Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-24 / 276. szám, kedd

Az átalakítás új szakaszának fö feladatai

ÚJ SZÚ

3

">87. XI. 24. '

Tanácskozás az SZKP Központi Bizottságán a pártmunka időszerű kérdéseiről

Mint már közöltük, az SZKP Központi Bizottságán pénteken értekezletet tartottak, amelyen megvitatták az átalakítás új szakasza fö irányainak biztosítása során végzett pártmunka feladatait. A tanácskozáson részt vettek az SZKP KB titkárai és osztályvezetői, a KB apparátusának, az SZKP Központi Revíziós Bizottságának és a KB mellett működő pártellenőrzési bizottságnak a vezető munkatársai. Az értekezletet Mihail Gorbacsov, az SZKP KP főtitkára nyitotta meg, s a hozzászólások után a tanácskozás eredményeit is ő foglalta össze.

Bevezetőben Mihail Gorbacsov szólt az értekezlet céljárói:

Úgy döntöttünk, hogy ma itt találkozunk és olyan témáról fogunk beszélni, amely reálisan napirendre került. A párt feladatairól van szó az átalakítás új, második szakasza során. A párt feladatainak témája tulajdonképpen sosem került le a napirendről, most azonban jóval nagyobb gyakorlati jelentősége van ennek, mint bármikor korábban volt. Teljesen világos, hogy a párt nélkül az átalakításnak ebben a szakaszában sem jutunk gyorsan előre a szocialista építésben.

Amikor az átalakítás első szakaszának mérlegét vonjuk meg, biztonsággal kijelenthetjük, hogy a központi bizottság, a politikai bizottság és a titkárság, a KB apparátusa, a köztársasági és a helyi szintű pártbizottságok egészében véve sikeresen valósították azt meg. A feladat nehézsége abban rejlett, hogy ebben a szakaszban lényegében minden csak kezdődött - az átalakítás útjainak keresése, a munka irányainak és módszereinek megválasztása, számos kísérlet. Úgy vélem, mind az elméleti és politikai munka, mind a munkához való gyakorlati hozzáállások szempontjából a párt ebben a szakaszban feladata magaslatán állt.

A központi bizottság júniusi plenáris ülésén helyesen állapítottuk meg: amint valahol megengedik a lemaradást, azonnal érezhetőek a veszteségek, a kerekek üresjáratban forognak. És így egyes párt- szervezetek ismét a régi módszerekhez folyamodnak, hogy elnyomják és ne engedjék meg valamiféle negatív tendenciák megnyilvánulásait, ami azt jelenti, a „nem kiengedni", erősen tartani stb. elvéhez tartják magukat.

Ezek a módszerek azonban most nem megfelelőek. Ahogy megkezdtük a demokratizálást és a nép potenciáljának a bekapcsolását az átalakítás minden folyamatába, nem lehet már a régi módon eljárni. Ez a társadalmat csak lázas állapotba hozná, idegesítené az embereket és idegességet hintene el politikai és ideológiai légkörünkbe, a társadalmi tudatba.

Most, amikor eljutottunk az átalakítás új, rendkívül bonyolult szakaszához, amelynek tengelye az egymással kölcsönösen összefonódó két feladatot - a társadalom további demokratizálását és a radikális gazdasági reformot - magában foglaló politika, munkánk úgyszintén más síkra helyeződik át. Eddig, úgymond, megvilágítottuk, bizonyítottuk és indokoltuk az átalakítás szükség- szerűségét. Kerestük az új megoldásokat, a radikális gazdasági reformról szóló dokumentumokon dolgoztunk. És a nép támogatott bennünket, támogatta útkeresésünket és a párt döntéseit.

Ma, amikor a demokratikus folyamatok elmélyülnek, amikor a radikális gazdasági reform programja mozgásba hozza az egész társadalmat és emberek millióinak az érdekeit kezdi érinteni, a párt előtt még bonyolultabb feladatok merülnek fel.

Ebben az új szakaszban alaposan át kell gondolnunk munkánkat. A rögtönzés itt nem elegendő. Azt mondani, hogy „úgy fogunk dolgozni, ahogy eddig dolgoztunk“, nem lenne helyes - igy ma már semmi sem sikerülhet. Egyszerűen nyomást gyakorolni, parancsolgatni és mindenkit a járási bizottságra hívni szintén nem megfelelő módszer, mert az önelszámolás által ébresztjük fel a termelés és az irányítás valamennyi láncszemének a kezdeményezését - az ágazatokét, az egyesülésekét, a kollektívákét és minden egyes dolgozóét. Felszabadítjuk a tanácsok és a társadalmi szervezetek potenciálját is. Ez azt jelenti, hogy más hozzáállásra van szükségünk.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a pártnak a jelenlegi szakaszban kissé át kell értékelnie a társadalomban játszott politikai élcsapatszerepét, s úgy kell ezt átértékelni, hogy a párt módszerei és cselekvésének módja megfeleljenek az új követelményeknek. És ennek azután tükröződnie kell a politikai bizottság, a titkárság és a KB osztályainak tevékenységében, a köztársasági és a helyi pártszervek tevékenységében is.

Az új feltételek között a pártnak meg kell találnia az új megoldásokat, a feladatok teljesítésének új módszereit. Épp ennek a megvitatása a fő célja a mai találkozónak. Nem vagyok benne biztos, hogy most világosan értjük a további munka minden részletét. Miért nem vagyok erről meggyőződve? Azért, mert csak annak világos minden, aki semmit sem akar megváltoztatni, vagyis aki továbbra is úgy akar dolgozni, ahogy azelőtt. A jövőben ez így nem fog menni. Az emberek nem értenék a pártot, annál is inkább, mivel a társadalom már a demokratizálás, az új gazdasági mechanizmus és az önelszámolás bevezetése során változik és változni is fog.

A párt ma mindenekelőtt azzal növelheti tekintélyét, hogy egyaránt képes lesz egyesíteni erőit és képes lesz segíteni az embereknek, hogy megtalálják helyüket az átalakításban. Ez azt jelenti, hogy a pártmunkának intenzívebbé és határozottab- bá kell válnia. Ezzel összefüggésben meg kell vizsgálnunk, mennyire készült fel a párt az új feltételek közötti munkára.

A központi bizottság határozatot hagyott jóvá, amely szerint a pártbizottságok plenáris üléseire és párt- gyűlésekre kerül sor, melyeken beszámolókat terjesztenek elő a választott irányító szervek tevékenységéről. A gyűléseket úgy kell előkészíteni, hogy elősegítsék a párt olyan szintre emelését, amelyről bátran irányíthatná az átalakítás második szakaszát.

Az értekezleten elhangzott vitát összefoglalva Mihail Gorbacsov leszögezte:

A véleménycsere jelentős ösztönzést adott a továbbgondolkodáshoz, a válasz kereséséhez a legfőbb kérdésre: Milyen utak vezetnek az átalakítás jelenlegi szakaszában az SZKP szerepének növeléséhez?

A vitát valamennyi elvtárs azon óhaja hatotta át, hogy az átalakítás előre mozduljon. És az az érzésem, hogy újabb lépést tettünk annak megértése felé, hol tartunk és hogyan kell most eljárnunk.

A mai vita összefoglalása során szeretnék elmondani néhány gondolatot.

Először: Az elmúlt jubileumi napok magasabb szintre emeltek bennünket annak megvilágítása során, milyen utat tettünk meg és mit értünk el. Ez rendkívül jelentős a történelmi tanulságok mélyrehatóbb elemzése, valamint a szilárd tudományos alapokon, az objektivitáson és a múltról szóló igazságon alapuló történelmi tudatunk kialakítása szempontjából egyaránt.

Történelmünk felelősségteljes tudományos elemzése lehetővé tette, hogy objektívan értékeljük életünk minden egyes szakaszának jelentőségét, megfelelően értékeljük a szovjet emberek minden nemzedékének szerepét azokban a nehéz, de jelentős években, amelyek országunkat a társadalmi haladás élére állították.

Feltárhattuk számos mai jelenség gyökereit és sikereink, s az utunkon bennünket ért veszteségek alapvető okait is. Sok mindent megtanultunk, sok tanulságot vontunk le a szocializmus építése ama szakaszának elemzéséből, amelyet Vlagyimir II- jics Lenin vezetett. Ö mindenekelőtt az életjelenségekhez való antidog- matikus hozzáállásra és arra tanít bennünket, hogy az életet alkotó módon, az emberek érdekei szempontjából, a szocializmus szempontjából megoldásra kerülő ellentétek

közötti küzdelem bonyolult folyamataként értelmezzük. És ez azt jelenti, hogy a párt és a nép alkotó erői új teret, új energiát nyernek.

A párt által Lenin után vezetett eszmei harcot elemezve képesek voltunk feltárni ennek a harcnak a lényegét és válaszolni arra a kérdésre, mi volt az alapja és mi befolyásolta azt.

Az akkori eszmei összeütközések fő okaival együtt - és ezek az okok a forradalom érdekei és a szocializmus érdekei voltak - további tényezőket és kölcsönös összefüggéseket is megláttunk, amelyek rendkívül tanulságosak mostani munkánk számára is. A történelem arra tanít bennünket, hogy a társadalmi fejlődés döntő szakaszaiban nem lehet kizárni bizonyos helyzetek ismétlődését.

Tudjuk, hogy a múltban az egyes vezetők személyes jellemvonásai, alkalmatlanságuk vagy éretlenségük, felelősségérzetük hiánya és a vezetó szerepének meg nem értése súlyos ellentmondásokhoz és konfliktusokhoz vezetett. Ezekben az esetekben a személyes ambíciók - ha azok túllépik a tűréshatárt és azokat álforradalmi frázisokkal és pózolással leplezik - nagy károkat okoznak.

Ma még valamit tudunk: a konzervativizmus és a mesterséges avant- gardizmus - legyen retorikájuk bármilyen sokszínű-avalóságban végül is szükségszerűen azonos eredményre vezetnek. Ez a politika dialektikája. A realitás megerőszakolásának talaján találkoznak, mivel igyekeznek azt zsákutcába juttatni: egyesek ehhez a régi, túlhaladott formákat és dogmákat veszik elő, mások pedig absztrakt, demagóg agresszivitásuk és üres illúziókeltésük révén veszélyes sémákat alkalmaznak.

A múlt elemzése nagy tudomány. A mi múltunkban megtalálhatók a szocializmus hősi tetteinek gyökerei is, amelyek különösen az iparosítás szakaszában, a nagy honvédő háborúban és a háború utáni építés során mutatkoztak meg. És amikor ma az átalakítás feladatai felett gondolkodunk, látnunk kell azt, ami a lényeg: a történelem döntő mozgatóereje a nép. Mindent a nép hoz létre. És ehhez, csakis ehhez kell tartanunk magunkat tevékenységünk és terveink kidolgozása során.

A történelem elemzése elősegítette, hogy világosabban lássuk azoknak a jelenségeknek a gyökereit is, amelyeket a fékező mechanizmus fogalma foglal magában. Több ilyen jelenség azokban az években gyökerezik. Világosabban láthattuk, mit kell tenni azért, hogy a múlt ne ismétlődjön meg és időben meggátoljuk a negatív jelenségeket. Rendkívül fontos következtetéshez jutottunk el, miszerint számos veszteség azért ért bennünket, mert múltbeli reformjainkat nem támasztották alá a szovjet társadalom demokratizálása terén hozott széles körű politikai változások.

A múlt elerryése jó alapot teremtett ahhoz, hogy a tapasztalatok és az elmélet segítségével szélesebb, tartalmasabb elképzeléseket alakítsunk ki magunknak a szocializmusról, a társadalomnak arról az új minőségéről, amely felé «haladunk. A ma érdekében magyarázzuk a múltat és tárjuk fel igy mozgalmunk távlatait. Ez rendkívül fontos. Ezt folytatni kell a jövőben is.

Másodszor: A jubileumi napokban talán a korábbinál jobban láttuk és tudatosítottuk nemcsak a megtett út elemzésének alkotó jelentőségét, hanem a jelenlegi szakaszban hozott stratégiai döntések, az átalakítás irányvonalának jelentőségét is. Sürgetőbben éreztük, hogy a sikeres előrehaladás nem lehetséges a szocializmus egész potenciáljának feltárása nélkül - s nemcsak a belpolitika szempontjából. Az átalakítás irányvonalával, az aktív belpolitikával kezdeményező külpolitikához is eljutottunk, az egész nemzetközi közösségnek erős ösztönzést adtunk a világ sorsáról, a szociális választásról és a nemzetközi kapcsolatok jellegéről szóló gondolkodásra.

Miért beszélek erről? Azért, hogy megmutassam, saját népével és az egész világgal szemben milyen felelősség hárul az SZKP-ra az átalakítás során.

Nem vitás, hogy a párt szerepe csak abban az esetben fog növekedni, ha egész tevékenysége - beleértve a politika kidolgozását, a kádermunkát, a szervezési és ideológiai kérdéseket - meg fog felelni a jelenlegi szakaszban, az átalakítás második szakaszában felmerülő feladatok újszerűségének és terjedelmének.

Az átalakítás előrehaladása során a változó feladatok új követelményeket támasztanak a szovjet társadalom politikai élcsapatával szemben, amely nélkül ezek a folyamatok vagy nem fognak előrehaladni, vagy nem úgy fognak előrehaladni, ahogyan kell.

Az SZKP KB áprilisi plenáris ülése óta eltelt két és fél év feljogosít bennünket arra, hogy felelősségteljesen kijelentsük: a párt az átalakítás első szakaszában sikeresen teljesítette pcflitikai élcsapatszerepét. Most azonban tovább kell lépni, politikánkat és stratégiai irányvonalunkat konkrétan és tárgyszerűen kell alkalmaznunk a társadalom életének minden területén. És itt ismét felmerül a kérdés, mi a feladata az SZKP-nak a társadalom fejlődése jelenlegi szakaszában. A párt élcsapatszerepe abban a képességében rejlik, hogy munkáját összhangba tudja hozni az élet követelményeivel, pontosan tiszteletben tudja tartani a konkrét történelmi helyzetet és látja az új feladatokat. Érdemes ezen elgondolkozni.

Lényegében az átalakítás második szakaszának tengelyét alkotó két kölcsönösen összefüggő feladat áll előttünk - a társadalom további demokratizálása és a radikális gazdasági reform megvalósítása. Ezek a jelenlegi fejlődési szakasz fő, kulcsfontosságú feladatai.

Ha megpróbáljuk felmérni, milyen munka vár ránk a közeljövőben, a belátható jövőben, akkor nyilvánvaló, hogy ez a munka hatalmas lesz. Elsősorban azért, mert az átalakítás koncepciója gyakorlatilag az élettel kezd majd összefonódni.

Az átalakítás új lakások millióit, új iskolák és kórházak, színházak és sportlétesítmények ezreit jelenti, jelenti továbbá a jobb élelmiszerellátást és az áruminőség javítását, a társadalom egész életének demokratizálását. Mindezt csak szorgalmas, termelékeny munkával, szervezettséggel, fegyelemmel és felelősséggel, a tettek egységével lehet elérni. Ez azt jelenti, hogy az átalakítás érinteni fogja az összes kollektívát, az egész társadalmat. És a megkezdett szakasz sikeréért a fő felelősség az SZKP-ra, a párt kádereire hárul, akárcsak az új feladatok megvalósítása során végzett munka szervezésének fő terhei.

A társadalom előtt álló feladatokat azokkal a káderekkel kell megvalósítanunk, amelyekkel a párt és az ország jelenleg rendelkezik. Ez nem azt jelenti, hogy kivétel nélkül mindenkinek meg kell maradnia tisztségében. Káderbázisunk, akárcsak maga a párt, szüntelenül fejlődni fog. A kérdés lényege más. Arra gondolok, hogy az SZKP képes az átalakítás jelenlegi szakaszában is vállalni a fokozott terheket és teljesíteni a politikai élcsapat szerepét. Társadalmunk képes a kor követelményeinek megfelelő káderek bevonására. Kádereink jelentős része már most aktívan bekapcsolódik az átalakításba.

Mit és hogyan kell tenni azért, hogy a párt a pártszervek és kádereink tevékenysége tartalmát és a munkamódszereket illetően egyaránt megfeleljen az átalakítás feladatai jellegének és újszerűségének? Más szavakkal, mit kell tenni azért, hogy a demokratizálási folyamat tovább fejlődjön és mélyüljön, hogy tovább fokozódjon a dolgozók szociális aktivitása, hogy eredményesen valósuljanak meg a gazdasági reform céljai?

Meggyőződésem, hogy az itt felhozott problémák jelentőségére való tekintet nélkül most arra kell összpontosítanunk, hogy növeljük a párt és minden egyes kommunista szerepét az átalakítás biztosítása során. A párt politikai, szervező és ideológiai tevékenységének, a kádermunkának az aktivizálására van szükség.

Ez kulcskérdés, ebből ered minden más. Nincs megbízhatóbb eszközünk, mint a párt. Az átalakítás második szakasza - melynek lényege abban rejlik, hogy az emberek millióit kell bevonni a tényleges tevékenységbe - nem fog megfelelően fejlődni, ha a párt nem fogja fejleszteni a demokratikus folyamatot. Ki fogja mindezt irányítani és ösztönözni? A párt. A pártra hárul a felelősség a demokratizálási folyamat fejlesztéséért. De ahhoz, hogy a párt képes legyen kifejezni az új szakasz szükségleteit, magának is változnia kell.

Mondjuk meg nyíltan, ma nem lehetünk elégedettek sem a párttagok, sem a pártszervek, sem a párt kádereinek aktivitásával. Itt már látunk bizonyos elmaradást és bizonyos ellentmondást az élet követelményei és a pártmunka színvonala között. Ezt az ellentmondást nem szeretnénk a pártkáderek és a kommunisták vádolásának pozíciójából, hanem a kor támasztotta követelmények szempontjából elemezni. Arra van szükség, hogy az átalakítás folyamatáról szóló beszámolók - melyeket a pártszervezetekben vitatnak meg - segítségünkre legyenek abban, hogy a pártot elvezessük tevékenysége új szakaszába.

Nem arról van szó, hogy van az embereknek egy bizonyos százaléka, akik a stagnálás éveiben, sőt az utóbbi években is befurakodtak a pártba. Az ilyenek nincsenek sokan. Végeredményben nem is róluk van szó. Vannak olyan párttagok, akik elveszítették érdeklődésüket a párt élete iránt és csak nehézségek árán teljesítik kötelességeiket a pártgyűléseken. Sok kommunistát ki kell vezetni abból az állapotból, hogy csak lassan fogják fel a jelenlegi folyamatokat. Segítenünk kell nekik, hogy megértsék, a demokratizálás és a gazdasági reform bizonyos változásokat feltételez a pártbizottságok funkcióiban és a pártszervezetek tevékenyséségben, mivel változik minden egyes ember, minden egyes gazdasági vezető szerepe. Ezentúl aktív, önálló szerepet fognak játszani és nagyobb lesz a felelősségük. Be kell kapcsolódniuk a munkába, gazdáknak kell lenniük és cselekedniük kell.

Egyes járási bizottságok azonban ennek ellenére mindeddig a régi módon tevékenykednek és magukra vállalják minden kérdés megoldását, azokét is, melyeket a törvény már a vállalatokra és a tanácsokra hárít. Más kérdések megoldásába aktívan bekapcsolódik a Komszomol, a nőtanácsok és az érdemes dolgozók tanácsa.

Az egész nép bekapcsolódik a mozgalomba az átalakításért, amely kifejezi a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek érdekeit, s amely ezeket a rétegeket egyesíti az új társadalomért vívott harcban.

Ilyen feltételek között a pártnak nem csak a feladatok közvetlen megoldását kell magára vállalnia, inkább egy másik, nem könnyű feladatot kell kitűznie - a tömegek társadalmi aktivitásának irányítását, koordinálását, egyesítését és ösztönzését a pártszervezetek, a káderek és a pártellenőrzés által, a városokban, a járásokban és a kollektívákban az energikus, egészséges légkör létrehozásában. Ma éppen ezért felelősek a pártbizottságok és az egész párt.

Az elsó szakaszban már sokat tettünk ebben az irányban. Most, a második szakaszban el kell mélyíteni és tovább kell fejleszteni ezeket a folyamatokat. Például segíteniük kell a járási, városi és területi bizottságok dolgozóit abban, hogy megértsék ezt az új feladatukat. Változtatniuk kell munkájuk módszerein és stílusán. Ily módon még nagyobb tekintélyre tesznek szert. Ma a pártnak és az egész társadalomnak éppen ilyen munkára van szüksége.

Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés, mire kell helyezni a fő hangsúlyt. Át kell kerülnie a figyelemre a párt alapszervezetei és az iránt, hogy a választott szervek kezdjenek úgy dolgozni, ahogy kell, ahogyan arról szó volt a központi bizottság idei januári ülésén.

(Folytatás a 4. oldalon)