Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-19 / 272. szám, csütörtök

szú i Kl. 19. IRAK - IRÁN Az atomerőmű elleni támadással újabb veszélyes szakaszba lépett a konfliktus A több mint egy hete tartó bangladesi sztrájkakciókat kormányellenes tüntetések is kísérik, amelyek résztvevői ellen gyakran bevetik a rend­őrséget. (Telefoto - ČSTK) Banglades Az ellenzék újabb ötnapos kampányt hirdetett A hét végén kétnapos általános sztrájk (ČSTK) — A dél-iráni Bushehr kö­zelében Irak kedden egy félig elké­szült atomerőművet bombázott. A támadás nyomán jelentős károk keletkeztek és több ember életét vesztette. A Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség (IAEA) szerint tavaly óta nukleáris hasadóanyagok is vol­tak a létesítményben. Más források, így pl. egy amerikai szakértő véle­ménye szerint az iraki harci repülő­gépek csak egy üres betonkonstruk­ciót bombáztak. Ebből az állításból nyilvánvaló az az amerikai törekvés, hogy csökkentsék az eset jelentősé­gét, mivel az USA továbbra is foly­tatni akarja a térségben destabilizáló politikáját. Függetlenül attól, hogy az atom­erőműben a bombázás idején volt-e vagy sem radioaktív anyag, egy do­log teljesen világos: a támadás újabb bizonyítéka annak, az iráni— (ČSTK) - A PAP lengyel hírügy­nökség nyilvánosságra hozta a LEMP KB Politikai Bizottságának beszámolóját, amelyet a központi bizottság hatodik plenáris ülése elé terjesztenek. A politikai bizottság keddi döntése értelmében a KB- ülést két részben tartják meg, az elsőt november 25-én, a másodikat december első felében. A szocialista megújulás elmélyí­tése Lengyelország fejlesztése gyorsításának feltétele - ezt a címet viseli a politikai bizottság beszámo­lója, amely egyebek között megálla­pítja, hogy az ország a szocialista megújulás új szakaszába lép, s az eddig szerzett tapasztalatok lehető­vé teszik a további radikális és kö­vetkezetes intézkedéseket. A len­gyel problémákat nem lehet hatéko­nyan megoldani a kis lépések mód­szerével és részleges intézkedések­kel. Megértek már a változások lé­nyeges meggyorsításának feltételei. A X. pártkongresszus óta másfél év telt el. Sok mindent tettünk, de még többet tehettünk volna - áll a politikai bizottság beszámolójá­ban. A dokumentum leszögezi, a kongresszusi határozatok megva­lósításának üteme nem kielégítő, sok területen hiányzik a következe­tesség és a pontosság. A megújulás új szakasza gazda­sági, politikai, lélektani és szociális szükségszerűséggé vált. Azért van rá szükség, hogy jobban kiaknázzuk a fejlődés tartalékait, az emberi energia gazdag forrásait. Ebben a szakaszban radikalizálni kell a gazdasági reformokat, és biztosí­tani kell, hogy a gazdasági mecha­(ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában terjedelmes recenziót közölt Mihail Gorba­csov Átalakítás és új gondol­kodásmód országunk és az egész világ számára című könyvéről, amely a múlt hó­napban jelent meg a Politikai Kiadó gondozásában. Az SZKP KB főtitkárának könyve elmélkedés az átalakításról, a prob­lémák és a változások terjedelméről, korunk bonyolultságáról, felelősség- teljességéről - írja a Pravda. A bo­nyolult dolgokról a könyv mindenféle szépítgetés nélkül ír. A szerző nem a kívülálló megfigyelő és nem a kö­zömbös „bíró“ pozícióiból ír a múlt­ról. Az adott időszakban a néppel együtt élt és dolgozott. És talán épp ez az együvé tartozás teszi lehetővé számára, hogy a közelmúltat ne csak feketén vagy rózsaszínűén fes­se le, hanem az élő és ellentmondá­sos valóságot sokszínűén rajzolja meg. A könyv szól a pártnak azokról a döntéseiről, amelyek alapos elem­zés és kollektív véleménycsere eredményei. Azokról, amelyek a XXVII. pártkongresszus és az azt % iraki konfliktus már nemcsak a két ország ügye, nagymértékben fenye­geti a nemzetközi biztonságot. Meg­figyelők arra is figyelmeztetnek, hogy Bushehr támadása negatív ha­tással lesz az egész térségben a nukleáris energetika fejlesztésére. Egyre több hír érkezik a Perzsa­öböl térségéből arról, hogy az Egye­sült Államok nem a konfliktus rende­zésére, hanem a harcok további szí­tására törekszik. Tegnapi jelentés szerint néhány öböl menti ország­(ČSTK) - Lawrence Walsh, az Irangate-botrány kivizsgálásával megbízott ügyész írásban intézett kérdéseket Reagan elnökhöz. Mar­iin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője az újságírókkal közölte, ezekre az nizmusok teljes mértékben, és ne csak részlegesen hassanak. A tervezett változások megköve­telik, hogy a nép a reformokat magá­évá tegye. Ezért támogattuk a nép­szavazás megrendezését - szögezi le a beszámoló. Az a tény, hogy a LEMP által kezdeményezett válto­zások egybeesnek a Szovjetunió­ban folyó átalakítással és más kom­munista és munkáspártok céljaival, erőt ad nekünk, s fokozza meggyő­ződésünket, miszerint a szocialista reformok sikeresek lesznek. A szo­cialista gazdasági integráció folya­matainak meggyorsítását, a békés jövőért vívott közös harc fokozását, a pártjaink között a felépítmény terü­letén folytatott együttmüködés szo­rosabbra vonását szorgalmazzuk- hangsúlyozza a LEMP KB Politikai Bizottságának beszámolója. xxx Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője keddi sajtóértekezletén az ún. Lengyel Szocialista Párt mega­lakítására tett erőfeszítésekkel is foglalkozott. Rámutatott, ez a lépés semmiképp sincs összhangban a szocialista pluralizmus elveivel. Az eredeti szocialista párt 1948-ban egyesült a Lengyel Munkáspárttal, s így jött létre a LEMP. A történelem kerekét nem lehet visszafordítani- mondta Urban, s hozzáfűzte, a szervezők politikai célja az volt, hogy bonyolítsák az országban folyó demokratikus változások folyamatát. Az ún. Lengyel Szocialista Párt az illegális csoportok egyike és nem engedélyezik működését. A lengyel biztonsági szervek beavatkoztak a párt „alapító gyűlése“ ellen, amely illegális volt. követő KB-ülések határozataiban kristályosodtak ki. A szerző azonban egyben arról is vall, hogyan gondol­kodott és hogyan gondolkodik ő ma­ga. Milyen úton jutott el ő személye­sen ezekhez a döntésekhez, az áta­lakításhoz. A szakemberek elemezni fogják a könyvet és fontolóra veszik, milyen új dolgokkal gazdagította a szerző a gazdaságot, a jogot, a filozófiát és a történelmet. Bizonyára lesznek olyan olvasók, akik megszokásból idézeteket ragadnak majd ki a könyvből és ezekkel intéznek tá­madásokat ellenfeleik ellen. Az ilyen eljárás semmire sem jó. A kérdések megközelítésének módszerét kell megragadni, s megérteni a szerző által végzett elemzések, a következ­tetések alapelveit. Tekintettel arra, hogy a könyv nyílt párbeszédre szó­lít fel, folytatni kell ezt a munkát, s életünket és harcunkat új gondola­tokkal, eszmékkel és gyakorlati tet­tekkel kell gazdagítani. Nem kevés nehézség vár ránk - írja tovább a Pravda. Az átalakítás menetét jellemző statisztikai adatok mögött a különbségek tarka képe bújik meg, s ezek a különbségek ban a legkorszerűbb haditechniká­val felszerelt amerikai egységeket helyeztek el. Szaúd-Arábia, Bah­rein, Kuvait és Omán repülőterein kü­lön kifutópályákat tartanak fenn ki­zárólag az amerikai légierő szük­ségleteire, ezekbe az országokba amerikai katonai szakértők is érkez­tek. Arról is szólnak a jelentések, hogy Szaúd-Arábia után a térség második országaként Bahrein is kap 100 darab Stinger típusú légvédelmi rakétát. elnök „néhány héten belül" vála­szol. Elmondta, Walsh ügyész kér­déseit már október 10-én megkapta a Fehér Ház, s az írásos válaszok készülnek. Arról nem szólt, milyen konkrét kérdésekről van szó, és arra sem adott magyarázatot, miért van szüksége a Fehér Háznak ilyen hosszú időre a válaszok megadásá­hoz. Csak annyit fűzött hozzá, hogy Reagan elnök „ügyvéd segítségé­vel“ készíti a válaszokat. Megfigyelők szerint ez az utolsó lehetőség annak kiderítésére, mennyit tudott Reagan elnök az iráni titkos fegyverüzletből származó összegek átutalásáról a nicaraguai ellenforradalmárok számára. (ČSTK) - Az amerikai Kongresszus két házának tagjaiból álló vegyesbizott­ság jóváhagyta az USA jóvö évi katonai költségvetésének tervezetét, amely kompromisszumként jellemezhető a tör­vényhozók és a Fehér Ház követelései között. Érdekessége, hogy két változat­ban fogadták el. A végső szót a szenátus, a képviselóház és Reagan elnök mondja ki, akinek a törvényt alá kell írnia. Az első változat az idén október 1 -vei megkezdett 1988-as költségvetési évre 296 milliárd dolláros katonai kiadásokkal számol, s az összeget csak abban az esetben szabadítják fel, ha a Fehér Ház és a Kongresszus megállapodásra jut a költségvetési deficit adóemeléssel tör­ténő korlátozásában. Ha ez a megállapo­dás nem jön létre, márpedig a kormány vonakodik tőle, akkor a második változat szerint 289 milliárd dollárt fordíthat az USA katonai célokra. A Fehér Ház eddig 312 milliárd dollárt követelt. A tervezet érdekesebb pontjai közé tartozik az SDI-re, vagyis a „csillaghábo­rús“ programra szánt kiadások lényeges csökkentése. Mindkét változat 3,9 milliár­dot határoz meg erre a célra, míg a Fehér Ház 5,7 milliárdot kért. A költségvetési megtalálhatók mind az ország egyes területein, mind a népgazdaság ágazataiban és a dolgozókollektí­vákban. Mihail Gorbacsov könyve lehetővé teszi számunkra, hogy kiis­merjük magunkat abban, ami körü­löttünk és bennünk játszódik le. A könyv nemcsak a szovjet olva­sónak szól. Bár minden nemzet sa­ját „lakásában“ lakik, a házunk - a Föld - közös. Óvnunk, s véde­nünk kell a pusztítástól, el kell ér­nünk, hogy jobb és biztonságosabb legyen. Mindez a párbeszéd éssze­rű formáit és a napjaink realitásainak megfelelő új politikai gondolkodás- mód elfogadását feltételezi. A nukleáris háború értelmetlensé­gének megértése azonban a fela­datnak csak az egyik fele. A nemzet­közi helyzet javításához mindennapi kitartó munkára van szükség. Az államközi kapcsolatok humanizálá­sa nehéz feladat. A nemzetközi kö­zösség számára azonban más alter­natíva nem létezik. A mai világban meg kell tanulni civilizált módon élni, s ez vonatkozik mindenkire - az egyszerű munkásra éppúgy, mint az államférfira - írja recenziójában a moszkvai Pravda. (ČSTK) - Bangladesben a keddi nyolcórás általános sztrájk a kor­mányellenes és a kormányt támoga­tó tüntetők közötti összecsapásokba torkollott. A legsúlyosabb konfliktus­ra Narajangandzsi városában került sor. A sztrájk befejezése után az el­lenzék közölte, újabb, ezúttal ötna­pos kampányt hirdet, amellyel le­mondásra kívánja kényszeríteni Mo­javaslat emellett megtiltja a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló, 1972- ben született szovjet-amerikai megálla­podástól (ABM) való bármiféle eltérést, tehát nem ért egyet a szerződés ún. tágabb értelmezésével. A Kongresszusnak azonban nem sike­rült rákényszerítenie a kormányt, hogy térjen vissza a SALT-II szerződés meg­tartásához. Ismeretes, az USA tavaly egyoldalúan túllépte a szerződésben meghatározott plafonokat. A kompro­misszum e kérdésben az, hogy a törvény- hozás már nem követeli a szerződés megtartását, csupán a plafonok túllépé­sének korlátozását határozza meg. (ČSTK) - Budapesten hétfőn tar­tottak konzultációkat a kormány és a Szakszervezetek Országos Taná­csának képviselői. A két küldöttsé­get Grósz Károly miniszterelnök, illetve Gáspár Sándor, a SZOT el­nöke vezette. A megbeszélések cél­ja az volt, hogy megvitassák a jövő évi népgazdasági terv néhány prob­lémáját, a kormány stabilizációs programjának megvalósítását és fő­leg a lakosság életfeltételeivel összefüggő kérdéseket. A szakszervezetek rendkívül fon­tosnak tartják, hogy 1988-ban eny­hüljenek a külső és a belső pénzügyi egyensúly problémái, ne növeked­jen a külföldi eladósodás mértéke, csökkenjen az állami költségvetés hiánya, és összhang legyen a meg­termelt nemzeti jövedelem és a bel­ső felhasználás között. Tekintettel a ráfizetéses vállalatok termelésének megszüntetésére- amit a kormány egyre inkább szor­galmaz és a szakszervezetek eze­ket az erőfeszítéseket támogatják- szükséges a lehető legnagyobb mértékben mérsékelni a foglalkozta­tottsággal és a munkaerő-átcsopor­tosításokkal kapcsolatos várható konfliktusokat. A megbeszélésen nagy figyelmet fordítottak a jövő évi életszínvonal-alakulásra. A kormány ismét megerősítette, a stabilizációs programból szükségszerűen ered a reálbérek csökkenése is. A szak- szervezetek, mivel más ésszerű és reális alternatívát nem látnak, ezt a tényt tudomásul vették, azzal, hogy nem teljesen közömbös, mi­ként fog ez a gyakorlatban megnyil­vánulni és ezek a terhek mely réte­geket érintik a leginkább. Ezért azt hamed Ersad tábornok kormányát. A kampány része lesz a szombatra és vasárnapra tervezett 48 órás or­szágos sztrájk (ez a két nap Bangla­desben munkanap). Azt megelőző­en az ellenzék tiltakozó meneteket és nagygyűléseket szervez, hogy megnyerje a közvélemény támoga­tását. Dakkában a pénteki munka­szüneti napon lesz nagygyűlés. Kamal Husszein, az ellenzéki Népi Liga vezetője sajtóértekezletén elmondta, a kormánnyal szembenál­ló csoportosulások kitartanak har­cukban. Határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint az ellenzék je­lenleg házi őrizetben levő két vezető személyisége, Haszin Vazid és Khaled Rahman asszony egyetér­tett volna az Ersad tábornok megbí­zottjával való titkos találkozó meg­tartásában, amelyen a kormányelle­nes kampány befejezéséről lett vol­na szó. Kamal hangsúlyozta, addig nem lehetséges semmiféle párbe­széd, amíg Ersad le nem mond, és semmiféle tárgyalásoknak nem len­ne jelentőségük, amíg az ellenzéki vezetők házi őrizetben vannak. A bangladesi ellenzék azt állítja, hogy Ersad tábornok a tavalyi vá­lasztások után csak csalással ma­radhatott hatalmon. Az államfő nem hajlandó új választások megtartásá­ra és tárgyalásokra szólítja fel az ellenzéket. szorgalmazzák, hogy néhány ága­zatban hajtsanak végre központi béremeléseket és tekintettel a janu­ár 1-től bevezetésre kerülő jövede­lemadóra és a bejelentett áremelé­sekre, minimálisan 330 forinttal emeljék a nyugdíjakat, s 500 forinttal a családi pótlékot. A javasolt nyugdíjemeléssel a kormány egyetértett, a családi pót­lékok esetében azonban a felek 400 forintban állapodtak meg. A kor­mány képviselői azzal érveltek, hogy minden egyes 100 forintnyi emelés az állami költségvetést összesen 3 milliárd forinttal terheli. A központi béremelést sikerült elérni a vasúti és az igazságügyi alkalmazottak eseté­ben, más ágazatokban erre csak 1988 folyamán kerülhet sor, ha javul a gazdasági helyzet. Ami a bejelentett áremeléseket illeti, gyakorlatilag minden árucikkre vonatkoznak, amelyek esetében lé­nyegesen korlátozzák vagy teljesen megszüntetik az állami dotációt. A szakszervezetek elfogadhatatlan­nak tartják, hogy ez vonatkozzon a gyógyszerekre és az egészség- ügyi alapanyagokra, amit a kormány figyelembe is vett. A kormány ugyancsak elfogadta a szakszerve­zetek javaslatát, hogy a jövő évben 500 millió forintot fordítsanak a la­kosság egyes rétegei életszínvona­lának növelésére. Ezt az összeget azonban „rendkívül szerénynek“ tartják, s főleg a tartósan beteg em­berek vagy az elmaradott gyerme­kek gondozásának javítására, a het­ven éven felüli cukorbetegek pénzü­gyi támogatására és a nyugdíjasok utazási költségeinek csökkentésére fogják felhasználni. A LEMP KB PB beszámolója A szocialista megújulás új szakasza Cl ézxwieí jóújtdirál - ~íü^ ppabra § - ­Recenzió Mihail Gorbacsov könyvéről Irangate Lassan készül a Reagan-válasz Egyesült Államok Kompromisszumos katonai költségvetési tervezet A honatyák kevesebbet akarnak költeni a „csillagháborús“ programra Magyarország Az életkörülmények alakulása 1988-ban A kormány és a szakszervezetek tárgyalásainak eredményei \

Next

/
Thumbnails
Contents