Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-19 / 272. szám, csütörtök

i Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksé­ge tegnapi ülésén jelentést vita­tott meg a Gustáv Husák elvtárs vezette csehszlovák küldöttség­nek a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkal­mából Moszkvában rendezett ün­nepségeken való részvételéről. Nagyra értékelte ezeknek az ün­nepségeknek - amelyek szemlé­letesen tükrözték a Szovjetunió történelmi sikereit, nagy nemzet­közi tekintélyét, valamint a béké­ért es a haladásért vívott harcban vállalt szerepét - a nemzetközi jelentőségét. Nagy visszhangot váltott ki a csehszlovák lakosság körében Mihail Gorbacsov elv­társnak az októberi forradalom ju­bileuma alkalmából rendezett ün­nepi ülésén Október és az átalakí­tás: a forradalom folytatódik cím­mel elmondott beszéde, amely­ben mélyrehatóan elemezte a Szovjetunióban a szocialista építés hetven évének történelmi tapasztalatait, s megvilágította a szovjet kommunisták irányvo­nalát, amely a fejlődés meggyor­sítását és a szovjet társadalom minden területének forradalmi átalakítását célozza. Tartalmával jelentős mértékben gazdagítja a szocializmus építésének elmé­letét és gyakorlatát, s a csehszlo­vák kommunistákat is arra ösz­tönzi, hogy keressék a szocializ­mus fejlesztésének új, hatéko­nyabb útjait. A továbbiakban a CSKP KB El­nöksége jóváhagyólag tudomásul vette a Gustáv Husák és Mihail Gorbacsov elvtárs moszkvai talál­kozójáról szóló tájékoztatót. A két vezető tárgyalásai során ismét bebizonyosodott a CSKP és az SZKP közötti teljes kölcsönös bi­zalom és internacionalista szoli­daritás, teljes volt a nézetazo­nosság a csehszlovák-szovjet kapcsolatok fejlődésének és táv­latainak kérdéseiben valamint azon fel­adatok megvitatása során, amelyeket ma, a fejlődés új szakaszában mindkét ország megold. A két párt által a tár­sadalom mélyreható demokratizálásá­nak és a gazdasági reformnak a meg­valósítása terén követett eljárás min­den területen kedvező feltételeket te­remt a csehszlovák-szovjet együttmü­ködés továbbfejlesztéséhez. Ezzel kapcsolatban az elnökség kiemelte a Mihail Gorbacsov idei csehszlovákiai látogatása folyamán kötött megállapo­dások következetes végrehajtásának jelentőségét. Az elnökség megvizsgálta a nagy októberi szocialista forradalom 70. év­fordulójának moszkvai ünnepségei so­rán 178 kommunista, munkás-, forra­dalmi demokratikus, szocialista és szociáldemokrata párt és mozgalom képviselői által tartott találkozó ered­ményeit. Méltatta a jelentőségét ennek a reprezentatív találkozónak, amelyen széles körű demokratikus eszmecsere folyt a mai világ legsürgetőbb problé­máinak megoldásáról. A moszkvai ta­lálkozó jelentős ösztönzést adott a nukleáris veszély ellen, a leszerelé­sért, az emberiség békés jövőjéért, a népek szabad fejlődéséért, az ember méltó életéért, a békéért és a haladá­sért vívott harcról folytatandó további nemzetközi párbeszédnek. Az elnökség jóváhagyta a Gustáv Husák elvtárs vezette csehszlovák kül­döttségnek az októberi forradalom év­fordulójának moszkvai ünnepségein, valamint az ünnepségek folyamán tar­tott találkozókon és megbeszéléseken követett eljárását. Ezután jóváhagyólag tudomásul vette Ľubomír Štrougalnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szövetségi mi­niszterelnöknek a jelentését a Szovjet­unióban tett munkalátogatásáról és eredményeiről, a Nyikolaj Rizskovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nökével folytatott tárgyalásain elfoga­dott határozatokról és a Mihail Gorba­csovval, az SZKP KB főtitkárával tar­tott ösztönző találkozójáról. Jóváhagy­ta a szövetségi miniszterelnök eljárá­sát, és utasította a szerveket, hogy mindkét tanácskozás határozatait használják fel tevékenységükben, s gondoskodjanak teljes mértékű és idejében történő végrehajtásukról. Ezt követően az elnökség jóváha­gyólag tudomásul vette a Varsói Szer­ződés külügyminiszteri bizottsága leg­SZNT-bizottsági ülések (Tudósítónktól és ČSTK) - Teg­nap Bratislavában megkezdődött a Szlovák Nemzeti Tanács kereske­delmi, szolgáltatási és közlekedési bizottságának kétnapos ülése, me­lyet Krocsány Dezső, az SZNT alelnöke, a bizottság elnöke veze­tett. A képviselők jelentést tárgyaltak meg a KGST-tagállamoknak a tudo­mányos-műszaki fejlesztésre vonat­kozó, 2000-ig szóló komplex prog­ramjából adódó feladatok teljesíté­séről. Megállapították, hogy a szám­talan intézkedés ellenére a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés nem vált az irányító-, tervező- és szervezőmun­ka alapjává. Mindeddig nem jelenti a termelés intenzifikálásának döntő tényezőjét, és nem járult hozzá megfelelő mértékben a népgazda­ság hatékonyságának növeléséhez. Napirenden szerepelt a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés feladatai­nak a helyi gazdálkodási vállalatok­nál és a közlekedés terén való telje­sítése is. Az ülésen jelentés hang­zott el az SZSZK kereskedelmi, köz­lekedési és a helyi gazdálkodási ágazataiban dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek javítására tett intézkedések végrehajtásáról. Jaroslav Zelko, az SZSZK kereske­delmi minisztere beszámolt arról, milyen árucserét terveznek a 8. és a 9. ötéves tervidőszakra a KGST- tagországokkal, Jugoszláviával és a tőkés államokkal. Ismertette az idei fűtési idényre való tüzelőanyag­ellátás helyzetét. Valamennyi napi­rendi ponthoz hozzászóltak a képvi­selők. • Az ülés ma folytatódik. D. T. Ülésezett tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács tervezési és költségvetési bizottsága is. A ta­nácskozást Ján Gregor, az SZNT alelnöke, a bizottság elnöke vezette. A résztvevők megvitatták a népgaz­daság fejlődéséről, s az állami vég­rehajtási terv harmadik negyedévi teljesítéséről szóló jelentést, továb­bá az 1988. évi költségvetési terv egyes fejezeteit és más kérdéseket. utóbbi prágai ülésének, valamint Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszter Gustáv Husákkal és más csehszlovák vezetőkkel folytatott tár­gyalásainak eredményeit. Teljes mér­tékben azonosult azzal a támogatás­sal, amelyről ez az ülés a Szovjetunió­nak az atomrakéták két osztálya megsemmisítéséről az Egyesült Álla­mokkal folytatott tárgyalásain követett eljárását biztosította. Kifejezte azt a re­ményét, hogy az erre vonatkozó egyez­mények aláírása megnyitja a nukleáris és más tömegpusztító fegyveren állo­mányának további csökkentéséhez ve­zető utat. Hangsúlyozta Csehszlováki­ának azt az eltökéltségét, hogy kezde- ményezöen és aktívan hozzájárul a szocialista közösség országai által a nemzetközi biztonság átfogó rend­szerének megteremtésére tett közös erőfeszítésekhez. Tegnapi ülésén a CSKP KB Elnök­sége a népgazdaság fejlesztésével és a gazdasági mechanizmus átalakításá­val összefüggő kérdésekről is tanács­kozott. Jóváhagyólag tudomásul vette az OSZSZSZK Csehszlovákiában rende­zett napjainak megnyitásáról szóló tá­jékoztatót, amelyen Vitalij Vorotnyi- kovnak, az SZKP KB Politikai Bizott­sága tagjának, az OSZSZSZK Minisz­tertanácsa elnökének vezetésével hi­vatalos küldöttség vett részt. Nagyra értékelte Vitalij Vorotnyikov Gustáv Husákkal és más csehszlovák vezetők­kel folytatott megbeszéléseinek ered­ményeit, valamint e megbeszélések hozzájárulását a csehszlovák-szovjet kapcsolatok fejlődéséhez. Méltatta az OSZSZSZK napjai keretében rendezett kulturális és további akciók jelentősé­gét a szovjet nép mai életének jobb megismerése és a csehszlovák-szov­jet barátság megszilárdítása szem­pontjából. A továbbiakban foglalkozott Mengisztu Haile Mariam, az Etióp Dol­gozók Pártja KB főtitkára, az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság elnö­ke vezette part- és állami küldöttség csehszlovákiai látogatásának eredmé­nyeivel. Jóváhagyta a Gustáv Husák elvtárs vezette csehszlovák párt- és állami küldöttségnek az etióp vezetők­kel folytatott tárgyalásokon követett eljárását. A látogatás eredményei je­lentős mértékben hozzájárulnak a két ország és testvérpárt szolidaritásának, barátságának és együttműködésének erősítéséhez. Csehszlovákia teljes tá­mogatásáról biztosította az etióp nép harcát függetlenségének megszilárdí­tásáért és az új, szociális szempontból igazságos társadalom felépítéséért. A továbbiakban az elnökség jóvá­hagyólag tudomásul vette a Josef Hav­iinnak, a CSKP KB titkárának a Magyar Népköztársaságban folytatott tárgya­lásairól és a Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke által a Mongol Népköz- társaságban tett látogatás eredménye­iről szóló tájékoztatót. Színvonalas kiállítás (ČSTK) - Az októberi forradalom je­gyében címmel tegnap Bratislavában a Csehszlovák Szovjet Barátság Házá­ban kiállítás nyílt, amely az elmúlt hét évtizedre visszatekintve a csehszlovák -szovjet kapcsolatok alakulásáról nyújt áttekintést. A megnyitón részt vett Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bra­tislavai városi pártbizottság vezető titkára, Igor Škorica, az SZLKP KB osztályveze­tője, Jozef Mravík, a CSSZBSZ Szlová­kiai Központi Bizottságának vezető titkára és Nyikolaj Kuznyecov, a bratislavai szovjet fökonzulátus konzulja. A kiállítás több száz fénykép és né­hány tucat képzőművészeti alkotás segít­ségével dokumentálja a Szovjetunió és Csehszlovákia kapcsolatainak fejlődését. Tízéves az ORBIS sajtóügynökség (Tudósítónktól) - A napokban ünnep­li megalakulásának 10. évfordulóját az ORBIS sajtóügynökség. Ez alkalomból Bratislavában tegnap sajtótájékoztatót tartottak, melyen Vladimír Vipler főigaz­gató ismertette a feladatokat, távlati ter­veket, a további fejlődés lehetőségeit. Beszámolójában hangsúlyozta: a sajtó- ügynökség az egyedüli hazánkban, amely kizárólag a külföld tájékoztatását szolgál­ja. Épp ezért alapvető feladata, hogy megismertesse a világot Csehszlovákiá­val, felhívja a figyelmet országunk érde­kességeire, a turizmus lehetőségeire és népszerűsítse a békét, a leszerelést cél­zó politikai irányvonalunkat. Fennállásának 10 esztendeje alatt a világ számos országávahalakított ki kapcsolatokat; idegen nyelvű kiadványai Európán kívül megtalálhatók a latin-ame­rikai országoktól kezdve egész Kelet- Ázsiáig. Különös figyelmet szentel a fejlő­dő országokkal való kapcsolatok felvete- lére és bővítésére. Mindez öregbíti jó hí­rünket a világban. Végül néhány érdekes adat: évente 4,7 millió példányszámban folyóiratokat, 40 millió példányszámban könyveket és megközelítőleg 2000, időszerű kérdések­kel foglalkozó és a tájékoztató jellegű cikket jelentet meg a világ számos nyelvén. Tevékenységét a legutóbbi idő­szakban az idegen nyelvű videoanyagok- kal is bővítette. (fm) (Folytatás az 1. oldalról) tóan ennyien érkeznek majd a világ minden tájáról e rendkívüli ese­ményre. Egyelőre még nem találtak olyan hatalmas termet, ahol beren­dezhetnék a sajtóközpontot. A Fe­hér Háznak abban a termében, ahol rendszerint sajtótájékoztatókat tar­tanak, ennyien nem fémek be. A Reuter hírügynökség szerint nem igaz, hogy az amerikai főváros­ban nem találhatók ilyen termek, de ezek már le vannak foglalva. Érde­kességként megemlíti, hogy a She­raton szálló nagytermét, ahol töme­ges rendezvényeket tartanak, már évekkel előtte le kell foglalni. A wa­shingtoni egyetem pedig visszauta­sította a Fehér Ház kérését azzal, hogy az újságírók zavarnák a taní­tást. A szervezők szóba hozták az állam tulajdonában levő Pension Building épületét is. Ott azonban a szigorú tűzbiztonsági előírások szerint 1600 embernél több nem tartózkodhat. S a csúcstalálkozóig már csak nem egész 3 hét van hátra... A mezőgazdasági-ipari komplexum feladatairól (ČSTK) - Az SZKP KB székházában tegnap a mezőgazdasági-ipari komple­xum fejlesztésnek gazdasági és szerve­zési kérdéseiről rendeztek konferenciát. A tanácskozáson az egyes köztársasá­gok kommunista pártjai központi bizottsá­gainak, valamint a kerületi és határterületi bizottságoknak a titkárai, továbbá a komplexum vezető munkatársai, élenjá­ró szakemberek, a központi minisztériu­mok és hivatalok képviselői, valamint új­ságírók vettek részt. Jelen voltak: Jegor Ligacsov, Viktor Nyikonov és Vitalij Vorotnyikov, az SZKP KB PB tagjai és Georgij Razunovszkij, az SZKP KB tit­kára. A konferenciát Jegor Ligacsov nyitotta meg, aki leszögezte, hogy az emberek szükségleteit jó minőségű élelmiszerek­ből ncrr ^került teljes mértékben kielé­gíteni. Igaz, a mezőgazdasági-ipari komplexum kialakítása, irányító szervei­nek létrehozása jelentős előrelépés volt, a különböző reszortérdekeket azonban így sem sikerült felszámolni. A teljes és valódi önelszámolásra való áttérést Jegor Ligacsov a mezőgazdasági-ipari komple­xum gazdálkodása további demokratizá­lásának nevezte. Az ország élelmiszerforrásainak gyor­sított ütemű növelését célzó intézkedé­sekről Viktor Nyikonov terjesztett elő je­lentést. Rámutatott: 1986-ban és 1987- ben ez az ágazat az előző ötéves tervidő­szak átlagához viszonyítva tíz százalék­kal növelte a bruttó termelést. Az eredmé­nyek azt tanúsítják, hogy az átalakítás a népgazdaságnak ezen a területén ki­bontakozóban van. Kubai nyilatkozat Botha provokatív lépése (ČSTK) - A kubai külügyminiszté­rium keddi nyilatkozatában határo­zottan elítélte Pieter Botha dél-afri- kai államfő közelmúltban tett provo­katív látogatását Angola területén, ahol - a hivatalos közlés szerint - ,,harcra lelkesítette" az ott állomá­sozó dél-afrikai csapatokat, melyek az UNITA fegyvereseivel együtt tá­madásokat indítanak az angolai hadse­reg ellen. A nyilatkozat Botha eljárá­sát durva beavatkozásnak és az Angola elleni dél-afrikai agresszió újabb megnyilvánulásának minősí­tette. Emlékeztetett a Dél-afrikai Köztársaság állandó támadásaira további független dél-afrikai orszá­gok ellen is, és olyan globális szank­ciókat követelt, melyek Pretoriát rá- kényszerítenék arra, hogy mondjon le erről a politikáról. Kuba a nyilatkozatban megerősíti szolidaritását Angolával és leszöge­zi, továbbra is kész az országnak erkölcsi és anyagi támogatást nyúj­tani függetlensége megvédéséhez. Kuvaiti javaslat (ČSTK) - Szaad Abdullah Sza- lem Szabah herceg, kuvaiti kor­mányfő javasolta, vegyék vissza Egyiptomot az Arab Államok Ligájá­ba. Kairó tagságát az Izraellel kötött különbéke miatt még 1979-ben fel­függesztették. A Radio Monte-Carlo számára adott keddi interjújában a kuvaiti kormányfő kijelentette: az arab or­szágoknak figyelembe kellene ven­niük azt, hogy milyen szerepet ját­szik Egyiptom a Közel-Keleten és nemzetközi vonatkozásban is. Hoz­záfűzte, hogy Kuvait és Egyiptom eddig is egyeztette lépéseit. Borisz Jelcin kinevezése (ČSTK) - Moszkvában tegnap bejelentették, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa Borisz Jelcint a Szovjet­unió Állami Építőipari Bizottságának első alelnökévé nevezte ki. A TASZSZ hírügynökség pedig kö­zölte, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége Borisz Jelcint a Szovjetunió miniszterévé nevezte ki. Terven felül is termelnek (Tudósítónktól) - A Szövetségi Ko- hó- és Nehézgépipari Minisztérium irányí­tása alá tartozó termelési-gazdasági egy­ségek és vállalatok a múlt évhez hasonló­an, az idén is túlteljesítik a tervezett feladataikat. Tegnap tartott sajtótájékoz­tatóján Eduard Saul kohó- és nehézgép_- ipari miniszter elmondta, hogy tavaly már december 23-ára teljesítették az 1986-os tervet, s előreláthatólag az idei feladato­kat is december 22-ig megvalósítják. Azt tervezik, hogy 800 millió koronával túl­szárnyalják a szocialista és 200 millióval a kapitalista országokba irányuló export- szállításokat, s a tervezettnél 70 millió koronával nagyobb nyereséget könyvel­hetnek el az ágazatban. A jó eredmények annak a termelési koncepciónak köszönhetőek, amellyel az ötéves ten/ teljesítéséhez hozzáfogott az ágazat a végső cél, a 8. ötéves terv feladatainak 1990. november 30-ára való teljesítése érdekében. Terven felül ebben az ötéves tervben hat milliárd korona értékű árut szeretnének gyártani. Ehhez nem elégségesek azok a feltételek, ame­lyek között az ötéves terv feladatainak teljesítéséhez hozzáláttak. A menet köz­ben már megvalósított és még megvaló­sításra kerülő műszaki fejlesztési ered­mények 80-90 százalékában kell, hogy elősegítsék a termelés minőségi mutatói­nak javulását. Nem kisebb feladatot kaptak az ága­zathoz tartozó külkereskedelmi vállalatok sem, amelyeknek a szerződések megkö­tésekor mindig a gyártás előtt egy lépés­sel kell haladniuk, mivel a szerződések­ben leginkább beruházási javak, tehát kulcsrakész erőművek, hengerdék, kohó- ipari részlegek eladásáról van szó. Itt meg kell említeni, hogy ismét értékesítünk ne­hézipari termékeket a Kínai Népköztársa­ságban, ariol építünk egy 4x200 mega­wattos hőerőművet, és tárgyalások foly­nak 2x500 MW-os erőmű építéséről is. A miniszter nagyon fontosnak tartja a ,,jó szereplést ‘ ezeken az építkezéseken, így további nagy volumenű szállításokat biz­tosíthatunk be. (szénási) ÚJ SS 2 1987. X Haladás a csúcselókészítő tárgyalásokon Végső búcsú Július Gábriától (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Trnavában dr. Július Gábris püspöktől, a trnavai érsekség apos­toli adminisztrátorától. A gyászszertartáson részt vett Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter. Jelen voltak a csehszlovák katoli­kus egyház vezető személyiségei és számos külföldi vendég Achille Sil- vestrini érseknek, a Vatikán Köz­ügyi Tanácsa titkárának vezeté­sével. Kedden a vatikáni személyiségek találkoztak Miroslav Válek szlovák kulturális miniszterrel és Vladimir Jankű miniszterhelyettessel, a szö­vetségi kormány egyházügyi titkár­ságának igazgatójával. Eredményt hirdettek (ČSTK) - Ünnepélyes keretek között hirdették ki tegnap Bratislavában annak az amatőrpályázatnak az eredményeit, amelyet Együttmüködésünk szovjet barátainkkal címmel az októberi forrada­lom 70. évfordulója alkalmából a Szlovák Sajtóügyi és Tájékoztatási Hivatal, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizott­sága, a Szlovákiai Újságírók Szövetségé­nek Központi Bizottsága és a Novosztyi hirügynökség szervezett. Az első díjat - szovjetunióbeli utazást - a púchovi Emília Šipulová nyugdíjas orosztanár kapta. Szolidaritás a nicaraguai néppel (Folytatás az 1. oldalról) dot küldenek Nicaraguába, amely részt vesz a kávé begyűjtésében. A Közép-Amerikával foglalkozó rendkívüli üléshez üzenetet intézeti Manuel Antonio Noriega tábornok, a panamai fegyveres erők főpa­rancsnoka. Ebben felhívta a figyel­met arra, fokozódnak az imperialista törekvések Panama destabilizálá- sára. A rendkívüli ülést megelőzően a küldöttek bizottságokban elemez­ték a világ egyes térségeiben kiala­kult helyzetet és a diákok részvéte­lének lehetőségét korunk egyes alapvető kérdéseinek megoldá­sában. Több fontos határozat elfogadá­sával ma fejeződik be a nemzetközi Diákszövetség kongresszusa. A kül­döttek várhatóan üzenetet intéznek Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához és Ronald Reagan amerikai elnökhöz.

Next

/
Thumbnails
Contents