Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-17 / 270. szám, kedd
ÚJ szú 7 987. XI. 17. Már öt pont a Sparta előnye az I. labdarúgóligában Gólzáporos bajnokgyőzelem a rangadón (ČSTK) - A prágai rangadóval véget ért tegnap az I. labdarúgóliga 12. fordulója. A Sparta fölényes, f.O (0:0) arányú győzelmet aratott stadionjában a Bohemians együttese ellen. A találkozót 8337 néző előtt Matušik vezette. Góllövók: Némeček 3, Griga és Hašek. A bajnok kezdettől fogva fölényben játrzott, de a vendégek a sérült Chaloupka nélkül is jól védekeztek. Igaz, Ježek edző védencei eléggé hadilábon álltak az irányzókkal, Chovanec és Némeček is sok helyzetet hagyott ki. A 43. percben Janečka a Straka ellen elkövetett szabálytalanságért előbb sárga, majd rögtön utána piros lapot kapott - a játékvezetővel folytatott „eszmecseréért". Hruška ugyan még a szünet előtt egy kapufát rúgott, de a fordulás után már teljesen a hazaiak vették át a játék irányítását. Az 50. percben Némeček kezdte meg a gólgyártást, 7 perccel később újra ô talált a hálóba. A másik oldalon Stejskalnak csak Belák fejese jelentett némi gondot, a továbbiakban viszont már csak a Sparta jutott szóhoz. 1. Sparta 2. DAC 3. Ostrava 4. Olomouc 5. Cheb 6. Vítkovice 7. Dukla 8. Trnava 9. Inter ZŤS 10 Nitra 11. Bohemians 12. Hradec 13. Slavia 14. B. Bystrica 15. Žilina 16. Prešov 12 9 3 0 31:9 21 12 6 4 2 18:11 16 12 6 3 3 23:17 15 12 5 5 2 20:15 15 12 6 3 3 14:10 15 12 5 3 4 23:15 13 12 5 3 4 20:15 13 12 5 3 4 14:15 13 12 4 3 5 19:22 11 12 4 2 6 15:16 10 12 4 2 6 15:20 10 12 3 4 5 11:23 10 12 3 3 6 13:19 9 12 4 1 7 12:21 9 12 2 3 7 12:21 7 12 2 1 9 11.22 5 Kézilabda Szuper Kupa ISS (ČSTK) - Ma kezdődik az NSZK öt városában a férfi kézilabda Szuper Kupa, amelyen nyolc válogatott indul. Csak olyan együttesek állnak rajthoz, amelyek világ-, illetve olimpiai bajnoki címet szereztek. Egyetlen kivétel: Magyarország. Ugyanis világversenyen eddig csak hét csapat tudott elsőséget szerezni. A magyarok legutóbb ezüstérmesek voltak a vb-n. LOBOG AZ OLIMPIAI LÁNG ■ Ragyogó napsütésben lobbant fel vasárnap Olympi- ában az olimpiai láng. Születése helyétől három hónap alatt 18 000 km-es utat tesz meg, amíg 1988. február 13-án a XV. téli olimpiai játékok színhelyére Calgaryba érkezik. A lángot papnőnek öltözött görög színésznő, Katerina Dídoszkalu tükör segítségével gyújtotta meg. Ezután görög atléták vették át, majd gépkocsival Athénba szállították. Itt ünnepség keretében adták át a kanadai szervezőknek. (č) Samaranch Szöulban (ČSTK) - Háromnapos munkalátogatásra hétfőn Szöulba érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Samaranch ellátogat az 1988-as nyári olimpiai játékok versenyeinek színhelyére, s megtekinti azokat a létesítményeket, ahol majd a sportolók laknak. A NOB elnöke a dél-koreai fővárosban tárgyalásokat folytat az ország sportvezetőivel a KNDK-val közösen lebonyolítandó játékokról. Mint ismeretes, a megbeszélések holtpontra jutottak, viszont a NOB az utolsó pillanatig reménykedik a sikerben. Az exbajnok az éllovast fogadja (ČSTK) - Ma a 15. fordulóval folytatódik az I. jégkorong-liga. A forduló sláger- mérkőzése a 17.00 órakor kezdődő VSŽ Košice - Č. Budéjovice összecsapás lesz (az előző mérkőzésen 2:3, játékvezető Lípa). A további párosítás, 17.30: Brno - Litvinov (1:5, Adam), Trenčin - Sparta (4:1, Šubrt), Jihlava - Gottwaldov (3:2, Ŕíha), Pardubice - Slovan (12:3, Peterčák), Kladno - Plzeň (4:6, Pékný). A két évvel ezelőtti seregszemlén a Szovjetunió bizonyult a legjobbnak; a döntőben drámai játék után hosszabbításban győzött az NDK ellen. A csehszlovák csapatnak nem nagyon ment a játék, csak a hatodik helyet szerezte meg. Csehszlovákiát a következő játékosok képviselik a Szuper Kupán - kapusok: Mesiarik (Trnava), Bakša (Dukla), Švajlen (ČH Bratislava). Mezőnyjátékosok: Novák, Sovadina (Dukla), Skandik (ČH), Dojčák (Trnava), Lipták (VSŽ Košice), Kotrč (Dukla), Folta (Prešov), Tar- hai (ČH), Sedláček (VSŽ), Jiránek, Bajgar (Kopŕivnice), Baumruk (Dukla), Hra- cha (Karviná). A Szuper Kupa műsora, A-csoport, november 17: Svédország - Magyarország, NSZK - Csehszlovákia, November 18: Magyarország - Csehszlovákia, NSZK - Svédország. November 20: Svédország - Csehszlovákia, NSZK - Magyarország. B-csoport, november 17: Jugoszlávia - NDK, Szovjetunió - Románia, November 18: NDK - Románia, Jugoszlávia - Szovjetunió. November 20: NDK - Szovjetunió, Jugoszlávia - Románia. 15. magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság A svédek a legeredményesebbek (sr) - A budapesti Körcsarnokban vasárnap befejeződött a 15. magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. Csapatban a KNDK női, illetve Kína férfi válogatottja nyerte a döntőt: az előbbi 3:0-ra verte a házigazdák, az utóbbi ugyancsak 3.0-ra Svédország csapatát. Az ázsiai sikerek után a vegyes páros szombat esti döntőjében európai duó csatázott. A Lupu- lescu - Fazlics jugoszláv kettős simán verte (2:0) a Creanga - Badescu román párt. A további finálékban három ázsiai versenyző szerepelt, a férfi egyesben a KNDK-beli Kim Szong Hűi 3:1 arányban alulmaradt a svéd Lindhdei szemben A női egyesben magyar versenyzőnek szurkolhatott a zsúfolásig megtelt csarnok közönsége, Urbán Editnek nem sikerült a teljes siker, 3:1 -re kikapott a holland Vriesekooptól. Ezüstérmével igy is ő volt a legsikeresebb magyar versenyző. A férfipárosban is svéd győzelem született, Appelgren Karlssonnal az oldalán 2:1-re diadalmaskodott a francia Gátién - Birocheau duó ellen. A magyar Harczi - Somosi bronzérmes lett. A női párosban a kínai Li Pao-csie, Tao Haj-tung, eddig aránylag ismeretlen kettős minden különösebb gond nélkül lépte le rutinos ellenfelét, a svéd Viktorssont és Svenssont. A tornán Svédország versenyzői voltak a legeredményesebbek, összesen hét (2 arany, 2 ezüst, 3 bronz) érmet szereztek. A házigazdák 2 ezüst- és egy bronzérmükkel a hatodikok Csehszlovákiának egy bronzérem jutott a Jančí - Kasalová vegyes páros révén. • A labdarugo-Eb II. selejtező csoportjában Málta - Svájc 1:1 (0:1). Mint ismeretes, ebből a csoportból az olaszok a továbbjutók. • Trondheimben a nemzetközi női kézilabdatorna döntőjében: Norvégia- Szovjetunió 21:15. A 3. helyért: Dél- Korea - Magyarország 29:29 (a döntetlen az ázsiai lányoknak kedvezett.) • A labdarúgó olimpiai selejtező afrikai zónájának 2. fordulójában: Marokkó- Elefántcsontpart 2:1 (1:0). Marokkó jutott a 3. fordulóba. • Az angol labdarúgó divízió 16. fordulójában: Manchester-Liverpool 1:1. Ismét döntetlen (ČSTK) - A 21. lépésben döntetlenül végződött Sevillában a Kaszparov - Karpov sakkvilágbajnoki párosmérkózés 14 játszmája. Az állás: 7,5:6,5 a címvédő Kaszparov javára. Panský sérült (ČSTK) - A legjobb csehszlovák asztaliteniszező, Jindrich Panský nem lesz ott Karlsruhéban a csütörtökön kezdődő olimpiai selejtezőn. A hírek szerint kiújult jobb kezének ínsérülése, igy a szövetség valószínűleg utólag kér engedélyt az ETTU-tól, hogy tegye lehetővé Panský olimpiai rajtját. A szovjet sportküldöttség második napja Bratislavában Szívélyes fogadtatás - párját ritkító bemutató (Munkatársunktól) - Vasárnap délben Bratislavába érkezett a szovjet sportolók 18 tagú küldöttsége, amely az OSZSZSZK napjai keretében tartózkodik Csehszlovákiában. Először a szlovák főváros nevezetességeivel ismerkedett, majd ellátogatott a Slavínra, ahol megkoszorúzta az elesett szovjet katonák emlékművét. Tegnap délelőtt a sportküldöttséget fogadta Bohumil Golian, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke, aki nagyra értékelte a két ország gyümölcsöző sportkapcsolatait. Hétfőn délután Bratislavában a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottsága testnevelő iskolájában élménybeszámolót tartott Viktor Boriszov, a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottsága tömegsportosztályának vezetője, Nyikolaj Szoloduhin olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, Viktor Konsztantyinov olimpiai és világbajnok birkózó, Ljubov Andri- anova-Burda olimpiai és Európa- bajnok tornász és Alla Nazarova, olimpiai és világbajnok ritmikus sportgimnaszta. Valamennyien készségesen válaszoltak a sport- rajongók és sportújságírók kérdéseire. Először Viktor Boriszov ismertette a jelenlevőkkel az OSZSZSZK sportjának eredményeit, valamint a tömegsport népszerűségét a 140 milliós szövetségi köztársaságban. Ezután Ljubov Andrianova-Burda arról szólt, hogy napjainkban a Szovjetunióban már öt-hatéves gyerekek ismerkednek a tornasport alapjaival. Azt sem titkolta: ö tízévesen kezdett, s mégis eljutott a csúcsra. - Ma már jóval magasabbak a követelmények, ezért kell óvodáskorban kezdeni - tette hozzá az olimpiai bajnoknő. Viktor Konsztantyinov, a kötöttfogású birkózók mestere nem volt elégedett a legutóbbi világbajnokságon szerzett öt aranyéremmel. Azt hangoztatta, fokozni kell a válogatott tagjainak az erőnlétét, hogy a jövőben ismét a közelmúlt sikereit érjék el a Szbornaja tagjai. Az érdekes és tartalmas élménybeszámolót követően a testnevelő iskola tornatermében a szép számú közönség ízelítőt kaphatott a ritmikus sportgimnasz- tika, a torna és a sportakrobatika kiváló szovjet képviselőinek magasfokú művészetéből. Azok, akik megtekintették ezt a párját ritkító bemutatót, gazdag élménnyel távoztak. Ma a szovjet olimpiai és világbajnokok Banská Bystricában tartanak élménybeszámolót. Délután a közép-szlovákiai város sportszerető közönsége is megcsodálhatja a kitűnő sportolók bemutatóját. Az egyhetes műsor zárónapján, november 19-én Prágában a CSSZTSZ KB vezetői is fogadják a vendégeket. Zsigárdi László Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. Cseh Nemzeti Liga Slušovice - Č. Budéjovice 2:2, Ústí nad Labem - Xaverov 1:4, Opava - Plzeň 1:2, Frýdek-Místek - Brno 1:3, Tábor - Č. Lípa 1:1, Haviŕov - Gottwaldov 1:2, Teplice - Chomútov 2:1, Ml. Boleslav- Liberec 1.0. 1. Plzeň 13 9 3 1 16:6 21 2. Brno 13 9 2 2 27:8 20 3. Gottwaldov 13 7 2 4 20:10 16 4. Teplice 13 7 2 4 26:17 16 5. Č. Budéjovice 13 6 3 4 20:15 15 6. Opava 13 6 2 5 16:14 14 7. Ml. Boleslav 13 6 2 5 11:14 14 8. Fr.-Místek 13 5 3 5 15:11 13 9. Haviŕov 13 5 3 5 14:13 13 10. Tábor 13 3 6 4 12:14 12 11. Liberec 13 4 4 5 11:14 12 12. Chomútov 13 3 5 5 13:20 11 13. Č. Lípa 13 2 5 6 13:21 9 14. Xaverov 13 4 1 8 14:25 9 15. Slušovice 13 3 2 8 10:18 8 16. Ústí n. L. 13 2 1 10 12:30 5 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Partizánske - Hlohovec 3:0, Ž. Malacky - Trnava jun. 2:1, Zl. Klasy - Pezinok 1:0, Štúrovo- Vráble 2:1, O. Potôň - Topoľčany 4:0, Šamorin - Str. Nitra 1:0, Trebatice- Vŕbové 2:0, Komárno - Bernolákovo 6:0. 1. Partizánske 15 9 3 3 35:19 21 2. Str. Nitra 15 9 2 4 30:16 20 3. Komárno 15 9 1 5 35:22 19 4. O. Potôň 15 9 1 5 24:13 19 5. Zl. Klasy 15 7 5 3 16:15 19 6. Vráble 15 9 0 6 40:20 18 7. Pezinok 15 8 2 5 21:17 18 8. Vŕbové 15 7 3 5 25:16 17 9. Trebatice 15 7 3 5 25:22 17 10. Šamorin 15 7 2 6 18:16 16 11. Štúrovo 15 6 2 7 26:28 14 12. Topoľčany 15 5 3 7 25:33 13 13. Trnava jun. 15 4 1 10 20:36 9 14. Hlohovec 15 1 6 8 16:28 8 15. Ž. Malacky 15 3 0 12 12:38 6 16. Bernolákovo 15 1 4 10 11:40 6 I. A-osztály Délnyugat: Váhovce - Holíč 3:2, Myjava - Baka 2:0, Jablonec - Brezová 3:0, Leopoldov - Láb 4:1, Gabčíkovo - Lehnice 1:0, Myslenice - Šúrovce 2:1, Galanta- Piešťany 1:3, Modranka - Brodské 2:1. 1. Lehnice 15 10 3 2 32:13 23 2. Myjava 15 9 3 3 31:15 21 3. Gabčíkovo 15 9 2 4 30:18 20 4. Baka 15 9 1 5 30:18 19 5. Piešťany 15 9 0 6 33:25 18 6. Holíč 15 7 3 5 28:22 17 7. Modranka 15 8 1 6 29:31 17 8. Váhovce 15 7 2 6 31:27 16 9. Leopoldov 15 6 2 7 20:23 14 10. Láb 15 6 2 7 15:27 14 11. Galanta 15 5 3 7 33:25 13 12 Šúrovce 15 5 3 7 21:21 13 13. Brodské 15 4 2 9 23:27 10 14. Myslenice 15 3 4 8 13:33 10 15. Jablonec 15 3 2 10 14:40 8 16. Brezová 15 1 3 11 11:41 5 Északkelet: V. Uherce - H. Srnie 2:2, Zl. Moravce - N. Ves 3:0, Bošany - H. Kráľová 2:2, Pečeňany - Pribeta 1:0, Dúlovce - Žitavany 3:2, Sigma N. Zámky- Tlmače 2:1, Pohr. Ruskov - Želiezovce 2:1, SZ Šurany - St. Turá 2:0. 1. Zl. Moravce 15 10 4 1 36:6 23 2. Pribeta 15 9 1 5 29:20 19 3. Dúlovce 15 8 2 5 27:23 18 4. H. Kráľová 15 7 4 4 21:21 18 5. St. Turá 15 5 6 4 18:21 16 6. Želiezovce 15 6 4 5 17:20 16 7. N. Ves 15 6 3 6 21:20 15 8. Žitavany 15 6 2 7 31:26 14 9. V. Uherce 15 4 6 5 16:19 14 10.-11. Pečeňany 15 5 3 7 20:22 13 S. N. Zámky 15 5 3 7 20:22 13 12. H. Srnie 15 4 5 6 25:29 13 13. SZ Šurany 15 6 1 8 17:22 13 14. Tlmače 15 6 0 9 21:23 12 15. Pohr. Ruskov 15 4 3 8 19:30 11 16. Bošany 15 2 7 6 13:27 11 KÖZÉP-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Zvolen-Lu- čenec 1:0, V. Krtíš—Strážov 2:1, Pred- mier-Podbrezová 3:0, Hriňová-D. Hámre 2:0, Istebné-D. Vestenice 3:0, Nováky -Žilina jun. 2:1, Brezno-D. Kubín 2:1. 1. Lučenec 13 12 0 1 36:8 24 2. V. Krtíš 13 7 1 5 22:16 15 3. Hriňová 13 6 3 4 25:22 15 4. Strážov 13 7 0 6 25:18 14 5. Brezno 13 5 4 4 18:15 14 6. D. Kubín 13 6 2 5 16:15 14 7. Zvolen 13 5 2 6 14:14 14 8 Predmier 13 5 3 5 22:18 13 9. Žilina jun. 13 5 3 5 16:16 13 10. Podbrezová 13 4 2 7 17:26 10 11. D. Vestenice 13 4 2 7 15:25 10 12. D. Hámre 13 3 3 7 12:19 9 13. Nováky 13 3 3 7 14:26 9 14. Istebné 13 3 2 8 14:28 8 I. A-osztály B-csoport: Krupina-Kalinovo 4:1, Radvaň-Detva 1:1, Sebedražie-Hajnáč- ka 5:0, Dobrá Niva-Žarnovica 2:0, Lovi- nobaňa-Kriváň 0:1, Selce-Radzovce 2:0, Partizán Banská Bystrica-Žiar 1:0. 1. Kriváň 13 7 3 3 21:20 17 2. Detva B 13 6 4 3 29:17 16 3. Partizán 13 7 2 4 21:16 16 4. Žiar 13 7 1 5 24:18 15 5. Dobrá-Niva 13 5 5 3 14:12 15 6. Hajnáčka 13 7 1 5 20:23 15 7. Lovinobaňa 13 6 2 5 14:15 14 8. Selce 13 6 1 6 17:14 13 9. Radzovce 13 5 3 5 21:21 13 10. Radvaň 13 5 2 6 24:20 12 11. Žarnovica 13 5 0 8 22:25 10 12. Kalinovo 13 5 0 8 16:29 10 13. Sebedražie 13 4 1 8 21:22 9 14. Krupina 13 2 3 8 13:23 7 KELET-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSAG: Prakovce -Sabinov 2:1, Lubeník-Š. Michaľany 1:0, Spoje-Čaňa 2:0, ZtS B-Svit 1:2, Poprad -IS Košice 3:0, Rožňava-Budkovce 1:2, Svidník-Prešov jun. 2:0, Kračúnovce- Snina 1:0. 1. Spoje 14 9 3 2 20:9 21 2. Lubeník 14 9 2 3 25:13 20 3. Svidník 14 7 5 2 19:10 19 4. Poprad 14 9 0 5 25:19 18 5. Prakovce 14 6 4 4 23:15 16 6. Kračúnovce 14 8 0 6 22:15 16 7. Budkovce 14 6 4 4 16:12 16 8. Snina 14 6 2 6 16:17 14 9. Svit 14 6 2 6 22:25 14 10 Sabinov 14 5 3 6 27:19 13 11. Prešov jun. 14 5 3 6 20:19 13 12. Rožňava 14 4 3 7 17:19 11 13. Š. Michaľany 14 2 5 7 11:16 9 14. Čaňa 14 3 3 8 15:27 9 15. IS Košice 14 4 1 9 16:31 9 16. ZtSB 14 2 2 10 14:42 6 Százezer frank - egy üvegért (č) - Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága összesen több mint 200 000 svájci frank bírságot osztott ki az őszi fegyelemsértések miatt. Két évre kizárta a jugoszláv Hajdúk Split csapatát az európai labdarúgó kupaküz- delmekból, mivel az Olympique Marseille elleni spliti KEK-mérközésen füstbomba bedobása miatt fél óráig állt a játék. Az október 14-én Sevillában rendezett Spanyolország - Ausztria Eb-selejtezőn az egyik partjelzőt üveggel fejbe dobták, ezért a spanyol szövetségnek 100 000 svájci frank (!) büntetést kell fizetnie. A szeptember 17-ei Eindhoven - Ga- latasaray BEK-találkozón különféle tárgyakat dobáltak be a nézők, s félbe kellett szakítani a mérkőzést. Ezért a rendező holland klub bírsága 15 000 svájci frank, mivel a török szurkolók is vétkesek a be- dobálásban, a Galatasaraynak 7500 frankot kell fizetnie. A további büntetések egyenként 2000-tól 8000 frankig terjednek. Fizetnie kell a Real Madridnak, a Pa- nathinaikosznak, a Juventusnak. a dán, a szovjet, a svájci és a görög szövetségnek is. Mint ismeretes, az Anderlecht - Sparta BEK-meccsen Grigát kiállította a játékvezető (megütötte ellenfelét), s ezért négy találkozótól eltiltotta a nemzetközi szövetség.