Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-30 / 281. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1987. november 30. XL. évfolyam 281. szám ★ Ára 50 fillér Tervszerűbben és felelősségteljesebben Szlovákiában az állattenyésztésben a háromnegyedévben általában jó eredményeket értek le a mezőgazdasági vállalatok. Növekedett például a sertések száma, javult a tehenek fejési átlaga és a hízóállatok súlygyarapodása. Azt mondhatjuk tehát, hogy az előző évek nagy termelési kilengései után a mezőgazdaság konszolidálódott és kialakultak a jövő évi termelési és eladási tervek egyenletes teljesítésének feltételei. Ahhoz azonban, hogy ebben a népgazdasági ágazatban még tervszerűbbé váljon a munka, még sokat kell tenni. Körültekintőbb munkával jobban ki keli használni a meglévő tartalékokat. Nem szabad megengedni, hogy túl nagy eltérések legyenek a szerződéses eladási feladatok teljesítésében a kerületek, járások és mező- gazdasági vállalatok között. Összefoglalva: meg kell szilárdítani a tervfegyelmet. Nem engedhetők meg olyan esetek, mint például a Nyugat-szlovákiai kerületben, hogy a rossz tervezés következtében 12 ezer darabbal csökkent a szarvasmarha-állomány. Ez az egyik oka annak, hogy a tejeladási tervet nem teljesítik a vállalatok. Súlyosbította a helyzetet, hogy tehenenként átlag 44 literrel csökkent a tejhozam. Ezért komoly intézkedéseket kell tenni a termelésiértékesítési tervek teljesítésének biztosítása érdekében. Főleg a múlt évben okozott sok gondot az, hogy jelentősen csökkent a sertésállomány, a mezőgazdasági vállalatok és a háztáji tenyésztők a tervezettnél lényegesen kevesebb kocát tartottak. A helyzet az idén megváltozott, a sertésállomány 157 ezer darabbal gyarapodott. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma állattenyésztési osztályának becslése szerint, fokozatosan elérhetjük, hogy lesz elegendő malac. Nem okoz nagy gondot a hizlaldák feltöltése. Még megemlíthetjük, hogy a hízósertések átlagos súlygyarapodása elérte az 58 dkg-ot. A részeredmények ellenére az állattenyésztésben még nagyon sok a tennivaló. Egyes gazdasági szervek munkája még nem elég színvonalas, és a tervezéskor nem hangolják össze a kínálatot a kereslettel. Még mindig előfordul, hogy egyes szakaszokon hiány, másutt túltermelés mutatkozik. Annak ellenére, hogy a baromfitenyésztésben bizonyos szabályozásra kerül sor, a háromnegyedéves időszakban a tervezettnél 35 millió darab tojással többet termeltek a mezőgazdasági vállalatok. Súlyosbította a helyzetet, hogy a nyári időszakban a drága abraktakarmányon termelt tojás egy hányadát értékesítési problémák miatt meg kellett semmisíteni. Magyarán: pazaroltunk. Ez a példa arra figyelmeztet, hogy nagyobb körültekintéssel kell tervezni és gazdaságosabban kell termelni. A sertéshizlalásban is javulás észlelhető, de az időszaki terv teljesítéséhez mintegy 5 ezer tonna sertéshús hiányzik. Ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságának 13. ülése. Július Varga, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere kijelentette: szigorú intézkedésekkel elejét veszik annak, hogy egyes mezőgazdasági vállalatok a tervfeladatok mindenároni teljesítésére törekedve megint vágósúlyon aluli sertéseket adjanak el. Ezzel szemben túlteljesíthetik eladási tervüket azok a mezőgazdasági vállalatok, amelyek elegendő süldőt biztosítottak a jövő évi feladatok teljesítésébe*, és most megfelelő äúlybán kínálják megvételré a vágóállatokat. A szigorú intézkedésekre azért van szükség, hogy a jövő év elején is legyen elegendő hízósertés a felvásárlási tervek teljesítéséhez. A tejtermelés alakulásának ellenőrzése szintén napirenden szerepel a gazdasági szervek ülésein. Nem véletlenül, ugyanis gyakran bírálat éri a feldolgozó vállalatokat a sok esetben nem megfelelő minőségű tejtermékekért. A helyzet javulásához az szükséges, hogy a mezőgazdasági vállalatok minden szempontból kifogástalan tejet adjanak el. A minőség javítására tett intézkedések hatására elmélyült az együttműködés a felvásárlók és a termelők között. A tejipari vállalatok kötelesek saját járműveikkel elszállítani a tejet a mezőgazdasági vállalatoktól, nem hivatkozhatnak tehát arra, hogy más üzemek járművezetői késve szállították be a tejet, és az megsava- nyodott. Továbbá a tejüzem a helyszínen köteles mintát venni a minőség megállapításához. Gazdasági szerveink tehát egész sor intézkedést hoztak és hoznak az egyenletes termelés és a minőség javítása édekében. A jó eredményekre alapozva, fel kell karolni minden kezdeményezést, hogy a jövőben kevesebb gondot okozzon a lakosság állattenyésztési termékekkel való ellátása. BALLA JÓZSEF KABULBAN ÖSSZEÜLT A NAGY DZSIRGA VITA AZ ORSZÁG ÚJ ALKOTMÁNYÁRÓL A javaslatot Nadzsibullah terjesztette elő (ČSTK) - Kabulban vasárnap megkezdte kétnapos tanácskozását a Nagy Dzsirga, az afgán nép képviselőinek hagyományos országos gyűlése. Az egyes tartományokat, nemzetiségeket és törzseket, politikai pártokat, társadalmi szervezeteket és egyházi köröket hozzávetőleg ezer küldött képviseli. A tanácskozáson megvitatják és jóváhagyják az ország új alkotmányát, s megválasztják az államfőt. A tanácskozás első napján az ország új alaptörvényét vitatták meg, ennek tervezetét az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának megbízásából Nadzsibullah, az ANDP KB főtitkára, a forradalmi tanács elnöke terjesztette elő. Hangsúlyozta, hogy az elkészült alkotmány a nemzeti megbékélés és megegyezés alkotmánya. Az okmány rögzíti az afgán külpolitika békeszerető jellegét, kimondja, hogy az alkotmánynak a békét és biztonságot, a nemzetközi együttműködés sokoldalú fejlesztését, a gyarmatosítás és újgyarmatosítás valamint az imperializmus, cionizmus, rasszizmus, az appartheid és a fasizmus elleni harcot kell szolgálnia. (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk a fogyasztási szövetkezetek szlovákiai kongresszusán készült (Vladimír Benko felvétele - ČSTK) Benin nemzeti ünnepén (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök táviratot küldött Mathieu Ke- rekounak, a Benini Népi Forradalom Pártja Központi Bizottsága elnökének, Benini Népi Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A távirat kiemeli szolidaritásunkat a benini népnek az ország független fejlesztésére kifejtett törekvésével, és nagyra értékeli azokat az eredményeket, amelyeket az ország népe a Népi Forradalom Pártjának vezetésével ért el. Meggyőződését fejezi ki, hogy a két párt és ország baráti és együttműködési kapcsolatai a jövőben is sikeresen fejlődnek majd. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban köszöntötte Guy Landry Hazoumet, Benini Népi Köztársaság külügyminiszterét. A Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai és Csehországi Szövetségének kongresszusa Célunk a lakosság igényeinek jobb kielégítése A párt- és állami küldöttséget Bratislavában Rudolf Netík, Prágában Jaroslav Tlapák vezette • Bírálóan elemezték tevékenységüket • Új lehetőségek az igényes feladatok megvalósításához (Tudósítónktól) - Az elmúlt hét végén a Bratislavai Művelődési és Pihenóparkban tartotta meg 5. kongresszusát a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége. Mérlegvonást készített a 940 ezer tagot számláló szövetség, és kitűzte az elkövetkező időszak igényes feladatait. A tanácskozáson részt vett az SZLKP Központi Bizottságának, az SZSZK kormányának és az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának küldöttsége, élén Rudolf Netíkkel, az SZLKP KB osztályvezetőjével. A delegáció további tagjai voltak: Anna Rybnikárová, az SZNT alelnöke, Daniel Futej, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke, Jaroslav Zelko, az SZSZK kereskedelmi minisztere, Michal Marík, a Szakszervezetek Központi Tanácsának alelnöke és közéletünk további személyiségei. A megnyitó, majd a tanácskozás munkabizottságainak megválasztása után Dezider Goga, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének elnöke terjesztette elő a szövetség központi bizottságának beszámolóját a 4 kongresszus óta eltelt időszakban végzett tevékenységről, és megjelölte azokat a feladatokat, melyekkel hozzájárulnak , a XVII. pártkongresszus.határozata- inak teljesítéséhez, a 8. ötéves tervidőszak igényes feladatainak megvalósításához a belkereskedelem gazdasági mechanizmusa átalakítása során.- Eredményeink azt mutatják, hogy a 4. kongresszus óta a szlovákiai fogyasztási szövetkezetek elérték kitűzött céljaikat, terveinket túl is teljesítettük - hangsúlyozta Dezider Goga, majd rámutatott, hogy nagy súlyt helyeztek a piac szerkezeti egyensúlyának fokozott javítására. A stabil élelmiszer-ellátáson kívül viszont nem sikerült a tervezettnek megfelelően növelni az iparcikk-árusítást. Az iparcikkek eladásában nem tudták kielégíteni a vásárlók jogos igényeit, néha objektív okok - a gyártók fogyatékosságai - vagy pedig a szövetkezetek munkájában felmerült hiányosságok miatt. Kritikusan rámutatott, hogy nincsenek megelégedve szolgáltatásaikkal, melyek az egyes szövetkezetekben igen eltérő színvonalúak. Az épületanyagok árusítóhelyein nem oldották meg a komplex szolgáltatásokat. Némely vendéglátó-ipari egységben szűkös volt az ételek választéka, és a higiénia terén is előfordultak fogyatékosságok. Nem számolták fel azt a gyakorlatot sem, hogy különböző okokból a boltokat hosszabb időre bezárták. - Tudatosítanunk kell jelentette ki, hogy az említett fogyatékosságokat tovább nem tűrhetjük, sajnos felszámolásuk nincs arányban az ez irányú erőfeszítésekkel, és a jogos kritika tárgyát képezik. A kereskedelmi tevékenységet értékelve pozitívan szólt arról, hogy az' ötéves tervidőszakban 4* milliárd (Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok a Jemeni NDK-ba (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Ali Szalem Bajdának, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága főtitkárának és Hajdar Abu Bakr At- tasznak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnöksége elnökének az ország függetlenségének 20. évfordulója alkalmából. A távirat kiemeli a jemeni népnek a nemzeti felszabadító harcban, a forradalmi vívmányok védelmében és az új társadalom építésében tanúsított elszántságát és áldozatvállalását. Nagyra értékeli Jemen aktív részvételét a haladó erőknek az imperializmus, a faji megkülönböztetés és a cionizmus ellen folytatott harcában. Meggyőződését fejezi ki, hogy a CSKP és a Jemeni Szocialista Párt, valamint a CSSZSZK és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság internacionalista együttműködése tovább fog fejlődni a két baráti ország népe, a haladás és a világbéke érdekében. Ugyanebből az alkalomból táviratot küldött Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK miniszterelnöke Jaszin Szaid Numan miniszterelnöknek, valamint Bohuslav Chňoupek külügyminiszter Abdái Aziz Dali külügyminiszternek. Békekonferencia Bonnban (ČSTK) - A nyugatnémet békemozgalom képviselői szombaton és vasárnap Bonnban tartották országos tanácskozásukat. Nagy politikai sikernek nevezték, hogy decemberben sor kerül a közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták felszámolásáról szóló szov- jet-amerikai szerződés aláírására. Hangsúlyozták, hogy a megállapodást minél előbb ratifikálni kell, s azonnal megkezdeni az említett fegyverek fokozatos megsemmisítését. Tekintettel arra, hogy ez az okmány az atomfegyvereknek csak egy részére terjed ki, ezért a nyugatnémet békevédők a további nukleáris fegyverek felszámolásáért fognak küzdeni. Elsősorban azért, hogy a NATO-országok ne kerüljék meg a szerződést, s ne akarják az Európából eltávolított fegyvereket más eszközökkel helyettesiteni. Nepszavazas Lengyelországban (ČSTK) - Lengyelországban tegnap népszavazást tartottak a kormány reformprogramjáról. Az állampolgároknak a gazdasági, valamint a társadalmi-politikai élet átalakításának terjedelméről és üteméről kell dönteniük. A szavazóhelyiségeket reggel hat órakor nyitották meg. A napközben érkezett hírek szerint a szavazás zavartalanul folyt. Az urnákat este tíz órakor zárták le, s a jelentések feltételezik, hogy az első eredményeket ma délután teszik közzé. Lengyelországban egyébként több mint 26,5 millió a szavazásra jogosult állampolgárok száma. A szavazóknak két kérdésre kellett válaszolniuk: 1. Kívánod-e a gazdaság radikális átalakítását célzó program megvalósítását? E programot a szejm terjesztette elő, s az életkörülmények jelentős javulását célozza, bár tudvalévő, hogy ezáltal a gyors változások nehéz, két-három éves időszaka áll előttünk? (Folytatás a 2. oldalon) Üdvözlő távirat (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánságait Mijamoto Kendzsinek, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökévé való újraválasztása alkalmából. A táviratban a CSKP KB főtitkára meggyőződését fejezi ki, hogy a két párt kapcsolatai a jövőben is sikeresen fejlődnek a marxizmus-leninizmus elvei alapján, a két ország népének, a békének és a haladásnak a javára.