriából 1948-ban tért haza Szovjet-örményországba. Ak­kor tíz éves volt, s így eszmélésének ideje egybeesett a történelmi jelen­tőségű XX. pártkongresszus után kibontakozó társadalmi és irodalmi megújulással. Ahhoz a Jevtusenko személyéhez kapcsolt szovjet nem­zedékhez tartozik tehát, amelynek szinte valamennyi nemzet irodalmá­ból vannak tagjai. Nem véletlen te­hát, hogy a Magyar Területi Szín­házban Egy szabad ember címmel bemutatott drámája, amely 1974- ben íródott, végülis nem különbözik azoktól a müvektől, amelyek a „glasznoszty" szellemében mos­tanában születnek a Szovjetunió­ban. A mű eredeti változata magya­rul A legszomorúbb ember címmel Katona Erzsébet fordításában 1982- ben jelent meg az Európa Könyvki­adó Modern Könyvtár sorozatában. Az előadást látva és az eredeti mű­vet olvasva észrevehető különbsé­geket észlelhet a néző-olvasó. Vik­tória Janoušková és Kmeczkó Mi­hály, feltételezhetően az előadás rendezőjének, Štefan Korenčinek a kezdeményezésére olyan változ­tatásokat eszközöltek, amelyek eredményeként a színpadi történés­nek új konstrukciója lett. Tudomá­som szerint létezik egy szlovák nyel­vű fordítás is, amely a magyarított változattal ellentétben, nem az ere­deti örmény drámaszöveghez ra­gaszkodik, hanem a már valamikor színpadra állított változat alapján készült. Ez lényegét tekintve semmit sem von le Štefan Korenči, negyedéves főiskolás vizsgárendezésének érté­kéből. Az ó érdeme, hogy a színhá­zunk repertoárja ismét egy olyan drámával gazdagodott, amely a szovjet irodalom egészét figyelve is jelentős értéket képvisel. Nem jellemzi az a többé-kevésbé felszí­nes aktualizálás, amely a hetvenes években tájainkon bemutatott több mai témájú darab sajátossága volt. A fiatal rendező bebizonyította, hogy nemcsak felfedezésre mer vállal­kozni. Bátran értelmezett, és elke­rülte a színpadi reprodukálás veszé­lyeit. Ennek bizonyítéka az a stílus, M a már nem szükséges bi­zonygatni, hogy Mozart ko­rántsem volt az az eszményien könnyed, gondtalan és gyermekien naiv muzsikus, amilyenre a múlt század retusálta alakját. Fennma­radt és több ízben kiadott levelezése egy rendkívül tudatos, energikus és a saját értékével tökéletesen tisztá­ban levő művész portréját állítja elénk. A mai Mozart-rajongók szá­m ára gyakran szívszorító olvasmá­nyok ezek az írások. Nem lehet közömbösen elsiklani az állásban reménykedő, vagy a bérleti koncer­tek bevételét számlálgató sorok fe­lett. A legdöbbenetesebbek a fel­gyülemlett adósságok szorongatá- sában írott, kölcsönökért szabadkő­műves páholytársaihoz folyamodó levelei. Es azok, amelyekből kiderül, hogy hangversenyei többé már nem olyan kapósak; Bécs főúri közönsé­ge egyszerűen ráunt a mindenna­possá vált csodára, egyre kisebb számban látogatta koncertjeit. Igaz, hogy a legsúlyosabb egzisztenciális gondok két-három évvel halála előtt jelentkeztek, szinte egyidejűleg a szervezetét megtámadó és mind jobban elhatalmasodó kórral, ám az is tény, hogy biztos anyagi bázisa sosem volt, még sikereinek csúcsán sejn. 1786-ban a Figaro házasságának burgtheaterbeli bemutatója ugyan általános tetszést aratott, de előadá­sát az olasz társulat részéről hosz- szas és idegtépő intrikák előzték meg, amelyek alaposan megkeserí­tették a zeneszerző életét. A Figaro amely a színpadi kifejezőeszközök kapcsolódásaiból alakult ki a szín­padon. Ľubomír Mojžiš díszlet- és jelmeztervei egy külsőségei alapján meghatározhatatlan országba utal­ták a cselekményt. Mintegy felül­emelkedve a konkretizálható hely­színeken, Zejtuncjan olyan példabe­szédszerű müvet alkotott, amely Ko­renči értelmezésében az érzelmek hatására eltorzult, gyilkoló ember eszméléséről és megtisztulásáról, valamint a vele minden helyzetében szembekerülő, őt manipulálni akaró és tudó hatalom mindenhatóságáról szól. A kapcsolatok, az egyes szitu­ációk pontos megfogalmazásával olyan elemeket is hangsúlyossá tett, amelyek az eredeti változatban kis­sé esetlegesnek tűntek. Nemcsak a főhős börtönben megszülető belső szabadsága, hanem a börtönőr sza­badságában rejtező örök rabság sa­játos formája is egyértelművé vált. Štefan Korenčinek jó stílusérzéke van. Ennek bizonyítékai: a színpa­don zajló játék „olvashatósága“, a díszletelemek, a jelmezek, a kidol­gozott és a fő gondolati ívet erősítő szituációk egész sora. Kár, hogy bizonyos „iskolás kötelességek" teljesítésének a hibájába esett. Fel­tehetőleg maga a rendező is észre­vette, hogy a második rész egyik igencsak exponált börtön-jeleneté­ben Mák Ildikó (Gera) nem játszik azon a szinten, amellyel az előadás­ban a színészek alakításához illesz­kedne. Ilyen helyzetekben jön a pontfény, a szentimentális zene, hogy legalább ezek a fény- és hang­effektusok pótolják a színészi mun­ka hiányosságait. A fiatal rendezője- lölt rendelkezik azokkal az alapké­pességekkel és tudással, amely nél­kül nem lehet elindulni ezen a pá­lyán. A stílusérzék, a színészveze­tés pontossága tudatosságról tanús­kodik. Skronka Tibor, aki szintén szín- művészeti főiskolásként vizsgázott, Stroude szerepében, az október 24-i előadásban nem tudott mindvégig azonos hőfokon játszani. Az első jelenet kulcsfontosságú a cselek­mény motiváltságának a megértésé­hez. Skronka éppen ebben az érzel­mileg izzó és csapongó jelenetben nem találta meg első próbálkozásra a megfelelő hangot.(Csak zárójel­ben jegyzem meg, hogy ehhez alig­ha segítette az alig harmadáig meg­igazi diadalát Prágában érte meg, ahol páratlan sikere a teljes anyagi összeomlástól mentette meg az ott működő olasz társulatot. Bondini, a prágai olasz társulat vezetője egy újabb opera megírására kötött szer­ződést Mozarttal - ez lett a Don Giovanni. A viharos prágai ünnep­lésből hazatért zeneszerzőt Bécs­ben a régi viszonyok várták. A kö­zönséget Dittersdorf, Martin y Soler (Cosa rara című operájának nép­szerű dallamait Mozart is idézte a Don Giovanni utolsó jelenetében) és az 1774-től udvari zeneszerző­ként működő Salieri színpadi müvei­nek tapsolt; az udvar hallani sem akart Mozartról, mint operaszerző- ról, aki szinte kizárólag divatos tánc­zenék komponálására kényszerült. A Figaróért kapott prágai ezer arany a korábbi adósságok törlesztésére ment el és szétcsurgott a könnyelmű feleség ujjai között. Mozart, hogy zavaros anyagi körülményein eny­hítsen, zongoraórákat adott és főúri szalonokban muzsikált. Tanítványai és Nancy Storace, a kor ünnepelt operadívája Londonba hívták, ahol előnyös anyagi feltételek mellett dol­gozhatott volna, de a hosszú útra nem volt pénze... Egyik gyermekét pár hónappal a Figaro bemutatója után temette el, s amikor a Don Govannit komponálta, felesége is­mét terhes volt, a kis jövevény újabb anyagi gondokat jelentett. A legna­gyobb csapás 1787. május 28-án érte, amikor apja, akitől érzelmileg mindvégig nagyon függött, meghalt. Röviddel rá elvesztette két meghitt telt nézőtér.) Ez a kezdeti kisiklás semmit sem von le alakításának ér­tékéből, amely a bírósági és börtön­jelenetekben árnyalt volt. Egyáltalán nem színésztechnikai fogyatékossá­gokra és felkészületlenségre vall, ha egy fiatal színész még nem tudja magából teljes egészében kizárni a külső hatásokat. Geát, az első szerelmet adó nőt, Németh Ica ját­szotta. Magabiztossága bizonyára fiatal színészpartnerét is átsegítette első percbeli elbizonytalanodásán. Németh azzal a telítettséggel játszik,' amelyben ott bújkál a létfenntartá­sért szerelmét áruló, de a tiszta szerelemre is áhítozó nő érzelmi labilitása. Stroude anyját Ferenczy Anna formálta meg. Néhány percig tartó jelenéseiből is sugárzott az anyai szeretet. Talán éppen ezért tűnt játéka kissé bizonytalannak a bírósági jelenetben. Kétségtelen, hogy Dráfi Mátyás (Szerő-Ügyvéd) és Ropog József (Börtönór) játéka a produkció értékei közé tartozik. Míg az egyik a néző felől kommuni­kál a főhőssel, a másik a hatalom oldaláról tartja fenn a párbeszédet. Ugyanakkor mindkét színész tuda­tában volt figuráik egyéni drámájá­nak. Ennek pontos érzékeltetése el­sősorban Ropog Józsefnek sikerült. Persze, rá jobban odafigyelt a szer­ző. Mindvégig lenyűgöző volt Borá­ros Imre játéka, aki a Bunyós, a Bíró és leginkább az Elnök szerepében felvonultatta színészi tudásának minden értékét. Játéka a drámaiság minden regiszterében pontos és magával ragadó. Bugár Béla (Igaz­ságügy-miniszter), Pőthe István (1. ülnök, 1. tudós, 1. őr) és Bajcsi Lajos (2. ülnök, 2. tudós, 2. őr) szerepfor­málásai pontosak. Ebben az önmagához szigorú előadásban minden hiba, melléfo­gás, lazaság szinte kiáltó. Ezért is tűnik úgy, hogy szigorúbb szemmel figyelve a színpadi kompozíciót, a már említetteken kívül, eltávolítha- tók lettek volna az olyan hiányossá­gok is, mint az átszállításhoz érkező két Ór, a Börtönőr és Stroude jele­netében bekövetkező törés. Ebben az egyetlen tisztázatlanul maradt szituációban és jelenetben jelenik meg először a dráma második alap- konfliktusa: a Börtönőrnek létszük­séglete az emberileg megtisztult és világhírű ornitológussá lett Stroude. DUSZA ISTVÁN barátját is, Hatzfeld grófot, a kiváló hegedűst és Barisani doktort. 1787 áprilisában Mozart így írt már súlyosan beteg apjának: „Mivel a halál életünk végcélja, néhány év óta olyan közeli ismeretséget kötöt­tem az embernek ezzel az igaz, jó barátjával, hogy nem jelent többé számomra sémi ijesztőt, sót inkább megnyugvást és vigasztalást! Soha­sem alszom el anélkül, hogy ne gondoljak rá; bármilyen fiatal vagyok is, másnap talán már nem leszek többé. És mégsem mondhatja sen­ki, aki ismer, hogy mogorva vagy szomorú lennék..." Ilyen körülmények között készült a Don Giovanni, ez a sötét háttér ad kulcsot tragikus alaptónusához, amely olyannyira elüt a Figaro nap­sütötte vidámságától. S van itt még egy körülmény: Mozart 1774 óta tagja volt egy szabadkőműves pá­holynak, amely minden naiv, fan­tasztikus külsősége mellett is az em­beriség szebb, boldogabb jövőjét segítő eszmék táptalaja volt. A ze­neszerző, aki megjárta a siker csú­csát és a közöny, a magára hagya­tottság mélységeit, bejáratos volt a pazar fényűzéssel berendezett pa­lotákba, de ismerte a külvárosi nyo­mornegyedeket is, nem maradhatott közömbös a szabadkőművesek gondolataival szemben. Mozart sej­tette, érezte azt az örvényt, ,,amely­be a tarka, életvidám és hazug so- kadalom néhány év múlva menthe­tetlenül beleszédül. Ezt az örvényt ábrázolja hátborzongató élethúség­A szovjet filmművészet világszer­te az érdeklődés homlokterébe ke­rült. Okkal. A felfokozott érdeklő­dést, a növekvő népszerűséget ma­gyarázhatnánk a Szovjetunióban végbemenő politikai, társadalmi és kulturális átalakulási folyamat hatá­sával, nemzetközi következményei­vel is. S magyarázhatnánk a filmmű­vészek tavalyi viharos kongresszu­sának fényeivel, esetleg a mannhei-' mi, a nyugat-berlini, a moszkvai vagy akár a cannes-i fesztiválsiker­rel, netán a művészeti életben is jelentkező friss-tisztázó szellemmel, mely számos régebben készült fil­met is a széles nyilvánosság elé sodort De nemcsak ezért érdeke­sek a legújabb szovjet filmek. Az igazság kimondásának igénye, a friss látásmód, az őszinteség - a tényleges művészi értékek miatt kerültek ezek a müvek a felfokozott érdeklődés előterébe. Hiszen alko­tóik felelősen mondják el vélemé­nyüket a világ eseményeiről, a tár­sadalmi összefüggésekről, a szovjet közélet múltjáról és jelenéről. A szovjet filmek mostani fesztivál­ján, ünnepén a szovjet művészet klasszikus értékei mellett előleget kapunk az új alkotói termésből, a hu­manista ideálok megfogalmazásá­nak friss változataiból is (bár a be­mutatott filmek egy részét korábban forgatták). Az országszerte megren­dezett bemutatósorozat programján szereplő nyolc film többsége ugyan­is olyan mű, mely a szovjet filmgyár­tás új szemléletét, a Szovjetunióban az élet minden területén tapasztal­ható megváltozott gondolkodásmó­dot jelzi-tükrözi. De nézzük a kíná­latot. Világszerte elismert munka a Le­nin októbere, mellyel Mihail Romm már 1937-ben sikert aratott. Jubileu­mi film volt ez, az októberi forrada­lom 20. évfordulójára készült mű, de senki se higgye, hogy ihlet, igazi belső tartalom nélküli alkotás. E klasszikus értékű film ugyanis minden vonatkozásban mentes az emelkedett ünnepléstől, a protokoll kötelező fordulataitól és a sablon előírásait mellőzve vall a világtörté­nelem mindmáig legnagyobb hatású eseménysorozatáról. De nem a hír­adók és montázsfilmek megszokott értelmében, hiszen nem a történe­lemkönyvek lapjaira bevonult közis­mert fordulatokat láttatja. A hős itt is a tömeg; a kollektív erő és a lenini igazság kerül premier plánba. Mihail Romm munkája ma is az értelemhez szól, az intellektust ragadja magá­val. Erénye puritán Lenin-portréja: a forradalom vezére mint a „legem­gel a Don Giovanni minden jelene­te." (Pándi Marianne) Joseph Haydn, akit a prágaiak a Don Giovanni komponálásával szinte egyidőben kértek fel egy ope­ra megírására, ezt írta a megrende­lőknek: „Ha a zene minden barátjá­nak leikébe tudnám vésni Mozart utánozhatatlan műveit, ahogyan én értem és érzem őket, akkor a nem­zetek versengenének érte, hogy ezt a kincset saját magukévá mondhas­sák. Prága ragaszkodjék e drága emberhez - de fizesse is meg, mert e nélkül szomorú a nagy zseni sor­sa, s kevésbé bátorítja az utókort további igyekezetre..." E s Prága beváltotta Mozart re­ményeit. 1787. október 29- én minden képzeletet felülmúló si­kert aratott a Rendi Színházban (a mai Tyl Színház) bemutatott Don Giovanni. A zeneszerzőt ajnározta, dédelgette a közönség. František Dušek zeneszerző vendégszerető házában szinte második otthonára lelt. Élete végéig mindig nagy szere­tettel emlékezett a Prágában töltött napokra, ahol a bécsi közöny és mellőzés, a tragikus csapások után - ha rövid időre is - ismét feltétlenül boldog lehetett, élvezhette a siker és a népszerűség örömeit. Mozart ott- tartózkodását ma is sok emlék őrzi fővárosunkban. S hogy mennyire a magukénak érzik a csehek, tanú­sítja az a mód, ahogyan a nevét ejtik. Mert általában nem c-vel, ha­nem z-vel és jó hosszú á-val mond­ják Mozart nevét még ma is. Elvégre az a zseniális zeneszerző, akinek világszerte szinte naponta csendül feLvalamelyik műve, az övék is. VOJTEK KATALIN beribb ember" jelenik meg a képe­ken, mozdulatai és tettei természe­tesek, egyszerűek, valódiak. Glória nincs a feje körül, mégis érezzük kivételes zsenialitását. S hogy a nagy államférfit és forradalmárt vezetői nagyságában s egyszer­smind emberi közelségben is sike­rült ábrázolnia, ebben érdeme van az alakját megformáló Borisz Scsu- kinnak is. Elem Klimov remekművében, a Búcsúzásban, tragikusan elhunyt feleségétől, Larisza Sepitykótól is búcsúzik, hiszen az asszony sokáig dédelgetett terve volt Valentyin. Raszputyin Isten veled, Matyóra cí­mű kisregényének megfilmesítése. Klimov egyedül végezte el a munkát, emléket állítva ezzel feleségének, s Matyorának, az örök feledésbe merült - a vízi erőmű építése során elárasztott - szibériai falucskának. A búcsúzás fájdalmas napjait, óráit eleveníti meg Elem Klimov költői filmje, azokat az órákat, amelyekben a falu lakóinak meg kell válniuk szü­lőházaiktól, át kell települniük panel­épületekbe. Múltjukat, történelmü­ket, emlékeiket vesztve el... Izgalmas, gondolatgazdag mű a Téma, az idei nyugat-berlini feszti­vál nagydíjas filmje, mely egy ünne­pelt, de kiégett íróról szól, aki vidék­re utazik, hogy témát találjon, föltöl­tődjön, igazából azonban önmaga elöl menekül, mégis valódi önmagá­val találkozik, amikor egy művelt lány a szemébe mondja az igaz­ságot, miközben a lány szerelme, első könyvének viszontagságos út­jába belefáradva, feladja a harcot.. Felkavaró látomás A halott ember levelei, a tavalyi mannheimi fesztivál nagydíjas alkotása, mely azt a nyug­talanító gondolatot fogalmazza meg: mi lesz, ha az atomkatasztrófa való­sággá válik. Konsztantyin Lopu- sanszkij munkájában a pokollá vál­tozott világ jelenik meg, az a pillanat, amikor az emberhez méltó életet felváltja a kilátástalan tengődés. De az emberiségnek címzett döbbene­tes erejű figyelmeztetés azt is su­gallja, hogy a lelkiismeret, a máso­kért érzett aggodalom talán a leg­fontosabb emberi tulajdonság a vilá­gon. Mert a titkos bunkerben, ahol úgy tűnik, immár végérvényesen ér­vényét vesztette a tudomány, a mű­vészet és az érzelem, mégis akad egy öregember (Rolan Bikov feled­hetetlen alakításában), aki a szere­tet, a megértés apró szikráival vilá­gítja át a halálra ítéltek gyötrelmes bolyongását. Vadhajtások címmel forgatott fil­met Dinara Aszanova a fiatalkorú bűnözőkről, akik szüleik mulasztása miatt kerültek lejtőre. A fiatalon el­hunyt rendezőnő felteszi a kérdést: kialakítható-e ezekben a kisebb-na- gyobb kihágást elkövető fiatalokban a felelősségérzet s nem elhamarko­dott-e a közvélemény ítélete, amikor kézlegyintéssel elintézi ezeket az ifjakat, mondván: kutyából nem lesz szalonna. Az alkotó kíméletlenül őszinte filmje azt példázza, hogy a gyerekek világa a mi tükörképünk - a felnőtteké. Feldolgozásmódját tekintve a könnyebb műfajú, tartal­mát illetően azonban a fajsúlyosabb filmek közé sorolható Vagyim Gyer- benyev munkája, a Kígyóvadász. Az alkotás egy élelmiszer-kombinát igazgatójáról szól, aki megvesztege­tési ügyekbe, tisztességtelen üzle­tekbe keveredik, s lebukik. A börtön­ből szabadulva becsületesen sze­retne élni, volt cinkostársai azonban utána nyúlnak... Katasztrófafilm á Beomlás - Dmitrij Szvetozarov müve -, mely a leningrádi metróépí­tés közben bekövetkezett földren­gést s következményeit tárja a néző elé - izgalmasan, pergő jelenetek­ben, feszült képsorokban. Alekszandr Osztrovszkij Hozo­mány nélküli menyasszony című drámája alapján készült a Kegyetlen románc. A több mint száz évvel ezelőtt játszódó történetet Eldar Rja- zanov alkalmazta filmre, meglehető­sen szabadon kezelve az eredeti irodalmi mű anyagát, mely egy hajó­zási társaság könnyelmű tulajdono­sáról szól, aki vagyonát elherdálva, a szeretett lány helyett kénytelen egy dúsgazdag leányt feleségül venni A bemutatása idején viták kereszttüzébe került alkotás fősze­repét Nyikita Mihalkov, a mai szovjet film élvonalbeli alakja játssza - sok­színűén, lenyűgözően. TÖLGYESSY MÁRIA MELLŐZÉS UTÁN - SIKER Kétszáz éve volt a Don Giovanni prágai ősbemutatója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents